Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3.) - Zanza

Tényleg nagyon röviden, csak, hogy azért a befejezésről is essék szó.

A 3. rész azt hiszem, eleve nagy feladattal indult, lévén trilógia, le kellett zárnia minden szálat. Na, persze, kivéve, ha nyitva akart hagyni pár kiskaput egy lehetséges folytatás előtt. Ez szerencsére nem így volt, szép befejezést kaptunk, nagyjából minden szálat elvarrtak, a legtöbb kérdésünkre választ nyertünk. Biztosan lehetne még új kalandokat kitalálni kedvenc időutazóink számára, de jó volt ez így.

Sajnos, a történetről még kevesebbet tudok elmondani, részben mert továbbra is szövevényes (de simán követhető), részben, mert erősen spoileres lenne. 

Azt már a 2. résznél is akartam írni, hogy gyanakodni kezdtem Gwen anyjára, miszerint talán nemcsak annyi oka volt a születési dátumokkal való bűvészkedésre, hogy megvédje a lányát, de a magyarázat, bevallom, meglepett. Mint ahogy még csak nem is sejtettem, ki volt az áruló az őrzők között, egyik tippem sem jött be.

Xemerius továbbra is humorforrás, Leslie még  mindig szuper barát, de Raphael sokkal jobb fej, mint várható volt. Gideon undok viselkedésére is választ kapunk (na, persze, hogy persze, micsoda nemes lélek! :D).

A vérkör bezárása, a halhatatlanság kérdése bennem okozott egy kis ellenérzést, de alapjában véve ez a kötet is tetszett. Tulajdonképpen ügyes volt a lezárás, bár semmi ilyesmire nem számítottam. :D

Azon egy pillanatra elgondolkodtam, szeretnék-e halhatatlan lenni. Azt hiszem, nem, ha közben minden barátom, rokonom, szerettem halálát végig kellene néznem. És az is kérdés, hogy öregednék-e közben? Úgy gondolom, egy idő után teher lenne az élet, de mivel nem vagyok halhatatlan, erre a kérdésre sosem fogom megtudni a választ.

Szép volt, jó volt, az írónő helyében nem folytatnám, de ha mégis lenne következő rész, valószínűleg elolvasnám.

Nem beszéltem eddig a borítókról, mindegyik nagyon szép, igazán tetszett ez az árnyképes megoldás.

A fordításnál volt egy-két apróság már az első résztől fogva. A 3. kötetben Rákóczyból Rakoczy lett (meg kellene néznem, volt-e netán fordítóváltás, de lusta vagyok, bocsánat!). A Lucy név toldalékolása volt még nagyon furcsa, ugyanis az angol kiejtése a névnek "luszi", ehhez pedig így kellene tenni a toldalékokat: pl. Lucyval, Lucynak, stb, de a könyvben végig a francia "lüszi" kiejtéshez toldalékoltak (Lucyvel, stb.). És még egynél kaptam fel a fejem: araszoltunk a Strandon. Csakhogy mivel ez London egyik utcája, és a kiejtése "sztrend", a helyes írásmód a Stranden lett volna, akármilyen furcsán is néz ki. De ezektől eltekintve, nem voltak nagy bajaim, gördülékeny, jól olvasható.

Ahhoz képest, hogy tényleg semmilyen tudásom sem volt a trilógiáról, amikor belekezdtem, sem történetről, sem semmi másról, nagyon jól sült el, örülök, hogy megismertem. Pupi, örök hálám az első kötetért! :)

10/9

Jeanette Winterson: Az időszakadék

Figyelem, néhol erős kifejezések és szexuális tartalom fordul elő az alábbi bejegyzésben, folytatás csak saját felelősségre!

Csak ülök itt, és próbálok írni erről a könyvről, de nem jönnek a szavak. Talán ostobaságnak hangzik, de azon gondolkodom, William Shakespeare vajon hallott róla "odaát", hogy a műveiből ismert írók regényt írtak? Vajon ez büszkeséggel tölti el? Netán közömbös iránta, vagy épp felháborítja, hogy hozzányúltak a műveihez? Talán nem, hisz ő maga is innen-onnan szedegette össze az ötleteit. (Vajon tudta, hogy az Ahogy tetszik c. vígjátéka és a mi Balassi Bálintunk Szép magyar komédiája azonos eredetű?) Nem mintha ez baj lenne, hiszen sokan nyúlnak különböző forrásokhoz.

No de, eltértem a tárgytól. A Shylock a nevemről már írtam, erről több szó ne essék, persze, lesznek kultúrsznobok, akik méltatni fogják, és megfoghatatlan halandzsát vágnak le róla. Hagyjuk!

