A tyúkok magánélete

Szegény kis blogot rendesen hanyagolom mostanában, ezt a posztot még valamikor tavaly nyárra terveztem, mikor a tyúk-téma még újdonság volt.

Az érkezésük után kb. négy napig be sem mertem menni az udvarukba - azok az éles csőrök meg karmok, brrr! Manapság már úgy követnek, mintha az édes jó anyukájuk volnék, a puszta tény miatt, hogy én viszem a kaját. Hja, kérem, az éhség nagy úr! És olyan szelídek, hogy leülnek elém az út közepére, ami a közlekedés szempontjából elég bosszantó tud lenni, főleg, ha 30 tyúk műveli ezt. De akkor még jó darabig a kerítésen kívülről figyeltem őket, tisztes távolból. Korábban azt gondoltam, az ilyen tyúkféle állatok élete elég unalmas lehet, nem áll másból, mint evésből, ivásból és kapirgálásból. De ha elég hosszan nézegeti őket az ember, néhány érdekes dolgot lehet felfedezni.

Az, hogy ők is kialakították a hierarchiát, nem meglepő. Ennek elég nyilvánvaló jeleit adták. Pl. volt egy kedvenc koreográfiám, amit repülve futásnak neveztem el. Ez abból állt, hogy két tyúk egymással szemben kezdett futni és közben csapkodtak a szárnyukkal, majd közvetlenül a várható becsapódás előtt alig néhány centire megálltak egymástól, a nyakukat begörbítették, és mereven bámultak egymásra pár másodpercig. Oldalról úgy néztek ki, mintha a két tyúk nyaka egy szívet formált volna. De ez ne tévesszen meg senkit, nagyon nem volt ebben semmi szívélyesség, sőt! Halálos fenyegetést tartalmazott. Majd a rövid ideig tartó "farkasszemezés" (a tyúkszemezés jobban passzolna ide, de az sajnos, teljesen mást jelent) után felborzolták és megrázták a tollaikat, és mindenki ment a maga útjára. Ezt sokáig, hetekig művelték, de úgy látszik, mára már eldőltek a hatalmi viszonyok, mert abbamaradt. Volt még a csőrrel nyakra koppintás, "hé, tudd, hol a helyed!" jelentéssel, ez néha még ma is megvan. Néha sajnálom, hogy a gyereknevelésben ilyen módszereket nem lehet alkalmazni, elég hatásos.

Az is meglepett, hogy az ilyen egyszerűnek, sőt butának titulált jószágok, mégis milyen fokú szervezettséget mutatnak. A tyúkaltatásnál már írtam, hogy van két őrtyúk, akik utolsónak mennek be, de napközben is vannak őrök, akik figyelnek, hogy nincs-e veszély. Engem kicsit a mangusztákra emlékeztetnek, ahogy egy-kettő kinyújtott nyakkal, peckesen járkál fel-alá. Egyszer pl. megláttak egy ragadozómadarat az égen, és elég volt egyetlen apró kurrantás, hogy az összes jószág kb. fél másodperc alatt a biztonságosnak tartott ólban teremjen.

A macskánkkal érdekes a viszonyuk. Különösebben nem tartanak tőle, ott járkálhat közöttük, mégsem adnak le vészjelzést. Cicánk, aki a szellemes Cicvarek nevet viseli, azért (nem szó szerint) meg-megkóstolgatja őket. Lekuporodik a kerítésen kívül, majd úgy tesz, mintha rájuk ugrana, amire azok azért már ijedten rebbennek szét, őmacskasága pedig szerintem magában mosolyogva, elégedetten sétál tovább. Ám egyszer ő is pórul járt, az ijesztőt ijesztették meg. A menet ugyanúgy kezdődött, ám, ahogy a tyúkok felrebbentek, valamiért Cicvarek is megijedt, és úgy három tized másodperc alatt termett a közeli mandulafa tetején! Ó, hogy az embernél ilyenkor nincs egy kamera vagy legalább egy telefon! Igazi díjnyertes videó lehetett volna.

A hangjuk is sokféle, és mára már nagyjából meg tudom különböztetni. Amikor szerintük reggel van, először elszórtan, majd egyre türelmetlenebbül adnak nyomatékot annak, hogy kéne már valami reggeli. Az evéshangok elégedett, halk kurrogását a legjobb hallgatni. Fura mód szólnak egymásnak, ha kaja van. Én azt gondolnám, több jut egynek-egynek, ha befogják a csőrüket, de nem. Hogy ez mennyire jószívűség, vagy mennyire butaság, nem tudom. Ennek ellenére szívbaj nélkül kapják ki akár egymás csőréből is a falatot. És van még a követelőző, ami az "éhesek vagyunk, hé!" mondatot hivatott helyettesíteni. Ez nagyjából minden alkalommal felhangzik, amikor kinyitom az ajtót, és kilépek a teraszra...

Na igen, az evés. Az megér egy misét, de mivel nem szeretném ezt a posztot regény méretűre duzzasztani, majd legközelebb. Meglehet, az csak jövőre lesz, nem ígérek semmit.