Sorozat (nem?) ajánló: Szelek szárnyán

(Ha még akad olyan ember, aki nem látta volna, spoilerekre akadhat...)

Azt hiszem, a kanadaiak pótlásnak szánták ezt a sorozatot a Váratlan utazás lezárása után, de ez egyáltalán nem jött be. A szereplők nem lettek igazán szerethetők, a történet maga túl tragikus volt, és túl sok volt benne a politika egy családi(nak szánt) sorozathoz. Az nem baj, ha egy családi sorozat komoly témákkal is foglalkozik, de nem mindegy, hogy milyen arányban és milyen formában. 

Szegény Grace-szel végig nagyon kiszúrtak, minden évadban veszített egy udvarlót, és mikor végre talált valakit, kiderült róla, hogy csaló. Ráadásul egy idióta csalási epizódot kaptunk, ami sehogy sem illett a sorozat hangulatába. Egy Magnum epizódnak inkább elment volna. Aztán az illető próbálta helyrehozni, de akkor meg Grace nem adott neki lehetőséget rá. 

Az öreg Mrs. Baileyt nem tudtam megszeretni. Hiába enyhítettek borzasztó természetén, mindig beszúrtak valamit, amitől újra ellenszenves lett.

Honey valamikor a 3. évadban eltűnt, kb. csak emlegették majdnem az egész évadon keresztül, hogy aztán egy másik színésznő képében térjen vissza. Jó, ilyen színészváltások előfordulnak. Cynthia Belliveau 2002 óta nem játszott semmiben, talán már abbahagyta a színészkedést, nem tudom.

Tökéletesen logikátlan volt Hub történetszála. Vacillált két lány között, hogy aztán végül papi szemináriumba menjen. 

Max a tökéletes férj és apa, ő azért valamennyire kedvelhető volt. Amit nem értettem, hogy megválasztják polgármesternek, aztán felajánlják neki az iskolaigazgatói állást. 

Az ötödik évad teljesen lezáratlanul ért véget, de volt még egy karácsonyi adás. Reménykedtem, hogy itt majd helyre teszik a dolgokat, de nem. Kaptunk egy zsidóüldözős történetet, és a szálak ugyanolyan elvarratlanok maradtak, mint voltak. Maisey beleszeret Hubba, ami tökéletetesen előkészítetlen volt, Hub bolsevik eszméket vall, Grace és az anyja meg benne sem voltak. Én meg csalódottan állítottam le a lejátszót.

Az első két évad még csak elment, de az utolsót már csak azért néztem végig, mert tudtam, hogy vége van, és kíváncsi voltam a befejezésre. Amit még ráadásul jól el is baltáztak. Meg kellene néznem az Anne-t vagy a Váratlan utazást, hogy ezt el tudjam felejteni.

10/6

Katherine Woodward Thomas: Boldogan élni külön-külön (A tudatos elválás 5 lépése)

Nem, nem áll szándékomban elválni, de egyrészt ki tudja, mit hoz a sors, másrészt az elmúlt 20 évben férjem és én álltunk már közel a szakításhoz, és már maga a gondolat olyan vad indulatokat váltott ki belőlünk, amire nem vagyok büszke. Remélem, sosem jutottunk volna el addig, hogy kettévágjuk a tévét, vagy leszámoljuk a gyufaszálakat. Emellett egy közeli rokonom épp válik, és a folyamatra nem mindig jellemző a szeretet és kölcsönös jóindulat. Emiatt aztán kíváncsi lettem egy olyan könyvre, ami azt ígéri, hogy könnyebb teszi a válás amúgy idegölő időszakát.

Ezt abszolút meg is kaptam tőle, ezt gyorsan előrebocsátom, mielőtt továbbmennék.

Meglehetősen lassan jutottam a könyv végére, napi néhány oldalnál több nem csúszott le belőle, aminek két oka volt, egyrészt, hogy emésztenem kellett a leírtakat, másrészt, ami egyben a könyv számomra egyetlen negatív pontja, és sajnos, általában jellemző az amerikai önsegítő könyvekre, a könyv meglehetősen szószátyár - nem tudok jobb kifejezést rá. Újra meg újra ismétli önmagát, néha már kicsit szájbarágósan, ha ezeket kihagynánk, a könyv méretét simán a felére lehetne csökkenteni. Ez is akadályozta a gyors haladást.

