Keresés ebben a blogban

2020. augusztus 23., vasárnap

Dr. Isabella Wentz-Dr. Marta Nowosadzka: Hasimoto-betegség

Az ember ilyen könyveket szerintem akkor olvas, ha valamilyen formában érintett, nos, én azok közé tartozom, akik ebben a betegségben szenvednek. Nem olyan régen tudtam meg, még nincs egy éve sem, és - bár nem bántanék meg egy orvost sem - a magyar egészségügyről azért sokunknak van nem épp pozitív tapasztalata, és esetemben is addig terjedt a dolog, hogy felírták a hormongyógyszert. Eléggé elítélendő módon nekem ennyi nem elég, és kutakodni kezdtem. Elolvastam ezt a könyvet, de nem voltam vele maradéktalanul elégedett. Egyrészt maga ez a szellemi vezető dolog fura volt, nem tudom, higgyek-e az ilyesmiben vagy sem, másrészt az első kb. 150 oldal arról szólt, hogy mindennek az oka az Epstein-Barr vírus, amit egy mondatban is le lehetett volna írni, és ami nekem azért kicsit vérszegény volt, így aztán nagyon megörültem, mikor láttam, hogy megjelent ez a könyv. Igaz, megszólalt a fejemben a vészcsengő az alcím olvastán (Pajzsmirigybetegek kézikönyve a gyökeres életmódváltáshoz), mert az ilyesmi azt szokta jelenteni, hogy azonnal, de rögtön hagyjak fel minden olyan étel fogyasztásával, amit eddig megszoktam és szerettem, de szerencsére ezúttal feleslegesen aggódtam, de erről majd később.

A szerzők, de elsősorban Isabella Wentz, akinél sajnos, egészen fiatalon kialakult ez a betegség, először alaposan végigvezetik az olvasót a pajzsmirigy működésén, betegségén, a Hasimoto-betegségen, az autoimmun betegség mibenlétén. Külön tetszett, hogy minden fejezet végén van összefoglaló a főbb tudnivalókról, mivel a fejezetek azért elég tömények voltak nekem, a sok idegen, orvosi szóval. Tömények, de érthetőek, olvasás közben tökéletesen megértettem mindent.

Arra jutottam, hogy az okok között kb. ott van minden (az Epstein-Barr vírus is, de bőven nemcsak az), így aztán ember legyen a talpán, aki ki tudja védeni. Modern, egészségtelen életmódunk termékeny táptalaja minden vacaknak. Az okok után megtudhatjuk azt is, hogy mi minden lehet még a következménye a betegségnek. Elárulom, jó sok minden. Olvasás közben azért felmerült bennem egy s más. Nem tudom, Amerikában hogy van, de attól tartok, ha beállítanék az orvosomhoz azzal, hogy szerintem alacsony a lúgos foszfatáz szintem vagy nem jól működik a mellékvesém, mit kapnék... Nem biztos, hogy azonnal vizsgálatra küldenének, előfordulhat, hogy máshová...

Még a könyv elején azzal kecsegtetnek, hogy az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan Hasimotót vissza lehet fordítani, és a könyv 2. felében ehhez kapunk részletes útmutatót. Táplálkozási tanácsok, méreganyagok, intoleranciák, táplálékkiegészítők, mindenféléről szó esik, de szerencsére semmi sem erőszak, hogy úgy mondjam. Lehetünk magunkkal türelmesek, egyszerre elég, ha egy-két dolgon, és szép lassan, fokozatosan változtatunk. Pl. glutén és laktóz. Én ezt eddig felesleges hóbortnak tartottam, de kezdek lassan másképp gondolkodni. Azt nem tudom, hogy tényleg árt-e, ha ezeket eszem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy attól bajom nem lesz, ha kihagyom. Ami még szerencse, hogy manapság azért már elérhetőbbek a glutén- és laktózmentes termékek, pár éve-évtizede egy ilyen étrend jóval nagyobb gondot okozott volna, elérhetőbbek az egészséges táplálékok, étrendkiegészítők stb.

