Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 19., szerda

Ha már nem ugyanaz az élmény...

E havi témázásunk az ízlésváltozásokról szól, hogy mi van akkor, ha egy könyv újraolvasásánál már nem ugyanazt kapjuk (lehetséges egyáltalán, hogy ugyanazt kapjuk? szerintem nem), mint először. Ha másodszor nem értjük, hogyan voltunk egyáltalán képesek elolvasni azt a bizonyos kötetet, hogy tetszhetett nekünk, vagy egyszerűen csak más élményt adott, mint elsőre. Ha úgy érezzük, korábbi kedvenceinket már a hátunk közepére sem kívánjuk, vagy tetszik ugyan most is, de már mást ad, mint először, hiszen változtunk menetközben.

Szerintem újraolvasás esetén gyakorlatilag lehetetlen, hogy ugyanazt az élményt kapjuk. Talán közel azonosat kapunk, ha az első és az újraolvasás között csak rövid idő telt el. De ha már hosszabb idő telik el, évek, netán évtizedek, úgy gondolom, óhatatlan, hogy másképp érezzünk, hiszen más életkorban, élethelyzetben vagyunk, változott a gondolkodásmódunk, a szokásaink, stb. Gyerekként nagyon sok könyvet olvastam el kétszer, sőt, néha sokkal többször. Volt, hogy befejeztem, és kezdtem is azonnal elölről. Ezt ma már el sem tudom képzelni, sőt, még egy sorozat egymás után következő darabjai között is mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet.

Leonyid Szolovjov A csendháborító c. könyve volt az egyik ilyen, a másik Karl May Winnetou c. négykötetes regénye. Az előbbit felnőttként már nem olvastam újra, így nem tudom, hogyan csapódna le az élmény. Az utóbbit hangoskönyvben hallgattam meg pár éve, és bár most is élveztem, sokkal több olyan dologra figyeltem fel, amire gyerekként valószínűleg nem. Sokkal jobban elborzasztottak a kegyetlenségek, a gyilkosságok, és a higiéniai körülmények (vagy még inkább ezek hiánya. :D)

A fej nélküli lovas c. könyvet annak idején a könyvtárből kölcsönöztem, és nagyon szerettem, de akkoriban nem lehetett kapni, és így sosem lett saját példányom. Ezt annyira rosszul viseltem, hogy nekiálltam legépelni a könyvet! Amit aztán persze, pár oldal után feladtam. Ám néhány éve potom 400 Ft-ért megvettem egy használt példányt a Vaterán, és el is olvastam. Nem állítom, hogy éles még az emlék, de arra emlékszem, hogy így is tetszett, bár azt hiszem, belejátszott a nosztalgia is.

Szintén a nosztalgia vezetett a Mogyoró könyvekhez. Az első kötet újraolvasása után azonban csalódottan tettem le a könyvet: ezt a didaktikus borzalmat! Tipikusan az az eset volt, mikor az ember nem érti, mi tetszett neki az adott alkotásban.

Bár újabban már viszonylag kevés könyvet olvasok újra, de vannak azért a modernebb olvasmányaim között is újraolvasások. A Twilight akkor még csak első két kötete volt kapható magyarul, és ezek elolvasása után villámgyorsan megvettem a másik két részt angolul. És ezek is tetszettek! Aztán mikor megjelentek magyarul, úgy is elolvastam őket még egyszer. Hogy aztán a magyar fordítás vagy valami más okozta, de csak hüledeztem magamban, hogy édes istenem, mi tetszett nekem ezen a sorozaton?  Egy dolog van, amire tisztán emlékszem: a kifejezés, hogy a fájdalomtól megrándult az arca, kb. minden 2. oldalon szerepelt, és ez a magyar újraolvasásnál valahogy idegesítőbb volt? jobban feltűnt magyarul, mint angolul? akkor kezdett lehullani a szememről a hályog? Nem tudom, de egy biztos, a tetszésemet elfújta a szél! Azóta is a másik irányba indulok el, hacsak meghallom is a címét.

Pár hete könyvpakolásnál került a kezembe a Ne tessék mérgelődni! c. könyv, ami még a szüleimé volt, és megtartottam, miután meghaltak, mert nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. A könyv kiadása egyébként egyidős velem, jócskán viharvert már, a gerincét piros szigszalag fogja össze! (ó, borzalom! :D), és valamiért már egész pici gyerekként vonzott magához. Attól fogva, hogy tudtam olvasni, többször is elolvastam, és mindig ugyanúgy szerettem, csak épp mindig mást nyújtott. Most, hogy a kezembe került, ki is olvastam újra, és megint jó volt belebújni a történetekbe, nézegetni a rajzokat. Persze, azért egész biztos, hogy kicsit minden alkalommal más jött le belőle, ugyanakkor meg sok minden azonos maradt. Nyilván itt is belejátszik a nosztalgiafaktor, hiszen ez volt a gyerekkorom, ugyanakkor volt egy kis fájdalom, hisz a szüleim már nem élnek, és némi bólogatás is, hogy na, eltelt X év, és a dolgok sok esetben még mindig ugyanúgy állnak, mint a 60-as években...

