Keresés ebben a blogban

2018. november 12., hétfő

Caleb Krisp: Állítsátok meg Ivyt! (Ivy Pocket 2.)

Ivy, ​a tűzről pattant szobalány, aki önbizalomban sem szenved hiányt, ezúttal Londonban, egy koporsókészítő házaspár fogadott lányaként bukkan fel. 
Ivytól azonban most is élő és holt alakok egész sora akar valamit. Egy csinos és fiatal örökösnő eltűnt és halottnak hitt bátyjáról szeretne többet megtudni. Trinity grófnő szelleme egy akciós temetés ügyében kísért. Mindeközben az ördögien gonosz Miss Always minden sarkon ott ólálkodik… Ivyt azonban mindez nem érdekli. Ő a legelbűvölőbb (kissé) halott lány egész Londonban, és az egyetlen, aki megtalálhatja Rebeccát. Ehhez azonban át kell jutnia egy másik világba. Vajon sikerül neki? (Kérdezhetnénk, ha nem Ivyról lenne szó!)

"Immár birtokomban volt minden információ ahhoz, hogy megszerezzem a Fellebben a fátyolt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű ellopni a könyvet, de ez volt az egyetlen esély, hogy megtaláljam Rebeccát. Megszaporáztam a lépteimet, hogy lehagyjam az esőt – hiába –, átvágtam az úton, és akkor vettem észre a lányt, aki fel-alá járkált a ház előtt. Kikerültem egy lámpaoszlophoz kikötött kakiló lovat, és már majdnem az ajtóhoz értem, amikor a lány elém lépett, és a nevemen szólított. Ami igen váratlanul ért."

Igazán szerencse, hogy ebből a könyvből már megvan mindhárom rész, így nem kellett az 1. rész után sem egy évet várnom, és nem kell a 2. rész után sem, ami külön jó a rész befejezésének tükrében. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

A bejegyzés spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az 1. részt!

Úgy három hónap telt el az előző rész vége óta, Ivy most Snagsbyéknél, a temetkezési vállalkozó házaspárnál él Londonban. A pár az első pillanattól fogva gyanús, de bevallom, nem jöttem rá a megoldásra, pedig végtelenül egyszerű volt és kézenfekvő. Megjelenik egy könyvtáros, egy segítséget kérő, bátyját kereső lány, és néhány visszatérő szereplővel is találkozhatunk. Vérfagylaló kalandokat élhetünk át szellemekkel és egy őrültekházában.

Ivynak megmaradt az a "jó" szokása, hogy folyton bajba keveredik, mindenbe beleüti az orrát, és eleinte rettenetesen rosszul méri fel az embereket és az eseményeket. Természetesen nem hallgat senkire, és megy a saját feje után, amiből iszonyat nagy galibák keverednek. Akkora blődségeket művel, hogy néha nem akartam hinni a szememnek, és rettenetesen jól szórakoztam rajtuk. Gyerekkönyvhöz képest ezúttal is elég sok a komor és kissé ijesztő jelenet, de legalább annyi a humoros is. A könyv végére sok kérdésre választ kapunk, pl. az Óragyémántról és Prospáról, de legalább annyi maradt megválaszolatlanul. Néhány válaszra rájöttem, de sokra nem.

Második részt nem könnyű írni, főleg, ha az első olyan jól sikerült, mint itt. Nagyok az elvárások, de Krispnek sikerült megugrania az első könyv színvonalát, sőt, én határozottan úgy éreztem, hogy túl is szárnyalta. Az események pörögnek, a könyv nem ül le egy pillanatra sem, néha alig tudtam lépést tartani velük, a vége pedig kellőképpen izgalmas ahhoz, hogy folytatni akarjam. A szerző stílusa elképesztően egyedi, abszurd és utánozhatatlan.

Ismét John Kelly klassz és vicces rajzai tarkítják a könyvet. A fordító ezúttal is Pék Zoltán, ami garantálja a jó minőséget. Egy dolog volt csak, ami nekem kicsit fura volt, a Snagsby anya, én inkább a mamát használtam volna. De ezen kívül panaszom nem lehet rá.

A pontozás számomra egyértelmű volt:

10/10

Az olvasás lehetőségét köszönöm a Kolibri Kiadónak!


2018. november 6., kedd

Nagy sorozatos témázás


Ebben a hónapban a sorozatokról írunk a témázós csapattal, könyves adaptációkról és nem könyvesekről, régiekről és újakról egyaránt.

Valahol jó, hogy "sereghajtó" vagyok megint, mert a többiek posztjairól eszembe jutott egy csomó sorozat, így viszont lesz egy olyan hosszú poszt, hogy nyugány kell hozzá.

Ahogy elnézem, mindenki mesélt a kezdetekről, gyerekkori, kamaszkori és fiatal felnőtt élményeiről, szóval én is azzal kezdem.


Mivel a többieknél idősebb vagyok, még olyan korban születtem, amikor hétfőn adásszünet volt, és a kedd este volt a (felnőtt) sorozatos nap. Eleve nem volt akkora a választék, és egy csomó sorozat címére meg nem emlékszem, inkább az ifjúsági témájúak maradtak meg. Ki emlékszik még a Keménykalap és krumpliorr-ra és az Utánam, srácok!-ra? De a keddi sorozatok közül emlékezetes maradt az Onedin család vagy Jane Austen Emmájának egy akkori feldolgozása. Az eredeti Twin Peakset én pl. nem néztem, de rajtam kívül kb. mindenki az országban. :D


A Jóbarátok, a Vészhelyzet, a Szomszédok, a Csengetett, mylord? vagy a Dallas már a felnőtt életemhez kötődnek. Volt, amit rendszeresen néztem, volt, amit kihagyásokkal. Azt hiszem, már akkor sem bírtam a végtelenségig elnyújtott, intrikálós, keverős sorozatokat, meg azokat, ahol aztán minden történt, elcserélt gyerektől a halálból visszatérő szereplőkig bármi. Viszont a Tuti gimi és társai teljesen kimaradtak az életemből.



Nem tagadom, néztem pár dél-amerikai szappanoperát is, de olyan hű, de nagy rajongó nem lettem, és később könnyedén és csalfa módon dobtam is az egész műfajt. Az Isaura volt talán az első ilyen, amit szintén mindenki nézett, majd pár évvel később a Vad angyalt, a többieknek már a címe sem maradt meg.

A most divatos török sorozatokba bele sem néztem, pedig állítólag van köztük pár gyöngyszem. Hát nem tudom, a Szulejmán-féle (ál?)történelmi szóba sem jöhet, és hiába mondják, hogy a mai korban játszódók között vannak értékesek, még nincs akkora sorozatéhségem, hogy rájuk fanyalodjak.

Mert bizony a régi, keddi sorozatnézős esték után most aztán csak az nem talál magának néznivalót a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában, aki nem akar. A streamelős csatornáknak hála (pl. Netflix, HBO Go) igen gyakran már a tévé elé sem kell leülni, és kivárni, míg adásba kerül a következő rész.

Nincsenek olyan szabályaim, hogy csak felirattal, nézek így is, úgy is, általában nincs bajom a szinkronnal, de ha angolul nézem, akkor csak angol felirattal, magyarral max., ha archaikus (pl. Shakespeare) vagy nagyon szakmai a szövege, jogi orvosi, ilyesmi. Automatikusan a hibákat kezdem keresni a magyar feliratban, és nem azért, mert kekeckedni akarok, hanem mert megszoktam, hogy a saját fordításaimat is átnézem, és olyankor a hibák keresésére van ráállva a szemem.

