Keresés ebben a blogban

2019. január 9., szerda

2018 a blog életében...

...meg persze, vele együtt az enyémben is egy kicsit.

Na, csak eljutottam idáig, mostanra már mindenki megírta a sajátját, de sebaj, évértékelőt bármikor lehet írni. :)


Őszintén csodálom azokat, akik mindenféle statisztikákat gyűjtenek, és százalékokat számolnak, nekem ehhez nincs türelmem. Gőzöm sincs, hány oldalt olvastam, vagy mekkora az arány a női és férfi szerzők között, a magyar és a külföldi között, stb.

Egyet tudok, az évet 42 befejezett könyvvel zártam, ami nem éri el a 2017-es 47-et, de ebben egy novella kivételével nem voltak rövidebb történetek, novellák, rövid mesék, szóval bármi, amivel gyorsan meg lehet nyomni a számokat. De ne gondoljátok ám, hogy csalódott vagyok! Én elégedett vagyok ezzel a számmal. Egyszer jó lenne elérni a bűvös 50-et, na, de ne legyünk telhetetlenek. :D


Mi valósult meg, és mi nem? Összefoglalás

Szerettem volna a heti egy könyvet tartani, de a számokból látszik, hogy ez nem sikerült. Év elején még egész jól haladtam ezzel a tervvel, de valahol év közepén lelassultam, nem nevezném még olvasási válságnak sem, csak valahogy nem csúsztak annyira a könyvek, hogy aztán az év utolsó hónapjaiban belehúzzak rendesen, és néhány nap alatt toljak le egy-egy könyvet, méghozzá nem is vékonyakat.

Az angolul olvasást sem növeltem, maradt az egy szem novella januárban, bár nem volt ez fogadalom, hogy növelem, inkább csak némi halvány vágy, hogy jó lenne azokat a sorozatokat folytatni angolul, amiknek magyarul vége szakadt. De hát annyi magyarul megjelent könyv vár a sorára, hogy sosem fogyok ki belőlük, és nem "fanyalodok" (ez persze, nem jó szó rá, de most jobb nem jut eszembe) az angol könyvekre.

Ami nagyon jó volt 2018-ban könyves téren, hogy végre egy halom kedvencet olvastam, amiket imádtam, és nemcsak a langymeleg, egynek elment könyveket, mint előtte több évig. Viszont nem vettem több e-könyvet, mint előtte, a Kinsella-novella meg talán még egy volt, Pratchett-től a Csip-csap népek. Ennek részben az az oka, hogy még mindig nem jelenik meg minden könyv e-ben, részben meg a türelmetlenségem meg a bizonytalanság, hogy nem akarom kivárni, míg megjelenik, ill. azt se biztos, hogy fog valaha is.


Blog, kihívások, recenziós könyvek

2018-ban 37 posztot írtam, ami nem valami sok, de meg vagyok lepve, mert úgy éreztem, még ennyi sem volt.

Még mindig az ütött-kopott füzetemben vezetem az olvasásaimat, aminek az utolsó oldalán tartok, így hamarosan új füzetet kell nyitnom. Úgy gondoltam, 2019-ben megpróbálom rendesebben vezetni Goodreadsen is, de ez sem fogadalom, inkább csak terv.

Kihívásokban nem vettem részt, nem is tervezem, hiába tudom, hogy csak játék, és nincs semmi baj, ha nem sikerül, az én makacs agyam abban a pillanatban kötelezőnek venné, és minden erővel megpróbálna rávenni, hogy még véletlenül se teljesítsem. :D Még várólistám sincs, áll ugyan egy halom olvasatlan könyv a polcon, de ezekkel úgy vagyok, hogy majd elolvasom, ha kedvem lesz, ill. egy jó részükre rájöttem, hogy nem is érdekelnek már, azoktól meg igyekszem megszabadulni.

Ugyanez volt kicsit a helyzet a recikkel is, az év első felében elvállaltam, ami csak egy kicsit is érdekelt, és hát - fogalmazzunk így - nem mindegyik váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Az év 2. felében sokkal jobban meggondoltam, hogy mit is szeretnék.

Ez pont én voltam: Enyém, enyém! :D
Beszerzések

Az első kb. 9 hónapjában nem is könyvmoly, hanem hörcsög üzemmódban működtem, és összeharácsoltam mindenfélét. Egy érdekes fülszöveg, szép borító, és már nyomtam is a rendelés gombra. Valamikor október tájékán tettem fel magamnak a kérdést, hogy miért is csinálom ezt, és onnantól pánikszerűen mondtam le az előrendeléseket, és kezdtem eladni a már megvetteket. Így november-decemberben már csak egy-egy könyvet vettem meg. Amúgy nem számoltam, hány könyvet szerezhettem be, de talán jobb is, szerintem elborzadnék. :D

Aminek örültem volna, ha befejeződik, az a Rejtő hangoskönyvsorozat, de az utolsó része átcsúszott idénre, remélem, hamarosan ezt is a polcra tehetem. Majdnem 43. könyv lehetett volna, mivel a CD-k mellett mindegyik részben van egy részlet Matuscsák Tamás Rejtő Jenő elveszett naplója c. könyvéből, ami nyilván csak képzeletbeli napló, nem Rejtő maga írta. De mivel az utolsó részt nem tudtam elolvasni, így 2018-ba már számít bele. Amúgy sem a teljes könyv, kb. 2/3-át tartalmazhatja.