Meg szeretnék még említeni két újraolvasást, amiknél eddig még mindig megmaradt az eredeti jó érzés, de minden újraolvasás mást ad. Az egyik a Fehér Klára könyvek, amiket most is ugyanúgy tudok élvezni, de már más tűnik fel és marad meg bennem a könyveiből, ma már inkább azok, amik a mostani életemmel rezonálnak. A másik meg, mi más lehetne, a Harry Potter. Ugyanúgy el tudok merülni a köteteiben, mint régebben, de azért mindig van valami új, ami korábban nem volt. Új részletekre csodálkozom rá, van, ami jobban bosszant, vagy ami nagyobb örömöt okoz, és még mindig ugyanolyan hevesen tagadom le önmagam elől is a hibáit. 

Műfaji szempontból sok változás nincs, inkább egyes témák nem tudnak már lázba hozni. Pl. a vámpíros-vérfarkasos, úgy általában a természetfelettis az, ami egyre kevésbé tud lekötni, de a varázslós-mesés ya is fakulóban van. Egyre inkább azt érzem, hogy valami mást szeretnék, de még nem tudom, mi az.

A többiek posztjai:

Pupi
Dóri
Shanara
Nikkincs
Kritta


2018. augusztus 26., vasárnap

Két, egymástól gyökeresen eltérő könyv

Egyrészt megtetszett PuPilla ötlete (remélem, nem bánja, hogy elcsórtam), másrészt úgy adódott, hogy két nagyon különböző könyvet olvastam el egymás után, és gondoltam, egyszerre írok róluk.

Robert Kiyosaki: Gazdag papa - szegény papa

Egy ideje foglalkoztat, hogy meg kellene tanulnom jobban bánni a pénzzel, ill. rájönni, hogy hogyan szerezhetnék többet belőle (hehe), és erről a könyvről több helyen is azt olvastam, hogy alapmű a témában.

Nos, a befejezte után azt kell mondanom, ez nem az én könyvem volt. A pénzügyi magyarázatokból nem sokat értettem, sőt, némelyik szerintem nem is volt túl világos. Pl. a források és eszközök meghatározása kb. annyi volt, hogy az eszközök termelik a pénzt, a források meg elviszik. Hát, kösz. De aztán szerencsére kaptunk pár példát, eszközök pl. a befektetések, részvények, jogdíj, bérbeadás, adóslevél, váltó (ez utóbbi kettőt Jókai óta nem hallottam...), források pl. a hitelek, ház és autó fenntartása, stb.

A szerző szerint, aki bérből és fizetésből él, soha az életben nem lesz gazdag, egész életében csak vergődni fog az adósságokban, aki gazdag akar lenni, az tanulja meg a pénzt dolgoztatni, és ne ő dolgozzon a pénzért.

Nem ismerem az amerikai adózást, de azért ismerek olyanokat nálunk, akik meg tudnak élni a fizetésükből, és nem nyomorognak egész életükben, másrészt, ha mindenki tőzsdézik, és ingatlant ad-vesz, ki a fene fog dolgozni, és termelni? Talán tévedek, de ez az életforma nem mindenki számára elérhető, meg nem is való mindenkinek. Már a gondolattól is, hogy a részvényárfolyamokat figyelgessem, legszívesebben sikítva menekülnék, olyan unalmasnak tűnik.

Az ingatlan adásvétel dolog meg számomra, legalábbis egyes esetekben, más szorult helyzetének kihasználása. A szerző számos példát hoz fel arra, hogy hogyan vett meg pl. egy 75 ezret érő házat (dollárról beszélünk) 60-ért, sőt, bebukott jelzáloghitel esetén még kevesebbért, és hogyan adta tovább sokkal többért. Ehhez nekem nem lenne gyomrom.

Nem volt azért teljesen haszontalan a könyv elolvasása, találtam benne néhány számomra értékes gondolatot.

A szegények így gondolkodnak: Nem engedhetem meg magamnak. Ezáltal leállítják az agyukat. A gazdagok így: Hogyan engedhetném meg magamnak? Ezáltal ráveszik az agyukat, hogy működjön, és megoldást keressen.

Nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt halmozunk fel, hanem, hogy mennyi tudunk megtartani belőle. Gondoljunk csak a lottónyertesekre!

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér! Nem kell a még nagyobb ház, és a még drágább autó.

Előbb gyűjtsd össze a pénzt, aztán vedd meg, amit szeretnél. Ez logikusnak tűnik ugyan, de néha nehezen megvalósítható. Húsz évig gyűjtögetni pl. egy lakásra, hááááát... 

10/5

Julia Quinn: A herceg és én (Bridgerton család 1.)

Akik olvassák a blogot, tudják, hogy romantikus könyv ritkán szerepel az olvasmányaim között, kb. évi egy. Az meg már megvolt mindjárt januárban az Édes élettel. Nem is tudom, miért kezdtem ebbe a könyvbe, a meleg, az általában nyáron jelentkező olvasási válság, a műfajváltásra való vágyakozásom, vagy ezek mindegyike együtt az ok, vagy talán van más, rejtett ok is, amibe még bele sem gondoltam. Lényeg, hogy mikor azt olvastam több helyen is, hogy a Netflix sorozatot készít ebből a könyvsorozatból, úgy éreztem, bele kell olvasnom.

Julia Quinnről amúgy is azt olvastam, hogy szellemes és vicces, meg ez az egyik legjobb sorozata, hát gondoltam, egyszer élünk. :D És láss csodát, az eleje tényleg vicces volt és szellemes, könnyed, könnyen olvasható, mi kell még? De aztán a harmada körül nekem nagyon leült, és minden szívfájdalom nélkül tettem félre a fele környékén, hogy elolvassam a fenti könyvet, és akkor tértem vissza rá, mikor azzal végeztem. Igaz, akkor egy délután alatt kiolvastam a másik felét.

Hogy végül is hogy tetszett? Hát, bocs a rajongóktól, de azt kell mondanom, semmi különös. Nem volt nyálas, és idegesítő, nem volt benne annyi szexjelenet, mint számítottam rá, épp elég volt ennyi amúgy, nem maradt hiányérzetem! :D De mindössze ennyi, nem volt különösebben izgalmas, és ez most biztosan hülyén hangzik, hiszen mit várnék egy romantikus történettől, mint szerelmet, de a két főszereplő kiszámítható sorsán kívül semmi más nem történt benne, és ez nekem kevés.

Eddig két romantikus(nak mondott) szerzőt szerettem meg, Jude Deveraux-t és Rosamunde Pilchert, de náluk a szerelmi szálon kívül mindig van valami más történet is.

Semmiképp sem volt a könyv utálatos vagy bosszantó, és egy picit érdekel a többi szereplő sorsa, de majd inkább nézem a sorozatot. Olvasni valószínűleg csak akkor fogom tovább, ha már semmi olvasnivalóm sem marad, arra meg nem sok esély van. Aztán ki tudja? Azt se gondoltam volna, hogy az Angolszász krónikákat folytatni fogom, és tessék.

Ja, és azt hiszem, még soha nem olvastam ennyiszer egy könyvön belül a tompor szót. :D Csak nekem jut erről eszembe a lovak hátsó fertálya?

10/7










2018. augusztus 20., hétfő

Akkor lássam, mikor...

E havi témázásunk elsőre kissé talán negatív, olyan könyvek, amiket soha többé az életben nem olvasnánk újra, és/vagy olyan szerzők, akiktől egy könyv épp elég volt, netán még sok is, netán be se fejeztük, mert úgy felhúztuk magunkat rajta, vagy unalmas volt, netán visszataszító, stb. Következzenek a negatív olvasási élmények!

Bár fejből is tudok néhányat, de azért inkább elővettem az olvasmánynaplómat, és lapozgatni kezdtem, hogy felidézzem, mi is az, ami finoman szólva sem volt jó élmény.

Ritkán hagyok félbe könyvet, ennek az oka talán még az iskolás éveimben keresendő, amikor is szorgalmas gyerekként egyszerűen úgy éreztem, az adott kötelezőt végig kell olvasni, ha beledöglök is. Ez a reflex annyira bennem van, hogy mind a mai napig nehezen engedem el azt a könyvet, ami nem tetszik, bár manapság már bátrabban teszem ezt meg.