Gondolkodtam, milyen szempontok alapján csoportosítsam a sorozatokat, de sokféleképpen lehet, és rengeteg az átfedés is, szóval elég önkényes lesz. A címeknél kicsit keverces vagyok, van, amit az angol, van, amit a magyar címén emlegetek, elnézést érte!

Mesefeldolgozások

Egyik kedvenc műfajom, és egy darabig még az is marad. Főleg azt szeretem, ha megcsavarják az eredeti történetet, de azért nem válik valami teljesen mássá, ami az eredeti mesékből már kb. semmit sem tartalmaz.



Once Upon A Time - ez volt az abszolút kedvencem sokáig, kár volt azt a 7. évadot erőltetni, de mindig szép emlék marad, és nem kizárt, hogy egyszer elölről kezdem az egészet. - lezárult

Grimm - ez már jóval kevésbé volt mesés, nyomozós, krimis, kicsit sötétebb hangulatú, de azért nem a nagyon durva változat. Nagyon szerettem, elnéztem volna még. - lezárult

Tell Me A Story - ez nemrég indult, még nem láttam egy részt sem, de érdekel. Elvileg januárban lesz majd szinkronosan is.


Fantasy, természetfölötti

Ideveszek minden varázslényest, vámpírost, vérfarkasost, boszist, stb.

Vámpírnaplók - eleinte nagyon bejött, de aztán ráuntam, nem is néztem végig, arra se nagyon emlékszem, hol hagytam abba. Amúgy könyvsorozatból készült, amit nem olvastam, de állítólag egy idő után a sorozat teljesen más irányt vett. - lezárult



True Blood - szintén regénysorozatból készült, az 1-2. évad még nagyjából a könyvet követte, de aztán ez is elment másfelé, jó sok volt benne a baromság, az utolsó két évadot évekig nem néztem meg, de aztán végül mégis. A főcímzenéje még mindig verhetetlen. - lezárult



Angel és Buffy - két vámpíros sorozat, az Angel a Buffy spin-offja, nekem ez utóbbi volt a kedvencem, a Buffyt nem is néztem végig, egyszer majd pótolni kellene. - mindkettő lezárult

A boszorkányok elveszett könyve - könyvadaptáció. Ez szinte minden társamnál szerepel valamilyen formában, vagy nézik, és odavannak érte, vagy tervezik nézni. Én két részt láttam eddig, nem rántott be. Lassúnak találom, sőt, nagyon apró betűkkel írnám ide, aztán félreugranék a kövek elől, hogy unalmas... Még azért kap pár rész esélyt.

Bűbájos boszorkák - az eredeti, nem a mostani reboot. Újra kéne ezt is nézni már, lehet, hogy látvány tekintetében kicsit bénának érezném a mai CGI látványvilág mellett, de nagyon szerettem. - lezárult

Krimi, nyomozós

Viszonylag kevés krimit olvasok, de annál többet nézek. Vagyis épp most nem, de volt idő.

Bones - na, ez az, amit nem néznék angol felirattal, nehéz a szövege, egyébként is imádom Széles Tamás hangját, szóval ennél képes voltam egy évet is várni a szinkronos folytatásra. Jellemzően sikerült mindig akkor ennem, amikor előkerült egy jó kis szaftos hulla. :D - lezárult

Castle - hasonlóképpen csak szinkron. Klasszikusabb nyomozós, annyi a csavar benne, hogy a címszereplő Castle egy író, akinek megengedik, hogy részt vegyen a rendőrség nyomozásaiban. - lezárult

Strike - Rowling-Galbraith könyvsorozatából. Az első évad nekem még jobban is tetszett, mint a könyv, amit majdnem félbe is hagytam. Szerintem jók lettek a főszereplők, bár több helyen elhangzott, hogy Burke nem elég mackós és leharcolt a könyvbelihez képest, de nekem bejön, Robinnal együtt.

Sherlock - az új változat Benedict Cumberbatchcsel és Martin Freemannel. Fura, hogy ilyen modern, de én érdekesnek és izgalmasnak találtam. - elvileg lezárult, de aztán ki tudja?

Oxfordi gyilkosságok - klasszikus angol krimi, az 50-es években játszódik, senki ne várja tőle a pörgős amerikai sorozatok színvonalát, nekem hosszúak a másfél órás epizódok. Az jutott eszembe róla, hogy Angliában játszódó Maigret.

Maigret - és ha már a francia, pipázó rendőrt emlegettem, vegyük őt is ide. Ugyanúgy kényelmesen csordogáló, másfél órás epizódok, valamiért mégis jobban tetszik, mint a fenti. Egy évad mindössze két részből áll, eddig két évadról tudok. Szintén könyv alapján készültek. Érdekes Rowan Atkinsont egy ennyire más szerepben látni, mint amit megszoktunk. Nekem nincs bajom vele.



Ripper Street - ami azért is a szívem csücske, mert én fordítottam. Elég komor, elég véres és helyenként gyomorforgató, de imádom az olyan sorozatokat, ahol a fikciót olyan ügyesen keverik a valósággal, mint itt. Sajnos, a 4. évad vége olyan irányba ment el, ami nekem nem tetszett, és az 5. évad jó feléig nem is szerettem, de aztán a végére csak visszatalált oda, amiért megkedveltem. - lezárult

Hazudj, ha tudsz - kicsit kakukktojás, mert a főszereplő egy zseniális, de kibírhatatlan ember, aki bármit leolvas az ember arcáról. Előtte aztán nincsenek elrejtett érzelmek, hazugságok.  Pont emiatt kérik fel, hogy segítsen mindenféle esetek kiderítésében. Borzalmas lehet egy ilyen emberrel együttélni, ugyanakkor végtelenül érdekes volt nézni, mi minden olvasható le egy ember arcáról meg úgy egyáltalán a testbeszédéből. - lezárult

Történelmi, kosztümös

Mindent idevettem, ami nem a mai korban játszódik

Outlander - az 1-2. évad voltak a kedvenceim, a 3. évaddal már voltak gondjaim, de főleg a könyvvel, amiből a 4. rész után nekem végképp elegem lett, innentől már csak a sorozatot fogom nézni. Talán, egyáltalán nem biztos. Tegnap indult a 4. évad, és az első részt én untam, emberek. :(

Lost In Austen - egy minisorozat, ami Jane Austen világában játszódik, és bár a Büszkeség és balítéleten alapszik, van benne egy hatalmas csavar. - lezárult



Downton Abbey - imádtam, pedig voltak részek, amiben kb. semmi sem történt. De a hangulata beszippantott. Remek színészek, Maggie Smith egyszereűen zseniális. - lezárult

Durrellék - nem kimondottan Gerald Durrell könyveiből készült, de abban az időszakban játszódik, amikor Korfun élt a családjával. Szórakoztató, vicces, bár nekem helyenként sok volt.

Call The Midwife - ezt majd szeretném nézni. Szintén könyvből.

Anne With An E - könyvsorozat alapján. Volt ebből már egy feldolgozás korábban, amit én is, mint mindenki, imádtam, és félve kezdtem bele az újba, de aztán teljesen berántott. A főszereplő kislány zseniális. Nem tudom, a könyvekben van-e minden, ami a sorozatban, de gyanítom, hogy nem.

Doramák

Nekem is volt koreai sorozatnézős korszakom, de most esett le, hogy egyetlenegynek a címére sem emlékszem. :O :D Bevallom, nincs kedvem rákeresgetni, szóval ezt most... khm... szép csendben átugorjuk...

