Jodi Picoult-Samantha van Leer: Lapról lapra

Mikor befejeztem a szerzőpáros (anya és lánya) Sorok között c. regényét, nem volt hiányérzetem, a történet lezártnak tűnt, kerek egész volt. Fogalmam sem volt róla, hogy van folytatása, de annál jobban megörültem, mikor kiderült, hogy egy trilógiáról van szó. (Ill. azt hittem, hogy trilógia, de nem látom, hogy lenne 3. rész.) Ugyanakkor kicsit aggódni is kezdtem, mert nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehet folytatni az eredeti alapötletet. Kár volt aggódni, mert szuperül oldották meg, tele ötlettel és izgalommal. Az Atheneaum Kiadó pedig alig néhány hónappal az első rész után, villámsebesen el is hozta nekünk a folytatást.

Figyelem! Ez a poszt spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az első részt!

Olivér tehát kiszabadult a mesekönyvből, és jöhetne Delilával a boldogan éltek, amíg... Azonban egy mesehősnek, aki nem ismeri a való világot, minden ismeretlen, és még egy egyszerű út az iskolabuszon is váratlan veszélyeket rejt. Be kell illeszkedni az iskolába, és nem utolsósorban el kell hitetni Edgar édesanyjával, hogy Olivér - Edgar. Ez gyakran szült vicces helyzeteket meg kellemetleneket is, igazán tetszett ez a rész. A kamaszok problémái engem nem annyira érintettek meg, de egy hasonló korú olvasó egészen biztosan sokkal jobban bele tudja magát élni a helyzetbe.

A könyv első felére ismét azokat a szavakat tudnám használni, mint az első részre, üde, bájos, friss. A második fele azonban sokat komolyodik, és olyan témák is előkerülnek, mint halál, gyász, betegség, elválás. A végére megint szépen elrendeződnek a dolgok, és lezárul a történet (mondjuk, egy szál kivételével). Megint csak nehéz elképzelni, hogyan tudják folytatni a 3. részben, de most már biztosan tudom, hogy jó lesz.

Babits Péter fordítása ugyanolyan jó lett, mint az első részben, szép és gördülékeny. 

A várható megjelenés holnap, aug. 29., én egy kiadói pdf-et olvastam, és ha a nyomtatott könyv is olyan marad, a kivitelezés ismét csodálatosnak ígérkezik. Egy picit változik az elrendezés, mivel a fejezetek elején van egy-egy fekete-fehér képecske, nem a lapok szélén. Újra három nézőpontot kapunk, Deliláét, Olivérét és a mese helyett ezúttal Edgarét, újra csak különböző színekkel nyomtatva. Van még más érdekesség is, de nem szeretnék mindent előre elárulni.

Annak ellenére, hogy korom alapján nem én vagyok a célközönség, nagyon jól szórakoztam, talán még jobban, mint az első rész esetében, mivel a könyv 2. fele komoly témákat boncolgatott, de azért nem olyan véresen komolyan, amitől az ember legszívesebben felvagdalná az ereit. Még a romantikus részek is tetszettek (amik egyébként idegesíteni szoktak a ya-kban), nem éreztem őket túl nyálasnak vagy életszerűtlennek, és sikerült elkerülni, hogy beleragadjanak a szerelmi háromszög csapdájába (ami szintén elég bosszantó tud lenni). A humor, a báj és a komolyság számomra megfelelő elegyét kaptam. Jöhet a zárókötet!

10/9,5

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

(Ez az egyik külföldi borító, szerintem nagyon szép, de a magyar is igazán klassz lett.)

Újabb hard (day's) night

Három órát aludtam. Alig bírom nyitva tartani a szemem, pedig ittam kávét, noha nem szeretem.

Majdnem napra pontosan az előző kemény éjszakáról szóló bejegyzésem után íme, egy másik. Nem állítom, hogy az elmúlt két évben minden éjszakát nyugodtan végigaludtam, de azért ez most rosszabb volt, mint szokott. 

Hajnal egy óra. Vad kutyaugatásra ébredek. Már az előző két éjszaka is a fél falu kutyái majd megőrültek valami kóbor kutya miatt, de ez most más. A mi két kutyánk ugat, méghozzá olyan ádáz dühvel, ami nem holmi elcsatangolt jószágnak tudható be. Kitámolygok, hogy megnézzem, mi a baj, Közben nagyfiam és férjem is felriadnak, egyedül a kisebbik alszik tovább, nem is értem, hogy képes rá ebben a ricsajban.