F. H. Burnett regényét, a Little Lord Fauntleroy angol nyelvű változatát még gimis koromban olvastam el. Angol tagozatos osztályba jártam, és a tanáraink elég hamar bevezették az angol nyelven olvasást. Lehet, hogy valami rövidített változat volt, már nem emlékszem. Arra igen, hogy milyen tündéri volt, és kedves, és mennyire elbűvölt. Mikor magyarul is megjelent, A kis lord címmel, megvettem, elolvastam, és nem akartam hinni a szememnek. Mi ez a geil, cukros borzalom? Nem létezik, hogy ugyanaz a könyv lenne! Burnett többi könyvével is hasonlóan jártam, A titkos kertből készült film tetszett, de mikor meghallgattam hangoskönyvben (igaz, valami rövidített változat volt), nem ugyanazt kaptam. A padlásszoba kis hercegnője könyvből készült filmet imádtam gyerekként, de okulva az előző kettőből, az tuti, hogy könyvben el nem olvasom, sem Burnett más könyveit. (Ahogy elnézem, magyarul csak ez a három van.)

Ahogy haladok előre, látom már, hogy ez a poszt a kínos vallomások posztja is lesz. :D

A következő a listámon Márai Sándor. Mikor a 90-es években elkezdték újra kiadni, én is megvettem pár könyvét, de beletört a bicskám. A Vendégjáték Bolzanóban c. könyvét rettenetesen untam, alig jutottam a végére, és azóta sem tudtam rászánni magam, hogy elővegyem másik köteteit.

Szerb Antallal nem egészen ez a helyzet, több könyvét is kedveltem, de az Utas és holdvilág olyan mértékben bosszantott fel, hogy ha meghallom a címét, ideges leszek.




Az Indul a bakterház c. film, azt hiszem, sokunknak emlékezetes marad, ezen felbuzdulva a könyvet is elolvastam. De mekkora csalódás volt! Egyetlen momentum maradt meg belőle, amin jót nevettem, ahogy a banya curukkolt. (ez, gondolom, a zurück - németül "vissza" szóból jön) A többi részét a fejemben homály fedi, csak a kicsit keserű íz maradt meg.

Hasonlóképpen jártam Hrabal Sörgyári capricciójával. Valami hasonlót vártam, mint a zseniális film, de valami keszekusza izét kaptam.

A könyvadaptációk esetén túlnyomó többségben a könyvek nyernek szemben a belőlük készült filmmel, de a fenti két esetben a film sokkal jobb. Nekem.

Egy időben mindenféle New Age, ezoterikus és hasonló olvasmányok felé fordultam, amik között sok érdekes volt, de Eckhart Tolle nem jött be. Úgy látszik, nem vagyok elég megvilágosodott. Új Föld c. könyve nem kötött le, az egészet nem értettem, számomra felfoghatatlan, mit esznek rajta mások, ennyi a szerzőből elég is volt.


Tamási Áron legtöbb könyvét nagyon szeretem, egyik kedvenc szerzőmként tartom nyilván, de Magyari rózsafa c. könyvével megszenvedtem. Hosszú időre félbe is hagytam, így több mint egy évbe telt a végére jutnom. Értem én, hogy Trianon után keletkezett, és benne van a keserűség, amiért Erdély Romániához került, de ez a könyv mai szemmel akkor is borzalmasan nacionalista és elfogult.

Hasonló élményem volt Tormay Cécile Bujdosó könyvével. Végig sem bírtam olvasni a folyamatos zsidózás miatt. A szerző kb. mindenért a zsidókat okolta azokon az oldalakon, amiket még sikerült legyűrnöm, és ha később másmilyen is lett netán, azt már nem fogom megtudni.

Coelho! Ki ne felejtsem! :D Egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de az biztos, hogy a büdös életben több könyvét nem veszem a kezembe. Zavaros marhaság volt.




A szürke ötven árnyalatára a szót, ill. betűt sem vesztegetem, leírtam annak idején egy posztban, hogy mi is a véleményem róla.

Neil Gaiman nem az én szerzőm, ez elég hamar bebizonyosodott, az Amerikai istenek után elment a kedvem további műveitől, sőt, azt végig sem bírtam olvasni. Tettem még egy próbát a Szerencsére, a tej c. rövidke gyerekkönyvével, de kösz, inkább mégsem. Szeretem én, ha valami bizarr, de attól azért még értelme legyen!

Robert Nye A néhai Mr. Shakespeare c. könyvének sikerült olyan indulatokat kiváltania belőlem, hogy e könyv esetében  még a könyvégetést sem tartottam volna túlzásnak. :D

Luca di Fulvio A fiú, aki éjjel meglátta a napot c. könyve a jó példa arra, amikor jó az ötlet, de a megvalósítás pocsék. Itt mindenki mocskos volt, mindenféle szempontból, fizikailag és lelkileg is, olvasás közben azt vártam, hogy a könyv lapjai közül kifolyik a mocsok.

