Itt a vége, avagy bájbáj, témák!

E havi témázásunknak nem egy konkrét témát szavaztunk meg, hanem olyan témákat gyűjtöttünk össze, amik régóta várnak a sorukra, de sosem került rájuk sor, és most egyetlen témázás keretében "letudjuk" őket, de hogy legyen benne egy kis csavar: booktag-szerűen.

Első kieső témánk: Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:

Hát itt igen rövid leszek. Mostanában viszonylag kevés poszton húzom fel magam, úgyhogy erről sok mondanivalóm nem lesz.

1. Mik azok a motívumok, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?

A helyesírási hibák, ha feltűnően sok van belőlük, és az olvashatatlanság, pl. fekete, sötétzöld, stb. háttéren fehér betűk, vagy színes blogháttéren átlátszó posztháttér. Cirkalmas, soha véget nem érő körmondatok, vagy nyelvtanilag hibás mondatok. És nem szeretem a trágárságot sem.

Tartalmilag azt nem szeretem, ha kioktató, lesajnáló egy poszt, vagy bármilyen csoporttal, etnikummal, vallással szemben kirekesztő, legyenek ezek bár a kövérek vagy a homoszexuálisok, tökmindegy. De azt sem, ha nagyon célzatos, pl. ha valaki úton-útfélen a képembe tolja a véleményét.

2. Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)? 

L. fent, de egyébként nincs ilyen konkrétum. Pl. hogy soha nem olvasom el, ha scifiről ír vagy teszem azt, szerelmes történetekről - nincs ilyen. Akkor nem olvasok el valamit, ha nem érdekel az a könyv, film, téma, bármi, amiről szól a poszt.

3. Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled vagy megtartod magadnak a véleményed és nyomsz egy x-et inkább?

Változó, mindháromra volt már példa.

Ellenben a következő téma épp most igencsak érzékenyen érint, miután  most rágtam át magamat az Egri csillagokon a második gyerekemmel is, és ebből már talán sejthető, hogy ez a: Kötelező olvasmányok - lerágott csont avagy sarkalatos pont?

1. Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?

Határozottan igen! Bár nemcsak magukkal a kötelezőkkel van a gond, hanem azzal is, ahogy számon kérik őket. Gimis koromban írtunk egy olyan dolgozatot a Bánk bánból, ami azt volt hivatott felmérni, milyen figyelmesen olvastuk el a darabot, vagyis apró részletekbe menően belekérdeztek a műbe. Pedig úgy éreztem, figyeltem olvasás közben, mégis máig emlékszem a jegyemre: 1/2. Talán nem is volt jobb jegy kettesnél az egész osztályban. A nagyobbik fiamnál ugyanez volt A kőszívű ember fiainál, és már nem is emlékszem, de az biztos, hogy több egyese lett belőle, meg talán egy kettes. A kisebbik pedig a nyomorék Egri csillagokból 5, azaz öt darab egyest szerzett az ilyen dolgozataira, amivel a kedves tanárnő mindössze azt érte el, hogy a fiam amúgy stabilan négyes irodalomjegyét félévkor sikerült hármasra rontania. 

Gimis koromban talán még nem kérdőjeleztem meg az ilyen dolgozatok létjogosultságát, a nagyobbik fiamnál azonban már felmerült bennem, hogy mégis mire jók az ilyen felmérők, a kisebbiknél viszont határozottan úgy gondolom, hogy ezek az égvilágon nem mutatnak semmiféle valós tudást, nem lehet leszűrni belőle, hogy emlékszik-e a könyvre, még azt sem, hogy olvasta-e egyáltalán. Két dologra ellenben jók, hogy adott esetben lerontsa a gyerek jegyét, és hogy elvegye a kedvét az olvasástól.