Mindenesetre rendkívül sok mindenre kell figyelni, ami azért nem egyszerű, így nem kis feladat ez az egész életmódváltás. Nem is lehetetlen, úgy látom, és a fokozatosságot betartva megoldható. Rájöttem, hogy egy halom mindent kellene szednem, adott mennyiségben, ami egy normál multivitaminban nincs meg, és elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha be lehetne menni egy gyógyszertárba, és azt mondani, keverjenek össze egy olyan készítményt, amiben azok és akkora mennyiségben vannak, amikre nekem épp szükségem van. De ez még a jövő zenéje.

Részletes táblázatok vannak arról, hogy mit jó enni és mit nem, hogy mi ártalmas, hogy miket kellene szedni, és hogy egyes élelmiszerek pl. mennyi higanyt vagy jódot tartalmaznak. Szomorú ellentmondás, hogy míg a jód általában jót tesz a pajzsmirigynek, a Hasimoto esetében épp fordítva van, és elképedtem, hogy mi minden tartalmaz jódot. De még ezenkívül sok minden mást is bemutatnak a könyvben, amit itt lehetetlen lenne felsorolni. Pl. hogy még a kozmetikumok, sminkek is milyen mérgezőek tudnak lenni, a tisztítószereken meg meg sem lepődtem.

Mivel a könyv amerikai, így nem tudom, ezek az adatok hazai viszonyokra mennyire pontosak, és a könyv végén felsorolt táplálékkiegészítőket sem tudom nálunk beszerezni. Talán ez az egy, ami miatt hiányérzetem volt, jó lett volna egy kiegészítés magyar adatokkal. De nagy egészében nagyon hasznos könyvnek találtam, egyes tanácsait már el is kezdtem megfogadni. Kíváncsi vagyok, a legközelebbi vérvétel eredménye tükrözi-e majd.

10/9

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!


2020. július 23., csütörtök

Környezetvédelem és képmutatás

Már egészen kicsi koromban is zavart a szemetelés és a pazarlás. Rászóltam a szüleimre, ha eldobták a  cigarettacsikket az utcán, és még akkor sem pazaroltam a vizet, mikor még nem kellett érte fizetni (volt ilyen!). Nem állítom, hogy én vagyok a legnagyobb környezetvédő a világon, de igyekszem egyre többet tenni érte. Nem álltam meg a szelektív hulladékgyűjtésnél, hanem arra törekszem, hogy minél kevesebb szemetet termeljek. Lecseréltem a mosószert és az öblítőt olyanra, ami nemcsak, hogy lebomlik, hanem a csomagolás is környezetbarát (itt vehetők, és bátran merem ajánlani, mert nemcsak környezetvédő, hanem tisztára is mos, és puhák tőle a ruhák!), papír fültisztítópálcikát használok, vászon- ill. tüllzacskót viszek a boltba kiflinek, gyümölcsnek, zöldségnek... és tervezem, hogy szépen kiterjesztem a lehető legmesszebb.  Lebomló szemetesszák, újratölhető folyékony szappan a tervek, és még sorolhatnám, szerencsére már van lehetőség bőven. Veszprémben, ahol dolgozom, van két hely, ahol beszerezhetjük az ilyen holmikat, a Zöldbolt és a Feltöltő Pont. Ja, és fákat ültetek.

No, de, a reklámon túl (amiért egy fillért sem kapok, szóval nincs okom hazudni) van más célja is ennek a bejegyzésnek. Foglalkoztat már a dolog pár hete, ideje kiírnom magamból.

