2018. félbehagyott könyvei

Nem lesz túl hosszú a lista. Mindjárt január 1-jén kezdtem egy könyvet...

E. K. Johnston: Ezer éjszaka

Mesefeldolgozás, ezeregyéjszaka, ezekre vevő vagyok alapból, de ez a könyv sajnos, unalmas volt. Az alapötlet érdekes, de a megvalósítás gyenge volt.

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Ez reci lett volna, amit visszaadtam, mert annyira nem jött be, így nem lenne tisztességes kielemeznem. Számomra gusztustalan és perverz volt, ennyi. Amúgy rengetegen imádják, szóval a véleményem nem feltétlenül mérvadó. :)

Ryan Grandin: Invictus - Az idő gyermeke

Időutazós, szuper alapötlet, dögunalom.

Cynthia Hand: Vigyázz, Holly Chase!

A karácsonyi ének feldolgozása, és nagyon érdekesnek tűnt. Mivel a szerző a Lady Jane egyik írója is, látatlanban bizalmat szavaztam neki. Sajnos, az első oldaltól a rossz értelemben vett YA stílusban íródott, és mikor megjelent a következő "Scrooge" (megmentendő rossz ember), aki egy 17 éves, majd két méter magas, tökéletes testű, jóképű szívtipró alkat, azonnal elveszített, és nem is folytattam tovább.

+ a kakukktojás, amin nagy kínlódással, de végül mégis átrágtam magam: 

V. E. Schwab: Gyülekező árnyak

Az első kötet tetszett, bár volt, akinek csalódást okozott, merthogy klisés, meg kiszámítható, stb., de ez engem különösebben nem zavart. Ellenben az a 2. rész halál unalmas, semmitmondó, túlírt, nem szól semmiről. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy máshol azt olvastam, az eleje nem olyan pörgős, na, de majd a viadal! Úgy hogy végig azzal biztattam magam, hogy na, majd a viadal, na, majd a viadal, de képzeljétek, a viadal se volt izgalmas. :D Az utolsó kb. 10 oldal már az volt, és elég jó kis függővége lett, de nem tudom, elég lesz-e ahhoz, hogy elolvassam a befejező részt.

Az, hogy csak ennyi, részben annak köszönhető, hogy hála istennek, nem sok olyan könyvem volt idén a fentieken felül, ami megérdemelte volna, hogy abbahagyjam, de részben annak is, hogy még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy inkább végigolvasom, ha már belekezdtem.

2018 könyves sorozatai

Hamarosan jönnek az évértékelő posztok, sokan már az év utolsó napjaiban megírják, én át szoktam rakni január első napjaira, mert sokszor szilveszter este sikerül még egy utolsó könyvet gyorsan befejezni. De hogy ne legyen kilométer hosszú majd az évértékelő, két témát szeretnék megírni előre, ezek nagy valószínűséggel már nem változnak a hátralevő pár napban. Az egyik az év könyves sorozatai, a másik a félbehagyott könyvek. Kezdjük az elsővel!

Bár minden évben megfogadom, hogy kevesebb sorozatba kezdek, részben mert bizonytalan, hogy magyarul végigviszik-e, részben meg mert sokszor én magam unok rájuk, azért sosem tudom megállni, hogy valami csábító többrészes könyvbe ne kezdjek. Az idén szerencsém volt, kifogtam pár nagyon jót. Igaz, rosszabbakat is.

Bernard Cornwell: Angolszász históriák

Ezt nem is akartam folytatni, de a tévésorozat 2. évada annyira bejött, mint amennyire az első nem, így a könyveket is folytattam. A 3. és 4. részt olvastam el az idén, a 3. tetszett is, de a negyedikkel megszenvedtem. Az a ritka eset állt fent, hogy a tévés feldolgozás jobban tetszett, mint a könyv. Még nem tudom, folytatom-e, esély van rá.

Alan Bradley: Flavia de Luce

Csak egy részig jutottam, pedig abszolút bejött a fura, koravén, "méregkeverő" kislány története. Mindenképp folytatni szeretném.

Virág Emília: Hétvilág trilógia

Az utolsó része jött ki az idén, szerettem ezt is, mint az előző kettőt, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy alig 3 nap alatt faltam be a lezáró kötetet.

Az írónőtől bármi jöhet ezentúl, vevő leszek rá!

Joe Abercrombie: Szilánkos-tenger trilógia

Az erős női szereplők miatt kezdtem olvasni, de ha az erős azt jelenti, hogy gusztustalan és nőietlen, akkor kösz, nem. Az első rész bejött, a 2. kicsivel kevésbé, de a 3. már nehezebben csúszott le, az a sok csatajelenet meg intrika nem az én világom. Ahogy a high fantasy sem.

Jó volt komfortzóna elhagyásnak, de nem hiszem, hogy túl sűrűn fogok ezzel a műfajjal próbálkozni a jövőben.

Böszörményi Gyula: Ambrózy báró

Ezt viszont imádtam, mind a 4 részt, plusz a kiegészítő köteteket is, elvileg lezárt, pedig még olvastam volna tovább.

Terry Pratchett: Sajogi Stefánia trilógia

Az íróval való ismerkedésem első könyve. Nagyon bizarr könyv volt, ugyanakkor tetszett is. Szeretném folytatni, és elolvasni a másik két részt is.

Kai Meyer: Varázskönyv trilógia

Amilyen jól indult A betű mágusa, tele egy csomó szuper ötlettel, annyira elvesztettem az összes érdeklődésemet iránta a végére. Nem folytatom, pedig nemrég jelent meg a 2. kötete magyarul.

Charlie N. Holmberg: A papírmágus trilógia

Ezt viszont nagyon szerettem, a lezáró kötet jutott belőle idénre. Van 4. rész, vagy spin off is belőle, nem tudom, minek is számít végül is, remélem, az is lesz majd magyarul.

Sokan kritizálták, hogy rövidke, de legalább semmi felesleges nem volt benne, és hát igen, kérem szépen, ilyen egy tökéletes lánykérés, mint amit ebben a kötetben olvastam.

Jodi Taylor: St. Mary krónikák

Csak egy részt sikerült elolvasnom, magyarul tudtommal már van három, angolul meg már valami 8-10-nél tart, nem is tudom pontosan. Időutazós, ami nálam eleve előnnyel indul, irtó jó akciójelenetek vannak benne, pedig olyat nem olyan könnyű írni, jó kis angol humora van, mégsem folytattam - eddig.

De nem adom fel, egyszer majd a folytatásokra is sor kerül.

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Aranyos volt, cuki, gyönyörű maga a könyv, de ez nekem túl "gyerek". Tudom, ez hülyén hangzik, merthogy gyerekkönyv, de vannak gyerekkönyvek, amiket felnőtt fejjel is lehet élvezni, ez nem olyan.

Bűvészet iránt érdeklődő, korban is (nemcsak lélekben) gyerekeknek ajánlom, fontos kérdéseket vet fel, mint pl. a másság, de én nem fogom folytatni.

Brodi Ashton-Cynthia Hand-Jodi Meadows: Lady Jane

Alakváltós, történelmi, de jócskán átírva, és vicces. YA ugyan, de az idegesítő részei nélkül, bejött, remélem, érkezik majd a folytatás.

V. E. Schwab: A mágia árnyalatai

Tavaly tetszett az Egy sötétebb mágia, de a folytatása, a Gyülekező árnyak egészen tegnapig esélyes volt a félbehagyott könyvek kategóriára is. Mostanában hála istennek nem olvastam ilyen dögunalmas, semmitmondó, szószaporító könyvet. Csak azért nem hagytam félbe, mert állítólag a viadal része tök izgalmas. Nos, maga a viadal kb. a 3/4-énél kezdődik, és bár volt egy-két jobb rész, nem tudott lekötni az sem. Az utolsó kb. 10 oldal tényleg feszült lett, egy jó kis függővéggel, de nem tudom, érdekel-e annyira a folytatás, hogy belekezdjek a záró részbe.

