Theodora Goss: Az alkímista lányának különleges esete - zanza

Jó sokáig vártam az e-változatra, közben már kb. "mindenki" kiolvasta, akit érdekelt; és sorra csak olvastam, hogy hú, így megy úgy, de szuper volt. Be kell vallanom, de kb. feléig nem értettem a pozitív értékeléseket, pedig volt ebben minden, ami a gótikus, viktoriánus rémtörténetekből, krimikből ismerős lehet: Jekyll és Hyde, Dr. Moreau és az állatemberei, Sherlock Homes és Watson, a Hasfelmetszőt idéző megcsonkított, halott prostituáltak, említés szintjén még Van Helsing is, és mégsem tudott megragadni.

Jó darabig azt sem tudtam eldönteni, hogy a szereplők közbeszólásai inkább idegesítenek vagy szórakoztatnak, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább mulattató, főleg, ahogy lassan megismertem a lányokat.

Később rájöttem, hogy talán azért volt olyan lassú nekem a történet, mert össze kellett hozni az összes szereplőt, és ez sok időbe telt. Aztán a könyv 2. felében már beindult a cselekmény, több mindenre magyarázatot kapunk, és a végén megelégedve csuktam be a könyvet.

Várom a 2. kötetet, főleg, hogy a szerző elárulta, nagy része Budapesten fog játszódni. Erről jut eszembe, érdemes elolvasni a végén a szerző jegyzetét!

10/7 (de remélem, lesz ez még jobb is)

Christelle Dabos: Visszaverődések viharában (A tükörjáró 4.)

Vágjunk is bele a közepébe! Minél több idő telik el, mióta befejeztem, annál dühösebb vagyok a végéért. Nagyon nem ilyen végre számítottam, és szerintem abszolút nem is így építette fel a szerző, hogy ez várható legyen.

Ez az egész istenkeresős meg a Másik keresős izé eleve zavaros volt, és bár az egész könyv nagyjából a magyarázatára ment rá, mégis úgy érzem, gőzöm sincs, mi volt ez az egész. Pár dolog világos lett azért, hogy miért is volt Ophélie olyan kis ügyetlen, és hogy mi történt a világokkal, de a mikéntje és az egésznek az értelme homályos maradt.

Na, de ez még nem zavarna annyira. A könyv közepén lett elegem a különféle képességekből, amiket kb. mindenki arra használt, hogy másokat kihasználjon és/vagy ártson nekik. Na, de még ez is elment volna, ha nincs ott az a nyomorult vég. És most spoileresen folytatom.

Jó, azt még elfogadtam volna, hogy Ophélie-nek nem lehet gyereke, majd besegítenek Victoire vagy a lány számos unokahúga- és öccse nevelésébe, de hogy elvesztette az ujjait, Thorn meg beszorult a két világ közé, és bár nyitva maradt a kérdés, némi reményt sugallva, hogy esetleg megtalálják egymást, ez akkor sem volt tisztességes lezárás, és rettentően bosszant, hogy ilyen véget ért a sorozat. Hacsak nem lesz mégis folytatás. Úgy szerettem volna azt olvasni, hogy Ophélie megkéri Thorn kezét, meg hogy a lánynak sikerül feloldania végre a férfi zárkózottságát és önmarcangolását, ahogy megfogadta, de nem, újra szét kellett őket szakítani.

Spoiler vége. 

Azt mondják, hogy minden jó, ha a vége jó, és biztos, hogy van ebben valami. Sajnos, nagy valószínűséggel ez a béna befejezés marad meg a fejemben, pedig az előző részeket mennyire szerettem. Teljesen megértem azokat, akik csalódtak (elolvastam pár értékelést GR-en), állítólag tüntetés is volt, hogy a szerző változtassa meg a végét, ami szerintem túlzás, de együtt tudok érezni velük.

Egy könyv az író szellemi terméke, vagyis azt ír bele, ami akar, viszont, ha már el akarja adni nekem, pénzért - és rendesen fizettem érte - akkor már felelősséggel tartozik azért, amit elad nekem. Legyen logikus, szépen felépített, ha sorozat vége, lezárt szálakkal stb. Sorolhatnám. Különben olyan, mintha becsapna. Igazán kár, hogy így fogok emlékezni rá. 

Amit mindenképp meg kell említenem, a fordítás, ami most is zseniális volt, pedig nem lehetett könnyű dolga Molnár Zsófiának pl. az összekeveredő szavaknál, az Isten-Itschen fordításánál, és úgy egyáltalán az egész ágazó-bogazó történetnél. Kíváncsi lennék, ő értette-e az egészet. :D Ezenkívül jópofa szavakat alkotott, pl. a "morcolta a szemöldökét" kimondottan tetszett, de a karok és más testrészek "pörsentek ki" belőle is képletes, meg volt még egy, amit nem tudtam megjegyezni, zsuzsogott, vagy valami ilyesmi talán. Határozottan sokat lendített a könyv élvezhetőségén.

GR-en 4 csillagot adtam rá, de csak az egész sorozat miatt, itt most szigorúbb leszek:

10/6

J. K. Rowling: Az Ickabog - zanza

A könyv felénél azt gondoltam, ez egy nagyon-nagyon szomorú mese, a kétharmadánál még csak 6 pontot adtam volna, a legvége húzta fel 7-re. Talán 8-ra.

Van ebben a könyvben mindenféle borzalom, gyilkosságok, halál, ármány, börtön, Dickenst megszégyenítő árvaház, gyűlölet stb. Komolyan, már azon sem lepődtem volna meg, ha nem happy end lesz a vége. Talán nem spoiler, hogy de, hála istennek, legalább a vége jó lett. Azért a "szűrletés" elég bizarr volt.

Jó, jó, ha belegondolunk egy Grimm mesébe, hasonlókat találunk, de én egy mesétől varázslatot várok, és nem társadalomkritikát.

Nézegettem a kommenteket GR-en, és felháborító, hogy sokan a könyv olvasása nélkül adtak rá egy pontot, kizárólag Rowling állítólagos "transzfób" viselkedése miatt. Ha nem olvasta, ne mondjon róla véleményt.

Tartok tőle, ezzel kevesen fognak egyetérteni, de ez van. Sajnos, egyre inkább úgy tűnik, Rowling nekem egykönyves szerző lesz, már ha a HP-t elfogadjuk egy könyvnek, lévén, hogy sorozat. Az átmeneti üresedést sem szerettem, a Strike-sorozat meg valószínűleg sosem kerül elém, ha nem lepleződik le az álneve. És bár nem utálom, de rajongó sem lettem.

Azért még reménykedem, hogy képes lesz olyat írni, ami ugyanúgy vagy legalább hasonlóan el tud varázsolni, mint a HP.

A könyv kivitelezése szép, a gyerekrajzokról inkább nem mondanék véleményt. A fordítás a szokott Tóth Tamástól megszokott színvonalú, bár a "szűrletés" nekem nem annyira jött be, igaz, jobbat sem tudnék helyette, no, de nem is az én dolgom, hogy jobbat találjak ki.

10/7

J. R. R. Tolkien meséi

Tolkien négy, viszonylag hosszú meséjét tartalmazza a kötet. Mindegyik más hangulatú és stílusú, de mindegyikben felismerhetők Tolkien stílusjegyei.

