Nem hiszem el, hogy már augusztus van! Megint vészmadárkodom itt, de mindjárt vége az évnek...
Ez rövid bejegyzés lesz, mert a hónap nagy része fordítással telt el, és a suliból hiába vagyok szabin, az itthoni napjaim jórészt ezzel teltek, meg a dögmelegtől való szenvedéssel. Megfigyeltétek már, hogy olyan július 25. után már valahogy lágyabbak, törtebbek a fények, és még a 35 fok sem annyira meleg, mint nyár elején? Az éjszakák határozottan hűvösebbek, végre betakarózva aludhatok!
Nos, júliusban csak két könyvet sikerült kiolvasnom, sajnos.
1. Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett (Bridgerton család 2.)
Részletesebben lásd az erre vonatkozó bejegyzést. Nem lettem a sorozat rajongója, nem is hiszem, hogy leszek.
2. Tracy Rees: A rózsakert
A vidéki templom titkai óta várom, hogy legyen még kötet a szerzőtől, a kiadó tavalyi tájékoztatása szerint idénre tervezik, de hacsak nem a karácsonyi Hopley lesz az, nem sok esélyt látok rá, hogy bármi legyen belőle. Ezért inkább elővettem ezt a régebbi regényét.
Az 1895-ben játszódó történetben több női sorsot is követhetünk, akiket jórészt E/1-ben olvashatunk, kivéve Mabs szálát, ami E/3. Nagyon olvasmányos volt a könyv, érdekes a történet, a végén kimondottan izgultam, de nem tudom megfogalmazni, hogy miért nem éreztem tökéletesnek, pedig minden megvolt benne, amit szeretek. Női sorsok, izgalmak, még happy end is, valamit mégis hiányoltam, de nem tudom, mi volt az. Ettől függetlenül nagyon jó kis regényként tartom számon.
Bár már egy modernebb világ tárul elénk, mint a Bridgertonban, a nők válhatnak is akár (bár a gyerekelhelyezés inkább a férfiaknak kedvez, és lenézik az elvált nőket), és dolgozhatnak is (ill. a szegényebb réteg kénytelen is), egyetemre is járhatnak (bár diplomát nem kaphatnak), mégis ismét végig azt éreztem, hogy a nők még mindig alig többek, mint a férfiak rabszolgái, teljes mértékben kiszolgáltatva nekik. Ha szerencséjük volt, és rendes apjuk, majd férjük lett, akár boldog életet is élhettek, de ha nem, akkor nagyjából bármit elkövethettek ellenük szinte következmények nélkül. De még ha rendes életük volt is, az sem igen állhatott másból, mint gyereknevelésből és háztartásból, a szegényebb rétegeknél pedig életük végéig tartó gürizésből.
Olive-nak az átlagosnál is nagyobb szerencséje volt, mert nem elég, hogy szuper szülei voltak, de még rengeteg pénze is, hogy másokon segítsen, amit szerencsére meg is tesz, nemcsak arra költ, hogy szép ruhákat vegyen rajta, és parádézzon a korzón, mint sok hasonló helyzetű társa.
Mabs szála igazán szívszorító volt, rossz belegondolni, mi mindenre kényszerültek a szegény családok akkoriban.
Abigail és lánya, Otty szála pedig bizonyította, hogy a pénz nem minden, ha boldogtalanul élsz, és a fenti állításomat, miszerint mi mindent elkövethetett a felesége (és gyerekei) ellen egy rossz férj. Ez a szál volt amúgy a legizgalmasabb és legelborzasztóbb, és ha Olive apja nem áll ki a nő mellett, szörnyű belegondolni, mi lehetett volna a sorsa.
Egy könyv van még folyamatban, de már átcsúszott augusztusra.
