Februári zárás

Ezt a posztot úgy kezdtem, hogy ugyan még február van, bár az utolsó napja (ráadásul még szökőév is van), de ma már szerintem egy könyvet sem fogok befejezni, szóval szerintem nyugodtan lezártnak tekinthetem ezt a hónapot. De aztán mégis végeztem még egy könyvvel, ami ráadásul le is taszította a trónjáról a hónap addigi kedvencét.

Ez a hónap korántsem volt olyan jó, mint a "dicsőséges" január, és elsősorban nem könyves tekintetben, inkább magánéleti vonalon, amiből még nem sikerült kikeveredni.

Összesen négy könyvet fejeztem be, és egy van még folyamatban.

1. Jessica Pan: Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni

A figyelemfelhívó címnek, plusz egy beleolvasónak hála kezdtem el olvasni ezt a könyvet még januárban, aminek a befejezésére már csak februárban került sor. Introvertáltként kíváncsi voltam a szerző egy évére, ami, ahogy az alcímben áll: Egy introvertált rémes és tanulságos éve az extrovertáltak világában.

Nem tudom, mire számítottam, eleve nem gondolom, hogy egy introvertáltból extrovertált lehet, akármit is csinál. Persze nem mindegy, hogy milyen intro is az ember, Jessica szintrovertált, vagyis szorongó intro, aki egyáltalán nem szívesen van emberek közelében, én szerencsére azért nem ilyen vagyok, bár ha sokat kell lennem sok ember közelében, az nagyon ki tud fárasztani.

Azzal egyet tudtam érteni, amit mindjárt az elején leír, hogy senkit sem kell átnevelni, akár extro, akár intro is az illető. De azért tök érdekes, hogy az intrókat sokat piszkálják azért, hogy legyenek nyitottabbak, járjanak többet szórakozni, bulizzanak, ismerkedjenek stb., míg még egyszer sem hallottam, hogy egy extrót arra biztatott volna bárki is, hogy legyen már zárkózottabb, és üljön otthon többet. Szóval a társadalmi elvárás meg mégiscsak az, hogy legyen mindenki társasági ember.

Szóval a szerző "utazásra" indul, egy évig próbálja az extrók életét élni, ami során elképesztő kalandokba keveredik. Kezdődik azzal, hogy idegeneket szólít le az utcán, hogy mondják meg neki, ki most a királynő. (Ja, Londonban vagyunk, és Erzsébet még él.) Legalább ketten azt mondják neki, hogy Viktória! Majd a metrón kell intim kérdéseket feltennie vadidegen embereknek, pl. hogy mikor sírt utoljára nyilvánosan (erről eszembe jutott, amikor ez velem esett meg, úgyhogy itt mindjárt volt is egy kellemetlen élményem, amitől máris egy fokkal ellenszenvesebb lett ez a könyv), mindenféle tanfolyamokra és coachokhoz jár, hogy magabiztosabb legyen, pl. stand-uposnak tanul, és más számomra eszement dologba keveredik. Közben folyamatosan azon csodálkozik, hogy az extróknak mennyivel jobb, mert sokkal könnyebben ismerkednek, és itt nem csak társkeresésre gondolok. Egyszer pl. megszólít az utcán egy ott festegető embert, akivel hamarosan abban egyeznek meg, hogy elmegy egy lakásba megnézni egy kiállítást. És akkor ennek örömködik, hogy milyen szuper ez. Én csak azt nem értettem ezeknél az eseteknél, hogy mégis mire volt ez jó? Mert az nem derül ki, hogy lett-e ebből a találkozásból valami tartós barátság, vagy bármi pozitív hozadéka a dolognak. Leszólított egy idegent, elment a lakására, megnézett egy kiállítást, és? A többi komfortzóna-elhagyásnál is ezt éreztem. Elmegy stand-uposnak, jó, ki mer állni emberek elé, de van tehetsége hozzá? Talán igen, talán nem. Az első fellépése egész jól sikerült, de a 2. katasztrófa lett. Akkor mire is volt jó?