Azt hiszem, a magyartanárok egy része tévedésben van azt illetően, hogy mi a dolga. Szerintem egy irodalomtanár dolga elsősorban az lenne, hogy szerettesse meg az irodalmat. Főiskolán azt tanultam, hogy ha egy gyerek ötödikes korára nem szereti meg az olvasást, később már nem fogja. Én ezt azért talán nem merném ilyen sarkalatosan kijelenteni, de van benne valami. Hiszen alsóban az olvasás órák anyagában még sok mese, rege, monda, kedves kis történet szerepel, amivel könnyebb megfogni a gyereket, de mikor felsőben jönnek az olyan borzalmak, mint az életét vesztő Nemecsek, a felnőttek által becsapott, tönkretett Nyilas Misi, a halomra gyilkolt ötszáz walesi bárd, a legyilkolt törökök és magyarok Eger váránál, a német, francia, latin szavakkal sűrűn megtűzdelt "kőszívű", stb., már sokkal nehezebb felkelteni az érdeklődésüket. Igazából nemcsak a kötelezőkkel, hanem magával a tananyaggal is baj van (nem is tudom, de szívesen megkínálnám egy péklapáttal azt, aki 7-ikből 6-ikba tette át a A velszi bárdokat), na, de térjünk vissza a kötelezőkhöz!

Cserére szorulnak-e a kötelezők? Igen! Mit cserélnék le és mire? Mindet és semmire. Nem kellenek kötelezők. Az irodalom, az olvasás szeretetére kellene megtanítani a gyereket. Jutalmazni kellene, ha olvas, és nem büntetni, ha nem. Olvasson minél több mindent, de legalábbis általánosban ne legyen megszabva, hogy mit. Olvasson, amihez kedve van, ha képregényt, meséket, Harry Pottert, fantasyt vörös pöttyöst, mindegy, csak olvasson! Lecserélni sem látom sok értelmét, egyrészt azzal, hogy kötelező, azonnal ellenszenvessé is válik, és másrészt, egy másik olvasmány megint valakinek a szubjektív ízlését tükrözi, és amit ő kedvel, talán én gyűlölném. Szívemből remélem, hogy pl. a Harry Potterből soha nem lesz kötelező, mert akkor egyre többen kezdenék el utálni.

2. Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosnia kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?

Nem emlékszem ilyenre. Szerettem olvasni, és szorgalmas gyerek voltam, ezért mindent elolvastam. Töröm a fejem, de nem emlékszem olyanra, amit kihagytam volna. Olyanra igen, amiből a címén kívül semmire sem emlékszem, de amit kihagytam volna? Azt hiszem, nem volt olyan. Magamtól tanultam, a szüleim nem rugdostak semmiért. Én már sajnos, kénytelen vagyok beosztani, hogy egy nap hány oldalt olvasson el a gyerekem, ami elég nagy szívfájdalmam is, főleg, hogy alsóban még magától olvasott.

3. Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?

Hát, hm... Olyan újraolvasósan nagy kedvenc nem igazán volt köztük, de pl. Voltaire: Candide nekem bejött, Mikszáth: Noszty fiú esete Tóth Marival is kedves olvasmányom volt, Fejes Endre: Húsz óra, Cseres Tibor: Hideg napok (és nem tudom, feltűnt-e, hogy nincs köztük általános iskolai, bár az Egri csillagokkal és A kőszívű ember fiaival nem volt semmi bajom), Madách: Az ember tragédiája vagy Sarkadi drámái jó emlékként élnek a fejemben.

Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek

Ez is rövid blokk lesz, hosszú évek óta kerülöm azokat a könyveket, amikről sejteni lehet, hogy megríkatnának. Persze, azért az ember óhatatlanul bele-belefut egy-kettőbe.

1. Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?

Az ember, akit Ovénak hívtak.

2. Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?

Pfff, így most hirtelen egy sem jut eszembe.

3. Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van-e olyan jelenet-részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat-meghat?

Persze! Régebben sokkal jobban meghatódós voltam, de akkor is inkább filmekre emlékszem, amiken sírtam, most már tömeggyilkosságokat is hűvös távolságtartással olvasok, haha! (Amúgy lehetőség szerint nem olvasok tömeggyilkosságokról, de valóban sokkal kevésbé tudnak meghatni dolgok.)

Dobby halála... Szegény kis manó. 

4. Keresed-e a megható élményeket vagy inkább kerülöd? Szereted-e, ha megtépáznak a könyvek?

Kerülöm. 

Nem szeretem.

Nos, ezek lettek volna a kérdések, remélem, egyet sem hagytam ki. A téma szabadon vihető, csak egyet kérünk, minden kérdést vigyetek. Ha valamelyikre nem akartok vagy nem tudtok válaszolni, nem kötelező, de magát a kérdést akkor is tüntessétek fel, és írjátok oda, passzolom, nem tudok vagy nem akarok rá válaszolni, vagy valami ilyesmit.