Időutazós

A mesék után a másik kedvenc témám, de igazából egy maradt meg jobban, és ez a...



Timeless - amellett, hogy érdekes alapfelvetés, gyakorlatilag minden részben kapunk egy rögtönzött töri órát. Az 1. évad után kaszálták, majd mégis kapott 2. évadot, ami után megint kaszálták, de a rajongók nyomására lesz egy kétrészes lezáró film. Legalább ennyit kaptunk. Ha valamit nagyon sajnálok, hogy vége, az ez a sorozat.

Ki vagy, doki? - vagy lehet, hogy inkább scifibe vagy fantasybe passzolna? Ezt egyszer elkezdtem, de aztán nem folytattam, talán majd valamikor...

Szuperhősös



Flash, Supergirl, A holnap legendái, Arrow - az ún. guilty pleasure kategória, nagy marhaságokkal, de nem vagyok hajlandó agyalni rajtuk, hogy mitől hülyeség, csak élvezem. :)

Lélekmelegítő



God Friended Me - egy fiatal férfiról szól, aki nem hisz istenben, miközben az apja lelkész. Egy nap Isten bejelöli Facebookon, és különböző feladatokkal bízza meg. Ő persze, nem hiszi, hogy valóban Isten jelölte volna be, és megpróbálja kideríteni, hogy ki szórakozik vele, de közben mégis elvégzi a feladatokat. Az az igazán szép és felemelő sorozat, aminek a végén azt érzed, hogy mégis érdemes élni.

A Million Little Things - 4 barátról szól, és a hozzájuk tartozó feleségekről, barátnőkről, és a köztük lévő kapcsolatokról. Az alapfelvetés, hogy az egyik férfi öngyilkos lesz, és a többiek megpróbálják ezt túlélni, kideríteni, mi történhetett. Na, és mit rejteget a titkárnő? Tudom, ez így talán nem tűnik lélekmelengetőnek, de higgyétek el, hogy az. Nekem nagyon bejön, pedig ódzkodom a nagy, drámákkal teli sorozatoktól, könyvektől, filmektől.

Magyar

Régen kerültem a magyar sorozatokat, mert olyan bénák voltak. Jó, a Szomszédokat néztem, de valljuk be, nem volt valami nagy szám. Didaktikus és szájbarágós helyenként, totál nem életszerű, de a jó színészek kárpótoltak. Manapság azonban vannak tényleg jók.

Korharátos szerelem - habkönnyű sorozat egy olyan párról, akik között 15 év a korkülönbség, de a nő javára. Ezt még mind a mai napig furcsán nézik az emberek. Hogyan jutnak túl a nehézségeken, túl lehet rajtuk jutni egyáltalán?



Csak színház és más semmi - imádom a színház világát, az ott játszódó alkotásokat. Általában nem szeretem az intrikálós sorozatokat, és ebben pedig van bőven, de ezen mégis remekül szórakozom, talán azért, mert nem veszi magát halálosan komolyan, és inkább komédiának tartom az egészet. - nem tudok 3. évadról, de remélem, lesz.

Terápia - egy komolyabb sorozat, az 1. évad még az izraeli minta alapján készült, de a 2. évadtól már eredeti magyar ötleteket alkalmaztak, bevallom, sokkal jobban is tetszett. Mácsai Pál nagyon jól játszik, ahogy sok más szereplő is. Őszintén sajnáltam, hogy vége lett. Voltak érdekes és izgalmas történetek, bár olvastam gyakorló pszichológus cikkét, aki jócskán megkritizálta és megkérdőjelezte a sorozat hitelességét, és a Mácsai által játszott pszichológus szakértelmét. - lezárult

Hú, ez valami brutálisan hosszú lett, pedig csak a töredéke annak, amit néztem, nézek vagy nézni szeretnék. Remélem, azért lesz, aki végigolvassa. :)

Bár bőven van mit néznem, de egy jó kis sorozat ajánlását mindig örömmel fogadom.

A többiek sorozatai:

Zenka
Pupi
Nima
Anett
Anaria
Dóri

























2018. október 23., kedd

Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt (Ivy Pocket 1.)

"Ivy ​Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban… 
Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza. 
A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…"

Rövid időn belül a 2. szuper ifjúsági könyv kerül a kezembe. Ivy történetéről már tudok egy ideje, és szemeztem is vele, de hogy a 3. részig miért nem tudatosult bennem, hogy párhuzamos világokról is szól, azt nem tudom.

Na, hát én régen nevettem ennyit könyvön. Több helyen is olvastam, hogy Ivy milyen idegesítő, és ha az életben találkoznék vele, talán én is Dél-Amerikáig futok, mint a munkaadója, de így, könyvben nagyon szórakoztatónak találtam. Rettenetesen okosnak képzeli magát, de akkora butaságokat csinál, hogy sokszor csak fogtam a fejem. A lelkére kötik, hogy ne beszéljen a gyémántról, erre az első, neki szimpatikus embernek elárulja, megesketik, hogy nem próbálja fel, és mit gondoltok, mi lesz? Naná, hogy felveszi! Ugyanakkor meg helyén van a szíve, bátor és nem ijed meg a saját árnyékától. 

Márpedig lenne mitől megijednie, sőt félnie, a könyv 10-14 éves célkorosztályához képest elég sok hulla, veszély és rejtély szegélyezi az útját. Eleve mintha vonzaná a bajt, amin a misztikus óragyémánttal kapcsolatos kalandjai csak rontanak. Onnantól fogva, hogy vállalja a gyémánt elszállítását, mi, olvasók, csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani az eseményekkel. Az, hogy pár következtetést rosszul von le, és rossz személyekben bízik meg, elég hamar kiderül, de a valóságra nem számítottam, a szerző ügyesen csűrte-csavarta a szálakat. Itt-ott elszórt pár morzsát, de a legvégéig nem jöttem rá mindenre, még ha "részeredményeim" voltak is. 

Kelekótya főhősnőnk mellett a többi szereplő is elég plasztikusra sikeredett, könnyedén sikerült őket elképzelnem. Ha mégsem sikerült volna, John Kelly humoros illusztrációi, amik az egész könyvet díszítik, biztosan kisegítenek.

Egy dolog volt nekem egy kicsit furcsa. Ivy mindössze 12 éves, de a beszédstílusa és a viselkedése alapján néha inkább úgy éreztem, mintha egy 30-as aggszűz lenne, de igazából ez sem tudott olyan nagyon zavarni.

Egy szó mint száz, ha egy humoros, abszurd, ugyanakkor izgalmas és fondorlatos könyvre vágytok, ez a ti könyvetek, gyerekek és felnőttek számára is felhőtlen kikapcsolódást fog nyújtani. 

Ezt a könyvet is Pék Zoltán fordította, remélem, ezzel mindent el is mondtam, ismét minőséget kaptam.

A 2. és 3. kötet is itt várakozik a polcomon, hamarosan jelentkezem a folytatással, mert az egyértelmű, hogy folytatni fogom.

A könyv olvasását köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10




2018. október 19., péntek

Ismét két könyv...

Nem is húzom az időt, vágjunk bele!

Donald A. MacKenzie: Skót tündérmesék

Nagyon érdekelnek a különböző népek meséi, mondái, hiedelemvilága, ezért megörültem ennek a könyvnek, ráadásul valami igen jó, akciós áron vettem. A földrajzi elhelyezkedés miatt szentül azt hittem, hogy ezeknek a meséknek több közük lesz az északi mitológiához, és nem nagyon hittem a fülszövegnek, hogy hasonlóságokat fogok találni a magyar népmesékkel. Pedig így lett, és vajmi kevés köze van - legalábbis a könyvben szereplő történeteknek - az északi mitológiához.

