Keresés ebben a blogban

2018. július 19., csütörtök

Sorozat (nem?) ajánló: Anne (Anne With An E), 2017 - 2. évad

Jó régen nem volt már ez a rovat, nem mintha nem néztem volna sorozatokat. Na, de pár napja visszatért örökké cserfes, az orrát mindenbe beleütő kislányunk, a vörös hajú Anne, aminek nagyon örültem.



A már Magyarországon is elérhető Netflixnek hála, egyben megtekinthető a 10 rész, nem kell várni egy hetet az epizódok között. Le is toltam pár nap alatt az évadot, ami nagyon jó volt, de azt is el kell ismernem, hogy az egyhetes szüneteknek is megvan a létjogosultságuk. Kicsit tömény volt ez így.

Jaj, ez nagyon vicces rész volt! :D
A sorozat most is bájos, aranyos, de az események nem minden vonulatával voltam elégedett. Hirtelen arra is rádöbbentem, hogy még tavaly megfogadtam, elkezdem a könyvsorozatot, mert kíváncsi voltam, egyes események szerepelnek-e bennük, és bizony nem kezdtem el. Vannak azért sejtéseim, hogy mi nem lehet a könyvekben, pl. a homoszexualitás ezúttal nyíltabb ábrázolása. Már az első évadban is volt egy halvány leszbikus szál, ami most megerősítést nyert, és még hozzájött a férfi oldal bemutatása is. Valahogy olvasás nélkül is kétlem, hogy ilyen lett volna a könyvekben, főleg azt, hogy a szereplők nagy része ilyen felvilágosultan állt volna a a témához, különösen ha még azt is hozzávesszük, hogy nemcsak akkoriban, de még az 1950-es években is törvény tiltotta sok országban a saját nemhez vonzódást. (mintha az ilyen egyszerű lenne...) Így ezt a részt nehéz volt hitelesnek éreznem, és most hagyjuk, hogy kellett-e bele ez a szál vagy sem.

A szereplőket sikerült teljesen elfogadnom és megkedvelnem, szinte mindenkinek árnyaltabb lett a jelleme. Kapunk visszaemlékezéseket Marilla, Matthew és Anne életéből, és bizony ezek jó része szívszorító volt. Megjelenik a Váratlan utazásból ismert Miss Stacy, a tanárnő még igen fiatal hölgyként, modern öltözködésével és tanítási elveivel. Nekem az ő alakja kicsit eltúlzott volt, bár alapjában véve szimpatikus.

Nagyon fura volt Gilbert külföldi utazása, nekem kilógott a történetből. Nem tudom, ez szerepelt-e a könyvekben, de nem éreztem idevalónak.

A 8-9. részben levő fordulatok voltak azok, amikkel nem voltam elégedett, valahogy úgy éreztem, hogy túl tragikusak egy ilyen, inkább kedves, mint drámai családi sorozathoz, de az utolsó rész szépen elvarrta a szálakat, persze, azért helyet hagyva a folytatásnak. Remélem is, hogy lesz 3. évad.

Amin még elgondolkodtam, a tanítási és nevelési gyakorlat. Felnőttként és anyaként kicsit jobban meg tudom érteni a szülők hozzáállását, de azért nem teljesen, a Miss Stacy előtti férfi tanár  (akinek a nevét nem jegyeztem meg...) viselkedésére viszont nincs mentség. Jó volt azért látni, hogy egy olyan kisvárosba is, mint Avonlea, abban a korban már kezdett betörni a modernebb, szabadabb gondolkodás.

Ezzel kapcsolatban nem értettem valamit. A Váratlan utazás csak néhány évvel játszódik az Anne után (van is egy-két helyen összekapcsolódás), és a Váratlan utazásban egy helyen van utalás a közelgő századfordulóra (a 20. századéra). Ehhez képest Gilbert új barátja, a fekete bőrű Bash az egyik részben azt mondja, 1838 óta szabad ember. Most itt vagy valami elírás van, vagy én olvastam rosszul az évszámot, de valami nem stimmel.

Ezúttal is nagyon tetszett a főcím, bár változott az első évadhoz képest.

10/9

2018. május 29., kedd

Fordítás vagy ferdítés?

E havi témázásunk keretében a fordításokat járjuk körül. 

Bár olvasok magyar szerzőktől, de az olvasmányaim nagyobb részét mégiscsak a magyarra fordított idegen nyelvű könyvek teszik ki, így aztán ki vagyok "szolgáltatva" a fordítóknak, még ha kissé hülyén is hangzik ez a kifejezés. Ha jól adják vissza a könyvet, szerencsém van, ha nem, akkor nemcsak az lehet a baj, hogy elrontja a könyv élményét, hanem az is, hogy nem azt kapom vissza, amit az író eredetileg írt.

Persze, egész biztos, hogy nem lesz, nem is lehet ugyanaz, egyes kifejezéseket, poénokat, szójátékokat képtelenség visszaadni magyarul, de legalábbis meg lehet próbálni a lehető leghívebbnek lenni az eredeti szöveghez.

Vannak hírhedt fordítások, de általában azért az ember maximum magában mérgelődik, ha rossz fordítással találkozik, esetleg posztot ír róla, rossz fordítás miatt tudtommal még senki torkát sem vágták el.

Azért egy van, ahol majdnem ez történt, ezért csak megemlítés szintjén essék szó a pár évvel ezelőtt nagy port kavart "Szürke" fordításról, amikor is az azóta már elhunyt Tótisz Andrást szétszedte a net. Sajnos, jogosan, sokan oldalról oldalra vetették össze az eredetit a fordítással, és hát bizony tele volt hibákkal. Ha valakit érdekel pontosabban, még mindig rengeteg helyen van fent, utána lehet olvasni.

Mitől jó egy fordítás vagy mitől rossz? A rosszat szerintem könnyebb megfogalmazni, ha félrefordítás van benne, ha magyartalan, összefüggéstelen mondatokat tartalmaz, ha stílustalan, stb. De hogy mitől jó, azt valahogy nehezebb megfogni. Ha gördülékeny, ha nincsenek benne hibák, ha magyaros... Talán akkor a legjobb a fordítás, ha észre sem vesszük. Ha nem tűnik fel semmi. Nem, ez így nem igaz. Ha nem tűnik fel semmi rossz, de feltűnik, hogy milyen szép kifejezések, mondatok szövik át a könyvet, hogy milyen ötletesek a szójátékok, a beszélő nevek lefordítása, stb.

Apropó, beszélő nevek! Nem hallottam még emberről, akinek ne tetszene a Harry Potter beszélő neveinek magyarítása. Kivéve saját magamat. Ki nem állhatom őket. Nem az összes lefordított névvel van bajom, bár némelyikre szerintem semmi szükség sem volt, a Roxfortot semmivel sem érzem viccesebbnek vagy találóbbnak, mint az eredeti Hogwartsot (és ha már angol iskola, miér a francia roquefort sajtot keverte bele a fordító?), vagy a házak nevei, nekem pl. a Gryffindor, esetleg magyaros helyesírással Griffindor teljesen megfelelt volna, nem, a hoppanálás, a Teszlek Süveg, a Mézesfalás, gurkó stb., nagyon is jól sikerültek, de a személynevek nagyon zavarnak. Először is, egészen az első mozifilmig gőzöm sem volt arról, hogy ezek magyarított nevek. Szentül azt hittem, hogy ezek az eredeti nevek, és magamban angolosan is ejtettem, így: meggelegoni, friksz, és társai. Mekkora volt a meglepetésem, mikor kiderült, hogy az eredeti nevek hol némiképp, hol teljesen mások. És ehhez kapcsolódik a másik bajom velük, hogy megnehezítik a beazonosítást, ha áttérsz az angolul olvasásra, ami nálam az 5. kötetnél következett be, amiben egyszer csak megjelent egy Fudge nevű valaki. Nicsak, új szereplő! - gondoltam. A hajszálcsíkos öltönynél jöttem rá, hogy ez bizony nem más, mint a jó öreg Caramel.

A harmadik bajom, hogy így nem lehet tudni, melyik név van lefordítva, és melyik nem. Dumbledore maradt, McGonagall nem, miért, és milyen rendszer alapján? A beszélő nevek még ennél is jobban zavartak, a szintén Tóth Tamás Boldizsár által fordított Thursday Next sorozatban, ahol már végképp nem tudtam követni, hogy melyik név van átírva, és melyik nem. Épp csak a főszereplő neve - Thursday Next - maradt eredetiben.

Ami viszont tetszett, a varázsigék magyarosítása, vagy inkább latinosítása, hiszen pl. az Expelliarmus helyett a Capitulatus - jó esetben - jobban kifejezi a magyar olvasó számára az ige hatását. Az említett esetben, ha ismerjük a kapitulál igét, máris sejthetjük, mit csinál ez a varázsige. Vagy az Accio helyett az Invito szintén szemléletesebb, ha hallottuk már az invitál szót. Persze, angol nyelven olvasás, játék vagy filmnézés esetén itt is gond lehet a beazonosítás, de erre valahogy könnyebben áll rá az agyam, végszükség esetén pedig a net tele van összehasonlító táblázatokkal.