A gondolkodást az indította el, hogy pár hónapja a lakóhelyemen már csak minden hónap 3. péntekjén lehet kerti hulladékot égetni, 2021. január 1-től pedig teljesen meg fog szűnni ez a lehetőség. A kérdésemre az önkormányzatnál, hogy akkor mi lesz helyette, lesz-e zöldhulladék elszállítás, a válasz az volt, hogy nem tudják. Remek. Azóta jár ezen az agyam, példákat gyűjtögetek, és utánajárok dolgoknak. Leírom, egyelőre mire jutottam, de hangsúlyoznám, nem vagyok szakértő, és ezekkel csak kérdéseket vetek fel, nem jelentek ki semmit.

Szabadtéren csak kerti hulladékot lehet égetni. Nyilván nem szabad autógumit, műanyagot stb. Egyértelmű, ez környezetszennyező. Ha viszont mindezt beviszem a kályhámba, kazánomba, és senki nem látja, akkor már rendben van?

A szomszéd, aki árgus szemekkel lesi, hogy mit csinálunk a kertünkben, és bejelenti, hogy szerinte!!! műanyagot égetünk, vajon mennyi szemetet termel a házában?

Van némi mindenféle veszélyesnek minősülő hulladék (építési törmelék és pala) a kertünkben, ill. egy garnitúra gumiabroncs a a garázsban. Mivel egy jó alapos kert kipucolásnak érek lassan a végére, jó lenne eltűntetni ezeket. Utánajártam a lehetőségeknek. Három különböző helyen lehet leadni hulladékot. A hulladékudvarban ingyen le lehet adni jó sok mindent, ami szuper, de egyrészt meg kell oldani az odaszállítást, másrészt nem vesznek be mindent. Az építési hulladék bevételéért (egy másik helyen) már fizetni kell - igen, te, aki meg akarsz szabadulni az anyagtól, fizess, hogy bevihesd. Építési törmelék befogadása kb. 30 ezer forint tonnánként. De ehhez megint csak oda kell vinni. Ha már konténert kérsz a házadhoz, a 3 m3-es bruttó 50 ezer forint, a 7 meg valami 88, ha jól emlékszem. Plusz a fuvardíj.  A pala meg egy 3. hely, amit még meg sem kérdeztem, mennyibe kerül, hogy odavihessük. Megint csak kérdezek, mire fogja ez sarkallni az embert? Törvénytelenségre. Még az is, aki egyébként nem lenne szemetelő fajta, és nem szórja tele az erdőt mindenféle ocsmánysággal, ekkora összegért még az is valami más úton-módon fog megszabadulni a szemetétől. Naiv kérdés jön. Miért nem jutalmazzuk a környezetvédő magatartást ahelyett, hogy ilyen árakkal büntetnénk?

Itt ez a zero waste (vagyis nulla hulladék) mozgalom, egyik képviselője a névrokonom, Bea Johnson. Balázsék rádióműsorában pedig volt egy magyar képviselője az ügynek, Antal Éva. Itt meg tudod  hallgatni a beszélgetést. Nagyon klasssz, persze, de azért felmerültek kérdéseim. 

Komposztálás: mi van, ha nincs rá lehetőségem, mert nincs kertem? Vagy van ugyan, de egyszerűen nincs hozzá időm, erőm, kedvem? Emellett épp a komposztálható hulladékkal van a legkevesebb baj, hiszen a krumplihéj meg az almacsutka fog a leghamarabb lebomlani. Antal Éva elviszi vidékre a komposztálható anyagokat. Tök jó. Mivel? Szekérrel, lóval, gyalog? Felteszem, valamilyen járművel. Környezetterhelés.

Csomagolásmentes bevásárlás: oda el kell jutni valahogy, a legtöbbünknek nem a közvetlen közelében van. Máris szennyezted a környezetet, hiszen járművet használsz. 

Tavaly ráakadtam egy oldalra, ahol környezetkímélő tisztítószereket lehet venni és vissza lehet küldeni a cégnek a flakonokat. De pl. a folyékony szappanhoz Japánból!!! hozzák a gyümölcskoncentrátumot. Környezetterhelés.