A könyvet tavaly adták ki nálunk az eredeti megjelenés 100. évfordulójára. Vannak benne mesék Beiráról, a télkirálynőről és fiáról, Angusról meg annak az arájáról Bride-ról, akik a fényt és a meleget képviselik. Ami nekem picit fura volt, hogy a szerző lábjegyzeteket fűzött a mesékhez, amiből megtudhattuk, hogy ők jelképezik az évszakok változását, és úgymond "harcát". Emellett kaptunk még eredettötérteneteket szintén Beirával, pl. a kifolyt mosószerhabból lett a hó a hegycsúcsokon, stb.

Vannak aztán tényleg azonosságok a mi meséinkkel meg a Grimm mesékkel is, csak skót viszonyokra alakítva. Emlékszünk talán a mesékre, amiben a fiú meglesi a lányokat/tündéreket, akik madárrá tudnak változni, és amíg fürödnek, ellopja az egyiknek a gúnyáját (a tollát), hogy ne tudjon elrepülni. Na, ez itt fókabőrrel meg sellőbőrrel van, nyilván a tenger közelsége miatt.

Vagy ott a varázsló, akit ha megcsapnak egy kantárral, lóvá változik, erre is van hasonló példa nálunk. Vagy a meggondolatlan férfi meséje, aki odaígéri az elsőszülött fiát látatlanban, stb.

Vannak aztán egyszerűen poéntalan meg értelmetlen mesék. Nekem legalábis azok voltak. Pl. a kutya, amelyik megmenti a gazdáját, aztán elpusztul. Ennyi a mese, pont.

Nem véletlen a cím, mert tényleg sok a tündér témájú történet, több, mint nálunk. Ezek a tündérek azonban nem mindig jóságosak és kedvesek, gyakran kópék, néha meg egyenesen gonoszak. Van köztük, aki segítőkész, de olyan is, aki épp ellenkezőleg.

Érdekes, hogy a kutyáknak jelentős szerepük van, védelmezik a gazdáikat, de minden esetben az a valami, amivel harcolnak, letépi róluk az összes szőrt. Fura.

Nekem a fordítás néhol furcsa volt, nem tudom, hogy az eredeti milyen lehetett, de itt-ott szaggatottnak éreztem.

Alapjában véve érdekes olvasmány volt, jobb és kevésbé jó mesékkel. És azt is érdekes volt látni, milyen sok egyezés van a skót és a magyar mesék között.

10/7

Keith Roberts: Gőzkorszak

Az idei év egyik nagy melléfogása. Ez egy erősen rétegkönyv. Nincs semmi baj a rétegkönyvekkel, ha az ember tudja előre, és nem szalad szépen bele. Na, de honnan lehetne az ilyesmit előre tudni? Tartok tőle, sehonnan.

Már pár oldal után láttam, hogy ez nem az én könyvem lesz, és csak azért nem hagytam abba, mert vártam a Nevermoor megjelenését, és addig nem akartam más könyvbe kezdeni.

Szeretem az alternatív valóságos alkotásokat (Vissza a jövőbe, pl. az egyik nagy kedvencem, vagy a Thursday Next sorozat is erre épül), amennyiben van értelme. Itt nem volt. Valahogy végig azt éreztem, hogy azon túl, hogy más körülmények között élnek az emberek, mint az igazi valóságunkban, semmi értelme az egész könyvnek. Nem tudom jól megfogalmazni, de valami nagyobb durranást vártam.

1588-ban I. Erzsébet merénylet áldozata lesz, nem győzi le a spanyol Armadát, a világ megreked a gőzkorban, és a katolikus egyház uralma alatt. Ez tök érdekekes koncepció, és? Mi a történet? Ja, hogy az nincs.

A könyv hét lazán kapcsolódó fejezetből, vagyis tételből áll, ahogy nálunk az alcím és az eredeti cím is jelzi: Pavane. A pavane egy középkori tánc volt, de hogy ez hogyan kapcsolódik a könyvhöz azon túl, hogy tételekre és nem fejezetekre van osztva, nem tudom.

Spoilerezni fogok egy kicsit, úgy olvassátok tovább!

Az első és második tételben rengeteg világleírást kapunk. Az utakon gőzhajtású lokomobilok járnak (gyakorlatilag országúton közlekedő vonatok), viszont vonatok nincsenek. A távközlés szemaforokkal működik, amit emberek kézi erővel működtetnek a szemafortornyokon. Rebesgetnek ugyan valami belsőégésű robbanómotort, de annak elterjedését az egyház nem engedélyezi, ahogy a távíróét vagy az elektromosságét sem. Ez még érdekes is lehetett volna, ha nem iszonyú sok és lassú, és nem megy a történet rovására. Így viszont csak untatott. Ebben a két tételben azért még akadtak érdekes részek, de a harmadiktól kezdve már végig azt éreztem, hogy én ebből nem értek egy mukkot sem, és komolyan mondom, mindenki bolond volt.

John barát története pl. arról szól, hogy Rómába rendelik, ahol jegyzőkönyvet vezet az inkvizíció kínzásairól. Igen, még az is létezik. És mivel élvezi a munkát, amitől lelkiismeret-furdalása van, vezeklésképpen lázadást szít az egyház ellen. A vége meg az, hogy csónakkal Rómába indul a tengeren át, és belefullad. Ennyi.

Egyszerűen nem értettem, hogy került Robert Margaret tételébe. Még is vissza is lapoztam, hogy hátha valamiről lemaradtam, de nem. A lányt elviszik a kastélyába (nem tudni, miért), és ott Robert a hűbérúr. De úgy emlegetik, mintha már korábban szerepelt volna, holott nem. Vagy már én aludtam bele, az sem kizárt.

Eleanor tétele már majdnem tetszett. Ő Margaret és Robert lánya, de a szülei már meghaltak, az egyház rá akarja tenni a kezét a várára, ő meg nem hagyja. Igazi tökös csajnak tűnt, aki nem hagyja magát legyőzni, generátorokat szereltet be, és bevezeti a várba a villanyt, de a végén róla is kiderül, hogy egy megszállott őrült.

Az utolsó tétel Eleanor fiáé, Johné, aki elmegy az anyja várába, és ott olvassa el apja neki szóló leveleit. Ja, aki egyébként valami tündérféle (mármint az apja), avagy a letűnt nép tagja, ahogy még emlegetik őket. Ezt végképp nem értettem, a tündéreket miért kellett belekeverni. Semmi jelentősége sincs ennek a szálnak.

Az egész könyv hangulata komor, és olyan középkorias, folyton figyelmeztetni kellett magamat, hogy a 20. század 2. felében járunk, 60-as évek, 80-as évek. Inkvizíció, anyaszentegyház, hűbéri rendszer, ugyanakkor gőzgépek.

Számomra az egész egy nagy katyvasz volt, csak fanatikus rajongóknak ajánlom. Vagy még nekik sem.

A borítója képen szép volt, de kézbe fogva sokkal jellegtelenebb, ami érdekes, mert épp fordítva szokott lenni.

10/3

2018. október 18., csütörtök

Jessica Townsend: Nevermoor (Morrigan Crow négy próbája) - Nevermoor 1.

Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia.

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.

Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.

Igen, igen! Kis túlzással talán, de azt mondhatom, a Harry Potter óta keresek egy ehhez hasonló ifjúsági könyvet.