Ettől eltekintve azonban csak pozitív élmények értek olvasás közben, a könyvet teljesen átszövi a szeretet és a végtelen jóindulat. Nem megszokott dolog egy válás kapcsán nagylelkűséget, szeretetet és jóindulatot emlegetni, a könyv szerzője viszont végig erre biztat. Kapunk jócskán válási rémtörténeteket, egyik-másik egyszerűen elképesztő, alig akartam hinni a szememnek, hogy ilyen is van. A szerző azonban mindig elmondja, hogy mit kellett volna tenni, ill. hogyan lehetett enyhíteni a károkon. 

Ami még nagyon tetszett, hogy a szerző nem bátorít a válásra, gyakran kihangsúlyozza, hogy mindent meg kell tenni a kapcsolat helyreállításáért, de ha ez már sehogy sem megoldható, akkor legalább méltósággal szakítsunk.

Amellett, hogy praktikus, gyakorlati tanácsokat kapunk a kevésbé kellemetlen szakításhoz, a lelkünket is ápolja ez a könyv. Sok-sok gyakorlattal, meditációkkal segít végigmenni a lépéseken. Nekem abszolút bejött ez a stílus, de el tudom képzelni, hogy lenne olyan ember, akit ez taszít, mert nem hisz az ilyesmiben. A könyv elolvasása előtt ezt sem árt tudni. Szerintem jól eltalált arányban szerepelnek a gyakorlati tudnivalók és a lelki síkra ható feladatok.

A könyv végén bőséges bibliográfiát, netes linket kapunk, sajnos, angol nyelvűek, de aki érti a nyelvet, és van kedve belemélyedni, annak ez is érdekes lehet.

Az összbenyomásom egyértelműen pozitív, sok tanács és feladat szerintem sikerrel alkalmazható bármilyen negatív élethelyzetre, ami még egy jó pont.

Őszintén remélem, hogy sok emberhez eljut ez a módszer, és segít a lehető legkevesebb kárral átvészelni a válás fájdalmas folyamatát.

10/9

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 

The Hollow Crown 2. évad 2. rész: VI. Henrik 2. rész - a feliratkészítő szemszögéből

(Jó ég, el sem hiszem, hogy közel három hónapba telt elkészítenem a második rész feliratát. Nem akarok magyarázkodni, de sűrű időszak volt.)

Nos, ez a rész valamivel élvezetesebb is volt, mint az első, és a feliratkészítés is valamivel egyszerűbb feladatnak bizonyult, mivel javarészt a színdarab 3. részét követte. Azért csak javarészt, mert a 2. részből is vettek át egyes szövegeket, de szerencsére nem sokat. Volt azért néhány furcsaság, sajnos, folytatták az előző rész ugrálását (némiképp kisebb mértékben), más személyek szájába adtak sorokat, mint a színdarabban van, máshová helyezték, bekerültek sorok, amik sehol sincsenek az eredeti darabban, stb. Ami továbbra is nagyon zavart, hogy olyan emberek kaptak egy-két soros szöveget, akik szerepeltetése számomra teljesen indokolatlan volt. Pl. az Oxford nevű szereplő azon kívül, hogy a végén elbúcsúzik Warricktól, kb. jelentéktelen, vagy a Vernon nevű. Ők a színdarabban sokkal többet szerepelnek, mint itt. Ill. értelmetlen jelenetek sora. Egyik pillanatban még Somerset és Margit enyelegnek, utána meg valami csata közepén vagyunk. Kik és miért csatáznak? Ha valaki nem ismeri a történelmi eseményeket, azt hiszem, csak kapkodja a fejét. Továbbra sem tudok jobb szót, mint hogy ki van herélve WS munkája.

Ráadásul, amiről a sorozat viszont tényleg nem tehet, három Eduárd nevű szereplő van, ami nem kicsit zavaró és keverhető.