Jessica Townsend: Morrigan Crow

Ez viszont az instant szerelem! Tuti, hogy dobogós lesz az idei legjobb könyvek listáján. Alig várom a folytatást.

Caleb Krisp: Ivy Pocket trilógia

A másik, amit imádtam, bizarr, vicces, izgalmas. Jöhetne még más is a szerzőtől.

Christelle Dabos: A tükörjáró

Két rész jelent meg eddig magyarul, és még kettő várható. Azt hiszem, az idei év legnagyobb meglepetése, azt mondják, nincs új a nap alatt, de a szerzőnőnek sikerült egy olyan világot létrehoznia, amivel még sosem találkoztam. Teljesen beszippantott, és nagyon soká lesz még jövő ősz, mikor várhatóan megjelenik a 3. része nálunk.

És tegnap döbbentem rá, hogy ez a könyv tele van intrikával, ami általában idegesíteni szokott, de most egészen jól viseltem. Jó, azért néha már sok volt belőle.

John Bellairs: Lewis Barnavelt

A végzet órája címmel került talán még szeptemberben a mozikba a könyvből készült film, pedig maga a könyvsorozat korántsem friss, az 1. rész 1973-ban jelent meg. A filmet meglovagolva, gyorsan kiadták magyarul is a könyvet, de bekövetkezett az, ami 100-ból egy esetben szokott, a film jobban tetszett, mint a könyv.

Elég nagy eltérések is vannak, de a film humorosabb, látványosabb, izgalmasabb, jobban tetszett a főszereplő, stb. Ha netán folytatják is magyarul, nem hiszem, hogy továbbolvasom.

Ahogy most így egyben elnézem, nem kevés sorozat ez, de van köztük lezárt, olyan is, amit nem fogok folytatni, szóval jövőre csökkenni fog a számuk. Már ha nem kezdek új sorozatokba, persze, amire azért, valljuk be, jócskán van esély. :D

Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.)

Van egy íratlan szabályom. Sosem olvasom el a egy könyvsorozat köteteit közvetlenül egymás után, mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet. Valamiért besokallok ilyenkor az adott könyvből, akármilyen jó. Néha még a kétkötetes könyveknél is érzem ezt. De A tél jegyesei után nagyon nehéz volt betartanom ezt a szabályt. Sőt, igazából nem is nagyon sikerült. Nekiálltam A végzet órájának, olvastam pár oldalt a rettenetesen nyögvenyelős Gyülekező árnyakból, de aztán megadtam magam, és mégis inkább fejest ugrottam a tükörjáró kalandjainak folytatásába.

És nem bántam meg, ez a könyv még vastagabb, mint az 1. kötet, 680 oldal, de ezt is sikerült 6 nap alatt letolnom. Picit szakadozottabban sikerült, de ebbe talán belejátszott az is, hogy beteg voltam, egy hozzátartozóm kórházba került, elég feszült voltam egy csomó más ügyintézés miatt is, szóval igazából nem tudom, hogy most a könyv "hibája", netán az enyém, esetleg mindkettő, hogy időnként meg-megakadtam az olvasással.

Faruk és Ophélie

De azért egy szó panaszom sem lehet, a könyv fordulatos, izgalmas, pereg, csak tátjuk a szánkat, annyi az esemény. Karaktereink fejlődnek, Ophélie megtanul kiállni magáért, Thorn sem feltétlenül csak az a karótnyelt, sótlan figura, mint aminek az első kötetben láttuk. Többet tudunk meg több szereplő hátteréről, pl. Farukéról, Thornéról, a lovagéról, megjelenik Ophélie családja az esküvőre, valami 26-an, és mindeközben szinte senki és semmi sem az, mint aminek tűnik, nem beszélve a címbeli rejtélyes eltűnésekről, aminek megoldásával Faruk épp Ophélie-t bízza meg. Számomra nem volt világos, hogy miért épp őt, nekem itt egy picit megdöccent a történet logikája, de hogy izgalmassá vált, az biztos.