Mese, fantasy, ya és ízlésváltozások

Na, itt azért értek számomra is meglepetések. A ya-val évek óta nyűglődöm, hogy abba kéne hagyni, és ez idén csak erősödött, az év legjobb olvasmányai mégis ebből a kategóriából kerültek ki, igaz, egyik sem hagyományos ifjúsági könyv, de két félbehagyásom is innen van.

A fantasy, főleg az ún. high fantasy sosem volt igazán az én műfajom, van egy-egy, ami tetszik ebből a műfajból, de igazából nem élvezem.

A mesék, gyerekkönyvek terén voltak a legnagyobb változások, pl. már zavarnak az olyan gyerekkönyvek, amik felnőttek számára nem élvezhetőek. Hm, hogy is magyarázzam? A kiszólások, tényleg gyerekes megfogalmazás, stb.

Mondok inkább példát. A Christmasaurus c. könyvnek cuki a története, fontos dolgokról esik szó benne, pl. mozgáskorlátozottság, szülő elvesztése, iskolai zaklatás, stb., de már nem nekem valók az ilyen mondatok, mint:

És akkor a gonosz vadász beleesett a kéménybe!

Vagy:

Vili annyira imádta a dinókat, hogy inkább csupa nagybetűvel kellene írnom: VILI IMÁDTA A DÍNÓKAT!

Ezt talán élvezi egy 8 éves, én nem. Örülök, hogy nincs már 8 éves gyerekem, akinek ezt fel kellene olvasnom. :D

Ugyanezen ok miatt nem fogom folytatni az Így neveld a sárkányodat sorozatot sem.

Ami ugyanakkor a legnagyobb döbbenet számomra is, hogy gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra "kiszerettem" Rick Riordanból. Pont most, mikor Az Olimposz hősei sorozatból megjelent az utolsó rész is. Egy ismerősöm nemrég fejezte be az eredeti ötösfogatot, és mesélte nekem, hogy milyen fura lett a vége, neki nem volt hiteles. Én meg egy mukkra sem emlékeztem belőle... Egy mukkra sem, értitek? Akkor meg minek is olvassam?

Az ember persze, nem emlékszik minden könyvre részletesen, amit olvasott, de jó esetben legalább valamire a történetből. Még azoknál sem emlékszünk mindenre, amit többször is elolvastunk, a kedvencünk, na, de hogy a világon semmire? Azért ez árulkodik valamiről.

Ja, és ha már kedvencek...

Harry Potter és Legendás állatok szekció

Persze, hogy 2018-ban sem maradtunk HP nélkül, még ha új könyvet vagy új illusztrált kötetet nem is kaptunk, akadt azért bőven kiadvány, ami a rajongókra épül. Mindent ész nélkül nem veszek meg, de teljesen elzárni sem tudom magam tőle. Így megvettem az Utazás a mágia történetében c. kiadványt, ami a gyerek változata a British Library kiállításán bemutatott tárgyak könyvesítésének, de sajnos, nekem szinte semmi újat sem mondott, nem is tartottam meg, a Mézesfalás c. könyvet, amiben illatminták voltak, de a sima dörzsölgetésre semmit sem éreztem, vadabbul meg nem akartam nekiesni.

Én még sosem emlegettem rókabőrt a HP-vel kapcsolatban, pedig azért - halkan mondom - néha lehetne, de Rowling Az élet dolgai c. könyvének (könyvének? beszédének!) kiadása nekem már az a kategória. 70 oldal az egész, de csak azért, mert egy csomó rajzzal, a szövegből való kiemeléssel felduzzasztották akkorára, különben az egész nem lehet több 10 oldalnál. És bár értékes gondolatokat tartalmaz, a 2500 Ft-ot kissé sokallom érte.

Amire már nem került sor, de még szeretném megvenni, az Utazás... felnőtt változata, ill. a Legendás állatok gondozása illusztrált kiadása. Ez utóbbiról láttam néhány képet a neten, és egyik-másiknak nekem nagyon fura a stílusa, de mégis érdekelne, mert legalább lennének adatok róluk magyar névvel, és mégis lenne egy elképzelésem, hogy hogyan néznek ki ezek a lények. Csak az tart vissza kicsit, hogy aztán később majd adnak ki belőle kiegészítettet, és amiatt veheti meg az ember újra.