És ha még beszélő nevek (vesszőparipám, úgy látszik, a dolog. :D) megemlíteném még az Ever After High könyvsorozatot. Bottka Sándor Mátyás remek munkát végzett, de valamiért ott is felemásra sikeredett a fordítás. A gyerekek nevei maradtak angolul, pl. Snow White, azaz Hófehérke lánya Apple White, stb., amit sehogy sem értettem. Persze, biztos nem lett volna egyszerű feladat behelyettesíteni magyar nevekkel, de szerintem megérte volna. Ugyanakkor tele volt egy csomó remek ötlettel, mint a grimmnasztika óra, vagy a tükörnet az internet mintájára. Itt írtam a könyvről, benne alaposan részletezve a fordítást is. 

Ami még a neveknél is jobban tud bosszantani (pedig az már nagy szó. :D), az, ha filmek, sorozatok, könyvek címeit, netán belőlük származó idézeteket rontanak el.  Pedig azt gondolná az ember, hogy ma, az internet világában pár kattintás ennek utána járni, ha már valakinek magától nem ismerős.

Ugyan nem nézem, de keresés nélkül is tudtam, hogy a Grey Anatómiája (Grey's Anatomy) az bizony magyarul A Grace klinika címet kapta, vagy a Nagy várakozások (Great Expectations) magyar, elfogadott címe a Szép remények. Előbbi a Rubinvörös, utóbbi A boltkóros egyik, talán első kötetében szerepelt. Na, de nincsen fordító hiba nélkül!

Vannak aztán olyan fordítások, amikről az ember az eredeti szöveg ismerete nélkül is tudja, hogy hibás, vagy nagyon csúnya tükörfordítás. Kedvencem ebben a kategóriában a praktikus vicc kifejezés, ami szó szerinti fordítása a practical joke-nak, ami viszont azt jelenti helyesen, hogy rossz vicc. Ha ezt látom vagy hallom, magamban mindig megjegyzem, hogy az illető nem a Báti-Végesből tanult angolul. :D Én ugyanis ott tanultam a Don't make me a practical joke! mondatot.

Vagy az "the closest thing to" kifejezés szó szerinti fordítása: he was the closest thing to a friend. Ő volt legközelebb egy baráthoz. Öööö, mi? Nem könnyű ezt szépen visszaadni, engem is meg szokott dolgoztatni, főleg, ha a terjedelem is számít, mint a feliratoknál, de talán valami ilyesmi lehetne: Leginkább őt nevezhetném barátomnak. De ha valaki tud jobbat, örömmel várom. :)

Nos, hirtelen ennyi jutott eszembe a témáról, ha gyűjtögetné az ember, köteteket lehetne megtölteni a témával, de egy poszt, úgy vélem, ennyire alkalmas.

A többiek posztjai:

Pupi
Anett

Csatlakozni pedig, mint mindig, ér!

Utóvéd:

Sister



2018. május 26., szombat

Nevelj jedit! - A képzelet pedagógiája (szerk. Nagy Adám)

Mint valahai tanárt és most is iskolában dolgozót, ill. könyv- és filmrajongót az első pillanattól nagyon érdekelt a könyv témája, olyan képzeletbeli világok elemzése, amiknek valami köze lehet az oktatáshoz.

A kötet 9 tanulmányt tartalmaz. Nem sorolnám fel mindet, inkább csak némi ízelítő következzen.

Az első a Star Wars és a Trónok harca "oktatásügyét" elemzi. Bevallom, nem igazán értettem, hogy jön egymáshoz a kettő, hisz az egyik az űrben játszódik, a másik meg egy középkor-szerű fantasyvilágban. Érdekes volt megtudni, hogy a Star Warst a japán szamurájok ihlették, erre nem gondoltam még, de hitelesnek tűnt. Még maga a jedi szó is japán eredetű. A Trónok harcában pedig a középkori lovagi szellemiséget lehet felfedezni. Annyi a közös a kettőben, hogy nagyjából azonos történelmi időben bontakozott ki a két kultúra.

A 2. tanulmány két filmjét (Csillagközi invázió és Végjáték), sajnos, nem láttam, de még így is voltak benne érdekességek. A Csillagközi inváziót a szerző a spártai neveléssel hozza összefüggésbe, és nemcsak a fejtegetés volt érdekes, de az is, hogy a Taigetoszra kitett csecsemők nem a gyerek halálát szolgálták a közhiedelemmel ellentétben, hanem az örökbefogadás egy bizonyos formája volt. Kár, hogy erről nem írt többet, de végül is nem ez volt az írás témája.

Nagyon izgalmas volt az X-Men oktatásának elemzése, kimondottan jól szórakoztam azon, hogy a szerzők megírták a mutáns iskola pedagógiai programját. Egyetértettem velük abban, ami a filmek nézésekor is felmerült bennem, hogy bár az emberek félnek tőlük, és üldözik a mutánsokat, de a mutánsok sem igazán próbáltak beilleszkedni, sőt. Xavier professzor egy teljesen zárt, elit iskolát hozott létre a maga előnyeivel és hátrányaival.

Három tanulmány is foglalkozott a Harry Potterrel, és mivel a könyvsorozat töretlen rajongója vagyok, én személy szerint nem bántam. Az írások elemezték a varázsvilág hierarchiáját, előítéletességét, a pedagógusokat, és az iskolai zaklatást. Azt hiszem, a figyelmes olvasónak egyiket sem kell bizonygatni, vegyük akár Pitont, Umbridge-et, Malfoyt vagy Caramelt. És akármilyen izgalmasnak és vonzónak is tűnik a Roxfort, szülőként nem szívesen engedném oda a gyerekemet.

Az Így neveld a sárkányodat pedagógiai szemléletének megváltozása jó példa arra, hogy hogyan kellene oktatni.

Megemlíteném még a Kobayashi Maru-próbát és a Vesztesek Klubjának bemutatását. Ez utóbbit nagyon nyomasztónak találtam, és olvasatlanul is azt a benyomást szereztem, hogy az Az c. könyvben van rosszabb Pennywise-nál. A könyv elolvasásához nem jött meg a kedvem, de talán nem is az volt a cél.

Mindegyik tanulmány tele van bőséges példákkal, részletekkel, amik bizonyítják a szerzők álláspontját, és az írások végén sok-sok bibliográfia és jegyzet áll azok rendelkezésére, akik tovább szeretnének kutakodni a témában.

Az írások mindegyike adott valamit, vagy megerősített abban, amit én is gondoltam, vagy új ismerettel lettem gazdagabb. Egyik-másik egy kicsit túl általános volt az ízlésemnek, de a könyvet mindenképp ajánlom a téma iránt érdeklődők számára.

10/9

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!




2018. május 16., szerda

Robert I. Sutton: Kis seggfejkalauz

Nagyon egyszereűn elintézhetném ezt a posztot annyival, hogy olvassátok el PuPilla bejegyzését a könyvről. Olyan jól összeszedte, hogy úgy érzem, sok újat már nem tudok hozzátenni. No, de nem úgy van az, megírom én is, de ha átfedések lesznek Pupi posztjával, az nem azért van, mert lemásoltam, hanem, mert annyira egyforma a véleményünk.

Már a megjelenése előtt felfigyeltem a könyvre, a címben szereplő seggfej szó ellenére. Sokaknál kiverte a cím a biztosítékot, mondván, hogy ezzel a szóval biztosan nem lehet más, mint közönséges és trágár. Egyenesen olyan hozzászólást is olvastam valahol, hogy az illető látatlanban egy csillagot ad rá, mert ezzel a címmel más nem lehet, mint szemét.

Szóval várható volt, hogy ez a könyv masszív előítéleteket fog kiváltani, de mindenkit megnyugtatok már az elején, hogy sem nem közönséges, sem nem trágár. Szerepel benne ugyan pár úgymond csúnya szó (pl. faszfej), de egyáltalán nem sűrűn, és nem is ez a könyv lényege. Tehát ezúttal kéretik nem a cím alapján megítélni a könyvet.

Aki bármilyen társas interakcióba keveredik más emberekkel, egészen biztosan találkozni fog előbb-utóbb seggfejekkel. Seggfejekbe bárhol belefuthatunk, az utcán, a boltban, az utakon, a hivatalokban, de jó eséllyel ezeket az embereket hamar elfelejtjük. Ha azonban a szűkebb környezetünkben találunk rájuk, a családban vagy a munkahelyen, és hosszabb ideig ki vagyunk téve a hatásuknak, az bizony romboló hatású lehet. Elveszi az ember élet- és munkakedvét, akár betegséget, depressziót is okozva. Sőt, ha az ember sokáig ki van téve egy seggfejekkel teli környezetnek, nagyobb eséllyel válik maga is azzá.

A szerző már több, seggfejekkel kapcsolatos könyvet írt, kutatja a témát, több ezer emailt elolvasott az ügyben, előadásokat tartott, helyszíneket látogatott meg, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy szakértője a témának. Komoly pszichológiai megközelítéssel áll a témához, nem ócska reklámszöveget olvashatunk.

Számos példát hoz, tanácsokat, konkrét tippeket ad, elemzi a helyzetet. Élvezetes a stílusa, a szóhasználata, olvasás közben gyakran elmosolyodtam vagy felnevettem, és néha úgy éreztem, leszakad a fejem az egyetértő bólogatástól egyes témáknál. Pl. hogy a szidás, megalázás, ordibálás, stb. egy munkahelyen (és bár ő elsősorban a munkahelyi seggfejekről ír, de szerintem simán rá lehet húzni a helyzetek nagy részét a családra, iskolára, stb.) nemhogy javítana a teljesítményen, épp ellenkezőleg, rontja azt. Vagy amikor arról ír, hogy elég egy seggfej egy munkahelyen, hogy "megfertőzzön" másokat is.

