Oldalak

2012. június 29., péntek

Shannon Hale: A suttogó


Tegye fel a kezét, akinek a címről a Robert Redford fémjelezte film és/vagy a film alapjául szolgáló könyv jut az eszébe! Na, ugye! Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy az eredeti, The Goose Girl címet erre változtassa, de nem volt túl szerencsés választás. A pontos fordítás, A libapásztorlány tökéletesen megfelelt volna, annál is inkább, mivel a könyv az azonos című Grimm-mese feldolgozása, vagy még inkább továbbgondolása.
Nem olyan régen meséltem félig viccesen, félig komolyan egy barátnőmnek, hogy elegem van a vérből és az intrikából, ezért nem szeretem már az eddig nézett sorozataimat, és visszatérek inkább a mesékhez. Egy ilyen könyvről már írtam is, és nemrég szereztem tudomást erről a darabról. Kapni éppen nem lehet, de a Libri Könyvkereső Szolgálatának hála, mégis sikerült hozzájutnom.

A könyv követi az eredeti mesét, de természetesen jócskán hozzá is tesz, kifejti, kibontja az eseményeket. Míg az Éjféli bál hibájául róják fel, hogy a jellemek nem fejlődnek, a jók jók, a rosszak rosszak, ez itt nem így van.

Ani, akinek teljes neve meglehetősen hosszú, és furcsa hangzású, koronahercegnő. Vagyis elsőszülött lévén, lány létére ő fogja örökölni a trónt. Az ám, csakhogy ő nem igazán a trónra termett, álmodozó, nem túl magabiztos, és van egy különleges képessége, olyasmi, amit titkolnia kell, mert igencsak furcsán néznek rá miatta. Érti és beszéli az állatok nyelvét, sőt később kiderül, hogy mást is.

Ezekre szigorú és nem túl kedves édesanyja is rájön, és úgy dönt, inkább a fia vegye át a trónt, Anit pedig elküldi a messzi Bayern országába, hogy feleségül menjen a herceghez, ezzel is erősítve a két ország kapcsolatatát. A hosszú úton veszi kezdetét Ani kálváriája, amit most nem szeretnék elmondani, lévén, hogy nagyjából az eredeti mesét követi, és azért sem, mert nem szeretnék lelőni néhány poént.

Azzal talán nem árulok el sokat, hogy a történet vége, mégiscsak mese lévén, nem meglepő módon happy end. Addig azonban Ani nagy utat jár be, félénk, önbizalomhiányos lányból erős, magabiztos nővé serdül, aki sikerrel küzd meg az akadályokkal.

Nem rágtam le a körmöm olvasás közben, azt is sejtettem, hogy mi lesz a történet vége, de őszintén kíváncsi voltam, hogy az írónő hogyan fűzi egybe az egyes szálakat, és nem is csalódtam. A könyv végig lekötött, és picivel magasabb pontot is érdemel, mint a másik mesefeldolgozás.

10/9

2012. június 7., csütörtök

Emlékroham 2. : A C-P duó

A C-P duó egyik tagja én voltam még gimiben, a másik Gabi barátnőm. Nem tudom, szeretné-e, ha kiírnám a teljes nevét, ezért maradtam a kezdőbetűnél. Mi voltunk az osztály költői. Bezony! Nem pénzköltők, kérem szépen, hanem versköltők.

Már nem igazán emlékszem, hogy kezdődött, eleinte csak hülyéskedésből írogattunk verseket, aztán, hogy el ne felejtsük őket, leírtuk egy füzetbe (majd egy másodikba), és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy mi lettünk az osztály költői.

A pályafutásunk csúcsa talán az volt, mikor a tesi tanár verset íratott velünk nőnapra a tantestület hölgytagjai számára. Naná, hogy vállaltuk! Addig se kellett tesizni.

Egyik nap újra olvasgattam pár alkotást, és hát bizony elég sutácskák, nem jön ki a ritmus, bénák a rímek, a tartalomról nem is szólva, de mi nagyon jól szórakoztunk, és azt hiszem, az volt a fő.

Álljon itt egy mű a korai korszakból. Előzetesként, ki tudja, mi az a stencilezés? Nem emlékszem pontosan a technikára, de valahol a nyomtatás és a fénymásolás között helyezkedik el. Ilyen stencilezett lapokon kaptunk egy csomó anyagot, elsősorban angolból, ami nagy kincsnek számított, mert a stencilpapír drága volt, és ha már nem használtuk, vissza kellett adni. Ez tükröződik a műben... Ha jól emlékszem, valós személy volt részben az ihletője, de már meg nem mondom, ki volt az.

Íme:

Szerelmetes költemény Benőhő'
(versparódia)

Szerelmetes Benci,
Hozzád szívem zengi,
Add be a stencilt,
S kapsz egy puszit,
picit.

Szemed savószíne
Szívembe marott,
Egy zsírplecsnyi míve
Ékesíti farod.

Hajad, mint a széna,
Fejed ezért béna,
Ezért mondom Benő,
Fejed lágya benő
(hetne).

Benő, Jenő, Endre,
Mind egyre menne,
De csak te vagy, Benő,
Ki szívembe benő.