Már tavalyi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, a története érdekes, és a 4-es feletti osztályzat a Goodreadsen is jó jelnek tűnt, és nagy örömmel töltött el, hogy magyarul is kiadják. (Majdnem napra pontosan az angol nyelvű kiadás után egy évvel jelent meg nálunk.)

A borító picit csalódás volt, hiányoztak róla az esernyők (igazából nekem legjobban a svéd és dán borító tetszik), de amikor élőben is a kezembe vehettem, már sokkal jobban tetszett. A sok aranyszínű pötty, a csillogó cím és a diszkréten meghúzódó holló talán minimalistának mondható, de összességében mégis szép.

Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, és azonnal neki is láttam az olvasásának. 5 nap alatt végeztem vele, ami nálam rekordidőnek nevezhető. Azt hiszem, ez is sokat elárul. Valóban nem szívesen tettem le, és minden percet megragadtam, hogy olvasni tudjam.

Fura és titokzatos volt ez a könyv, úgy reklámozzák, hogy a HP és az Alice Csodaországban keveréke, de én nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Bár az írónő bevallottan ihletett merített a Harry Potterből, nem kell attól félni, hogy valami utánzatot kapunk. Voltak ugyan egyes mozzanatok, amik emlékeztettek rá, de alapjában véve Townsendnek sikerült egy teljesen új és egyedi világot létrehoznia. Nem éreztem seholsem klisésnek vagy kiszámíthatónak. A Mr. Jones féle dolgot gyanítottam ugyan, de még így is meglepett.

Ha már mindenáron hasonlítani szeretném valamihez, akkor Diana Wynne Jones könyvei sokkal jobban eszembe jutnak róla, de inkább csak a meglepő fordulatok és megoldások miatt.

Mivel első könyvről van szó, jó néhány dolog homályban marad, pl. hogy ki is Jupiter North, miért kapitány, hogy lett az övé a hotel, mi ez az egész próba dolog, stb. Egyáltalán mi az a Csuda? Valami energiaféle? Varázserő? Mi az a Napszállta és az első tavasz? Remélhetőleg a további kötetekben választ kapunk ezekre is.

Különféle érdekes lényekkel, tárgyakkal, szokatlan képességű emberekkel találkozhatunk a könyvben. Van itt, kérem, óriásira nőtt macska (avagy macskarizma), ún. tanú (amolyan látnokféle, de mégsem), Csudamíves, rejtélyes hotel (hű, erről aztán lenne mit mesélni!), Ökörnyál-vonal (ez egy vonatféle), törpevámpír (avagy vámpírtörpe), stb.

A négy próba is rendkívül különleges, ráadásul háromnak a végkimenetelére egyáltalán nem számítottam, a szerző igen szokatlan megoldásokkal élt. Volt, hogy hangosan felnevettem, annyira meglepett és annyira tetszett.

Apropó, nevetés! Főleg a könyv első felében sok a humoros rész, pl. Morrigan levelei, Jupiter egyes beszólásai, de azért a 2. felében is akadt (pl. Mikulás jellemzése).

Az írónőnek egyértelműen remek a fantáziája, jó a stílusa, gördülékeny a fogalmazás (bár ebbe valószínűleg a fordítás is belejátszik), és végig képes volt lekötni a figyelmemet.

Mikor megláttam, hogy a fordító Pék Zoltán, nagyon megörültem, mert tőle eddig csak jó fordításokat olvastam. Helyenként nem lehetett könnyű dolga, de igazán remekül oldotta meg, és külön dicséret illeti az ötletes szóalkotásokért. Macskarizma (vajon mi lehetett az eredeti?), póklábaló, stb.

Rendkívül jó érzésekkel csuktam be a könyvet, és csak remélni tudom, hogy a következő köteteket is olvashatjuk.

A svéd és dán borító ilyen. :)

Köszönöm a Kolibri Kiadónak az olvasás lehetőségét!

10/10






2018. október 15., hétfő

Ki lennél? - helyzetgyakorlatok műfajokra (Témázunk)

Ezúttal a témázás keretében egy irányított kérdéssorra válaszolunk, Zenka ötlete alapján. 

(A feladat nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik.)

1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?

Mikor gyerek voltam, nagyon féltem a mesékben a farkasoktól. Még volt is egy olyan álmom, amire máig emlékszem, aminek az volt a címe (!), hogy A farkas bemászott az ablakon. (Nem röhögni, ez volt a címe, jó?) Viszont így felnőttként már szeretném jobban megismerni a szegény, félreértett állatokat, úgyhogy valami Hagrid-szerű emberke lennék, aki menedéket nyújtana a népszerűtlen vagy kihalófélben levő állatoknak, varázslatos lényeknek. De nő lennék, aki vagány cuccokban jár, és nem fél semmitől és senkitől.

2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?

Befolyásos, de a háttérben szép csendben tevékenykedő alak lennék, valami jó kis varázserővel, amit sosem használnék rosszra. Magamhoz gyűjteném az árvákat, és megtanítanám nekik, hogy bármire képesek, ha igazán akarják.

Vagy be tudnék menni mások rémálmaiba, és ott küzdenék meg a démonokkal, farkasokkal (:D), bohócokkal, stb.

3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!

Pilóta lennék, mondjuk, egy TIE vadászon vagy egy X-szárnyún! Világéletemben szerettem volna repülni. :)

4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?

Hú, ez pl. nehéz, mert annyira be voltak osztva a szerepek, hogy ez rettenesen korlátozná, hogy mit tehetek és mit nem, kivel barátkozhatok és kivel nem, stb. Azt hiszem, mindenképp anyagilag független szeretnék lenni, hogy ne kelljen férjhez mennem csak azért, hogy legyen, aki eltart. Lehet, hogy sosem mennék férjhez, hanem jótékonykodnék, lányiskolát alapítanék vagy ilyesmi. Ha férjhez mennék, akkor csakis olyan emberhez, aki társam lenne, nem az "uram".

5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?

A világ első női detektívje vagy valami ilyesmi. Nem szeretnék véres gyilkosságokat felderíteni, inkább valami ravasz, csavaros ügyet, leleplezni egy zseniális csalót, aki azt hiszi, mindenki eszén túljárhat, de nem az enyémen. :D

Vagy könyvanomáliákat derítenék fel és oldanék meg. Olyan ellentmondásos dolgokat, mint pl. hogy a főhős a 39. oldalon még fehér lovon lovagol, a 40.-en meg már feketén.




6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?

Mi számít kortársnak? Jó kis nihilista, lehúzó, depresszív szépirodalom? Na, azokhoz nem szeretném, ha bármi közöm lenne. :D

Csakis pozitív kimenetelű regényekben vennék részt, ahol bár a főhős(nő)t megcsapkodja az élet, képes felállni, és kilábalni a válságból. Pl. mediátor lennék, vagy terápiás hipnotizőr.

7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?

McGalagony életéről! Bár az kiderül a könyvekből is, hogy nagyon jó tanár és varázsló, de hogy mennyire vagány csaj is, aki az első Főnix Rendje ideje alatt macska képében kémkedett, azt már sokkal kevesebben tudják. Szívesen bemutatnám ezt az oldalát is.

8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?

Ezekbe nem szívesen kerülnék bele, mert elég félős vagyok, de csakis olyasvalaki lennék, akit nem fenyeget veszély.

9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?

Időutazó lennék, hogy minél több korba eljuthassak. Pl. Shakespeare korába, vagy a 30-as évekbe.

10. Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…



Ennyire talán nem öltöznék lengén, de a tetkó kell!

10 + 1 
Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod, ki vagy? (Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket?)

A Nevermoort olvasom most, de nem tudnék mondani egy ilyet sem. 

Általában nem azonosulok egyik szereplővel sem, inkább olyan, mintha kívülről nézném a történéseket, mint egy moziban.

A többiek:


2018. október 4., csütörtök

Joe Abercrombie: Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)

Elérkeztem hát a trilógia utolsó részéhez. Már a fülszöveg is azt ígérte, hogy komorabb lesz, mint az előző kettő, amit az eltérő borító csak megerősített. (Ezen még mindig nem tudtam túltenni magam teljesen. Önmagában nagyon klassz ez a borító, de egyáltalán nem passzol a többihez.)

Komorabb, igen, és tele van csatákkal, harccal, intrikával és politikával. Be kell vallanom, számomra nem a legszerencsésebb kombináció. Talán meg fogtok rökönyödni, de a csataleírások engem untatnak, a politika meg az intrikák pedig idegesítenek.


Ugyanakkor végre kaptam egy olyan hősnőt, akit sikerült megkedvelnem. Skarát hercegnőnek nevelték, szokások és illem (meg a kényelmetlen ruhája) szorításában, de igazából nem tanították meg neki, hogyan is uralkodjon. De amikor Fényes Yilling egy éjjel megölni a nagyapját, az addigi királyt, és felgyújtja a palotát, Skara menekülni kénytelen. Laithlin, a távoli rokonság okán, befogadja, és Skara ekkor dönthet, mit tesz. Eléldegél kegyelemkenyéren, netán később férjhez megy, és másokra hagyja, hogy megvívják helyette a harcot, vagy felveszi a kesztyűt, és megtanul uralkodni. Skara az utóbbit teszi, és elindul egy fájdalmas, kemény, néha gyomorforgató úton, aminek a végén - ha minden jól megy - önálló uralkodó válhat belőle, aki egyedül is képes elvezetni az országát, és nincs rá szüksége, hogy a férfiak döntsék el, mit tegyen.

Jó, a cím nem stimmel...
Sok régi szereplő is feltűnik, Brand, Tüske, Koll, Szkifr, és persze, Yarvi, aki nekem az egyik legnagyobb csalódás volt a sorozatban. A jelleme, a tettei már nyomokban sem tartalmazzák az első kötet szerethető figuráját, egyértelműen megfertőzte a hatalom, a miniszterség. A könyv legvégén csillan csak fel belőle valami a régi Yarviból. A legszimpatikusabb karakter még mindig Rin, továbbra is kár, hogy csak mellékszereplő.

Fényes Yilling igazán szívből gyűlölhető főgonosz, főleg az elején, később kissé megfakul, de a félelem, amit a neve kelt, végig érezhető. Az ilyen gonoszok számomra a legrosszabbak, mert nincsenek érzelmeik, így fogást találni is nehezebb rajtuk.

Voltak hiányérzeteim, pl. figyelem, SPOILERVESZÉLY! a főkirály halála teljesen kimaradt, egyszer csak ott volt a holtteste. Hiányoltam, hogy hogyan halt meg, mi történt vele. SPOILER VÉGE!

A három rész közül ez tetszett legkevésbé a sok csata és politika miatt, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik ezeket a részeket is örömmel és élvezettel fogják olvasni. Nem bántam meg, hogy kiléptem a komfortzónámból, és elolvastam ezt a trilógiát, de azt hiszem, a high fantasy nem az én világom.

A fordító ezúttal is jó munkát végzett, ami nem is meglepő, már megszokhattuk tőle.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/7

2018. szeptember 19., szerda

Ha már nem ugyanaz az élmény...

E havi témázásunk az ízlésváltozásokról szól, hogy mi van akkor, ha egy könyv újraolvasásánál már nem ugyanazt kapjuk (lehetséges egyáltalán, hogy ugyanazt kapjuk? szerintem nem), mint először. Ha másodszor nem értjük, hogyan voltunk egyáltalán képesek elolvasni azt a bizonyos kötetet, hogy tetszhetett nekünk, vagy egyszerűen csak más élményt adott, mint elsőre. Ha úgy érezzük, korábbi kedvenceinket már a hátunk közepére sem kívánjuk, vagy tetszik ugyan most is, de már mást ad, mint először, hiszen változtunk menetközben.

Szerintem újraolvasás esetén gyakorlatilag lehetetlen, hogy ugyanazt az élményt kapjuk. Talán közel azonosat kapunk, ha az első és az újraolvasás között csak rövid idő telt el. De ha már hosszabb idő telik el, évek, netán évtizedek, úgy gondolom, óhatatlan, hogy másképp érezzünk, hiszen más életkorban, élethelyzetben vagyunk, változott a gondolkodásmódunk, a szokásaink, stb. Gyerekként nagyon sok könyvet olvastam el kétszer, sőt, néha sokkal többször. Volt, hogy befejeztem, és kezdtem is azonnal elölről. Ezt ma már el sem tudom képzelni, sőt, még egy sorozat egymás után következő darabjai között is mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet.

Leonyid Szolovjov A csendháborító c. könyve volt az egyik ilyen, a másik Karl May Winnetou c. négykötetes regénye. Az előbbit felnőttként már nem olvastam újra, így nem tudom, hogyan csapódna le az élmény. Az utóbbit hangoskönyvben hallgattam meg pár éve, és bár most is élveztem, sokkal több olyan dologra figyeltem fel, amire gyerekként valószínűleg nem. Sokkal jobban elborzasztottak a kegyetlenségek, a gyilkosságok, és a higiéniai körülmények (vagy még inkább ezek hiánya. :D)

A fej nélküli lovas c. könyvet annak idején a könyvtárből kölcsönöztem, és nagyon szerettem, de akkoriban nem lehetett kapni, és így sosem lett saját példányom. Ezt annyira rosszul viseltem, hogy nekiálltam legépelni a könyvet! Amit aztán persze, pár oldal után feladtam. Ám néhány éve potom 400 Ft-ért megvettem egy használt példányt a Vaterán, és el is olvastam. Nem állítom, hogy éles még az emlék, de arra emlékszem, hogy így is tetszett, bár azt hiszem, belejátszott a nosztalgia is.

Szintén a nosztalgia vezetett a Mogyoró könyvekhez. Az első kötet újraolvasása után azonban csalódottan tettem le a könyvet: ezt a didaktikus borzalmat! Tipikusan az az eset volt, mikor az ember nem érti, mi tetszett neki az adott alkotásban.

Bár újabban már viszonylag kevés könyvet olvasok újra, de vannak azért a modernebb olvasmányaim között is újraolvasások. A Twilight akkor még csak első két kötete volt kapható magyarul, és ezek elolvasása után villámgyorsan megvettem a másik két részt angolul. És ezek is tetszettek! Aztán mikor megjelentek magyarul, úgy is elolvastam őket még egyszer. Hogy aztán a magyar fordítás vagy valami más okozta, de csak hüledeztem magamban, hogy édes istenem, mi tetszett nekem ezen a sorozaton?  Egy dolog van, amire tisztán emlékszem: a kifejezés, hogy a fájdalomtól megrándult az arca, kb. minden 2. oldalon szerepelt, és ez a magyar újraolvasásnál valahogy idegesítőbb volt? jobban feltűnt magyarul, mint angolul? akkor kezdett lehullani a szememről a hályog? Nem tudom, de egy biztos, a tetszésemet elfújta a szél! Azóta is a másik irányba indulok el, hacsak meghallom is a címét.

Pár hete könyvpakolásnál került a kezembe a Ne tessék mérgelődni! c. könyv, ami még a szüleimé volt, és megtartottam, miután meghaltak, mert nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. A könyv kiadása egyébként egyidős velem, jócskán viharvert már, a gerincét piros szigszalag fogja össze! (ó, borzalom! :D), és valamiért már egész pici gyerekként vonzott magához. Attól fogva, hogy tudtam olvasni, többször is elolvastam, és mindig ugyanúgy szerettem, csak épp mindig mást nyújtott. Most, hogy a kezembe került, ki is olvastam újra, és megint jó volt belebújni a történetekbe, nézegetni a rajzokat. Persze, azért egész biztos, hogy kicsit minden alkalommal más jött le belőle, ugyanakkor meg sok minden azonos maradt. Nyilván itt is belejátszik a nosztalgiafaktor, hiszen ez volt a gyerekkorom, ugyanakkor volt egy kis fájdalom, hisz a szüleim már nem élnek, és némi bólogatás is, hogy na, eltelt X év, és a dolgok sok esetben még mindig ugyanúgy állnak, mint a 60-as években...

Meg szeretnék még említeni két újraolvasást, amiknél eddig még mindig megmaradt az eredeti jó érzés, de minden újraolvasás mást ad. Az egyik a Fehér Klára könyvek, amiket most is ugyanúgy tudok élvezni, de már más tűnik fel és marad meg bennem a könyveiből, ma már inkább azok, amik a mostani életemmel rezonálnak. A másik meg, mi más lehetne, a Harry Potter. Ugyanúgy el tudok merülni a köteteiben, mint régebben, de azért mindig van valami új, ami korábban nem volt. Új részletekre csodálkozom rá, van, ami jobban bosszant, vagy ami nagyobb örömöt okoz, és még mindig ugyanolyan hevesen tagadom le önmagam elől is a hibáit. 

Műfaji szempontból sok változás nincs, inkább egyes témák nem tudnak már lázba hozni. Pl. a vámpíros-vérfarkasos, úgy általában a természetfelettis az, ami egyre kevésbé tud lekötni, de a varázslós-mesés ya is fakulóban van. Egyre inkább azt érzem, hogy valami mást szeretnék, de még nem tudom, mi az.

A többiek posztjai:

Pupi
Dóri
Shanara
Nikkincs
Kritta

Utóvéd:

Sister
Heloise


2018. augusztus 26., vasárnap

Két, egymástól gyökeresen eltérő könyv

Egyrészt megtetszett PuPilla ötlete (remélem, nem bánja, hogy elcsórtam), másrészt úgy adódott, hogy két nagyon különböző könyvet olvastam el egymás után, és gondoltam, egyszerre írok róluk.

Robert Kiyosaki: Gazdag papa - szegény papa

Egy ideje foglalkoztat, hogy meg kellene tanulnom jobban bánni a pénzzel, ill. rájönni, hogy hogyan szerezhetnék többet belőle (hehe), és erről a könyvről több helyen is azt olvastam, hogy alapmű a témában.

Nos, a befejezte után azt kell mondanom, ez nem az én könyvem volt. A pénzügyi magyarázatokból nem sokat értettem, sőt, némelyik szerintem nem is volt túl világos. Pl. a források és eszközök meghatározása kb. annyi volt, hogy az eszközök termelik a pénzt, a források meg elviszik. Hát, kösz. De aztán szerencsére kaptunk pár példát, eszközök pl. a befektetések, részvények, jogdíj, bérbeadás, adóslevél, váltó (ez utóbbi kettőt Jókai óta nem hallottam...), források pl. a hitelek, ház és autó fenntartása, stb.

A szerző szerint, aki bérből és fizetésből él, soha az életben nem lesz gazdag, egész életében csak vergődni fog az adósságokban, aki gazdag akar lenni, az tanulja meg a pénzt dolgoztatni, és ne ő dolgozzon a pénzért.

Nem ismerem az amerikai adózást, de azért ismerek olyanokat nálunk, akik meg tudnak élni a fizetésükből, és nem nyomorognak egész életükben, másrészt, ha mindenki tőzsdézik, és ingatlant ad-vesz, ki a fene fog dolgozni, és termelni? Talán tévedek, de ez az életforma nem mindenki számára elérhető, meg nem is való mindenkinek. Már a gondolattól is, hogy a részvényárfolyamokat figyelgessem, legszívesebben sikítva menekülnék, olyan unalmasnak tűnik.

Az ingatlan adásvétel dolog meg számomra, legalábbis egyes esetekben, más szorult helyzetének kihasználása. A szerző számos példát hoz fel arra, hogy hogyan vett meg pl. egy 75 ezret érő házat (dollárról beszélünk) 60-ért, sőt, bebukott jelzáloghitel esetén még kevesebbért, és hogyan adta tovább sokkal többért. Ehhez nekem nem lenne gyomrom.

Nem volt azért teljesen haszontalan a könyv elolvasása, találtam benne néhány számomra értékes gondolatot.

A szegények így gondolkodnak: Nem engedhetem meg magamnak. Ezáltal leállítják az agyukat. A gazdagok így: Hogyan engedhetném meg magamnak? Ezáltal ráveszik az agyukat, hogy működjön, és megoldást keressen.

Nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt halmozunk fel, hanem, hogy mennyi tudunk megtartani belőle. Gondoljunk csak a lottónyertesekre!

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér! Nem kell a még nagyobb ház, és a még drágább autó.

Előbb gyűjtsd össze a pénzt, aztán vedd meg, amit szeretnél. Ez logikusnak tűnik ugyan, de néha nehezen megvalósítható. Húsz évig gyűjtögetni pl. egy lakásra, hááááát... 

10/5

Julia Quinn: A herceg és én (Bridgerton család 1.)

Akik olvassák a blogot, tudják, hogy romantikus könyv ritkán szerepel az olvasmányaim között, kb. évi egy. Az meg már megvolt mindjárt januárban az Édes élettel. Nem is tudom, miért kezdtem ebbe a könyvbe, a meleg, az általában nyáron jelentkező olvasási válság, a műfajváltásra való vágyakozásom, vagy ezek mindegyike együtt az ok, vagy talán van más, rejtett ok is, amibe még bele sem gondoltam. Lényeg, hogy mikor azt olvastam több helyen is, hogy a Netflix sorozatot készít ebből a könyvsorozatból, úgy éreztem, bele kell olvasnom.

Julia Quinnről amúgy is azt olvastam, hogy szellemes és vicces, meg ez az egyik legjobb sorozata, hát gondoltam, egyszer élünk. :D És láss csodát, az eleje tényleg vicces volt és szellemes, könnyed, könnyen olvasható, mi kell még? De aztán a harmada körül nekem nagyon leült, és minden szívfájdalom nélkül tettem félre a fele környékén, hogy elolvassam a fenti könyvet, és akkor tértem vissza rá, mikor azzal végeztem. Igaz, akkor egy délután alatt kiolvastam a másik felét.

Hogy végül is hogy tetszett? Hát, bocs a rajongóktól, de azt kell mondanom, semmi különös. Nem volt nyálas, és idegesítő, nem volt benne annyi szexjelenet, mint számítottam rá, épp elég volt ennyi amúgy, nem maradt hiányérzetem! :D De mindössze ennyi, nem volt különösebben izgalmas, és ez most biztosan hülyén hangzik, hiszen mit várnék egy romantikus történettől, mint szerelmet, de a két főszereplő kiszámítható sorsán kívül semmi más nem történt benne, és ez nekem kevés.