Nagyjából a végére értem a listának, van még pár író, akivel nem fogom elmélyíteni az ismeretségemet, pl. Ben Aaronovitch vagy Benyák Zoltán hiába népszerűek, nekem nem tudtak adni semmit, némi értetetlenségen kívül, hogy miért is szeretik őket.

Nagyon várom, hogy a többieket mi akasztotta ki, borzasztotta el, netán untatta halálra. És mint mindig, csatlakozni lehet! Sőt. :)

Dóri
Nima
Pupi
Heloise
Anett
Czenema
Nikkincs

Utóvéd:

Kritta
Nita

2018. augusztus 14., kedd

Több könyvről röviden

Az elmúlt pár hétben kiolvastam néhány könyvet, amikről szerettem volna írni, de bizonyos okokból nem tettem meg. Mostanra már az emlékük is megfakult, ezért egy összevont posztot rittyentek róluk.

Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után (St. Mary krónikák 1.)

Időutazás angol módra. Ez jutott eszembe a könyv olvasása közben. Valamiért folyton úgy éreztem, a 30-as években kell játszódnia, meg ne kérdezzétek, miért. Ugyan pontos dátummegjelölés nincs (vagy legalábbis én nem vettem észre), de a sok modern kütyü miatt elég valószínű, hogy napjainkban kell elhelyeznünk az időben. 

Hú, most jövök rá, hogy tényleg kevés minden maradt meg bennem, pedig nem volt rossz könyv. Van egy szervezet, ami utazgat az időben, de szigorúan tudományos célzattal. Ide kerül főhősünk, Miss Maxwell, akit csak Maxnek hívnak, olyannyira, hogy a rendes keresztnevét meg se jegyeztem. 

Míg olvastam, az volt az érzésem, mintha sorozatot néznék. Nem volt a történetnek egy teljes íve az elejétől a végéig, hanem inkább epizodikus volt, mint a sorozatok. 

1. rész: A kiképzés
2. rész: Az első bevetés
3. rész: Az első igazi bevetés

Stb., stb... Volt átívelő szál, persze, de inkább epizódokból összerakott történetnek éreztem, mint regénynek. Amúgy vicces, és izgalmas is, és nagyon jól el lehetett képzelni. Akciójelenetekkel mindig gondban vagyok, ha olvasom, gyakran csak valami nagy massza van olyankor a fejemben, de ebben a könyvben tökéletesen tudtam követni őket. 

Külföldön van ebből már vagy 10 rész, nálunk eddig kettő jelent meg. Van rá esély, hogy folytatni fogom, ha a többi részt is kiadják.

10/8

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Így jár az, aki ugrik a varázsló hívószóra, és nem néz utána, hogy miről szól a könyv. A "magician" kétféle magyar fordítása közül most bizony a bűvészt kellett volna használni. A bűvészet pedig engem sosem vonzott igazán, még ha gyerekkoromban azért érdekelt egy kicsit, de most már kb. semennyire. És bár néha szívesen olvasok gyerekkönyvet, most úgy éreztem, ez nekem már nagyon gyerek - bármilyen hülyén is hangozhat ez. 

Amúgy nagyon szép kiállítású könyv, a bűvészes dolgok érdekesek lehetnek azoknak, akik ez iránt érdeklődnek, és tele van rejtvényekkel, megoldandó feladatokkal, kisiskolás gyerekekkel jó lehet esténként együtt olvasni, és keresgélni a megoldást, de engem csak kizökkentett a történetből a sok feladvány. Bevallom, átugrottam őket...

Ami tetszett, hogy NPH ügyesen, de nem szájbarágósan (én legalábbis nem  éreztem annak) szőtt bele olyanokat a történetbe, mint a két apukával élő kislány (ahogy mondani szokták, hazabeszél...), a kerekesszékes kislány, az árva fiú, stb. Jó lehetőség ez arra, hogy már egészen kiskorban találkozzon egy gyerek a mássággal, és beszélhessen róla. Már ha a szülei nyitottak erre.

Lesz további talán 3 vagy 4 rész, én nem fogom folytatni, de jó szívvel ajánlom 8-10 éves gyerekeknek.

10/7

Brodi Ashton- Cynthia Hand - Jodi Meadows: Lady Jane

Valamiért azt hittem, hogy ez valami történelmi romantikus, és hát ja, igen, az is van benne, de kérem, szépen, ez alakváltós! Szóval fantasy is egyben, igaz, ya, de a jobbik fajtából.

A szerzők a történelmi tényeket enyhén szólva is kiforgatták, de szórakoztatva és humorosan tették mindezt. Nagyjából végig lekötött, itt-ott azért picit laposabbnak éreztem, de  egészében véve kellemes olvasmány volt. A romantikus szál nem volt túltolva, az alakváltós meg szerintem jópofa volt.

