Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat - III. Hablaty Harákoló Harald (1. rész)

Már jó ideje szerettem volna elolvasni az azonos című (kivéve az alcímet) rajzfilm alapjául szolgáló könyvet (ill. elolvastatni a fiammal), de csak angolul volt elérhető, ami akkor nem volt opció, de pár hónapja láttam, hogy már magyarul is kapható.

A borítója rögtön megfogott, szép, színes és dombornyomott, szerintem felkelti a gyerekek figyelmét. Mert hát gyerekkönyv ez a javából, méghozzá a jobbik fajtából. Aranyos, humoros, izgalmas, könnyen követhető, olvasmányos. Ámbár 250 oldal, de nagy betűkkel szedve, szellősen, sok rajzzal, fénykoromban simán kiolvastam volna egy délután alatt. Ez most már sajnos, nem megy, de így sem volt több pár napnál.

Apropó, rajzok. A film szemet gyönyörködtető animációja után nekem furák voltak ezek a hevenyészve összedobott rajzok, de később kicsit megszoktam őket. Megszeretni nem sikerült teljesen, de el tudom képzelni, hogy kisgyerekek számára vonzók lehetnek.

A fordítás remek volt, főleg a nevek lefordítását találtam zseniálisnak. Hegyesenköpő Bélhangos volt talán a kedvencem. Egy dolog zavart, az a rengeteg nagybetű, amit én teljesen feleslegesnek éreztem. Nyilván az eredetiből vették át, nem hiszem, hogy a fordító magánakciója lenne. De így tele volt ilyesforma mondatokkal: 

 - Ó, DEHOGYNEM! - sziszegte Primkó összeszorított foggal... - Iszonyúan FÁRASZTÓ ez a gyerek...

Meg: az Ördögien Okos Haditerv, és hasonlók.

Ami viszont nem volt rossz ötlet, hogy amikor a sárkányok (bocs: A Sárkányok) beszélnek, az más betűtípussal van nyomva.

Szó esik még többek között a sárkánynevelés kézikönyvéről (ezen nagyon jót nevettem), Hablaty anyjának melltartójáról (amiben semmi szexualitás sincs, ami gyerekkönyv lévén talán nem meglepő, bár manapság már ez sem feltétlenül egyértelmű, mert egyszerűen nincs könyv szex nélkül már ifjúságiban sem), és még a történet viszonylagos rövidsége ellenére is rengeteg mindenről.

A nagybetűktől eltekintve nagyon tetszett a könyv, és már meg is rendeltem a 2. kötetét. Egyelőre hármat találtam magyarul, de jóval több részből áll a sorozat, remélem, a magyar kiadók "jó" szokása ellenére nem hagyják félbe.

Ha valaki azonban a rajzfilmet várná könyvben, az csalódni fog, ugyanis pár néven kívül (Hablaty, Pléhpofa, Fogatlan, Hibbant-sziget) gyakorlatilag semmi, de semmi egyezés sincs a két alkotás között. Nincs elveszett anya, Fogatlan teljesen más körülmények között kerül Hablatyhoz, de az egész történet teljesen másról szól, mint a film. Nem értem, az eredeti cselekmény miért nem felelt meg a rajzfilm alkotóinak, pedig abból is lehetett volna vicces, izgalmas és látványos mozit készíteni.

10/9,5 (a levonást csak a nagybetűk miatt kapta)

U.i. 1: Ha író lennék, nem tudom, mit szólnék hozzá, ha a művemet megveszik, hogy feldolgozzák, aztán ennyire megváltoztatják. Emlékszem, a True Blood sorozat idején Charlaine Harris azt nyilatkozta, tetszenek neki a változtatások, de nem tudom elképzelni, hogy igaz lenne. Vagy hogy J. K. Rowling tényleg azt gondolta-e, hogy milyen remekül sikerült az Átmeneti üresedés BBC-s sorozatadaptációja a brutális eltérések ellenére...

U.i. 2.: A könyv utolsó oldalán ez áll: "Cressida Cowell Londonban, illetve Skócia nyugati partjainál, egy kicsiny, lakatlan szigeten nőtt fel." Ha egyszer ott nőtt fel, hogy lehet lakatlan? Elég valószínű, hogy nem egyedül élt ott, és nem a vadak nevelték fel, mint Mauglit, tehát ha a családja is ott volt, akkor már nem lakatlan, nem? Vagy mégis?

