A flow, és többekről röviden

Tudjátok, mi az a flow? Ez, ni. Ha szerencsénk van, megtapasztaljuk a munkánkban is, de gyanítom, ez keveseknek adatik meg. Inkább a hobbiban, szórakozásban, sportban, az én esetemben sorozatokban, és főleg a könyvekben tudom elérni ezt az állapotot, mikor megszűnik a tér és az idő, és az ember benne él a sorozatban vagy a könyvben.

Vagy nem. Talán az én hibám, talán a választásaim, érintettem már ezt a témát az évértékelő posztban, de egyre kevésbé tudok elmerülni egy jó könyvben. Persze, ennek az sem használ, hogy este belezuhanok az ágyba, és örülhetek, ha ki bírom nyitni egyáltalán a könyvet, de az átlag az, hogy kb. két oldal után alszom bele. (Ha véletlenül mégsem, akkor a másnap lesz keserves a kialvatlanság miatt. :D) Vagy a vécén olvasok, ugye, x ideig, de hacsak nincs hasmenése az embernek, ez se sok idő, ráadásul rettentő szaggatottá teszi az olvasást. Mivel vezetek munkába, az utazás alatt sem tudok olvasni, de most pár napig fizioterápiára járok, és az a kb. félóra nagyon alkalmas erre a célra. :)

Ugyanakkor, sajnos, egyre kevesebb olyan könyvet találok, aminél legalább a remény megvan, hogy ha folyamatosan tudnék pár órát olvasni, elérhetném ezt az állapotot, vagy az az alatt a pár perc alatt, ami jut, el is tudom érni.

Nézzünk pár kísérletet az elmúlt pár hétből-hónapból, hogy mi lett ebből a törekvésből! Előre mondom, nem sok.

Helene Wecker: A gólem és a dzsinn

Nagyon érdekelt ez a könyv, pont annak a két kultúrának egy-egy elemét ötvözi, ami mindig is érdekelt, az arab és a zsidó. Még talán általános iskolás voltam, mikor láttam a tévében egy filmet a gólemről. Előtte nem igazán tudtam, mi az. Emlékszem, mennyire megfogott a történet, hogy a végén valamiért elszabadult, pusztított, és végül őt magát kellett elpusztítani. 

Az ezeregyéjszaka kívánságteljesítő dzsinnjei és a gazdáját védő agyagharcos története eleinte nagyon tetszett. A 19. század legvégén (talán 1899-ben?) játszódó történet helyenként valamiért A legendás állatok filmre emlékeztetett, talán mert New Yorkban játszódik mindkettő, és mert mindkettőben fontos szerepe van a mágiának, bár sok más közös vonás igazából nincs bennük.

Teljesen lekötött a gólem megalkotásának folyamata, és a dzsinn története. Talán nem nagy spoiler, sejthető, hogy a két lény összetalálkozik egy ponton. Sajnos, innentől a rettentő unalmas, semmiről sem szóló részek váltakoztak az érdekesebbekkel, de én csak a kínlódásra emlékszem. Minimum 100-150 oldal kihúzásával pergőbb, feszesebb lehetett volna a cselekmény. Egy-két történetszál felbukkanását nem igazán értettem, félig varrták csak el őket. Sőt, ha jól belegondolok, a két főszereplő szála sem zárult le teljesen, nem lett teljes happy end, ami igazából nem baj, de mégis valami frappánsabbat vártam volna.

Az elméleti filozofálgatások arról, hogy a gazdája parancsait követő lény, mint a gólem, rendelkezhet-e szabad akarattal, érdekesek lehettek volna, de csak unalmasak voltak.

Voltak igazán izgalmas részek, a legeleje és a vége ("hála" egy jó hosszan elhúzódó autógumi-cserének, egyhuzamban el tudtam olvasni), de a közbeeső részektől nem voltam elragadtatva.

10/6

William Goldman: A herceg menyasszonya

A film az egyik kedvencem, többször láttam, mindig el tud varázsolni, és bár mai szemmel megmosolyogtató a technika vagy inkább annak hiánya, mégsem tudom megunni.

