Karen Marie Moning: Új nap virrad

Figyelem! Spoilerveszély, ha valaki még nem olvasta az előző részeket!

Hát elértem az utolsó részig. A negyedik után tartottam egy jókora szünetet, részben a magamnak magam által felállított szabály miatt, hogy soha nem olvasok sorozatból részeket közvetlenül egymás után, részben, mert talán tudat alatt nem akartam, hogy véget érjen a sorozat.

A még mindig tartó mormota üzemmódnak (vagyis, hogy két oldal után menthetetlenül elalszom) és mindenféle lelki nyavalyáimnak köszönhetően elég lassan haladtam a könyvvel, míg ma hajnali kettőkör sikerült befejeznem. (Aminek következtében viszont reggel egyszerűen nem ébredtem fel, ami pedig egyáltalán nem jellemző rám. Valamikor kinyomtam az ébresztésért felelős telefont, de arra sem emlékszem, hogy mikor... "Csak" egy órával keltem később, de az reggel rengeteg tud lenni.)

De ez végül is nem tartozik ide, csak jelezni szerettem volna, hogy a könyv elolvasásában ezek a dogok befolyásoltak, így talán ez is közrejátszott, hogy - kereken kimondom - ez a könyv nem kötött le annyira, mint az előző négy.

Alig vártam, hogy megtudjam, ki a halott Mac lábánál, és nem, fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet. Olvastam olyanokat, hogy egyértelmű volt, meg hogy ki lehetett találni, hát nekem nem, úgyhogy engem teljesen felkészületlenül ért. Igaz, találgattam, hogy ki a csuda lehet a rejtélyes halott, és még a megoldás is felmerült bennem, de azt elhessegettem azzal, hogy az lehetetlen, az írónő ezt az ütőkártyát biztosan nem játssza ki, hisz akkor hogyan folytatódna tovább a sztori.

És kijátszotta! Nem mondom, ügyes húzás volt, mert onnantól fogva nagyon akartam tudni, hogy ebből hogy jön ki, de sajnos, egy csomó idő elment Mac gyászával, ami egy földi halandókról szóló könyvben teljesen elfogadható is lett volna, csakhogy én a történetet szerettem volna folytatni, megtudni a válaszokat az első négy kötetben felmerült rengeteg kérdésre. Úgyhogy bevallom férfiasan, ezt a Macet utáltam, és párszor szívem szerint a sarokba vágtam volna a könyvet. Bíztattak, hogy ne adjam fel, úgy a harmadától jobb lesz, de meg kell mondanom, majdnem a felénél jártam, mikor már úgy éreztem, végre rátaláltam a hangulatára, és kezd beindulni a történet.

Onnantól fogva azonban úgy éreztem magam, mintha egy gyorsvonatban ülnék, úgy sodortak az események, sőt nem is gyorsvonatban, hanem hullámvasúton, hol fent, hol lent. Egyik meglepetés ért a másik után, csak kapkodtam a fejem, a végkifejlet meg számomra hatalmas meglepetés volt. Legalábbis az egyik fele. A másik felére szépen lassan felkészítettek, úgyhogy az annyira nem lepett meg. Hú, de nehéz úgy írni, hogy semmi lényegeset ne áruljak el! Na jó, arra a felére gondolok, hogy ki lesz Mac párja a történet végén, nos, ez a rész megjósolható volt. Nem állítanám, hogy túlzottan örültem neki, az életben semmi pénzért sem kéne egy ilyen pasi. Akivel meglehet, eszméletlen a szex, és akkora a szenvedély, hogy majd elemészt mindent, de a mindennapokhoz ennél kicsit több kell. De persze, szuperhősökhoz talán nem is való egy átlagos kapcsolat, és mégiscsak jól van ez így. Nekem kicsit sok volt a szexből, mert a történet folyása érdekelt volna, de biztos van, aki meg ezt várta az első résztől fogva.

Nem mondhatom, hogy a sorozat végére minden kérdésemre választ kaptam, de a főbbekre igen. Nagyon más fordulatot vett, mint amire az elején számítani lehetett, vagy amire legalábbis én számítottam. Valahol lezárult a történet, de mégsem, és úgy érzem, a sorozatban még van potenciál. Az írónő is így gondolta, mert elindította a sorozat spin-offját Danivel és Ryodannel a főszerepben, aminek az első részét remélhetőleg még az idén magyarul is olvashatjuk.

A kötet első fele miatt nem tudok rá több pontot adni, pedig a befejezés méltó lezárása volt a sorozatnak.

10/8

A könyvet köszönöm a kiadónak!