Rosamunde Pilcher: Az alvó oroszlán (vagy inkább Pilcher úgy általában)

Miért nem is írtam még Pilcherről soha? Egyértelműen az egyik kedvenc íróm. Valamikor huszonéves koromban akadtunk össze, és azóta is tart a vonzalom, ő az egyik olyan szerző, akinek a műveit újra és újra előveszem.

Valahol azt olvastam, hogy Pilcher könyvei olyanok, mintha az ember bebújna egy meleg takaróval egy kényelmes fotelba egy bögre forró kakaóval, vagy talán inkább teával, lévén, hogy a hölgy angol, és magam sem tudnám jobban megfogalmazni. A könyvei számomra mindig az otthonosság érzését keltették, mintha hazaértem volna, és minden olyan természetes és egyértelmű.

A köteteket még a megboldogult Magyar Könyvklub fennállása idején kezdtem venni és olvasni, de ez a kötet valamiért akkor elkerülte a figyelmemet, és csak nemrég kaphattam meg egy igen rendes rukkolás lánynak (asszonynak?) köszönhetően, csodás, gyakorlatilag új állapotban. (Amit aztán sikerült elrontanom, mert leejtettem, bele egy adag trutymóba, ami miatt azóta sem győzöm magam eléggé ostorozni...)

Nagyon jók voltak ezek a keményborítós változatok, szépek és tartósak. Pár éve az Ulpius elkezdte újra kiadni a könyveket, puhafedelesben és a kiadóra, sajnos, jellemző borsos áron. Ennek ellenére megvenném, ha lenne köztük új, de gyakorlatilag egy az egyben ugyanazokat adják ki, pedig az írónőnek ennél sokkal-sokkal nagyobb a munkássága.

Pilcher könyvei többnyire két helyen játszódnak, Londonban és Skóciában, vagy Londonban és Cornwallban, ezen a belül is főleg egy Porthkerris nevű helyen, amit sikerül olyan vonzónak lefestenie, hogy ha lehetne, holnap odaköltöznék. Mikor először olvastam a könyveit, még nem volt net, de nemrég rákerestem Porthkerrisre, és valóban gyönyörű hely, bár a fejemben másmilyennek képzeltem. (Van valami búvárszövetség is ott, vagy mifene, így elég népszerű hely a búvárkodni szeretők körében.)

Persze, azt se felejtsük el, hogy ezek a könyvek nem mai csirkék, a legtöbb a 2. világháború utántól úgy a 90-es évekig bezárólag született, illetve játszódik (2000-ben jelent meg utolsó regénye, azóta nem ír) , ezért nagy valószínűséggel a hely is más volt.

A helyválasztás persze, nem véletlen, az írónő Cornwallban született, és Skóciába ment férjhez, és miről tud egy író legjobban írni, ha nem arról, amit jól ismer.

Ezzel szemben Az alvó oroszlán London után Spanyolországba ugrik. Nem is regény, "csak" egy kisregény, ennélfogva sem az események, sem a jellemek kibontására nincs elég idő. Alig kezdünk bele, és már hipp-hopp vége is.

Az egyetlen, amit nem szeretek igazán Pilcher regényeiben, hogy a megoldás többnyire igen egyszerűen jön el, olyan egyszerűen, ami a való életben nem jellemző, és ettől néha marad egy kis hiányérzetem, de azért még nem fogom kevésbé szeretni.

E regénykében is hasonló a helyzet, a végkifejlet kiszámítható, és borzasztóan egyszerű, nem is a kedvenc könyvem tőle, de azért persze szerettem, és bár csak az írónő és könyvei iránti tiszteletből kap maximális pontszámot, mert a tökéletestől messze van, de ettől még jó.

10/10