Hozzuk be az elmaradásokat! - több könyvről röviden

A tavalyi évem munka szempontjából őrület volt, ezért a blog volt az, ami leginkább háttérbe szorult. Az idei év egyelőre munka szempontjából szellősebb, de egészségileg rosszabb, viszont legalább pótolok néhány elmaradt bejegyzést.

Több olyan könyv is van, amiről szerettem volna írni, de nem sikerült, és most szeretném megtenni. Ám mivel mindegyiket tavaly olvastam, az emlékek, élmények már megfakultak, ezért zanzásítva következnek a beszámolók.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Rengeteg bloggertársam dicsérte, és bár a leírás alapján nem gondoltam, hogy nekem való, végül hagytam magam elcsábítani. Sajnálattal jelentem, hogy engem nem varázsolt el annyira, mint a többieket. Nem állíthatnám, hogy csalódás volt, nem úgy mint A nő mosolya, ami szintén többek nagy kedvence volt, de kiszámítható volt a történet. A morgós, kiállhatatlan Ove sztorija nekem nem okozott nagy meglepetéseket, ami igazából egyáltalán nem baj. Ove mindenáron meg akar halni, ez áll a fülszövegben, és talán nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy ezt öngyilkosság útján szeretné elérni, ebbéli törekvésében viszont folyton megakadályozza valaki vagy valami. A második, harmadik kísérletnél már erősen elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán komolyan lehet-e venni ezeket, inkább ügyetlen kis próbálkozások voltak. Kiszámítható volt, hogy a morgós Ovének valójában aranyból van a szíve, és végül megbékél az életével. És bár a vég sem lepett meg egy csöppet sem, mégis sikerült megríkatnia.

Talán úgy tűnhet, mintha nem kedveltem volna a könyvet, pedig de. Szépen bemutatta az író a folyamatot, ahogy Ove olyan lett, amilyen, és igazán kedves könyv volt, kerek lezárással és feloldással. Ennek ellenére nem lett kedvenc vagy újraolvasós.

10/8

Joseph Delaney: A Szellem inasa

Ez viszont nagyon bejött, bár helyenként majd kitört a frász tőle. Komolyan ijesztő volt itt-ott. Boszorkányok, mágia, ez a nekem való könyv, de itt a boszik nem ám Hermione-szerű lányok, hanem a leggonoszabb fekete mágiát alkalmazó rémes lények, akiket jobb, ha messzire elkerül az ember. Rémálmok, gyilkosság, emberevés, van ebben minden, de mégsem éri el nálam a horror kategóriát, amitől menekülök. 

Bár a besorolása ifjúsági, de biztos, hogy nem adnám a 12 éves fiam kezébe, és ennyi idősen nekem valószínűleg rossz éjszakákat okozott volna, de talán még 15-16 évesen is.

Már meg is van a 2-3. kötet, és ha ezek is tartják a színvonalat, van esély rá, hogy újra elkezdjek angolul olvasni a többi rész kedvéért, amik magyarul nem jelentek meg, és egyre kevesebb esélyt látok rá, hogy megjelenjenek.

Nagyon jó a régi, kopott, bőrkötéses könyvet imitáló borító.

10/10

Giulia Enders: Bélügyek

Az ajánlójában az állt, hogy a fiatal orvosnő szórakoztatóan mesél a beleinkről, az emésztésről, stb. Ez teljes mértékben igaz, valóban élvezetes, olvasmányos könyvnek indul, helyenként kimondottan vicces is, és szerettem, hogy nyíltan beszél az alsó fertályunkról, a székletről, szellentésről, hányásról, stb., amiről általában illetlenségnek tartjuk beszélni, és vagy mélyen hallgatunk, vagy valami rossz viccel ütjük el a témát, és kissé szégyenkezve kuncogunk rajta, ha előkerül

Sajnos azonban olyan mértékben részletes a leírás, kezdve már a nyáltermeléssel a szánkban, olyan tudományos igénnyel részletes, ami engem egy idő után borzasztóan nem bírt lekötni, sőt, teljesen elvesztem a szakszavak tengerében. Emiatt hosszú időre félretettem, majd a második felét csak nagyjából átlapoztam. Azért voltak érdekes dolgok, pl. a porfíria leírása, ami magyarázatot adhat a vámpírok hiedelmének kialakulására is. (Piros színű vizelet, fényérzékenység, stb. tartoznak a tünetek közé.)