A történet ott folytatódik, ahol abbahagytuk, a rózsák háborújánál. Újabb rövid történelmi ismertető. Ez spoileres lehet, ami rettentő furcsán hangzik valós történelmi események tükrében, viszont úgy gondolom, aki csak ezt a sorozatot nézi, a felét sem fogja érteni, hogy mégis mi a fene folyik itt. Talán az angoloknak magától értetődő, de ezt kétlem.

Plantagenet Richárd, a trónra pályázó, köt egy egyezséget VI. Henrikkel, hogy amíg él, ő marad a király, de ha meghal, Richárd, vagy az ő utódai kapják a trónt. Ez nem kicsit hátrányos Henrik fiára, Eduárd hercegre nézve (egyes számú Eduárd), és ebbe a királyné, Margit nem is akar beletörődni, ezért háborúba kezd. Richárd elesik, de sajnos, mindhiába, mert Henrik veszít, és a Towerba kerül. Richárd legidősebb fiát koronázzák királlyá, IV. Eduárd néven. (kettes számú Eduárd) Egy rövid időre ugyan sikerül elűzni a trónról, és újra Henrik lesz a király, de hamarosan visszaveszi hatalmát. A darab végén megszületik fia, Eduárd (hármas számú Eduárd), aki majd V. Eduárd néven fog uralkodni. (VI. Henrik fia, Eduárd nem uralkodott.) 

Plantagenet Richárdnak négy fia szerepel a történetben (egyébként sokkal több gyereke volt, fiúk-lányok vegyesen): Eduárd (a későbbi IV. Eduárd), Edmund, György (később Clarance hercege) és Richárd (Gloucester hercege, majd III. Richárd).

Tehát a sorrend:

VI. Henrik

IV. Eduárd (Plantagenet Richárd fia)

VI. Henrik

IV. Eduárd

V. Eduárd (IV. Eduárd fia)

(évszámok a Wikipedián, ha valakit érdekel)

Igen ám, csakhogy van egy másik feltörekvő, trónra pályázó emberkénk, Plantagenet Richárd egyik fiatalabbik fia, (a még nem III.) Richárd. Tud még valaki követni? :D (Bár eleinte úgy tűnik, teljes mellszélességgel támogatja bátyját, hamarosan kiderül, hogy ez csak álca, a valódi terve a trón megszerzése, amiről a III. Richárd c. darab szól, ill. az évad 3. része fog szólni.)

Nos, körülbelül ezek azok a történelmi események, amik a valóságban és a színdarabban is egybeesnek. Természesetesen a darabban sok a költői túlzás, az események ilyen-olyan megváltoztatása, de azért nagyjából korhűnek mondható.

No, de milyen volt ez a rész a fentieken túl? Azt hiszem, továbbra is a legnagyobb bajom a színészi alakításokkal van. Egy kivétellel nincs köztük maradandó, vagyis, ha van is, az inkább negatív értelemben. VI. Henrik semmivel sem lett jobb, mintha köpné a szavakat, egyedül abban a jelenetben jó, mikor egy szál izében, valami bugyogószerűségben kószál a mezőn, mint elűzött király. A fiát alakító színész meg abban a pár sorban, amit elmond, olyan, mintha épp most járt volna a logopédusnál, de még nem sikerült elsajátítani a gyakorlatokat, ezért nehezére esik minden szó kimondása. Parancsoló és hercegi akar lenni a túlhangsúlyozott beszéddel, de egyszerűen csak siralmas lett. Anyja, Margit pedig valami egészen elborzasztó, van olyan jelenet, ahol rikácsol, van, ahol hisztizik, de sajnos, olyan nincs, ahol hiteles lenne.

Egyetlen valakit kell kiemelnem, és azt hiszem, nem meglepő, Benedict Cumberbatchet. Hihetően hozza az apját, majd bátyját támogató rokont, és el is hinnénk, ha nem tudnánk, mi lesz a folytatás. A monológ az epizód végén, amiben elmeséli nekünk, nézőknek, hogyan akar a trónra kerülni, majdnem felér a II. Richárd trónfosztási jelenetével. A legvégén pedig, amikor megfogja a kisbaba Eduárd herceget, és kinéz a nézőkre, hátborzongató. Mindannyian tudjuk, hogy mire készül, és hogy a bátyja jobban tenné, ha nem bízna meg benne. Ő az, aki miatt érdemes volt végignézni, és aki miatt érdemes maradni a 3. részre.