Hát persze, a szomszéd már megint részeg. Alkoholista, kb. 70 éves, olyan, mint a halál, de még mindig bírja. Most nincs egyedül, ketten ordítoznak a teraszon, de nem ismerem fel, ki a másik. Megy a k... anyázás, meg valami lábtörlőszerűséget csapkodnak a terasz korlátjának, gőzöm sincs, miért, részegektől ne várjunk logikát. Tanakodunk egy darabig, hogy mi legyen, de közben a két jószág olyan veszettül ugat, hogy azt sem értjük, mit mondunk egymásnak. Valamit tenni kéne, mert felverik a fél falut, ha már eddigre nem történt meg. Elvnni őket a kerítéstől képtelenség.

A 10 éves Joe, németjuhász-keverék lány (igen, lány és Joe, ne is kérdezzétek!) nagyon utálja a részegeket, a kicsi, az egyéves beagle, Chase meg azt csinálja, amit a nagy. Kórusban üvöltenek. Végül felszívom magam, és átrobogok a szomszédba úgy, pizsamában, ahogy vagyok. A teraszon fekszik valaki, akiről kis nézegetés után rájövök, hogy nem a szomszéd. A bejárati ajtó csukva, úgy tűnik, őt valahogy be tudta vinni a családja. Nem értem, miért nem csináltak valamit. Meddig akarták hallgatni az ordibálást meg a kutyaugatást? Ott is van három kiskorú gyerek, azok hogy aludtak?

Szólongatom a földön fekvőt, akiről kiderül, hogy nő, és hamarosan rá is jövök, hogy kicsoda. Próbálom szép szóval kérni, hogy menjen haza. (Na jó, kissé idegesen.) Úgy tűnik, hajlik rá, valahogy letántorog a lépcsőn, elindul az utcán olyan kilengésekkel, hogy az úttest közepén köt ki, de a kapunknál lecövekel.

- Tudod, mit? Nem megyek haza.

Bakker! A két kutya most már a kaput támadja, a fiam végül is dönt, és kihívja a rendőrséget. Közben átjön a szomszédasszony partvissal, mert azt hiszi, kóbor kutya miatt van az egész. Elmagyarázzuk, hogy nem, és hogy már intézkedtünk. Pár perc bámészkodás után hazamegy. Hol van már a rendőrség? Joe-t valahogy lecsendesítem, de Chase nem hallgat el.

Közben ilyen értelmes párbeszédeket folytatunk:

- Tudod, mi vagy te? - mondja nekem.

- Tudom, álmos.

- Az!

A nő, nevezzük Arankának, vérszemet kap, és elkövet egy hatalmas hibát, Közvetlenül a a kerítés elé áll, és onnan ingerli a kutyákat. Ha nem lenne a kerítés, Joe széttépné. Felé kap, elkapja a pólóját, mindennyian egyszerre ugrunk oda, de szerencsére kicsi a rés a lécek között, megharapni nem tudja. Aranka azonba megijed, hátratántorodik, és hátraesik az úttestre. Basszus, ez nem igaz, csak most ne jöjjön autó! Aranka kiterülve a földön, hozányúlni nem merünk. Végre, óráknak tűnő percek után befut a rendőrautó. Nem irigylem a két rendőrt. Szép kis munka, részegekkel huzakodni az éjszaka közepén. Férjem elmagyarázza a helyzetet, ők pedig megpróbálják kiszedni Arankából az adatait.

Kínomban hisztérikus nevetésben török ki, mikor megkérdezik tőle, hogy fogyasztott-e alkoholt. Kiderül, hogy nem ez az első alkalom, a rendőrök ismerik, mint a rossz pénzt. "Ja, aki ott lakik a kanyarban." Kihívják a mentőket, és lassan lezárul a másfél órás történet. Gondolatban megsajnálom a mentősöket meg a kórházat. Na, ott se dolgoznék szívesen. Aranka búcsúzóul még visszaint a férjemnek, mikor beteszik a mentőbe. Mutatóujjával megfenyegeti, és hozáteszi: Köszi!

Még mondja valaki, hogy falun nem izgalmas az élet!

Mire visszamászom az ágyamba, kb. 3 óra van, de még fél 4-kor sem tudok elaludni. Már nincs bennem düh, csak szánalom, hogy hogyan kerülhet egy ember ilyen méltatlan helyzetbe.