A könyv negyedénél azt éreztem, hogy ha az lesz a végkifejlet, hogy az extróknak mennyivel jobb, földhöz vágom a könyvet, de tényleg. Ezt ugyan nem mondta így ki, de végig azt éreztem, hogy az extróknak jobb, könnyebb az életük. Azt meg, hogy végül is mi haszna volt ebből az egészből, nem igazán tudtam meg. Talán szerzett néhány új barátot, és kilépett a komfortzónájából, ami néha tényleg nem árt, de mi a tanulság? Van tanulság egyáltalán?

2. David Safier: Gyilkosság Uckermarck sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Erről írtam külön bejegyzést, úgyhogy most tovább nem részletezném.

3. Gaura Ágnres: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Lásd mint fent, szintén van bejegyzés.

4. Kelly Ngai-Mikki Lish: A halmosdombi ház

Idézem, amit Goodreadsen írtam a könyvről:

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, régóta keresem az ehhez hasonló, jóféle ifjúsági/middle grade könyveket. Egy kis mágia, kaland, veszély, de még benne van a gyermekkor ártatlansága és tisztasága.

Szuper jó lenne olvasni a két folytatást is magyarul, de mivel az első rész még 2022-ben jelent meg, és híre-hamva sincs a következő részeknek, tartok tőle, hogy nem lesznek. Kár lenne érte, igazán értékes olvasmány volt.

A leghosszabb és egyben legszebb borítójú könyv a Kard által, és a legkényelmetlebbül olvasható is.

A hónap kedvence egészen addig a David Safier-könyv volt, míg be nem fejeztem A halmosdombi házat, de igen szorosan ott van mögötte.

Az introvertáltas könyv meg a feledhető kategória.

Gaura Ágnes: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Hű, több évet vártunk a folytatásra, de abszolút megérte, ámbár már alig emlékszem valamire a korábbi részekből, sajnos. Újraolvastam a korábbi bejegyzéseimet, amik segítségével pár dolog felidéződött, és maga a szerző is fel-felhoz részleteket a könyvben a korábbi eseményekből, de azért bőven maradtak még sötét foltok.

Na, de még mielőtt rátérnék az érdemi részre, a könyv kitárgyalására, egy bosszantó körülményről essék szó. Ez a rész már nem lesz elérhető e-könyvben, mivel a kiadó teljesen megszüntette az e-könyv kínálatát. Értem én, hogy feltörték az e-könyveiket, és ellopták, és így akarja a kiadó minimalizálni a kockázatot, de ez velem, mint olvasóval elég nagy kiszúrás, főleg, ha belevesszük, hogy manapság mennyibe kerül egy könyv, és azt is, hogy ezt a könyvet alig lehet kapni valahol a kiadó webshopján kívül. Mikor januárban megvettem, konkrétan még egy helyen találtam rá, ahol 20% kedvezménnyel, fogjuk rá, hogy megérte a postköltséget is kifizetni. De olyan helyen, ahol személyesen is átvehetném, pl. Líra, Libri, nincs. És akkor csodálkozunk, hogy sokan inkább a kalózkiadást választják.

Az, hogy nincs e-változat, nemcsak ezért volt rossz, hanem azért is, mert a könyv kicsi és ehhez képest igen vastag, valami borzalmasan nehéz volt tartani, 1-2 oldalanként kellett kéztartást változtatnom, ami miatt folyton kizökkentem az olvasásból. Nem tudom, a sorozat többi tagja mekkora, mivel azokat még meg tudtam venni e-ben, de összemértem az Embertelen jó c. novelláskötettel (amiből már szintén csak papírkönyv van), és a magasságuk egyezik, szóval felteszem, a többi rész is ekkora lehet, de az sem tudott vigyasztalni, hogy legalább egységes. Az tény, hogy nagyon szép a borító élőben és színesben, amit az eddigi részeknél csak fényképen láttam, de nagyon sajnálom, egy szép borító nem tudott kárpótolni a kényelmetlen tartásért.

A morgás után jojjön a lényeg!