Kaptunk Legendás állatok filmet, Grindelwald bűntettei alcímmel, amiről nem írtam posztot, de majd ha kiadják DVD-n, és újranézem, esetleg írok. Emellett megvettem a BubbleBook Harry Potter és Legendás állatok fandom dobozát, amiről szintén nem írtam, de rengetegen igen, meg lehet nézni, mi volt benne (apropó, volt benne bárkinek Dumbledore Funko Pop bábuja? Én Göthét kaptam, és csak olyan posztot olvastam, aki szintén azt kapott) ezer helyen. Bár összességében tetszett a doboz, minőségi dolgok voltak benne (némi csokit hiányoltam ugyan...), de bármilyen furcsa, ez döbbentett rá, hogy nem akarok ilyesmiket venni a jövőben. Amúgy is csetresz fóbiám van, de úgy tűnik, nem is vagyok akkora rajongó, hogy ilyesmiket gyűjtsek.

Alvég és felvég, avagy a legjobbak és a legrosszabbak

Amolyan igazán falhoz csapkodós könyvem nem volt tavaly, amit annyira gyűlöltem volna, hogy legszívesebben megtaposom, de volt pár halálosan unalmas, néhány félbehagyós, és néhány nyögvenyelősen befejezett, vagy ami előtt értetlenül álltam.

A félbehagyottakról itt írtam, ill. az egyik nyögvenyelősről, a számomra érthetetlenről itt (Gőzkorszak), a másik nyögvenyelősről meg itt (Csatadal).

A legjobbak között nagyon nehéz lesz sorrendet felállítanom, nem is tudok teljesen, és milyen érdekes, egy kivétellel mind a Kolibri Kiadó könyvei.

Az első ötben mindenképp benne van Virág Emília Tündérfogó c. könyve, amit 3 nap alatt olvastam ki, olyan izgalmas volt, és a gyönyörű Esznek-e a halottak epertortát? A 2. és 3. helyért holtversenyben áll az Ivy Pocket trilógia (itt, itt és itt) és a Nevermoor, és épp csak egy paraszthajszállal, de a dobogó legfelső fokára A tükörjáró sorozat került. (1. rész, 2. rész).


Tervek, fogadalmak

Megfogadom, hogy tervezek el semmit. :D GR-en bejelöltem célnak a 40 könyvet, aztán ha meglesz, meglesz, ha nem, akkor nem. :)

Inkább kívánságaim vannak: Kedv, idő, jó könyvek, egészség. :)

Ezt kívánom nektek is, kedves olvasóim, bloggertársaim!












2019. január 3., csütörtök

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

Egy különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát...

Az év végi ünnepek alatt olvastam el ezt a könyvet. Talán kicsit fura, hisz elvileg ez az év legvidámabb időszaka, először a szeretet ünnepe, családi hejehuja, aztán meg a szilveszter, bulik időszaka, én meg könyvet olvasok a gyászról és a temetőkről... De a családunkat novemberben megközelítette a halál, és bár az első meccset az élet nyerte, az emberben nyomot hagy az ilyesmi. Ráadásul az apám is pár nappal karácsony előtt halt meg, és azóta ez is minden évben benne van a fejemben.

Furcsa tőlem az ilyesfajta olvasmányválasztás, mert ha tudom, hogy valami a veszteségről szól, vagy depressziós hangulatú, szomorú, stb., tudatosan kerülöm, de ez a könyv jó ideje vonzott, és mindenhol azt olvastam, hogy igazából legalább annyira szól az életről, mint a halálról.

Nyugati társadalmunkban a halál, a gyász eléggé tabutéma, vannak kultúrák, ahol szabadabban, természetesebben állnak hozzá, de én azt hiszem, megfelelő formában erről is muszáj beszélni.

A könyv eredetileg inkább ifjúsági, mint felnőtteknek szóló könyv (de én felnőttként is tökéletesen tudtam azonosulni vele), és talán felmerülhet a kérdés, hogy miért kell olyan könyv a fiataloknak, amiben ez a téma kerül elő. Szerintem fontos, hogy akár egy gyerekkel is beszéljünk erről, hiszen attól, hogy valaki gyerek, még találkozhat a halállal. Meghalhat hozzátartozója, barátja, ismerőse, szomszédja, kedvenc háziállata, láthat egy balesetet, stb. De én kb. 10-12 éves kortól olyan gyereknek is a kezébe adnám, akit nem érint közvetlenül ez a téma.

A fülszöveg ezúttal egészen pontosan jellemzi a könyvet, minden fontosat tartalmaz, szinte nincs is mit hozzáteni. Egyáltalán nem kell félni a témától, nem egy depressziós könyvet kapunk, amit egy százas csomag zsepi mellett kell olvasnunk, bár óhatatlanul vannak benne szomorú részek. Hiába tudtam, hogy miről szól a könyv, az első pár oldal a temető leírásával mégis sokkolt egy kicsit, de aztán hamar belerázódtam. Emma nagyon jól mesél, érdekes volt, ahogy "beszélget" a halottakkal, és azok "válaszolnak" is neki, a temetőbe járkáló nénik (akiket ő fekete özvegyeknek hív) jellemzése meg kimondottan humorosra sikeredett. A humor több helyen is előbukkan, de nem kegyeletsértőn, hanem finoman és feloldozóan.

