It's been a hard... night

Ti hogy aludtatok az éjjel? Hát én így (nem)...

Nálunk van pár napig az unoka (férjem lányának a 2,5 éves kislánya, aki emígyen ugyan nem vérrokonom, de akkor is az unokám, és Beja maminak hív, ami fölött még mindig nem tudok rendesen napirendre térni, mármint a mamin, mivel van egy 16 meg egy 10 éves fiam, és valahogy nem érzem még magam maminak. :D Na, mindegy, nem ez a lényeg), és eddig átaludta az éjszakákat, de ma éjjel hajnal 3/4 3-kor arra ébredtem, hogy kiabál. Nem értettem, hogy mit, de valami olyasminek tűnt, hogy segítség! Nem hallatszott ugyan kétségbeesettnek a hangja, de persze, felrobogtam megnézni, mi történt, merthogy épp felettem alszik a tetőtérben. Na, a felrobogtam eléggé költői túlzás, mivel a rossz térdemmel (porckopással egybekötött ízületi gyulladás, ha valakit érdekelne) max. vánszorogni tudok a lépcsőn fájdalmas sziszegések kíséretében. Szóval felrobogok, kérdem:

- Mi a baj, Szaffi? 

- Pisilnem kell.

- Van rajtad pelus.

- Nem akarok abba.

Megadom magam, levánszorgunk a földszintre, mivel ott a bili, pizsi le (végig patentos, szóval teljesen le kell venni), pelus le, bilizés, pelus vissza, pizsi vissza, tetőtérbe fel. Lefektetem a kisasszonyt, majd meghallom, hogy dörög az ég. Le a földszintre. 

Hajnal 3. Vajon rátoltam a reteszt a kertkapura? Igen, rá, határozottan emlékszem. De mi van, ha mégsem? Mert ha nem, a kutya, aki betegesen retteg vihartól, petárdázástól, stb., ki fogja lökni a kaput, és meglóg, és akkor aztán bottal üthetem a nyomát. Kilesek az ablakon, a kapu egyelőre zárva. A biztonság kedvéért csak meg kéne néznem azt a reteszt. De ha kinyitom a bejárati ajtót, hogy ellenőrizzem, a macskák (anyacica és négy kölyke) tuti felébrednek, és mind ott fog keveregni a lábam alatt, meg lévén győződve róla, hogy evés idő van. Egy percig tanakodok, mérlegelve, hogy a két rossz közül melyik a kisebb, aztán újra kilesek az ablakon... Basszus, nyitva a kertkapu! Ezt elbaltáztam. Kirohanok, az öt macska naná, hogy felébred, de addigra a kutyának se híre, se hamva. Ilyenkor egy idő után mindig előkerül, de hogy ez fél óra vagy fél nap, előre nem lehet tudni. Adok a cicáknak enni, majd mérgemben elolvasok pár oldalt a Vasdruida 3-ból, hogy elálmosodjak, mikor különös zörgést hallok a terasz felől. Kinézek, és ott a kutya, épp eszi a macskák kajáját! Juppi! Csak úgy negyed órát volt el, szuper! A kutyát visszazárom az udvarra, a kapura ráhúzom az összes reteszt és kallantyút, ami csak létezik - na, most szökj meg, ha tudsz! - és visszafekszem aludni.

Negyed 4. Sírás a tetőtérből... Az a nyomorult lépcső! Felérek:

- Mi a baj, csillagom?

- Kérek tejet.

Ott a cumisüveg az asztalon, benne kis maradék tejjel az esti elalvásról, odaadom neki, megissza, majd:

- Kérek még!

Na, ez nem jött be. Elindulok lefelé a konyhába tejért, félúton rájövök, hogy nem hoztam a cumisüveget, visszafordulok, de ekkor utolérnek a cicák, akiknek az ennivalóját megette a kutya, tehát ők most fel vannak háborodva. Ahogy belépek Szaffi szobájába, már csörtet is utánam kettő. Nagy nehezen összeszedem őket, egyik kezemben két kapálózó macska, a másikban a cumisüveg, le a konyhába. Felteszem a tejet, és míg melegszik, újra adok enni a jószágnak. Azok végre megnyugszanak úgy-ahogy, bár mivel ébren vagyok, azt hiszik, játszani is szabad. Némi macskanevelés következik, prédikációval az éjjeli alvásról.

Fél 4. Felviszem a tejet (ekkor már legszívesebben megölném azt, aki kitalálta a lépcsőt), Szaffi úgy issza, mint aki egy hete nem kapott inni, aztán lefekszik. 

- Maradjak még egy kicsit?

- Igen.

Jó, odafekszem mellé, és hamarosan hallom az egyenletes szuszogást.

4 óra 6 perc. Visszavánszorgok az ágyamba. 

Mit gondoltok, ez alatt az idő alatt mit csinált a gyerek öregapja, a férjem? Hát aludt. VÉGIGALUDTA AZ EGÉSZET! Semmire fel sem riadt, sem a kutyára, sem a macskákra, sem a viharra, sem az ötszöri le-fel mászkálásra a lépcsőn. 

Reggel azt mondja, a gyerek milyen jól végigaludta az éjszakát. Hát ja, tényleg...