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradt az 5. rész végén, és megdöbbentem, hogy mennyire nem emlékeztem erre, el is szomorodtam, mert a fejemben egy vidámabb vég volt valamiért. Az, hogy Attila inkább a feleségét és a lányát választja, teljesen kiesett a fejemből, és el is szomorított, még ha teljesen érthető is a döntése. Bori e felett érzett szomorúsága, keserűsége végighúzódik a könyvön és elég meghatározó érzelem marad végig. Azért örültem, hogy legalább megpróbálnak Attilával egy, amennyire a helyzet engedi, normális kapcsolatot kialakítani, és bizonyos események arra utalnak, ill. a fülszöveg egy mondata is, hogy talán lehet még valami több is belőle. Remélem legalábbis, hogy jól következtetek. Ha a szerző netán olvassa ezt, nyugodtan súgja meg nekem, nem zavarnak a spoilerek. :)

Ez a kötet az eddigi leghosszabb, a maga több mint 600 oldalával, és tapasztalatom szerint ekkora oldaszámot nem olyan könnyű minőségi tartalommal megtölteni, de a szerzőnek sikerült. Az események végig pörögnek, és jó sok minden történik, de a nyomozás mégis lassan halad előre, hogy aztán a végére rendesen felgyorsuljon minden, és kapjak akkora meglepetéseket, hogy csak pislogni tudjak helyenként. Amennyire vissza tudok emlékezni, a többi kötetnél is hasonló volt a helyzet, izgalmasak voltak ugyan végig, de mindig a végére kaptuk a nagy dózist.

Amit úgy érzem, picit meg kell kritizálnom, hogy néha már sok abból, hogy Bori mindig fejjel megy a falnak. Nem tudom, hogy a jelen helyzetben egyáltalán meg tudná-e teljesen szakítani a kapcsolatot a vámpír-alakváltós világgal, de legalább megpróbálhatná. Na, persze, ha egyszer megteszi, valószínűleg véget ér a könyvsorozat, de talán egy (testileg és lelkileg is) kicsit kevésbé egészségtelen kapcsolat ezzel a világgal még beleférne.

Amit nagyon élveztem ebben a részben is, az a húsvéti tojások keresgélése, vagyis a mindenféle kulturális, közéleti és politikai utalások, ezek most is rettentő viccesek voltak. A kedvenceim az alakváltós ponyvairodalomból felhozott példák lettek, ezeken hangosan nevettem.

Minden bajom ellenére már most nagyon várom a következő részt, amire remélhetőleg nem kell éveket várni.

A végső értékelésnél egy pontot levontam a kényelmetlen olvasásért, ezért lett végül:

10/8

David Safier: Gyilkosság Uckermark sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Még valamikor 2008 környékén fedeztem fel David Safiert, Pocsék karma c. regényével, amin helyenként hangosan nevettem. Második magyarul megjelent regénye, a Jézus szeret engem sem volt rossz, de úgy gondoltam, blaszfémia a szerelmes Jézust emlegetni, hiszen Jézustól mi sem állhatott távolabb, mint a szerelem, más dolga volt a földön. Ma már ezt kicsit másképp látom. A Happy Family - Egy szörnyen boldog család már vegyesebb érzelmeket váltott ki belőlem, itt-ott untam emlékeim szerint, de már igen régen volt. 

Igen hosszú ideje szeretném elolvasni a Plötzlich Shakespeare és a Muh! c. könyveit, de ezekből még angol nyelvű kiadást sem találtam, a német tudásomat meg inkább hagyjuk. Nemrég fedeztem fel, hogy Mieses Karmának (Pocsék karma) van 2. kötete, de abból sem találtam angolt sem, így ezeknek a könyveknek az elolvasása még várat magára. Viszont annál jobban megörültem, mikor megláttam, hogy új Safier-könyv jelent meg a fenti címmel, és rekordidő, két nap alatt ki is olvastam.

Reméltem, hogy nem fogok csalódni, és nem is csalódtam. Kaptam egy, a szerzőhöz méltóan vicces könyvet, szerethető szereplőkkel, és egy nem túl fondorlatos, de ettől még érdekes nyomozással. Nem találtam ki a gyilkost, bár rá is tippeltem, de csak többek között.

Nem követtem különösebben Angela Merkel politikai pályafutását, és nem volt számomra sem rokon-, sem ellenszenves, de akármilyen is a valóságban, a fiktiv Merkel asszony szimpatikus egyéniség. Azt sem tudtam, hogy a könyvből mennyi lehet a valóságtartalom, ezért kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy a férje valóban kvamtumkémiával foglalkozik, aki ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt (olyasmi, mint Columbo felesége :D), és valóban van nyaralójuk Uckermarkban.