Az időszakadék a Téli regét dolgozza fel, és összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a másik könyv. Ezt már átiratnak nevezem! Követi az eredeti darabot - nagyjából - de mégis van annyi változtatás, hogy ne csak sima másolás legyen.

Winterson alapjában véve jól ír, gördülékeny, nem szenvedős - többnyire, a gyerekrablásos rész krimibe illő volt, Leo őrjöngő, esztelen, pusztító, minden józan észt nélkülöző, engesztelhetetlen féltékenysége gyomorforgató és gyomorszorító, Perdita szála az őt megmentő Juhóval szívhez szóló és szívet melengető, ugyanakkor hiába tudtam, hogy így kell lennie, mégis szívet tépő, hiszen elvettek egy csecsemőt az anyjától. Szóval egészében véve jó könyvnek lenne mondható, de Wintersonnak mégsem sikerült végig fenntartania az érdeklődésemet. Valami nem stimmelt...

Vajon mennyire tudatos a mostanában egyre gyakrabban, filmben, könyvben, tévésorozatban megjelenő politikai korrektség? Szinte már kötelező minden műbe legalább egy feketét, zsidót, ázsiait és meleget tenni. Ha Jókai ma írná A kőszívű ember fiait, az egyik Baradlay fiú biztos meleg lenne, zsidó  meg cigány (oppardon, roma...) amúgy is szerepelt szinte minden 19. századi író művében, épp csak pozitívabb színben kellene feltüntetni őket, és Láng Aranka meg mondjuk, kínai lenne. Csehov három nővéréből az egyik lehetne leszbikus, a másik meg... na jó, hagyjuk ezt a játékot. Értem én, és támogatom is, hogy a melegeknek, zsidóknak, ázsiaiaknak, stb. is ugyanolyan jogaik legyenek, mint bárki másnak, de mennyire tekinthető hitelesnek egy mű, amiben patikamérlegen van kimérve az összes vallás és etnikum?

Hát ebben a könyvben az összes típus megvolt, amit fent felsoroltam, egy se maradt ki. Még a feketék-fehérek közti békés együttélés, sőt, szeretet is megvan, kínai lányból pedig mindjárt három. Vajon Wintersonra rászóltak, hogy írjon még bele gyorsan egy férfi páros meleg szálat, vagy magától támadt az ötlete? Vajon befolyásolta, hogy ő maga leszbikus? Nem tudom, de azt hiszem, ez volt az egyik, ami zavart. Hogy nem éreztem természetesnek. Lehet, hogy az USA-ban mindennaposak az olyan élethelyzetek, mikor az emberek ennyiféle típussal találkoznak, de szerintem ott is inkább nagyvárosokban, ám Magyarországon, főleg vidéken simán leélhet az ember egy egész életet anélkül, hogy feketét látna. A kínaiakat elkerülni már nehezebb, gondoljunk csak a gombamód szaporodó boltokra és éttermekre. Ugyanakkor nem sok zsidót ismerek (vagy talán egyet sem), aki ezt folyton a képembe tolná, de a könyvben szereplő zsidó időnként bedobja, hogy ő az. "Ez meg az, amit teszek, azért van, mert én zsidó vagyok." Én éltem burokban, hogy még soha nem hallottam ilyet? Pedig a környezetemben is vannak, mindjárt az egyik szomszédom...

A másik, a szex. Jobb szeretem a virágnyelvet, na! Hadd maradjon valami a képzeletemnek is! WS műveiben is van szex, csak persze szépen körbeírva, és ettől sejtelmes lett, romantikus, és tiszta. Kérem szépen, én nem akarok arról olvasni, nemcsak egy Shakespeare-átiratban, hanem soha, hogy az egyik pasi hogyan nyalja körbe a másik pasi golyóit, vagy a másik pasi hogyan izgul fel egy rejtett kamerától, és mije hová fröcsköl. Ugye, milyen művészi, és keményvonalasan szépirodalmi? Alig várom, hogy megjelenjenek az értékelések, amiben erre is kitalálnak valami ügyes kis magyarázatot, hogy mitől is illik a mű koncepciójába... Legalább én is megtudom.

Meglehet, én vagyok túl türelmetlen, de emellett nincs kedvem metaforákat, allegóriákat, szinekdochékat és metonímiákat megfejteni (hadd fitogtassam kicsit a félművelt tudásomat, haha!) hosszú oldalakon keresztül, és az egyes cselekményrészek közti elmélkedést unalmasnak találtam, és nem is igazán értettem, hiába, no, ebből is látszik, hogy nem vagyok elég művelt.