Nagyon tetszett a szerző stílusa, semleges, szinte már tárgyilagos hangon ír, nem játszik az érzelmeinkkel, nem akar drámát csinálni a témából. 

Talán hülyén hangzik, de nekem most nagyon jólesett ez a könyv. Felszabadító, feloldozó, gyönyörű, humoros, életingelő, gyógyító. Peter és Emma egymásra találása nemcsak a fiút, hanem rajta kereszül a fiú szüleit is elindította a gyógyulás, továbblépés útján. Boldog vagyok, hogy olvashattam.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak. A tavalyi év legjobb olvasmányait nekik köszönhetem.

10/10


2018. december 27., csütörtök

2018. félbehagyott könyvei

Nem lesz túl hosszú a lista. Mindjárt január 1-jén kezdtem egy könyvet...

E. K. Johnston: Ezer éjszaka

Mesefeldolgozás, ezeregyéjszaka, ezekre vevő vagyok alapból, de ez a könyv sajnos, unalmas volt. Az alapötlet érdekes, de a megvalósítás gyenge volt.

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Ez reci lett volna, amit visszaadtam, mert annyira nem jött be, így nem lenne tisztességes kielemeznem. Számomra gusztustalan és perverz volt, ennyi. Amúgy rengetegen imádják, szóval a véleményem nem feltétlenül mérvadó. :)

Ryan Grandin: Invictus - Az idő gyermeke

Időutazós, szuper alapötlet, dögunalom.

Cynthia Hand: Vigyázz, Holly Chase!

A karácsonyi ének feldolgozása, és nagyon érdekesnek tűnt. Mivel a szerző a Lady Jane egyik írója is, látatlanban bizalmat szavaztam neki. Sajnos, az első oldaltól a rossz értelemben vett YA stílusban íródott, és mikor megjelent a következő "Scrooge" (megmentendő rossz ember), aki egy 17 éves, majd két méter magas, tökéletes testű, jóképű szívtipró alkat, azonnal elveszített, és nem is folytattam tovább.

+ a kakukktojás, amin nagy kínlódással, de végül mégis átrágtam magam: 

V. E. Schwab: Gyülekező árnyak

Az első kötet tetszett, bár volt, akinek csalódást okozott, merthogy klisés, meg kiszámítható, stb., de ez engem különösebben nem zavart. Ellenben az a 2. rész halál unalmas, semmitmondó, túlírt, nem szól semmiről. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy máshol azt olvastam, az eleje nem olyan pörgős, na, de majd a viadal! Úgy hogy végig azzal biztattam magam, hogy na, majd a viadal, na, majd a viadal, de képzeljétek, a viadal se volt izgalmas. :D Az utolsó kb. 10 oldal már az volt, és elég jó kis függővége lett, de nem tudom, elég lesz-e ahhoz, hogy elolvassam a befejező részt.

Az, hogy csak ennyi, részben annak köszönhető, hogy hála istennek, nem sok olyan könyvem volt idén a fentieken felül, ami megérdemelte volna, hogy abbahagyjam, de részben annak is, hogy még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy inkább végigolvasom, ha már belekezdtem.

2018. december 26., szerda

2018 könyves sorozatai

Hamarosan jönnek az évértékelő posztok, sokan már az év utolsó napjaiban megírják, én át szoktam rakni január első napjaira, mert sokszor szilveszter este sikerül még egy utolsó könyvet gyorsan befejezni. De hogy ne legyen kilométer hosszú majd az évértékelő, két témát szeretnék megírni előre, ezek nagy valószínűséggel már nem változnak a hátralevő pár napban. Az egyik az év könyves sorozatai, a másik a félbehagyott könyvek. Kezdjük az elsővel!

Bár minden évben megfogadom, hogy kevesebb sorozatba kezdek, részben mert bizonytalan, hogy magyarul végigviszik-e, részben meg mert sokszor én magam unok rájuk, azért sosem tudom megállni, hogy valami csábító többrészes könyvbe ne kezdjek. Az idén szerencsém volt, kifogtam pár nagyon jót. Igaz, rosszabbakat is.

Bernard Cornwell: Angolszász históriák

Ezt nem is akartam folytatni, de a tévésorozat 2. évada annyira bejött, mint amennyire az első nem, így a könyveket is folytattam. A 3. és 4. részt olvastam el az idén, a 3. tetszett is, de a negyedikkel megszenvedtem. Az a ritka eset állt fent, hogy a tévés feldolgozás jobban tetszett, mint a könyv. Még nem tudom, folytatom-e, esély van rá.

Alan Bradley: Flavia de Luce

Csak egy részig jutottam, pedig abszolút bejött a fura, koravén, "méregkeverő" kislány története. Mindenképp folytatni szeretném.