A kóborló és a varázsló a leghosszabb és talán a legmesésebb, a szó hagyományos értelmében. Egy kiskutyáról szól, amelyik felbosszant egy varázslót, aki büntetésből játékkutyává változtatja, és onnantól fogva sok-sok kalandon át próbál hazajutni. Feljut a Holdra, találkozik a Holdbéli Emberrel, sellőkkel barátkozik, sárkány elől menekül stb. Egy bajom volt vele, elég nehezen kiejthető nevek találhatók benne. Viszont nem sokkal a könyv olvasása előtt láttam a Tolkien c. életrajzi filmet, ezért aztán a fejemben szinte végig Szatori Dávid hangján hallottam a mesét, mivel ő szinkronizálta a szerzőt. 

Bájos, kedves történet, tele fantáziával és kalanddal.

A sonkádi Egyed gazda egy középkori történet, engem kissé a Don Quijotéra emlékeztetett, legalábbis annyiban, hogy Egyed gazda éppúgy nem volt igazi hős, mint De la Mancha lovagja. Egyed gazda tulajdonképpen véletlenül elűz egy sárkányt, és onnantól fogva hősként ünneplik. A szerencse és véletlen aztán többször is a segítségére siet, egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, és végül kiskirály lesz belőle. Ebben a mesében inkább a finom irónia uralkodik, kimondva nem szerepel, hogy Egyed gazda a véletlennek köszönheti a szerencséjét, de mégis teljesen világos.

A woottoni kovácsmesternek én más címet adtam volna, mivel inkább mesterszakácsokról van benne szó és tündérekről. Bevallom, bennem ez hagyta a legkevesebb nyomot, bár a mesterszakács inasának kiválasztása érdekes volt.

Az utolsó mese, A levél egy disztópikus jellegű, melankólikus történet, amiben egy festő szeretne lefesteni egy fát, levélről levélre haladva. A cím is falevélre utal. A nem éppen vidám történet ellenére sem éreztem a szomorúnak a mesét, van benne valami, ami reményt adó és pozitív. Bizonyította, hogy bármilyen körülmények között is lehetünk jobbak.

A könyvet Alan Lee, a Gyűrük ura filmváltozata rajzmesterének szép illusztrációi díszítik és egészítik ki.

Jó bevezetés lehet ez a kötet azoknak, akik még nem olvasták Tolkien más, nagyobb lélegzetű műveit, és kellemes, maradandó kiegészítés azoknak (mint nekem), akik már túl vannak egy vagy több művén.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/9

Dr. Isabella Wentz-Dr. Marta Nowosadzka: Hasimoto-betegség

Az ember ilyen könyveket szerintem akkor olvas, ha valamilyen formában érintett, nos, én azok közé tartozom, akik ebben a betegségben szenvednek. Nem olyan régen tudtam meg, még nincs egy éve sem, és - bár nem bántanék meg egy orvost sem - a magyar egészségügyről azért sokunknak van nem épp pozitív tapasztalata, és esetemben is addig terjedt a dolog, hogy felírták a hormongyógyszert. Eléggé elítélendő módon nekem ennyi nem elég, és kutakodni kezdtem. Elolvastam ezt a könyvet, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. Egyrészt maga ez a szellemi vezető dolog fura volt, nem tudom, higgyek-e az ilyesmiben vagy sem, másrészt az első kb. 150 oldal arról szólt, hogy mindennek az oka az Epstein-Barr vírus, amit egy mondatban is le lehetett volna írni, és ami nekem azért kicsit vérszegény volt, így aztán nagyon megörültem, mikor láttam, hogy megjelent ez a könyv. Igaz, megszólalt a fejemben a vészcsengő az alcím olvastán (Pajzsmirigybetegek kézikönyve a gyökeres életmódváltáshoz), mert az ilyesmi azt szokta jelenteni, hogy azonnal, de rögtön hagyjak fel minden olyan étel fogyasztásával, amit eddig megszoktam és szerettem, de szerencsére ezúttal feleslegesen aggódtam, de erről majd később.

A szerzők, de elsősorban Isabella Wentz, akinél sajnos, egészen fiatalon kialakult ez a betegség, először alaposan végigvezetik az olvasót a pajzsmirigy működésén, betegségén, a Hasimoto-betegségen, az autoimmun betegség mibenlétén. Külön tetszett, hogy minden fejezet végén van összefoglaló a főbb tudnivalókról, mivel a fejezetek azért elég tömények voltak nekem, a sok idegen, orvosi szóval. Tömények, de érthetőek, olvasás közben tökéletesen megértettem mindent.

Arra jutottam, hogy az okok között kb. ott van minden (az Epstein-Barr vírus is, de bőven nemcsak az), így aztán ember legyen a talpán, aki ki tudja védeni. Modern, egészségtelen életmódunk termékeny táptalaja minden vacaknak. Az okok után megtudhatjuk azt is, hogy mi minden lehet még a következménye a betegségnek. Elárulom, jó sok minden. Olvasás közben azért felmerült bennem egy s más. Nem tudom, Amerikában hogy van, de attól tartok, ha beállítanék az orvosomhoz azzal, hogy szerintem alacsony a lúgos foszfatáz szintem vagy nem jól működik a mellékvesém, mit kapnék... Nem biztos, hogy azonnal vizsgálatra küldenének, előfordulhat, hogy máshová...

Még a könyv elején azzal kecsegtetnek, hogy az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan Hasimotót vissza lehet fordítani, és a könyv 2. felében ehhez kapunk részletes útmutatót. Táplálkozási tanácsok, méreganyagok, intoleranciák, táplálékkiegészítők, mindenféléről szó esik, de szerencsére semmi sem erőszak, hogy úgy mondjam. Lehetünk magunkkal türelmesek, egyszerre elég, ha egy-két dolgon, és szép lassan, fokozatosan változtatunk. Pl. glutén és laktóz. Én ezt eddig felesleges hóbortnak tartottam, de kezdek lassan másképp gondolkodni. Azt nem tudom, hogy tényleg árt-e, ha ezeket eszem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy attól bajom nem lesz, ha kihagyom. Ami még szerencse, hogy manapság azért már elérhetőbbek a glutén- és laktózmentes termékek, pár éve-évtizede egy ilyen étrend jóval nagyobb gondot okozott volna, elérhetőbbek az egészséges táplálékok, étrendkiegészítők stb.

Mindenesetre rendkívül sok mindenre kell figyelni, ami azért nem egyszerű, így nem kis feladat ez az egész életmódváltás. Nem is lehetetlen, úgy látom, és a fokozatosságot betartva megoldható. Rájöttem, hogy egy halom mindent kellene szednem, adott mennyiségben, ami egy normál multivitaminban nincs meg, és elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha be lehetne menni egy gyógyszertárba, és azt mondani, keverjenek össze egy olyan készítményt, amiben azok és akkora mennyiségben vannak, amikre nekem épp szükségem van. De ez még a jövő zenéje.

Részletes táblázatok vannak arról, hogy mit jó enni és mit nem, hogy mi ártalmas, hogy miket kellene szedni, és hogy egyes élelmiszerek pl. mennyi higanyt vagy jódot tartalmaznak. Szomorú ellentmondás, hogy míg a jód általában jót tesz a pajzsmirigynek, a Hasimoto esetében épp fordítva van, és elképedtem, hogy mi minden tartalmaz jódot. De még ezenkívül sok minden mást is bemutatnak a könyvben, amit itt lehetetlen lenne felsorolni. Pl. hogy még a kozmetikumok, sminkek is milyen mérgezőek tudnak lenni, a tisztítószereken meg meg sem lepődtem.