Elmagyarázza, hogy miről lehet felismerni, hogy baj van. (Egyik kedvenc mondatom: Ha egy seggfej sincs a környezetedben, lehet, hogy te magad vagy az.) Segít tudatosítani a problémát, a seggfejek módszereit. Tanácsokat ad, hogy mit tehetünk ellenük, hogyan szállhatunk szembe velük, hogy néha tényleg legjobb menekülőre fogni, vagy szövetségeseket keresni, és összefogni a seggfej ellen. Felsorol hasznos módszereket, mint a kedvesség, a semmibe vevés, de pl. óva int a bosszútól, ami kétélű fegyver lehet. Engem nem lepett meg, hogy a bosszúállás, a "betartás" a másiknak mennyire nem hatékony módszer, még ha egyes esetekben jól is esik az embernek.

Figyelmeztet rá, hogy magunk is könnyen válhatunk seggfejekké. "A probléma megoldása légy, ne az okozója!" Ahogy arra is, hogy nyíltan szembeszállni a seggfejekkel kockázatos dolog, jobb, ha szövetségeseket gyűjtünk, mielőtt belefognánk. Jópofa technikákat mutat, pl. hogy vetítsük előre magunkat, egy nap, egy hét, egy hónap, egy év múlvára, és képzeljük el, hogy milyen jól megoldottuk a feladatot, milyen ügyesen elkerültük a seggfejet.

Számtalan példát lehetne még felsorolni, de egy biztos, hogy minden olvasó találhat benne jó módszereket a seggfejmentesítéshez.

Nagy dicséret illeti a fordítót, Szieberth Ádámot, nem lehetett könnyű dolga. Remek kifejezéseket, szavakat alkodott, mint pl. fogalmatlan (mikor valakinek gőze sincs erról, hogy seggfej), seggfejvakság, paszfej (passzív-agresszív seggfej), stb.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak.

10/9,5







2018. május 1., kedd

Charlie N. Holmberg: A mesternágus (A papírmágus 3. rész)

A végéhez érkezett hát a trilógia, és ami engem illet, nagyon vártam már a 3. részt. Olvastam ilyet is, olyat is, de lassan kezdem megtanulni, hogy nem szabad kizárólag mások véleményére hagyatkozni.

Ejtsünk hát akkor pár szót a zárókötetről is! Tényleg csak pár szót, mert spoiler nélkül kb. egy szót sem ejthetek róla. 

Ceony a mestervizsgájára készül, és Emery, hogy elkerülje az elfogultság látszatát, egy régi iskolatársához küldi a lányt, hogy ott készüljön fel a vizsgájára. Csakhogy Bailey mágus és Emery enyhe kifejezés, hogy nem kedvelték egymást, és hiába az eltelt évek, Bailey ellenszenve Emery iránt mit sem csökkent. 

Wtf? Értem én a célt, hogy Emery pártatlan vizsgáztatót szeretne, de Baileyt ha valaminek nem, akkor pártatlannak nem nevezném. Még ha nem is mondja ki nyíltan, mit gondol, undok és kiállhatatlan a lánnyal. És ha nem lenne elég a vizsgára készülés, Ceony rettenetes hírt hall.

Úgy döntöttem, nem bosszantom fel magam azon, hogy Ceony elől megint el akarnak titkolni mindent (nem tanultak az előző két kötet eseményeiből?), és a lány persze, minden figyelmeztetésre fittyet hányva, megint a saját szakállára kezd nyomozni. 

Igazuk van a kritikát megfogalmazóknak is, lehetett volna kidolgozottabb, elég rövidke, pár dolog ismétlődik, stb., de olvasás közben mindez egyáltalán nem érdekelt, csak sodródtam az eseményekkel, és élveztem minden percét. Nekem igazából nem volt különösebb hiányérzetem, az alig 220 oldal azt is jelenti, hogy semmi felesleges sincs benne, amit én részemről kimondottan előnynek tartottam. Ahogy a finom és nem tolakodó szerelmi szálat is, végre semmi szex, de mégis lehetett érezni a mély érzelmeket. 

A metsző bűbájok talán még az eddiginél is visszataszítóbbak voltak, ha lehet, és erős sötét tónust adtak a történethez, a különféle anyagmágiák bemutatása szerintem nagyon jól sikerült, de igazán sokat nem tudunk meg róluk, talán ezt lehetett volna jobban kifejteni, de talán majd a 4.(?) vagy spin off kötetben? Nem is tudom, most minek fog számítani. A tükrös rész volt talán megint a kedvencem, a hibás tükörben való közlekedés igazán plasztikusra sikeredett. 

A mestermágus vizsga izgalmas volt, és lezárás igen szépre és számomra meghatóra sikerült. Igen, így kell ezt, még a romantikát finnyákoló énem is elégedett volt vele.

A borító ezúttal is Sánta Kira munkája, én szerintem ez is gyönyörűséges, bár nekem az eredeti is tetszik. A fordítást Márton Zsófia jegyzi, ami szép, gördülékeny és jól olvasható.

Hibái ellenére nem adhatok kisebb pontszámot:

10/10


2018. április 27., péntek

Ablak a világra? Kultúrák a könyvekben

E havi témázásunk a fenti címet viseli, mínusz a kérdőjel, amit én írtam hozzá, mert kicsit jobban belegondolva, vajon tényleg rálátunk-e egy vagy több könyvön keresztül egy másik kultúrára? Vagy csak egy olyan megközelítésre, egy olyan szeletre, amit a könyv írója jónak látott megosztani velünk, ami akár hamis vagy megtévesztő is lehet.

Talán nincs is objektív válasz erre a kérdésre, hiszen bármilyen kultúrával is ismerkedünk meg, a róla alkotott képünket nagyon sok minden befolyásolja, kezdve, hogy hol élünk, milyen kultúrában nevelkedtünk, stb.

Vajon mitől függ az, hogy milyen kultúra érdekli az embert? (Csupa kérdés vagyok ma, haha!) A szülei terelik arrafelé? A társadalmi berendezkedés? Barátok, filmek, könyvek? Egy korábbi életében ott élt netán? Engem pl. nagyon vonz az orosz kultúra, és nagyon egyszerű lenne arra fogni, hogy én még az a korosztály vagyok, akinek kötelező volt az orosz az iskolában, és a moziban meg a tévében sok szovjet (nem orosz!) alkotással találkozott, a könyvesboltban, irodalomórán a Távolban egy fehér vitorlát és a Timur és csapatát "nyomatták". (Kb. 3 forintba kerültek az ún. Delfin könyvek, könnyen hozzájuk lehetett jutni.) Mondom, könnyű lenne erre fogni, és egészen biztos, hogy van is benne valami, de nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Először is inkább a régebbi orosz korszakok tetszenek, még a nagy októberi szocialista forradalom előtt, vagy nagyjából akkortájt, maximum a 2. világháború végéig, az utána levő korszakok nem. Másodszor van bennem valami mély együttérzés az orosz nemzettel szemben, szomorúsággal tölt el, hogy milyen rossz sorsot kapott ez a jobb sorsra érdemes nép, amit a szocialista nevelés épphogy megerősített bennem, nem enyhített.

Lássuk, milyen orosz témájú könyvek hatottak rám!

Arkagyij P. Gajdar: Timur és csapata - Bizony a nagy klasszikus! Én nagyon szerettem, többször is olvastam. Ma már lehet, hogy nagyon didaktikusnak érezném, de az akkori, még romantikus és naiv énemet elvarázsolta.

Borizs Paszternak: Zsivago doktor - Ez már a rendszerváltás első olyan, korábban betiltott könyve, amit úgy vittek az emberek, mint a cukrot, mikor 1989-1990 körül végre megjelenhetett. Emlékszem, mennyire sajnáltam, hogy a sztálini időszak hogyan tette tönkre ezt a népet, ill. hogy azon csodálkoztam olvasás közben, hogy mitől volt betiltott, semmi igazán komoly társadalomkritika vagy lázító, uszító propaganda nem volt benne. Egy jó kis szépirodalom.

Ilf-Petrov: Tizenkét szék - A tizenkét egyforma szék valamelyikébe rejtett, a kincshez vezető, jaj, mi is volt, térkép? levél? történetét egy, talán amerikai filmben láttam először, és évekkel később került a kezembe az ihletadó könyv. Emlékszem, mennyire megdöbbentett a vicces és izgalmas könyv tragikus fordulata, ami a filmből kimaradt, és ami számomra nem illett az előzményekbe.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a halhatatlan - Fura, szürreális, néhol kusza, számomra mégis abszolút lenyűgöző könyv volt. Az orosz mesék amúgy is mindig érdekeltek.

Bulgakov: A Mester és Margarita - Az abszolút kedvenc orosz témában, és egyébként is az egyik kedvenc könyvem, amit néhány évente előszedek, és újraolvasom. (lassan már esedékes is lesz...) Alig van olyan könyvem, amit többször olvastam, mint ezt. (A Winnetou és a Harry Potter azért leelőzte. :D)

Persze, mindig vevő vagyok újabb könyvekre is, most pl. Katherine Arden orosz témájú könyve, A medve és a csalogány várja a boltban, hogy érte menjek, én meg, hogy elolvashassam. Csak remélni tudom, hogy jó lesz.

További kultúrák, amik mindig is vonzottak valamiért, a zsidó és az arab. Főleg az, hogy mennyi hasonlóság van köztük, és mégis mekkorák az ellentétek.

