Lopás-e a kalózkodás, avagy bűn-e a könyv- (film-, sorozat-, stb.) letöltés?

Régóta tervezem már ezt a posztot, de ma olvastam egy kiadói nyilatkozatot a félbemaradt sorozatokról, ahol ha nem is egyértelműen, de az illegális letöltéseket is hibáztatják azért, ha csökken az eladott példányok száma, ezért akkor most leírnám, mit gondolok a témáról. Már, ami eszembe jut, mert valószínűleg egy csomó minden kimarad. Elsősorban a könyvletöltés szemszögéből vizsgálom a dolgot, de a végén szót ejtek majd a sorozatokról.

Nos, lopás-e a kalózkodás? Pár hónapja talán, hogy egy idézetre bukkantam valahol a neten, mely szerint a kalózkodás nem lopás. Aki lop, elveszi az eredetit, a kalóz pedig készít róla egy másolatot, az eredetit pedig a helyén hagyja. Vicces mondat, bár persze, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A jogdíjas termékeken rajta van, hogy a szerző, kiadó, stb. írásos engedélye nélkül sem részben, sem egészben, sem semmilyen módon nem sokszorosítható, vagy valami ilyesmi. Tehát ha jól megnézzük, a netre feltöltés bizony törvénybe ütközik. 

Ezzel itt akár le is lehetne zárni, a törvény szigorú betűje szerint ennyi. Aki nem veszi meg a könyvet, nem veszi ki könyvtárból, (nem megy el moziba, nem fizet elő az adott tévécsatornára) stb., törvényt szeg. Bűnös. Kalodába vele, dobáljuk meg rohadt paradicsommal!

De mint mindennek, az éremnek itt is két oldala van. Először is, attól, mert valami törvényes, korántsem biztos, hogy helyes is. Bizonyára emlékszünk arra a "szép" középkori törvényünkre, mely szerint, akinek, ha egy tyúk áránál értékesebbet lop, le kell vágni a kezét. Törvényes volt? Igen. Helyes törvény? Merem állítani, hogy nem. De lehetne hosszan sorolni az évezredek folyamán fel- és letűnt igazságtalan, általában a gazdagok, befolyásosak, a törvényhozók érdekeit figyelembe vevő jogszabályokat. 

Jogdíj. Elgondolkodtam azon, vajon, ha én írnék egy bestsellert, tetszene-e, ha megvásárlás helyett az emberek letöltögetnék, de így nagyobb lenne az ismertsége, népszerűsége? Nem tudom, komolyan nem. Természetesen pénzből él az ember, világos, hogy a munkájáért, legyen az akár szellemi is, tisztességes javadalmazást akar. Ugyanakkor miért ír valaki könyvet? Csakis azért, hogy általa híres legyen és meggazdagodjon? És akkor hol vannak a művészi szempontok? Persze, az ideális az lenne, ha a kettő arányban és összhangban lenne. A plagizálás kérdése is korszaktól függ. Shakespeare idejében a lopás nem számított lopásnak, ugyanazt a témát többen is feldolgozhatták, pl. Balassi Szép magyar komédiájának és fentebb említett kedvenc angol drámaíróm Ahogy tetszik c. művének ugyanaz a történet adta az alapötletét. Azt hiszem, ez egyiküket sem zavarta. Sőt, talán Shakespeare művei sem maradtak volna fent, ha nincsenek olyanok, akik a közönség soraiban ülve leírják hallás után a darabokat, az eredeti kéziratok ugyanis, úgy tudom, elvesztek.

A könyvek ára. No igen, ez egy igen kardinális kérdés. A könyveknek ma Magyarországon, valljuk be, horribilis ára van. 3 ezer alatt nem nagyon találni, de ha már keménytáblás, inkább 4 ezerről beszélhetünk. Ha ez lefordított könyv, és megnézzük az eredeti árakat, még szembeszökőbb a különbség. Nem hiszem, hogy a fordítók szerintem elég szerény díja nyomja meg ennyire a magyar kiadás költségeit. Nézzünk egy példát. Karen Marie Moning igen népszerű sorozatának darabjai, ami magyarul a Tündérkrónikák összefoglaló nevet kapta, papírkötéses változatban 8 dollárt kóstálnak, ami kb 1800 forint. A magyar áruk 2980, pedig a mostani kiadója, a korrekt árairól ismert. És vannak ennél sokkal elszálltabb kiadók, ahol 3500 egy puhaborítós, silány minőségű pornó. (Igen, az Ulpiusról beszélek.) Ilyen árak mellett egyszerűen nem lehet az összes könyvet megvenni, ami az ember gyerekét érdekli. 