Mivel a könyv amerikai, így nem tudom, ezek az adatok hazai viszonyokra mennyire pontosak, és a könyv végén felsorolt táplálékkiegészítőket sem tudom nálunk beszerezni. Talán ez az egy, ami miatt hiányérzetem volt, jó lett volna egy kiegészítés magyar adatokkal. De nagy egészében nagyon hasznos könyvnek találtam, egyes tanácsait már el is kezdtem megfogadni. Kíváncsi vagyok, a legközelebbi vérvétel eredménye tükrözi-e majd.

10/9

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Környezetvédelem és képmutatás

Már egészen kicsi koromban is zavart a szemetelés és a pazarlás. Rászóltam a szüleimre, ha eldobták a  cigarettacsikket az utcán, és még akkor sem pazaroltam a vizet, mikor még nem kellett érte fizetni (volt ilyen!). Nem állítom, hogy én vagyok a legnagyobb környezetvédő a világon, de igyekszem egyre többet tenni érte. Nem álltam meg a szelektív hulladékgyűjtésnél, hanem arra törekszem, hogy minél kevesebb szemetet termeljek. Lecseréltem a mosószert és az öblítőt olyanra, ami nemcsak, hogy lebomlik, hanem a csomagolás is környezetbarát (itt vehetők, és bátran merem ajánlani, mert nemcsak környezetvédő, hanem tisztára is mos, és puhák tőle a ruhák!), papír fültisztítópálcikát használok, vászon- ill. tüllzacskót viszek a boltba kiflinek, gyümölcsnek, zöldségnek... és tervezem, hogy szépen kiterjesztem a lehető legmesszebb.  Lebomló szemetesszák, újratölhető folyékony szappan a tervek, és még sorolhatnám, szerencsére már van lehetőség bőven. Veszprémben, ahol dolgozom, van két hely, ahol beszerezhetjük az ilyen holmikat, a Zöldbolt és a Feltöltő Pont. Ja, és fákat ültetek.

No, de, a reklámon túl (amiért egy fillért sem kapok, szóval nincs okom hazudni) van más célja is ennek a bejegyzésnek. Foglalkoztat már a dolog pár hete, ideje kiírnom magamból.

A gondolkodást az indította el, hogy pár hónapja a lakóhelyemen már csak minden hónap 3. péntekjén lehet kerti hulladékot égetni, 2021. január 1-től pedig teljesen meg fog szűnni ez a lehetőség. A kérdésemre az önkormányzatnál, hogy akkor mi lesz helyette, lesz-e zöldhulladék elszállítás, a válasz az volt, hogy nem tudják. Remek. Azóta jár ezen az agyam, példákat gyűjtögetek, és utánajárok dolgoknak. Leírom, egyelőre mire jutottam, de hangsúlyoznám, nem vagyok szakértő, és ezekkel csak kérdéseket vetek fel, nem jelentek ki semmit.

Szabadtéren csak kerti hulladékot lehet égetni. Nyilván nem szabad autógumit, műanyagot stb. Egyértelmű, ez környezetszennyező. Ha viszont mindezt beviszem a kályhámba, kazánomba, és senki nem látja, akkor már rendben van?

A szomszéd, aki árgus szemekkel lesi, hogy mit csinálunk a kertünkben, és bejelenti, hogy szerinte!!! műanyagot égetünk, vajon mennyi szemetet termel a házában?

Van némi mindenféle veszélyesnek minősülő hulladék (építési törmelék és pala) a kertünkben, ill. egy garnitúra gumiabroncs a a garázsban. Mivel egy jó alapos kert kipucolásnak érek lassan a végére, jó lenne eltűntetni ezeket. Utánajártam a lehetőségeknek. Három különböző helyen lehet leadni hulladékot. A hulladékudvarban ingyen le lehet adni jó sok mindent, ami szuper, de egyrészt meg kell oldani az odaszállítást, másrészt nem vesznek be mindent. Az építési hulladék bevételéért (egy másik helyen) már fizetni kell - igen, te, aki meg akarsz szabadulni az anyagtól, fizess, hogy bevihesd. Építési törmelék befogadása kb. 30 ezer forint tonnánként. De ehhez megint csak oda kell vinni. Ha már konténert kérsz a házadhoz, a 3 m3-es bruttó 50 ezer forint, a 7 meg valami 88, ha jól emlékszem. Plusz a fuvardíj.  A pala meg egy 3. hely, amit még meg sem kérdeztem, mennyibe kerül, hogy odavihessük. Megint csak kérdezek, mire fogja ez sarkallni az embert? Törvénytelenségre. Még az is, aki egyébként nem lenne szemetelő fajta, és nem szórja tele az erdőt mindenféle ocsmánysággal, ekkora összegért még az is valami más úton-módon fog megszabadulni a szemetétől. Naiv kérdés jön. Miért nem jutalmazzuk a környezetvédő magatartást ahelyett, hogy ilyen árakkal büntetnénk?

Itt ez a zero waste (vagyis nulla hulladék) mozgalom, egyik képviselője a névrokonom, Bea Johnson. Balázsék rádióműsorában pedig volt egy magyar képviselője az ügynek, Antal Éva. Itt meg tudod  hallgatni a beszélgetést. Nagyon klasssz, persze, de azért felmerültek kérdéseim. 

Komposztálás: mi van, ha nincs rá lehetőségem, mert nincs kertem? Vagy van ugyan, de egyszerűen nincs hozzá időm, erőm, kedvem? Emellett épp a komposztálható hulladékkal van a legkevesebb baj, hiszen a krumplihéj meg az almacsutka fog a leghamarabb lebomlani. Antal Éva elviszi vidékre a komposztálható anyagokat. Tök jó. Mivel? Szekérrel, lóval, gyalog? Felteszem, valamilyen járművel. Környezetterhelés.

Csomagolásmentes bevásárlás: oda el kell jutni valahogy, a legtöbbünknek nem a közvetlen közelében van. Máris szennyezted a környezetet, hiszen járművet használsz. 

Tavaly ráakadtam egy oldalra, ahol környezetkímélő tisztítószereket lehet venni és vissza lehet küldeni a cégnek a flakonokat. De pl. a folyékony szappanhoz Japánból!!! hozzák a gyümölcskoncentrátumot. Környezetterhelés.

Folytathatnám, de most abbahagyom. A lényeg, hogy nincs tökéletes módszer. Hiába veszed a szalámit olyan boltban, ahol nincs becsomagolva, hanem leszelik, mert az a szalámi maga műanyagba van csomagolva, és a papír belsejében, amibe becsomagolják, van egy műanyagréteg. Amit megveszel a zöldboltban, azt is odaszállítják valahogy.