Témáztak még:

PuPi

tigi

Nima

Zenka
Ilweran

Később csatlakozók:

Bubu
Zakkant
Katacita
Dóri
Colourful fantasy

Beszéljünk egy kicsit a feliratkészítésről!

Egy letöltőoldalon a Dickensian c. angol sorozat 5. része alatt találtam az alábbi kommentet:

"Nagyon örülök, hogy az első négy részhez van magyar felirat. És mi lesz a többivel? Aki elkezdte, illene be is fejeznie vagy el se kezdje! Valaki igazán átvehetné és folytathatná. Köszönöm."

Mivel én vagyok a sorozat fansubjának (azaz hobbifeliratának) a készítője, találva éreztem magam.

Tanakodtam, hogy reagáljak-e rá, és ha igen, mit. Az első reakcióm az volt, hogy ez meg miről beszél? Még ha a Last Kingdomnál írja valaki ezt, megértem, mert november óta nem adtam le feliratot, de a Dickensian feliratait sűrűn és rendszeresen készítem. 

Na, akkor lássunk néhány tudnivalót. (Bár gyanítom, hogy pont azokhoz nem fog eljutni, akiket illetne.) Kérlek, ne vegyétek kioktatásnak, talán van olyan, akinek ezek újdonságot jelentenek.

Ún. fansubokat, vagyis hobbifeliratokat készítek, teljesen ingyen, egy fillért nem kapok érte sem én, sem a többi fordítótársam. Ezt a szabadidőmben végzem, és én választom ki, hogy mit szeretnék feliratozni. A Dickensian, mint oly sok más sorozat, amit fordítottam, hobbifelirat, nem kapok érte pénzt.

A feliratok.info oldalra küldöm be a fordításaimat, ha bárhol máshol látjátok, azt nem én raktam fel oda, hanem valaki a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül letöltötte, és elvitte. Mivel hobbifelirat, ezért nem kapok érte jogdíjat, tulajdonképpen az ilyen elvitelért nem szólhatok semmit. Nyilván jólesne, ha legalább megkérdeznének, de nem teszik. 

A feliratok.info ún. foglalásos rendszerben működik, vagyis egy fordító kinéz egy sorozatot (vagy akár filmet), jelzi, hogy szeretné fordítani, vagyis lefoglalja, és onnantól fogva az övé, az oldalra csak az ő feliratai kerülnek ki - egy bizonyos ideig. Van olyan, hogy előzés és mikor már annyit késik az ember, hogy leveszik a nevéről, de ezzel most nem szeretnék senkit untatni, szerintem az oldalon el lehet olvasni a szabályzatot.

A Dickensiant tavaly karácsonykor kezdte vetíteni a BBC, de én csak kicsivel később foglaltam le. Ha megnézitek a finfón (így szoktuk rövidíteni az oldalt), látható, hogy az alábbi időpontokban küldtem be részeket:

1. rész január 6.

2. rész január 23.

3. rész január 31.

4. rész február 2.

5. rész február 10.

6. rész február 13.

Tehát a leghosszabb különbség két epizód között 17 nap volt, de volt mindössze 3 napos különbség is. Emellett társfordító vagyok a Mr. Selfridge-ben, ezért nem tudok csak a Dickensiannel foglalkozni. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a kedves kommentelő milyen sebességgel szeretne feliratot kapni, és főleg arra, hogy milyen jogon közli a véleményét ilyen bicskanyitogató formában. 

Mi az, hogy illene be is fejezni, ha elkezdtem, és valaki más átvehetné? Miért, mondtam olyat, hogy nem csinálom, vagy hónapok teltek el két rész között? De ha így lenne, sem lenne joga követelőzni, mivel, mint mondtam, ingyen készítem a feliratokat, és ő nem a főnököm, hogy számon kérje rajtam a határidőket.

Vegyük még hozzá azt, hogy a "vegye már át valaki" nem ilyen egyszerű. Mikor rájöttem, hogy nem lesz időm a Last Kingdomra, pluszban nem is tetszik, szóltam a többi fordítótársnak, hogy szeretné-e valaki átvenni. Senki sem jelentkezett, sem akkor, sem azóta. Volt ugyan valaki, aki elkészítette a részeket, de ő nem tartozik a finfo csapatába. A finfo oldalán a Last Kingdomnak azóta sincs fordítója.