És ezzel rátértünk a következő nézőpontra, a kínálatra. Valami embertelen mennyiségű könyv van ma a könyvpiacon, és annyi, de annyi csábító van köztük. Érthető, hogy valamilyen szinten egy könyvmoly szeretné követni a kínálatot, de ezt pénzzel bírni  - egy kis réteget kivéve - képtelenség. Idővel meg még annyira sem. Ugyanakkor sajnos, a felhozatal egyre hm... vegyesebb. Hogy finoman fogalmazzak. Egyre nehezebb kiválasztani a valódi gyöngyszemeket, amikbe érdemes azt a néhány súlyos ezrest befektetni. Nemcsak a történetek minősége, hanem a nyomtatás, a borító, a tördelés, a helyesírás, a fordítás erősen ingadozó minőségű. Épp ma olvastam Zenkánál erről, de már bennem is felmerült, hogy ha egy hibás árut kicserélhetünk, "hibás" (tartalmilag és külsejében is) könyvet vajon miért nem adhatunk vissza? A törvény igazából a kiadókat védi, de ki védi meg az olvasót? 

És akkor még nem beszéltünk olyan szempontokról, mint az újra és újra elhalasztott dátumok, hogy egy sorozat két kötete között évek telhetnek el, még akkor is, ha az eredetire már nem is kell várni. Érthető persze, ha olyan okok akadályozzák a kiadást, mint pl. a szerzői jogi vita, de érthetetlen, ha inkább egy másik tucatkönyv kiadása mellett döntenek a gyorsabb pénz reményében.

No, és persze nem beszéltünk még arról az emberi vonásról, hogy amit ingyen is meg lehet szerezni, azért miért fizetnénk? Mert persze, ez is benne van a pakliban.

A magam részéről úgy vagyok vele, hogy igen, töltök le könyveket. De ami igazán érdekel, és úgy érzem, megéri a pénzt, azt megveszem. Olyan is volt, hogy valamit letöltöttem, aztán úgy döntöttem, megveszem. Sajnos, az elmúlt időszakban olvasott könyvek közül a nagyobbik fele az egyszer olvasható kategóriába esett. (Vagy még a rászánt időt is sajnáltam, mint a szürke esetében.) Ilyenkor örültem, hogy nem adtam érte pénzt. De a megvásárolt könyvek között is volt, amit utólag megbántam. És ilyenkor mit tehet az ember? Megpróbálhatja eladni negyedáron, elajándékozni, vagy feltenni a Rukkolára, ezzel is örömet okozva egy embertársának. Az ilyen esetekben ki védi meg az olvasót a csalódástól és a kidobott pénztől?

Vagy nézzük azt az esetet, amikor valami nálunk nem elérhető. Ez inkább sorozatok esetében merül fel, hisz ha egy könyvet nem adnak ki vagy félbehagynak, még ott lehet a megoldás idegen nyelveken beszélőknek, hogy megveszi az eredetit. Ez persze a csak magyarul olvasóknak nem vigasz. De mi van, ha egy sorozatot, ami érdekel, nem adnak nálunk a tévében? Le kell mondani róla? Mi van, ha adják, de olyan lehetetlen időben, hogy képtelenség kivárni, a csatorna műsorra tűzi, aztán leveszi, pl. valami minősíthetetlen valóságshow miatt, és várhatunk heteket-hónapokat a folytatásra, változtatja az időpontokat, egy 45 perces epizód közben három reklámblokkot tol a képembe, lead két évadot, de utána a gyenge nézettségre hivatkozva abbahagyja? Akkor ne nézzem tovább, miközben külföldön folytatódik és felirattal elérhető? Mi van, ha előfizető vagyok, megnézhetném a tévében, de a fentebbiek miatt inkább letöltöm az adott epizódot? Akkor is kalóz és tolvaj vagyok?

Egy példa. A született feleségek 5. évadának utolsó két részét nem adta le a TV2 egyik év decemberében. Ez még mondjuk elfogadható volt az ünnepek miatt, bár időben még épp belefért volna. De nem folytatták sem januárban, sem februárban. Ekkor tértem át az eredeti verzióra, pedig nagyon szerettem a szinkront, hónapokig a magyar hangokat hallottam az eredetiek helyett angolul beszélni... Mire márciusban befejezte a tévé, engem már nem érdekelt, nem tértem vissza a tévés változathoz. (Van ellenpélda is, a Dr. Csontra inkább várok, mert nekem az csak szinkronnal élvezhető.) Bűnöző lennék?

Nemrég feliratoztam Shakespeare négy drámáját. Nem tudni, mikor adja le a tévé, ha valaha le is adja. Elméletileg a sorozat hangsávja, szövege is jogdíjas. Bűnöző lennék, amiért magyarul elérhetővé tettem, ha csak néhány magyarnak is, ezeket a műveket? Azt hiszem, az avoni hattyú nem bánná.

Úgy vélem, nem válaszoltam meg a címben feltett kérdést, de talán nem is lehet. Mindenki levonhatja magának a tanulságot.

U.i. Közben egy érdekes komment fb-n, ezt egy újabb posztban idézem.