Bernard Cornwell: A fakó lovas (Angolszász krónikák 2. rész)

A könyvből készült sorozat ötödik részét nézve, mikor semmi sem volt ismerős, gyanússá kezdett válni, hogy itt már nem pusztán arról van szó, hogy a könyv és a sorozat ennyire eltér, hanem, hogy ez bizony már a könyvsorozat második részének feldolgozása. No, uccu neki, olvassuk el gyorsan a 2. kötetet! Habár nem lettem a könyvek rajongótáborának tagja, de mégis érdekelt, hogy szőtték tovább Uhtred, a dánok és Alfréd sorsát.

Szívem szerint csak annyit írnék, hogy részemről ennyi, a többi könyvet nem olvasom el, de azt hiszem, a blogom olvasóinak jár némi magyarázat. Szívesen ráfognám, hogy azért nem kötött le, mert már ismertem a sztori nagy részét a tévésorozatból, de nem erről van szó. Először is elég jelentős változások vannak, ahogy az általában lenni szokott, ha egy könyvet filmmé vagy sorozattá alakítanak, másodszor, sosem szokott zavarni, hogy ismerem a történetet, ettől még gond nélkül el szoktam olvasni a könyvet.

Az sem lehet baj, hogy úgymond "fiús" olvasmány, olvasok én ilyet is, sőt, épphogy rózsaszín romantikus "lányos" könyveket nem olvasok szinte soha. Na jó, minden szökőévben egyet. Bár az tény, hogy a csatajelenetek nem érdekeltek, egyszerűen az ilyesmit jobb látni, és mivel nincsenek meg az ismereteim hozzá, nem tudom elképzelni az ilyen részeket. Ha pedig nem tudom elképzelni, akkor unni kezdem. De sajnos, a többi része sem tudott lekötni. Egyszerűen nem értem a könyvsorozat körüli felhajtást, a hatalmas népszerűségét, ahogy a Trónok harcáét sem.

Azt hiszem, a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam megszeretni vagy megutálni a szereplőket. Uhtred forrófejű, sokszor beképzelt (bár még mindig jobb, mint a tévésorozatbeli ábrázolása), rosszul dönt, de jó harcos, és végül is elmondható róla, hogy hűséges. Önmaga hülyeségeihez is, de Alfrédhoz is, akinek esküt tett, hiába nem kedveli egyáltalán, és fogadott fivéréhez, Ragnarhoz is. Mégsem tudtam megkedvelni. Ez még nem lenne baj, ha tudnék akár csak egy szereplőt is mondani, akit igen. Ez viszont már nagy baj. Azonosulni kell valamelyik szereplővel, szeretni, drukkolni neki, utálni az ellenlábasait, stb., különben miért olvassam tovább? Nem?

És bár valamilyen szinten érdekelne, hogy mi lesz Uhtred további sorsa, annyira nem, hogy el is olvassam a többi könyvet. Talán megkeresek valami részletes tartalomismertetőt, és annyi bőven elég lesz belőle. Még csak azt sem mondom, hogy majd a sorozat következő évadaiból, mert az első évad még annyira sem tetszett, mint a könyvek. Sajnálom, ez nem nekem való.

A fordításról annyit, hogy most így utólag úgy gondolom, le lehetett volna fordítani az ealdorman, arseling, stb. szavakat, marhára nem értem, miért kellett így maradniuk. Egy-két szó, mint a wergild vagy fyrd oké, mert azokat megmagyarázzák, és nehéz is lenne egyetlen magyar szót találni rájuk, ami kifejezi a jelentésüket, de az arselingra teljesen jó lenne a zöldfülű, netán valami szaftosabb változata. Ráadásul még csak el sem magyarázzák a könyvben, hogy mit jelent. Az ealdormanre is biztosan lehetne valami jó szót találni, habár a "vezér, elöljáró" szavakat nem érzem egészen ideillőnek.

Ui. Majdnem a legvégéig nem jöttem rá, ki az a fakó lovas. Hát az apokalipszis lovasaiból a Halál.

10/6

Még néhány szót a könyv és sorozat eltéréseiről. Ha valaki még nem látta volna a sorozatot, annak számára a következő pár mondat spoileres lehet.

Először is nem értettem, hogy lett a könyvbeli Fehérlovas Sveinből Skorpa, hacsak nem lesz a későbbi könyvekben ennek jelentősége, és előbbre hozták a szereplőt.

