Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban (nem számítva a kutyát)

E posztban - többek között - szó esik egy rövidítésről, a blog címének egyik feléről és egy híres humoristáról.

Úgy tűnik, a régi kedvencek előszedéséről szól most az életem, Steinbeck és Pilcher után a jeles angol író műve következett. Tudja-e valaki, mit jelent a K betű az író nevében? (Megoldás a poszt végén.)

Még úgy gimnazista koromban láttam egy filmet (Gimnázium? Ó, ne dicsekedjen! Na, és ez miből van? Megoldás ismét a poszt végén.) a könyvből, és egy rövid, de annál szomorúbb jelenet kivételével, végignevettem. Arra már nem emlékszem, hogy mikor olvastam először, de azt tudom, hogy olvastam angolul és magyarul is, ezt és a folytatását (Három ember kerékpáron) is, meg is volt, de most hiába túrtam fel érte az összes könyvespolcot, nem találom. (Sajnos, mostanában ez nem az első eset.) Találtam ugyan egy példányt az első részből, ami a rokonságból került hozzánk, de a második rész nincs benne. No, sebaj, egyelőre megteszi.

Az újraolvasott, -nézett könyvekkel, filmekkel, sorozatokkal gyakran az a bajom, hogy csalódást okoznak, nem azt nyújtják, amit bizonyos évvel ezelőtt, úgyhogy volt bennem némi félelem. De kár volt aggódni, a hangulat rögtön beszippantott, a 11. oldalon már hangosan nevettem, amit később gyakran megismételtem különböző módokon, röhögés, vinnyogás, vigyorgás, mosolygás, kacagás, vihogás, stb. formájában. Legszívesebben két oldalanként futottam volna oda valakihez, hogy felolvassak vagy idézzek a könyvből.

Ez volt első hangos nevetésem tárgya:

A jelen esetben - hogy visszatérjek a májlabdacs-hirdetésre - kétségtelenül megvolt mindenféle szimptómám, köztük a legfőbb is, a „teljes kedvetlenség minden munka iránt”.

Nincs szó, amely kifejezhetné, mennyire szenvedek ettől a betegségtől. Csecsemőkorom kezdete óta vértanúja vagyok. Kisfiú koromban egy napra sem hagyott békén ez a betegség. Persze akkor nem tudták, hogy a májam okozta. Az orvosi tudomány sokkal elmaradottabb volt, mint ma, és ezért a lustaságnak tulajdonították.

- Előre, te iskolakerülő kis ördög, tanulj és dolgozz, sohasem akarod a kenyeredet megkeresni? - szokták mondani, természetesen nem tudva, hogy beteg vagyok.

És nem kaptam orvosságot: nyaklevest kaptam.

A nem épp hosszú, 206 oldalas könyv három jó barát, Jerome (az író), William Harris, később már csak Harris, és George (nem számítva a kutyát, Montmorencyt) kéthetes csónaktúrájáról szól a Temzén. Az egyes fejezetek nemcsak a túra eseményeit írják le, hanem anekdotákat is kapunk, jórészt az eseményekhez szorosabban vagy lazábban kapcsolódva. Megtudhatjuk például, hogy miért nem visznek magukkal sajtot, ill. petróleumot, hogy mit történt a Hampton Court-i útvesztőben, elolvashatjuk az ifjabb Stivvings szomorú esetét, VIII. Henrik és Boleyn Anna szerelmi viszonyáról is képet kaphatunk, és még rengeteg másról.

Egyértelmű kedvencem a történetek közül, amikor Podger bácsi fel akar akasztani egy képet. Így kezdődik:

Egyszer épp egy festmény jött meg a keretezőtől, és ott állt az ebédlőben, várva, hogy fölakasszák, mikor Podger néni megkérdezte, mi történjék vele. Podger bácsi azt felelte:

- Hagyjátok azt csak rám. Egyikteknek se főjön miatta a feje. Majd elintézem én az egészet.

Azután levetette a kabátját, és nekilátott. A lányt elküldte hat pennyvel szögért, majd az egyik fiút, hogy szaladjon utána, és mondja meg, milyen nagyságúra van szükség; és ettől kezdve rendre megmozgatta és engesztelhetetlenül agyonhajszolta az egész házat.

Az események folyományaként Mária néni szelíden megjegyezte, hogy ha Podger bácsi legközelebb megint szöget készül a falba verni, tudassa vele idejében, hogy egy hétre elutazhassék a mamájához, amíg a bácsi elkészül a dologgal.

A közbeeső eseményeket mindenki képzelje el, vagy jobbat mondok: olvassa el! Garantált a nevetés.

Időnként kapunk komoly történelmi és tájleírásokat, bár az egész könyv stílusát tekintve némi bizonytalanság fogott el a komolyságot illetően.

Ja, igen, majd elfelejtettem, a 14. fejezetben szó esik a blog címének egyik feléről, nevezetesen az ír gulyásról, amibe az író szerint mindenféle maradékot bele lehet tenni, így használva fel a feleslegessé vált ennivalókat. Megint egy kis ízelítő:

George nevetségesnek találta, ha az ír gulyásba csak négy darab burgonyát tennénk, így aztán megmostunk egy fél tucatot, és hámozatlanul beletettük. Tettünk még bele egy fej káposztát is, meg egy nyolcad mérő borsót. George az egészet összekavarta, és kijelentette, hogy még nagyon sok a fölös hely a fazékban. Erre átkutattuk mind a két útikosarat, kivettünk belőle minden maradékot és fölhasználhatót, és mind beletettük a gulyásba. Találtunk egy fél sertéspástétomot és egy darab hideg főtt szalonnát, azt is hozzáadtuk. George még egy doboz pettyes lazacot is talált, és beleürítette a fazékba.

Hogy még mi minden került az ír gulyásba, azt nem árulom el, ismét azt tudom javasolni, hogy tessenek elolvasni.

A fordítás gyönyörűséges, illik a könyv és a kor hangulatához. Azt kell mondanom, manpság ritkán találkozni ilyennel. Bár a szénaláz szónál felvontam a szemöldököm, hogy az meg mi lehet? Valószínűleg a hayfever szó szerinti fordítása, amit viszont ma szénanáthának hívunk. És mostani ismereteim szerint felfedeztem egy vélhető fordítási hibát. Többször szerepel a motorcsónak szó. A Ripper Street - ami hasonló korban játszódik - feliratainál felhívták a figyelmemet, hogy az engine szó akkoriban nem a mai értelemben vett motort jelentette, benzines vagy dízeles motor nem lévén, hanem gőzgépet. De ezek olyan apróságok, amik nem csorbítják az olvasási élményt.

A pontozás pedig mi más lehetne:

10/10

És a két megoldás:

1. K, azaz Klapka, bizony, a mi 48-as tábornokunk után!

2. http://www.youtube.com/watch?v=_MabYqStyMQ Tessék meghallgatni!