Folytathatnám, de most abbahagyom. A lényeg, hogy nincs tökéletes módszer. Hiába veszed a szalámit olyan boltban, ahol nincs becsomagolva, hanem leszelik, mert az a szalámi maga műanyagba van csomagolva, és a papír belsejében, amibe becsomagolják, van egy műanyagréteg. Amit megveszel a zöldboltban, azt is odaszállítják valahogy.

Különben azt hiszitek, a régiek környezettudatosabbak voltak? Nem. 22 éve lakom itt, azóta a kertből meglehetősen sokféle érdekes hulladék került elő. Nem volt szemétszállítás, de volt szemétdomb és oda dobtak ki mindent. De tényleg mindent. A mai napig találok ezer éves tejfölös doboz maradványt, gyógyszer csomagolást, műanyag vödrök darabjait, így-úgy szétfoszlott ruhadarabokat, törött üveget, tányérdarabokat, rozsdás edényeket... Igazán látványosan látszik, hogy mennyi idő alatt bomlik - ill. nem bomlik - le a szemét.

Megoldás? Nem tudom. De nem hárítom a felelősséget másokra, mert hogy a nagy cégek a hibásak a környezetszennyezésért stb., hanem arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet tegyem meg, ami tőlem telik. Nem kell egyszerre, de minden lépés számít.










2020. június 23., kedd

Jennifer Donnelly: Északi fény


Mivel annyira szerettem a Stepsistert, örömmel fogtam a kezembe a szerzőnek ezt a könyvét is. A fülszövegből azt hittem, valami krimi lesz, de nagyon nem az. A könyv végén a szerző jegyzetéből kiderül, hogy Grace Brown létező személy volt, és a halála nagy port kavart fel annak idején, 1906-ban.


Szóval krimi helyett egy lányt kaptam, Mattie-t, aki rettentő szegénységben él, és elég sanyarú sorsa van. Író szeretne lenni, de nincs pénzük rá, hogy befejezze a középiskolát. A tanárnője közbenjárására ösztöndíjat kap New Yorkban, de az apja nem akarja, hogy tanuljon, mert kell a dolgos kéz otthon a többi testvére és a gazdaság miatt. Ugyanakkor egy nagyon szép fiú is elkezd iránta érdeklődni.



Két idősíkban játszódik a történet, az egyikben Mattie otthoni életét láthatjuk, a másikban a Glenmore szállodában dolgozik.



Az a helyzet, hogy nem szeretem az ilyen keserédes történeteket, a sok testi-lelki nyomorral. Amiért mégis folytattam, mert kíváncsi voltam, melyik életet választja Mattie. A nagyvárost és az írást vagy a férjet és a gazdálkodást? Mert kíváncsi voltam, hogyan halt meg Grace. (nagyjából kitaláltam, pedig nem is találgattam) Mert kíváncsi voltam, hogyan is került Mattie végül a szállodába, hiszen az apja nem akarta odaengedni. A választ mindegyik kérdésre megkapjuk, ami jó, de a történet maga alapjában véve nem tetszett.



Viszont tetszett a stílus, a szerző most is jól ír, bár az elejét elég unalmasnak találtam, de később jobban lekötött. Volt pár gondolat, ami megfogott. Az egyik, mikor Mattie takarít a szállodában, és azon gondolkodik, hogy az emberek nemcsak tárgyakat hagynak a szobákban, hanem érzelmeket is. Sóhajokat, sírást stb. A másik, hogy a női íróknak nem volt családjuk, mert vagy írás, vagy család. (Ne feledjük, 1906-ban járunk!) A férfiak lehettek írók és lehetett családjuk is, hiszen az asszony mindent elrendezett.



Örültem Matttie döntésének, nagyon bátor dolog volt, és bár nem szeretem az ilyen jellegű történeteket és nem is erre számítottam, azért nem bántam meg, hogy elolvastam.