Virág Emília: Hétvilág trilógia

Az utolsó része jött ki az idén, szerettem ezt is, mint az előző kettőt, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy alig 3 nap alatt faltam be a lezáró kötetet.

Az írónőtől bármi jöhet ezentúl, vevő leszek rá!

Joe Abercrombie: Szilánkos-tenger trilógia

Az erős női szereplők miatt kezdtem olvasni, de ha az erős azt jelenti, hogy gusztustalan és nőietlen, akkor kösz, nem. Az első rész bejött, a 2. kicsivel kevésbé, de a 3. már nehezebben csúszott le, az a sok csatajelenet meg intrika nem az én világom. Ahogy a high fantasy sem.

Jó volt komfortzóna elhagyásnak, de nem hiszem, hogy túl sűrűn fogok ezzel a műfajjal próbálkozni a jövőben.

Böszörményi Gyula: Ambrózy báró

Ezt viszont imádtam, mind a 4 részt, plusz a kiegészítő köteteket is, elvileg lezárt, pedig még olvastam volna tovább.

Terry Pratchett: Sajogi Stefánia trilógia

Az íróval való ismerkedésem első könyve. Nagyon bizarr könyv volt, ugyanakkor tetszett is. Szeretném folytatni, és elolvasni a másik két részt is.

Kai Meyer: Varázskönyv trilógia

Amilyen jól indult A betű mágusa, tele egy csomó szuper ötlettel, annyira elvesztettem az összes érdeklődésemet iránta a végére. Nem folytatom, pedig nemrég jelent meg a 2. kötete magyarul.

Charlie N. Holmberg: A papírmágus trilógia

Ezt viszont nagyon szerettem, a lezáró kötet jutott belőle idénre. Van 4. rész, vagy spin off is belőle, nem tudom, minek is számít végül is, remélem, az is lesz majd magyarul.

Sokan kritizálták, hogy rövidke, de legalább semmi felesleges nem volt benne, és hát igen, kérem szépen, ilyen egy tökéletes lánykérés, mint amit ebben a kötetben olvastam.

Jodi Taylor: St. Mary krónikák

Csak egy részt sikerült elolvasnom, magyarul tudtommal már van három, angolul meg már valami 8-10-nél tart, nem is tudom pontosan. Időutazós, ami nálam eleve előnnyel indul, irtó jó akciójelenetek vannak benne, pedig olyat nem olyan könnyű írni, jó kis angol humora van, mégsem folytattam - eddig.

De nem adom fel, egyszer majd a folytatásokra is sor kerül.

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Aranyos volt, cuki, gyönyörű maga a könyv, de ez nekem túl "gyerek". Tudom, ez hülyén hangzik, merthogy gyerekkönyv, de vannak gyerekkönyvek, amiket felnőtt fejjel is lehet élvezni, ez nem olyan.

Bűvészet iránt érdeklődő, korban is (nemcsak lélekben) gyerekeknek ajánlom, fontos kérdéseket vet fel, mint pl. a másság, de én nem fogom folytatni.

Brodi Ashton-Cynthia Hand-Jodi Meadows: Lady Jane

Alakváltós, történelmi, de jócskán átírva, és vicces. YA ugyan, de az idegesítő részei nélkül, bejött, remélem, érkezik majd a folytatás.

V. E. Schwab: A mágia árnyalatai

Tavaly tetszett az Egy sötétebb mágia, de a folytatása, a Gyülekező árnyak egészen tegnapig esélyes volt a félbehagyott könyvek kategóriára is. Mostanában hála istennek nem olvastam ilyen dögunalmas, semmitmondó, szószaporító könyvet. Csak azért nem hagytam félbe, mert állítólag a viadal része tök izgalmas. Nos, maga a viadal kb. a 3/4-énél kezdődik, és bár volt egy-két jobb rész, nem tudott lekötni az sem. Az utolsó kb. 10 oldal tényleg feszült lett, egy jó kis függővéggel, de nem tudom, érdekel-e annyira a folytatás, hogy belekezdjek a záró részbe.

Jessica Townsend: Morrigan Crow

Ez viszont az instant szerelem! Tuti, hogy dobogós lesz az idei legjobb könyvek listáján. Alig várom a folytatást.

Caleb Krisp: Ivy Pocket trilógia

A másik, amit imádtam, bizarr, vicces, izgalmas. Jöhetne még más is a szerzőtől.

Christelle Dabos: A tükörjáró

Két rész jelent meg eddig magyarul, és még kettő várható. Azt hiszem, az idei év legnagyobb meglepetése, azt mondják, nincs új a nap alatt, de a szerzőnőnek sikerült egy olyan világot létrehoznia, amivel még sosem találkoztam. Teljesen beszippantott, és nagyon soká lesz még jövő ősz, mikor várhatóan megjelenik a 3. része nálunk.

És tegnap döbbentem rá, hogy ez a könyv tele van intrikával, ami általában idegesíteni szokott, de most egészen jól viseltem. Jó, azért néha már sok volt belőle.