Valamiért az angol sorozatokra sokkal kevesebb jelentkező van, mint az amerikaiakra, főleg, ha régebbi korban játszódik. Meg ne kérdezzétek, miért, nem tudom. Tehát ha én azt is mondanám, hogy jó, tessék, vegye át valaki a Dickensiant, mert én lám, milyen lassú vagyok, semmi biztosíték rá, hogy lenne rá jelentkező, mint ahogy arra sincs, hogy jó feliratok lennének, vagy hogy gyorsabban készítené, mint én.

Nem tartom magam pótolhatatlannak, sem a legjobb fordítónak (néha még csak jónak sem...), ezért az is lehet, hogy beugrana valaki a helyemre, de egyáltalán nem biztos.

Ez úgy van, mint egyes álláspályázatoknál, van, amelyikre többszörös túljelentkezés van, de van, ahová nem jelentkezik senki.

Elárulok még egy kulisszatitkot. Újabban tudatosan választok olyan sorozatokat, amiket viszonylag kevesen néznek, mert a népszerű amerikai sorozatok fordítói nálam sokkal gyakrabban és sokkal csúnyább beszólásokat kapnak, és ezt el szerettem volna kerülni. Én a közelmúltig csak kedves megjegyzéseket kaptam. Mikor a Ripper Street 2. évadát hónapokra félbehagytam mindenféle magánéleti és munkaügyi gondok miatt, csak támogató szavakat kaptam, ezért nem vagyok hozzászokva az ilyen megjegyzésekhez.

De aztán a Last Kingdomnál már megkérdezte valami a facebook-oldalamon, hogy le vagyok maradva két résszel, nem akarom-e átadni, majd jött egy komment. Idézni akartam, de nem találom. Kb. az volt benne, hogy köszöni a munkámat, de lenne néhány megjegyzése. Az egyik, hogy rosszul írtam Uhtred nevét. Ezt elismerem, hogy igaz, de az benne a röhejes vagy épp szomorú, hogy a könyvben is végig rosszul olvastam ki magamban Uthrednek. Majd közölte, hogy tele van a feliratom helyesírási hibával, és ha igényesebb feliratokat készítenék, akkor nagyobb örömöt okoznék vele a nézőknek.

Ez a legutálatosabb, az ilyen megjegyzés, úgy néz ki, mintha megköszönné, de valójában beszól. Igénytelenséggel még nem vádolt meg senki, miközben nyilván nem vagyok hibátlan. Mikor megkértem, hogy mutasson helyesírási hibákat, egyet tudott felmutatni, hogy egy szó végéről lemaradt egy -t, mint tárgyrag. Ami, ha már kötekedünk, nem helyesírási hiba, inkább gépelési vagy nyelvhelyességi. Mikor megkértem, hogy gyűjtse össze a többi hibát, eltűnt, Nyilván átment a konkurenciához.

Különben volt fordító, aki az ilyen beszólások miatt abbahagyott sorozatot, csak úgy mondom. Nekem nem áll szándékomban, elég edzett vagyok ahhoz, hogy ne emésszem magam sokáig az ilyeneken, de amúgy igazán kíváncsi lennék, mi jár az ilyen emberek fejében, mikor ezeket leírják.

Azt azért ne feledjük el, hogy a legtöbbünk munka vagy tanulás mellett végzi a fordítást (bár én épp munkanélküli voltam, mikor kezdtem), sokunknak van családja, gyereke, akiről gondoskodni kell, gondjai lehetnek, beteg lehet. Egyikünk sem gép, lehetnek rosszabb napjaink, időszakaink, vagy olyan is van, hogy egyszerűen nem jön be a sorozat, amit választottunk. 

Nyilván van, aki túlvállalja magát, vagy elkészít egy-két részt, aztán feléje sem néz, még arra sem méltatja a nézőket, hogy szóljon, nem folytatja, de én nem tartozom ezek közé, ezért az ilyen megjegyzések nem esnek jól. Nem kell izgulni, nem dőlök a kardomba, de az udvariasság nem fáj, ahogy mondani szokták.