Két, egymástól gyökeresen eltérő könyv

Egyrészt megtetszett PuPilla ötlete (remélem, nem bánja, hogy elcsórtam), másrészt úgy adódott, hogy két nagyon különböző könyvet olvastam el egymás után, és gondoltam, egyszerre írok róluk.

Robert Kiyosaki: Gazdag papa - szegény papa

Egy ideje foglalkoztat, hogy meg kellene tanulnom jobban bánni a pénzzel, ill. rájönni, hogy hogyan szerezhetnék többet belőle (hehe), és erről a könyvről több helyen is azt olvastam, hogy alapmű a témában.

Nos, a befejezte után azt kell mondanom, ez nem az én könyvem volt. A pénzügyi magyarázatokból nem sokat értettem, sőt, némelyik szerintem nem is volt túl világos. Pl. a források és eszközök meghatározása kb. annyi volt, hogy az eszközök termelik a pénzt, a források meg elviszik. Hát, kösz. De aztán szerencsére kaptunk pár példát, eszközök pl. a befektetések, részvények, jogdíj, bérbeadás, adóslevél, váltó (ez utóbbi kettőt Jókai óta nem hallottam...), források pl. a hitelek, ház és autó fenntartása, stb.

A szerző szerint, aki bérből és fizetésből él, soha az életben nem lesz gazdag, egész életében csak vergődni fog az adósságokban, aki gazdag akar lenni, az tanulja meg a pénzt dolgoztatni, és ne ő dolgozzon a pénzért.

Nem ismerem az amerikai adózást, de azért ismerek olyanokat nálunk, akik meg tudnak élni a fizetésükből, és nem nyomorognak egész életükben, másrészt, ha mindenki tőzsdézik, és ingatlant ad-vesz, ki a fene fog dolgozni, és termelni? Talán tévedek, de ez az életforma nem mindenki számára elérhető, meg nem is való mindenkinek. Már a gondolattól is, hogy a részvényárfolyamokat figyelgessem, legszívesebben sikítva menekülnék, olyan unalmasnak tűnik.

Az ingatlan adásvétel dolog meg számomra, legalábbis egyes esetekben, más szorult helyzetének kihasználása. A szerző számos példát hoz fel arra, hogy hogyan vett meg pl. egy 75 ezret érő házat (dollárról beszélünk) 60-ért, sőt, bebukott jelzáloghitel esetén még kevesebbért, és hogyan adta tovább sokkal többért. Ehhez nekem nem lenne gyomrom.

Nem volt azért teljesen haszontalan a könyv elolvasása, találtam benne néhány számomra értékes gondolatot.

A szegények így gondolkodnak: Nem engedhetem meg magamnak. Ezáltal leállítják az agyukat. A gazdagok így: Hogyan engedhetném meg magamnak? Ezáltal ráveszik az agyukat, hogy működjön, és megoldást keressen.

Nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt halmozunk fel, hanem, hogy mennyi tudunk megtartani belőle. Gondoljunk csak a lottónyertesekre!

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér! Nem kell a még nagyobb ház, és a még drágább autó.

Előbb gyűjtsd össze a pénzt, aztán vedd meg, amit szeretnél. Ez logikusnak tűnik ugyan, de néha nehezen megvalósítható. Húsz évig gyűjtögetni pl. egy lakásra, hááááát... 

10/5

Julia Quinn: A herceg és én (Bridgerton család 1.)

Akik olvassák a blogot, tudják, hogy romantikus könyv ritkán szerepel az olvasmányaim között, kb. évi egy. Az meg már megvolt mindjárt januárban az Édes élettel. Nem is tudom, miért kezdtem ebbe a könyvbe, a meleg, az általában nyáron jelentkező olvasási válság, a műfajváltásra való vágyakozásom, vagy ezek mindegyike együtt az ok, vagy talán van más, rejtett ok is, amibe még bele sem gondoltam. Lényeg, hogy mikor azt olvastam több helyen is, hogy a Netflix sorozatot készít ebből a könyvsorozatból, úgy éreztem, bele kell olvasnom.

Julia Quinnről amúgy is azt olvastam, hogy szellemes és vicces, meg ez az egyik legjobb sorozata, hát gondoltam, egyszer élünk. :D És láss csodát, az eleje tényleg vicces volt és szellemes, könnyed, könnyen olvasható, mi kell még? De aztán a harmada körül nekem nagyon leült, és minden szívfájdalom nélkül tettem félre a fele környékén, hogy elolvassam a fenti könyvet, és akkor tértem vissza rá, mikor azzal végeztem. Igaz, akkor egy délután alatt kiolvastam a másik felét.

Hogy végül is hogy tetszett? Hát, bocs a rajongóktól, de azt kell mondanom, semmi különös. Nem volt nyálas, és idegesítő, nem volt benne annyi szexjelenet, mint számítottam rá, épp elég volt ennyi amúgy, nem maradt hiányérzetem! :D De mindössze ennyi, nem volt különösebben izgalmas, és ez most biztosan hülyén hangzik, hiszen mit várnék egy romantikus történettől, mint szerelmet, de a két főszereplő kiszámítható sorsán kívül semmi más nem történt benne, és ez nekem kevés.

Eddig két romantikus(nak mondott) szerzőt szerettem meg, Jude Deveraux-t és Rosamunde Pilchert, de náluk a szerelmi szálon kívül mindig van valami más történet is.

Semmiképp sem volt a könyv utálatos vagy bosszantó, és egy picit érdekel a többi szereplő sorsa, de majd inkább nézem a sorozatot. Olvasni valószínűleg csak akkor fogom tovább, ha már semmi olvasnivalóm sem marad, arra meg nem sok esély van. Aztán ki tudja? Azt se gondoltam volna, hogy az Angolszász krónikákat folytatni fogom, és tessék.

Ja, és azt hiszem, még soha nem olvastam ennyiszer egy könyvön belül a tompor szót. :D Csak nekem jut erről eszembe a lovak hátsó fertálya?

10/7