Milly Johnson: Yorkshire puding Klub

Hát először is, nem értem, a puding szó miért kisbetű a magyar címben. Mindegy.

A borító, a téma és a könyv első pár oldala miatt azt hittem, egy könnyed kis chicklitet kapok, ezért erősen meglepődtem, mikor kiderült, hogy sokkal komolyabb témákat is feszeget, de ezt egyáltalán nem bántam. 

Három, a 30-as éveik végén járó barátnő elmegy egy termékenységi szoborhoz, mert egyikük, Helen, nagyon szeretne babát. Agyatlan libák, gondolhatná az ember, hogy ilyesmiben hisznek. Pár hónap múlva azonban kiderül, hogy nemcsak ő, hanem a barátnői is várandósak lesznek. A sors fintora, hogy hármójuk közül egyedül Helen örül a babának, Janey sosem akart gyereket, és most épp a legrosszabbkor lesz terhes, mert a munkahelyén előléptetik, ő pedig imádja a munkáját, Elizabeth pedig a gyerekkora miatt úgy érzi, nem fogja tudni szeretni a születendő babát. Ahogy szép lassan megismerjük a történetüket, úgy lesz jóval komolyabb a könyv. 

Érdekes, több helyen is azt olvastam, hogy a könyv első fele unalmas, túl részletes, és a 2. fele a jobb. Én nagyon nem így éreztem. Nekem épp az első fele volt a jobb, mert bele tudtam élni magam a lányok helyzetébe. Helen férje, Simon egy igazi rohadt szemétláda elnyomó. Leszólja a feleségét, aki rajong érte, hol ordít vele, hol lenézi, és gúnyolódik rajta. A babának egy csöppet sem örül. Valahányszor megszólalt, ökölbe szorult a kezem, és legszívesebben jól pofán vágtam volna. Elgondolkodtam, hogy mi, nők miért tűrjük el sok esetben, hogy a férjünk, főnökünk, rokonunk, stb. így bánjon velünk? Helen ráadásul még anyagilag független is, nincs a férjéhez kötve a pénz miatt,  mégis mentegeti Simont. Hogy azért, mert szereti, vagy mert nem elég bátor a döntéshez, nem tudom.

Elizabeth-tel ennél sokkal súlyosabb dolgot művelt az apja, többnyire nem vagyok vérszomjas ember, de az ilyen "apának" a börtön túl enyhe büntetés. De mivel - hála a jó Istennek - nem találkoztam ilyennel sem a saját életemben, sem a környezetemben, mégsem viselt meg annyira, mint Simon viselkedése, amihez hasonlót, hogy úgy mondjam, testközelből tapasztaltam. Így csak együtt érezni tudtam vele, de azt nagyon.

Janey és George nagyon aranyos, kedves házaspár. George az álompasi kéne, hogy legyen minden nő számára. Mackós alkat, de (vagy és, én bírom a mackós pasikat) kedves, családcentrikus, házias, és elég szokatlan módon kettejük közül ő szeretne babát, a felesége nem. Alig egy-két éve még nem értettem volna, hogy létezik az, hogy egy nő, akinek ugye, az életfeladata a szülés, ne akarjon gyereket. Ma már az ilyen döntést sokkal jobban meg tudom érteni, és el is tudom fogadni.

A könyv második felében szépen megoldódik mindhárom lány élete, na, nekem épp ez a rész nem tetszett annyira.  Helen végre kiállt önmagáért Simonnal szemben, ennek örültem, de olyan módon, ami már csak fizikailag is nehezen hihető egy terhes nőtől. Janey és George olyan megoldást találnak, amivel az asszony folytathatja a karrierjét, kimondottan meghatónak éreztem George gesztusát, hozzáállását. Több ilyen férfi kéne. Bár addig is jó volt a házasságuk, de annyi év után kissé ellaposodott, és a baba érkezése, bármily furcsa, felpezsdíti. Elizabeth végre leszámol a múltjával, és kinyitja a szívét. Bár megnyugtató, megható, kedves lezárást kapott mindegyik nő, valahogy túl könnyen jön a megoldás, egyik-másik lépés nem volt életszerű, maradt bennem egy kis hiányérzet. Viszont egy ilyen könyvben csalódás lett volna valami tragédia a végén, elvárható volt a happy end, és ezt meg is kaptam. 

10/8