Annyi kritikám lenne, hogy néhol már fárasztónak találtam a Délibábosok sok káprázatát, iszonyat nehéz lehet úgy élni, hogy az ember sohasem tudhatja, mit is lát valójában. Emellett gyakran fordul elő, főleg Faruk ábrázolásánál, de itt-ott másoknál is, hogy rendkívül lassan tesznek ezt vagy azt, lassan hátrahajtja a fejét, kitekeri a nyakát, stb., ha ezt valós időben kellene néznem vagy olvasnom, elég unalmas lenne. 

Berenilde

A Sark amúgy borzalmas hely lehet, nagyon nem szeretnék ott élni, az udvari élet nekem cseppet sem vonzó, sokkal-sokkal kellemesebb lehet Animán lakni, olvasva legalábbis igazán viccesek a lélekkel bíró, ezáltal időnként mozgó és önálló akarattal bíró tárgyak. Lehet, hogy a való életben nem élvezném annyira, hogy elugrál a sótartó, vagy megpróbál megfojtani a sálam, de milyen menő már, hogy ugyanakkor megpróbál megvédeni!

Spoiler nélkül nehéz lenne többet írni, emellett a történet olyan szerteágazó és bonyolult, hogy nem is szeretnék jobban belemenni. A megoldásra egy percig sem gondoltam, tényleg nem tudtam kitalálni, az a függővég pedig! Hú, de soká lesz, mire olvashatjuk a 3. részt magyarul! Én mindenesetre nagyon várom.

Továbbra is igaz, hogy jóval komolyabb, mint egy átlag ifjúsági könyv, és én ezért rettentő hálás vagyok. Olyan nem éppen ya témák is előkerülnek, mint a drogok (vagy azok könyvbeli mása), sőt még a bordélyházak is. Finoman persze, mert mégiscsak ya, de ott van.

Na, és hogy lesz-e esküvő, előkerülnek-e az eltűntek, olvasható-e Faruk könyve? Nem árulom el, de a könyvből sok minden kiderül. Meg legalább annyi minden nem. :D

A fordítás most is pazar, Molnár Zsófia ismét kitett magáért, és a borító is szépséges lett.

Az év legjobb olvasmányait számomra mind a Kolibri Kiadó szállította, kinevezem őket hivatalosan is a kedvenc könyvkiadómmá. :)

10/9

Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Már tavaly óta szeretném elolvasni ezt a könyvet, eleve vonzott magához valamiért, aztán sok szépet és jót olvastam róla, de csak most, hogy már a 2. rész is elérhető magyarul, csak most sikerült elolvasnom az elejét.

Nekem mindig gyanús, ha valami iránt túl nagy a lelkesedés, istenem, hány könyvben csalódtam már emiatt! De ezúttal nem, gyakorlatilag az első oldalakba beleszerettem, és túlzás nélkül állíthatom, hogy a Harry Potter óta nem olvastam ki ilyen vastag könyvet ilyen sebességgel. Mindössze 6 nap kellett az 580 oldalhoz.

Bevallom, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem, arra, amit kaptam, nem. Először is valami "ifjúságibbra" gondoltam, de ennek a könyvnek sokkal komolyabb a hangvétele, sok témája, motívuma, mint egy tipikus ya-nak. Csak egy pici kellene, hogy felnőtt könyv legyen. Gyilkosságok, intrikák, mérgezés, mindenféle kegyetlenkedés, felbujtás bűnelkövetésre, szoknyapecér szereplő, bosszú, nem éppen olyan témák, amik egy átlagos ifjúsági könyvben ilyen töménységben előfordulnának.

Semmiféle tinipicsogás, sem szerelmi háromszög nincs benne, sőt, szerelem sem, csak egy egészen icipici, alig észrevehető csírácska, ami jelzi, hogy a további kötetekben (4 kötetesre tervezi a szerző) esetleg lehet szó valamiről, és meg kell mondanom, hogy én ezt végtelenül élveztem.