Sorozat (nem?) ajánló: A. D. The Bible Continues (2015)

Tegnap valaki mondott egy mondatot. Már nem emlékszem, ki volt (egy tanfolyamon voltam, és viszonylag sokan voltunk) vagy, hogy mi volt pontosan a mondat, de valami ilyesmi volt: A jól nevelt lányok sosem viszik semmire.

Erről eszembe jutott Kajafás felesége, és hogy írni akartam a fenti sorozatról. Az első epizód ott kezdődik, ahol a Jézus történetek véget szoktak érni, azaz Jézus keresztre feszítésével és halálával. Az őskeresztényeket, köztük az apostolokat üldözik, bujkálniuk kell. Pontosabban, hol nyíltan prédikálnak és térítenek, hol menekülnek, hol börtönbe zárják őket.

A sorozat a Bibliából az Apostolok cselekedeteit dolgozza fel. Nagyon-nagyon régen olvastam, még főiskolás koromban, ezért viszonylag halvány emlékeim vannak, hogy mi a vége, a sorozat mindenesetre hatalmas függővéggel zárul, ami szerintem elég meglepő egy bibliai történetet feldolgozó sorozat esetében, és ami arra enged következtetni, hogy a készítők újabb évadot terveztek. Hogy lesz-e, azt nem tudom.

Eleinte nagyon bejött, aztán a közepe felé eléggé ráuntam, hónapokig pihentettem, és csak nemrég fejeztem be, köszönhetően az augusztusi hőhullámnak, mikor a fotelban punnyadáson és sorozatnézésen kívül kb. semmire sem volt erőm.

Ami nem tetszett, az főleg a színészi játék volt. Egyes szereplők nekem már-már ripacsok voltak. Saul pl. erősen túljátszott volt, pálfordulását nem tudtam elhinni, kereszténynek éppolyan tenyérbe mászó volt, mint keresztényüldözőnek. A többi apostoltól sem voltam elragadtatva, bár Péternek voltak jó pillanatai.

Caligula őrültségét jól mutatták be, ahogy Heródes és Heródiás tétovaságát, határozatlanságát is, akiknek - hiába ők a zsidók királya és a felesége - alig van hatalmuk a rómaiak uralma alatt.

Talán meglepő, de Kajafás egészen szimpatikus figura volt, legalábbis, ahogy itt ábrázolták. A népe és a hit védelme volt számára a fontos. Nem tudom, hogy történelmileg milyen ember volt, mit lehet tudni róla, de itt számomra hiteles volt az aggodalma, olyan embernek látszik, aki úgy gondolja, a tetteivel a legjobbat teszi.

Eleinte nagyon megragadott a felesége hűsége, és feltétel nélküli támogatása. Abban a korban egy nő nagyjából csak így tudott érvényesülni, ha egy férfi mögé állt, annak karrierjét segítve. Leah az apja és a bátyja ellenében is a férje mellé áll, de az már elég hamar kiderül, hogy irányítani akarja a férjét, ami önálló akciókra sarkallja, és végül végzetes döntésekhez és eseményekhez vezet. Elég nagy csalódás volt, hogy a támogatása mögött nem annyira (vagy nemcsak) a szerelem áll, hanem számítás.

Pilátus lassan beleőrül abba, hogy nem sikerül kiirtani a keresztényeket, és ez megmérgezi a házasságát is. Klaudia, aki szintén a férje mellett áll, később teljesen kiábrándul belőle, de a változtatáshoz túl gyáva.

Hiányoltam a sorozatból a csodákat. Jézus feltámad ugyan, és az angyal párszor megjelenik, de ezeken kívül inkább politikai harcokat láthatunk a hatalomért, az őskeresztények, a zsidók és családjuk és a zelóták életébe kapunk bepillantást.

Elgondolkodtam rajta, hogy meddig a hitünk felvállalása, és mikortól őrültség. Szent István pl. szerintem teljesen esztelenül vonult prédikálni a rómaiak szeme elé, akik nagyjából azonnal megölik. Ezt én inkább tragikus forrófejűségnek tartottam, mintsem a hit kinyilvánításának. Ugyanezt éreztem Saulnál, miután a damaszkuszi úton megjelenik neki Jézus, és ő megvakul, majd megkeresztelkedik, kiáll Jeruzsálemben a templomban, és téríteni kezd, mondván, hogy majd Jézus úgyis megvédi, vagy az történik, ami az Úr akarata. Sokan meghaltak már emiatt, véleményem szerint teljesen értelmetlenül. Saul csak azért nem hal meg, mert Kajafásnak tervei vannak vele. 