Aztán persze, rengeteg szereplő és esemény kimarad, hiába sorozat, akkor sem fér bele minden, ez valahol természetes. Nem egy Hild nevű apácát visznek magukkal a mocsárba, hanem egy hol Eanflaed, hol Enflaed nevű szajhát. (Valamelyik alak egyértelműen elírás.) Hild is jön, de másképp és máshol. Iseult nem veszti el a jövőbelátó képességét, mikor már nem szűz, és számtalan ilyen. Alfréd a sorozatban jóval szimpatikusabb, "királyszerűbb", a könyvben egy folyton imádkozó, beteges szerencsétlenség. Aethelwold, az unokaöccse, akinek eredetileg kellett volna uralkodnia, a könyvben szép szál legény, jó harcos, a sorozatban meg egy nevetséges, iszákos kis mitugrász. Ezeknek a változtatásoknak viszont nem látom értelmét, ugyanolyan jók lettek volna szerintem, ha megmaradnak az eredeti tulajdonságok.

A young adult irodalomtól ments meg, uram, minket!

E havi témázásunk címe: A YA (b)irodalom - avagy elegem van a tiniszereplőkből!

Örültem, hogy ezt a témát szavaztuk meg, mert épp pár hete határoztam el, hogy elég volt a ya-ból, befejeztem. Azt azt egy-két sorozatot, amibe már belefogtam, még végigolvasom, ahogy megjelennek a részek, de újba nem kezdek. (Aztán ahogy mondani szokták, ember tervez...)

Mi is az a ya (YA)? Elméletileg a 12-18 éves korosztályt takarja be, tehát magyarul hívhatnánk ifjúsági irodalomnak, de inkább úgy van, mint a bogár-rovar dolog. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Vagyis a ya az ifjúsági irodalom része, de az ifjúsági irodalom nemcsak a ya-könyvekből áll. Inkább valamiféle megszokásból vagy megegyezés szintjén elsősorban az olyan könyvekre értjük, amik a tiniknek íródtak, főleg lányoknak (de nem feltétlenül), tini főszereplőkkel, sok-sok romantikával, meg több-kevesebb szexszel.

Kissé sarkítva és erősen sztereotipizálva a ya könyvek hasonlítanak a felnőtt romantikus könyvekre, csak a szereplők tinik. Adva van egy kicsit szerencsétlen lány, aki szürke egér, beteges vagy valami más hibája van, és mivel tinik, nyilván kiközösített is az iskolában, de legalábbis nem népszerű, az biztos. Kevés barátja van, esetleg csak egy, de az örökre szól, A tanulásban bukdácsol, vagy épp ellenkezőleg, stréber, kitűnő tanuló. Természetesen megtetszik neki a suli legnépszerűbb fiúja, aki vakítóan jóképű, izmos, baromi népszerű, és igen gyakran gazdag. Vagy megjelenik az új fiú, aki valamiért titokzatos, valami sötét titkot hordoz. (De van, hogy a lányé a titok.) És bár elképzelni is nehéz kevésbé összeillő párt találni, a végén összejönnek, És persze, a szerelmük örökre szól, Ezt aztán igen gyakran még megspékeli a természetfeletti. A vámpíroknak leáldozóban van, de a tündérek, alakváltók, elementálok, mesehősök, és még ki tudja mi és ki mindenki tobzódik a ya regényekben. Meg kell menteniük a világot, miközben nemrég tanulták meg bekötni a cipőjüket.

Ez azonban nem változtat az alapfelálláson. Tinik, tini problémákkal. Tanulás, bálok, smink, öltözködés, bulik, szerelmi csalódások, kiközösítés, stb. És számomra itt van a gond. Már réges-régen nem ilyen gondokkal küzdök. Félreértés ne essék, nem nézem le a kamaszok gondjait, de a bulik-bálok-smink-ruha-fiúzás valahogy sosem érdekelt túlzottan még kamaszkoromban sem. Most meg a gyereknevelés, anyagi gondok, munka világában még annyira sem érdekel. Emellett valahogy nem hihető, hogy az ilyen tini szerelmek örökké tartanak, és nehéz elfogadni, hogy 14-15 éves gyerekek egyik pillanatban még a másnapi dolgozatra készülnek, majd a következőben megmentik a világot, felnőtteket megszégyenítő lélekjelenléttel, tudással és bátorsággal. Nem várom el, hogy egy könyv csakis és kizárólag valós eseményeken alapuljon, sőt, szeretem, ha az olvasás által kiszakadhatok a hétköznapokból, de ha már kitalált, legyen hihető és elfogadható.

Talán csak én futok bele folyton az ilyen ya-kba, de nemrég eljött az a pillanat, mikor ebből elegem lett. Soha ne mondd, hogy soha, ezért ha valaki tud olyan ya-t, ami jó és nem ilyen, kíváncsian várom.

A többiek posztjai:

Pupi
Nima
tigi

Csatlakozó:

Bubu
Lili

Diana Gabaldon: Outlander 3. - Utazó (és szó esik a tévésorozat 2. évadáról is)

A 2. kötet hibái ellenére, és az ugyanakkor remek függővég miatt nagyon vártam már a 3. részt. (Ha nincs a tévésorozat, talán sosem folytatódik, de ezt már nem fogjuk megtudni.)

A kiadó becsületére legyen mondva, két kötetben adták ki a könyvet, így nem kellett az 1100 oldalas monstrumot tartogatni, és egy szavam sem lehet a széles margókra meg lóbetűkre, mert kicsi a margó és elég aprók a betűk. Az előrendelésnek köszönhetően elég jó áron is jutottam hozzá.

A két kötetbe osztásnak azonban lett egy nem várt következménye számomra. Mivel az elvem az, hogy egy sorozat két kötetét sosem olvasom közvetlenül egymás után, az agyam úgy vette, mintha a két kötet nem ugyanaz a könyv lenne, és az első kötet után automatikusan jó kis szünetet tartottam.

Ráadásul a tévé szinte egy időben kezdte adni a sorozat második évadát, amit szintén néztem, és emiatt néha úgy éreztem, "tudathasadásos" állapotba kerültem. 

Figyelem! Az alábbi poszt spoileres lehet!

A sorozat sikeresen elkerülte a könyv hibáit, nem voltak lobogó hajak, folytonosan a szembe lógó tincsek, szexjelenetből is kevesebbet kaptunk - ezt sokan nehezményezték, de én nem bántam -, és a francia földön játszódó rész is valahogy elfogadhatóbb lett, pedig azt nem igazán szerettem a könyvben.

A sorozatban elég nagy változtatást hajtottak végre azzal, hogy a Roger-Brianna-féle kerettörténet gyakorlatilag teljesen a a sorozat végére került át, és a 2. évad nyitójeleneteit a 3. kötet elejéről emelték át.

A 2. kötet és évad végén megtudjuk, hogy Jamie nem halt meg a cullodeni csatában, csakhogy közben Claire visszatért a saját idejébe, és eltelt 20 év. Azt hiszem, nem lepek meg senkit azzal, ha elárulom, e tudás birtokában a nő vissza akar térni a 18. századba, hogy megkeresse.

A történet sok szálon fut, amik folyton váltakoznak, van Claire E/1-ben, van Claire-Roger-Brianna E/1-ben és E/3-ban (ezt nem értettem, miért kellett kétféle), van Claire E/1-en belül visszaemlékezés, és van sima E/3, mikor Jamie történetét olvashatjuk. Ez talán bonyolultnak tűnik, de meg lehet szokni.

A könyv elején megtudjuk, hogy élte túl Jamie a csatát és hogy úszta meg a kivégzést. (Nem hinném, hogy ezzel is túl sokat árulok el, hisz nehéz lenne a kötetet folytatni, ha a főszereplőt a könyv elején felkötik...) 

Viszont börtönbe kerül hosszú évekre, és talán furcsán hangzik, de ez volt a könyv legjobb része számomra. Mintha nem ugyanaz írta volna ezt a részt, mint a többit. Kiforrott, érett rész, azt éreztem közben, hogy nahát, Gabaldon ilyen jól tud írni? Sajnos, tudni lehetett, hogy nem mehet így végig, az olvasóknak Jamie-Claire romantika kell, és szex.

Claire tehát - a lehető leggondosabb előkészítés után - újra átmegy a köveken, és meglepett, hogy szinte azonnal rá is talál Jamie-re. Sokkal több huzavonát vártam. Innentől fogva viszont nagyon hullámzó volt számomra a könyv színvonala, egyes részeket nagyon élveztem, mások viszont irritáltak. Claire pocsék narrátor, mikor saját magáról ír. Mikor megfigyel másokat, és azt írja le, sokkal jobb. 

És mi ez a hajmánia folyton? A 2. kötetben is zavart, hogy állandóan a hajukkal vannak elfoglalva, de itt sem jobb a helyzet, talán inkább rosszabb, ráadásul részletes leírásokat kaphatunk Jamie szakálláról is... Pfff, ezt simán ki lehetett volna hagyni.

Nagyon tetszett, ahogy a szerző leírta, hogy az eltelt húsz év milyen mély változásokat okozott a párban. Bár ugyanúgy szeretik egymást, semmit sem tudnak arról, mi történt a másikkal az elmúlt hosszú években, és ez okoz egy csomó bonyodalmat. Gyakorlatilag újra fel kell fedezniük egymást. Azt is Gabaldon javára lehet írni, hogy egyértelműen sokat kutathatott a könyvhöz. A leírások, a korrajzok hitelesnek tűnnek.

Ugyanakkor egy idő után az volt az érzésem, hogy úgy jártak, mint a prérifarkas a gyalogkakukkos rajzfilmben, folyton történt velük valami. Emberrablás, hajótörés, halálos betegségek, halottnak hitt szereplők előkerülése, gyilkosság, hogy csak néhányat említsek. Csak kapkodtam a fejem, és azt éreztem, ez már túl sok. A kevesebb több lett volna. Mondjuk, mínusz 300 oldal. Viszont a szexjelenetek egy része sokkal jobb lett, nem annyira a technikai leírás volt a középpontban, és mégis izgalmasabbak voltak. Az egyik holtnak hitt szereplő visszatérése hátborzongató lett, és bár ott Claire narrált, mégis nagyon jó rész volt. A másik, ami nem tetszett, hogy szinte mindenki elhízik. Azok a rengő hájak meg szűk ruhák...

Rengeteg a szereplő, és köztük olyanok is, akiknek nem lehetett tudni, milyen szerepük van. Mintha csak dísznek lennének ott. Némelyiküknek végül lesz szerepe a könyv folyamán, de sokaknak nem, és hacsak a későbbi kötetekben elő nem jönnek, szerepeltetésük értelmetlennek tűnik.

Viszont elhagyjuk Skóciát, és ez talán sokaknak csalódás lehet. Ezúttal nem lett hatalmas függővég, de mindenképp kíváncsi vagyok a folytatásra. Állítólag már a fordítónál van.

A fordítás igazán jól sikerült, de egy dolog zavart, Többször is van egy kifejezés, hogy ő volt legközelebb pl. egy apához vagy valami ilyesmi. Ez az eredeti angol szöveg szó szerinti fordítása, és magyarul talán jobb lett volna olyasmi, hogy ő emlékeztette leginkább egy apára, ő lehetett volna leginkább az apja, stb.

10/8

Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat 2. rész: Így lehetsz kalóz

Gyors egymásutánban a harmadik sárkányos könyvet olvastam el, csak a poszttal maradtam le erősen. De nincs ám sárkányfixációm, áááá! :D

Ahogy az első résznek nem volt semmi köze a(z állítólag) belőle készült filmhez, a második résszel hasonló a helyzet. Filmnek és könyvnek semmi köze egymáshoz. Maga a történet egy picit kevésbé tetszett, mint az első rész, de azért még így is élvezetes volt.

A szöveg továbbra is elég egyszerű, de hát gyerekkönyv, nem kell ennél bonyolultabb. A sok nagybetűs szöveg továbbra sem tetszik, de a rajzokkal jobban ki vagyok békülve.

Hablatyék kalóziskolába járnak, és jót mulattam az órarenden, amiben van pl. köpködés, ordibálás, eszement erőszak, gorombaság haladóknak, hejesírás (sic!), stb. Gondolom, sok gyerek szívesebben tanulna ilyesmit matek, töri meg fizika helyett, de kérdés, hogy ha ez lenne kötelező, mit szólnának hozzá.

Kapunk még egy kis gyorstalpalót sárkánynyelvből, Hablaty barátja, Halvér nagyobb szerepet kap. Előkerül egy titokzatos koporsó, amire rá van írva, hogy tilos kinyitni. Nyilván kinyitják, és úgy lehet tudni, hogy oltári nagy baj lesz belőle. Megismerkedünk Alvinnal, a talpig becsületes földművessel, aki megint az "úgy tudtam" kategória. (Kinek voltak kétségei, úgy mégis?) Végül megtudjuk, ki Szörnyű Szőrmók valódi örököse.

Ez a kötet kevésbé humoros, mint az előző, és a történet sem kötött le annyira, de alapjában nem volt vele gond. Mindenképp folytatni fogom a sorozatot.

A borító csodás, többször végighúztam rajta az ujjam, tényleg olyan, mintha egy göcsörtös fából készült koporsó darabja lenne.

10/9

The Hollow Crown 2. évad 1. rész: VI. Henrik 1. rész - a feliratkészítő szemszögéből

(Itt mindjárt megjegyezném zárójelben, hogy őszintén remélem, a BBC  legközelebb pár vígjátékot filmesít meg.)

A leírásom picit spoileres lehet azoknak, akik a világon semmit sem tudnak erről a történelmi korszakról.