John Bellairs: Lewis Barnavelt

A végzet órája címmel került talán még szeptemberben a mozikba a könyvből készült film, pedig maga a könyvsorozat korántsem friss, az 1. rész 1973-ban jelent meg. A filmet meglovagolva, gyorsan kiadták magyarul is a könyvet, de bekövetkezett az, ami 100-ból egy esetben szokott, a film jobban tetszett, mint a könyv.

Elég nagy eltérések is vannak, de a film humorosabb, látványosabb, izgalmasabb, jobban tetszett a főszereplő, stb. Ha netán folytatják is magyarul, nem hiszem, hogy továbbolvasom.

Ahogy most így egyben elnézem, nem kevés sorozat ez, de van köztük lezárt, olyan is, amit nem fogok folytatni, szóval jövőre csökkenni fog a számuk. Már ha nem kezdek új sorozatokba, persze, amire azért, valljuk be, jócskán van esély. :D





2018. december 18., kedd

Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban (A tükörjáró 2.)

Van egy íratlan szabályom. Sosem olvasom el a egy könyvsorozat köteteit közvetlenül egymás után, mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet. Valamiért besokallok ilyenkor az adott könyvből, akármilyen jó. Néha még a kétkötetes könyveknél is érzem ezt. De A tél jegyesei után nagyon nehéz volt betartanom ezt a szabályt. Sőt, igazából nem is nagyon sikerült. Nekiálltam A végzet órájának, olvastam pár oldalt a rettenetesen nyögvenyelős Gyülekező árnyakból, de aztán megadtam magam, és mégis inkább fejest ugrottam a tükörjáró kalandjainak folytatásába.

És nem bántam meg, ez a könyv még vastagabb, mint az 1. kötet, 680 oldal, de ezt is sikerült 6 nap alatt letolnom. Picit szakadozottabban sikerült, de ebbe talán belejátszott az is, hogy beteg voltam, egy hozzátartozóm kórházba került, elég feszült voltam egy csomó más ügyintézés miatt is, szóval igazából nem tudom, hogy most a könyv "hibája", netán az enyém, esetleg mindkettő, hogy időnként meg-megakadtam az olvasással.

Faruk és Ophélie
De azért egy szó panaszom sem lehet, a könyv fordulatos, izgalmas, pereg, csak tátjuk a szánkat, annyi az esemény. Karaktereink fejlődnek, Ophélie megtanul kiállni magáért, Thorn sem feltétlenül csak az a karótnyelt, sótlan figura, mint aminek az első kötetben láttuk. Többet tudunk meg több szereplő hátteréről, pl. Farukéról, Thornéról, a lovagéról, megjelenik Ophélie családja az esküvőre, valami 26-an, és mindeközben szinte senki és semmi sem az, mint aminek tűnik, nem beszélve a címbeli rejtélyes eltűnésekről, aminek megoldásával Faruk épp Ophélie-t bízza meg. Számomra nem volt világos, hogy miért épp őt, nekem itt egy picit megdöccent a történet logikája, de hogy izgalmassá vált, az biztos.

Annyi kritikám lenne, hogy néhol már fárasztónak találtam a Délibábosok sok káprázatát, iszonyat nehéz lehet úgy élni, hogy az ember sohasem tudhatja, mit is lát valójában. Emellett gyakran fordul elő, főleg Faruk ábrázolásánál, de itt-ott másoknál is, hogy rendkívül lassan tesznek ezt vagy azt, lassan hátrahajtja a fejét, kitekeri a nyakát, stb., ha ezt valós időben kellene néznem vagy olvasnom, elég unalmas lenne. 

Berenilde
A Sark amúgy borzalmas hely lehet, nagyon nem szeretnék ott élni, az udvari élet nekem cseppet sem vonzó, sokkal-sokkal kellemesebb lehet Animán lakni, olvasva legalábbis igazán viccesek a lélekkel bíró, ezáltal időnként mozgó és önálló akarattal bíró tárgyak. Lehet, hogy a való életben nem élvezném annyira, hogy elugrál a sótartó, vagy megpróbál megfojtani a sálam, de milyen menő már, hogy ugyanakkor megpróbál megvédeni!

Spoiler nélkül nehéz lenne többet írni, emellett a történet olyan szerteágazó és bonyolult, hogy nem is szeretnék jobban belemenni. A megoldásra egy percig sem gondoltam, tényleg nem tudtam kitalálni, az a függővég pedig! Hú, de soká lesz, mire olvashatjuk a 3. részt magyarul! Én mindenesetre nagyon várom.

Továbbra is igaz, hogy jóval komolyabb, mint egy átlag ifjúsági könyv, és én ezért rettentő hálás vagyok. Olyan nem éppen ya témák is előkerülnek, mint a drogok (vagy azok könyvbeli mása), sőt még a bordélyházak is. Finoman persze, mert mégiscsak ya, de ott van.

