Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.)

Van egy íratlan szabályom. Sosem olvasom el a egy könyvsorozat köteteit közvetlenül egymás után, mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet. Valamiért besokallok ilyenkor az adott könyvből, akármilyen jó. Néha még a kétkötetes könyveknél is érzem ezt. De A tél jegyesei után nagyon nehéz volt betartanom ezt a szabályt. Sőt, igazából nem is nagyon sikerült. Nekiálltam A végzet órájának, olvastam pár oldalt a rettenetesen nyögvenyelős Gyülekező árnyakból, de aztán megadtam magam, és mégis inkább fejest ugrottam a tükörjáró kalandjainak folytatásába.

És nem bántam meg, ez a könyv még vastagabb, mint az 1. kötet, 680 oldal, de ezt is sikerült 6 nap alatt letolnom. Picit szakadozottabban sikerült, de ebbe talán belejátszott az is, hogy beteg voltam, egy hozzátartozóm kórházba került, elég feszült voltam egy csomó más ügyintézés miatt is, szóval igazából nem tudom, hogy most a könyv "hibája", netán az enyém, esetleg mindkettő, hogy időnként meg-megakadtam az olvasással.

Faruk és Ophélie

De azért egy szó panaszom sem lehet, a könyv fordulatos, izgalmas, pereg, csak tátjuk a szánkat, annyi az esemény. Karaktereink fejlődnek, Ophélie megtanul kiállni magáért, Thorn sem feltétlenül csak az a karótnyelt, sótlan figura, mint aminek az első kötetben láttuk. Többet tudunk meg több szereplő hátteréről, pl. Farukéról, Thornéról, a lovagéról, megjelenik Ophélie családja az esküvőre, valami 26-an, és mindeközben szinte senki és semmi sem az, mint aminek tűnik, nem beszélve a címbeli rejtélyes eltűnésekről, aminek megoldásával Faruk épp Ophélie-t bízza meg. Számomra nem volt világos, hogy miért épp őt, nekem itt egy picit megdöccent a történet logikája, de hogy izgalmassá vált, az biztos.

Annyi kritikám lenne, hogy néhol már fárasztónak találtam a Délibábosok sok káprázatát, iszonyat nehéz lehet úgy élni, hogy az ember sohasem tudhatja, mit is lát valójában. Emellett gyakran fordul elő, főleg Faruk ábrázolásánál, de itt-ott másoknál is, hogy rendkívül lassan tesznek ezt vagy azt, lassan hátrahajtja a fejét, kitekeri a nyakát, stb., ha ezt valós időben kellene néznem vagy olvasnom, elég unalmas lenne. 

Berenilde

A Sark amúgy borzalmas hely lehet, nagyon nem szeretnék ott élni, az udvari élet nekem cseppet sem vonzó, sokkal-sokkal kellemesebb lehet Animán lakni, olvasva legalábbis igazán viccesek a lélekkel bíró, ezáltal időnként mozgó és önálló akarattal bíró tárgyak. Lehet, hogy a való életben nem élvezném annyira, hogy elugrál a sótartó, vagy megpróbál megfojtani a sálam, de milyen menő már, hogy ugyanakkor megpróbál megvédeni!

Spoiler nélkül nehéz lenne többet írni, emellett a történet olyan szerteágazó és bonyolult, hogy nem is szeretnék jobban belemenni. A megoldásra egy percig sem gondoltam, tényleg nem tudtam kitalálni, az a függővég pedig! Hú, de soká lesz, mire olvashatjuk a 3. részt magyarul! Én mindenesetre nagyon várom.

Továbbra is igaz, hogy jóval komolyabb, mint egy átlag ifjúsági könyv, és én ezért rettentő hálás vagyok. Olyan nem éppen ya témák is előkerülnek, mint a drogok (vagy azok könyvbeli mása), sőt még a bordélyházak is. Finoman persze, mert mégiscsak ya, de ott van.

Na, és hogy lesz-e esküvő, előkerülnek-e az eltűntek, olvasható-e Faruk könyve? Nem árulom el, de a könyvből sok minden kiderül. Meg legalább annyi minden nem. :D

A fordítás most is pazar, Molnár Zsófia ismét kitett magáért, és a borító is szépséges lett.

Az év legjobb olvasmányait számomra mind a Kolibri Kiadó szállította, kinevezem őket hivatalosan is a kedvenc könyvkiadómmá. :)

10/9