A fiktiv Angela visszavonul a politikai élettől, és férjével házat vesznek Uckermarkban, egészen pontosan Klein-Freudenstadtban, hogy életük alkonyán végre több időt töltsenek egymással. (Kis Örömváros - szerintem - a szabadfordítása a névnek.) A férjétől a visszavonulása örömére kap egy mopszot, akit Putyinnak neveznek el. Velük költözik még Angela testőre, Mike is.

Nem telik bele sok idő, megölik a városka kastélyának tulajdonosát, és mivel a rend derék őre teljesen inkompetens, Angela úgy dönt, a maga kezébe veszi a nyomozást.

A humor mellett a könyv erőssége még a szereplőgárda. A főszereplő is kellemes személyiség, ahogy már írtam, de nála is jobban szerettem a férjét, Achimot, a maga egyéni humorával és azzal, hogy gőze sincs a hétköznapi életről, teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Emellett nagyon édes a kettejük kapcsolata, egymás iránti őszinte szeretete. Putyinnak, a mopsznak sok szerepe nincs, de jópofa kis jószágnak tűnik. Mike-ot is bírtam a maga, testőrhöz képest esetlenségével együtt.

Sokat nevettem a könyvön, de voltak mondatok, ahol hangosan felröhögtem. Ez volt a kedvencem:

Komolyabban kell hozzáállnia a problémához, nem szabad elragadtatnia magát, mint 2015-ben, amikor néhány hétig arról álmodozott, hogy a német polgárok majd tárt karokkal fogadják a menekülteket.

A második pedig ez: 

Putyinnak hívják a kutyát? És a bolháit hogy hívják? Orbánnak és Asszadnak?

(ahol az Asszad elírás lehet, mivel Szíria elnöke Bassár el-Aszad)

Amin először jót nevettem, de aztán elgondolkodtam azon is, hogy a világ politikusai közül a magyar minisztelnök Putyin egyik bolhája Aszad mellett... Ami azért árulkodó. Orbán még egyszer elő fog kerülni, ott sem hízelgő kontextusban. De nem kell izgulni, Európa más államfőit, kormányfőit sem kíméli a szerző, sokukról van egy-egy gunyoros mondat, fricska, megjegyzés.

Egy másik mozzanat, ami meglepett, hogy Achim egyszer nem ért oda valami hivatalos eseményre, mert úgy vélte, 40 perc elég a német államvasutak számára az átszálláshoz, és lekéste a vonatot. Ha ezt a MÁV-ról írják, nem lepődöm meg, de azt hittem, a német vasút ennél jóval pontosabb.

Ahogy láttam, a sorozatból németül már van három rész, pedig friss kiadás, mivel már emlegetik benne az ukrán-orosz háborút, remélem, magyarul is folytatják.

10/10

Januári zárás

Sosem szoktam havi zárásokat írni, és szerintem nem is fogok rászokni, de most januárban 5, azaz öt könyet sikerült kiolvasnom, amire nem volt példa úgy száz éve. :D De komolyan, gőzöm sincs, mikor volt utoljára ilyen, nem is szoktam számolni, havi hány követ olvasok el, csak mivel az év első hónapja, elég feltűnő volt. :) Tudom, van, aki 10-15 könyvet is elolvas havonta, az biztos azt gondolja, mit henceg itt ez a nő öt könyvvel, de nekem ez szép teljesítmény.

Ehhez az eredményhez hozzájárult a jó hosszú téli szünet, meg hogy kevés volt a munka, ezáltal az időm is több volt, de szerencsére a lelkesedésem is, mert hiába a sok idő, ha beüt az olvasási válság.

Na, lássuk azt az öt könyvet!

1. Robert Galbraith: A hömpölygő sír

Hát igen, izgalmasság tekintetében nem hiszem, hogy lesz könyv az idén, ami felül tudja múlni, bár sosem lehet tudni. Tényleg nehéz volt letenni, és óriási szerencse, hogy január 1-jén kezdtem, és ki tudtam olvasni a téli szünetben, mert iszonyú nehezemre esett volna félbehagyni olyan dőreségekért, mint munkába menni. :D

2. Kabir Bedi: Életem igaz története

Nem hallottam korábban erről a könyvről, szóval nem volt tudatos vásárlás, igazából kellett egy olcsó könyv, hogy meglegyen a 10 ezer Ft, és megvehessem a Libri díszkötetét (értsd, a Libri minden évben kiad egy díszkötetet karácsonyra, és minimum 10 ezer Ft-os vásárlásnál lehet megvenni igen olcsón, tavaly ez 990 Ft volt, ha jól emlékszem), és ahogy keresgéltem az akciós könyvek között, ez is elém ugrott. No, akkor viszont már kihasználtam az alkalmat, és megvettem. 