Na, és hogy lesz-e esküvő, előkerülnek-e az eltűntek, olvasható-e Faruk könyve? Nem árulom el, de a könyvből sok minden kiderül. Meg legalább annyi minden nem. :D

A fordítás most is pazar, Molnár Zsófia ismét kitett magáért, és a borító is szépséges lett.

Az év legjobb olvasmányait számomra mind a Kolibri Kiadó szállította, kinevezem őket hivatalosan is a kedvenc könyvkiadómmá. :)

10/9



2018. december 3., hétfő

Christelle Dabos: A tél jegyesei (A tükörjáró 1.)

Már tavaly óta szeretném elolvasni ezt a könyvet, eleve vonzott magához valamiért, aztán sok szépet és jót olvastam róla, de csak most, hogy már a 2. rész is elérhető magyarul, csak most sikerült elolvasnom az elejét.

Nekem mindig gyanús, ha valami iránt túl nagy a lelkesedés, istenem, hány könyvben csalódtam már emiatt! De ezúttal nem, gyakorlatilag az első oldalakba beleszerettem, és túlzás nélkül állíthatom, hogy a Harry Potter óta nem olvastam ki ilyen vastag könyvet ilyen sebességgel. Mindössze 6 nap kellett az 580 oldalhoz.

Bevallom, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem, arra, amit kaptam, nem. Először is valami "ifjúságibbra" gondoltam, de ennek a könyvnek sokkal komolyabb a hangvétele, sok témája, motívuma, mint egy tipikus ya-nak. Csak egy pici kellene, hogy felnőtt könyv legyen. Gyilkosságok, intrikák, mérgezés, mindenféle kegyetlenkedés, felbujtás bűnelkövetésre, szoknyapecér szereplő, bosszú, nem éppen olyan témák, amik egy átlagos ifjúsági könyvben ilyen töménységben előfordulnának.

Semmiféle tinipicsogás, sem szerelmi háromszög nincs benne, sőt, szerelem sem, csak egy egészen icipici, alig észrevehető csírácska, ami jelzi, hogy a további kötetekben (4 kötetesre tervezi a szerző) esetleg lehet szó valamiről, és meg kell mondanom, hogy én ezt végtelenül élveztem.

Külön tetszett, hogy nem angol nyelvű, olyan jó volt olvasni a javarészt francia neveket, hisz nekem a francia nyelv egy régi, de mostanában nagyon elhanyagolt szerelmem.

A történet lassan építkezik, de egyetlen percig sem untam, rögtön beszippantott az a furcsa közeg, amiben játszódik. A világ darabokra tört, amiket szilánkoknak hívnak. Az egyik ilyen szilánkon, Animán él Ophélie, a főhősnőnk, akinek két különleges képessége is van. Az egyik, ha puszta kézzel megfog egy tárgyat, időrendi sorrendben visszafelé feltárul előtte a tárgy múltja. Ezt olvasásnak nevezik. Hogy ne olvasson véletlenül a tárgyakban, a lány kezén folyton kesztyű van. A másik képessége, hogy át tud kelni a tükrökön. De a többi animistának is vannak képességei, Ophélie nagynénje, Roseline néni pl. a papírral van jó viszonyban, képes arra, hogy bármilyen szakadt papírdarabot helyreállítson. Hű, de jó szolgálatát venném ennek a képességnek a könyvtárban!

Animán a tárgyaknak lelkük van, amivel kommunikálni is lehet (én egyébként is hiszek abban, hogy a tárgyaknak van valamiféle egyéniségük, ha más nem, hát annyi, hogy a személyes tárgyainkhoz hozzátapad a lelkünk egy része, ezért válunk meg nehezen számunkra kedves tárgyaktól, vagy ezért érzem én, hogy ha más tárgya kerül hozzám, annak idő kell, mire az enyémmé válik, ezért nem veszek szívesen használt könyvet vagy turkálós ruhát), de ez nagyon szépen és természetesen simul bele a történetbe, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb.

Ophélie jól elvan a maga világában, a szemüvege és a sála mögé rejtőzik (ezeknek szintén lelkük van, de erről nem írnék többet), és esze ágában sincs férjhez menni, hiába van abban a korban, míg családjának tagjai, a Matrónák, úgy nem döntenek, hogy márpedig férjhez megy egy férfihoz, Thornhoz, aki a Sark nevű szilánkról származik, ahol irtózatos a hideg és a lakói valamiféle vademberek. A lánynak minden tiltakozása ellenére mennie kell, és kezdetét veszi egy olyan út, aminek során Ophélie-nek keserves tapasztalatokon át kell megtanulnia, kiben bízhat és kiben nem, hogy kiálljon magáért, és megvédje magát. 

Míg Animán mindenki családtag, a Sarkon nagyon durva feudális rendszer van, az élet szó szerint életveszélyes, és szinte semmi és senki sem az, aminek látszik.

