Másfél lélekmelengető könyv

Hogy lehet másfél, azt kérdezitek? Mindjárt elmagyarázom, bár szerintem kitalálható.

Az első:

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet

Bár már sokat hallottam a szerző nevét, valamiért nem érdekeltek a művei, (számomra) idegesítő romantikusnak gondoltam őket. Aztán nem tudom, miért, tavaly év végén kezdve, de idénre is átnyúlva végigment, mit ment, robogott a bloggereken egy Édes élet láz. Legalább öt helyen láttam, hogy az illető épp ezt olvassa, ezt valami oknál fogva jelnek vettem, és én is elolvastam.

De milyen jól tettem! Igazi lélek- és szívmelengető könyvet kaptam, épp erre volt szükségem. Érdekes szereplők (noha épp a főszereplő, Josey volt némiképp színtelen, de ez aztán változott), némi kis háztáji mágia (hirtelen megjelenő könyvek, hú, ezt de bírnám, ámbár nem feltétlenül mindig olyan könyveket kapnék, amiket szeretnék, hanem, amit a könyv úgy gondolna, hogy el kell olvasnom, a szerelmesektől felforr a víz, megfő a tojás - tök praktikus, egy kis etyempetyem, és közben kész a reggeli. :D), egy kis rejtély és izgalom, minden adott egy jó könyvhöz. Hogy mellette romantikus? Egye fene, kibírom. :)

Maradtak azért bennem kérdések, pl. hogy Adam hogyan gyalogol annyit postásként, ha sánta, és mi lett vajon Juliennel? Kár, hogy ezekre nem kaptam választ, de igazából csak egy kicsit hiányoztak ezek a válaszok.

10/9,5

A feledik:

Mary Ann Shaffer-Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Váróslistás köny, jó néhány éve kaptam karácsonyra, azóta állt a polcon.

Levélregény, nem épp a kedvencem, néha nehéz követnem, ki kinek ír éppen, hajlamos vagyok nagyvonalúan átugrani a szememmel a megszólítást, dátumot, aztán nézek hülyén, hogy most ki kinek ír, meg lapozhatok vissza. De lélekmelengetőre vágytam, és azt olvastam, hogy ez az.

Nos, majdnem megkaptam, amit akartam, meg amit ígért, és csak magamnak köszönhetem, hogy nem néztem, meg, hogy mikor játszódik. 

1946-ban járunk, alig ért véget a 2. világháború. Nemcsak a tájon, a városokban láthatóak még a háború nyomai, hanem az emberek testén és lelkén is. Nemcsak a lövészárkokban és a csatamezőkön, hanem a hátországban is megszenvedték az emberek ezt az időszakot. Azt hiszem, történelemből nem sűrűn hallottunk arról, hogy a Csatorna-szigeteket a németek már valamikor 1940-ben teljesen elvágták Angliától (elvágták a távíró- és telefonkábeleket, képzeljük el a mai kütyüs világban, hogy 5 évig semmit, de semmit sem tudunk a külvilágról,  csak a náci propaganda által terjesztett maszlagot), a gyerekeket még korábban a kontinensre küldték, félve a megszállástól, és a szülők, rokonok 5 évig nem hallottak semmit a gyerekeikről. Anyaként részben el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett ez, részben meg mégsem. A mérhetetlen nyomor, éhezés, nélkülözés, betegségek, stb. is eléggé megviselt, de mikor a városka egyes lakói leírták a háború élményeiket, na, az nagyon gyomorba vágó volt.

Churchill nem engedett vöröskeresztes hajókat a szigetekre, hogy megsegítsék vele az ott lakókat, attól tartva, hogy a németek kezébe kerül a szállítmány, de így gyakorlatilag halálra ítélte a sziget  (maga a regény Guernsey-n játszódik) lakosságának jelentős részét. Azt hiszem, erről sem sűrűn hallani a Victory-jelet felmutató, szivarozó, németeket térdre kényszerítő miniszterelnök esetében. Nem tudom, helyesen tette-e vagy sem, de az biztos, hogy árnyalja a róla kialakított képemet.

Ezek miatt az élmények miatt csak félig lélekmelegítő ez a könyv, igazából nem szerettem, hogy a háborús témát ilyen módon tolták le a torkomon, még akkor is, ha valahol elkerülhetetlen volt.

A másik fele viszont tényleg megmelengette a lelkemet, hol bájos, hol hősies, hol vicces történetekkel a sziget lakóiról, magáról a csodálatos szigetről. Rosamunde Pilchernél éreztem mindig azt, hogy most rögtön Cornwallba akarok költözni, de ezt a könyvet olvasván is azt éreztem, hogy most rögtön Guernsey-re akarok költözni! :D

Nagyon szép lezárást kapott, még ha kissé kiszámítható volt is, de úgy volt jó, csalódott lettem volna, ha nem így zárják le. És ahogy az emberek teste és lelke gyógyulni kezd, úgy kezd gyógyulni a táj is, fű lepi be a teherautók és motorok kerekétől szabdalt tájat.

Én pedig lélekben megnyugodva csuktam be a könyvet.

10/8,5