Keresés ebben a blogban

2015. október 16., péntek

Shannon Hale: Ever After High 3. - Holnemvolt Csodaország

Ezúttal kicsit többet kellett várni két rész között, mint az előző alkalommal, pedig már nagyon kíváncsi voltam a sorozat következő részére.

Bár a történet ott folytatódik, ahol a 2. rész abbamaradt, nevezetesen felébredt egy veszélyes csodaországi lény, a gruffacsór, a könyv mégsem szoros folytatása az előző két kötetnek. Nem tudunk meg többet Raven Queenről és társairól, hogy mi lesz a zendülőkkel, akik nem voltak hajlandók aláírni a Mesehősök Végzetkönyvét, vagy hogy kiszabadul-e Raven anyja, a Hófehérke gonosz mostohája. 

Ez egy picit csalódás is volt, de nagyjából mégis kárpótolt a történet, mert meglehetősen izgalmasra sikeredett. A gruffacsór Csodaországgá akarja változtatni Holnemvolt országot, ami végzetes következményekkel járhatna. A közepe táján számomra volt egy mélypont, amikor nem tudott lekötni, de az lehet, hogy az én hibám volt, mert akkortájt épp elég rossz passzban voltam.

Rengeteg történetszál maradt nyitva (mondhatnám, hogy az összes), ezért feltételezem, hogy lesz még folytatás. Legalábbis remélem.

A borító megint igazán csajos, dombornyomott, és szép fényes, de most nem lila meg rózsaszín, hanem inkább kék. Nekem jobban tetszik.

A fordítás ismét zseniális, pedig a fordítónak ezúttal sem lehetett könnyű dolga a sok szójátékkal meg halandzsa, akarom mondani rébuszi nyelvvel.

10/9

2015. október 10., szombat

Viszlát, Quentin, viszlát, Elfaba! Túl rövid az élet az unalmas könyvekre

Úgy tűnik, valami kóros félbehagyási vírus söpör végig a bloggertársakon. Először Miamona hagyta abba A varázslókat, majd ugyanaznap PuPilla egy másik könyvet. Nima egyenesen 15 könyvnél bizonytalanodott el, hogy folytassa-e.

Én szerényen csak két könyvnél húzom le a rolót. Lev Grossman könyve egyszerűen nem tud érdekelni. Reklámozták úgy, hogy ez a felnőtt Harry Potter Hát nagyon nem. Az varázslatos, ennek csak a címe az. Miamona minden szavával egyetértek. Ilweran (neki tetszett) leírása alapján nyomasztónak képzeltem, de egyszerűen csak érdektelen. Kicsit sarkosabban unalmas. 

Angol barátnőm lelkesedik nagyon a Wicked c. musicalért. Tudtommal Magyarországon még nem mutatták be, viszont megtudtam, hogy Gregory Maguire A boszorkány c. könyvéből készült. A címből nem sok derül ki, de ha megmondom az alcímet: A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora, már biztosan egyértelmű lesz, miről szól a könyv. Az Óz (vagy Oz? Kétféleképpen láttam leírni) egyik, víztől rettegő, zöld bőrű szereplőjének életéről. Mivel nagyon szeretem a mesefeldolgozásokat, örömmel kezdtem a könyvbe, de kb. negyedénél ráuntam. Az első rész nyomasztó, a második meg egyszerűen unalmas. Amúgy Kathie-nek sem tetszett a könyv, és azt olvastam, hogy a musicalben jelentős változtatások vannak a könyvhöz képest. 

Azt hiszem, innentől az lesz az alap, hogy ami Amadeának tetszik, azt nagy ívben elkerülöm. Félreértés ne essék, kedvelem a blogját, szoktam olvasgatni, de ami neki eddig tetszett, attól én a falba verném a fejem. Márpedig neki tetszett ez a könyv. Amúgy négy kötetről van szó, de nálunk nem adták ki a többi részt. Részemről nem csodálom.

Mivel jelenleg rossz az autóm, és rengeteget buszozok, mire eljutok a munkahelyemre, legalább olvashatnék, de az elmúlt héten egy betűt sem olvastam, mert nem vágytam rá. Kellene vagy olyan izgalmas, amit nem tudok letenni, vagy olyan vicces, szórakoztató, stb., ami megkönnyíti a napi kb. 4 órás utazgatást. Jelenleg nem tudok ilyet. Ötlet?

Ui. Elkezdtem a Frankensteint. Egy nap alatt 40%, ezt biztató jelnek veszem.