Közel négy évvel a sorozat első évada után William Shakespeare (ezentúl WS) újabb királydrámáit vitte képernyőre a BBC. A 2012-es négy epizód után most hármat kaptunk, és meg kell hogy mondjam, mindjárt az első rész közben-után komoly bajaim voltak.

Az első epizód a VI. Henrik első része, a 2. epizód a VI. Henrik 2. része, a 3. pedig a III. Richárd.

Egy kis történelmi gyorstalpaló következik, akit untatna, nyugodtan görgessen lejjebb.

A királydrámák ugyanazt a vérvonalat követik végig, s jó darabig eltartott, mire a szövevényes rokoni és öröklési szálakat kibogoztam, de még így sem teljesen világos.

II. Richárdot unokatestvére, Bolingbroke Henrik taszította le a trónról, aki IV. Henrik néven uralkodott. Őt fia követte V. Henrik néven. Mikor 35 évesen meghalt, szinte csecsemő fia örökölte a trónt, aki VI. Henrik néven uralkodott meglehetősen viharos körülmények között, ugyanis uralkodása alatt tört ki az ún. rózsák háborúja. Színre lép York hercege, aki jogot formál a trónra, mert valami rokona III. Eduárdnak, aki II. Richárd nagyapja volt. Ő a York-ház feje, a fehér rózsáé. Ill. megjelenik Somerset herceg - Lancaster-ház, piros rózsa -, aki meg nem tudom, mit akart. Több befolyást, hatalmat, ilyesmit, gondolom. A trónra nem formálhatott jogot, mivel a családját kizárták az öröklési sorból. Mindenki érti? :D

Egy királydráma maradt ki, a VIII. Henrik, ami ebbe az évadba nem került be. Több királydrámája WS-nek tudtom szerint nincs.

A VI. Henrik három, teljes hosszúságú dráma, amiből ebben a feldolgozásban két rész lett, és nem a BBC vágta ketté, éppen úgy, ahogy a IV. Henrik is két teljes színdarab. Emiatt meglehetősen ritkán kerül színpadra. A felirat készítése közben komolyan elgondolkodtam azon, hogy WS vajon miért írt 3 részes drámát, és arra jutottam, hogy talán méterre fizethették. Valamikor régen végigolvastam, de túl mély nyomot nem hagyott bennem, valójában sosem szerettem a királydrámákat túlzottan. 

A színdarabbeli Henrik és néhány más szereplő nem egészen olyan, mint a Wikipedia szerinti. Ez utóbbi leírásában azt olvashatjuk, hogy gyámjai bábnak nevelték, míg a darabbeli Gloucester herceg maga a megtestesült jóság és tisztesség. A királyról többek között az is kiderül, hogy a valóságban gyengeelméjű volt, ill., hogy egyszer idegösszeomlást kapott, és utána 18 hónapig nem tudott beszélni, és a végtagjait mozgatni. Halála után pedig elkezdték róla terjeszteni, hogy szent volt, nem gyengeelméjű.

A színdarabban az kiderül róla, hogy valóban gyenge kezű, és befolyásolható, a gyengeelméjűségről itt nincs szó.

A színdarab, ill. ez a feldolgozás nagyjából követi a történelmi eseményeket, de az időpontok évekkel, akár évtizedekkel is eltérhetnek. Ezekre most nem térnék ki részletesen, a Wikipedián elolvasható.

Mivel az eredetileg három, különálló drámát a sorozatban két részre osztották, sejthető, hogy nagyon-nagyon megkurtították. Az 1. részben a dráma 1. és 2. része van összevonva. Ezt úgy oldották meg, hogy a dráma első részéből hagytak ki rengeteget, a 2. részből maradt benne több. Olyannyira sokat hagytak ki, hogy egyes eseményeket gyakorlatilag csak pár mondatos összefoglalással intéztek el, hogy azért a nézőnek legyen valami halvány segédfogalma arról, hogy mi a fene is ez az egész.

A nagy kihagyások és a rövid összefoglalók nem várt és elég kellemetlen feladat elé állítottak a felirat készítése közben. Természetesen most is meglevő műfordításokat használtam fel. Az előző évadnál már leírtam, hogyan kutyulták össze a sorokat, hogyan cseréltek fel jeleneteket, stb. Ez itt most még durvábban jelentkezett. Ott kezdődött, hogy az első kb. 5 sor nem is a VI. Henrikből volt, Na, de Google a te barátod (de utálom ezt a mondatot), gyorsan kiderült, hogy a Troilus és Cressidából való, de persze, nem is tudom, miért lepődtem meg, nem úgy, ahogy WS eredetileg megírta.  Sokkal sűrűbben ugráltak a jelenetek között, sokkal rövidebbek voltak a szövegek, emiatt a műfordítók magyar szövegei sok helyen értelmetlenné váltak. Ezeket ilyenkor át kellett írnom. Az összekötő, magyarázó szövegek többsége egyáltalán nem szerepelt az eredeti darabban, így ezekre én próbáltam magyar megfelelőt gyártani. Kíváncsi lennék, vajon rá lehet-e jönni, hol írtam saját fordítást.