Elvileg trilógia, ha megjelenik magyarul, folytatni fogom.

10/8


Bernard Cornwell: Csatadal (Angolszász krónikák 4. rész)

Mivel a könyvekből készült sorozatnak végül lett 3. évada (amit egyébként hazánkban forgattak), úgy döntöttem, a könyveket is folytatom.

Amennyire tetszett a sorozat 2. évadának az a 4 része, ami ezen a könyvön alapult, annyira csalódás volt most nekem a könyv. Nem érdemel külön posztot.

Rengeteg volt az eltérés, és bár 90%-ban a könyv szokott jobb lenni, most - nekem - nem így volt. Az elején a Björn féle jövendőmondó, sírból kikelő halottas rész is más volt kicsit, de ez a része még jó volt azért. Aztán jött Lundene (London) bevétele, ami iszonyú hosszan elhúzódott, és rettenetesen untam.

A történet maradéka pedig, Aethelflaed (a király lánya), a férje, Aethelred, Alfréd, a király, stb. történetszála pedig kimondottan rosszul sikerült szerintem. A sorozatban sokkal jobb volt mindegyikük jelleme, bár Aethelred ugyebár, nem éppen szimpatikus figura, de még így is jobb volt, mint könyvbeli párja, Alfrédot most nagyon utáltam (ez lenne Nagy Alfréd?), a lánya pedig még egy kislány, nem az a fiatal, de felnőtt nő, aki a sorozatban volt.

Az egyház ostobasága és korlátoltsága megdöbbentő volt, és most még rosszabb volt belegondolni, hogy 13 éves kislányok már férjhez mentek, gyereket szültek, és a férjük bármit megtehetett velük, de szó szerint.

És bár a történet azért nagyvonalakban  egyezett a sorozatbelivel, azt sokkal szellemesebbnek éreztem, a "babás" dolog megoldása pedig egyértelműbben ötletesebb volt.

A keresztény vallás ennyire negatív módon való ábrázolásának ugyan van valós alapja, de Uhtred  mégis teljesen elfogult és egyoldalú, és ugye, az ő szemén át látunk mindent. Ugyanakkor az északi istenek vallása sem olyan pozitív, mint amennyire Uhtred láttatja. A nők talán sokkal egyenrangúbbak voltak a házasságban (nem tudom), de a férfiak nem sok mást műveltek, mint harcoltak meg gyilkoltak. Egy idő után rá lehet unni, ha másról sem olvas az ember, mint kifolyó belekről és vérpatakokról.

Ennek ellenére van esély rá, hogy folytatom, a sorozatot pedig biztosan nézni fogom.

10/6






2018. augusztus 10., péntek

Zsákbalajhit rendeltem!

Régóta szemezek már a Book A Sloth Club (rövidítve BASC) könyves meglepetés dobozaival, és gondoltam, meglepem magam eggyel a szülinapomra, ami még júliusban volt. De a júliusi dobozban romantikus volt a könyv, ezért lemondtam róla. (Elnézve a csomagkinyitós írásokat és videókat, nem is baj - legalábbis, ami a könyvet illeti.) Az augusztusiban meg krimi volt a téma, az se igazán az én műfajom. Kicsit is el szontyolodtam, hogy szülinapomra nem lesz dobozom, de aztán nemrég olvastam, hogy lehet zsákbamacskát, vagyis zsákbalajhit rendelni, amiben nincs ugyan könyv, de van 5 tárgy. Egynek a típusát meg lehet választani, a többi négynek nem. Na, gondoltam, ez a nekem való, nosza, próbáljuk ki! Igaz, közel egy hónappal később, de azért meglett, ma vehettem át.

Lássuk, mi volt benne!


Ilyen dobozban küldték, nem a szép logósban, de sebaj.


Kinyitva ez a töltőanyag várt. Beleturkáltam, és először ezt húztam elő:



Ez egy gyertya, édes narancs illattal.


A gyertya belülről.


A következő egy zacskó volt, aminek először nagyon megörültem. Édesség! De aztán lelombozódtam, mert karamellás, amit nem szeretek. :( Gyerekkoromban azért sem ettem meg az ilyet, mert felragadt a szájpadlásomra és a fogaimra. Egyet azért megkóstoltam, hátha már másképp gyártják, de nem, sajnos, ez is ragad mindenhová. Sebaj, a fiam örült neki, kárba nem vész.



A következő tárgy, mit előhúztam a dobozból, ez volt. Némi tanakodás után rájöttem, hogy ez egy...