Mekkora volt a meglepetésem, mikor kiderült, hogy könyv alapján készült! Hát még akkor, mikor azt is megtudtam, hogy a szerző a saját könyvéből írta a forgatókönyvet.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én ritkán figyelem a filmek, sorozatok íróit, így igencsak meglepődtem, mikor rákerestem Goldmanre, és kiderült, hogy micsoda klasszikusok fűződnek a nevéhez, aminek a forgatókönyvét írta, vagy valami köze volt hozzá. A teljesség igénye nélkül: Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Maraton életre-halálra (szintén saját regényéből), A híd túl messze van, Maverick. És ez csak néhány példa.

Ezért, amikor azt olvastam egy értékelésben, hogy a film kb. egy rakás sz... a könyvhöz képest, nem nagyon akartam elhinni, és miután befejeztem a könyvet, azt kell mondanom, hogy nem is így van. Én legalábbis nem így érzem. A filmben nagyjából minden fontos szerepel, ami a könyvben, persze, "a könyv részletesebb, mint a film" ezúttal is így van. Jelentősebb változás, hogy Humpledlinck herceg valami 250 kiló, és itt szerepelnek a szülei is (kimondottan vicces volt a motyogó király), a nagyapa (Peter Falk)-unoka dolog sem egészen úgy van, kapunk háttértörténetet Fezzikről és Inigóról, stb., de azért a lényeg benne van a filmben. 

Ez a "könyv a könyvben" dolog nagyon hiteles volt, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy S. Morgenstern létezett-e, de persze nem. Goldmannek sikerült pár helyen rendesen megvezetnie, igazán ügyesen csinálta.

Összességében azt mondanám, a könyv és a film szépen kiegészítik egymást, nem tudnék választani kettejük között.

10/8

Victoria Schwab: Egy sötétebb mágia

A legnagyobb esélye ennek a könyvnek volt, hogy elérjem a flow-t, és sok részénél sikerült is, ha nem is mindenhol.

Tetszett az alaphelyzet a több, párhuzamos síkon létező Londonnal, a mágia (bár a sok vérmágia egy idő után már elborzasztott, fene szeretné folyton vagdosni magát, hogy varázsolhasson), Kell és Lina kettősében sok potenciál van, még akkor is, ha egyelőre nincsenek össszeszokva, és talán itt-ott sablonos egy picit.

Várom a következő kötetet, remélhetőleg hamar olvashatom.

Azt viszont betiltanám, hogy bármit a Harry Potterrel reklámozzanak! Aki a HP-t szerette, ezt is fogja? Ne már, erre semmi biztosíték.

10/9

On Sai: Esővágy

Gondoltam, pár novella igen praktikus lesz a fizioterápiára, egy-kettőt le lehet tolni, míg csipked az a gép, és ez a reményem be is vált. 

A helyzet az, hogy voltak, ami nagyon tetszettek, de mások nem tudtak megragadni. Az mindegyikről elmondható, hogy olvasmányos, izgalmas, gördülékeny a stílus, de a scifis, disztópiás, posztapokaliptikus vonal nem nekem való. Nem is érdekel, sőt, sok helyen nem is értettem. 

Mindjárt a legelső volt az egyik kedvencem, a Jóváságú vérfarkas nősülne. Vicces, jópofa, és kellően izgalmas történet volt, néha vissza kellett fognom magam, hogy hangosan fel ne röhögjek olvasás közben. A többi kezelt beteg talán nem nézte volna jó szemmel.

A másik, amit kiemelnék, a Sose szólj be varázslónak!, ami a Ribizli c. magyar népmese feldolgozása szintén vicces, egyedi stílusban.

A többi novellával sem volt igazán nagy baj, csak ahogy mondtam, ez nem az én stílusom, de egyik-másiknál azt éreztem, hogy On Saié sem. Meg is beszéltük reea bloggerinával, hogy ez a scifis, disztópiás, komor, világfelrobbanós stílus talán nem az írónőnek való. Valahogy úgy éreztem, nem rá passzol, nem igazán tudom jobban megfogalmazni. De az kétségtelen, hogy több helyen sikerült elérnem a novelláival a flow-t, mint más könyvekkel, amiket az utóbbi időben olvastam.

10/8