A fentiek ellenére könnyű volt elolvasni, és az oldalak nagy része gyorsan pörgött. Igazán nem mondhatnám, hogy szenvedtem vele, saját tempómhoz képest elég gyorsan be is fejeztem. Az időszakadék olvasható, de korántsem hibátlan mű, és bőven maradt bennem hiányérzet.

Nos, elolvastam a két könyvet, ami magyarul már megjelent, de a többit nem fogom. Nem hiszem, hogy bármelyik is felérhetne az eredetivel. Egy igazán jó átirat nemcsak feldolgozza az eredeti művet, de ad is valamit hozzá. Ez a könyv tisztességes iparosmunka, de nem zseniális, mint az ihletője.

Könyvek az életemben - 2016

Eljött az évértékelők időszaka, sokan már december végén megírják, én több okból is megvártam az új évet, pl. mert reménykedtem, hogy még be tudok fejezni 1-2 könyvet, mielőtt éjfélt üt az óra.

Számok?

Három folyamatban levő könyvem volt, amiből kettőt szinte az utolsó pillanatban kiolvastam. A harmadikra, lássuk be, esélyem sem volt, hiszen az 500 oldalból kb. 170-nél tartottam. A másik kettő is kicsit kapkodós lett így, ha nem lett volna szilveszter, még napokba telt volna, mire elolvasom őket. Csak azért sajnálom, hogy a 3-kal nem végeztem, mert így elértem volna a szép kerek 40-et, de így 39 könyvvel zártam az évet. Ezekből van pár novella, ill. rövidebb könyvecske is.

Más statisztikám nincs.

Az átlaghangulat

Az idei évben is az volt a jellemző, már zsinórban harmadszor talán, hogy nagyon sok volt az "egynek elmegy", közepes olvasmány. Pedig igyekszem egyre kevésbé bedőlni a hájpnak, vagy annak, hogy pl. Shakespeare nevére egyből ugrom, de sajnos, nem mindig sikerül. Talán én választok rosszul, talán tényleg egyre jobban felhígul a könyvkiadás, talán mindkettő, és még más is (hú, ezt sem először írom le), de tény, hogy évről évre jellemző a keserű szájíz, hogy megint alig volt igazán kellemes vagy maradandó olvasmányélményem. Talán az idén biztonsági játékosnak kellene lennem, és olyan könyveket választani, amikben nagy valószínűség szerint nem csalódom.

A kedvencek

Szerencsére azért volt pár nagyon kedves könyvem. Gaura Ágnes Borbíró Borbála sorozatának 5. része sem okozott csalódást, Norbert Winney Sárkányok, farkasok, almák c. könyve kellemes meglepetésnek bizonyult, Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatát egészen biztosan végig fogom olvasni, még ha nem is éreztem hibátlannak, és Kerstin Gier Időtlen szerelem sorozata volt az, amiről sosem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogom. De az év kedvence egyértelműen Virág Emília Sárkánycsalogatója és folytatása, a Boszorkányszelídítő volt. Nagyon szerettem még Chris Colfertől A kívánság varázslatot, kár, hogy nyomát sem látni a folytatásnak, a kiadó az oldalukon feltett erre irányuló kérdésemre nem válaszolt. Tartok tőle, hogy egy újabb sorozat, amit majd egyszer angolul folytathatok. 

Ha jól megnézzük, a magyar szerzők évének nevezhetjük. Azt hiszem, egyre jobban csalódom az amerikai egy kaptafára készülő könyvekben. Rick Riordan persze, nem tartozik ezek közé, ő is az a kategória, akitől kb. bármit elolvasok.

Harry Potter: örökké

Harry Potter mániám megmaradt. Kaptunk "8." könyvet és Legendás állatok filmet, amihez megvettem egy képes kalauzt, komolyan gőzöm sincs, hogy miért, mindössze egy csomó kép a filmből, és pár szerény adat (csúnya elírásokkal, pl. Porpetina Porpentina helyett). Emellett kiadták a Titkok kamrája illusztrált változatát, ami egyértelműen a legszebb könyvem volt 2016-ban. Volt még 3 rövid kis e-könyv a Roxfort és lakói titkairól.