2020. június 2., kedd

Lana Millan: Raziel 2. - Egy angyal a szerelem küszöbén

Már-már kezdtem lemondani arról, hogy lesz folytatás, pedig az első rész függővége után nagyon vártam, hogy megtudhassam, mi történik majd. Bevallom, elég sok mindent el is felejtettem. És amikor végre megkaptam a könyvet, rögtön rá is vetettem magam, és magamhoz képest rekordidő, alig néhány nap alatt ki is olvastam.

Pár oldal után, ahogy kezdtek visszajönni az emlékek, bennem is felmerült a kérdés, amit fel is tettek az írónőnek (egy facebookos videóban konkrétan láttam, de biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az egyetlen), hogy vajon a jövőbe látott, mikor kitalálta ezt a szabadon engedett vírus dolgot? Vagy pedig ez tényleg csak egy (jobb szó híján) "kényelmes" fordulat? Mindenesetre nagyon találó volt a jelen helyzetben, és beleborzongtam olvasás közben.

Ez a rész szerintem sokkal-sokkal fordulatosabb és izgalmasabb volt, mint az első (pedig az is jó volt), Belader és Raziel kapcsolata szépen építkezik, a jellemük is formálódik, az új karakterek pedig ügyesen simulnak az egész nagy térképbe. (A szóhasználat szándékos, aki olvasta az előző kötetet, tudja, hogy mire gondolok.) Most már nem foglalkozunk annyit Raziel földi életének részleteivel, áthelyeződik a hangsúly a Tudás Könyvének üldözésére, valamint Raziel és Belader kapcsolatára. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok kedvelni egy démont.

A párhuzamos történet pedig, amire egyáltalán nem számítottam, egyszerűen szívettépő volt. A szerzőnek sikerült néhány mondattal olyan atmoszférát teremteni, amiből végig sejteni lehetett, hogy milyen fajta végkifejlet várható, még ha a konkrét eseményre még csak tippelni sem tudtam volna, úgy meglepett.

Szerencsére, a drámai és izgalmas fordulatok mellett a humor sem marad el, amire néha nagy szükség is volt, hogy kicsit ellensúlyozza a komoly témákat.

A régi szereplők közül is visszatérnek néhányan. Uriel, aki most picit másképp viselkedik, mint az első részben, de nem lett szimpatikusabb, Lucifer, akinek az ember (meg az angyal) legszívesebben behúzna egyet, de mégis van benne valami ördögien vonzó, humoros és - bármily furcsa-, igaz. Mindenkit és mindent manipulál, de olyan ügyesen, hogy az ember úgy érzi, sok dologban igaza van.

Természetesen most is függővég lett, szóval megint lehet izgulni a 3. részig, amire remélhetőleg nem kell megint 2 évet várni.

És még valami, a szerző karanténnovellákat is írt, amik az oldalán elérhetők (én még, sajnos, csak kettőig jutottam), ill. ha a Líra oldalán vagy Líra könyvesboltban megvesszük valamelyik Raziel könyvet, ajándékba kaphatjuk. 


A borító szépséges, tökéletesen passzol az 1. kötethez.

10/9

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

2020. május 8., péntek

Tonke Dragt: A Nagy Vadon titkai

A Levél a királynak elolvasása után nem volt kétséges, hogy folytatni fogom a 2. résszel.

Eltelt már egy kis idő az első rész eseményei óta, Tiuri megbecsült lovag, Piak, az apródja és hű barátja pedig mindenhová követi. Némi pihenés után azonban már szívesen kelnének útra, kalandot keresve, amire hamarosan lehetőségük is nyílik, hiszen fura hírek jönnek a Nagy Vadon felől, majd az is kiderül, hogy Déli Ristridin lovag épp oda indult, és hetek óta nem hallottak felőle, egyetlen rövid kis üzenettől eltekintve.