A látványosságra most sem lehet panasz, talán túl vulgáris is volt, főleg a csatajeleneteknél. Itt voltak jól összeszedett részek, de egészében sajnos, a rendezés sok helyen keszekusza, logikátlan, és a forgatókönyvíró sem volt a helyzet magaslatán.

Az előző részre 7-est adtam, talán kissé meggondolatlanul, mert most többet kellene adnom, de ez messze van a 8-tól. Legyen akkor:

10/7,5

Virág Emília: Boszorkányszelídítő

A Sárkánycsalogató után azt mondtam, Virág Emília bármit is írjon, én vevő leszek rá. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez alig néhány hónap után teljesül, és a kezembe vehetem a Boszorkányszelídítőt, ami szorosan véve nem az első kötet folytatása, de ugyanabban a világban játszódik, a hetedik királyságban meg Budapesten. Bár apró utalások vannak, amiket érdekes volt felfedezni. (Ezekről a királyságokról csak nekem jut eszembe A tizedik királyság című sorozat?)

A történet főhőse ezúttal Adri (külön köszönet a normálisan megírt női főhősért!), aki egy szép napon véletlenül "likat" nyit a szobája padlóján, és legnagyobb döbbenetére kiderül, hogy a lik nem az alatta lakó Géza lakásába vezet, hanem egy másik világba, ahonnan morcos törpék jönnek át, és az ellopott aranyukat keresik a lányon. Ez már így is elég aggasztóan hangzik, azt hiszem, ha ilyesmi történne egy hétköznapi emberrel, erősen megkérdőjelezné saját épelméjűségét, de ez még csak a kezdet. A csöppet sem barátságos manók után megjelenik egy boszorkány, Berzence (nem összekeverendő a helységnévvel), mindenféle rendű és rangú lidércek, és a félelmetes Belezár, egy főlidérc, aki nem más, mint a lidérckirály fia. Sanyiról, Adri barátjáról meg kiderül, hogy nem az, akinek (aminek?) látszik.

A történet olyan mozgalmas, hogy alig tudtam követni, és annyi esemény van benne, hogy a felénél járva kitett volna egy külön könyvet, és akkor még hátra volt a java!

Ebben a könyvben kevesebb volt a népmesei elem, de azért maradt. Pl. az ellopott Nap, aminek fontos szerepe lesz. Nagyon nehéz volt elképzelnem egy világot, ahol örökké vaksötét van, a nappal játszódó jeleneteket önkéntelenül is fényesnek képzeltem. Viszont az, hogy amikor nyitva van a szemed, és mégsem látsz semmit, eszembe juttatott egy gyerekkori emléket. A nagyszüleim egy faluban laktak, a legutolsó utcában, ahol a 70-es években még nem volt közvilágítás (és kútról húztuk a vizet). Mikor néha ott aludtunk, előfordult, hogy éjjel felébredtem, kinyitottam a szemem, de semmi sem történt, ugyanolyan sötét volt minden. Hiába vártam, hogy majd a szemem hozzászokik a sötéthez, és jobb lesz, nem így lett. Nos, ilyen lehet egy Nap nélküli világban élni. Hátborzongató gondolat, szerintem bele lehetne őrülni. 

Tetszett, hogy ismét van karakterfejlődés, hogy változnak és javulnak a szereplők, hogy nem mindenki fekete-fehér, hanem jóval árnyaltabb. Érdekes volt a lidércek leírása, bár megint néhol elvesztettem a fonalat.

Érdekes, hogy a Sárkánycsalogató borítója velem ellentétben sokaknak tetszett. A Boszorkányszelídítő borítója pedig többeknek nem jött be, de nekem semmi bajom vele. Közelebbről megnézve több van rajta, mint ami elsőre látszik, érdemes felfedezni!

Amit hiányoltam, az a humor. Volt benne, de jóval többet is el bírtam volna viselni. Jó hír a rajongóknak, hogy készül a harmadik kötet, amiben az írónő összeereszti a két könyv szereplőit. Alig várom, hogy ebből mi fog kisülni!

