Keresés ebben a blogban

2020. június 23., kedd

Jennifer Donnelly: Északi fény


Mivel annyira szerettem a Stepsistert, örömmel fogtam a kezembe a szerzőnek ezt a könyvét is. A fülszövegből azt hittem, valami krimi lesz, de nagyon nem az. A könyv végén a szerző jegyzetéből kiderül, hogy Grace Brown létező személy volt, és a halála nagy port kavart fel annak idején, 1906-ban.


Szóval krimi helyett egy lányt kaptam, Mattie-t, aki rettentő szegénységben él, és elég sanyarú sorsa van. Író szeretne lenni, de nincs pénzük rá, hogy befejezze a középiskolát. A tanárnője közbenjárására ösztöndíjat kap New Yorkban, de az apja nem akarja, hogy tanuljon, mert kell a dolgos kéz otthon a többi testvére és a gazdaság miatt. Ugyanakkor egy nagyon szép fiú is elkezd iránta érdeklődni.



Két idősíkban játszódik a történet, az egyikben Mattie otthoni életét láthatjuk, a másikban a Glenmore szállodában dolgozik.



Az a helyzet, hogy nem szeretem az ilyen keserédes történeteket, a sok testi-lelki nyomorral. Amiért mégis folytattam, mert kíváncsi voltam, melyik életet választja Mattie. A nagyvárost és az írást vagy a férjet és a gazdálkodást? Mert kíváncsi voltam, hogyan halt meg Grace. (nagyjából kitaláltam, pedig nem is találgattam) Mert kíváncsi voltam, hogyan is került Mattie végül a szállodába, hiszen az apja nem akarta odaengedni. A választ mindegyik kérdésre megkapjuk, ami jó, de a történet maga alapjában véve nem tetszett.



Viszont tetszett a stílus, a szerző most is jól ír, bár az elejét elég unalmasnak találtam, de később jobban lekötött. Volt pár gondolat, ami megfogott. Az egyik, mikor Mattie takarít a szállodában, és azon gondolkodik, hogy az emberek nemcsak tárgyakat hagynak a szobákban, hanem érzelmeket is. Sóhajokat, sírást stb. A másik, hogy a női íróknak nem volt családjuk, mert vagy írás, vagy család. (Ne feledjük, 1906-ban járunk!) A férfiak lehettek írók és lehetett családjuk is, hiszen az asszony mindent elrendezett.



Örültem Matttie döntésének, nagyon bátor dolog volt, és bár nem szeretem az ilyen jellegű történeteket és nem is erre számítottam, azért nem bántam meg, hogy elolvastam.

2020. június 2., kedd

Lana Millan: Raziel 2. - Egy angyal a szerelem küszöbén

Már-már kezdtem lemondani arról, hogy lesz folytatás, pedig az első rész függővége után nagyon vártam, hogy megtudhassam, mi történik majd. Bevallom, elég sok mindent el is felejtettem. És amikor végre megkaptam a könyvet, rögtön rá is vetettem magam, és magamhoz képest rekordidő, alig néhány nap alatt ki is olvastam.

Pár oldal után, ahogy kezdtek visszajönni az emlékek, bennem is felmerült a kérdés, amit fel is tettek az írónőnek (egy facebookos videóban konkrétan láttam, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen), hogy vajon a jövőbe látott, mikor kitalálta ezt a szabadon engedett vírus dolgot? Vagy pedig ez tényleg csak egy (jobb szó híján) "kényelmes" fordulat? Mindenesetre nagyon találó volt a jelen helyzetben, és beleborzongtam olvasás közben.

Ez a rész szerintem sokkal-sokkal fordulatosabb és izgalmasabb volt, mint az első (pedig az is jó volt), Belader és Raziel kapcsolata szépen építkezik, a jellemük is formálódik, az új karakterek pedig ügyesen simulnak az egész nagy térképbe. (A szóhasználat szándékos, aki olvasta az előző kötetet, tudja, hogy mire gondolok.) Most már nem foglalkozunk annyit Raziel földi életének részleteivel, áthelyeződik a hangsúly a Tudás Könyvének üldözésére, valamint Raziel és Belader kapcsolatára. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok kedvelni egy démont.

A párhuzamos történet pedig, amire egyáltalán nem számítottam, egyszerűen szívettépő volt. A szerzőnek sikerült néhány mondattal olyan atmoszférát teremteni, amiből végig sejteni lehetett, hogy milyen fajta végkifejlet várható, még ha a konkrét eseményre még csak tippelni sem tudtam volna, úgy meglepett.

Szerencsére, a drámai és izgalmas fordulatok mellett a humor sem marad el, amire néha nagy szükség is volt, hogy kicsit ellensúlyozza a komoly témákat.

A régi szereplők közül is visszatérnek néhányan. Uriel, aki most picit másképp viselkedik, mint az első részben, de nem lett szimpatikusabb, Lucifer, akinek az ember (meg az angyal) legszívesebben behúzna egyet, de mégis van benne valami ördögien vonzó, humoros és - bármily furcsa-, igaz. Mindenkit és mindent manipulál, de olyan ügyesen, hogy az ember úgy érzi, sok dologban igaza van.

Természetesen most is függővég lett, szóval megint lehet izgulni a 3. részig, amire remélhetőleg nem kell megint 2 évet várni.

És még valami, a szerző karanténnovellákat is írt, amik az oldalán elérhetők (én még, sajnos, csak kettőig jutottam), ill. ha a Líra oldalán vagy Líra könyvesboltban megvesszük valamelyik Raziel könyvet, ajándékba kaphatjuk. 


A borító szépséges, tökéletesen passzol az 1. kötethez.

10/9

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!