Keresés ebben a blogban

2024. május 31., péntek

Májusi zárás

Sosem akart véget érni ez a május, ugyanakkor elképedtem azon, hogy az évből már 5 hónap letelt. Ki érti ezt a kettősséget? Régebben a január nem akart sosem letelni, de idén az elszáguldott, a május meg mintha egyhelyben toporgott volna.

Öt könyvvel végeztem a hónapban.

1. J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (MinaLima-féle illusztrált)

Ez a sorozat még mindig szerelem, és remélem, az is marad. Érdekes, hogy pl. Ady Endrét azért nem szeretem, mert egy - meg lehet kövezni, de - szemétláda volt a magánéletben (a javára lehet írni, hogy legalább önazonos volt), de Rowling vitatható megnyilvánulásai sem tudják megutáltatni velem Harry Pottert. (És most ebbe ne menjünk bele, hogy mennyire értem vagy fogadom el a szerzőnő véleményét.)

A MinaLima-féle illusztrált változattal folytattam az eredeti, angol nyelvű változattal való ismerkedést. Szerintem eddig ez volt a legszebb. Ismét elmondom, hogy remélem, végigviszik ezt a sorozatot. Mondjuk nem könnyű olvasni a rengeteg interaktív cucc miatt, az egyes rajzokat védő lapok állandóan kicsúszkáltak, maga a könyv is irtó vastag, mi lesz a későbbi kötetekkel, amik már eleve igen vaskosak? Sokadik újraolvasásom ez, de angolul most először olvastam.

"Szerencsére" a kisebb részleteket jól elfelejtettem, ezért jó sok mindenre rá tudtam csodálkozni, és felfedezni, hogy a film milyen sok mindenben más. Pl. a kviddicskupa-döntőn úgy izgultam, mint aki először olvassa, és a dementoros-időnyerős utolsó harmad is nagyon izgalmas volt, pedig a végkimenetelt tudtam, de addig is voltak részletek, amikre nem emlékeztem.

Pár helyen azért felhúztam a szemöldököm. pl. - SPOILER - Sirius kutya képében kiúszott a partra az Azkabanból? :O Olyan közel van, vagy olyan jól tudott úszni? - SPOILER vége

Vagy hogy milyen egysíkúak a mardekárosok, mind rosszindulatú és gonosz, jellemfejlődés nuku, bár Draco majd azért a legvégére változik egy kicsit. És persze Piton olyan, amilyen, tudjuk (amit Neville-lel művelt, egyszerűen vérlázító, az bizony a bántalmazás kategória), de itt a szokottnál is szemetebb volt, ahogy bármi áron bosszút állt volna Lupinon és Siriuson. Akik persze nem voltak vétlenek, de könyörgöm, eltelt vagy 20 év! Sirius meg amúgy tényleg elég nagy seggfej sok esetben, ezt az Azkabanban töltött 12 év sem tudta kiölni belőle.

Az angolul olvasás megint nagy élmény volt, örülök, hogy belevágtam. Ismét megállapítottam, hogy a magyar fordítás jórészt zseniális, főleg a különböző állatok magyarítása, de most is volt, ahol az eredeti jobban tetszett, bár példát nem tudok hozni.

2. A. M. Howell: Az elveszett titkok kertje

A leírás és a borító alapján mást vártam. A komor történet miatt még az ajánlott kor fölé lőném, inkább nagyobbacska kamaszoknak, nem 10 év fölötti gyerekeknek javasolnám.

Titok meg kert volt bőven benne, és meg kell hagyni, izgalmas is volt, a szerző ügyesen mozgatta a szálakat, végig fenn tudta tartani a figyelmemet. A történetet belengő melankólia ellenére volt benne életöröm és finom derű is. A könyv végül pozitívan zárul, egy hiányérzetem maradt, hogy Veres sorsa nem záródott le megnyugtatóan, pedig ő is megérdemelte volna, mint Will.

Tetszett, hogy Clara köszön a szobáknak, tárgyaknak, mikor idegen helyen jár. :)

Szeretnék a szerző további könyveivel is megismerkedni.

3. Rigó Béla: A Mézga család

Jó volt nosztalgiázni, szerettem a képeket is, a történetek valamilyen szinten még így is humorosak voltak, de lehet, hogy csak azért, mert ismerem az "eredetit". Fel is merült bennem egy újranézés, remélem, maradna ugyanaz a jó érzés, mint amit gyerekként okozott.

4. Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz asszistense

A hónap csalódása. Részletes véleményért lásd a bejegyzést:

https://irgulyasescsalamade.blogspot.com/2024/05/hannah-nicole-maehrer-gonosz.html

5. Travis Baldree: Koponyák és könyvesboltok (Legendás latték 0.)

Minden jó, ha a vége jó alapon egy kellemes olvasmánnyal zártam végül a hónapot, ami a hónap egyik kedvence is lett. Nagyon vártam az előzménykötetet, remélve, hogy legalább olyan jó lesz, mint a Legendás latték, és nem is csalódtam. A Lattékban az újrakezdés témája fogott meg, és emiatt nem zavart a történet lassúsága(?) Én nem éreztem lassúnak azt sem, de ez a rész jóval mozgalmasabb.

Harcos orkunk, Viv, pihenőre kényszerül egy sérülésnek köszönhetően, és társai a sokat sejtető Borongó nevű kisvárosban hagyják lábadozni. Az eleinte rosszul fogadott kényszerpihenő alatt végül sok új barátságot köt, sok mindenre rájön, sokat fejlődik, és a végén még a nagy leszámolásra is sor kerül.

Ez a kötet is tele van szerethető figurákkal, Páfrány, az egerentyű, a kutya-griff (griffenetnek nevezik a könyvben) Pörkölt, Maylee, a pék, és az eleinte rémisztőnek tűnő csontvázhumunkulusz, Hátizsák, Gallina, a gnóm, mind belopták magukat a szívembe.

Varine, a nekromanta és hátborzongató könyve kellően félelmetes szereplők ahhoz, hogy utálni lehessen őket, és izgulni főszereplőinkért. A címbeli könyvesbolt rendbehozatala ismét felidézte az újrakezdés motívumát, a szürke ember, a nekromanta, a varázskönyv és a csontvázak miatt pedig ez a rész kicsit jobban hasonlított egy klasszikus high fantasy regényhez, de azért még bőven benne maradt a habkönnyű kategóriában. Nekem ez épp elég volt, nem vágytam többre. És sütik is voltak bőséggel. :)

Az írói stílus is sokat fejlődött meglátásom szerint, de a szerény romantikus vonalat kihagytam volna. Remélem, Baldree folytatja ezt a sorozatot, én vevő leszek rá.

A cím fordítása ellentmondásos érzelmeket váltott ki bennem, mert szuper, hogy megtartották az alliterációt, ugyanakkor az eredetiben szereplő csontpornak van jelentősége, míg a koponyáknak nem igazán. A fordítással bajom nem volt, egyszer akadtam fent egy pillanatra azon, hogy "paraszti józan ész", józan paraszti lesz az, de sose legyen nagyobb bajom. Szerencsére nem voltak most oh-k meg ah-ok, részemről nem hiányoltam őket.

Hannah Nicole Maehrer: A Gonosz asszisztense (A Gonosz asszisztense 1.)

A "pedig olyan jó könyv lehetett volna" kategória egyik idei győztese ez a könyv. A jó kis borító meg a fülszöveg alapján valami Addams family típusú történetre számítottam, némi bizarr beütéssel, de nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az elején még vannak tényleg bizarr, sőt akár gusztustalannak is mondható részek, a mennyezetről lógó levágott fejekkel meg a padlón guruló szemgolyókkal, de aki ettől viszolyog, ne aggódjon, pár oldal után már mutatóba sincs belőlük egy sem. Nekem az sem volt világos, hogy mitől is gonosz az A Gonosz, milyen alapon kínoz meg öldököl, mert csak annyit árul el, hogy nem voltak ártatlanok. Egyikükről lehet annyit tudni, hogy kacsákat dobált meg kővel (wtf?), ami nyilván nettó szemétség, de hogy emiatt kínzást és halált érdemelt volna? Nem hiszem.

Főhősnőnk Evie is olyan kis fura figura, igen gyorsan elvállalja ezt az állást, oké, hogy szüksége van rá, no, de hogy viszonylag gyorsan túlteszi magát az egész gyilkolászós helyzeten, sőt egy helyen azt mondja, hogy ha A Gonosz kérné, még kínzásra is vetemedne, az azért minimum érdekes jellemre vall. Igen hamar vonzódni kezd izmos munkaadója iránt, én pedig kikérem magamnak a nők nevében, hogy nekünk elég lenne egy izmos alkar meg egy feszes áll. Különben megfigyeltétek már, hogy az ilyen veszélyes férfi figuráknak a romantikus könyvekben mindig feszes az állkapcsa? Csoda, hogy nem kapnak görcsöt. Vagy már kaptak is, azért nem tudják ellazítani?

Evie egyébként hol talpraesett kiscsaj, aki mindent megold és megszervez, hol egy nebáncsvirág, hol meg az apjáért és a húgáért mindent elkövető lojális családtag, és főnöke iránt is a végletekig lojális. Néha meg rettentően naivnak meg álmodozónak tűnik.

A Gonosz. Hát én ezen a pasin nem tudtam kiigazodni. Nekem annyi jött le, hogy mikor stresszes meg dühös, akkor kinyír pár embert, számomra kicsit randomnak tűnő módon, és mivel folyton dühös, az elején elég sűrűn gyilkol. Még szerencse, hogy azért néha mást is csinál. Ezen kívül meg nem tudok mondani róla semmit, sajnos, annyira jellegtelen figura. Izmos, ezt elég sűrűn hangsúlyozzák. Ja, és persze csupa feketében jár, mi másban?

Akiket bírtam. Penge, az állatidomár, aki sárkányokkal meg sárkányviperákkal foglalkozik. Hagrid elemében lenne itt, mert kiderül, hogy a sárkánnyal csak rendesen kell bánni, és máris kezes bárány lesz belőle, aki még dorombol is! Dorombol, értitek? A másik Kingsley, a békaszerű varázsállat, aki nem tud beszélni, ezért kis táblákat tart fel, ha mondani akar valamit. Ezek szerint írni tud.

A történetben, ahogy már említettem, elég hamar jelentőségét veszti A Gonosz napi szintű gyilkolászása, szerencsére, mert ha az a vonal marad, ami az elején volt, Evie epekedésével az izmos alkar iránt, és A Gonosz feszes állával, biztosan félbehagyom. De van itt más történetszál is, nem is egy, némelyik egész érdekes, némelyik meg a "meh" kategória. Magára a történetre viszont egy szót tudnék használni, és az a káosz. Keszekusza a történetvezetés. Szerintem az írónő nem tudta igazán eldönteni, mit is akar ezzel a történettel kezdeni, és mindenből IS rakott bele egy kicsit. Epekedős romantikus, bizarr álparódia, varázslóvilág, bosszú, mindenből volt benne egy kicsi, meg még ennél is több.

Az egész világ nekem nagyon kidolgozatlan. Van egy királyságunk, ahol létezik olyan, hogy mágia, de hogy ki és milyen alapon birtokolja, az nekem nem volt világos. Az se, hogy milyen korban játszódik, de nem modern, mert pl. szekéren utaznak. Isznak egy üstfőzet nevű valamit, ami a kávé lehet, mert ugyan nem ez a neve, de koffein van benne, sötét és keserű. Ez így elég fura volt nekem. A Gonosznak van egy kastélya, amit kb. abból tart fenn, hogy kirabolja a királyi kincsesszekereket. Más legalábbis nem derült ki erről. A Gonosz arcát senki sem ismeri, pedig egy sereg ember él a kastélyában, és vannak gyakornokai is! Mi a fenét "gyakorolnak" ezek vajon? Hogy hogyan kell ölni meg útonállni? Ez sem derül ki. Az egész nyelvezet nagyon fura, mert üstfőzet van, de koffein, és A Gonosznak van irodavezetője. Ja, és van olyan, hogy bomba, mivel a kötet története az, hogy bombát helyeznek el A Gonosz dolgozószobájában, és keresik, hogy ki lehet a király beépült embere. Erről a királyról is csak kb. az derül ki, hogy kölcsönösen utálják egymás Gonoszunkkal. Szóval hol egy minimum 20. századi modern történet ez, hol meg középkori.

Visszatérve arra, hogy nem ismerik A Gonosz arcát. Ahogy mondtam, egy sereg ember veszi körül, és nem mindenki olyan lojális ám hozzá, mint Evie, és még soha senki sem árulta el, hogy hol lakik és ki ő? Nehéz elhinni. Oké, hogy van valami mágikus szerződés, de nem tudom, mennyire tekinthető az komolynak, mert mikor egyszer Evie és A Gonosz összekapnak, és Evie felmond, semmi következménye sem lesz azon kívül, hogy kicsit távolabbról epekednek egymás iránt addig, míg ki nem békülnek. 

Ez az egész gyilkolászós-útonállós dolog teljesen megállná a helyét, ha valami morbid paródia lenne, de mivel totálisan komolyan veszi magát, szerintem komoly problémákat vet fel.

Igazán kár érte. Úgy tudom, trilógia lesz, de a 2-3. rész még nem jelent meg, plusz jó nagy függővéggel ért véget, de kétlem, hogy folytatni fogom.

A fordítással voltak komoly problémáim. Volt, amit tetszett, pl. a bánatos békába! felkiáltás jópofa volt, ill. egyszer Kingsley a BREKÍTSÉG! táblát tartja fel, ezen jót nevettem. De sajnos több volt, amit zavart. Először is nem tudom, A Gonoszban miért nagybetű az A is. De ez még hagyján. Evie és A Gonosz azonnal tegeződnek, holott Evie uramnak szólítja főnökét. De még ennél is furább, mikor jön Mr. Hogyishívják, akit szintén letegeznek, valami "Nézd meg magadnak, Mr. Gushiken!" (talán ez volt a neve, nem jegyeztem meg) volt a mondat. Hogy mi?

És voltak még rettentő bénácska mondatok is. Oké, hogy nem lehet minden fordítás tökéletes, de ha sok az ilyen, az már nagyon zavaró tud lenni. Pár példa, amit sikerült megjegyeznem. "A szíve a mellkasában vert." Szerencse, hogy nem a bokájában. "Az egyik kezét a lábára tekerte." Atyavilág, jó hosszú és rugalmas keze lehetett. "A feje hátrafelé biccent." No, külön kikerestem a biccen szó jelentését, mert valamiért nekem ez lefelé irányuló mozgást sugallt, de valószínűleg azért, mert a biccent=bólint szóra asszociáltam róla. Íme: 

1. (tárgyragos határozóval is) (átv is) állandó helyzetéből (zökkenésszerűen) kibillen, elmozdul, ill. (vhonnan) vhova mozdul, zökken

1a. 〈ember v. állat feje〉 (többször egymás után) föl-le billen, bólingat, ill. 〈ember v. állat a fejével〉 bólogató mozgást végez

1b. 〈kül. virág, növény〉 föl-le mozog, hajladozik, bólingat

1c. (rég, ritk, átv is) kizökken addigi működéséből, más irányt vesz, ill. a helyes, a várt működésre vált vmi

Mindenesetre ezek alapján ebbe a mondatba nem illik sehogy sem, talán billen lehetne ide jó.

Még pár: "nem szegte le a kedvét". Hová szegte le? A "le" nem kell ide.

"az ujjait csóválta" Hűha! És azt hogy kell? Nem lehetett volna egyszerűen csak integetett?

Volt még a végén háromszor, hogy a tőr lüktetett a kezében, kíváncsi lennék, mi lehet az eredeti, mert élek a gyanúperrel, hogy valami ott ment félre.

Összességében jobb lett volna kihagyni ezt a könyvet. Kb. felétől voltak egész jó részei, de sajnos ez bőven kevés volt nekem.


10/5


2024. május 1., szerda

Áprilisi zárás

No, tessék, azt mondtam januárban, hogy ebből nem lesz rendszer, erre itt vagyok idén a 4. havi zárással. :D Rá lehet erre cuppanni, legalább pár mondatban megemlékszem minden olvasott könyvről, de nem nyomaszt, hogy hosszasabban írjak.

Ez a hónap nem volt valami huszáros olvasás terén, bár mindennap olvastam, mégis alig haladtam. Két félbehagyásszerűségem is volt, és e két könyvön kívül csak egy befejezett könyvem volt.  Ja, és ez egy lelki-meditációs hónap volt, bár nem szándékosan válogattam ez alapján az olvasmányaimat.

1. Ierene Vallejo: Papirusz

Február végén kezdtem, de csak kínlódtam vele. Fele környékén feladtam, onnan már csak átlapoztam, és ha valami felkeltette a figyelmemet, abba beleolvastam. Így nem lett félbehagyás ugyan, de rendesen mégsem olvastam végig.

Nem sok minden maradt meg, kb. a rosette-i kő története (amit ismertem), hogy Nagy Sándor egy szemét őrült rohadék volt, és hogy a szerzőt csúfolták és bántalmazták gyerekkorában az iskolatársai, ami sajnálatos, de mi köze a könyv témájához?

Ami még nem tetszett, hogy ugyan voltak fejezetek, ezáltal elvileg tematika, de valójában nem láttam az ívet, amire a történeteket felfűzte volna a szerző, emiatt úgy éreztem, hogy ide-oda kapkod.

Viszont mindenképp a javára írható, hogy a szerző igen széles körből merítette a témáit, és nagyon alaposan utánajárt mindennek. A könyv tele van tényekkel, történetekkel, de számomra épp ez vált a hátrányává is, mert egyszerűen túl sok volt.

A fordítás többnyire jó volt, néhol volt pár fura megoldás, de egynél felkaptam a fejem: a 30-as évek Nagy Depressziója. Hirtelen elgondolkodtam, hogy vajon kik lehettek ennyire rossz hangulatban, de aztán rájöttem, hogy a 30-as évek világgazdasági válságára gondolhatott a szerző. Én még így tanultam, a Nagy Depresszió nekem teljesen ismeretlen volt. Bejön rá találat guglin, de tényleg használják ezt így?

Nagy reményeim voltak a témával kapcsolatban, de csalódás volt. Egy újabb magas értékelésű könyv, ami nekem nem jött be.

2. Dr. Joe Dispenza: Válj természetfelettivé

Próbálok mostanában lelkileg helyrejönni, és ennek egyik útját a meditálásban, relaxálásban látom, és ez a könyv, ill. igazából a szerző azért érdekelt, mert orvos, és tudományosan közelíti meg a meditálást. Na, éppen ezzel a tudományos megközelítéssel volt a bajom, mert nem értettem belőle egy kukkot sem, sőt határozottan unalmasnak találtam. Maguk a meditációs gyakorlatok pedig nem nyújtottak újat, mivel évtizedek óta foglalkozom a témával (na, azért csak nagyon laikos módon). Egy dolog volt, ami tetszett, hogy amikor elképzelünk egy célt, képzeljük el a vele járó pozitív érzelmeket is, öröm, hála stb. Ezt is tudtam, csak elfelejtettem, így jó volt erre újra rácsodálkozni.

Sajnos a legtöbb ilyen önsegítő könyv lényege kb. 20 oldal lenne, a többi nagyon sok esetben csak oldalkitöltés (tisztelet a kivételnek), ez sem volt más. Fele tájékán végképp eluntam, még itt-ott beleolvasgattam, de ennyi.

És olyan fura dolgok voltak benne, hogy vannak gének, amik bekapcsolnak pl. a negatív gondolkodás hatására. Tényleg van ilyen? Orvos a szerző, el kell hinnem neki, de őszintén szólva nehezemre esik. Vagy azzal, hogy rendszeresen ugyanazt csinálod minden nap, a múltad a jövőddé válik. Értem valahol ezt a gondolkodást, na, de munkába járó, családos legtöbbünk napjai elég egyformák, sajnos vagy sem. Inkább szokásnak nevezném ezt, mint valamiféle időutazásnak a jövőbe.

3. Domokos Gabriella: Hatodik érzék a köbön

Gabi egy sztár agykontrollos, és ebben a vékonyka kötetben összefoglalja sok-sok elképesztő sikerét - még úgy 2007 tájékáról. Kicsivel több mint 90 oldal, na, itt nincsenek fölösleges körök, csak a lényeg. Főleg a sikereit sorolja fel, néhány tanáccsal, ötlettel - bevallom, ebből jól jött volna több, de azért hasznosak voltak ezek is. Mindenesetre adott egy löketet a gyakorláshoz.

No, az április ennyi volt, remélem, a május kicsit egyenletesebb lesz, kevesebb csalódással.


2024. április 1., hétfő

Márciusi zárás

Nos, a március már jóval több munkával telt, így olvasásra kevesebb idő maradt. Így is sikerült négy könyvet befejeznem, bár volt köztük egészen nyúlfarknyi is. Lássuk!

1. Szabó Krisztina: Az ellopott kívánság

Először is, Pupi, neked nem ajánlom, mert vannak benne lovak. :D Én szeretem a lovakat - távolról -, és Zil nagyon cuki lónak tűnik. Bakancslistás vágyam, hogy megtanuljak lovagolni, de kétlem, hogy lesz már belőle bármi is. 

Nem is tudom, hogy nevezzem a műfaját, mesefeldolgozás? Az Aladdin az alapja, de azon túl, hogy van benne egy lámpás, amiben egy dzsinn van, kevés dolog utal az ihlető mesére. Ill. van még egy tolvajunk is, aki viszont lány.

Elolvastam több értékelést a könyvről, mivel a tipikus romantikust nem szeretem, és azok meggyőztek, hogy ez nem olyan lesz. Hát szerintem meg de. Pontosan az a fajta romantikus, amitől világgá tudnék futni, a "jaj, felforr a vérem, ha a közelében vagyok, de biztosan nem én kellek neki/egy önző mocsok ez a pasi" fajta. Huh. A két főszereplő néha rettentően idegesítő volt. A herceg azért béreli fel a tolvajt, hogy ellopja neki a lámpást, mire a lány hetekig (!) nem mondja el, hogy a lámpás nincs a helyén, és hasonlók.

A történetben a feléig nem sok történik, csak jönnek-mennek, epekednek, bár el kell ismernem, hogy a 2. fele már egészen fordulatos volt, igaz szerintem eléggé kiszámítható volt a legtöbb.

Ha tipikus, huzavonás romantikust keresel, keleti környezetbe téve, neked való ez a könyv, nekem sajnos nem.

2. Janikovszky Éva: Te ezt még úgysem érted...

Mikor átvettem a könyvesboltban, megdöbbentem, milyen kis vékonyka, alig több mint 30 oldal. A fülszöveg szerint befejezetlen, hát olyannyira, hogy alig készült el belőle valami. Igaz, még  1990-ben jelentek meg ezek a lazán összefonódó történetek a Kincskereső folyóiratban, ki tudja, lett volna-e belőle valaha is teljes könyv. Fura volt visszaugrani a rendszerváltás idejébe, amikor egy kabát a piacon 300 Ft-ba került. Nagyon szívesen olvastam volna tovább, kár, hogy ilyen kurtán ért véget. A szokásos módon Réber László rajzai díszítik.

3. Janikovszky Éva: Szalmaláng

Egy újabb Janikovszky. A könyveimet pakoltam, mikor a kezembe akadt ez a könyv, és rájöttem, hogy még sosem olvastam el. Ha jól emlékszem, még a Rukkolán happoltam, igen sok évvel ezelőtt (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rukkola.hu), de a polcon maradt valamiért. Ha már a kezembe akadt, gyorsan neki is álltam.

Bár GR-en igen jó értékelései vannak, meg kellett állapítanom, hogy megint én leszek a fanyalgó, és azt is, hogy szerintem mindenki jobban járt azzal, hogy a szerző tudtommal csak két lányregényt írt, ezt és az Aranyesőt (azt is olvastam valamikor nagyon régen). 

Az, hogy a kor (50-es évek) ma már furcsaságai vannak benne, nem zavart, részben még én is ebben nőttem fel, de maga a történet sem tetszett, és a főszereplő Vera meg főleg nem volt szimpatikus. Oké, oké, én is voltam olyanba szerelmes, aki nem érdemelte meg, és teljesen irreális volt, elérhetetetlen férfiakba, színészekbe főleg (valamiért ők a gyengéim, pl. sportolók sosem érdekeltek), úgyhogy ezzel tudtam azonosulni valahol, de egyszerűen nem tudott megfogni ez a könyv, jószerével meg sem tudom indokolni, miért. Annak idején az Aranyesőről is hasonló véleménnyel voltam.

Vera szülei voltak nagyon szimpatikusak, valahogy mindig tudták, mit kell mondaniuk, mit kell tenniük, és bár nem volt náluk gyakori a testi érintkezés, ölelés, ilyesmi (amin azért kicsit meghökkentem), mégis úgy tűnt, nagy a családban a szeretet és a harmónia.

Még egy-két szót a könyv állapotáról. Egészen megdöbbentem, mikor kinyitottam, mert főleg az első lapok, de a későbbiek is botrányosan koszosak, csupa folt (ettek ezen vagy mi?), volt oldal, ami penészes volt. Nekem nem lett volna képem ilyen állapotú könyvet odaadni bárkinek is, még ingyen sem. Emlékeim szerint jó állapotú könyveket ajándékoztam oda annak idején, mikor még rukkoláztam. Nem is szívesen tettem vissza a polcra, majd az örököseim még azt hiszik, én bántam ilyen rosszul szegénnyel, de tovább sem adnám ilyen állapotban, az is biztos, és persze kis sem dobnám.

4. Ruff Orsolya: A kámforrá vált párizsi örökös (Orczy Mimi kalandjai 2.)

Még decemberben olvastam az első részt, és megörültem, hogy ilyen hamar lecsaphattam a 2. részre. Számomra ilyen egy ízig-vérig igazi ifjúsági könyv (vagy talán inkább middle grade? a stílusa inkább e felé hajlana), izgalmas, fordulatos, a humort sem nélkülözi, semmi idegesítő romantika (bár finom utalások vannak, de tényleg finomak, és abszolút beleférnek), okulni is lehet belőle, de nem szájbarágós. Látszik, hogy a szerző sokat kutatott, minden részlet a helyén van. Egy fokkal sötétebb, mint az első rész volt, gyilkossággal, emberrablással, a párizsi hullaház, a morgue leírásával, de azért még bőven egy ifjúsági regényhez méltó mértékben. Ami picit zavart, hogy nem derült ki most sem, Mimi hány éves, amilyen komoly dolgokba keveredik, kamasznak gondolnám, 14-16 körülinek.

Ezúttal sikerült megjegyeznem a vastaggal szedett szavakat, így már tudom, mi lesz a készülő 3. kötet címe. :) De nem árulom el. ;)

Enola Holmes rajongóknak is ajánlom.

Csalódás nem volt márciusban, még a Szalmaláng sem, voltak annak is jó részei, végül is, inkább csak fanyalogtam.

A kedvencem Ruff Orsolya könyve volt.

Február vége óta nyüglődöm Irene Vallejo: Papirusz c. könyvével, és még mindig nem tartok a felénél sem, pedig a téma nagyon érdekel: A könyvek története az ókori világban. De sajnos elképesztően terjengős és túlírt, egy kicsit feszesebbre húzva, feleakkora terjedelemben egy jóval pörgősebb könyvet kaphatnánk. És bár vannak fejezetcímek, azt érzem, hogy csak kapkod ide-oda, nem látom, hogy lenne  egy íve, amire az egész könyvet fel lehetne fűzni. Félbehagyás közeli, de egyelőre még küzdök vele, viszont napi 1-2, jó esetben 5-6 oldalnál több nem csúszik le belőle. Ebben a tempóban júliusra fejezem be, mert még ráadásul több mint 500 oldal, "persze" a manapság sajnos szokásos borzalmasan vastag formátumban, hogy rendesen meg se lehessen fogni.

Bár nem azonos téma, de inkább Kéki Béla: Az írás története c. könyvét ajánlom, részben azért az is szól a könyvek kialakulásáról.



2024. február 29., csütörtök

Februári zárás

Ezt a posztot úgy kezdtem, hogy ugyan még február van, bár az utolsó napja (ráadásul még szökőév is van), de ma már szerintem egy könyvet sem fogok befejezni, szóval szerintem nyugodtan lezártnak tekinthetem ezt a hónapot. De aztán mégis végeztem még egy könyvvel, ami ráadásul le is taszította a trónjáról a hónap addigi kedvencét.

Ez a hónap korántsem volt olyan jó, mint a "dicsőséges" január, és elsősorban nem könyves tekintetben, inkább magánéleti vonalon, amiből még nem sikerült kikeveredni.

Összesen négy könyvet fejeztem be, és egy van még folyamatban.

1. Jessica Pan: Bocs, hogy késtem, igazából nem is akartam eljönni

A figyelemfelhívó címnek, plusz egy beleolvasónak hála kezdtem el olvasni ezt a könyvet még januárban, aminek a befejezésére már csak februárban került sor. Introvertáltként kíváncsi voltam a szerző egy évére, ami, ahogy az alcímben áll: Egy introvertált rémes és tanulságos éve az extrovertáltak világában.

Nem tudom, mire számítottam, eleve nem gondolom, hogy egy introvertáltból extrovertált lehet, akármit is csinál. Persze nem mindegy, hogy milyen intro is az ember, Jessica szintrovertált, vagyis szorongó intro, aki egyáltalán nem szívesen van emberek közelében, én szerencsére azért nem ilyen vagyok, bár ha sokat kell lennem sok ember közelében, az nagyon ki tud fárasztani.

Azzal egyet tudtam érteni, amit mindjárt az elején leír, hogy senkit sem kell átnevelni, akár extro, akár intro is az illető. De azért tök érdekes, hogy az intrókat sokat piszkálják azért, hogy legyenek nyitottabbak, járjanak többet szórakozni, bulizzanak, ismerkedjenek stb., míg még egyszer sem hallottam, hogy egy extrót arra biztatott volna bárki is, hogy legyen már zárkózottabb, és üljön otthon többet. Szóval a társadalmi elvárás meg mégiscsak az, hogy legyen mindenki társasági ember.

Szóval a szerző "utazásra" indul, egy évig próbálja az extrók életét élni, ami során elképesztő kalandokba keveredik. Kezdődik azzal, hogy idegeneket szólít le az utcán, hogy mondják meg neki, ki most a királynő. (Ja, Londonban vagyunk, és Erzsébet még él.) Legalább ketten azt mondják neki, hogy Viktória! Majd a metrón kell intim kérdéseket feltennie vadidegen embereknek, pl. hogy mikor sírt utoljára nyilvánosan (erről eszembe jutott, amikor ez velem esett meg, úgyhogy itt mindjárt volt is egy kellemetlen élményem, amitől máris egy fokkal ellenszenvesebb lett ez a könyv), mindenféle tanfolyamokra és coachokhoz jár, hogy magabiztosabb legyen, pl. stand-uposnak tanul, és más számomra eszement dologba keveredik. Közben folyamatosan azon csodálkozik, hogy az extróknak mennyivel jobb, mert sokkal könnyebben ismerkednek, és itt nem csak társkeresésre gondolok. Egyszer pl. megszólít az utcán egy ott festegető embert, akivel hamarosan abban egyeznek meg, hogy elmegy egy lakásba megnézni egy kiállítást. És akkor ennek örömködik, hogy milyen szuper ez. Én csak azt nem értettem ezeknél az eseteknél, hogy mégis mire volt ez jó? Mert az nem derül ki, hogy lett-e ebből a találkozásból valami tartós barátság, vagy bármi pozitív hozadéka a dolognak. Leszólított egy idegent, elment a lakására, megnézett egy kiállítást, és? A többi komfortzóna-elhagyásnál is ezt éreztem. Elmegy stand-uposnak, jó, ki mer állni emberek elé, de van tehetsége hozzá? Talán igen, talán nem. Az első fellépése egész jól sikerült, de a 2. katasztrófa lett. Akkor mire is volt jó?

A könyv negyedénél azt éreztem, hogy ha az lesz a végkifejlet, hogy az extróknak mennyivel jobb, földhöz vágom a könyvet, de tényleg. Ezt ugyan nem mondta így ki, de végig azt éreztem, hogy az extróknak jobb, könnyebb az életük. Azt meg, hogy végül is mi haszna volt ebből az egészből, nem igazán tudtam meg. Talán szerzett néhány új barátot, és kilépett a komfortzónájából, ami néha tényleg nem árt, de mi a tanulság? Van tanulság egyáltalán?

2. David Safier: Gyilkosság Uckermarck sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Erről írtam külön bejegyzést, úgyhogy most tovább nem részletezném.

3. Gaura Ágnres: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Lásd mint fent, szintén van bejegyzés.

4. Kelly Ngai-Mikki Lish: A halmosdombi ház

Idézem, amit Goodreadsen írtam a könyvről:

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, régóta keresem az ehhez hasonló, jóféle ifjúsági/middle grade könyveket. Egy kis mágia, kaland, veszély, de még benne van a gyermekkor ártatlansága és tisztasága.

Szuper jó lenne olvasni a két folytatást is magyarul, de mivel az első rész még 2022-ben jelent meg, és híre-hamva sincs a következő részeknek, tartok tőle, hogy nem lesznek. Kár lenne érte, igazán értékes olvasmány volt.

A leghosszabb és egyben legszebb borítójú könyv a Kard által, és a legkényelmetlebbül olvasható is.

A hónap kedvence egészen addig a David Safier-könyv volt, míg be nem fejeztem A halmosdombi házat, de igen szorosan ott van mögötte.

Az introvertáltas könyv meg a feledhető kategória.

2024. február 27., kedd

Gaura Ágnes: Kard által (Borbíró Borbála 6.)

Hű, több évet vártunk a folytatásra, de abszolút megérte, ámbár már alig emlékszem valamire a korábbi részekből, sajnos. Újraolvastam a korábbi bejegyzéseimet, amik segítségével pár dolog felidéződött, és maga a szerző is fel-felhoz részleteket a könyvben a korábbi eseményekből, de azért bőven maradtak még sötét foltok.

Na, de még mielőtt rátérnék az érdemi részre, a könyv kitárgyalására, egy bosszantó körülményről essék szó. Ez a rész már nem lesz elérhető e-könyvben, mivel a kiadó teljesen megszüntette az e-könyv kínálatát. Értem én, hogy feltörték az e-könyveiket, és ellopták, és így akarja a kiadó minimalizálni a kockázatot, de ez velem, mint olvasóval elég nagy kiszúrás, főleg, ha belevesszük, hogy manapság mennyibe kerül egy könyv, és azt is, hogy ezt a könyvet alig lehet kapni valahol a kiadó webshopján kívül. Mikor januárban megvettem, konkrétan még egy helyen találtam rá, ahol 20% kedvezménnyel, fogjuk rá, hogy megérte a postköltséget is kifizetni. De olyan helyen, ahol személyesen is átvehetném, pl. Líra, Libri, nincs. És akkor csodálkozunk, hogy sokan inkább a kalózkiadást választják.

Az, hogy nincs e-változat, nemcsak ezért volt rossz, hanem azért is, mert a könyv kicsi és ehhez képest igen vastag, valami borzalmasan nehéz volt tartani, 1-2 oldalanként kellett kéztartást változtatnom, ami miatt folyton kizökkentem az olvasásból. Nem tudom, a sorozat többi tagja mekkora, mivel azokat még meg tudtam venni e-ben, de összemértem az Embertelen jó c. novelláskötettel (amiből már szintén csak papírkönyv van), és a magasságuk egyezik, szóval felteszem, a többi rész is ekkora lehet, de az sem tudott vigyasztalni, hogy legalább egységes. Az tény, hogy nagyon szép a borító élőben és színesben, amit az eddigi részeknél csak fényképen láttam, de nagyon sajnálom, egy szép borító nem tudott kárpótolni a kényelmetlen tartásért.

A morgás után jojjön a lényeg!

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol abbamaradt az 5. rész végén, és megdöbbentem, hogy mennyire nem emlékeztem erre, el is szomorodtam, mert a fejemben egy vidámabb vég volt valamiért. Az, hogy Attila inkább a feleségét és a lányát választja, teljesen kiesett a fejemből, és el is szomorított, még ha teljesen érthető is a döntése. Bori e felett érzett szomorúsága, keserűsége végighúzódik a könyvön és elég meghatározó érzelem marad végig. Azért örültem, hogy legalább megpróbálnak Attilával egy, amennyire a helyzet engedi, normális kapcsolatot kialakítani, és bizonyos események arra utalnak, ill. a fülszöveg egy mondata is, hogy talán lehet még valami több is belőle. Remélem legalábbis, hogy jól következtetek. Ha a szerző netán olvassa ezt, nyugodtan súgja meg nekem, nem zavarnak a spoilerek. :)

Ez a kötet az eddigi leghosszabb, a maga több mint 600 oldalával, és tapasztalatom szerint ekkora oldaszámot nem olyan könnyű minőségi tartalommal megtölteni, de a szerzőnek sikerült. Az események végig pörögnek, és jó sok minden történik, de a nyomozás mégis lassan halad előre, hogy aztán a végére rendesen felgyorsuljon minden, és kapjak akkora meglepetéseket, hogy csak pislogni tudjak helyenként. Amennyire vissza tudok emlékezni, a többi kötetnél is hasonló volt a helyzet, izgalmasak voltak ugyan végig, de mindig a végére kaptuk a nagy dózist.

Amit úgy érzem, picit meg kell kritizálnom, hogy néha már sok abból, hogy Bori mindig fejjel megy a falnak. Nem tudom, hogy a jelen helyzetben egyáltalán meg tudná-e teljesen szakítani a kapcsolatot a vámpír-alakváltós világgal, de legalább megpróbálhatná. Na, persze, ha egyszer megteszi, valószínűleg véget ér a könyvsorozat, de talán egy (testileg és lelkileg is) kicsit kevésbé egészségtelen kapcsolat ezzel a világgal még beleférne.

Amit nagyon élveztem ebben a részben is, az a húsvéti tojások keresgélése, vagyis a mindenféle kulturális, közéleti és politikai utalások, ezek most is rettentő viccesek voltak. A kedvenceim az alakváltós ponyvairodalomból felhozott példák lettek, ezeken hangosan nevettem.

Minden bajom ellenére már most nagyon várom a következő részt, amire remélhetőleg nem kell éveket várni.

A végső értékelésnél egy pontot levontam a kényelmetlen olvasásért, ezért lett végül:

10/8



2024. február 20., kedd

David Safier: Gyilkosság Uckermark sötét szívében (Miss Merkel 1.)

Még valamikor 2008 környékén fedeztem fel David Safiert, Pocsék karma c. regényével, amin helyenként hangosan nevettem. Második magyarul megjelent regénye, a Jézus szeret engem sem volt rossz, de úgy gondoltam, blaszfémia a szerelmes Jézust emlegetni, hiszen Jézustól mi sem állhatott távolabb, mint a szerelem, más dolga volt a földön. Ma már ezt kicsit másképp látom. A Happy Family - Egy szörnyen boldog család már vegyesebb érzelmeket váltott ki belőlem, itt-ott untam emlékeim szerint, de már igen régen volt. 

Igen hosszú ideje szeretném elolvasni a Plötzlich Shakespeare és a Muh! c. könyveit, de ezekből még angol nyelvű kiadást sem találtam, a német tudásomat meg inkább hagyjuk. Nemrég fedeztem fel, hogy Mieses Karmának (Pocsék karma) van 2. kötete, de abból sem találtam angolt sem, így ezeknek a könyveknek az elolvasása még várat magára. Viszont annál jobban megörültem, mikor megláttam, hogy új Safier-könyv jelent meg a fenti címmel, és rekordidő, két nap alatt ki is olvastam.

Reméltem, hogy nem fogok csalódni, és nem is csalódtam. Kaptam egy, a szerzőhöz méltóan vicces könyvet, szerethető szereplőkkel, és egy nem túl fondorlatos, de ettől még érdekes nyomozással. Nem találtam ki a gyilkost, bár rá is tippeltem, de csak többek között.

Nem követtem különösebben Angela Merkel politikai pályafutását, és nem volt számomra sem rokon-, sem ellenszenves, de akármilyen is a valóságban, a fiktiv Merkel asszony szimpatikus egyéniség. Azt sem tudtam, hogy a könyvből mennyi lehet a valóságtartalom, ezért kicsit utánaolvastam, és kiderült, hogy a férje valóban kvamtumkémiával foglalkozik, aki ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt (olyasmi, mint Columbo felesége :D), és valóban van nyaralójuk Uckermarkban.

A fiktiv Angela visszavonul a politikai élettől, és férjével házat vesznek Uckermarkban, egészen pontosan Klein-Freudenstadtban, hogy életük alkonyán végre több időt töltsenek egymással. (Kis Örömváros - szerintem - a szabadfordítása a névnek.) A férjétől a visszavonulása örömére kap egy mopszot, akit Putyinnak neveznek el. Velük költözik még Angela testőre, Mike is.

Nem telik bele sok idő, megölik a városka kastélyának tulajdonosát, és mivel a rend derék őre teljesen inkompetens, Angela úgy dönt, a maga kezébe veszi a nyomozást.

A humor mellett a könyv erőssége még a szereplőgárda. A főszereplő is kellemes személyiség, ahogy már írtam, de nála is jobban szerettem a férjét, Achimot, a maga egyéni humorával és azzal, hogy gőze sincs a hétköznapi életről, teljesen elrugaszkodott a valóságtól. Emellett nagyon édes a kettejük kapcsolata, egymás iránti őszinte szeretete. Putyinnak, a mopsznak sok szerepe nincs, de jópofa kis jószágnak tűnik. Mike-ot is bírtam a maga, testőrhöz képest esetlenségével együtt.

Sokat nevettem a könyvön, de voltak mondatok, ahol hangosan felröhögtem. Ez volt a kedvencem:

Komolyabban kell hozzáállnia a problémához, nem szabad elragadtatnia magát, mint 2015-ben, amikor néhány hétig arról álmodozott, hogy a német polgárok majd tárt karokkal fogadják a menekülteket.

A második pedig ez: 

Putyinnak hívják a kutyát? És a bolháit hogy hívják? Orbánnak és Asszadnak?

(ahol az Asszad elírás lehet, mivel Szíria elnöke Bassár el-Aszad)

Amin először jót nevettem, de aztán elgondolkodtam azon is, hogy a világ politikusai közül a magyar minisztelnök Putyin egyik bolhája Aszad mellett... Ami azért árulkodó. Orbán még egyszer elő fog kerülni, ott sem hízelgő kontextusban. De nem kell izgulni, Európa más államfőit, kormányfőit sem kíméli a szerző, sokukról van egy-egy gunyoros mondat, fricska, megjegyzés.

Egy másik mozzanat, ami meglepett, hogy Achim egyszer nem ért oda valami hivatalos eseményre, mert úgy vélte, 40 perc elég a német államvasutak számára az átszálláshoz, és lekéste a vonatot. Ha ezt a MÁV-ról írják, nem lepődöm meg, de azt hittem, a német vasút ennél jóval pontosabb.

Ahogy láttam, a sorozatból németül már van három rész, pedig friss kiadás, mivel már emlegetik benne az ukrán-orosz háborút, remélem, magyarul is folytatják.

10/10