Különben azt hiszitek, a régiek környezettudatosabbak voltak? Nem. 22 éve lakom itt, azóta a kertből meglehetősen sokféle érdekes hulladék került elő. Nem volt szemétszállítás, de volt szemétdomb és oda dobtak ki mindent. De tényleg mindent. A mai napig találok ezer éves tejfölös doboz maradványt, gyógyszer csomagolást, műanyag vödrök darabjait, így-úgy szétfoszlott ruhadarabokat, törött üveget, tányérdarabokat, rozsdás edényeket... Igazán látványosan látszik, hogy mennyi idő alatt bomlik - ill. nem bomlik - le a szemét.

Megoldás? Nem tudom. De nem hárítom a felelősséget másokra, mert hogy a nagy cégek a hibásak a környezetszennyezésért stb., hanem arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet tegyem meg, ami tőlem telik. Nem kell egyszerre, de minden lépés számít.

Jennifer Donnelly: Északi fény

Mivel annyira szerettem a Stepsistert, örömmel fogtam a kezembe a szerzőnek ezt a könyvét is. A fülszövegből azt hittem, valami krimi lesz, de nagyon nem az. A könyv végén a szerző jegyzetéből kiderül, hogy Grace Brown létező személy volt, és a halála nagy port kavart fel annak idején, 1906-ban.

Szóval krimi helyett egy lányt kaptam, Mattie-t, aki rettentő szegénységben él, és elég sanyarú sorsa van. Író szeretne lenni, de nincs pénzük rá, hogy befejezze a középiskolát. A tanárnője közbenjárására ösztöndíjat kap New Yorkban, de az apja nem akarja, hogy tanuljon, mert kell a dolgos kéz otthon a többi testvére és a gazdaság miatt. Ugyanakkor egy nagyon szép fiú is elkezd iránta érdeklődni.

Két idősíkban játszódik a történet, az egyikben Mattie otthoni életét láthatjuk, a másikban a Glenmore szállodában dolgozik.

Az a helyzet, hogy nem szeretem az ilyen keserédes történeteket, a sok testi-lelki nyomorral. Amiért mégis folytattam, mert kíváncsi voltam, melyik életet választja Mattie. A nagyvárost és az írást vagy a férjet és a gazdálkodást? Mert kíváncsi voltam, hogyan halt meg Grace. (nagyjából kitaláltam, pedig nem is találgattam) Mert kíváncsi voltam, hogyan is került Mattie végül a szállodába, hiszen az apja nem akarta odaengedni. A választ mindegyik kérdésre megkapjuk, ami jó, de a történet maga alapjában véve nem tetszett.

Viszont tetszett a stílus, a szerző most is jól ír, bár az elejét elég unalmasnak találtam, de később jobban lekötött. Volt pár gondolat, ami megfogott. Az egyik, mikor Mattie takarít a szállodában, és azon gondolkodik, hogy az emberek nemcsak tárgyakat hagynak a szobákban, hanem érzelmeket is. Sóhajokat, sírást stb. A másik, hogy a női íróknak nem volt családjuk, mert vagy írás, vagy család. (Ne feledjük, 1906-ban járunk!) A férfiak lehettek írók és lehetett családjuk is, hiszen az asszony mindent elrendezett.

Örültem Matttie döntésének, nagyon bátor dolog volt, és bár nem szeretem az ilyen jellegű történeteket és nem is erre számítottam, azért nem bántam meg, hogy elolvastam.

Lana Millan: Raziel 2. - Egy angyal a szerelem küszöbén

Már-már kezdtem lemondani arról, hogy lesz folytatás, pedig az első rész függővége után nagyon vártam, hogy megtudhassam, mi történik majd. Bevallom, elég sok mindent el is felejtettem. És amikor végre megkaptam a könyvet, rögtön rá is vetettem magam, és magamhoz képest rekordidő, alig néhány nap alatt ki is olvastam.

Pár oldal után, ahogy kezdtek visszajönni az emlékek, bennem is felmerült a kérdés, amit fel is tettek az írónőnek (egy facebookos videóban konkrétan láttam, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen), hogy vajon a jövőbe látott, mikor kitalálta ezt a szabadon engedett vírus dolgot? Vagy pedig ez tényleg csak egy (jobb szó híján) "kényelmes" fordulat? Mindenesetre nagyon találó volt a jelen helyzetben, és beleborzongtam olvasás közben.

Ez a rész szerintem sokkal-sokkal fordulatosabb és izgalmasabb volt, mint az első (pedig az is jó volt), Belader és Raziel kapcsolata szépen építkezik, a jellemük is formálódik, az új karakterek pedig ügyesen simulnak az egész nagy térképbe. (A szóhasználat szándékos, aki olvasta az előző kötetet, tudja, hogy mire gondolok.) Most már nem foglalkozunk annyit Raziel földi életének részleteivel, áthelyeződik a hangsúly a Tudás Könyvének üldözésére, valamint Raziel és Belader kapcsolatára. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok kedvelni egy démont.

A párhuzamos történet pedig, amire egyáltalán nem számítottam, egyszerűen szívettépő volt. A szerzőnek sikerült néhány mondattal olyan atmoszférát teremteni, amiből végig sejteni lehetett, hogy milyen fajta végkifejlet várható, még ha a konkrét eseményre még csak tippelni sem tudtam volna, úgy meglepett.

Szerencsére, a drámai és izgalmas fordulatok mellett a humor sem marad el, amire néha nagy szükség is volt, hogy kicsit ellensúlyozza a komoly témákat.

A régi szereplők közül is visszatérnek néhányan. Uriel, aki most picit másképp viselkedik, mint az első részben, de nem lett szimpatikusabb, Lucifer, akinek az ember (meg az angyal) legszívesebben behúzna egyet, de mégis van benne valami ördögien vonzó, humoros és - bármily furcsa-, igaz. Mindenkit és mindent manipulál, de olyan ügyesen, hogy az ember úgy érzi, sok dologban igaza van.

Természetesen most is függővég lett, szóval megint lehet izgulni a 3. részig, amire remélhetőleg nem kell megint 2 évet várni.

És még valami, a szerző karanténnovellákat is írt, amik az oldalán elérhetők (én még, sajnos, csak kettőig jutottam), ill. ha a Líra oldalán vagy Líra könyvesboltban megvesszük valamelyik Raziel könyvet, ajándékba kaphatjuk. 

Részletek: https://www.lira.hu/raziel-21

A borító szépséges, tökéletesen passzol az 1. kötethez.

10/9

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Tonke Dragt: A Nagy Vadon titkai

A Levél a királynak elolvasása után nem volt kétséges, hogy folytatni fogom a 2. résszel.

Eltelt már egy kis idő az első rész eseményei óta, Tiuri megbecsült lovag, Piak, az apródja és hű barátja pedig mindenhová követi. Némi pihenés után azonban már szívesen kelnének útra, kalandot keresve, amire hamarosan lehetőségük is nyílik, hiszen fura hírek jönnek a Nagy Vadon felől, majd az is kiderül, hogy Déli Ristridin lovag épp oda indult, és hetek óta nem hallottak felőle, egyetlen rövid kis üzenettől eltekintve.

Tiuri és Piak hamarosan az események sűrűjébe kerül, és olyan sok minden történik velük, hogy csak kapkodtam a fejem. Találkozunk régi szereplőkkel, akik közül néhányat jó volt újra "látni", és sok újjal is, akik közül korántsem volt mindegyik örömteli megismerkedés. Isadoróról még a könyv befejezése után sem tudtam eldönteni, hogy mi motiválta, vagy valójában mit akart. Sok ember nem az, akinek látszik, a rejtélyes zöldruhások is másnak bizonyultak, mint első látásra gondoltuk volna.