Ha valaki szereti a Bibliával kapcsolatos sorozatokat, akkor ajánlom megnézésre, de azt is, hogy mindenki rugaszkodjon el az eredeti szövegtől egy kicsit. Nekem, őszintén szólva, helyenként csalódás volt, máskor meg magával ragadott. Korántsem tökéletes darab, de vannak értékei.

10/7

Bernard Cornwell: Az utolsó királyság (Angolszász históriák 1. rész)

Nos, viszonylag ritkán olvasok történelmi témájú könyveket, legalábbis mostanában. Gyerek- és fiatalkoromban többször előfordult ugyan, de a 9. századi Anglia és a dánok sosem tartoztak a kedvenc korszakaim közé.

Dánok, igen, és nem vikingek. Cornwell a könyve végére toldott egy számomra elég érdekes rövid kis általános ismertetőt a korról, amiből többek között megtudtam, hogy abban a korban nem használták a viking szót, vagy hogy a könyvben gyakran szereplő furcsa betű, egy nagy C, aminek a tetején egy ékezet van, az angolból már kikopott hangot jelöl (ezt manapság kb. Ae-vel írják át), amit ash-nek hívnak. 

Magyar szakot végzett emberként, fordítóként és nyelvmániásként ezek és hasonlók érdekeltek leginkább a könyvből. (Ezzel a kijelentésemmel most biztos megbotránkoztattam pár embert.) A könyv elején pl. van egy földrajzi helységnév lista, amiből megtudhatjuk, hogyan hangzottak akkoriban a mostani helységnevek. Pl. London Lundene volt, a Temze Temes, Devonshire Defnascir (és rögtön le is vontam a következtetést, hogy a mostani -shire végződés, ami a grófságokat jelenti, akkoriban -scir volt), stb. Sajnos kiejtés nincs mellettük, így ezen a téren a sötétben tapogatóztam.

Szerepel néhány óangol mondat is, és úgy láttam, annak az angolnak sok köze nincsen ahhoz az angolhoz, amit manapság beszélnek a szigetországban.

A történetről többet nem szeretnék elárulni, mint amit a könyv fülszövege elmond: 

Az utolsó királyság az első kötete annak a regénysorozatnak, amely Nagy Alfréd király és leszármazottai történetét meséli el. Főhőse, Uhtred egy nemesi sorban született angol fiú a kilencedik századi Northumbriában. Mikor tízesztendős korában elárvul, egy dán viking ejti fogságba, majd fogadja örökbe és vikingként neveli. Uhtred felcseperedik, a háttérben dúl az angol-dán háború, s neki mindkét oldalhoz húz a szíve. A dánok férfivá érésének hajnalán indítják addigi legnagyobb hadjáratukat Alfréd királysága ellen. Uhtrednek szembe kell néznie sorsával, s a mindent eldöntő ütközet borzalmai közepette végre megtudja, hová tartozik.

Leginkább apróságok, benyomások maradtak meg bennem a könyvből. A dánok életstílusa. Ahogy harcosokat nevelnek a fiaikból. Hogy 11-12 éves fiúk már ölnek, 12-13 éves lányok férjhez mennek, és gyereket szülnek.  Vajon mit szólnának ehhez azok az emberek, akik szerint 16 évesen lehet először diákmunkát vállalni? Elgondolkodtam a könyv olvasása közben, hogy vajon nem féltjük-e túl a gyerekeinket. Nem állítom, hogy ez az életmód helyes lenne, dehogy állítom, hiszen akárhogy is nézzük, gyerekek voltak, de talán életképesebbek voltak azok a fiatalok. 

Érdekes volt, ahogy Uhtredet harcolni tanítják, a pajzsfal működése, de a csatajelenetek egy cseppet sem kötöttek le. Nekem elég lett volna, ha közlik, hogy ki nyert, ki halt meg, és ki maradt életben. (Szinte hallom, ahogy a férfi olvasók felhördülnek.) Érdekes volt a dánok vallása (északi istenek, Thor és társai) és a kereszténység szembeállítása. Erről pl. hosszasan tudnék írni, de nem lenne ember, aki elolvassa.

Cornwell ügyesen szövi a történetbe a történelmi eseményeket, ami nálam egyértelműen jó pont. De sajnos, számomra túl "fiús" olvasmány, az a sok vér és harc és ölés nem az én műfajom, még akkor sem, ha már korántsem borzadok el ezektől annyira, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Kicsit lehetne olvasmányosabb helyenként, és nem igazán szerettem meg egyik szereplőt sem.

A könyv pontszáma számomra:

10/8

És hogy miért is olvastam el a könyvet? Hát mert sorozat készült belőle, kérem szépen, amit október 10-én mutatnak be "odaát". 

A sorozat imdb oldalán most már meg lehet nézni a szereposztást (pár hete még nem volt fent). Az Uhtredet játszó Alexander Dreymon arcát teljesen meggyőzőnek találtam a szerepre, bár színészi kvalitásairól még semmit sem tudok. Viszont, mivel '83-as születésű, félek, hogy kicsit "öreg", hisz Uhtred a könyv végén is csak kb. 22 éves.

Gondolkodtam azon, hogy folytassam-e a könyveket. Ha a további kötetekből is készül sorozat, akkor egyértelműen, de nem kizárt, hogy  ettől függetlenül is. Ha nem is lettem rajongó, de Cornwellnek sikerült felkeltenie az érdeklődésemet a könyvei iránt.

A könyv különben jelenleg nem kapható (legjobb esetben antikvár példány, de azokra is vadászni kell, nemrég akadtam a Vaterán egy 17 ezer forintos, horribilis árú darabra), de kis szerencsével a sorozat miatt talán újra kiadják.

David Benioff: Tolvajok tele - Zanza

A szülinapomra kapott könyvutalványból vettem meg végre ezt a könyvet, amire már hónapok óta ácsingóztam. Külön jólesett hóról és fagyról olvasni a 38 fokos melegben.

A könyvről annyiszor, annyian és annyi helyen írtak - többnyire szuperlatívuszokban -, hogy úgy érzem, nem tudnék sok újat mondani. 

Bevallom, én nem fogok ömlengeni. Jól összerakott, tisztességesen megírt könyv, meghökkentő, bár korántsem meglepő véggel, jók a jellemrajzok, jól követhető a történet, de számomra semmi több. Néhol valóban izgalmas volt, máshol viszont elkalandozott a figyelmem, de ez lehet, hogy az én hibám, mostanában egyre gyakrabban fordul elő, sajnos.

Az viszont egyértelműen a könyv javára írható, hogy elgondolkodtatott, és ez bizonyos szempontból több mint amit sok könyv elmondhat magáról. Meddig bírtam volna ki egy ostromgyűrűbe zárt városban? Képes lettem volna ölni, hogy életben maradjak, vagy hogy a gyerekeimnek enni tudjak adni? Netán kannibalizmusra vetemedtem volna vagy inkább csendben tűrök és éhen halok? Remélem, soha nem kell kipróbálnom, épp elég volt olvasni róla.

Meglátszik, hogy a könyvet a Trónok harca sorozat egyik forgatókönyvírója írta, filmvászonra vagy képernyőre kívánkozik.

10/8

Sorozat (nem?) ajánló: The Enfield Haunting

Reea a Kossuthkifli alatt kommentben azt írta, hogy sok sorozatot nem ajánlok mostanában. Igazából nem mondanám, hogy nem ajánlom őket, ami annyira rossz vagy unalmas, hogy ténylegesen nem ajánlanám, azokat általában végig sem nézem, írni meg végképp nem írok róluk. Különben is nézőpont kérdése, hogy kinek mi tetszik. 

Eredetileg egy sorozatról akartam csak így írni, aztán valóban egyre több olyan sorozat került elém, ami vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, így ez a cím lassacskán önálló rovattá nőtte ki magát. A zárójeles "nem" szó, mögötte a kérdőjellel számomra azt hivatott jelezni, hogy valamilyen szinten, igen, ajánlom azt a sorozatot, de valamiért mégsem. Ez minden sorozat esetében más ok.

Ezúttal egy olyan sorozatról essék szó, ami nekem egyértelműen nagyon tetszett, nem igazán tudok belekötni, de mégsem ajánlom mindenkinek. 

Nem ajánlom azoknak, akik nem szeretik a kísértetes sztorikat, netán félnek tőlük. Persze, kísértetes sorozat és kísértetes sorozat között is van különbség. Gyerekkoromban volt egy, amiben meghal egy ember, de a szelleme a földön marad láthatatlanul, csak a barátja látja, aki (talán) rendőr, és ennek a nem látható halottnak a segítségével nyomoz, és old meg bűnügyeket. Nemhogy nem féltem tőle, egyenesen imádtam. (Valakinek nem rémlik, hogy mi lehetett ez?)