A rajzok is igazán viccesek voltak és kifejezőek, de a könyv mégsem tudott megnyerni magának a túlzott részletessége miatt.

10/8

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

A könyv a Szépség és a Szörnyeteg témájának ezredik feldolgozása, ezúttal könyv formájában és modern amerikai környezetbe helyezve. 

A tanmese arról, hogy a szépség nem minden, és fontosabb, ami belül van, örök érvényű. Alapjában véve tetszett ez a feldolgozás, bár egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, hanem a tinik.

Az ebből a változatból készült filmet jóval korábban, évekkel ezelőtt láttam, amikor a könyvről még nem is tudtam. Nem volt rossz, csak a főszereplő egy cseppet sem volt csúnya, épp csak fura...

A szerző másik könyve, a Csók, pont jókor nekem jobban bejött, de szívesen olvasnék még az írónőtől.

10/8

Mary Shelley: Frankenstein

Nem mondom, elég sokat vártam, hogy elolvassam ezt a klasszikust, de megérte végre elővenni. A Frankenstein által összetákolt szörnyszülött története valójában szépirodalom, néhol dagályos stílusban, és ha az olvasó klasszikus horrort vár, csalódni fog. Nekem viszont tetszett. Elgondolkodtató történet arról, hogy jogunk van-e istent játszani, hogy felelősek vagyunk azért, amit teremtettünk, és hogy a gonoszság a jóság hiánya miatt alakul-e ki.

Épp ideje lenne megpróbálkoznom a Drakulával. 

(Ronda borítóképet sikerült találnom, de mivel én a mek - Magyar Elektronikus Könyvtár -  oldaláról töltöttem le, nem tudom, milyen egy papírkiadás borítója.

Viszont ez itt a szinte kedvesen mosolygó Frankival meg egyszerűen röhejes.)

10/10

Debora Geary: Modern boszorkány

Ez egy trilógia első kötete, aminek látatlanban megvettem a a 2. részét is, de meglehet, kár volt. Már megint boszis történet, ugyebár, ezért nem igazán gondolkodtam, vagy jártam utána a könyvnek.

Adva van egy boszorkány kolónia, akik egy számítógépes program segítségével vonzzák be a boszikat a közösségükbe. Így kerül Lauren is a képbe, ill. a gépbe, aki viszont nem tudja magáról, hogy boszi. De mivel kolóniánk tagjai szerint a képzetlen boszorkák veszélyesek, Laurennek muszáj megtanulnia az erejével bánni.

Ez a könyv annyira cuki, és édi-bédi, hogy egy idő után azt hittem, cukormérgezést fogok kapni. Itt kérem, mindenki olyan okos, ügyes, felelősségteljes, jóindulatú, az erejét véletlenül sem használná rosszra (na jó, a gyerek boszik néha csintalankodnak egy kicsit), csodálatos családi életet élnek, körülveszi őket a szeretet, hogy a végén már ölni tudtam volna egy Voldemort, Moriarty professzor vagy Acharon Hades kaliberű főgonoszért. A konfliktus kábé abban merül ki, hogy milyen ízű fagyit egyenek vagy a szerelmespár hol lakjon.

Ha a 2. kötet is ilyen, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.

10/7

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

A tavalyi év utolsó olvasmánya, amit még épp szilveszter délutánján sikerült befejeznem.

Már akkor eldöntöttem, hogy ez a könyv kell nekem, mikor az írónő a honlapján részleteket közölt belőle.

Lovagok, gonosz isten, világ elpusztítás, stb., hohó, ez a beszéd! Nem is csalódtam alapjában véve, izgalmas volt, lekötött, végre semmi szerelmi háromszög, vicces is, mi kell még? Azért nem voltam teljesen elégedett, mert szerintem az erotikus részek egyáltalán, de egyáltalán nem kellettek volna bele, még bokafogdosás szinten sem, bőven elég lett volna pár csókocska, és a végső csavar, háááát, nem is tudom, nekem kicsit erőltetett volt.

Azon elgondolkodtam olvasás közben, hogy On Sai-nak vajon diófóbiája lehet-e...

A könyvvel, az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdéseimre On Sai blogján válaszokat kaptam, és érdekességeket is megtudhattam itt és itt.

10/9