Hőseinket sodorják magukkal az események, egyik veszélyes és különös kalandból a másikba keverednek, és amit nagyon szerettem bennük, hogy végig megőrizték a barátságukat, sokat fejlődtek, olyan bátorságról és önzetlenségről tettek tanúbizonyságot, ami ennyi idős fiatalokra ritkán jellemző. Tiuri és Piak tiszta barátságáról példát vehetne mindenki.

A könyv viszonylagos vastagsága ellenére végig lekötötte a figyelmemet, pedig nem könnyű megtölteni ennyi oldalt, inkább néha már az volt a bajom, hogy szinte követni sem tudtam, annyi minden történt. A könyv végi nagy párbaj szomorú is volt, szükséges is, de a könyv lezárása kárpótolt egy kicsit a bánatért, és mindenképp pozitív végkimenetelű volt.

Egy bajom volt magával a könyv vastagságával (ami sajnos, nagyon jellemző a mostani könyvekre nagy általánosságban), hogy szó szerint iszonyú vastag, és utolsó kb. 150 oldalt nagyon kényelmetlen volt olvasni, mert nem bírtam rendesen átfogni a lapokat, és csúszott ki a kezemből. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a mostani könyvek lapvastagsága ilyen nagy, de azt biztos, hogy 400 oldal fölötti könyvek esetén már kimondottan kényelmetlenné válik tartani őket.

Ez viszont magának a könyvnek az értékéből nem von le semmit, egyáltalán nem éreztem, hogy még a 60-es években íródott (talán csak annyit jegyeztem meg magamnak, hogy Tiuri és Piak gyakran megfogják egymás kezét, ha bajban vannak, vagy épp örülnek valaminek, és mégsincs semmilyen homoszexuális felhangja, ami kimondottan üdítő volt).

A fordítással is tökéletesen meg voltam elégedve, a borító pedig szerintem telitalálat. Nagyon jó lenne még olvasni valamit az írónőtől magyarul.

(Folytattam a sorozatot, háááát... aki nem olvasta a könyvet, annak talán tetszhet, de nekem így csalódás volt. Teljesen kiforgatták az eseményeket, a szereplőket, mindent. És mivel már a 2. részben meghal egy fontos szereplő, a 2. kötetből lehetetlen lesz sorozatot forgatni - legalábbis az eredeti felállás szerint. Mindenképp a könyvet javaslom a sorozattal szemben!)

10/9

A könyvet köszönöm a kiadónak!

Mark Logue-Peter Conradi: A király háborúja

Persze, én is, mint sokan mások, láttam és imádtam A király beszéde c. filmet, de a könyvet nem olvastam. Amikor megtudtam, hogy lesz "folytatása", vagyis kiemelten csak a 2. világháború eseményeivel foglalkozó kötet, rögtön elhatároztam, hogy elolvasom, és bár a kiadótól azt a választ kaptam, hogy ez a könyv élvezhető az előző könyv nélkül is, mégis inkább elolvastam előbb azt is.

Nem tudtam, mire számítsak, de hamar kiderült, hogy nem regényről van szó, A király beszéde sokkal nagyobb időszakot ölel fel, egészen Logue születésétől a király és az ő haláláig. Inkább dokumentarista elbeszélés, életrajzi, történelmi elemekkel, sok-sok korabeli dokumentummal. Nekem teljesen kerek egésznek tűnt, kíváncsi voltam hát, miben tud újat nyújtani ennek a szeletnek az elmesélése.

Ami feltűnt, hogy sokkal több a korabeli, eredeti dokumentum, naplórészletetek, levelek, a királyi beszédek részletei, stb. Viszont ebben a korban már Logue és a király között lazább a kapcsolat, kevesebbet találkoznak személyesen, ezért inkább a történelmi események leírására helyeződik a hangsúly. Ezt bevallom, én kevésbé élveztem, valahogy a háborús események részletezése nem fogott meg annyira. Sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi események, Logue és a király kapcsolata, a magánéletük leírása, és úgy egyáltalán a korabeli élet a háború alatt.

VI. György nagyon jó apának tűnik, aki nagyon szereti a lányait és a feleségét, egyáltalán nem ridegen bánik velük, fura belegondolni A korona c. sorozat alapján, hogy Erzsébet és Margit jelleme, egymáshoz való viszonya hogyan alakult az évtizedek során. (Már amennyiben persze, a sorozatnak hinni lehet.) Izgalmas volt a sorozat ismeretében visszamenőleg beazonosítani egyes szereplőket, pl. Lascelles-t, akit mindenki Tomnak szólított, pedig nem is az volt a keresztneve, és persze, Mária királynét, VI. György anyját, Fülöp herceget, a lemondott VIII. Eduárdot, akinek a civil keresztneve David volt, és még hosszan sorolhatnám. (Egy apró fordítási megjegyzés. Látszik, hogy nem ugyanaz fordította a két könyvet, mert itt Dávid van és Berti - Bertie helyett, ami György beceneve volt. Tudtommal az uralkodók nevét lefordítjuk, ha van magyar megfelelője, de egyiküknek sem ez volt az uralkodói neve, ezért szerintem felesleges magyarosítani.)

Már hallani sem szeretek a koronavírusról, de akár akartam, akár nem, folyton párhuzamot vontam magamban a háború és a mostani helyzet között. Persze, elmondhatatatlanul rosszabb egy háború, hiszen most nem bombáznak, nem jegyre kapunk árut, de a korlátozások, a felvásárlás, az áruhiány, a kijárás korlátozása azért hasonlók egy kicsit. El sem tudom képzelni, milyen lehetett ezt 6 éven át elviselni, mikor ez a - várhatóan - néhány hónap is iszonyú hosszúnak tűnik. Ennek ellenére mégis élték az életüket, amennyire lehetett, moziba jártak, társaságba, Logue fiai is szépen sorban megnősültek, gyerekeik születtek. Az élet valamilyen szinten ment tovább.

Néhány dologba valószínűleg sosem gondoltunk bele, pl. az elsötétítés hatásaiba. Hogy milyen lehetett vaksötét, kivilágítatlan utcákon járni, hogy mennyi baleset származott ebből, az emberek elestek, beestek az útmenti árkokba, vagy mikor leléptek a vonatról a sötétbe, kitört a bokájuk. Nem beszélve a közúti balesetekről, mivel az autók lámpáit is el kellett takarni egy kis rés kivételével, amin keresztül aztán sokat látni nem lehetett. Filmekből, könyvekből már hallhattunk arról, hogy a londoni gyerekek egy részét vidékre menekítették, rokonokhoz, de néha idegenekhez (pl. a Narniából is ismerős lehet), de arról szerintem nem sokan tudunk, hogy megelőzésképpen (ha jól emlékszem az adatra) kb. 70 ezer házi kedvencet öltek meg attól való félelmükben, hogy elszöknek, megvadulnak, stb. Borzalmas még belegondolni is.

Az uralkodó és felesége is kivették a részüket a háborúból, amennyire lehetett, járták az országot, bátorították az embereket, segítettek, ahol tudtak. Párszor a lakóhelyük is megsérült bombázás miatt, de nagyobb kárt nem szenvedtek. Logue helyzete is nehezebb lett a háborúban, hiszen nem a beszédhibák javítása volt most az elsődleges, így a bevétele jelentős részétől elesett. 