Eddig két romantikus(nak mondott) szerzőt szerettem meg, Jude Deveraux-t és Rosamunde Pilchert, de náluk a szerelmi szálon kívül mindig van valami más történet is.

Semmiképp sem volt a könyv utálatos vagy bosszantó, és egy picit érdekel a többi szereplő sorsa, de majd inkább nézem a sorozatot. Olvasni valószínűleg csak akkor fogom tovább, ha már semmi olvasnivalóm sem marad, arra meg nem sok esély van. Aztán ki tudja? Azt se gondoltam volna, hogy az Angolszász krónikákat folytatni fogom, és tessék.

Ja, és azt hiszem, még soha nem olvastam ennyiszer egy könyvön belül a tompor szót. :D Csak nekem jut erről eszembe a lovak hátsó fertálya?

10/7










2018. augusztus 20., hétfő

Akkor lássam, mikor...

E havi témázásunk elsőre kissé talán negatív, olyan könyvek, amiket soha többé az életben nem olvasnánk újra, és/vagy olyan szerzők, akiktől egy könyv épp elég volt, netán még sok is, netán be se fejeztük, mert úgy felhúztuk magunkat rajta, vagy unalmas volt, netán visszataszító, stb. Következzenek a negatív olvasási élmények!

Bár fejből is tudok néhányat, de azért inkább elővettem az olvasmánynaplómat, és lapozgatni kezdtem, hogy felidézzem, mi is az, ami finoman szólva sem volt jó élmény.

Ritkán hagyok félbe könyvet, ennek az oka talán még az iskolás éveimben keresendő, amikor is szorgalmas gyerekként egyszerűen úgy éreztem, az adott kötelezőt végig kell olvasni, ha beledöglök is. Ez a reflex annyira bennem van, hogy mind a mai napig nehezen engedem el azt a könyvet, ami nem tetszik, bár manapság már bátrabban teszem ezt meg.

F. H. Burnett regényét, a Little Lord Fauntleroy angol nyelvű változatát még gimis koromban olvastam el. Angol tagozatos osztályba jártam, és a tanáraink elég hamar bevezették az angol nyelven olvasást. Lehet, hogy valami rövidített változat volt, már nem emlékszem. Arra igen, hogy milyen tündéri volt, és kedves, és mennyire elbűvölt. Mikor magyarul is megjelent, A kis lord címmel, megvettem, elolvastam, és nem akartam hinni a szememnek. Mi ez a geil, cukros borzalom? Nem létezik, hogy ugyanaz a könyv lenne! Burnett többi könyvével is hasonlóan jártam, A titkos kertből készült film tetszett, de mikor meghallgattam hangoskönyvben (igaz, valami rövidített változat volt), nem ugyanazt kaptam. A padlásszoba kis hercegnője könyvből készült filmet imádtam gyerekként, de okulva az előző kettőből, az tuti, hogy könyvben el nem olvasom, sem Burnett más könyveit. (Ahogy elnézem, magyarul csak ez a három van.)

Ahogy haladok előre, látom már, hogy ez a poszt a kínos vallomások posztja is lesz. :D

A következő a listámon Márai Sándor. Mikor a 90-es években elkezdték újra kiadni, én is megvettem pár könyvét, de beletört a bicskám. A Vendégjáték Bolzanóban c. könyvét rettenetesen untam, alig jutottam a végére, és azóta sem tudtam rászánni magam, hogy elővegyem másik köteteit.

Szerb Antallal nem egészen ez a helyzet, több könyvét is kedveltem, de az Utas és holdvilág olyan mértékben bosszantott fel, hogy ha meghallom a címét, ideges leszek.




Az Indul a bakterház c. film, azt hiszem, sokunknak emlékezetes marad, ezen felbuzdulva a könyvet is elolvastam. De mekkora csalódás volt! Egyetlen momentum maradt meg belőle, amin jót nevettem, ahogy a banya curukkolt. (ez, gondolom, a zurück - németül "vissza" szóból jön) A többi részét a fejemben homály fedi, csak a kicsit keserű íz maradt meg.

Hasonlóképpen jártam Hrabal Sörgyári capricciójával. Valami hasonlót vártam, mint a zseniális film, de valami keszekusza izét kaptam.

A könyvadaptációk esetén túlnyomó többségben a könyvek nyernek szemben a belőlük készült filmmel, de a fenti két esetben a film sokkal jobb. Nekem.

Egy időben mindenféle New Age, ezoterikus és hasonló olvasmányok felé fordultam, amik között sok érdekes volt, de Eckhart Tolle nem jött be. Úgy látszik, nem vagyok elég megvilágosodott. Új Föld c. könyve nem kötött le, az egészet nem értettem, számomra felfoghatatlan, mit esznek rajta mások, ennyi a szerzőből elég is volt.


Tamási Áron legtöbb könyvét nagyon szeretem, egyik kedvenc szerzőmként tartom nyilván, de Magyari rózsafa c. könyvével megszenvedtem. Hosszú időre félbe is hagytam, így több mint egy évbe telt a végére jutnom. Értem én, hogy Trianon után keletkezett, és benne van a keserűség, amiért Erdély Romániához került, de ez a könyv mai szemmel akkor is borzalmasan nacionalista és elfogult.

Hasonló élményem volt Tormay Cécile Bujdosó könyvével. Végig sem bírtam olvasni a folyamatos zsidózás miatt. A szerző kb. mindenért a zsidókat okolta azokon az oldalakon, amiket még sikerült legyűrnöm, és ha később másmilyen is lett netán, azt már nem fogom megtudni.

Coelho! Ki ne felejtsem! :D Egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de az biztos, hogy a büdös életben több könyvét nem veszem a kezembe. Zavaros marhaság volt.




A szürke ötven árnyalatára a szót, ill. betűt sem vesztegetem, leírtam annak idején egy posztban, hogy mi is a véleményem róla.

Neil Gaiman nem az én szerzőm, ez elég hamar bebizonyosodott, az Amerikai istenek után elment a kedvem további műveitől, sőt, azt végig sem bírtam olvasni. Tettem még egy próbát a Szerencsére, a tej c. rövidke gyerekkönyvével, de kösz, inkább mégsem. Szeretem én, ha valami bizarr, de attól azért még értelme legyen!

Robert Nye A néhai Mr. Shakespeare c. könyvének sikerült olyan indulatokat kiváltania belőlem, hogy e könyv esetében  még a könyvégetést sem tartottam volna túlzásnak. :D

Luca di Fulvio A fiú, aki éjjel meglátta a napot c. könyve a jó példa arra, amikor jó az ötlet, de a megvalósítás pocsék. Itt mindenki mocskos volt, mindenféle szempontból, fizikailag és lelkileg is, olvasás közben azt vártam, hogy a könyv lapjai közül kifolyik a mocsok.

Nagyjából a végére értem a listának, van még pár író, akivel nem fogom elmélyíteni az ismeretségemet, pl. Ben Aaronovitch vagy Benyák Zoltán hiába népszerűek, nekem nem tudtak adni semmit, némi értetetlenségen kívül, hogy miért is szeretik őket.

Nagyon várom, hogy a többieket mi akasztotta ki, borzasztotta el, netán untatta halálra. És mint mindig, csatlakozni lehet! Sőt. :)

Dóri
Nima
Pupi
Heloise
Anett
Czenema
Nikkincs

Utóvéd:

Kritta
Nita