Érdemes követni Virág Emília fb-oldalát, mert érdekességeket tudhatunk meg, sőt nemrég extrákat is közölt, egy Hollusról szóló kis "kiegészítés" formájában.

Kiderült az is, hogy pl. ilyen zenét hallgat. (Ez azért sok mindent megmagyaráz.)

Nekem ettől kb. 3 másodperc alatt kezdett kifolyni az agyam, szóval én inkább ezt hallgattam olvasás közben (főleg a harci jeleneteknél passzolt)

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.) - Zanza

Valami olyasmivel akartam kezdeni, hogy tyű, a kirelejzumát, kapjátok elő ezt a könyvet a stelázsiból, és uccu, olvassátok, mert nagyon komilfó! De aztán úgy döntöttem, ez túl olcsó poén lenne.

Ritka, mikor szinte mindenhol csak jót lehet olvasni egy könyvről, nekem az ilyen egyből gyanús lesz, de mivel az író Gergő-sorozatát nagyon szerettem, látatlanban bizalmat szavaztam neki, és nem is csalódtam. Ez a sorozat felnőtteknek íródott, és egy nyomozásról szól, pontosabban annak az első részéről, merthogy a történet nem záródik le a könyv végén, hanem kapunk egy jókora függővéget. Jómagam csak hüledeztem, nem akartam hinni a szememnek, hogy itt van vége?

Amit nagyon szerettem a könyvben, az a korszak leírása és a hangulat volt. A történet egyik része 1896-ban, a másik 1900-ban játszódik. Gyerekkoromban nagyon szerettem a 20-30-as évek magyar filmjeit (Kabos Gyula, Jávor Pál, stb.), és a szüleimnek volt egy pár hónapnyi Tolnai Világlapja egybekötve 1933-ból, amit imádtam lapozgatni, nézegettem a hirdetéseket, elolvastam a híreket, stb. Egyik kedvenc korszakom, szeretem a ruhákat, a zenét, és így tovább. Tudom, ez jó pár évtizeddel később volt, a könyv mégis valahogy ezt a korszakot idézte fel bennem.

A milleniumi ünnepségekkel kezdünk, erről meg eszembe jutott a Szeressétek Ódor Emíliát c. film, ami ebben a korszakban játszódik, és ami valamikor nagyon tetszett. Szóval a hangulat megvolt bennem, és a könyv kellemes emlékeket ébresztett. A történetre sem lehet semmi panaszom, sodornak az események, egy percig sem unatkoztam. Egy bajom volt csak, a régies vagy inkább régieskedő nyelvezet, ezt akartam némiképp parodisztikusan felidézni az első mondatban. Engem többször kizökkentett, és kimondottan zavar, ha folyton lábjegyzetet kell olvasnom. Nekem szerencsére az író időnként elfeledkezett erről a stílusról, és olyankor zavaró körülmények nélkül tudtam belemerülni Hangay Emília és Ambrózy báró kalandjaiba.

Kiemelném a borítót, amit igazán szépségesre sikerült, és passzol a kötet hangulatához.

Mindenképp maradok a következő részekre.

10/9

Robert Galbraith: Gonosz pálya (Cormoran Strike-sorozat 3.) - Zanza

Ó, szent ég, én azt hittem, rég megírtam a könyvről a posztot, és egyik nap esett le, hogy mégsem...

Ismét csak azért írok róla, mert egy sorozat része, amúgy nem nagyon szeretném boncolgatni.

Az író(nő) erős érzelmeket kiváltó témát feszeget ebben a könyvben, molesztálás, gyerekmolesztálás, nemi erőszak. Olvasás közben nem egyszer szorult ökölbe a kezem és össze a gyomrom, ami nemcsak a felkavaró tartalomnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy ezúttal bepillantást kaphatunk a gyilkos fejébe, és ez a bepillantás minden volt, csak kellemes nem. Sajnos, Galbraith meglépett egy olyat is az egyik főszereplő életében, ami ugyan illett a témába, de szerintem nem volt rá semmi szükség. Igaz, hogy a karakterfejlődésben használható volt, de mégis úgy érzem, tökéletesen meglett volna a történet nélküle.