Tiuri és Piak hamarosan az események sűrűjébe kerül, és olyan sok minden történik velük, hogy csak kapkodtam a fejem. Találkozunk régi szereplőkkel, akik közül néhányat jó volt újra "látni", és sok újjal is, akik közül korántsem volt mindegyik örömteli megismerkedés. Isadoróról még a könyv befejezése után sem tudtam eldönteni, hogy mi motiválta, vagy valójában mit akart. Sok ember nem az, akinek látszik, a rejtélyes zöldruhások is másnak bizonyultak, mint első látásra gondoltuk volna.

Hőseinket sodorják magukkal az események, egyik veszélyes és különös kalandból a másikba keverednek, és amit nagyon szerettem bennük, hogy végig megőrizték a barátságukat, sokat fejlődtek, olyan bátorságról és önzetlenségről tettek tanúbizonyságot, ami ennyi idős fiatalokra ritkán jellemző. Tiuri és Piak tiszta barátságáról példát vehetne mindenki.

A könyv viszonylagos vastagsága ellenére végig lekötötte a figyelmemet, pedig nem könnyű megtölteni ennyi oldalt, inkább néha már az volt a bajom, hogy szinte követni sem tudtam, annyi minden történt. A könyv végi nagy párbaj szomorú is volt, szükséges is, de a könyv lezárása kárpótolt egy kicsit a bánatért, és mindenképp pozitív végkimenetelű volt.

Egy bajom volt magával a könyv vastagságával (ami sajnos, nagyon jellemző a mostani könyvekre nagy általánosságban), hogy szó szerint iszonyú vastag, és utolsó kb. 150 oldalt nagyon kényelmetlen volt olvasni, mert nem bírtam rendesen átfogni a lapokat, és csúszott ki a kezemből. Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a mostani könyvek lapvastagsága ilyen nagy, de azt biztos, hogy 400 oldal fölötti könyvek esetén már kimondottan kényelmetlenné válik tartani őket.

Ez viszont magának a könyvnek az értékéből nem von le semmit, egyáltalán nem éreztem, hogy még a 60-es években íródott (talán csak annyit jegyeztem meg magamnak, hogy Tiuri és Piak gyakran megfogják egymás kezét, ha bajban vannak, vagy épp örülnek valaminek, és mégsincs semmilyen homoszexuális felhangja, ami kimondottan üdítő volt).

A fordítással is tökéletesen meg voltam elégedve, a borító pedig szerintem telitalálat. Nagyon jó lenne még olvasni valamit az írónőtől magyarul.

(Folytattam a sorozatot, háááát... aki nem olvasta a könyvet, annak talán tetszhet, de nekem így csalódás volt. Teljesen kiforgatták az eseményeket, a szereplőket, mindent. És mivel már a 2. részben meghal egy fontos szereplő, a 2. kötetből lehetetlen lesz sorozatot forgatni - legalábbis az eredeti felállás szerint. Mindenképp a könyvet javaslom a sorozattal szemben!)

10/9

A könyvet köszönöm a kiadónak!

2020. április 12., vasárnap

Mark Logue-Peter Conradi: A király háborúja

Persze, én is, mint sokan mások, láttam és imádtam A király beszéde c. filmet, de a könyvet nem olvastam. Amikor megtudtam, hogy lesz "folytatása", vagyis kiemelten csak a 2. világháború eseményeivel foglalkozó kötet, rögtön elhatároztam, hogy elolvasom, és bár a kiadótól azt a választ kaptam, hogy ez a könyv élvezhető az előző könyv nélkül is, mégis inkább elolvastam előbb azt is.

Nem tudtam, mire számítsak, de hamar kiderült, hogy nem regényről van szó, A király beszéde sokkal nagyobb időszakot ölel fel, egészen Logue születésétől a király és az ő haláláig. Inkább dokumentarista elbeszélés, életrajzi, történelmi elemekkel, sok-sok korabeli dokumentummal. Nekem teljesen kerek egésznek tűnt, kíváncsi voltam hát, miben tud újat nyújtani ennek a szeletnek az elmesélése.

