A Molyon volt (van?) egy olyan kihívás, hogy Pedig annyira akartam szeretni. Ha még tag lennék, ezt a könyvet betenném oda. Volt, aki azt mondta, igen bátor vagyok, hogy Gaimant kezdek olvasni, mivel az ő stílusához hasonlított Egyszervolt sem igazán jött be. Én meg azt gondoltam, hogy minden jogom megvolt reménykedni, hogy Gaiman és én jóban leszünk, hiszen láttam a Csillagport, és tetszett, és Coraline és a titkos ajtót, és az is tetszett. De ezt a könyvet egyszerűen félbehagytam, amit én igen-igen ritkán teszek meg. Szóval nagyon kell nyűglődnöm egy könyvvel, ha így döntök, de arra jutottam, hogy annyi jó könyv van a világon, az életem viszont véges, tehát miért töltsek értékes időt azzal, hogy olyan könyv végére próbálok jutni, ami nem tetszik?
Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi volt a bajom a könyvvel. A történet nem kötött le, ha sarkosan fogalmaznék, kesze-kusza baromság. A szereplőkkel nem tudtam azonosulni. A fogalmazásmód nem nyűgözött le. Kimondottan szeretem a misztikus történeteket, és azzal sincs bajom, ha egy könyv elvont, de ez egyszerűen nem tudott elragadni.
Biztosan tudják, milyen az, amikor valami apró részlet megragad a fejükben, ott motoszkál, nem lehet tőle megszabadulni, még évek múlva is emlékeznek rá. Gyerekkoromban a Grimm mesés könyvben volt egy rajz, amit leragasztottam, mert féltem tőle, és erre mind a mai napig emlékszem. Ebből a könyvből azt hiszem, annyi maradt meg, hogy valakit felakasztanak, és annak feláll a farka. Amellett, hogy pfuj, az ilyesmit öncélú megbotránkoztatásnak érzem, aminek a történet szempontjából semmi jelentősége. Ha meg mégis (amit már nem tudok meg, mert abbahagytam), akkor meg Gaiman olyan szinten beteg, ami nekem már nem elfogadható.
Az, hogy az Egyszervolt hasonlít-e Gaimanre, már nem fogom megtudni. Egy viszont biztos, azt legalább végig bírtam olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése