Oldalak

2014. december 21., vasárnap

Shannon Hale: Ever After High 1. - A Mesehősök Végzetkönyve

Már kicsit uncsi, tudom, de nagyon szeretem a meséket, főleg azokat, ahol az eredeti történetet egy kicsit (vagy nagyon) kicsavarják, kap valami pluszt. Shannon Hale-től anno nagyon tetszett A suttogó (szintén tőle olvastam az inkább közepesen, mint jól sikerült Austenlandet), és az írónő könyvei között böngészve fedeztem fel ezt az alkotását. Már szemeztem vele angolul, amikor megtudtam, hogy nemcsak hogy az első, de már a második részt is kiadták magyarul, úgyhogy gyorsan le is csaptam rájuk.

Először is hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg, így legalább látok rá esélyt, hogy az összes rész megjelenik, ráadásul végre egy könyv, ami kényelmes méretű, súlyú és vastagságú. (Akik olvasgatnak blogokat, talán rájöttek, melyik kiadóra célzok. Tudom, hogy néhányan oltjuk rendesen a Könyvmolyképzőt, de ha egyszer nem tanulnak semmiből...) A borító nagyon szép, dombornyomott meg minden, gyönyörű grafikával, de nekem erősen Barbie babás fílingje van. De megtudtam, hogy ebből a témából már voltak webizódok, filmek és vannak játékok, babák (ez utóbbiak meglehetősen borsos áron), és a borító ezeket a figurákat idézi. A belső lapok is mutatósak, minden lap szélén szürke díszítés vonul.

Az alaptörténet szerint az ismert (és páran számunkra kevésbé ismertek) mesehősök gyerekei az Ever After High középiskolába járnak (a nevekről majd később), és mikor elérnek egy bizonyos kort, alá kell írniuk a Mesehősök Végzetkönyvét, amiben vállalják, hogy követik szüleik példáját, és átélik ugyanazt a mesét, mint ők. Tehát Hófehérke lányát, Apple White-ot megmérgezi a gonosz mostoha lánya, Raven Queen és majd csókjával felébreszti a szép szőke herceg fia, Daring Charming. De mi van, ha valaki nem akar a szülei nyomdokaiba lépni?

Hm. Ha túllépünk azon, hogy a mesehősök leszármazottainak mi a francért kellene ugyanazt a mesét átélni, egy nagyon kellemes, szórakoztató, vicces történetet kapunk. Igaz, elég tinicsajos, helyenként kissé szirupos, de én nagyon jól szórakoztam, a tartalmat számomra egyáltalán nem tükrözte a borító. Könnyen olvastatja magát, izgalmas és humoros. A vége sejthető, de hogy ebből mi lesz a 2., ill. a 3. kötetben, azt még nem tudni. A felénél kezdtem gyanakodni, hogy valami igen nagy suskus van ezzel a végzet dologgal, kíváncsi vagyok, mi sül ki az egészből.

Az írónő szépen építette fel a mesehősök gyerekeinek világát, a középsulijukat, nagyon tetszettek az áthallások a "mi" világunkkal, pl. Taylor Quick, a tükörfon (telefon), a tükörnet (na, mi lehet? :D Internet, persze!), a talebook (facebook), a Call of Beauty játéknál pedig már hangosan felnevettem. Külön kedvencem volt a grimmnasztika (!) órai kosarazás, karra akasztott süteményes kosarakkal és farkasokkal, ahol a kosárlabdának nem is tudom, mi volt a funkciója.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája. Valahol azt gondoltam, hogy egy ilyen tinis könyvet, ahol vannak ugyan fiúk, de a lányoknak nagyobb szerep jut,  nőnek kéne fordítania, de egyáltalán nem zavart, hogy férfi, sőt! Zseniális szójátékai vannak, mint pl. meselőszó, mesebédlő, a fent említett grimmnasztika, fanteasztikus, bű bye, mint elköszönés, stb. Viszont igen vegyes érzelmeim vannak a nevekkel. Nem tudom, az ő ötlete-e vagy netán kiadói kívánalom, hogy a leszármazottak nevei, vagy maga a gimi neve angolul maradt. Nekem ez így nem tetszett, többek között azért, mert a magyar mesenevek alapján nem könnyű beazonosítani a gyerekek nevét, ha nem ismerjük a szülők angol nevét. Bár az alkotó mindenkiről elmondja, hogy ki kinek a kije, és a kamaszok kicsit úgy is viselkednek, mint híres felmenőik, mégis bele lehet kavarodni. Ha már nem fordították le, nem ártott volna egy névmutató.

Hófehérke ugye, Snow White, az ő lánya Apple White. De már az Evil Queen nálunk gonosz mostoha lett, Prince Charming pedig a szép szőke herceg, sőt, egyszerűen csak herceg. Ami még megzavart, az a két Hood. Cerise Hoodról pl. sokáig azt hittem, Robin Hood lánya, mikor leesett, hogy van még egy Red Riding Hood is, vagyis Piroska. Még a könyv végére sem voltam biztos az összes rokonsági szálban.

A karakterek jók, egyesek maximálisan igyekeznek alkalmazkodni a tőlük elvárt szerephez, mások meg nem annyira. Nem éreztem őket egysíkúnak, még az egyértelműnek tűnő jellemek is okoztak meglepetést. Személyes kedvencem Madeline Hatter, a kalapos lánya az Alice Csodaországban meséjéből. Azon is elgondolkodtam, ha a leszármazott nem azonos nemű a híres felmenővel, hogyan teljesítheti a családi végzetet?

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, alig várom, hogy folytathassam. Van belőle több rövid történet, vajon bízhatunk abban, hogy azok is megjelennek magyarul?

10/9.5 (csak a nevek miatt vontam le)

2 megjegyzés:

  1. Most kedvet is csináltál, meg nem is. A történet érdekelne, de nem kell leírnod hozzá, hogy tinicsajosnak tituláljam magamtól is... Inkább meghagyom neked, és én rámegyek a fiúsabb ifjúsági regényekre. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát sajnálom, én ilyennek éreztem. :) Bár inkább a borító, mint maga a történet miatt. De valóban nem mondanám fiúsnak. Viszont nekem tetszett. :)

      Törlés