Külön tetszett, hogy nem angol nyelvű, olyan jó volt olvasni a javarészt francia neveket, hisz nekem a francia nyelv egy régi, de mostanában nagyon elhanyagolt szerelmem.

A történet lassan építkezik, de egyetlen percig sem untam, rögtön beszippantott az a furcsa közeg, amiben játszódik. A világ darabokra tört, amiket szilánkoknak hívnak. Az egyik ilyen szilánkon, Animán él Ophélie, a főhősnőnk, akinek két különleges képessége is van. Az egyik, ha puszta kézzel megfog egy tárgyat, időrendi sorrendben visszafelé feltárul előtte a tárgy múltja. Ezt olvasásnak nevezik. Hogy ne olvasson véletlenül a tárgyakban, a lány kezén folyton kesztyű van. A másik képessége, hogy át tud kelni a tükrökön. De a többi animistának is vannak képességei, Ophélie nagynénje, Roseline néni pl. a papírral van jó viszonyban, képes arra, hogy bármilyen szakadt papírdarabot helyreállítson. Hű, de jó szolgálatát venném ennek a képességnek a könyvtárban!

Animán a tárgyaknak lelkük van, amivel kommunikálni is lehet (én egyébként is hiszek abban, hogy a tárgyaknak van valamiféle egyéniségük, ha más nem, hát annyi, hogy a személyes tárgyainkhoz hozzátapad a lelkünk egy része, ezért válunk meg nehezen számunkra kedves tárgyaktól, vagy ezért érzem én, hogy ha más tárgya kerül hozzám, annak idő kell, mire az enyémmé válik, ezért nem veszek szívesen használt könyvet vagy turkálós ruhát), de ez nagyon szépen és természetesen simul bele a történetbe, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb.

Ophélie jól elvan a maga világában, a szemüvege és a sála mögé rejtőzik (ezeknek szintén lelkük van, de erről nem írnék többet), és esze ágában sincs férjhez menni, hiába van abban a korban, míg családjának tagjai, a Matrónák, úgy nem döntenek, hogy márpedig férjhez megy egy férfihoz, Thornhoz, aki a Sark nevű szilánkról származik, ahol irtózatos a hideg és a lakói valamiféle vademberek. A lánynak minden tiltakozása ellenére mennie kell, és kezdetét veszi egy olyan út, aminek során Ophélie-nek keserves tapasztalatokon át kell megtanulnia, kiben bízhat és kiben nem, hogy kiálljon magáért, és megvédje magát. 

Míg Animán mindenki családtag, a Sarkon nagyon durva feudális rendszer van, az élet szó szerint életveszélyes, és szinte semmi és senki sem az, aminek látszik.

Thorn ellentmondásos figura, és remélem, a következő részekben többet és pozitívabbakat tudunk meg róla, jelenleg nem éppen kedves alak, de mégis vannak reményt keltő megnyilvánulásai. Sem ő, sem Ophélie nem a megszokott ya hősök, sem külsőleg, sem belsőleg. Rendkívül érdekes volt figyelni a változásaikat, amik egyelőre elég lassúak, de észrevehetőek. Thorn indokai fokozatosan derülnek ki, de mivel végig Ophélie szemével látunk mindent (de nem E/1-ben, hála istennek), korántsem biztos, hogy a lány jó következtetéseket von le. Thorn és családja elkövetik azt a hibát, hogy feltétlen engedelmességet várnak a lánytól, ahelyett, hogy beavatnák a dolgokba, ami előre megjósolható, hogy kizárólag csak baj lehet belőle.

A szöveg rendkívül igényes, a fordítás egyszerűen pazar, Molnár Zsófia munkája. A borító is csodaszép.

Végtelenül örülök, hogy elolvastam a könyvet, és egészen biztos, hogy folytatni fogom.

10/9