Embert próbáló időszak volt az is. Annak ellenére, hogy magának a háborúnak a leírása nem annyira kötött le, sok érdekességet tudtam meg, elszomorító vagy épp vidám pillanatot éltem át a könyv olvasása közben. A történelem részletei iránt érdeklődők pedig egészen biztosan még többet kaphatnak a kötettől, engem inkább az emberi vonala érdekelt, és ebben nem is csalódtam.

10/8

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Tonke Dragt: Levél a királynak

Bevallom őszintén, már hallottam a könyvről korábban, de akkor jött meg a kedvem az olvasáshoz, mikor meghallottam, hogy a Netflix sorozatot készített belőle. (Egyébként film is készült belőle még 2008-ban.)

Tonke Dragt igen ismert holland írónő, a Levél a királynak eredetileg 1962-ben jelent meg, szóval elég sokat vártunk a  megjelenésre, de szerintem megérte. Egyáltalán nem éreztem rajta az idő múlását, nem volt öreges vagy régies, bár nem tudom, ez mennyiben köszönhető esetlegesen a fordításnak.

Igazi lovagregényt olvashatunk, ami lassan halad előre, de nem unalmasan, bőven vannak események, kalandok, de nincs meg benne a mai regényekre jellemző pörgősség, szinte már túlzsúfoltság, és én ezt nagyra értékeltem! Kimondottan jó volt olyan ifjúsági regényt olvasni, amiben semmi horroros vagy épp ellenkezőleg, nyálasan romantikus sincs. Sőt, semmi természetfeletti, mágia vagy bármi más, a mai fantasy könyvekre jellemző elem. Talán csak a furcsa nevek. Csak kaland, barátság és lovagi erények.

A 16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának - az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot, amivel a Fehérpajzsos Fekete Lovag bízta meg.

Ami viszont így felnőtt fejjel és a mai életkörülményeink között feltűnt, a viszonylagos kényelmesség, hiszen a Tiuri a levelet kb. 3 hét alatt juttatja el a királynak, ami ma egy email, egy sms, egy telefon lenne. Azon járt az eszem olvasás közben, hogy mi van, ha elkésik, és nem ér oda időben a levéllel? Ráadádul folyton eltérítik, menekülnie kell, letér az útról, nem jut át a folyón, stb. Viszont a könyv épp ennek köszönhetően tudta végig fenntartani a figyelmemet, hiszen egész idő alatt azon izgultam, hogy odaér-e, amikorra kell.

Emellett útja során az ellenségek mellett sok-sok segítővel is találkozik, igazi, ártatlan, őszinte barátságot köt, és ez alatt a 3 hét alatt rengeteget fejlődik. Kora ellenére olyan bátorságot, elkötelezettséget mutat, amit még felnőttektől sem látunk, pedig azzal, hogy elfogadja a Fehérpajzsos Fekete Lovag megbízását, mindent kockára tesz, a lovaggá ütésének lehetőségét, a családját, az életét, de úgy cselekszik, ahogy helyesnek tartja, talpraesett, bátor, és megvannak benne a középkori lovagi erények.

A könyv meglehetős vastagsága ellenére olvasmányos, könnyen olvasható, gyorsan fogytak a lapok, a fordításra sem lehet panaszom. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, és már olvasom is a folytatását, ami A Nagy Vadon titkai címmel jelent meg, eredetiben még 1965-ben.

10/9

(Megnéztem a sorozat első részét, és  hááát... nehéz lett volna ennél jobban kiforgatni a könyvet, más az alapfelállás, Tiuri jelleme, olyan szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt, akik a könyvben szinte csak említést kapnak, és belekeverik a mágiát, amit nekem egyáltalán nem hiányzott. Kicsit el is ment tőle a kedvem, de egy rész után még nem akarok ítélkezni, kap még esélyt, végül is az egész csak 6 rész.)

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Az a bizonyos 41. könyv, avagy Jude Deveraux: The Black Lyon (Montgomery-Taggart 1)

Ahogy már említettem, félév táján tettem egy fogadalmat, hogy ha 2019-ben sikerül elérnem a 40 könyvet, a 41. egy angol nyelvű lesz. Tettem mindezt elsősorban azért, mert sok olyan könyvsorozat marad félbe magyarul, ami érdekelne, de remény sincs rá, hogy magyarul folytassák, ill. kis mértékben azért, hogy olyan könyveket is elolvashassak, amiket magyarul ki tudja, mikor adnak ki, ha egyáltalán. S bár valóban 41.-ként kezdtem el e-könyvben, csak 45.-nek fejeztem be, mert 4 papírkönyv megelőzte.

Régen sokat olvastam angolul, de már évek óta egyáltalán nem. Vannak, akik csodálkoznak, hogy az én angoltudásommal miért nem olvasok angolul (másodállásban fordító vagyok), de ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy pont azért. Egy-egy, 6-8 óra fordítással töltött nap után ki a fenének van még kedve angolul olvasni is? Viszont most úgy éreztem, eljött az idő, hogy kipróbáljam magam újra.

Több jelöltem is volt, de nagyjából már a nyáron eldöntöttem, hogy Jude Deveraux lesz a kísérleti alany, csak még azt nem, hogy melyik könyve. Nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt kiadták pár könyvét, íme, a lista: https://moly.hu/kereses?utf8=%E2%9C%93&q=jude+deveraux Ezeket akkoriban szép sorban el is olvastam. (Volt) angol barátnőm egyik kedvenc írója, ő ajánlotta, és akkor még nem volt annyi bajom a romantikus könyvekkel, mint most (hehe). Valamilyen oknál fogva tök rendszertelenül jöttek magyarul, aztán szépen abba is maradtak. A Bársony-sorozat négy kötete még megjelent, a Mindörökké-trilógiából csak az 1. rész, a két Madame Zoyás is teljes, a Csábít a múlt önálló, ha jól tudom, viszont a Fénylő lovag a Montgomery-Taggart családsorozat 15. része, a Veszélyes hírnév meg az 5. Még nagyon sok éve elolvastam angolul a Mindörökké 2. részét, az Alwayst, de a 3. részt, a Forever and Alwayst viszont már nem. 

Mind a Fénylő lovagot, mind a Veszélyes hírnevet imádtam, ezért némi tűnődés után arra jutottam, hogy menjünk vissza az alapokhoz, és elölről kezdem a Montgomery-Taggart sorozatot. A sorozat részei egyébként tudtommal nem összefüggőek, sőt, nem is kronológiai sorrendben íródtak (jelentek meg?), mivel a Fénylő lovag középkori, a Veszélyes hírnév meg, ha jól rémlik, a Vadnyugaton játszódik.

JD könyveit különben azért szerettem, mert van bennük valami plusz a romantikán kívül, időutazás, boszorkányság, rejtély, a múlt megváltoztatása, állj ki önmagadért, ilyesmi, és nemcsak arról a sok nyavalygásról szól, amiről az átlag romantikus.

Na, aki idáig eljutott a hosszú bevezető után, most jön végre maga a könyv. És baromi spoileres leszek, előre szólok! Ha röviden akarnám összefoglalni, ez nem az a JD, akit megszerettem. Nagyon nem. Vannak szikrák és részletek, de ez alapból egy rohadt idegesítő, logikai bakikkal teli romantikus jaj.

