Tonke Dragt: A Nagy Vadon titkai

A Levél a királynak elolvasása után nem volt kétséges, hogy folytatni fogom a 2. résszel.

Eltelt már egy kis idő az első rész eseményei óta, Tiuri megbecsült lovag, Piak, az apródja és hű barátja pedig mindenhová követi. Némi pihenés után azonban már szívesen kelnének útra, kalandot keresve, amire hamarosan lehetőségük is nyílik, hiszen fura hírek jönnek a Nagy Vadon felől, majd az is kiderül, hogy Déli Ristridin lovag épp oda indult, és hetek óta nem hallottak felőle, egyetlen rövid kis üzenettől eltekintve.

Tiuri és Piak hamarosan az események sűrűjébe kerül, és olyan sok minden történik velük, hogy csak kapkodtam a fejem. Találkozunk régi szereplőkkel, akik közül néhányat jó volt újra "látni", és sok újjal is, akik közül korántsem volt mindegyik örömteli megismerkedés. Isadoróról még a könyv befejezése után sem tudtam eldönteni, hogy mi motiválta, vagy valójában mit akart. Sok ember nem az, akinek látszik, a rejtélyes zöldruhások is másnak bizonyultak, mint első látásra gondoltuk volna.

Hőseinket sodorják magukkal az események, egyik veszélyes és különös kalandból a másikba keverednek, és amit nagyon szerettem bennük, hogy végig megőrizték a barátságukat, sokat fejlődtek, olyan bátorságról és önzetlenségről tettek tanúbizonyságot, ami ennyi idős fiatalokra ritkán jellemző. Tiuri és Piak tiszta barátságáról példát vehetne mindenki.

A könyv viszonylagos vastagsága ellenére végig lekötötte a figyelmemet, pedig nem könnyű megtölteni ennyi oldalt, inkább néha már az volt a bajom, hogy szinte követni sem tudtam, annyi minden történt. A könyv végi nagy párbaj szomorú is volt, szükséges is, de a könyv lezárása kárpótolt egy kicsit a bánatért, és mindenképp pozitív végkimenetelű volt.

Egy bajom volt magával a könyv vastagságával (ami sajnos, nagyon jellemző a mostani könyvekre nagy általánosságban), hogy szó szerint iszonyú vastag, és utolsó kb. 150 oldalt nagyon kényelmetlen volt olvasni, mert nem bírtam rendesen átfogni a lapokat, és csúszott ki a kezemből. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a mostani könyvek lapvastagsága ilyen nagy, de azt biztos, hogy 400 oldal fölötti könyvek esetén már kimondottan kényelmetlenné válik tartani őket.

Ez viszont magának a könyvnek az értékéből nem von le semmit, egyáltalán nem éreztem, hogy még a 60-es években íródott (talán csak annyit jegyeztem meg magamnak, hogy Tiuri és Piak gyakran megfogják egymás kezét, ha bajban vannak, vagy épp örülnek valaminek, és mégsincs semmilyen homoszexuális felhangja, ami kimondottan üdítő volt).

A fordítással is tökéletesen meg voltam elégedve, a borító pedig szerintem telitalálat. Nagyon jó lenne még olvasni valamit az írónőtől magyarul.

(Folytattam a sorozatot, háááát... aki nem olvasta a könyvet, annak talán tetszhet, de nekem így csalódás volt. Teljesen kiforgatták az eseményeket, a szereplőket, mindent. És mivel már a 2. részben meghal egy fontos szereplő, a 2. kötetből lehetetlen lesz sorozatot forgatni - legalábbis az eredeti felállás szerint. Mindenképp a könyvet javaslom a sorozattal szemben!)

10/9

A könyvet köszönöm a kiadónak!