Nem minden arany, ami Shakespeare(-utánzat)

Már írtam, hogy Shakespeare nevével nekem sok mindent el lehet adni, így két átiratot is megvettem, A velencei kalmár és a Téli rege feldolgozásait. Akár folytatják magyarul a sorozatot, akár nem, részemről ennyi volt. Semmi nem érhet fel az eredetivel. A Shylock a nevem az év csalódása, még ha nem is olyan módon, mint A néhai Mr. Shakespeare, amitől még ma is ideges leszek, ha eszembe jut. Emezt csak szimplán mérhetetlenül untam. Jelen poszt megírásának időpontjában még nem tudtam befejezni az értékelésemet Az időszakadékról, ami sokkal jobb volt, mint a társa, mégis maradt bennem hiányérzet.

Mese, mese, mese

Míg WS mesternél nem jöttek be az átiratok, a meséknél kimondottan szeretem, ha van benne egy kis (vagy inkább nagy) csavar, A már említett A kívánság varázslat tökéletesen megfelelt ennek a kitételnek, de a Sárkányok, farkasok, almák sem maradt le tőle sokkal. Jodi Picault lányával, Samanthával közösen írott két könyve szemnek és léleknek is gyönyörködtető volt, a gyönyörű borító és belső kialakítás mellett a történet a kisebb zökkenők ellenére ötletes volt, üde és bájos. De mese fronton sem lehet minden tökéletes, A fiú, akit Karácsonynak hívnak az év második csalódása, még mindig nem tudom elfelejteni a szétrobbantott trollfejet és az ezen jóízűen kacagó glimpit, és hiába volt tényleg bájos a könyv második fele, nem tudott kárpótolni az első feléért. Több lelkendező értékelést olvastam róla, és úgy éreztem, hogy nem ugyanaz a könyv volt a kezünkben. Azokat az embereket sem értem meg teljesen, akik ezt a könyvet majd a gyereküknek is fel akarják olvasni. Tényleg földön guruló trollszemmel akarják szórakoztatni őket?

Chanda Hahn Balszerencsés tündérmese sorozata a Grimm-meséket helyezi más megvilágításba, de a remek alapötletet sajnos alaposan elrontja a ya-kban szokásos tini nyafi, a szeretem, de nem szeret viszont, kiközösítenek, szerelmi háromszög, stb. Nem tudom én ezt már átélni, és sajnos, a cselekmény rovására ment. Azért még folytatom, mert az ötlet mégis megéri - legalábbis valamilyen szinten.

Egy kis vegyes vágott: történelem, romantika, fantasy és krimi

A Bernard Cornwell Angolszász krónikák regényciklusából készült Az utolsó királyság c. sorozatot Matthew MacFadyen miatt kezdtem fordítani, de sajnos, a sorozatot nagyon nem szerettem, a 2. évadot már nem vállalom. Ennek ellenére elkezdtem a könyveket, de a 2. rész után be kellett látnom, hogy ez nem az én műfajom.

Luca di Fulviótól A fiú, aki éjjel meglátta a napot szintén keserű csalódás volt. Olyan mérhetetlenül undorító volt, hogy azt hittem, kifolyik a mocsok a lapok közül. Majdnem félbehagyás lett belőle, de a 2. felét kb. csak átlapoztam, hogy lássam, tényleg úgy alakul-e, ahogy sejtem. A szerző másik meglevő könyvét (A lány, aki...) olvasatlanul adtam el.

Az Outlander sorozat 3. részét mondhatni nagyon vártam, hisz a 2. rész olyan cliffhangerrel zárult, ami fenntartotta az érdeklődést. Nem is tudom, ennek a könyvnek mi lehetne a műfaja, az időutazás miatt fantasy, a szerelmi szál és a rengeteg szex miatt romantikus, és a 18. századi események miatt történelmi. Kétségtelen, hogy Gabaldon alaposan utánajárt a skót történelem adott eseményeinek, és hogy érdekesen ír, de azt hiszem, azok, akik akár a könyveket, akár a tévésorozatot nézik, javarészt a skótok miatt teszik ezt, és nekik csalódás lehet a helyszín Amerikába helyezése. Emellett ebben a kötetben kezdett olyan érzésem lenni, mintha a szereplők a gyalogkakukkos rajzfilm prérifarkasára kezdenének hasonlítani. Az égvilágon minden érte őket, ráadásul kb. öt perc nyugalmuk sem lehetett. Ha mégis, akkor mindjárt szexelni kellett...

Robert Galbraith (aka J. K. Rowling) Cormoran Strike sorozatának 3. részét vehettem a kezembe tavaly, és bár kapcsolatunk nehezen indult, most már várom a folytatást, annak ellenére, hogy RG-nek sikerült pár sablont belecsempésznie, amik nélkül szerintem hitelesebb lett volna. Ettől függetlenül nekem a HP marad a szerelem a szerzőtől.