Ami feltűnt, hogy sokkal több a korabeli, eredeti dokumentum, naplórészletetek, levelek, a királyi beszédek részletei, stb. Viszont ebben a korban már Logue és a király között lazább a kapcsolat, kevesebbet találkoznak személyesen, ezért inkább a történelmi események leírására helyeződik a hangsúly. Ezt bevallom, én kevésbé élveztem, valahogy a háborús események részletezése nem fogott meg annyira. Sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi események, Logue és a király kapcsolata, a magánéletük leírása, és úgy egyáltalán a korabeli élet a háború alatt.

VI. György nagyon jó apának tűnik, aki nagyon szereti a lányait és a feleségét, egyáltalán nem ridegen bánik velük, fura belegondolni A korona c. sorozat alapján, hogy Erzsébet és Margit jelleme, egymáshoz való viszonya hogyan alakult az évtizedek során. (Már amennyiben persze, a sorozatnak hinni lehet.) Izgalmas volt a sorozat ismeretében visszamenőleg beazonosítani egyes szereplőket, pl. Lascelles-t, akit mindenki Tomnak szólított, pedig nem is az volt a keresztneve, és persze, Mária királynét, VI. György anyját, Fülöp herceget, a lemondott VIII. Eduárdot, akinek a civil keresztneve David volt, és még hosszan sorolhatnám. (Egy apró fordítási megjegyzés. Látszik, hogy nem ugyanaz fordította a két könyvet, mert itt Dávid van és Berti - Bertie helyett, ami György beceneve volt. Tudtommal az uralkodók nevét lefordítjuk, ha van magyar megfelelője, de egyiküknek sem ez volt az uralkodói neve, ezért szerintem felesleges magyarosítani.)

Már hallani sem szeretek a koronavírusról, de akár akartam, akár nem, folyton párhuzamot vontam magamban a háború és a mostani helyzet között. Persze, elmondhatatatlanul rosszabb egy háború, hiszen most nem bombáznak, nem jegyre kapunk árut, de a korlátozások, a felvásárlás, az áruhiány, a kijárás korlátozása azért hasonlók egy kicsit. El sem tudom képzelni, milyen lehetett ezt 6 éven át elviselni, mikor ez a - várhatóan - néhány hónap is iszonyú hosszúnak tűnik. Ennek ellenére mégis élték az életüket, amennyire lehetett, moziba jártak, társaságba, Logue fiai is szépen sorban megnősültek, gyerekeik születtek. Az élet valamilyen szinten ment tovább.

Néhány dologba valószínűleg sosem gondoltunk bele, pl. az elsötétítés hatásaiba. Hogy milyen lehetett vaksötét, kivilágítatlan utcákon járni, hogy mennyi baleset származott ebből, az emberek elestek, beestek az útmenti árkokba, vagy mikor leléptek a vonatról a sötétbe, kitört a bokájuk. Nem beszélve a közúti balesetekről, mivel az autók lámpáit is el kellett takarni egy kis rés kivételével, amin keresztül aztán sokat látni nem lehetett. Filmekből, könyvekből már hallhattunk arról, hogy a londoni gyerekek egy részét vidékre menekítették, rokonokhoz, de néha idegenekhez (pl. a Narniából is ismerős lehet), de arról szerintem nem sokan tudunk, hogy megelőzésképpen (ha jól emlékszem az adatra) kb. 70 ezer házi kedvencet öltek meg attól való félelmükben, hogy elszöknek, megvadulnak, stb. Borzalmas még belegondolni is.

Az uralkodó és felesége is kivették a részüket a háborúból, amennyire lehetett, járták az országot, bátorították az embereket, segítettek, ahol tudtak. Párszor a lakóhelyük is megsérült bombázás miatt, de nagyobb kárt nem szenvedtek. Logue helyzete is nehezebb lett a háborúban, hiszen nem a beszédhibák javítása volt most az elsődleges, így a bevétele jelentős részétől elesett. 