...könyvre csíptethető kislámpa. :) Épp gondolkodtam, hogy vennék egy ilyet, mert a nyári időszakban nem merek este lámpánál olvasni, mivel a fénnyel odacsalom a vérszívó szúnyogokat. Szóval ez telitalálat! Elsőre szépen tapad a borítóra, nem csúszik le, nem mászkál el, de hogy a fénye milyen, az majd este derül ki.



A negyedik tárgy ez a cuki lámás könyvvászon. Nagyon aranyos a mintája, vastag, tartós anyagnak tűnik, biztosan nem sérül benne a könyv. Mivel a választható tárgynál a könyvvásznat jelöltem be, így erre számítottam, de azt, hogy milyen mintájú lesz, nem tudtam előre.

Jól van, vajon mi lesz az 5. tárgy? Hiába keresgéltem, nem találtam a dobozban mást. Csak azért nem adtam fel, mert tudtam, hogy öt tárgy jár, és végül csak előbukkant ez:



Egy aprócska medál. Itt egy pici kritikával illetném a dobozt, mert semmiben sem volt benne, és ha nem tudom, hogy kell lennie egy 5. tárgynak, valószínűleg nem találom meg. Jobb lett volna, ha bent van valami zacskóban vagy hozzá van tűzve egy másik tárgyhoz.

Emellett hiányzott egy lista, hogy mit tartalmaz a doboz. Nem is vártam volna olyan szép, csilivili listát, mint ami a könyves dobozokhoz jár, csak egy akármilyen egyszerűt, hogy tudjam, mi van benne.

Összesítve, a könyvvászon és a lámpa tökéletes választás volt, a karamellel megörvendeztettem a fiamat, a másik két tárgy azonban számomra nem annyira hasznos, de jó lehet ajándéknak, szóval végül is nem lehet panaszom.

Jó érzés volt a bontogatás, könnyen lehet, hogy máskor is rendelek még ilyet.




2018. július 30., hétfő

Gyűjteményeink - könyvek, polcok, csecsebecsék

A fenti című témát szavaztuk meg ebben a hónapban, ami ezúttal inkább képes, és kevésbé szöveges lesz, legalábbis terveim szerint. Könyves csetreszeim amúgy nincsenek, kimondottan utálom a csecsebecséket úgy egyáltalán, vad harcot vívok a kiirtásukért, de egy ideje szemezek már egy jó kis könyvvászonnal, érdekes könyvtámasszal, és csetreszgyűlölet ide vagy oda, egy jó kis Hermione Funko Pop figurát azért kiraknék a polcra, vagy használnám kulcstartóként.

Na, de, lássuk! :)

Az alábbi képek a nappaliban készültek, és korántsem az összes könyvem szerepel rajtuk.




Ezek itt a régebbi könyveim, amiket még fiatalabb koromban vettem vagy kaptam. A fenti földgömb azóta megvan, mióta az eszemet tudom, a lenti kisebbet a nagyfiam hozta még valamikor iskolás korában egy kirándulásról.




Még mindig a nappali...




Életkép bokszkesztyűvel és kutyával. :D A kutyust még én kaptam valamikor kisgyerekként.



A Harry Potter polcom. Megvan az eredeti sorozat, az illusztráltból az eddig megjelent 3 kötet, Az elátkozott gyermek, a Legendás állatok forgatókönyv, A mágia története, A kviddics évszázadai és a Legendás lények "tankönyv", és a Varázsszótár, amit még úgy a 4. kötet megjelenésekor adhattak ki, szóval nincs benne minden kifejezés.


Ez a Rejtő hangoskönyv sorozat, amit az idén kezdtek kiadni valami elképesztően jó áron. Összesen húsz kötetet fog tartalmazni.



Ilyen klassz borítói vannak.




Az egyik büszkeségem, egy angol nyelvű Shakespeare összes.



Elolvasni nem fogom, mert ilyen hangyabetűkkel nyomtatták, de gyönyörű rajzok díszítik, és igazán szépséges darab.



A kisebbik fiam szobájában vannak a gyerek- és ifjúsági könyvek, jó 90%-ban az én könyveim láthatóak rajta.



Ebben a füzetben vezetem az olvasásaimat. Nem így nézett ki, míg a nagyfiam kezébe nem került úgy 3 évesen. :D



Az első oldala... hát igen, némi gyerekrajzzal díszítve. ;) Mint látható, 1986. február 5.-én kezdtem vezetni. Eleinte számoltam a könyveket, de ezt egy idő után abbahagytam.



A főiskolai kötelező olvasmányaimat is beírtam. Itt épp Mikszáth és Ady volt soron - többek között. Megdöbbentő, hogy milyen szép volt az írásom a mostanihoz képest. :O



Ez pedig ahol éppen most tartok, mellesleg ez a füzet utolsó üres oldala, hamarosan ki kell találnom, hol folytassam tovább.