Kifutóban levő műfajok

A ya (young adult), főleg a csajos változata egyre kevésbé köt le, egyre jobban idegesítenek a fentebb már vázolt elemei, a jövőben igyekszem majd kerülni őket. A jó ifjúsági irodalom nem tartozik ide, azt továbbra is olvasni fogom. A fantasy, urban fantasy (uf) sem köt már le igazán. A kimondhatatlan nevű egyének, királyságok, lények, mintha versenyeznének, melyik a megjegyezhetetlenebb. Filmen vagy sorozatban még elmegy, ott legalább arc társul a névhez, de ha már listát kell írni a szereplőkhöz, régen rossz.

Szép borítók

A nyertes valószínűleg a Titkok kamrája illusztrált változata. Emellett igazán bájosak a roxfortos e-könyvek borítói, Pupival meg is állapítottuk, milyen jól mutatnának kis bársonykötéses változatban.
A két Shakespeare-átirat borítója is nagyon érdekes, főleg, ha közelebbről megnézzük, milyen formát rejtenek a levelek. Kár, hogy a belbecs nem ér fel a külcsínnel.

 Tervek 2017-re

Nincsenek. Ha egy kicsit mégis bővebben ki akarom fejteni, akkor jobban választani, amennyire lehet, kerülni a rossz vagy egynek elmegy könyveket, de mi erre a garancia? Befejezni pár megkezdett sorozatot, és lehetőleg nem kezdeni sok újba. Számszerűleg nem tervezek semmit, de jó lenne azért nem menni 30 alá. Szeretnék több időt tölteni olvasással, ha lenne újra olyan idő, amikor feltett lábbal olvasok a fotelban, és nemcsak  pár oldalt tudok legyűrni elalvás előtt. De ha nem így lesz, az sem tragédia, amíg jó könyv létezik, és képes vagyok olvasni, nincs baj.

Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem 2.) - Zanza

Nem volt kétséges, hogy folytatni fogom a sorozatot, és nagyon reméltem, hogy megkapom a 2. résztől azt, amit az elsőtől. Hát nagyjából meg is kaptam. Nagyjából...

Nem mintha panaszkodnék, vicces volt, izgalmas, egy percig se untam, csak éppen valahogy nem haladt előre a cselekmény. Mintha egy kicsit töltelék rész lenne, és nem sokkal jutottunk közelebb a megoldáshoz.

Az időutazások leírása ismét érdekesre sikerült, kaptunk pár új szereplőt. Xemerius, aki (vagy ami?) egy vízköpő szelleme, avagy démona. És mivel halott (tényleg, lehet egyáltalán egy szobor szellemére azt mondani, hogy halott?), csak Gwen látja. A kis démon nemcsak a humor forrása a könyvben, hanem igen hasznos segítséget is tud nyújtani Gwennek, lévén át tud jutni a falakon, ezáltal jó kis kém válik belőle. Megjelenik Raphael, Gideon féltestvére, aki szerintem született bajkeverő. Ha jól emlékszem, az 1. résznél nem írtam Gwen legjobb barátnőjéről, Leslie-ről, aki igazán belevaló csaj, és a lehető legjobb barátnő. Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, ilyen nincs is, de nem akarok az lenni, hisz egy ilyen barátság felbecsülhetetlen. (Most volt egy ledöbbenésem, nézegettem a film adatlapját, és Leslie fekete, ami nekem egyáltalán nem jött le a könyvből. Ennyire nem figyeltem volna vagy ott nem így van?)

Gideon viselkedése eléggé zavaró, de gyanítom, a dolgok nem olyan egyszerűek, mint látszanak, és gondolom, a 3. részben tisztázódik az egész. A nagy titokról, a kör bezárásáról sem tudtunk meg sokkal többet, de gondolom, ez is bonyolultabb, mint sejtenénk. Saint-Germain gróf árnyaltabb figura, mint amilyennek az első részben látszott, de szerintem sok jóra nem számíthatunk tőle. A nyájassága még ijesztőbb, mint mikor fenyegetőzik.

Gwennel továbbra sem bánnak valami szépen, ahogy Giordano (neki kellene megtanítania a helyes viselkedést, táncokat, stb.) beszél vele (minden második - vagy inkább mindegyik - szava sértő), az vérlázító. Gwen helyett is fel voltam háborodva, hogy így rombolták az önbecsülését. Az ún. őrzők szerint a lány ostoba, semmit sem szabad elmondani, neki, megbízhatatlan, és talán mondanom sem kell, hogy mekkora öngól lehet ez. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni ez az egész a trilógia utolsó részében. 

10/9