Még általános iskolás voltam a Sandokan meg A fekete kalóz vetítésének idején, és mint a legtöbb akkori lány, én is szerelmes voltam Kabir Bedibe. Nagyon sajnáltam, hogy igazából nem lett filmesként olyan karrierje, amit szerintem megérdemelt volna. Ennek ellenére meglepett, hogy milyen sok filmben, sorozatepizódban szerepelt, bár egyik sem volt igazán híres és jelentős, legalábbis nem nálunk, mert jó néhány bollywoodi alkotásban játszott, de azt hiszem, mindenki fejében ő örökre Sandokan marad. Sajnos, a magánélete sem alakult túl jól, több nem túl jól sikerült házasság, az idősebbik fia öngyilkossága vetett árnyékot az életére. Ennek ellenére mégis pozitív kicsengésű a kötet.

Ami zavart, a rengeteg név, amiket felsorolt, és akikről jórészt, főleg az indiai kollégák esetében, azt sem tudtam, kicsoda. A magyar fordításban meg sajnos sok a névelírás, és fura döntésnek tartottam, hogy angolul maradtak az intézmények nevei, földrajzi nevek. Valahogy kétlem, hogy egy indiai utcanév végén Street vagy Hill szerepelne. Ez engem folyton kizökkentett.

3.Sam Copeland: Charlie Morphs Into A Mammoth

Nagyon szerettem a sorozat első két, magyarul is megjelent kötetét, hangosan nevettem rajtuk. Még pár éve kérdeztem a kiadót, hogy folytatják-e magyarul, és azt mondták, hogy igen, de semmi nem lett belőle, így aztán rászántam magam angolul. Nagyon könnyen olvasható, vicces és érdekes volt ez is, de picivel kevésbé tetszett, mint az előző részek. Nem tudom, köze van-e ennek az angolul olvasáshoz, szerintem nem, mert tényleg könnyen követhető volt.

4. Janda Tibor: A növények és a stressz

Vártam már, hogy olvashassam, de valami teljesen mást kaptam, mint vártam. Bővebben erről a bejegyzésben.

5. Travis Baldree: Legendás latték

Ez volt a hónap meglepetése, és egyelőre az év kedvence is, de még van 11 hónap, szóval bármi lehet. Nem gondoltam volna, hogy így behúz ez a habkönnyű, kávés fantasy. Nemsokára megjelenik az előzménykötete, amiben pedig nagy szerepe lesz egy könyvesboltnak.

Nagyon megszerettem a szereplőket, talán pont a főszereplő ork, Viv, nem egy igazán különleges figura, de ő is szerethető, viszont Kal(amajka), a hob (egy koboldféle) és Gyűszű, az egerentyű a kedvenceim lettek.

A fordításban zavart a sok öhm, ohm, ah, oh, és elég sok volt az elírás, nem tudom (mivel e-ben olvastam), a konvertálásnál kerültek ezek bele, vagy a nyomtatott is ilyen-e, de kárpótolt értük a kedves történet. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy high fantasyről azt írom le, hogy kedves. :D Azokról sok minden elmondható, de hogy kedves, az nem igazán. :D Eleve nem nagyon olvasok már fantasyt, eléggé kiszerettem a műfajból.

A legizgalmasabb és egyben leghosszabb könyv A hömpölygő sír volt.

A kedvenc mégis a Legendás latték.

A hónap csalódása pedig A növények és a stressz.

Ezenkívül megnéztem még sok sorozatot és néhány filmet, de ezek közül egy igazán kiemelkedő sem volt, talán csak Az agyafúrt vagány a kivétel (ld. a rá vonatkozó bejegyzést!), amire nem adtam túl magas pontot, de mégis jó emlék, és remélem, folytatják.