Mostanában nehezemre esik figyelni bármire is. Délután, néha este, mire hazaérek munkából, hullafáradt vagyok, gyakran maximum arra van erőm, hogy megnézzek valami könnyed sorozatot, amin nem kell túl sokat gondolkodni, vagy még azt se. Néha csak bambulok. Az olvasással sem állok túl jól, többnyire késő este jutok csak hozzá, addigra meg már olyan fáradt vagyok, hogy pár oldal után belealszom.
Hogy miért mondom most ezt el? Mert a Sárkánycsalogatónak sikerült elérni a szinte lehetetlent, hogy figyeljek rá, és ébren bírjak maradni. Nem is tudom, mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ami az első oldalon meg tudott ragadni, amiből képes voltam minden fáradtságom, és a késői időpont ellenére 60 oldalt elolvasni egy ültő helyemben. Ez a mennyiség talán nevetséges lehet annak, aki több száz oldalt olvas el naponta, de nekem a jelen körülmények között hatalmas eredmény. Meggyőződésem, hogy ha több időm van, akár képes lettem volna egy nap alatt is elolvasni.
Aki sokat olvas, tudja, hogy a fülszövegeknek nem mindig szabad hinni, de ezúttal valamiért azt éreztem, hogy ez a könyv kell nekem. Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató, és Béla, a lovag? Na jó, ebből valami nagyon jó is kisülhet.
A fogalmazzunk úgy, nem annyira vonzó borító is elárul egy s mást a történetről, és megsúgom, hogy a képen szereplő kotyogós kávéfőzőnek is fontos szerepe lesz. Ezúttal kéretik a könyvet nem a borítójáról megítélni!
A borító belső felén kis ismertetőt kapunk a szerzőről, magától a szerzőtől, ami alapján rögtön a szívembe zártam ismeretlenül is.
Aztán belecsapunk a lecsóba, és elkezdődik az utazás, ami szó szerint világokon át ível, és amiben kapuk nyílnak két birodalom között. Az egyik egy erősen népmesére hajazó világ, királlyal, lovaggal, sárkánnyal, próbával, boszorkánnyal, beszélő állatokkal, a másik meg... Budapest.
Nem szeretnék túl sokat elárulni a cselekményből, de annyi a fülszövegből is kiderül, hogy Béla, Egonnal, a sárkánnyal a nyomában Pestre kerül a népmesei birodalomból. Ami viszont nincs benne, de szerintem talán kitalálható, hogy hamarosan Józsi kerül át a népmesék világába.
A szerző nagyon ügyesen mutatja be főhőseink csetlését-botlását a számukra idegen világban. Ezeken a részeken rengeteget nevettem. Főleg Józsi reakciói jelentik a humorforrást, aki a népmesei elemek között sem tagadja meg önmagát, de akkor sem jár jobban, mikor alkalmazkodni próbál a megváltozott körülményekhez.
Pl. segít bajba jutott állatokon, és cserébe sípot kap, amivel magához hívhatja többek között a környék összes madarát, de a végén fogalma sem lesz, hogyan szabaduljon meg tőlük, vagy amikor "Jó napot, öreganyám"-mal köszön, és az öregasszony csaknem megveri miatta.
Józsi kalandjaival egy időben megismerhetjük a Pesten rekedt sárkány, és Józsi félig-meddig barátnőjének történetét is, El lehet képzelni, hogyan reagálnak a derék magyarok egy ilyen lény megjelenésére... Ne feledkezzünk még meg Hollusról, a boszorkányról és Borbáláról, a javasasszonyról sem, akiknek szintén fontos szerep jut a cselekményben, Talán még annyit elárulhatok, hogy nem mindenki az, és olyan, amilyennek elsőre látszik. És meg kell még említeni a lidérceket is!
A történet sokrétű és több szálon fut, a szereplők sorsa összefonódik, szétválik, majd újra összetalálkozik. Bevallom, itt volt, hogy elvesztettem a fonalat, és a magyarázatok kicsit kuszának tűntek, de lehet, hogy velem volt a baj.
A könyv első felén rengeteget nevettem, a második felén meg izgultam, de az első oldaltól az utolsóig lekötött, és az egészet nagyon-nagyon élveztem.
Nagyon tetszett még, ahogy Józsi változik és fejlődik a könyvben, léha egyetemistából érett gondolkodású fiatalember lesz. Illetve, ahogy a szerző ügyesen összefonja a valós elemeket a meseiekkel, pl. hogy a feltúrt Oktogon a sárkány műve, stb. Akadt ugyan egy-két momentum, amit picit logikátlannak tűnt, de hamar túllendültem rajta, és az összbenyomáson nem változtatott.
A kedvencem volt még a fekete lidérccsirke, akiről kiderül, hogy különleges képessége van, de erről többet nem szeretnék elmesélni, elolvasva nagyobb élmény.
A történet szépen le van zárva, nem igazán maradtak elvarratlan szálak, nem maradt hiányérzetem, és nem tudok róla, hogy folytatásos történetről lenne szó, de szívből remélem, hogy Virág Emíliának nem ez lesz az egyetlen könyve. Bármit is írjon legközelebb, én vevő leszek rá.
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum Kiadónak!
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése