Keresés ebben a blogban

2020. január 1., szerda

Az a bizonyos 41. könyv, avagy Jude Deveraux: The Black Lyon (Montgomery-Taggart 1)

Ahogy már említettem, félév táján tettem egy fogadalmat, hogy ha 2019-ben sikerül elérnem a 40 könyvet, a 41. egy angol nyelvű lesz. Tettem mindezt elsősorban azért, mert sok olyan könyvsorozat marad félbe magyarul, ami érdekelne, de remény sincs rá, hogy magyarul folytassák, ill. kis mértékben azért, hogy olyan könyveket is elolvashassak, amiket magyarul ki tudja, mikor adnak ki, ha egyáltalán. S bár valóban 41.-ként kezdtem el e-könyvben, csak 45.-nek fejeztem be, mert 4 papírkönyv megelőzte.

Régen sokat olvastam angolul, de már évek óta egyáltalán nem. Vannak, akik csodálkoznak, hogy az én angoltudásommal miért nem olvasok angolul (másodállásban fordító vagyok), de ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy pont azért. Egy-egy, 6-8 óra fordítással töltött nap után ki a fenének van még kedve angolul olvasni is? Viszont most úgy éreztem, eljött az idő, hogy kipróbáljam magam újra.

Több jelöltem is volt, de nagyjából már a nyáron eldöntöttem, hogy Jude Deveraux lesz a kísérleti alany, csak még azt nem, hogy melyik könyve. Nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt kiadták pár könyvét, íme, a lista: https://moly.hu/kereses?utf8=%E2%9C%93&q=jude+deveraux Ezeket akkoriban szép sorban el is olvastam. (Volt) angol barátnőm egyik kedvenc írója, ő ajánlotta, és akkor még nem volt annyi bajom a romantikus könyvekkel, mint most (hehe). Valamilyen oknál fogva tök rendszertelenül jöttek magyarul, aztán szépen abba is maradtak. A Bársony-sorozat négy kötete még megjelent, a Mindörökké-trilógiából csak az 1. rész, a két Madame Zoyás is teljes, a Csábít a múlt önálló, ha jól tudom, viszont a Fénylő lovag a Montgomery-Taggart családsorozat 15. része, a Veszélyes hírnév meg az 5. Még nagyon sok éve elolvastam angolul a Mindörökké 2. részét, az Alwayst, de a 3. részt, a Forever and Alwayst viszont már nem. 

Mind a Fénylő lovagot, mind a Veszélyes hírnevet imádtam, ezért némi tűnődés után arra jutottam, hogy menjünk vissza az alapokhoz, és elölről kezdem a Montgomery-Taggart sorozatot. A sorozat részei egyébként tudtommal nem összefüggőek, sőt, nem is kronológiai sorrendben íródtak (jelentek meg?), mivel a Fénylő lovag középkori, a Veszélyes hírnév meg, ha jól rémlik, a Vadnyugaton játszódik.

JD könyveit különben azért szerettem, mert van bennük valami plusz a romantikán kívül, időutazás, boszorkányság, rejtély, a múlt megváltoztatása, állj ki önmagadért, ilyesmi, és nemcsak arról a sok nyavalygásról szól, amiről az átlag romantikus.

Na, aki idáig eljutott a hosszú bevezető után, most jön végre maga a könyv. És baromi spoileres leszek, előre szólok! Ha röviden akarnám összefoglalni, ez nem az a JD, akit megszerettem. Nagyon nem. Vannak szikrák és részletek, de ez alapból egy rohadt idegesítő, logikai bakikkal teli romantikus jaj.

Adva van egy viszonylag nincstelen(?) bárócska, akinek házába érkezik vendégségbe a Fekete Oroszlánként ismert (ezentúl FO, most tanuljátok meg a röviditéseket!) lovag, gróf, earl, akit az ördög ivadékának is becéznek. Biztató kezdet. FO-nak, rendes nevén Ranulfnak (R) elég rossz a hírneve, de baromi jó harcos, csatában ő meg a Fekete Őrsége kb. legyőzhetetlenek. Az ám, de bárónk felegése, Melite és leánya, Lyonene (L - igen, a szójáték nem véletlen!) olyan jó emberismerők, hogy azonnal rájönnek, a zord külső mögött bizony érző lélek rejtőzik, és azonnal bizalmukba fogadják a férfit, L még ennél is tovább megy, középkorban nevelkedett lányhoz képest elég nyíltan kifejezi, hogy vonzódik FO-hoz. Melite ezt észreveszi, és ahelyett, hogy erényövet rakna a lányára, úgy dönt, besegít egy kicsit a fiataloknak, akik két mesés napot töltenek egymás társaságában a báró birtokán. R egyáltalán nem olyan, mint a híre (a család nem is érti...), mosolygós, kedves, előzékeny, sőt, L-nak sikerült megnevettetnie, márpedig az a mondás járja, hogy aki megnevetteti a FO-t, az lesz a felesége (még szerencse, hogy nem egy lovon, majmon vagy horribile dictu egy férfin nevetgél jókat).

Este (figyelem!), mikor a báró felesége és egyben a ház asszonya besegít a vendégek fürdetésében (lassan mondom, hogy mindenki megértse: tehát nőként bemegy a fürdőbe, és vadidegen, meztelen férfiakat fürdet, akik amúgy felnőtt, harcedzett férfiak!), magával viszi a lányát is (akit egyébként korábban nem engedtek oda, de nem az erényei miatt, hanem mert ügyetlen volt!), hogy segítsen R fürdetésében, majd valami ürügyre hivatkozva távozik. L és R kettesben maradnak a fürdőházban, és L szűzlányhoz képest meglehetősen bátran és élvezettel mosogatja R fekete szőrrel vastagon borított hátát, karját, hasát, hónalját és lábát - a többi testrészről nem esik szó... A FO elnevezés erre is utal amúgy, mivel R-nak nemcsak a haja, hanem minden testszőrzete fekete, emellett a lova és az őrségének minden tagja is fekete hajú.

Mivel ez ilyen jól sikerül, L anyja odamegy férjéhez, és azt mondja neki: Jó gyerek ez a R, érzem én kétnapi ismeretség után, ajánljuk fel neki, hogy vegye el a lányunkat feleségül. Az apának nem sok szerep jut a történetben, ezért a nevét se jegyeztem meg, talán William, meg azt mondja, jóvan. R-nak nincs ellenvetése, megtörténik a kézfogó, de 3 vasárnap ki kell hirdetni a templomban a frigyet, addig várni kell az esküvővel, ez időre R hazamegy. Na, ezt nem kellett volna, ugyanis FO-unk sötét titkot rejteget. Volt neki évekkel ezelőtt egy házassága meg egy kislánya, de betegségben mindketten meghaltak. Az otthon töltött 3 hét alatt R felidézi az előző házasságát, a nőt, aki megcsalta, a gyerek sem az övé volt (mármint R-é), sőt, mi több, R egy ujjal se érhetett soha a nőhöz, aki folyamatosan szidalmazta, mert nem őt szerette. A beteg nőszemély olyannyira gyűlölte R-ot, hogy inkább megbetegítette a saját lányát (hogyan, az nem derült ki, kimentek a viharba, aztán szétáztak, nem tudom), mert R megkedvelte, és a sajátjaként nevelte, sőt, ő maga is inkább meghalt, minthogy vele éljen.

Ekkor kezdtem el kicsit sajnálni R-ot (amit később megbántam), és azt gondoltam, a történet arról fog szólni, hogyan sikerül L-nak meggyőznia FO-t, hogy ő nem ilyen, hogy bízhat benne, stb., és együtt lovagolnak el a naplementébe. Nem is tévedhettem volna nagyobbat - részben szerencsére, részben meg nem. Mindenesetre az esküvőig levő 3 hétben R teljesen belelovallja magát abba, hogy L is biztosan olyan, mint b. neje, biztos másokkal is kedves, sőt, le is feküdt minimum egy tucattal, amit jelentős mennyiségű alkohol vedelésével sikerül megerősítenie magában, és mire eljön a lagzi napja, már vissza akarja mondani azt. R öccse ezt nem engedi, és elrángatja a lagziba, ahol az újabb jó adag pia még ront a helyzeten, ha lehet, R egy goromba pokróc, L egy mukkot se ért az egészből, és marhára nem tesz jót, hogy megjelenik L egy gyerekkori barátja, Giles, akinek épp ott jut eszébe, hogy de hát ő akarta elvenni L-t! Csak ezt a lánnyal felejtette el közölni, aki meg mindössze barátként tekintett rá mindig is. Na, mit gondoltok, mi lesz? Persze, hogy R félreérti a helyzetet, meghallgatni nem akarja ifjú mátkáját, meg van róla győződve, hogy ím, igaza volt, L egy lotyó, és csak R vagyona kell neki.

A nászéjszaka ennek következtében gyakorlatilag nemi erőszak, amire L nincs felkészülve, mert anyja azt mondta neki, a szex jó dolog. Másnap, kijózanodva R rádöbben, hogy L szűz volt. Ugyebár, most el kéne gondolkodnia, hogy mekkora barom volt, de nem, nyugtatgatja magát, hogy nem zörög a haraszt. Elindul új feleségével haza, egy szigetre, a Malvoisinnek nevezett kastélyba.

Manapság R-ot jó esetben kezelnék beteges féltékenységgel és indulatkezelési problémákkal, de akkoriban nyugodtan tovább tombolhatott. Útközben megállnak valahol, ahol tűz van, R és emberei azt oltják, majd mikor este visszatér a szállásra, olyan fáradt, hogy rögtön elalszik, de félálomban azért még egyszer megerőszakolja a feleségét. Hú, de romantikus! Míg FO a tüzet oltotta, kiderült, hogy azt Giles gyújtotta, mert olyan hülye az is, mint a tök, és megzsarolja a lányt, hogy vagy ellop neki egy ékkövet R-tól, vagy hamis szerelmes leveleket mutat a fickónak, sőt, ha kell, meg is öli. Eddigre már tudni, hogy komoly bizalmi probléma van a  friss házasok között, mert L nem szól R-nak a dologról, inkább lop és reménykedik, hogy megússza. Hát nem, mert Giles ennek ellenére megjelenik a hamis levelekkel és az ellopott kővel, mire szó szót követ, R megöli Gilest, pofon vágja L-t, és közli vele, hogy ő megy Edward király udvarába, és mire visszatér, L ne legyen a házában.

Pedig már éppen kezdtek volna jól alakulni a dolgok, mert előző éjjel R rájön, hogy újra durván bánt a feleségével, és kegyként megmutatja neki, milyen az erőszakmentes szex. L mindezek ellenére (tehét két nemi erőszak és egy pofon után) úgy dönt, nem megy haza a szüleihez, hanem szolgálónak öltözve csatlakozik R táborához. Ott valamiért rögtön pártfogásába veszi egy idősebb nő, aki nem ismeri L-t, de kb. azonnal elmeséli, hogy R szeretője volt, és a FO neki köszönhet mindent, amit a szexről tud. Hány léves lehetett akkor R, 10? Ráadásul a fejébe veszi, hogy L-ból is szeretőt nevel, megtanítja valami szaracén táncra, ami ha jól vettem ki, a hastánc és a fátyoltánc keveréke. A többnapos úton kiképzi L-t, aki maga sem tudja, hogy miért megy ebbe bele - én sem értem. Az udvarba érkezés előtti estét látják megfelelőnek a főpróbához, L bemegy R sátrába, és elkezdi elcsábítani a saját férjét, aki viszont nem tudja, hogy ő a felesége, és bizony belemegy a táncba, szó szerint meg átvitt értelemben is. Ha L nem rohan ki a sátorból, mielőtt magára az aktusra kerül sor, R szerintem simán megcsalja a feleségével a feleségét (jó, de ezt ő nem tudja, L-on fátyol van - más nem sok), mert a férfiaknak szabad, ugyebár. 

Csatalkozik hozzájuk R öccse is, aki valószínűleg egy fokkal értelmesebb lehet, mint a bátyja, mert felismeri L-t, és le is leplezi. Már-már elkezdenék megbeszélni a dolgokat, mikor megtámadják őket, és L a férje elé veti magát, mikor meglátja, hogy egy nyíl éppen feléje tart. L-t vállon találja a nyíl, így megmenti  R életét, aki nem hiszitek el, azt mondja, hogy nem érti, miért mentette meg az életét! (Mondjuk, én se, amekkora barom.) Na, itt vertem a fejem a Kindle-be (de csak óvatosan, hogy el ne törjem a képernyőt), hogy tán azért, mert szeret, te hülye! L pár napig nagyon beteg, és R-nak végre van ideje magába szállni, hogy milyen borzasztóan is bánt a feleségével, így mikor a lány végül felépül, végre elkezdődik a boldog házaséletük. De mivel kb. csak a könyv felénél járunk, valami csak kell még, ami kitölti a többi lapot.

Ugorjuk át az udvarban töltött heteket, semmi izgalmas vagy különleges nincs benne, ismerkednek egymással, beszélgetnek, sokat szexelnek, szóval végre normális házasságnak tekinthető. Beszereznek egy Brent nevű, alig 6 éves apródot is, akivel együtt hazaindulnak Malvoisinbe. Eleinte még itt is szép az élet (hakuna matata, meg minden), de jön egy vihar, amiből R kiment egy hajótörött lányt, akiről kiderül, hogy igazából egy irtó sovány és kicsi, de felnőtt nő. Érdekes módon L teljesen elfelejti azt a fenemód jó emberismeretét, és bár gyanús neki a nő, mégis minden rohadt szavát beveszi. R egy területvita miatt csatába megy az embereivel egy távoli birtokára, ahonnan hetekig nem tér vissza. Ez az Amicia (A.) nevű kígyó közben szépen elhinti L-ban a kétség magvait, hogy R nem szereti, hanem pont hogy őt, Amiciát szereti. Egész addig megy a dolog, míg elhiteti L-nal, hogy R el fogja hagyni L-t érte, meg hogy terhes tőle, ami nyilvánvaló hazugság. Ja, közben persze, L tényleg terhes lett, és mivel félti a születendő gyerekét, hogy fattyú lesz, hallgat A-ra, és ahelyett, hogy rákérdezne a férjénél, hogy mi az igazság, A tanácsára szép titokban elhajózik Írországba. Komolyan, itt már néha olyan fújtatással tettem le a Kindle-t, hogy ekkora egy hülye hogyan lehet valaki. Hol a híres emberismerete? Miért nem kérdezi meg a férjét?

Na, szóval elindul Írországba egy hajón, amit A szerez neki, emberek!, most komolyan?, de menet közben kiderül, hogy nem a rokonaihoz viszik (ki gondolta volna?), hanem egy özvegyasszonyhoz, aki A és egy lovag szövetségese, akik jó nagy váltságdíjat követelnek majd L-ért, ennek a Morrell nevezetű lovagnak meg majd kell L teste, de majd csak ha megszült, mert egy kicsit válogatós, nem kell neki olyan nő, akiben benne van R kölyke... Ez L szerencséje mellesleg. Eltelik 4 hónap, lassan közeleg a szülés, váltságdíj sehol, állítólag R az udvarban múlatja az időt, és nem is gondol a feleségére.

Mi, olvasók, azonban tudjuk, hogy nem úgy van az, hogy R igenis keresi, és sikeresen rá is bukkan. Némi csatározás után kiszabadítják, és elszöknek vele, hogy az özveggyel, A-val meg Morrell nevű szarkupaccal mi lesz, nem derül ki, de sejthető. Ki mibe fogadna, hogy a szülés menekülés közben indul meg? Persze, hogy akkor! R, L és a Fekete Őrség egyik tagja hozzák világra a babát egy kunyhóban.

Ezután már túl sok említésre méltó nincs, a gyerek, persze, fiú, Montgomery lesz a neve (amit R egyedül dönt el...), megmenekülnek, hazaérnek, megvan a keresztelő, és mindenki boldogan él. Megbeszélik a dolgokat, hogy tán nem ártana bízni egymásban, és happy end! Ja, meg persze, sok és szenvedélyes szex.

Jó sokat elültem a történeten, ha nem hajt, hogy még az újév előtt befejezzem, talán még most sem lennék kész vele. Amint látjátok, tartalmazza mindazt, amit utálok a romantikus történetekben. Bizalmatlanság, félreértések, erőszak (testi és lelki is adott esetben), keverés-kavarás, tökéletesen fölösleges körök, amit két mondattal ki lehetett volna hagyni, indokolatlan féltékenység, stb.

De! Csíráiban ott van az, amit a korábban olvasott JD könyvekben szerettem, a rendkívül olvasmányos megfogalmazás (semmi gondom nem volt azzal, hogy angol, alig néhány oldal után tudtam simán átállni rá), az izgalmas részek (a lányrablás, váltságdíj, szöktetés tényleg irtó izgi volt, a kiszámítható részek ellenére), még ha nagyon messze is volt a tökéletestől.

Ha nem tudnám, hogy más könyvei mennyivel jobbak, lehet, hogy itt fel is adnám, de most jó esélyt látok rá, hogy folytassam a sorozatot. Amúgy ez még egy 1980-as könyv, szóval nem mai csirke.

Mivel az angolul olvasás ilyen jól sikerült, felmerült bennem, hogy az idén esetleg lehetne már akár minden 10. könyv is angol nyelvű, de ilyet inkább nem fogadok meg. Ha sok fordításom lesz, meglehet újra nem lesz kedvem angolul olvasni, szóval, inkább majd ahogy az élet meg a kedvem hozza. :)

Neked meg, kedves olvasóm, ha kibírtad ezt a baromi hosszú bejegyzést, virtuális pacsi! :D

10/6 ez csak legjobb esetben is...





2019. december 31., kedd

Évértékelő 2019.

És akkor, tádám, jöjjön az évértékelő! Az év utolsó hat órájában sikerült befejeznem a 46. könyvet. A Goodreads kihívásán 40 könyvet tűztem ki magam elé célul, és október környékén már kissé szidtam magam, hogy miért nem volt kisebb a szemem, ám végül nemcsak hogy elértem, de hat könyvvel meg is haladtam, azaz 115%-os eredményt értem el! Micsoda sztahanovista vagyok, a mindenit! Bár egy kicsit érdekes, hogy GR szerint 7 könyvvel vagyok előbbre. Nem vagyok egy matekzseni, de ez nekem nem jön össze. 40+6=47?

Számok, számok, számok

Ez az első év, hogy a kézzel vezetett füzetem mellett GR-en is vezettem mindent lelkiismeretesen, így most vannak csilivili statisztikáim, amik eddig nem voltak. Szóval, számmániások számára álljon itt pár adat.

13.476 oldalt olvastam idén, a legrövidebb könyv 29 oldalas volt (Lovranits Júlia: Macskakő), a leghosszabb 640 oldalas (Robert Galbratih: Halálos fehér). Átlagos hosszúság 293 oldal. Rajtam kívül legtöbben e pillanatban az Alice hálózatát olvasták (204.628 ember), érdekes módon múlt héten ez még az Átokvihar volt... A legkevésbé népszerű pedig Temesi Ferenc: Miért nem lettem...? c. könyve, amit rajtam kívül senki sem jelzett olvasottnak...

A 46 között egy angol nyelvű volt, a többi magyar. Továbbra sem tudok ilyeneket, hogy férfi szerzők-női szerzők, külföldi-magyar. És ezt ugyan GR nem számolta ki, de viszonylag egyszerűen leosztottam, hogy ez napi 36,9 oldal, jó, legyen kerekítve 37. Hm. Nem mondom, lehetne ez jobb is, de amilyen nehézkesen ment az év egy részében az olvasás, csodálom, hogy ennyi is összejött.

A beszérzéseket nem vezetem, így aztán nem tudom, hogy hány könyvet vettem, abból hányat olvastam el, stb...

Kedvencek és utáltak

Kiegyensúlyozott évnek tekinthető a 2019, csak két félbehagyásom volt, Scott Lynch: Locke Lamorra hazugságai és a mindenki más által imádott Hat varjú Leigh Bardugótól. Nem voltak nagyon utált könyveim, vagy nagy csalódások, de kimondottan nagy kedvencek sem, ámbár szerencsére, sok igazán jó könyvet olvastam idén. Sorrendet nem tudok felllítani, inkább csak felsorolok néhányat.

Amitől többet vártam: Halálos fehér. Robin és Strike kapcsolata érdekelt, de a nyomozós rész egy cseppet sem. Nem háborodtam fel annyira a Cameron Post rossz nevelésén, mint illett volna, egyszerűen azért, mert akkoriban másképp gondolkodtak az emberek. Befejeztem Kerstin Griertől a Silber-trilógiát, nem volt csalódás, de Az időtlen szerelem jobban tetszett. Első Rushdie könyvem nem jött be, nehézkes volt szerintem, és kusza. Vártam az Éjféli bál folytatását, de Az üveg hercegnő nem sikerült túl jól. Pipacs elég ellenszenves szereplő volt, bár a Hamupipőke történet beleszövése ügyes volt.

Ha már Hamupipőke, abszolút kedvenc lett a Stepsister, ami az egyik csúf mostohanővér történetét viszi tovább. A legjobb meseátirat, amit olvastam. Elgondolkodtató, hogy a csúnya nem feltétlenül csúnya, a gonosz meg gonosz, és attól, mert szép valaki, még nem tökéletes. Nagyon vártam a Bábel emlékezetét, amit imádtam is, én nem untam az elejét, de kétségkívül Ophélie teljesebb Thornnal, mint nélküle. Az egyetlen angol nyelvű olvasmányom, a Black Lyon nagyon vegyes volt, de ami ebben a három könyvben közös, hogy milyen fontos a kommunikáció és a bizalom minden kapcsolatban.

Sorozatok

2019-ben sok könyvsorozatot kezdtem el, folytattam, vagy fejeztem be. A fentebb említetteken kívül (Silber, Strike) végigolvastam a Magisztérium sorozatot, igazán izgalmas volt, gördülékeny és sok helyen eredeti (persze, sokszor jutott eszembe a HP, de szerencsére nem koppintás), de a HP-val nem ér fel. Igaz, azzal eddig még semmi sem ért fel. A lezárás ellenére folytatódott az Ambrózy báró kalandjai, és elvileg még lesz új rész. Részemről jöhet! Csak valaki szóljon már Gyula bának, hogy a lábjegyzeteket hanyagolja, vagy gyűjtse a könyv végére.

A meglepetés, hogy a Kicsi Charlie-nek lett folytatása, olyan szép csöndben jelent meg, hogy észre se vettem. A nevetés garantált volt most is. Szintén szinte lopva jelent meg Norbert Winney sorozatának 2. része, ami ugyanolyan kellemes, izgalmas és vicces olvasmány volt, mint az 1. rész. Remélem, lesz még!

Belekezdtem a Dresden-aktákba, ami régóta várta, hogy megvegyem, ill. A medve és a csalogány is nagyon jó élmény volt, 2020-ban biztosan sorra kerül a folytatása is. Bízom benne, hogy új részeket kap magyarul is A könyvvadászok és Az időutazó naplója. Ja, a Nevermoort majdnem kifelejtettem, pedig egyik kedvencem.

Egy sorozat nem tetszett, a Csellengő gyerekek. Az első része, a Minden szív kaput nyit nagyon-nagyon nem nekem való volt, pedig az alapötlet nagyon érdekes. Ezt nem folytatom.

Harry Potter...

HP nélkül még mindig nem telhet el év, nekem egyelőre inkább szerencsére. Megjelent a 20 éves jubileumi, "házas" Bölcsek köve kiadás magyarul is, némi vívódás után nem vettem meg, ellenben az illusztrált Tűz serlegét igen, ami pályázhat a legszebb borító címre is.

Borítók

És ha már borítók, az idén egy halom gyönyörű borítós könyvet olvastam vagy vettem, a HP-n kívül lenyűgözött még a Stepsister, élőben még szebb a sok csillogó üvegszilánkkal, de a Still Star-Crossed borítója is nagyon mutatós. Sorolhatnám, de lusta vagyok a polchoz menni, hogy átnézzem a könyveket. :D

Helyesírás...

Na, ez most az a pont, amit az utóbbi időben nagyon felbosszantott. Hogy mondjuk, fb-n micsoda igénytelen helyesírással jelennek meg posztok, kommentek, hagyjuk, azt se értem, hogy egyébként értelmes, sőt, diplomás bloggerek micsoda durva helyesírási hibákat követnek el egybeírás, különírás, toldalékolás terén, nagyon szomorú, de hogy a könyvek helyesírása micsoda gyenge lett, az meg egyszerűen felháborító. Legalább akinek ez a munkája, az tudjon helyesen írni. Egy kattintás egy online szótárban ellenőrizni.

Sikítani tudnék a "nemcsak" két szóba írásától (nemcsak... hanem is, nemcsak... de értelemben egy szó!), a "jólesik" két szóba írásától, ha nem az eső esik jól, és mostanában elég sokat sikíthatnék, mert olyan szinten elharapózott, hogy néha egy helyesírási 1984-ben érzem magam, ahol visszamenőleg eltörölték ezeknek a szavaknak a helyes írását (igen, ez itt két szó, mást jelent!), és mindenki agymosáson ment át, hogy elfelejtse.

A toldalékolás terén meg még nagyobb katyvasz van a fejekben, van, aki már mindent kötőjellel ír, ha kell, ha nem, van, aki meg azt se, ahol kellene. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de akármilyen jó egy könyv fordítása, szövege, ha meglátom ezeket a típushibákat, kizökkenek az olvasás folyamatából.

Remélem, hogy van valahol egy külön pokol a helytelenül íróknak, ahol mint Jacob Marleynak, lánc csörömpöl a nyakukban, aminek minden szeme egy-egy rosszul írott szó. Diszlexiások ne vegyék magukra, de akinek inge, az öltözködjön már fel! (Hofi után szabadon.) Nem állítom, hogy az én helyesírásom makulátlan, de ezek azért nagyon durva hibák, és nem egyszeri elírásokról van szó, hanem sajnos, következetes igénytelenségről, tudatlanságról, nemtörődömségről, nem is tudom, melyik a rosszabb.

A blog

A blogot bizony rendesen hanyagoltam, főleg az év 2. fele volt húzós munkaügyben és betegségek miatt, ha volt egy-két szabad percem, inkább olvastam, mint írtam róluk. Goodreadsen azért általában írok egy-két mondatot. 

Mindössze 18 bejegyzés született az idén, témázásban is alig vettem részt, sőt, a végefelé már el se nagyon olvastam a témázós csapat bejegyzéseit. :( Elsodort az élet, ez van. Jövőre talán jobb lesz.

Mindensetre, amíg bírok, maradok, és találkozunk 2020-ban is! BÚÉK!








A viharvert csíkos kis füzetem

(Szándékosan írtam csíkost. :) Kettetlen magzatom már kijavítana, hogy vonalas, de nekem most csíkos lesz, és passz. :D)

Gondoltam, ma már nekiállok az évértékelőnek, aztán max befejezem holnap, és persze, meg akartam emlékezni az olvasmánylistás füzetemről is benne, de aztán úgy gondoltam, hogy mivel 33 éven át kísért el, megérdemel egy önálló bejegyzést.

Aki vezet olvasónaplót vagy olvasmánylistát, emlékszik, minek a hatására kezdte el? Én pontosan emlékszem. Nagy Bandó András nyilatkozta valamikor akkortájt, hogy betörtek hozzájuk, és a lányát az izgatta legjobban, hogy nem esett-e baja az olvasónaplójának. Bandó büszke is volt rá, hogy nem az anyagi javakat féltette. Nekem meg akkor esett le, hogy olvasónapló, micsoda jó ötlet, nahát!

Ami a vicces, hogy bár az első oldal tetején az áll: 1986. február 5., valójában ez nem feltétlenül pontos dátum, mert rögtön az elején elfelejtettem felírni, hogy mikor kezdtem el olvasni. :D Lehet, hogy egy nappal előbb vagy később. Viszont, ami meglepő, ahogy ma átlapozgattam, hogy akkoriban milyen gyorsan olvastam ki egy-egy könyvet.

Az első bejegyzés Tamási Áron Ábel-trilógiája, amit - tessék megkapaszkodni! - egy hét alatt végeztem  ki, vagyis három könyvet hét nap alatt. Ez ma már nagyjából utópiának tűnik (még ha ez kicsit képzavaros is). A következő könyveket is 1-2-3 nap alatt fejeztem be, nagyon ritka volt az ennél hosszabb idő. Azt nem tartottam számon még akkoriban, hogy évente hány könyvet olvastam el, de 60-70 lehetett. Heti 2-3 könyvvel simán lehetett több is.

Azt viszont összeszámoltam, hogy a 33 év alatt 1225 olvasmányt rögzítettem a füzetben. Ez átlag 37 könyv egy évben, aminél voltak, persze, jobb évek, meg ezek szerint rosszabbak is.

Ha valaki egy ügyes Sherlock Holmes, szépen ki tudná következtetni az életem alakulását, az ízlésem változását.

1986-ban kezdtem a főiskolát, szóval négy éven át tanév közben a kötelező olvasmányok voltak túlsúlyban. A legtöbbre emlékszem, legalább arra, hogy olvastam, de van, ami teljesen kiesett, pl. én olvastam Platóntól a Kritónt? :O S vajon önként vagy kötelező volt? De későbbről is van meglepetés, David Baldaccitól A nyertes 1999-ben. Még a cím sem rémlik, nemhogy a tartalma. :D

Csak néhány nagyobb korszakot emelnék ki, a teljesség igénye nélkül. Mindenféle természetfeletti és ezotéria, romantikusok (bezony!), 1. fiam születése után a gyereknevelési könyvek, vámpírok, varázslók, fantasy... Egy címen jót nevettem: Le tudlak fogyasztani - haha, nem tudtál! Bár lehet, hogy ez inkább szomorú. Ami viszont nekem tényleg picit szomorú, hogy milyen sokat romlott a kézírásom, és ez a gyerekszülés után lett nagyon szemmel látható. Mintha állandó kapkodásban lettem volna, nem lett volna időm rendesen formálni a betűket... Később már az is látszik, mikor a fiam megkaparintotta a szegény füzetet, firkálás, tépkedés, gyerekrajzok, stb. Nem csoda, hogy mostanra már szinte szétesik.

Azt ugyan nem számoltam ki, hogy évente hány könyvet olvastam (kivéve az utóbbi pár évet, ahol már jelöltem), de azt megkerestem, melyik volt az 1000. bejegyzés, és ez László Zoltán Egyszervoltja.

A füzet utolsó bejegyzése Cecelia Aherntől az Üvöltés, amit 2019. február 19. és március 4. között olvastam. Még azt is odaírtam, hogy 23.59-kor végeztem vele. :) Egyébként nem szoktam megjegyzéseket fűzni a könyvekhez, legfeljebb a félbehagyásoknál itt-ott, hogy ez marhaság, unalmas, ilyesmi.

(Apró érdekesség, hogy a füzet nem az Üvöltéssel végződik, hanem egy táblázattal az akkoriban vezetett kilométerekről. 1987-ben szereztem jogsit, 20 évesen, de nem voltam valami nagy vezető, 1993. júliusi az utolsó adat, ez idő alatt 1885 km-t vezettem. Ekkor eladtuk az autónkat (egy 100-as Skoda volt, az ám! :D), és onnantól nem vezettem egy métert sem 2008-ig, míg meg nem vettem azt az autót, ami most is van, a KIA Picantómat.)

Március 5.-én új füzetbe kezdtem, némi töprengés után, hogy valami szépet és különlegeset vegyek-e vagy egy egyszerűt, a létező legegyszerűbb, kék borítós, vonalas füzet mellett döntöttem. Némiképp szomorúan gondolok arra, hogy valószínűleg ez már nem lesz tele, hiszen 64 oldalas, és egy oldalra 34 sor fér.... Persze, megtartottam a régit is, emlékbe, hiszen a jelenlegi életemnek több mint a felét töltöttem vele.

Az idei év volt az első, hogy már Goodreadsen is vezetek mindent, így a mostani évértékelőben mindenféle csilivili staitisztikai adatok is lesznek, de a füzetbe írogatást nem szándékozom abbahagyni.

Ja, hát fényképeket nem rakok fel róla, de az egyik témázásban voltak. 




2019. december 17., kedd

Sam Copeland: Kicsi Charlie T-Rex lesz

Az első rész zajos (szó szerint) sikere után nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy van új könyv a szerzőtől, és ráadául ez is Charlie-ról szól.

Charlie épp olyan, mint te. Ja, mégse! Mert amikor aggódik és szorong, állattá változik! És pechére, az élete most csupa nehézség...
Az apja cége nagy bajba kerül, így lehet, hogy Brenda nénihez kell költözniük, akinek tizenhét macskája van (meg egy falába). Ráadásul Charlie egyre nehezebben irányítja szuperképességét.
Még szerencse, hogy a legjobb barátai most is készek segíteni. Nem is kell mást tenniük, csupán betörniük egy erősen őrzött irodaházba, és visszalopniuk Charlie apjának az aranyát. Bakfitty az egész! Feltéve persze, ha Charlie végre megtanulja irányítani különleges képességét, és nem végzi örökre galambként...

Alig vártam, hogy belevágjak, és szerencsére, nem is okozott csalódást. Szerintem sikeresen kerülte el a folytatások végzetét, mármint hogy nem elég ötletes, ismétli önmagát, stb. Itt erről szó sem volt. Ellenben megmaradt a rengeteg-rengeteg nevetés, már a legelső oldaltól kezdve egészen a legutolsóig. Néha csak kapkodtam a levegőt, és annyit motyogtam, hogy ezt nem hiszem el. Charlie és barátai egyik kalamajkából a másikba kerülnek, ugyanis Charlie apukájának anyagi gondjai vannak, és a fiú elhatározza, hogy segít rajta. Ez persze, talán mondanom sem kell, egyáltalán nem megy simán, csőstül jön a baj.

Charlie lassan megtanulja irányítani az állattá változást, át és vissza tud változni, de azt, hogy milyen állat lesz belőle, még mindig nem tudja előre. Ez persze, újabb, iszonyú vicces és néha még annál is kínosabb galibákat okoz. Az aranyhalas és a bűzös borzos rész volt számomra a két kiemelkedő.

A stílus humoros és ötletes, de könnyen érthető, mivel gyerekeknek szól elsősorban, a történetmesélés is az ő korosztályuknak felel, meg, de ismét ügyesen bele vannak szőve komoly témák, mint a munkahely elvesztése, a munkahelyi problémák, iskolai zaklatás, kiskamasz szerelem, stb.

A fordító újra Pék Zoltán, és tökéletes munkát végzett, mint mindig. Már az lenne a furcsa, ha nem.

Most is voltak lábjegyzetek, de talán kevesebb, mint az első részben, mindenesetre nem zavartak, ahogy a kaki-pisi humor sem, ami szintén szerepel a könyvben, de azért nem kell megijedni, nem túlzó és nem is visszataszító, inkább a vicces vonalat képviseli. Megint csak érdemes megnézegetni a rajzokat is.

Csak egyet tudok a végéhez hozzátenni, még több Sam Copelandet!

10/10




2019. december 5., csütörtök

Decemberi olvasási tervek

Nem szoktam ilyet készíteni, mert általában gőzöm sincs előre, hogy mit fogok olvasni, de most kivételesen kinéztem pár könyvet, amit még talán belefér a decemberbe. Inkább már lazábbakat, pihenősebbeket, elég fáradt vagyok már töményebb, hosszabb olvasmányokhoz.

A lista nem túl hosszú azért. :D

Szeretném folytatni Norbert Winney sorozatát, aminek a 2. része a Sellők, hollók, csodalámpák címet viseli. Évek teltek már el az 1. kötet óta, és időnként eszembe is jutott, hogy mi lehet a folytatással. Most íme, itt van! PuPilla nagyon jókat írt róla, remélem, nekem is be fog jönni. 

Szintén egy folytatás a Kicsi Charlie T-Rex lesz, Sam Copeland tollából, aminek az első részét, a csirkéset végignevettem. Bízom benne, hogy most is így lesz.

Kb. félév táján tettem egy fogadalmat, hogy ha elérem idén a 40 könyvet, a 41. egy angol nyelvű lesz. Most a 39. könyvnél járok, szóval van rá esély, hogy megvalósíthatom. Már meg is vettem Amazonról Kindle-re a kiszemeltet, de egyelőre nem árulom el, mi az, csak majd ha sikerül. Mindenesetre a műfajválasztás tőlem szokatlan, de a szerzőtől régen mindent elolvastam, ami magyarul elérhető volt. Sajnos, jó ideje nem jelenik meg több könyve, ezért gondoltam, nekikezdek angolul pótolni.

Rengeteg mindent lenne jó angolul olvasni, főleg sorozatokat, amik magyarul megfeneklettek, de általában az a helyzet, hogy bár tudnék angolul olvasni, nem szeretek. Tekintve, hogy a munkám egy része is az angolhoz köt, se kedvem, se energiám sincs már angolul olvasni egy kemény munkanap után. És magyarul is van bőven mit olvasnom mindig, ezért az angol rendre elmarad. Most ezen próbálok meg változtani kicsit. A téli szünet talán jó alkalom lehet.

Ja, amúgy életemben először írta ki a GR, hogy 2 könyvvel előbbre vagyok. :D Eddig legjobb esetben "on track" volt, de inkább le voltam maradva 2, néha 3 könyvvel is.

Nektek vannak terveitek?

2019. december 3., kedd

Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.)

Milyen távolinak tűnt még tavaly ilyentájt a 3. rész érkezése, és most itt van, végre elolvashattam. (És hogy irigylem azokat, amik már el tudják olvasni eredetiben a pár napja megjelent 4. részt!) Igyekszem spoilermentesen írni, de azért csak óvatosan!

Egy hét alatt végeztem a közel 600 oldallal (ez nálam nagy szó, lévén, kevés időm van olvasni), ami azt bizonyítja, hogy ekkora terjedelmet is meg lehet tölteni tartalommal.

Az első fele nekem kicsit előkészítés volt, nem, nem unalmas, csak picit lassúbb, kis ismétlés (is) az előző részekből, ami nem is ártott, mert félelmetes, hogy mennyire elfelejtettem egyes eseményeket. Megdöbbentett, hogy több mint 2 év telt el az előző kötet vége óta (ez nem spoiler, a fülszövegben is benne van, és ezzel is kezdődik a könyv). Ophélie annyi ideje nem tud semmit Thornról, és ül, ha nem is nyugodtan, de mégis tétlenül a popsiján. Aztán valami vagy valaki kimozdítja onnan, és elindul Bábelbe. Ez a rész jelentős részben a lányé, a többi eddigi szereplőről keveset tudunk meg, van egy-két közjáték, amiben Bérénilde, az immár két év körüli kislánya, Roseline néni, Archibald és Faruk is felbukkannak, de ők itt inkább csak mellékszereplők. Még Thorn is, aki a könyv feléig meg sincs (talán ez sem spoiler), de azt már persze, nem árulom el, hogy és miképp bukkan fel újra. Mindenesetre nem számítottam rá.

Kapunk sok-sok új szereplőt, akik közül nem sok szimpatikus akadt, de Ambrosiust sikerült a szívembe zárnom, és még Octaviót is megkedveltem a végére egy kicsit. Bábel egészen más, mint Anima vagy a Sark volt, de nem kevésbé veszélyes, és időnként rémisztő.

Azt hiszem, életemben nem drukkoltam még ennyire könyves párnak, mint Thornnak és Ophélie-nek, leginkább azért, hogy megtanuljanak jobban bízni egymásban és jobban kommunikálni egymással. Kétségtelen, hogy irtó hülyén viselkedik mindkettő, de nem tudtam elítélni őket ezért, hiszen egyikük sem tudja, mit is kellene tenni. Ophélie még szinte gyerek a történet kezdetén, 18 éves, ha jól emlékszem, honnan is tudná, mi az a házasság? Sok kapcsolatban még 20-30 év után sincs őszinte kommunikáció. Hogy Thorn fejében mi jár, azt maximum sejtem, hisz végig a lány szemszögéből látunk mindent, de ő sem tudja, mit kezdjen a helyzettel, hiába idősebb, de talán a lány lágyságára van szüksége. Az pedig ismét bebizonyosodott, hogy elég néhány gyönyörű mondat egy szerelmi jelenethez, hogy teljes legyen, nem kell szemléletes leírás arról, hogy ki mit hová rak.

Viszont én ennél az Isten dolognál (csak nehogy jöjjenek a robotok! :D) leestem a lóról, egyelőre nem áll össze, de szerencsére lesz még egy rész, talán abban kitisztul a kép. Legfeljebb kezdem elölről az egészet. :D

A fordítás most is, mint eddig, remekmű, Molnár Zsófia munkája.

Ja, igen, és most láttam, hogy van egy 3,5. rövidke könyv, ami inkább afféle bevezető a 4. könyv elé, ha jól értelmeztem, de azért szívesen elolvasnám azt is.

10/9

2019. szeptember 17., kedd

Jasper Fforde: Monokróm


Hogy én mennnyire megörültem az új Jasper Fforde könyvnek, ha már a Thursday Next sorozat olyan csúfosan félbemaradt magyarul. Aztán kicsit lelohadt a lelkesedésem, mikor kiderült, hogy ez egy disztópia, márpedig az Útvesztő trilógia 3. része után megfogadtam, hogy disztópiát soha többé! Túl nyomasztóak.

Na, de nem tudtam ellenállni, és muszáj volt elolvasnom, meg olvastam olyat is, hogy ez paródia, hát legyen! És most így a végén, hm, hát nem is tudom.. Szerintem nem paródia, vannak ugyan igen bizarr dolgok benne, de láttunk már a világtörténelemben ennél bizarabbat is. Az alapötlet érdekes, miszerint a legtöbb ember csak egyféle színt lát természetes állapotában, és - na, még szép - egyes színek felsőbbrendűek, mint mások. Pl. a Szürkéket lenézik, amolyan rabszolgafélék, a Vörösök bezzeg vezetőknek valók. Hogy miért van ez így, az nem igazán derül ki, vannak utalások valami világégésre, de mivel a főszereplő, Eddie szemszögéből látunk mindent, ő meg nem magyarázza el, eléggé homályban maradunk.

Hát nem mondom, hogy lerágtam a körmöm olvasás közben, de igazából érdekelt, hogy mi lesz, viszont a történet elég kesze-kusza, talán pont azért, amiért nem ismerjük az előzményeket. Elég hirtelen is záródott le, na, mondom, szép, kb. semmit sem tudtam meg, de az utószó szerint ez is sorozat lenne, csak épp nem készültek el a folytatások. Viszont idénre (?) lenne várható angolul egy előzménykötet.

Nem tudom, miért pont ezt a kötetét választotta a kiadó, sokkal jobban örültem volna a Thursday Next folytatásának, vagy a Last Dragonsleyernek (amiből film is készült, és egész jó volt), na, de legalább kiadtak valamit az életművéből.

Vacilláltam a 3 és 4 pont között, mert olyan hiányos a világa, egyelőre a 3-nál maradtam, de ha lennének további kötetek, lehet, hogy ez még változna.