Vas István (1. rész) és Németh László (2. rész) remélem, nem szállnak ki a sírból, hogy kísértsenek, mert némiképp lazábban alkalmaztam a szövegeiket. Néhány helyen kicsit modernizáltam a szöveget, hogy könnyebben lehessen megérteni, a szinte minden sor végén levő soráthajlások mennyiségét csökkentettem, és inkább az angol szöveg ritmusához igazítottam a magyart, stb. Sőt, néhány fordítási (elírási? nyomtatási?) hibát is kijavítottam. és ismét elgondolkodtam azon, hogyan tudtak régen internet nélkül fordítani. De alapjában véve a műfordítások szövege maradt a mérvadó.

Maga a feldolgozás sajnos, nem jött be úgy, mint az előző évad. A kihúzások miatt rengeteg szereplő kimaradt, vagy más néven kapott szerepet, több karaktert egybevontak, lerövidítettek, és sok helyen úgy éreztem, egyáltalán minek vették bele. Persze az eredeti darab rettentően hosszú, rengeteg szereplővel, szerteágazó cselekménnyel, de elnézést a kifejezésért, így meg az volt az érzésem, hogy mintha kiherélték volna a történetet. Jeanne d'Arc pl. alig szerepelt, és abból is kb. annyi jött le, hogy nem volt teljesen normális. Jó, WS is kb. úgy állította be, mint valami csalót, ami valahol érthető, hiszen részben neki volt köszönhető, hogy az V. Henrik által megszerzett területek túlnyomó többségét fia nem tudta megtartani, így könnyebb volt rossz színben feltüntetni.

Hogy ezúttal a színészi alakítások voltak gyengébbek, vagy maguk a szereplők nem voltak elég hangsúlyosak, nem tudom, de nem voltam elragadtatva. Nem volt Ben Wishaw szó szerint lélegzetelállító II. Richárdja, Simon Russell Beale megtestesült Falstaffja, vagy Tom Hiddleston érett V. Henrikje.

Hogy Sophie Okonedo háromszor olyan idős, mint Anjou Margit volt a valóságban, mikor VI. Henrik elvette (15 éves volt), az még nem lenne baj, ha jól játszott volna. De néha hisztis 3 éves volt, máskor meg rekedt, mély hangú, kiégett 40 éves. Nem lehetett érteni, hogyan tudta Henriket irányítani.

Hugh Bonneville, mint Gloucester jól hozta azt a kedves, joviális urat, akit megszokhattunk tőle, de ennyi. Adrian Dunbar, mint York hercege, avagy Plantagenet Richárd (és nem összekeverendő az Oroszlánszívűvel!) - avagy a fehér rózsa - elment szódával. Anton Lesser jó volt, mint mindig, azt hiszem, egyedül ő maradt meg az előző évadból, mint Exeter, de igen kevésszer jelent meg. Ben Miles, mint Somerset - piros rózsa - ezzel az arcszerkezettel igazán jó negatív szereplő, de sajnos, többet nem nyújtott. Nehéz volt elhinni, hogy Margit vele csalja meg Henriket. A királyt alakító Tom Sturridge-t meg inkább hagyjuk. Nem tudtam eldönteni, hogy most ennyire súlytalanul játszik, vagy így akarja bemutatni Henrik gyengeségét. Nem tudok mondani egy maradandó színészi játékot sem.

Egyetlen jó jelenetet tudok csak kiemelni. A legvégén, mikor York hazamegy, előszólítja a fiait, és ahogy az egyikük előbukkan az árnyékból, látható, hogy egy 12 éves forma sánta, púpos fiú... És azt hiszem, itt esik le mindenkinek, aki addig nem tudta volna, hogy York a leendő III. Richárd apja.

Na jó. még egyet, amikor York és Somerset rózsát választanak, az érdekes volt.

Hát, sajnálom, BBC, de ez most nem jött össze. Mivel még nem láttam a másik két részt, nem tudom, azok hogy sikerültek.

A látványosság miatt nem eggyel kevesebb:

10/7