Igazából inkább filmeket láttam ezekről, könyvet nem sokat olvastam, most hirtelen nem is jut más eszembe, mint

Helene Wecker könyve, A gólem és a dzsinn, ami valahol éppen a két kultúra találkozásáról szól, és ami nekem picit csalódás volt, túl hosszú volt, és túl sok volt benne a töltelék.

Nyilván nem maradhat ki az angol sem. Azt szoktam mondani, hogy úgy születtem, hogy meg akartam tanulni angolul. De tényleg, mióta az eszemet tudom, így van, pedig mikor én voltam gyerek, nálunk még a német volt a fő idegen nyelv az idegenforgalom miatt, főleg itt, a Balaton környékén.

A könyvek közül persze, hogy előkelő helyen áll a Harry Potter, de bármily furcsa, HP előtt is volt élet, és angol témájú-szerzőjű könyv. A kedvenc szerzőm P. G. Wodehouse volt, imádtam a fanyar angol humort, ami sokak szerint nem humoros, szerintem meg nagyon is az. Nem lehet kihagyni Shakespeare-t, aki örök szerelem 14 éves korom óta, és ha a modernebb írók felé fordulunk, Diana Wynne Jones nagyon fura, de nagyon érdekes műveit.

Japán kultúra. Régen ez is nagyon vonzott, de a mai eszemmel sokkal több hátrányát látom, és olyan szokásokat, amikkel nem tudok azonosulni. Japán szerzőtől alig olvastam, és valahol nem is vonz a lehetőség, de japán témájú könyv azért került néhány a kezembe, kezdve a klasszikus A sógunnal, James Clavell regényével, és néhány ismeretterjesztő művel folytatva.

Voltak még kisebb kiruccanásaim Afrikába, a doajókhoz (Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai), és Karen Blixenhez (Volt egy farmom Afrikában), de ez csak kirándulás maradt, nem ástam bele magam mélyebben a témába.



Velem témáztak:

Pupi
Nima

Csatlakozni ér!

Utóvéd:

Dóri
Sister







2018. április 16., hétfő

Vámos Miklós: töredelmes vallomás

Nem elírás a cím, valóban kis kezdőbetűvel szerepel a könyv borítóján és a címlapján is. Igazából nem tudtam rájönni, miért, de be kell vallanom, kissé zavar. 

Na, de mást igazán nem tudok felhozni a könyv ellen (talán még az első borító, ami nem teljesen nyert meg magának, bezzeg a hátsó! azon nagyon jót mulattam), ahogy mondani szokták, megvett kilóra.

Ez az első Vámos Miklós könyvem, de most így utólag nem értem, mire vártam, hiszen a stílusa nagyon szórakoztató és olvasmányos.

Mindenkinek vannak olyan emlékei, amire nem szívesen emlékeznek vissza, sőt, egyenesen szégyellik. A szerző a saját ilyen emlékeiből szedett össze egy szép, dús csokorral. Nem mesélem el, miről szóltak, nehéz is lenne, hiszen a legtöbbnek nincs regényhez vagy novellához hasonlatos cselekménye.

Változó hosszúságú elbeszéléseket kapunk, már a mottó is mutatja (Odaülök, rövidülök), a lényeg nem a sok rizsa, hanem épp ellenkezőleg, minél kevesebb szöveget használni. A beszúrt utalásokat,  idézeteket, átalakított (jaj, az ál-idézetek! :D) mondásokat külön élvezettel olvastam, sőt, később már direkt kerestem is.

A történetek közül voltak viccesek, szomorúak, elgondolkodtatók, szánalmasak (elnézést, kedves Vámos Miklós, de ha egyszer azok), megdöbbentőek, jelentéktelenek (legalábbis némelyiknél azt éreztem, hogy nem értem, mire a nagy felhajtás, nincs ebben semmi szégyellnivaló, persze, nem én vagyok a szerző fejében), szívbe markolók, szívmelengetők, kínosak, enyhén közönségesek, stb. De egy sem volt dühítő vagy unalmas, netán felháborító. Legalábbis a szerzőre nézve, a szülei egyes lépései legalábbis megkérdőjelezhetőek. Finoman szólva nem voltak a helyzet magaslatán. Bár elgondolkodtam azon, hogy a szerző mennyire tekinthető objektívnak (nyilván semennyire), és így mennyire hiteles, amiket átad a szüleiről, de azért kijárási tilalom idején kivinni egy 7 éves gyereket az utcára, tényleg kissé erős.

Akárhogy is, a könyvből egy esendő, messze nem tökéletes embert ismertem meg, aki ugyanakkor humoros, önironikus, melegszívű.

Ahogy az elején említettem, ez volt az első Vámos Miklós könyvem, de bizton állíthatom, hogy nem az utolsó. Szívből ajánlom elolvasásra.

10/10

2018. április 1., vasárnap

Lana Millan: Raziel

Már hetekkel a megjelenése előtt felfigyeltem erre a könyvre, valamiért kezdettől fogva vonzott. Alig vártam, hogy olvashassam, és nem is csalódtam.

Raziel, az Úr egyik angyala, a Tudás Könyvének őrzője egy reggel Nevada sziklái között ébred, méghozzá női testben, emberként, szárnyak nélkül. Nemcsak arra nem emlékszik, hogy hogy került oda, hanem arra sem, hogy mi történt az elmúlt kb. 200 évben a Földön. Lehetne ennél nagyobb szívás?

Igen! Megjelenik Uriel, közli, hogy eltűnt a Tudás Könyve, és Mihály arkangyalnak az az ötlete támadt, hogy elpusztítja az emberiséget, szóval Raziel szerezze vissza gyorsan a könyvet, és mentse meg az emberiséget. Ehhez segítségképpen kap egy Belader nevű démont. Szép kis helyzet!

Elindul a hajsza a könyv után, sok-sok fordulattal, amikből néhányra számítottam, de sokra nem, a befejezés meg! Kétszer elolvastam az utolsó oldalt, és nem akartam hinni a szememnek. Ugye, lesz ennek a könyvnek folytatása? Mert ez így nem érhet véget.

Eleinte szokatlan volt, hogy milyen sokat foglalkozik a könyv Raziel emberi életével, aztán egyre jobban megszoktam, és érdekelni kezdett. Sok kis apróságot tudunk meg róla, milyen embernek lenni, angyali hatalom, szárnyak nélkül, ráadásul női testben, annak minden nyűgével és szépségével. Megismerjük Kendrát, aki megtalálta a lányt a sivatagban, befogadja, és lassan barátokká válnak. Raziel egyre inkább emberré válik, és bár sajnálja a szárnyait, egyre többet foglalkoztatja a gondolat, hogy örökre emberi életet éljen.

Sajnos, Uriel ezt nem hagyja annyiban, ráadásul a test, amelyikbe az angyal beköltözött, nem élt éppen ártatlan életet, hogy finoman fogalmazzak, amiről viszont Raziel semmit sem tud, és ez időnként igen nehéz helyzetbe hozza. A szálak és ösvények többször keresztezik egymást, és rendesen össze is keverednek. 

Valamiért az angyalokat sokan férfiként ábrázolják, pl. Uriel ebben a könyvben is mindig férfiként jelenik meg, és sok angyalnak férfi neve van (Mihály, Gábriel), de az angyalok valójában nemtelenek, vagyis sem férfiak, sem nők. Ezt a nemekhez szokott emberi agyunkkal nehéz felfogni.

Ebben a történetben az angyalok nem éppen "angyali" lények, Uriel pl. erőszakos, Mihály meg ugye, egyenesen gyilkos hajlamú, még Lucifer volt a legszimpatikusabb, bármilyen hihetetlen is.

Ha valaki egy izgalmas, fordulatos, kicsit női szemszögből elmesélt angyalos-démonos történetre vágyik, ez az ő könyve.

(És remélem, lesz folytatás...)

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Ó, igen, és még egy! Aki április 29-ig megveszi a könyvet, egy zacskó KitKat Bitest kap ajándékba! Hogy miért épp KitKatet? Olvassátok el a könyvet, kiderül belőle!

10/9

2018. március 31., szombat

Kai Meyer: A betű mágusa (Varázskönyv-trilógia 1.)

Alig vártam ezt a könyvet, nagyon érdekesnek tűnt a fülszövege, ráadásul mindig örülök, ha nem angol nyelvű szerző könyvére találok.

És rendkívül jól is indult. Egy hatalmas, rejtélyes könyvtár, ahol nem tanácsos letérni a főutakról, origami madarak, amik lecsipegetik a port a könyvekről (ilyen itthon is jól jönne...), veszélyes penészráják (szó szerint az, ami a neve), a könyvekből kiszökött betűk, amik szavakká vagy mondatokká képesek összeállni, egy életre kelt olvasólámpa és olvasófotel, és egy napló, amibe egy 200 évvel ezelőtt élt fiú, Severin ír a jelenben élő lánynak. És ez még csak az első 50 oldal! Ugye, milyen ígéretes?

Furia Faerfax az a lány, aki ebben a környezetben él az apjával és az öccsével, meg némi személyzettel egy hatalmas, ódon házban. Nem ez az eredeti nevük, a családját üldözik, ezért élnek álnéven, elzárkózva. Hogy miért, azt nem lőném le, de hogy őszinte legyek, nem is értettem teljesen.

Furia és az apja az ún. üres könyveket keresik, amik beindíthatják a betűhalál jelenségét, ami minden könyvből kitörölné a betűket. De az "akció" balul üt ki két könyvönkívüli miatt (olyan könyvszereplők, akik valahogy kikerülnek a könyvekből), és a lány apja meghal.

Ahogy mondtam, a könyv nagyon ígéretesen indult, de aztán elment egy olyan irányba, amit részben nem értettem, részben nem érdekelt. A könyv középső része, sajnos, ráment erre, és csak a végén tért vissza egy kicsit az eredeti vonalhoz, de akkor sem teljesen. Nekem nem jött be az az ellenállós-földalatti mozgalmas vonal, ami hol a 2. világháborúra, hol az Éhezők viadalára emlékeztetett. 

Kár ezért a könyvért, mert sok lehetőség volt benne, és a könyv inkább mesés, "fantasysebb" eleje teljes ellentétben volt a másodikkal, ami YA-nak túl véres volt és kegyetlen. És egyes részein unalmas.

Nem tudom, akarom-e olvasni a másik két részt, persze kérdés, hogy kiadják-e egyáltalán.

10/6,5


2018. március 14., szerda

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ahogy a sorozat rajongói, én is alig vártam, hogy megjelenjen a 4. rész is, különösen a 3. rész őrjítő függővége után, és amikor végre a kezem közé tudtam kaparintani, meglehetősen gyorsan el is olvastam.

Sajnos, a történetnek ezen a pontján spoilermentesen írni szinte lehetetlen, így csak óvatosan az olvasással!

A történet szálát nem ott vesszük vissza, ahol letettük, de meg tudtam állni, hogy ne lapozzak előre, hogy belekukucskáljak. :D Ezúttal más a könyv felosztása, mint eddig, Mili E/1-es narratívája mellé megkapjuk Richárd 1894-es történetét E/3-ban. Fura volt látni a kétkarú, jóval fiatalabb és fogalmazzunk úgy, bohémabb Ambrózy bárót, ugyanakkor nagyon érdekes is volt megismerni ezt az énjét. Szép lassan fény derül az előzményekre, és az okokra.

Bár a történet elég csavaros volt, és a szerző ezer módon próbált átvágni minket, ezúttal kitaláltam a megoldást.

SPOILER!!!!

Elég gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a leveleket nő írja, egyértelműen nőies stílusra vallott a fogalmazásmód. Maga az indok, ami a megőrüléshez vezetett, nekem kicsit erőltetett volt.

SPOILER VÉGE!!!


Megmondom őszintén, számomra nem volt nagyon izgalmas ez a befejező rész, sokkal pörgősebbre számítottam. Unalmas, vagy rossz semmiképpen sem volt, de nekem a 3. rész még mindig a kedvencem a sorozatból.

Volt, aki szerint túl szirupos volt a lezárás, de nekem bejött, azt hiszem, 4 rész után ilyennek kellett lennie. Az epilógus meg a maga két szavával, maga volt a tökély. Hangosan felnevettem rajta.

Ami hiányérzet maradt bennem, az Emma szála volt, kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, ill. nekem túl szomorkás lett.

A sorozat lezártnak tekinthető, és elméletileg le is zárult, ennek ellenére örömmel venném, ha Mili és a báró közös nyomozásairól további kötetetekben is olvashatnánk.

10/9,5

2018. március 3., szombat

Joe Abercrombie: Half A King - Az uralkodó (Szilánkos-tenger trilógia 1.)

Ez a könyv az erős nők miatt kezdett érdekelni, de aztán az erős férfiak - legalábbis egyelőre - jobban lenyűgöztek. 

Nem vagyok igazán nagy fantasy rajongó, az ún. high fantasy pedig elég ritkán szerepel az olvasmánylistámon, szóval ez nekem most a komfortzóna elhagyása volt, de nem bántam meg.

A könyv elején megismerjük Yarvit, akit mindenki félembernek, nyomoréknak tart, mivel egyik kezén csak egy ujja van, az is csonka. Ő a király fia, de szerencséjére van egy bátyja, aki majd a trónt örökölni fogja, ő pedig a miniszterségre készül. Ahogy mindenki más is, teljesen elégedett ezzel a sorssal, senki a világon, ő maga sem hiszi, hogy ennél többre lenne képes. De aztán apját és bátyját megölik, ő meg hirtelen ott találja magát a trónon. A családja, még az anyja sem bánt vele valami hű, de kedvesen, és az jár a fejében, hogy belőle nem lehet rendes király, mivel nincs meg a fizikai ereje (mintha csak attól lehetne valaki jó vezető, hogy üsd, vágd, nem apád, neki mindennek és mindenkinek...), és talán ez vezérli arra a meggondolatlan esküre, hogy megbosszulja a halott rokonait.

Tapasztalatlan gyerek még, akit senki sem készített fel arra, hogy mi vár rá, és bevallom, érdeklődve olvastam, hogy vajon felnő-e a feladathoz, jó király lesz-e belőle, megtartja-e az esküjét. Annyira erre koncentráltam, hogy az első nagy csavarra egyáltalán nem számítottam, és jócskán meg is lepett. 

Nem éreztem igazán nagyon pörgős történetnek, aminek minden lapján történik valami meglepő, de változatos volt, és fordulatos. Yarvit én már az elején megkedveltem, együttéreztem vele, és nem elsősorban a nyomoréksága miatt, sokkal inkább azért, hogy félembernek tekintették miatta, és elhitették vele, hogy a miniszterségen kívül másra nem való. Tetszett, hogy a megpróbáltatásokba nem belerokkant, hanem felnőtt hozzájuk, és nagyon szép jellemfejlődést kapunk a könyv során. Az események egy részére számítottam, de a könyv végén több olyan fordulat is volt, amire egyáltalán nem, és bármi is történt Yarvival, bárhogy megkeményedett, és megerősödött, az utolsó cselekedete nagyon meglepett, nem hittem, hogy képes lenne ilyesmire.

Sok érdekes, változatos, színes (és helyenként szagos... :D) karaktert kapunk, erős nőket is, akik miatt elkezdtem olvasni a könyvet, de ahogy az elején is írtam, az erős férfiak tudtak inkább lenyűgözni. Yarvi fejlődése, Semmi igencsak meglepő életútja (fel sem merült bennem még hasonló sem), Ankran, aki bizonyította, hogy nem szabad elsőre ítélni, Rulf és Jaud mind-mind remek figurák. És bár a nők tényleg erősek, hiányzott belőlük az a lágyság és kedvesség, amit minden nőben keresek. Sadiksirram már paródiába hajló kegyetlensége, Laithlin szenvtelensége, akiben úgy tűnik, nincsenek anyai érzelmek (bár ez talán csak a látszat), stb., nem tette őket könnyen megkedvelhető figurákká. Én jelenleg Szumaelben látom a legnagyobb potenciált, remélem, a másik két kötetben többet tudunk meg róla.

Ahogy hallom, Abercrombie-nak ennél sokkal kegyetlenebb, erőszakosabb könyvei vannak, ez inkább a YA kategória felé hajlik, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne benne harc, halál, árulás, csak nem annyira durván.

Remek kis fantasy ez a könyv, és hamarosan folytatom a 2. résszel!

Nagyon szép a borító, így a képen nem látszik, hogy milyen csillogó, és vannak rejtett tulajdonságai is.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája, akit igencsak megkedveltem az Ever After High köteteknél, itt is nagyon jó munkát végzett.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/9


2018. február 12., hétfő

Patik László: Anna, édes

Bevallom, eredetileg nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a kiadó facebook-oldalán található kedvcsináló idézeteknek végül is sikerült elérni a céljukat, és kedvet csinálni a könyvhöz. 

Rajtam kívül még kinek jutott eszébe a címről az Édes Anna? Meglehetősen régen olvastam már, de ami megmaradt, az alapján nem nagyon tudnék párhuzamot vonni a két könyv között, hacsak annyit nem,  hogy mindkét lány nagyon fiatal és naiv.

Erős szkepticizmussal viszonyulok mostanában a fülszövegekhez, de most teljesen egyetértettem az utolsó mondatával: "szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd."

Az elején több olyan szereplő és esemény volt, amit ismerősnek találtam, az erős, sőt, inkább elnyomó anya, az eseményekkel sodródó, inkább már papucs apa, a félresiklott életű lány, a válás, stb. Aztán amikor bejött a kormányzati-miniszteres vonal, az már idegenebb volt nekem, bár a képhamisítós eset nekem nagyon tipikusan magyar volt, igazi bohózat jellegű, párszor eszembe juttatta A tanú c. filmet is. A könyv második felére visszatérünk a hétköznapibb figurákhoz és eseményekhez, ami megint itt-ott már szinte fájóan ismerős volt.

Úgy éreztem, Anna nem igazán irányítója az eseményeknek, inkább csak sodródik, minden döntése rosszul sül el, és anyja tanácsai is csak rontanak a helyzeten. A lány pusztán leírja az eseményeket E/1-ben, nagyon távolságtartóan, érzelemmentesen, sőt, az a szó jutott róla eszembe, hogy együgyűen. Az, hogy mik Anna valós érzelmei, elejtett mondatokból raktam össze. 

Valóban igaz, hogy egyszerre szorongtam és nevettem, sajnáltam Annát, mert előre lehetett tudni, hogy megint baj lesz, és nevettem a képtelen szituációkon és szereplőkön. Kristóf, Norbert, Csaba és a többi férfi Anna életében szinte már szürreálisan szerencsétlen volt, Márta néni az adóügyekkel legalább annyira volt félelmetes, mint humoros, az apját sajnáltam, de valahol ki is nevettem, de a legveszélyesebb az anya figurája volt. Nem is igazán tudtam eldönteni, hogy valóban ilyen ostoba-e vagy egyszerűen önző és nemtörődöm. Esetleg mindegyik egyszerre.

A vége nem zárult le, számomra feloldást és megnyugvást sem hozott, de az biztos, hogy elgondolkodtatott. Ez a könyv egy ideig még biztosan velem marad, és törhetem rajta a fejem. Ha valaki szereti az effajta, nem egyszerűen megfejthető, de gondolkodnivalót bőven adó írásokat, ez neki való kötet lesz. Az biztos, hogy több, mint aminek talán elsőre tűnik.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!

10/8,5

2018. február 11., vasárnap

Bernard Cornwell: Észak urai (Angolszász krónikák 3.)

Ha lenne olyan olvasóm, aki meg emlékszik, mit írtam a 2. rész után, most a szememre hányhatná: Hogy is volt ez, hogy nem folytatod?

Öööö, hát izé, fenntartom a véleményváltoztatás jogát! :D Az úgy volt, hogy tényleg nem akartam folytatni, a tévésorozatot is abba akartam hagyni, de aztán úgy alakult, hogy mégis belenéztem, és ott ragadtam előtte. Sőt, amennyire nem szerettem az első évadot, annál jobban tetszett a második. Még mindig nem érdekeltek a könyvek (a 2. évad ismét két kötetet ölel fel, a 3. és 4. részeket), de aztán olvastam valami posztban, hogy a könyvben sokkal jobban meg van írva Uhtred és Gisela egymás iránti mély szerelme, és majd a 4. részben Aethelflaed és a dán ügye, és ez kíváncsivá tett.

Nos, jelentem, a 3. rész egyértelműen jobban bejött, mint az első kettő, de valami még mindig hiányzik. Nem a durvasággal és a sok öléssel, csatával, belezéssel van a bajom, kezdek már hozzászokni, és Uhtredet sem utálom már annyira, mint korábban, bár az erős túlzás lenne, hogy megkedveltem, inkább valami a stílussal. Pl. Gisela és Uhtred szerelme nekem teljesen indokolatlan volt, én nem éreztem, mitől szerettek egymásba, pedig valóban mélynek és tartósnak tűnik. Úgy érzem, a szerző egyszerűen nem jól mutatta be a folyamatot.

Amit nem tudok megszokni, a fiatal kor. Hogy Gisela csak 15 éves a történet elején, ehhez képest rettenő éretten, és bátran viselkedik, és akkoriban 12-13 éves lányok már férjhez mentek, és gyerekeket szültek.

Guthred érdekes figura, a sorozatban jóval savanyúbb embernek tűnik, nagyon nem éreztem alkalmasnak az uralkodásra, Alfréd elég keveset szerepel, de nem sokat változott. Továbbra is úgy érzem, a sorozatban "királyszerűbb", de már a könyvben is erősebbnek érzem.

Beocca atya továbbra is sokkal szimpatikusabb a sorozatban, a legjobb karakter pedig számomra Ragnar.

A főbb események nagyjából megegyeznek a könyvben és a sorozatban, de persze, jelentős eltérések vannak, és pár dolog most esett le, pl. hogy Beocca nyomorék a könyvben (a sorozatban nem) vagy hogy az egész könyvsorozat Uhtred öregkori visszaemlékezése - azt lejött, hogy visszaemlékezés, csak az nem, hogy már kb. 80 éves.

A végén nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam a történelmi összefoglalót, sok minden megvilágosodik.

A 4. részt még biztosan elolvasom valamikor, és már forgatják hazánkban a sorozat 3. évadát, kíváncsi leszek, vajon utálni fogom, mint az 1-t vagy szeretni, min t a 2-t. :D

10/8


2018. február 9., péntek

Virág Emília: Tündérfogó

Egyértelműen az egyik legvártabb könyvem az idén. A szerző nagyon ügyesen használja a facebook-fiókját, információkat csepegtet, kulisszatitkokat oszt meg, meg aztán ott van a két interaktív története a könyvek közti időszakra (az egyikből már van e-könyv is), így aztán már kellően fel voltam csigázva. Így kell, kérem, ügyesen használni a facebookot.

Amúgy is nagyon szerettem az első két kötetet is, a Sárkánycsalogató igen kellemes meglepetés volt, ezt picivel jobban szerettem, a Boszorkányszelidítőt picivel kevésbé, de csak egy picivel, és nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy lesz 3. kötet, amiben a szerző ráadásul összeereszti az előző kettő szereplőit. Jaj, mi lesz itt? :D

Hát lett! Gyakorlatilag az első oldaltól kezdve pörögnek az események, tipikusan az a fajta könyv ez, ahol az ember csak néz, mint Jenő a moziban, próbál lépést tartani az eseményekkel, izgul, és vadul lapoz. Ha valaki kívülről nézett volna, miközben olvasok, azt láthatta volna, hogy kerekre nyitott szemmel bámulom a lapokat, néha ökölbe szorul a kezem vagy félhangosan veszekszem a szereplőkkel és a történettel: Nem lehetsz ennyire hülye! Nehogy már (itt spoiler jönne)...! Na, most komolyan, ugye nem ez lesz a vége?

Szeerencsére nem az lett, amitől féltem, de az írónő rendesen megszivatta a szereplőit, az biztos. Elég nehéz életszakaszban vagyok, de olvasás közben rájöttem, hogy a mostani helyzetemnél van rosszabb. Ha pl. egérré változtatnának, vagy üldözne egy dühös tündér, az sokkal rosszabb lenne, nem beszélve a call center számítógépes rendszerébe zárt mumusról. 

Nagyon tetszett, ahogy a történetbe bele vannak szőve a népmesei, népmondai utalások, a lidérc, a mumus, a tündér, a lidérccsirke (akarok egy lidérccsirkét, mondtam már? :D), a sárkány, boszorkányok, stb., és mindez ügyesen vegyítve a mai korral, a számítógéppel, okostelefonnal, a modern budapesti nagyvárosi élettel.

Volt jellemfejlődés, erős és bátor, de azért nőnek megmaradó női karakterek, és a torkunkon nem erővel letolt, de szépen  okosan és finoman adagolt tanulság is. Pl. hogy mit ér az olyan élet, amiben nem segítünk másokon, nem járulunk hozzá az emberiség jólétéhez? És itt nem nagy és heroikus dolgokra kell gondolni, pusztán annyira, hogy tegyük meg azt a jót, amire lehetőségünk van. Talán maradi vagyok, de egy jó történet nekem még mindig az, ami ad valamit, amiből tanulni lehet, amellett, hogy mindent szórakoztatóan teszi. A Tündérfogótól ezt maximálisan megkaptam.

A humor is fel-felcsillan a könyvben, néha igen váratlan helyeken, de én ezt is szeretem, a nehéz helyzeteket is könnyebb átvészelni egy csipetnyi humorral.

A borítót egyszerűen imádom, tökéletesen kifejezi a történetet, a hangulatot, bár az első kettőtől eléggé eltér a stílusa, de ez nem baj.

Kedves Emília! Szuper volt, a három rész közül egyértelműen a legjobb. Csak így tovább!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10


2018. január 30., kedd

Másfél lélekmelengető könyv

Hogy lehet másfél, azt kérdezitek? Mindjárt elmagyarázom, bár szerintem kitalálható.

Az első:

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet

Bár már sokat hallottam a szerző nevét, valamiért nem érdekeltek a művei, (számomra) idegesítő romantikusnak gondoltam őket. Aztán nem tudom, miért, tavaly év végén kezdve, de idénre is átnyúlva végigment, mit ment, robogott a bloggereken egy Édes élet láz. Legalább öt helyen láttam, hogy az illető épp ezt olvassa, ezt valami oknál fogva jelnek vettem, és én is elolvastam.

De milyen jól tettem! Igazi lélek- és szívmelengető könyvet kaptam, épp erre volt szükségem. Érdekes szereplők (noha épp a főszereplő, Josey volt némiképp színtelen, de ez aztán változott), némi kis háztáji mágia (hirtelen megjelenő könyvek, hú, ezt de bírnám, ámbár nem feltétlenül mindig olyan könyveket kapnék, amiket szeretnék, hanem, amit a könyv úgy gondolna, hogy el kell olvasnom, a szerelmesektől felforr a víz, megfő a tojás - tök praktikus, egy kis etyempetyem, és közben kész a reggeli. :D), egy kis rejtély és izgalom, minden adott egy jó könyvhöz. Hogy mellette romantikus? Egye fene, kibírom. :)

Maradtak azért bennem kérdések, pl. hogy Adam hogyan gyalogol annyit postásként, ha sánta, és mi lett vajon Juliennel? Kár, hogy ezekre nem kaptam választ, de igazából csak egy kicsit hiányoztak ezek a válaszok.

10/9,5

A feledik:

Mary Ann Shaffer-Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Váróslistás köny, jó néhány éve kaptam karácsonyra, azóta állt a polcon.

Levélregény, nem épp a kedvencem, néha nehéz követnem, ki kinek ír éppen, hajlamos vagyok nagyvonalúan átugrani a szememmel a megszólítást, dátumot, aztán nézek hülyén, hogy most ki kinek ír, meg lapozhatok vissza. De lélekmelengetőre vágytam, és azt olvastam, hogy ez az.

Nos, majdnem megkaptam, amit akartam, meg amit ígért, és csak magamnak köszönhetem, hogy nem néztem, meg, hogy mikor játszódik. 

1946-ban járunk, alig ért véget a 2. világháború. Nemcsak a tájon, a városokban láthatóak még a háború nyomai, hanem az emberek testén és lelkén is. Nemcsak a lövészárkokban és a csatamezőkön, hanem a hátországban is megszenvedték az emberek ezt az időszakot. Azt hiszem, történelemből nem sűrűn hallottunk arról, hogy a Csatorna-szigeteket a németek már valamikor 1940-ben teljesen elvágták Angliától (elvágták a távíró- és telefonkábeleket, képzeljük el a mai kütyüs világban, hogy 5 évig semmit, de semmit sem tudunk a külvilágról,  csak a náci propaganda által terjesztett maszlagot), a gyerekeket még korábban a kontinensre küldték, félve a megszállástól, és a szülők, rokonok 5 évig nem hallottak semmit a gyerekeikről. Anyaként részben el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett ez, részben meg mégsem. A mérhetetlen nyomor, éhezés, nélkülözés, betegségek, stb. is eléggé megviselt, de mikor a városka egyes lakói leírták a háború élményeiket, na, az nagyon gyomorba vágó volt.

Churchill nem engedett vöröskeresztes hajókat a szigetekre, hogy megsegítsék vele az ott lakókat, attól tartva, hogy a németek kezébe kerül a szállítmány, de így gyakorlatilag halálra ítélte a sziget  (maga a regény Guernsey-n játszódik) lakosságának jelentős részét. Azt hiszem, erről sem sűrűn hallani a Victory-jelet felmutató, szivarozó, németeket térdre kényszerítő miniszterelnök esetében. Nem tudom, helyesen tette-e vagy sem, de az biztos, hogy árnyalja a róla kialakított képemet.

Ezek miatt az élmények miatt csak félig lélekmelegítő ez a könyv, igazából nem szerettem, hogy a háborús témát ilyen módon tolták le a torkomon, még akkor is, ha valahol elkerülhetetlen volt.

A másik fele viszont tényleg megmelengette a lelkemet, hol bájos, hol hősies, hol vicces történetekkel a sziget lakóiról, magáról a csodálatos szigetről. Rosamunde Pilchernél éreztem mindig azt, hogy most rögtön Cornwallba akarok költözni, de ezt a könyvet olvasván is azt éreztem, hogy most rögtön Guernsey-re akarok költözni! :D

Nagyon szép lezárást kapott, még ha kissé kiszámítható volt is, de úgy volt jó, csalódott lettem volna, ha nem így zárják le. És ahogy az emberek teste és lelke gyógyulni kezd, úgy kezd gyógyulni a táj is, fű lepi be a teherautók és motorok kerekétől szabdalt tájat.

Én pedig lélekben megnyugodva csuktam be a könyvet.

10/8,5





2018. január 18., csütörtök

Egy hányatott sorsú könyv

Na jó, most már aztán végleg kiakadtam. Még júniusban került fel a könyvradaromra Reuss Gabriella könyve. Shakespeare és színház, ráadásul a szerző állítólag szórakoztatóan ír, meg is rendeltem előrendelésben a Librinél. Június végén jelent volna meg. Vártam lelkesen, de aztán csúszott, július közepére, aztán végére, augusztus közepére, aztán végére, és így tovább, míg aztán november, december környékén egyszer csak az az üzenet várt a könyv oldalán, hogy a könyv nem kapható.

Mi? Egyik nap még előrendelhető státusz, a következő napon meg elfogyott? Hogy is van ez? Beírtam a Libri könyvkereső szolgáltatásába, már nem is azért, hogy megvegyem, arról nagyjából már lemondtam, hanem, hogy milyen választ kapok. Meg is jött néhány napja, miszerint ez a könyv egyik partnerüknél sincs. :O

Ma ránéztem a rendeléseim menüpontra, még mindig ott van az előrendelős státuszban (ez hogy lehet?), de a könyv adatlapján - micsoda meglepetés! - a következő szöveg várt: rendelhető, utolsó példányok! Ja, és teljes áron, ill. a netes 5% kedvezménnyel, nem az előrendelős hússzal.

Fel nem foghatom, mi miért van ebben az ügyben. Azt hiszem, kénytelen leszek megrendelni a kiadó honlapjáról, ha el akarom olvasni, a kiadói 30% kedvezménnyel, és a postaköltséggel együtt csak egy kicsivel lesz drágább, mint a könyv teljes ára.

Update: Tegnap végül megrendeltem az 5%-os libris netes árral, gondolván, még mindig olcsóbb, mint a kiadónál a postaköltséggel növelt ár, és még este meg is kaptam az értesítőt, hogy átvehetem. Mikor ma elmentem érte, a 20%-os előrendelős áron kaptam meg, és állítólag ez az egy példány volt belőle.

A dolog most már felettébb rejtélyes, és tartok tőle, nem fogom megtudni az igazat. :D (Ezek után már csak remélni tudom, hogy a könyv tényleg jó... ;))

2018. január 12., péntek

2018. első olvasmányai - némi kis körítéssel...


Ismeritek azt a babonát, miszerint azt fogjátok egész évben csinálni, amit újév napján először? Bár tudom, hogy marhaság, hiszen a legtöbb ember pezsgőt inna és a Himnuszt hallgatná, de nekem volt olyan, hogy éjfél után csuklottam, és utána hetekig mindennap, vagy letört egy körmöm, és utána hónapokig folyton letörtek. :D Persze, lehet erre logikus magyarázatot találni, és valójában nem hiszek ebben a babonában, de azért igyekszem éjfél után olvasni, hogy ez a tevékenység véletlenül se maradjon ki az új évből.

Nos, idén január 1-jén sem volt ezt másképp, kinyitom a Kindle-t, hogy olvassak egy kicsit, és semmi. Mivel belső világítása van, nem kapcsoltam villanyt. Becsuktam a tokot, kinyitottam, semmi. Ezt még eljátszottam párszor, aztán felkapcsoltam a villanyt. Megjelent ugyan egy reklámoldal, de onnan nem lépett tovább, és a világítás sem kapcsolt be. Végigfutott az agyamon, hogy úristen, vége a kindlimnek? De aztán igyekeztem nem bepánikolni, volt egyszer más hasonló, és egy idő után elindult. Talán valami frissítést telepít, ki tudja? Igaz, lehetne ilyenkor valami üzenet, hogy hahó, frissítünk, ne idegeskedj, vagy valami. 

Hogy azért meglegyen az olvasás, elővettem egy paíprkönyvet meg a tabletemet, hiszen azon is lehet olvasni, de mivel azon nem szoktam, nem sok minden van rajta, leginkább az amazonos Kindle appon pár könyv, mivel azok a felhőben vannak, így bármilyen eszközön elérhetőek. Kiválasztottam Sophie Kinsella egy, az Amazonról ingyenesen letölthető novelláját. És hogy mi volt a papírkönyv? Mindjárt arról is szó lesz. 

Szerencsére a Kindle január 1-je délelőttjére magától megjavult, és azóta is működik rendesen. (kop-kop-kop)

Sophie Kinsella: Six Geese A-Laying

Ismeritek ezt a mondókát, dalocskát? Nekem az egyik kedvencem, régen gyakran énekelgettem a gyerekeimnek meg csak úgy magamnak, de sosem tudtam végig megtanulni.


Karácsony első napjától haladunk a 12-éig, azaz Vízkeresztig. Talán sokan nem tudják, hogy itt zárul le a karácsonyi ünnepkör, Krisztus megkeresztelkedésének napjával.

A szöveg szó szerinti fordításban így kezdődik:

Karácsony első napján az én igaz szerelmem küldött nekem egy pacsirtát egy körtefán.

És ez így megy tovább, csak a napok száma mindig nő eggyel, ill. az ajándékozott dolgok száma is.
A novella címe a 6. napot idézi, amikor az a bizonyos igaz szerelem 6 tojó libát ajándékozott a dalt éneklő férfinak vagy nőnek, ez számomra sosem derült ki.

A novellát elolvasva aztán jót nevettem ezen a címen, hiszen hat terhes nőről szól, akik már elég közel járnak a szüléshez, és hát bizony elég nagy liba mindegyik, csak mindegyikük más miatt. Aztán az utolsó terhesfelkészítő foglalkozáson megjelenik valaki, vagy valami, ami megváltoztatja a várandós anyák életét. Mivel a novella igen rövid, ha többet mondanék, gyakorlatilag elmesélném vele az egészet, úgyhogy itt meg kell állnom, talán még csak annyit, hogy khm, Dickens, khm. Mindenesetre jól szórakoztam és tanulságos is volt. És bár a történet inkább karácsonyi, de ki szabhatja meg, hogy nem lehet ilyesmit olvasni újévkor vagy az év bármely napján? Na, ugye!

10/9

E. K. Johnston: Ezer éjszaka (félbehagyás)


Gyönyörű borító, ezeregyéjszakát idéző történet, mi kell még? Egy értelmes, izgalmas, egyedi sztori, hát az kellene. Az év első félbehagyása, amit még követtek mások is, ami az olvasási kitartásomat, és azt tekintve, hogy január közepe sincs, szép teljesítmény.

Az alapsztori jó lehetne, a király minden faluból elvisz egy lányt feleségnek, sokan még az első éjszakát se élik túl, de senki sem húzza pár éjszakánál tovább.

Elég hamar kiderül, hogy az uralkodót, aki előtte jó ember és király volt, valami démon szállja meg, meg se lepődtem. Aztán jön egy lány, aki a nővére helyett megy el feleségnek, és túléli nemcsak az első, de a második, és a harmadik éjszakát is, meg gondolom, majd az ezrediket is, de számomra olyan unalmas volt az egész, hogy elég hamar, a könyv harmada körül félretettem, és nem is hiszem, hogy folytatni fogom. Várhatóan a lány kiűzi a démont, és happy end.



Aztán jött még három félbehagyás, de olyan hamar, hogy fel se jegyeztem őket a füzetembe. Az egyik A könyvtolvaj volt, ami régóta várja a sorát, ha most vcs-s lennék, már el is buktam volna a kihívást. :D Nem is tudom, mit gondoltam, nem szeretem a zsidós témákat, szó szerint fizikialag rosszul vagyok a sok szenvedéstől, gonoszságtól, ami velük történt, és emellett ahogy a kislánnyal bánnak mindjárt az elején, na, nem! Ezt nem. Talán a filmet, de nem, azt hiszem, azt sem.

Fehér Klára: Szerencsés történetek



Egy szerző, akivel szinte soha nem lehet mellényúlni. Jó, azért van néhány gyengébb könyve, de alapjában véve biztosra lehet menni, hogy nem fogok csalódni.

Biztos mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egy társaság elkezd beszélgetni, és egyszer csak mindenki panaszkodni kezd. Jönnek a rémtörténetek betegségekről, balesetekről, halálokról, a szerzőnő esetében még a 2. világháború is nagyon közel volt. Fehér Klára 3 hetes üdülésen van a Balatonnál, és ráun arra, hogy mindenki csak sopánkodik, és miután az üdülőben található könyvek történetei is mind "eretfelvágósak", úgy dönt, majd ő elszórakoztatja magát, és minden este mesél magának valamit, aminek szerencsés a kimenetele. Persze, mindegyikben valami bődületes marhaság van, pl. az olasz tolmácsolás, a szűz szó jelentésének nem ismerete, a végzetes rendetlenség, az esküvői csokruk, stb. A legtöbbjükön hangosan hahotáztam, igazán jót tett a lelkiállapotomnak.

10/10







2018. január 1., hétfő

Ez volt 2017. a blog életében


Sokan már december utolsó napjaiban kiteszik az évértékelő posztokat, de az eredeti tervem az volt, hogy olvasással búcsúztatom az óévet, és akkor talán még belefért volna egy rövidebb írás befejezése, így nem akartam előre megírni, hátha eggyel nő az elolvasott könyvek száma. De aztán egy sorozat előtt ragadtam, és az éjfél előtti olvasásból nem lett semmi.

Így aztán a nem szép kerek, de számomra örömteli 47 elolvasott könyvvel büszkélkedhetem, ami a tavalyi 39-hez képest nagyon jó szám. Valamikor szeptemberben még csak reménykedtem, hogy a kerek 40 meglesz, de azt, hogy túl is fogom lépni héttel, nem is mertem remélni. Mivel egy régi, ütött-kopott csíkos füzetben vezetem az olvasásaimat (gyermekem kijavítana, hogy vonalas! :D), ezért oldalszámot, legrövidebb, leghosszabb könyvet nem tudok mondani. A 47 könyvből 7 kisregény volt, de kiegészítő vagy önálló novella, amivel gyorsan meg lehetne dobni a "darabszámot", egy sem, igaz, hogy nagyon hosszú monstrum sem sok. Viszont volt egy novelláskötet, On Saitól az Esővágy.

Az év első olvasása Böszörmény Gyula Beretva és tőr c. kisregénye volt, az utolsó Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés c. könyve. Felteszem, a legrövidebb az egyik kisregény lehetett,  vagy a Szerencsére, a tej Neil Gaimentől (talán inkább ez utóbbi), a leghosszabb pedig az Outlander sorozat 4. kötete, az Őszi dobszó a közel 1200 oldalával - amely sorozatot egyúttal kaszáltam is. 

Félbehagyott könyvem csak egy volt, a 3. porció erőleves a léleknek, ami sajnos, nem azt jelenti, hogy az összes többi könyv jó volt, csak azt, hogy kitartóbb voltam.

Több sorozatba kezdtem, néhányat lezártam vagy kaszáltam. A legrosszabb talán a London folyói volt, de az Outlander is kiborított rendesen, a legjobb helyért vetélkedhet A papírmágus trilógia, a Mesék földjén sorozat (remélem, a következő köteteire nem kell több évet várni) vagy a Lockwood és társa sorozat (amit viszont a kiadó nagy bánatomra nem tervez folytatni).

Egyedülálló könyvek közül a legborzasztóbb a Felbolydult napjaink volt, a legjobbak között Münz András Szerelemszombat, William Goldman A herceg menyasszonya és Gaura Ágnes Túlontúl c. kötetei szerepelnek.

Top 5-ös, 10-es, akárhányas legjobb vagy épp legrosszabb listát nem tudnék összehozni, az a helyzet, hogy bár voltak kedvenceim, egyik könyv sem volt olyan maradandóan jó vagy rossz, hogy helyezési sorrendet tudnék felállítani. Azt hiszem, hogy egyszerűen nem tudok semmiért sem ennyire lelkesedni vagy semmit sem ilyen mértékben gyűlölni. És míg olvasás közben, netán közvetlenül utána még nagyon tetszett némelyik (vagy épp ellenkezőleg), pár nappal, héttel, hónappal később az élmények megfakulnak.

Sajnos, gőzöm sincs, hány könyvet vettem tavaly, nem vezetek erről nyilvántartást, de az év elején emlékeim szerint nem nagyon szállt el velem a ló, havi 1-2 könyv formájában, de november-decemberben igencsak elengedtem a gyeplőt, és rengeteg könyvet szereztem be, ami óhatatlanul is azzal járt, hogy beválasztottam pár elég rosszat is.

Szegény bloggal nem foglalkoztam annyit, mint talán szerettem volna, így tavaly összesen 32 poszt született, ami jóval felette van a 2014-es mélypontnak (19), de el is marad a 2016-os csúcsponttól (48).

A blog látogatottsága meghaladta az 50 ezret, ami a 200 ezer vagy egymilliós látogatottságú blogokhoz képest talán nevetségesnek tűnhet, de nekem már ez is csoda, hogy ennyi kattintás született (ami nyilván nem ennyi ember, mivel vannak visszatérők), hogy ennyiszer érdekelt titeket, amit írok.

A legnépszerűbb bejegyzés még mindig Bernard Cornwell Az utolsó királyság c. könyvéről írt posztom 1146 kattintással, pedig nekem ez a könyv nem igazán volt a kedvencem. A 2. rész után kaszálni terveztem, részben, mert a sorozat első évada (ami az 1-2. kötet alapján készült) nem igazán tetszett, de mivel a 2. évad meg annál inkább (3-4. kötet), nem kizárt, hogy mégis továbbolvasom. Aztán persze vannak posztok pár kattintással is, de őszintén szólva nem tudom, melyik kapta a legkevesebbet. Talán nem meglepő, de elgondolkodtató, hogy a sorozatos, fordítós, összegzős posztok olvasottsága sokkal magasabb, mint az egyes könyvek értékeléséről szóló bejegyzéseké.

A jövő évre szóló terveim között az szerepel, hogy több könyvet veszek meg e-ben. Részben mert a polcaim már roskadásig vannak, eladni a nem kellő könyveket gyakran nehéz vagy szinte lehetetlen, részben mert az e-k többnyire olcsóbbak. Nyilván ez nem minden könyv esetében járható út. A másik, hogy még jobban meg kell gondolnom, miket veszek meg, nem szabad a szép borító+vonzó fülszöveg kombónak, mások véleményének, ajánlásának látatlanban bedőlnöm, és a ya számomra lassan lecsengő műfaj kell, hogy legyen, mivel egyre kevésbé tudok azonosulni a tinik életével, érzéseivel, stb. Nincs semmi baj azokkal, akiknek ez tetszik, de én más életkorban vagyok, más problémákkal, élethelyzetekkel nézek szembe. 

Kivételek persze mindig akadnak, Rick Riordan pl., akinek a könyveire továbbra is vevő leszek, és talán akadnak még más jól sikerült ya-k is, de az arányait jelentősen csökkenteni szeretném.

Egy jó mesére továbbra is vevő maradok, azt hiszem. Nem hiszem, hogy ez változna majd az idén, és egyelőre nem terv, csak egyre gyakrabban felmerülő igény, hogy angolul folytassam azokat a sorozatokat, amik magyarul nagy valószínűséggel végleg félbemaradtak. Hogy ebből mi lesz, nem tudom, de a fejemben ott motoszkál. Semmiképp sem tervezem, hogy az angol túlsúlyba kerüljön a magyarhoz képest, mert az az anyanyelvem, és így számomra a legkedvesebb, de mindenesetre az idei év első befejezett olvasmánya egy angol nyelvű novella volt.

Számszakilag nincs tervem, de jó lenne nem menni 35 alá, talán elérni a bűvös 50-et is, de semmiképp sem úgy, hogy gyorsan átrohanok a könyveken a magasabb szám miatt. Akkor inkább kevesebbet, de jót.

Köszönöm, hogy velem voltatok 2017-ben, és remélem, hogy maradtok 2018-ban is!