Adva van egy viszonylag nincstelen(?) bárócska, akinek házába érkezik vendégségbe a Fekete Oroszlánként ismert (ezentúl FO, most tanuljátok meg a röviditéseket!) lovag, gróf, earl, akit az ördög ivadékának is becéznek. Biztató kezdet. FO-nak, rendes nevén Ranulfnak (R) elég rossz a hírneve, de baromi jó harcos, csatában ő meg a Fekete Őrsége kb. legyőzhetetlenek. Az ám, de bárónk felegése, Melite és leánya, Lyonene (L - igen, a szójáték nem véletlen!) olyan jó emberismerők, hogy azonnal rájönnek, a zord külső mögött bizony érző lélek rejtőzik, és azonnal bizalmukba fogadják a férfit, L még ennél is tovább megy, középkorban nevelkedett lányhoz képest elég nyíltan kifejezi, hogy vonzódik FO-hoz. Melite ezt észreveszi, és ahelyett, hogy erényövet rakna a lányára, úgy dönt, besegít egy kicsit a fiataloknak, akik két mesés napot töltenek egymás társaságában a báró birtokán. R egyáltalán nem olyan, mint a híre (a család nem is érti...), mosolygós, kedves, előzékeny, sőt, L-nak sikerült megnevettetnie, márpedig az a mondás járja, hogy aki megnevetteti a FO-t, az lesz a felesége (még szerencse, hogy nem egy lovon, majmon vagy horribile dictu egy férfin nevetgél jókat).

Este (figyelem!), mikor a báró felesége és egyben a ház asszonya besegít a vendégek fürdetésében (lassan mondom, hogy mindenki megértse: tehát nőként bemegy a fürdőbe, és vadidegen, meztelen férfiakat fürdet, akik amúgy felnőtt, harcedzett férfiak!), magával viszi a lányát is (akit egyébként korábban nem engedtek oda, de nem az erényei miatt, hanem mert ügyetlen volt!), hogy segítsen R fürdetésében, majd valami ürügyre hivatkozva távozik. L és R kettesben maradnak a fürdőházban, és L szűzlányhoz képest meglehetősen bátran és élvezettel mosogatja R fekete szőrrel vastagon borított hátát, karját, hasát, hónalját és lábát - a többi testrészről nem esik szó... A FO elnevezés erre is utal amúgy, mivel R-nak nemcsak a haja, hanem minden testszőrzete fekete, emellett a lova és az őrségének minden tagja is fekete hajú.

Mivel ez ilyen jól sikerül, L anyja odamegy férjéhez, és azt mondja neki: Jó gyerek ez a R, érzem én kétnapi ismeretség után, ajánljuk fel neki, hogy vegye el a lányunkat feleségül. Az apának nem sok szerep jut a történetben, ezért a nevét se jegyeztem meg, talán William, meg azt mondja, jóvan. R-nak nincs ellenvetése, megtörténik a kézfogó, de 3 vasárnap ki kell hirdetni a templomban a frigyet, addig várni kell az esküvővel, ez időre R hazamegy. Na, ezt nem kellett volna, ugyanis FO-unk sötét titkot rejteget. Volt neki évekkel ezelőtt egy házassága meg egy kislánya, de betegségben mindketten meghaltak. Az otthon töltött 3 hét alatt R felidézi az előző házasságát, a nőt, aki megcsalta, a gyerek sem az övé volt (mármint R-é), sőt, mi több, R egy ujjal se érhetett soha a nőhöz, aki folyamatosan szidalmazta, mert nem őt szerette. A beteg nőszemély olyannyira gyűlölte R-ot, hogy inkább megbetegítette a saját lányát (hogyan, az nem derült ki, kimentek a viharba, aztán szétáztak, nem tudom), mert R megkedvelte, és a sajátjaként nevelte, sőt, ő maga is inkább meghalt, minthogy vele éljen.

Ekkor kezdtem el kicsit sajnálni R-ot (amit később megbántam), és azt gondoltam, a történet arról fog szólni, hogyan sikerül L-nak meggyőznia FO-t, hogy ő nem ilyen, hogy bízhat benne, stb., és együtt lovagolnak el a naplementébe. Nem is tévedhettem volna nagyobbat - részben szerencsére, részben meg nem. Mindenesetre az esküvőig levő 3 hétben R teljesen belelovallja magát abba, hogy L is biztosan olyan, mint b. neje, biztos másokkal is kedves, sőt, le is feküdt minimum egy tucattal, amit jelentős mennyiségű alkohol vedelésével sikerül megerősítenie magában, és mire eljön a lagzi napja, már vissza akarja mondani azt. R öccse ezt nem engedi, és elrángatja a lagziba, ahol az újabb jó adag pia még ront a helyzeten, ha lehet, R egy goromba pokróc, L egy mukkot se ért az egészből, és marhára nem tesz jót, hogy megjelenik L egy gyerekkori barátja, Giles, akinek épp ott jut eszébe, hogy de hát ő akarta elvenni L-t! Csak ezt a lánnyal felejtette el közölni, aki meg mindössze barátként tekintett rá mindig is. Na, mit gondoltok, mi lesz? Persze, hogy R félreérti a helyzetet, meghallgatni nem akarja ifjú mátkáját, meg van róla győződve, hogy ím, igaza volt, L egy lotyó, és csak R vagyona kell neki.

A nászéjszaka ennek következtében gyakorlatilag nemi erőszak, amire L nincs felkészülve, mert anyja azt mondta neki, a szex jó dolog. Másnap, kijózanodva R rádöbben, hogy L szűz volt. Ugyebár, most el kéne gondolkodnia, hogy mekkora barom volt, de nem, nyugtatgatja magát, hogy nem zörög a haraszt. Elindul új feleségével haza, egy szigetre, a Malvoisinnek nevezett kastélyba.

Manapság R-ot jó esetben kezelnék beteges féltékenységgel és indulatkezelési problémákkal, de akkoriban nyugodtan tovább tombolhatott. Útközben megállnak valahol, ahol tűz van, R és emberei azt oltják, majd mikor este visszatér a szállásra, olyan fáradt, hogy rögtön elalszik, de félálomban azért még egyszer megerőszakolja a feleségét. Hú, de romantikus! Míg FO a tüzet oltotta, kiderült, hogy azt Giles gyújtotta, mert olyan hülye az is, mint a tök, és megzsarolja a lányt, hogy vagy ellop neki egy ékkövet R-tól, vagy hamis szerelmes leveleket mutat a fickónak, sőt, ha kell, meg is öli. Eddigre már tudni, hogy komoly bizalmi probléma van a  friss házasok között, mert L nem szól R-nak a dologról, inkább lop és reménykedik, hogy megússza. Hát nem, mert Giles ennek ellenére megjelenik a hamis levelekkel és az ellopott kővel, mire szó szót követ, R megöli Gilest, pofon vágja L-t, és közli vele, hogy ő megy Edward király udvarába, és mire visszatér, L ne legyen a házában.