Thorn ellentmondásos figura, és remélem, a következő részekben többet és pozitívabbakat tudunk meg róla, jelenleg nem éppen kedves alak, de mégis vannak reményt keltő megnyilvánulásai. Sem ő, sem Ophélie nem a megszokott ya hősök, sem külsőleg, sem belsőleg. Rendkívül érdekes volt figyelni a változásaikat, amik egyelőre elég lassúak, de észrevehetőek. Thorn indokai fokozatosan derülnek ki, de mivel végig Ophélie szemével látunk mindent (de nem E/1-ben, hála istennek), korántsem biztos, hogy a lány jó következtetéseket von le. Thorn és családja elkövetik azt a hibát, hogy feltétlen engedelmességet várnak a lánytól, ahelyett, hogy beavatnák a dolgokba, ami előre megjósolható, hogy kizárólag csak baj lehet belőle.

A szöveg rendkívül igényes, a fordítás egyszerűen pazar, Molnár Zsófia munkája. A borító is csodaszép.

Végtelenül örülök, hogy elolvastam a könyvet, és egészen biztos, hogy folytatni fogom.

10/9


2018. december 2., vasárnap

Caleb Krisp: Hozzátok el nekem Ivy Pocket fejét! (Ivy Pocket 3. )

Kedvenc szobalányunk története a végéhez ér. A Caleb Krisp Ivy Pocket és az Óragyémánt és az Állítsátok meg Ivyt! című regényében megismert szeleburdi szobalány, Ivy élőkön és holtakon keresztül szórakoztatott minket képtelen kalandjaival, a trilógia pedig a Hozzátok el nekem Ivy Pocket fejét! című kötettel zárul, nem kevésbé humorosan és elképesztő csavarokat tartogatva.

FERGETEGESEN VICCES és elsöprően kiborító hősnőnk ezúttal Londonba indul, hogy átkelve Prospába megmentse Anastasiát és az ifjú Rebeccát, akikre a halálnál is rosszabb sors vár. Csakhogy minden lépésnél akadályokba ütközik. A gonosz Miss Always és ördögi lokkjai a nyomában vannak. Anastasiát álnok és szívtelen nővére szörnyű helyre rejti, ahol soha senki nem találhatja meg. És ami a legrosszabb: még az Óragyémánt is felmondja a szolgálatot.
Az Ivy Pocket-trilógia VIHAROS FINÁLÉJÁBAN ezernyi rejtély vár arra, hogy végre megoldja valaki. (Ja, és mellesleg egész Prospát meg kell menteni.) És ki lehetne alkalmasabb a feladatra, mint épp Ivy?

Elérkeztem a trilógia 3. és egyben utolsó részéhez. Bevallom, alig vártam, hogy megtudjam, hogy zárul a történet, mivel az első két kötet sok kérdést felvetett, néhányat megválaszolt, de legalább annyit nyitva hagyott. Mi lesz Ivyval, átjut Prospába, megtalálja, és meg tudja menteni Rebeccát és Anastasiát? Mindenkit megnyugtatok, hogy a könyv végére a legtöbb kérdésünkre választ kapunk, és szereplőink sorsa lezáródik.

Választ kapunk többek között arra is, hogy miért félig halott Ivy, hogy ki Anastasia gyermeke, és hogy visszakapja-e, és hogy gyógyítható-e a Prospát sújtó titokzatos Árnyék nevű betegség.

Nehéz dolgom van, mert spoiler nélkül szinte semmit sem írhatok, így kénytelen vagyok rébuszokban beszélni.

Ivy most is egyik kalandból a másikba, egyik kalamajkából a másikba keveredik. Valamivel előrelátóbb, mint volt, hamarabb gyanakodni kezd, de még mindig gyakran rossz következtetésekre jut. A könyv első fele most is ugyanolyan vicces, mint az első két rész volt, de a 2. felében inkább az izgalom és a kaland dominál. A végét egyhuzamban olvastam el, és felváltva rágtam a körmöm (képzeletben), és hüledeztem a fordulatokon. Emellett azért a könyv az abszurd humoráról sem feledkezett meg, azt hiszem, életemben nem olvastam annyi különböző szót, kifejezést és hasonlatot arra, hogy valaki bolond. 

Ivy néha még mindig elképesztően tapintatlanul viselkedik, ugyanakkor hihetetlenül bátor, és a szíve tele van szeretettel. Nagyon drukkoltam neki, hogy végül családra találjon, és ez a könyv is bebizonyította, hogy egy család nem feltétlenül vérrokonokból áll, sosem késő megváltozni, és bár helyrehozni, sajnos, mindent nem lehet, de újrakezdeni igen.

Most is John Kelly jópofa rajzait nézegethetjük a borítón és a könyv belsejében. A fordítás ezúttal is Pék Zoltán munkája, a tőle megszokott kiváló minőségben.

Nagyon remélem, hogy kapunk még Caleb Krisptől könyveket. Ja, és még köszönetnyilvánítást is úgy tud írni, ahogy senki más. Ne hagyjátok ki azt sem!

Az olvasás lehetőségét köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10