Ugyanakkor volt egy másik, kosztümös változat, talán a 18. vagy 19. században játszódott, már nem emlékszem igazán, csak arra, hogy a csavar az volt benne, hogy a főhős látta a szellemeket. Arra viszont a mai napig jól emlékszem, milyen ijesztőnek találtam, hogy a szellemek egy része köztünk jár a földön, mi nem látjuk őket, de ők nagyon is jól látnak minket. Ijesztő volt belegondolni, hogy látják, mikor eszem, alszom, fürdök, vécére megyek vagy még intimebb dolgot teszek, én viszont nem látom őket.

Nos, az Enfield Haunting az utóbbi fajtából való, abból a fajtából, amit este nyolc után és egyedül egy sötét lakásban ne nézzen senki, aki egy kicsit is ijedős!

Nem azért, mert annyira horrorisztikus, bár van benne pár rémisztő jelenet, de még egy átlagos Teen Wolf epizód is (a 3. évadtól kezdve) véresebb, mint ez. Engem az borzasztott el, hogy a sorozat valós események alapján készült, és belegondoltam, hogy mi lenne, ha egyszer csak a mi házunkban jelenne meg egy poltergeist, törne-zúzna, és szállná meg a testemet vagy valamelyik gyerekemét. (Bár néha a nagyfiam esetében komolyan elgondolkodom, hogy nem ez történt-e...) Aztán nem hinnének nekem, azt gondolnák, hogy őrült vagyok, és elektrosokkal ki akarnák sütni az agyamat. És ez igencsak megijesztett. 

A sorozat Guy Lyon Playfair könyvéből készült, és a 70-es években játszódik. Őt személyesíti meg Matthew Macfadyen.

Adva van egy, ha jól számoltam, ötgyerekes csonka család, az apa elhagyta öket, az anya egyedül neveli a gyerekeket, amikor is egy szépnek éppen nem nevezhető napon a legkisebb lány, Janet, "hazahoz" egy szellemet. Ráadásul egy kopogószellemet, azt a fajtát, amelyik tárgyakat képes mozgatni, meg tud szállni egy embert, és ezáltal tud kommunikálni. És hogy teljes legyen az öröm, ez a poltergeist még rosszindulatú és veszélyes is...

Itt kerül a képbe Maurice Grosse, a Pszichikai Kutató Társaságtól, aki úgymond nyomozni kezd az ügyben, majd a társaság odaküldi magát Playfairt is, aki eleinte erősen kétkedő. Aztán a fő történetszál, a Hodgson-család kálváriája mellé csatlakozik még Grosse-ék tragédiája is, ami végül szerves részévé válik az egész sorozatnak. A többit nem árulom el, aki bírja az ilyen műveket, feltétlenül nézze meg!

Ami engem lenyűgözött, az egyértelműen a színészi játék volt, Timothy Spall, mint Grosse alig néhány gesztussal és szóval is egész történeteket tudott elmesélni. A 11 éves Janetet játszó Elisabeth Worthington-Cox zsenge kora ellenére nem most kezdte a szakmát, játszott pl. a Demónában, és ő a legfiatalabb Olivier-díjazott. Egyértelműen tehetséges kislány, de a többi színész is tudása legjavát adta.

A látványvilág, díszletek, ruhák, frizurák és a rendezés számomra tökéletes volt, nem tudok és nem is akarok benne hibát keresni. Mivel én is kb. akkor voltam gyerek, mint amikor ez a sorozat játszódik, egy csomó minden fájdalmasan ismerős volt. A borzalmasan kényelmetlen, szúrós dzsörzé ruhák, a garbók, a feltupírozott frizurák, a förtelmesen randa bútorok, tapéták nem váltottak ki belőlem semmiféle nosztalgikus érzést, inkább csak viszolygást, mert ezeket már abban az időben is utáltam. Viszont mindezek hozzájárultak a hitelességhez. A főcím és a zene is fokozza a hátborzongató élményt.

Ezúttal a "nem" szót nyugodtan ki lehetne venni a címből, mert igazán jó, vérbeli angol sorozatot láthat az, aki nem fél a saját árnyékától.

10/10