Pedig már éppen kezdtek volna jól alakulni a dolgok, mert előző éjjel R rájön, hogy újra durván bánt a feleségével, és kegyként megmutatja neki, milyen az erőszakmentes szex. L mindezek ellenére (tehét két nemi erőszak és egy pofon után) úgy dönt, nem megy haza a szüleihez, hanem szolgálónak öltözve csatlakozik R táborához. Ott valamiért rögtön pártfogásába veszi egy idősebb nő, aki nem ismeri L-t, de kb. azonnal elmeséli, hogy R szeretője volt, és a FO neki köszönhet mindent, amit a szexről tud. Hány léves lehetett akkor R, 10? Ráadásul a fejébe veszi, hogy L-ból is szeretőt nevel, megtanítja valami szaracén táncra, ami ha jól vettem ki, a hastánc és a fátyoltánc keveréke. A többnapos úton kiképzi L-t, aki maga sem tudja, hogy miért megy ebbe bele - én sem értem. Az udvarba érkezés előtti estét látják megfelelőnek a főpróbához, L bemegy R sátrába, és elkezdi elcsábítani a saját férjét, aki viszont nem tudja, hogy ő a felesége, és bizony belemegy a táncba, szó szerint meg átvitt értelemben is. Ha L nem rohan ki a sátorból, mielőtt magára az aktusra kerül sor, R szerintem simán megcsalja a feleségével a feleségét (jó, de ezt ő nem tudja, L-on fátyol van - más nem sok), mert a férfiaknak szabad, ugyebár. 

Csatalkozik hozzájuk R öccse is, aki valószínűleg egy fokkal értelmesebb lehet, mint a bátyja, mert felismeri L-t, és le is leplezi. Már-már elkezdenék megbeszélni a dolgokat, mikor megtámadják őket, és L a férje elé veti magát, mikor meglátja, hogy egy nyíl éppen feléje tart. L-t vállon találja a nyíl, így megmenti  R életét, aki nem hiszitek el, azt mondja, hogy nem érti, miért mentette meg az életét! (Mondjuk, én se, amekkora barom.) Na, itt vertem a fejem a Kindle-be (de csak óvatosan, hogy el ne törjem a képernyőt), hogy tán azért, mert szeret, te hülye! L pár napig nagyon beteg, és R-nak végre van ideje magába szállni, hogy milyen borzasztóan is bánt a feleségével, így mikor a lány végül felépül, végre elkezdődik a boldog házaséletük. De mivel kb. csak a könyv felénél járunk, valami csak kell még, ami kitölti a többi lapot.

Ugorjuk át az udvarban töltött heteket, semmi izgalmas vagy különleges nincs benne, ismerkednek egymással, beszélgetnek, sokat szexelnek, szóval végre normális házasságnak tekinthető. Beszereznek egy Brent nevű, alig 6 éves apródot is, akivel együtt hazaindulnak Malvoisinbe. Eleinte még itt is szép az élet (hakuna matata, meg minden), de jön egy vihar, amiből R kiment egy hajótörött lányt, akiről kiderül, hogy igazából egy irtó sovány és kicsi, de felnőtt nő. Érdekes módon L teljesen elfelejti azt a fenemód jó emberismeretét, és bár gyanús neki a nő, mégis minden rohadt szavát beveszi. R egy területvita miatt csatába megy az embereivel egy távoli birtokára, ahonnan hetekig nem tér vissza. Ez az Amicia (A.) nevű kígyó közben szépen elhinti L-ban a kétség magvait, hogy R nem szereti, hanem pont hogy őt, Amiciát szereti. Egész addig megy a dolog, míg elhiteti L-nal, hogy R el fogja hagyni L-t érte, meg hogy terhes tőle, ami nyilvánvaló hazugság. Ja, közben persze, L tényleg terhes lett, és mivel félti a születendő gyerekét, hogy fattyú lesz, hallgat A-ra, és ahelyett, hogy rákérdezne a férjénél, hogy mi az igazság, A tanácsára szép titokban elhajózik Írországba. Komolyan, itt már néha olyan fújtatással tettem le a Kindle-t, hogy ekkora egy hülye hogyan lehet valaki. Hol a híres emberismerete? Miért nem kérdezi meg a férjét?

Na, szóval elindul Írországba egy hajón, amit A szerez neki, emberek!, most komolyan?, de menet közben kiderül, hogy nem a rokonaihoz viszik (ki gondolta volna?), hanem egy özvegyasszonyhoz, aki A és egy lovag szövetségese, akik jó nagy váltságdíjat követelnek majd L-ért, ennek a Morrell nevezetű lovagnak meg majd kell L teste, de majd csak ha megszült, mert egy kicsit válogatós, nem kell neki olyan nő, akiben benne van R kölyke... Ez L szerencséje mellesleg. Eltelik 4 hónap, lassan közeleg a szülés, váltságdíj sehol, állítólag R az udvarban múlatja az időt, és nem is gondol a feleségére.

Mi, olvasók, azonban tudjuk, hogy nem úgy van az, hogy R igenis keresi, és sikeresen rá is bukkan. Némi csatározás után kiszabadítják, és elszöknek vele, hogy az özveggyel, A-val meg Morrell nevű szarkupaccal mi lesz, nem derül ki, de sejthető. Ki mibe fogadna, hogy a szülés menekülés közben indul meg? Persze, hogy akkor! R, L és a Fekete Őrség egyik tagja hozzák világra a babát egy kunyhóban.

Ezután már túl sok említésre méltó nincs, a gyerek, persze, fiú, Montgomery lesz a neve (amit R egyedül dönt el...), megmenekülnek, hazaérnek, megvan a keresztelő, és mindenki boldogan él. Megbeszélik a dolgokat, hogy tán nem ártana bízni egymásban, és happy end! Ja, meg persze, sok és szenvedélyes szex.

Jó sokat elültem a történeten, ha nem hajt, hogy még az újév előtt befejezzem, talán még most sem lennék kész vele. Amint látjátok, tartalmazza mindazt, amit utálok a romantikus történetekben. Bizalmatlanság, félreértések, erőszak (testi és lelki is adott esetben), keverés-kavarás, tökéletesen fölösleges körök, amit két mondattal ki lehetett volna hagyni, indokolatlan féltékenység, stb.

De! Csíráiban ott van az, amit a korábban olvasott JD könyvekben szerettem, a rendkívül olvasmányos megfogalmazás (semmi gondom nem volt azzal, hogy angol, alig néhány oldal után tudtam simán átállni rá), az izgalmas részek (a lányrablás, váltságdíj, szöktetés tényleg irtó izgi volt, a kiszámítható részek ellenére), még ha nagyon messze is volt a tökéletestől.

Ha nem tudnám, hogy más könyvei mennyivel jobbak, lehet, hogy itt fel is adnám, de most jó esélyt látok rá, hogy folytassam a sorozatot. Amúgy ez még egy 1980-as könyv, szóval nem mai csirke.

Mivel az angolul olvasás ilyen jól sikerült, felmerült bennem, hogy az idén esetleg lehetne már akár minden 10. könyv is angol nyelvű, de ilyet inkább nem fogadok meg. Ha sok fordításom lesz, meglehet újra nem lesz kedvem angolul olvasni, szóval, inkább majd ahogy az élet meg a kedvem hozza. :)

Neked meg, kedves olvasóm, ha kibírtad ezt a baromi hosszú bejegyzést, virtuális pacsi! :D

10/6 ez csak legjobb esetben is...