Még többet tudunk meg Strike múltjáról, ill. a nyomozó és Robin kapcsolata is eljut egy bizonyos pontra, amiről többet spoilerezés nélkül nem mondhatok. Amúgy is a kötet végén lógva hagyták az egészet.

A történet maga minden borzalma ellenére lekötött, a gyilkost nem találtam ki, bár nem is nagyon akartam, hagytam magam sodorni az eseményekkel.

Olvasás közben elgondolkodtam azon, hogy az írók vajon hogyan képesek ennyi szörnyűséget írni? Hogy tudta magát a gyilkos fejébe képzelni, és leírni, mit gondolt, mit érzett?

A címről annyit, hogy nem tartom túl szerencsésnek, bár már tudom, hogy miért az lett, és bár nem tudnék hirtelen jobbat mondani, mégis úgy érzem, lehetett volna ennél frapánsabbat is kitalálni.

A fordítás megfelelő színvonalú volt, egy dolog zavart, a gyilkos gyakran használja a "megcsinál" szót a "megöl" megfelelőjeként. És igen, az angolban a "do" többek között ezt is jelenti, de még sosem hallottam a magyarban így használni.

A borító szerencsére passzol a sorozatba és a könyv hangulatához is.

10/9

Sorozat (nem?) ajánló: többekről röviden

Két olyan sorozatról essék szó, amik nagyon nem jöttek be. 

The Last Kingdom

Az egyik olyan sorozatfeliratom volt, amivel rengeteget szenvedtem, ha nem lenne az fránya Tücsök Tihamér (a lelkiismeretem), simán félbehagytam volna. Nem tetszett, kicsit sem. Matthew Macfadyen, aki miatt elkezdtem, alig szerepelt benne. Ez még nem lett volna akkora baj, ha a sorozat többi része jó lett volna, de nem volt. Jó, nekem nem tetszett. Bár már megtanultam, hogy nem szabad(na) a könyveket összehasonlítani a belőlük készült sorozattal-filmmel, de azt hiszem, egy könyvmoly sem tudja függetleníteni magát ettől.

Sajnos, igen valószínű, hogy a könyvsorozatot nem folytatom, de ezúttal is bejött a papírforma, hogy a könyv jobb, mint a sorozat. Uhtred a könyvekben (abban a kettőben, amit elolvastam...) sem túl szimpatikus, de jó harcos, és tudja a hibáit. Ezzel szemben a sorozatban egy beképzelt seggfej. A többiek meg nem igazán maradtak meg a fejemben, talán csak annyi, hogy egy szép nő sincs benne. Nem mintha ez annyira lényeges szempont lenne, de feltűnő volt. (Talán Iseult nevezhető kivételnek.)

A készülő 2. évad fordítását lemondtam, de elég valószínű, hogy nézőként sem maradok.

Pozitívum, hogy hazánkban forgatták, és Beocca atya és Alfréd szimpatikusabbak voltak, mint a könyvekben.

10/6

The Night Manager

Nem szeretnék sok szót vesztegetni rá. Majdnem olyan unalmas, keszekusza, és érthetetlen volt, mint a könyv. Talán az utolsó rész volt kicsit pörgősebb, érdekesebb. Hugh Laurie zseniális színész, ő legalább kihozta a szerepből, amit lehetett. Tom Hiddleston színészi alakításai egyre kevésbé tetszenek, már a Coriolanusban sem győzött meg, és azóta ez csak romlott. Hol van Hal herceg és V. Henrik? Egyik konzum alakítás a másik után. Pine nem volt szerethető a könyvben, és nem lett az a sorozatban sem. A Jedet alakító színésznő egy csöppet sem szép, pedig ez lenne az egyik legfontosabb tulajdonsága. Nem értem, hogy miért lett Burr nő.

Áldom az eszemet, hogy időben lemondtam a fordítását, gyűlöltem volna. Állítólag terveznek egy új évadot a főszereplőkkel, de mivel a regény lezárt, nem annak a folytatása lesz. Részemről nem érdekel.

10/3