E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Már egy hete, na nem a mamára, hanem arra gondolok, vajon írjak-e erről a... khm... műről. Úgy gondoltam, még említésre sem méltó, és legjobb lenne úgy elfelejteni, mintha sosem hallottam volna róla. De ha csak egy embert is vissza tudok tartani attól, hogy elolvassa, már megéri mégis billentyűzetet ragadni.

A könyv befejezése után egyetértettem Pumuklival, aki az egyik részben bosszúból ellopja Eder mester barátjának színházjegyeit, és így kiált: Rálépni! Széttépni! És szívem szerint visszavezetném a könyvégetést, legalábbis e könyv esetében. Na, de nagyon előreszaladtam.

Mindig elfelejtem, hogy nem szabad hájpos könyveket olvasni, az esetek többségében csalódást jelentenek. Van kívétel, pl. a Harry Potter sorozat, de ez esetben bejött a papírforma.

Bevallom, fogalmam sem volt, hogy mibe is kezdek bele, úgy látszik, a jövőben alaposabban el kell olvasnom az ismertetőket. Csak annyit tudtam, hogy egy szokatlan szerelmi történet, na de mitől szokatlan, arról fogalmam sem volt. És mi a nyavalya lehet az a BDSM? Nem vettem elő a guglit, hát úgy kell nekem!

Annyit olvastam róla, hogy mikor Amerikában elfogyott a könyv, a neten 1000 dollárért cserélt gazdát egy-egy példány. 1000 dollárért? Rejtő írja egy helyen (nem pontos az idézet), hogy normális emberekre nem lehet nyaralóhelyet bazírozni, de úgy tűnik, könyvkiadást sem.

Belekezdtem hát a könyvbe, és nem történt semmi különös. Pár oldal után az volt a véleményem róla, hogy egy igencsak átlagos történet. Szívdöglesztően jóképű és szemtelenül gazdag férfi és csinos fiatal lány találkoznak. A lány nem hiszi el, hogy a férfinak ő kellhet, pedig elég egyértelmű jeleket ad le. Mint azokban a bizonyos Harlequin (Romana, Tiffany, stb.) füzetkékben. Jaj, istenem, de sablonos!

És bár sehol sem olvastam utána, pillanatok alatt feltűnt a Twilight hasonlóság. Ana - Bella, Grey - Edward. Aztán utánaolvastam, és mint kiderült, nem véletlenül. A könyv egy Twilight fanficből nőtte ki magát.

Aztán hamarosan az is kiderül, hogy mitől is szokatlan a történet. A férfi szexuális szokásai miatt. Ez még nem lenne baj. Ami két felnőtt ember között történik zárt ajtók mögött, az a kettejük dolga, amennyiben mindketten beleegyeznek, és kölcsönös örömükre szolgál. Bár ha valaki attól indul be, hogy a másik félnek fájdalmat okoz, az azért gondolkodjon el valami terápián.

A sokkal nagyobb baj az, hogy ennek a könyvnek egyszerűen nincs története. A különleges szexen kívül a színvonal a már említett Harlequin füzetecskéknél is alacsonyabb. A fele körül már ott tartottam, hogy abbahagyom, de időnként elejtettek valami kis apróságot, ami arra utalt, hogy talán kiderül, mitől is lett Grey ilyen "ötven árnyalatban elcseszett". De amikor már-már elcsípnék egy történetszálat, annak kifejtése helyett a főszereplők szexelni kezdenek, és a történet ismét kicsúszik az ujjaim közül, én meg ott dühöngök, hogy mi van? Ráadásul ez a szex tök egyforma. Na jó, eleinte még lehet, hogy izgalmas (izgató? - "chacun a son gout"), de a sokadik szexjelenet már idegesítő. Hiába játszódik máshol, hiába a kiegészítők, a kikötözés, stb. Ugyanazok a szavak, ugyanaz a forgatókönyv, már nem is figyelek rá. Lapozok, lapozok. A könyv második felét már csak azért olvasom egyre vadabbul, hogy végre túl legyek rajta, és valami másba kezdhessek.

Ami még riasztó volt számomra, az, hogy Ana fél a pasitól, a hangulatváltozásaitól, a kilátásba helyezett, és időnként végre is hajtott büntetéseitől. És állítólag szerelmes Greybe. Ezt nevezi ő szerelemnek? Nem lehet tartósan szeretni azt, akitől félünk. Én legalábbis így vagyok vele. Az állandó feszültség megöli az érzelmeket.

A fordításról. Olvastam olyan kommentet, hogy angolul jobb. Ebben lehet, hogy van valami. Anno, mikor franciául és olaszul tanultam, a tanárnőmnek az volt a mániája (Lomb Katóval együtt), hogy minél hamarabb el kell kezdeni az idegen nyelven való olvasást. Mi lehetne erre alkalmasabb, mint a ma már sokadjára emlegetett Harlequin füzetkék? A szöveg viszonylag egyszerű, a történet követéséhez nem kell egyetemi diploma. Igaz, elég speciális szókincset sikerült összeszednem belőle, máig emlékszem, hogy van olaszul a "borzongás (végigfutott) a gerincén" kifejezés, pedig már évek óta nem gyakoroltam a nyelvet. És míg magyarul világgá futnék ezektől a sztoriktól, valóban élvezetesebbek idegen nyelven. (Hogy miért, arra nem sikerült rájönnöm.) De ettől még a  könyv maga gyenge marad.

Ma egész nap belefutottam a "tótiszolásba". Részben ez indított arra, hogy mégis írjak e műről. Nem tudtam, hogy ő a fordító, és az ominózus oroszlánkirályos hiba elkövetője. A mémezést elindító interjú itt olvasható. Nem az a baj, hogy hibázott, hanem, hogy nem ismeri el, sőt, kikéri magának. Igencsak ellenszenves hozzáállás.

10/2  - Egy pont, mert a főszereplők emailváltásaiban megcsillan a humor apró szikrája, a másik pedig az utolsó kb. 10 oldalért, ahol Ana végre kiáll magáért, és elhagyja Greyt. De mivel ez trilógia, nem kell hozzá túl nagy jóstehetség, hogy újra össze fognak jönni.

Egy igen jó posztot olvastam a könyvről itt. Minden sorával mélységesen egyetértek.

A könyv befejezése után úgy éreztem, hosszú-hosszú ideig nem akarok olyat olvasni, aminek a leghalványabb köze is van a szexhez. Úgyhogy mást vettem elő, mint amit eredetileg terveztem, Popper Pétertől a Lélekrágcsálókat. És mit olvasok mindjárt az első oldalak egyikén?

"Sajnos, az emberek szívébe nincs beleírva, hogy az ember nem tulajdon. Senki. A gyerek se, a férj se, a feleség se, a szerető se. A rabszolgatartás minden formája aljas. Ha a játszmák arról szólnak, hogy milyen manipulációval lehet egy másik ember fölött hatalmat gyakorolni, és őt tulajdonná tenni, akkor erre tisztességes ember nemet mond."

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Márpedig  A szürke ötven árnyalata éppen erről szól, a hatalomról a másik ember felett, és ez az, amitől ez a könyv nemcsak hogy rossz, hanem veszélyes is. Hiszen úgy akarja beállítani, hogy ez a romantika, ez a szerelem. Pedig nem az, csak hatalmi játszma. Szerencse, hogy nem adtam érte 1000 dollárt.