Nos, nekem ennyi lenne, kicsit unalmasnak is érzem, biztos vagyok benne, hogy a többiek sokkal izgalmasabb dolgokat mutatnak majd meg. :)

Ők itt találhatók (csatlakozni pedig, ahogy eddig mindig, ér):

PuPi
Dóri
Zakkant

Utóvéd:

Kritta
Nima


2018. július 29., vasárnap

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos (Szilánkos-tenger trilógia 2.)

Ha nem olvastad az első részt, csak óvatosan, spoileres lehet!

Folytattam hát a trilógiát a 2. résszel. Ezúttal más történetet kapunk, nem ott folytatjuk, ahol az 1. rész véget ért. Igaz, Yarvi - immár atyaként, mivel miniszter lett -, Rulf, és még néhányan az előző kötetből szerepelnek benne, de Tüske (valódi nevén Hild) Bathu a főszereplő.

Tüske egy lány, aki hímzés és férjhez menetel helyett harcos szeretne lenni, és bár számomra egyértelműen bizonyítja rátermettségét, igazából nem veszik komolyan. Egy tragikus esemény folytán sorsa összefonódik Yarviéval, és megkezdődik az utazás, aminek a végén talán valóban igazi harcos válhat belőle.

Yarvi szövetségeseket keres Gettföld számára a főkirály ellen, és hajón indulnak útnak, ide vesz fel egy maréknyi legénységet az evezők mellé. Ide kerül Tüske is, többek között Rulf és Brand mellé. Yarvi lát fantáziát a lányban, ezért felfogadja Szkifrt, hogy kiképezze a lányt a hosszú út alatt. A történet folyamán kiderül, hogy mekkora sikert ér el vele.

Magáról a sztoriról nem szeretnék többet mesélni, nem szeretném lelőni a poént. Ami külön tetszett, az a főleg a kötet első felében fel-felbukkanó humor. Egészen váratlan helyeken nevettem fel. Az erős női karakterekért kezdtem olvasni a trilógiát, és kaptam is, szó szerint két, fizikailag igen erős nőt, Tüskét és Szkifrt. Viszont meg kell vallanom, nem igazán tetszett az, hogy ez az erő gyakorlatilag azzal is jár, hogy a nőkből nagyjából férfi lett viselkedésükben, külsejükben, jellemükben, stb. Jó, nyilván nem várom azt, hogy frissen ondolált hajjal, földig érő szoknyában harcoljanak, de volt pár momentum, aminél már úgy éreztem, hogy kissé túlzás. Tökös nők lettek, majdnem szó szerint, és valahogy jobban szerettem volna, ha kiegyensúlyozottabb az arány, és a nagy harc közepette is megmaradnak valamivel nőiesebbnek.

Viszont bejött, hogy a férfiak mennyire alábecsülik a kötet női alakjait, és hogy mekkora hm... arcra esés lesz ebből. Gondolok itt Hunnan mesterre, Mikedász hercegre vagy épp Grom-gil-Gormra. Büszke voltam Tüskére és Vialinra, hogy milyen jól megállták a helyüket.

Yarvira alig ismertem rá, nem is képzeltem, hogy képes ilyen ravaszságra és igen, kíméletlenségre. Pedig azért az 1. kötet végi tette alapján sejthettem volna. Nem lett ettől ellenszenves, csak furcsa volt, hogy a szerző errefelé viszi a jellemét. Viszont miniszterként enélkül nem sokra ment volna.

Akit még meg kell említeni, az Brand, Tüske evezőtársa a hajón (már Hunnan mester kiképzőtáborába is együtt jártak), egy jólelkű, kedves, végtelenül erős és becsületes fiú. Kicsit talán halványabb figura, nem igazán izgalmas, de megbízható, hűséges és csupa szív. Van egy húga, Rin, aki bár keveset szerepel, de nála éreztem azt, hogy erős ugyan, és férfias munkát végez, mégis nőiesebb tud maradni.

Picit kevésbé tetszett, mint az első rész, a csatajeleneteket - bevallom - untam, de bőven voltak olyan részek, amik kárpótoltak. Hamarosan folytatom a zárókötettel.

(Csak picit vicces érdekesség, hogy engem most is Bernard Cornwell Angolszász krónikák sorozatára emlékeztetett pár helyen, a hangulat, a jellemek, stb., még van két azonos név is, Hild és Odda. :D Ez nem jelenti azt, hogy másolás lenne, másoknak meg a Trónok harca jut róla eszébe.)

Bottka Sándor Mátyás fordítása most is gördülékeny volt és könnyen követhető.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/8