Embert próbáló időszak volt az is. Annak ellenére, hogy magának a háborúnak a leírása nem annyira kötött le, sok érdekességet tudtam meg, elszomorító vagy épp vidám pillanatot éltem át a könyv olvasása közben. A történelem részletei iránt érdeklődők pedig egészen biztosan még többet kaphatnak a kötettől, engem inkább az emberi vonala érdekelt, és ebben nem is csalódtam.

10/8

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!




2020. április 9., csütörtök

Tonke Dragt: Levél a királynak

Bevallom őszintén, már hallottam a könyvről korábban, de akkor jött meg a kedvem az olvasáshoz, mikor meghallottam, hogy a Netflix sorozatot készített belőle. (Egyébként film is készült belőle még 2008-ban.)

Tonke Dragt igen ismert holland írónő, a Levél a királynak eredetileg 1962-ben jelent meg, szóval elég sokat vártunk a  megjelenésre, de szerintem megérte. Egyáltalán nem éreztem rajta az idő múlását, nem volt öreges vagy régies, bár nem tudom, ez mennyiben köszönhető esetlegesen a fordításnak.

Igazi lovagregényt olvashatunk, ami lassan halad előre, de nem unalmasan, bőven vannak események, kalandok, de nincs meg benne a mai regényekre jellemző pörgősség, szinte már túlzsúfoltság, és én ezt nagyra értékeltem! Kimondottan jó volt olyan ifjúsági regényt olvasni, amiben semmi horroros vagy épp ellenkezőleg, nyálasan romantikus sincs. Sőt, semmi természetfeletti, mágia vagy bármi más, a mai fantasy könyvekre jellemző elem. Talán csak a furcsa nevek. Csak kaland, barátság és lovagi erények.

A 16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának - az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot, amivel a Fehérpajzsos Fekete Lovag bízta meg.

Ami viszont így felnőtt fejjel és a mai életkörülményeink között feltűnt, a viszonylagos kényelmesség, hiszen a Tiuri a levelet kb. 3 hét alatt juttatja el a királynak, ami ma egy email, egy sms, egy telefon lenne. Azon járt az eszem olvasás közben, hogy mi van, ha elkésik, és nem ér oda időben a levéllel? Ráadádul folyton eltérítik, menekülnie kell, letér az útról, nem jut át a folyón, stb. Viszont a könyv épp ennek köszönhetően tudta végig fenntartani a figyelmemet, hiszen egész idő alatt azon izgultam, hogy odaér-e, amikorra kell.

Emellett útja során az ellenségek mellett sok-sok segítővel is találkozik, igazi, ártatlan, őszinte barátságot köt, és ez alatt a 3 hét alatt rengeteget fejlődik. Kora ellenére olyan bátorságot, elkötelezettséget mutat, amit még felnőttektől sem látunk, pedig azzal, hogy elfogadja a Fehérpajzsos Fekete Lovag megbízását, mindent kockára tesz, a lovaggá ütésének lehetőségét, a családját, az életét, de úgy cselekszik, ahogy helyesnek tartja, talpraesett, bátor, és megvannak benne a középkori lovagi erények.

A könyv meglehetős vastagsága ellenére olvasmányos, könnyen olvasható, gyorsan fogytak a lapok, a fordításra sem lehet panaszom. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, és már olvasom is a folytatását, ami A Nagy Vadon titkai címmel jelent meg, eredetiben még 1965-ben.

10/9

(Megnéztem a sorozat első részét, és  hááát... nehéz lett volna ennél jobban kiforgatni a könyvet, más az alapfelállás, Tiuri jelleme, olyan szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt, akik a könyvben szinte csak említést kapnak, és belekeverik a mágiát, amit nekem egyáltalán nem hiányzott. Kicsit el is ment tőle a kedvem, de egy rész után még nem akarok ítélkezni, kap még esélyt, végül is az egész csak 6 rész.)

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!