Ablak a világra? Kultúrák a könyvekben

E havi témázásunk a fenti címet viseli, mínusz a kérdőjel, amit én írtam hozzá, mert kicsit jobban belegondolva, vajon tényleg rálátunk-e egy vagy több könyvön keresztül egy másik kultúrára? Vagy csak egy olyan megközelítésre, egy olyan szeletre, amit a könyv írója jónak látott megosztani velünk, ami akár hamis vagy megtévesztő is lehet.

Talán nincs is objektív válasz erre a kérdésre, hiszen bármilyen kultúrával is ismerkedünk meg, a róla alkotott képünket nagyon sok minden befolyásolja, kezdve, hogy hol élünk, milyen kultúrában nevelkedtünk, stb.

Vajon mitől függ az, hogy milyen kultúra érdekli az embert? (Csupa kérdés vagyok ma, haha!) A szülei terelik arrafelé? A társadalmi berendezkedés? Barátok, filmek, könyvek? Egy korábbi életében ott élt netán? Engem pl. nagyon vonz az orosz kultúra, és nagyon egyszerű lenne arra fogni, hogy én még az a korosztály vagyok, akinek kötelező volt az orosz az iskolában, és a moziban meg a tévében sok szovjet (nem orosz!) alkotással találkozott, a könyvesboltban, irodalomórán a Távolban egy fehér vitorlát és a Timur és csapatát "nyomatták". (Kb. 3 forintba kerültek az ún. Delfin könyvek, könnyen hozzájuk lehetett jutni.) Mondom, könnyű lenne erre fogni, és egészen biztos, hogy van is benne valami, de nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Először is inkább a régebbi orosz korszakok tetszenek, még a nagy októberi szocialista forradalom előtt, vagy nagyjából akkortájt, maximum a 2. világháború végéig, az utána levő korszakok nem. Másodszor van bennem valami mély együttérzés az orosz nemzettel szemben, szomorúsággal tölt el, hogy milyen rossz sorsot kapott ez a jobb sorsra érdemes nép, amit a szocialista nevelés épphogy megerősített bennem, nem enyhített.

Lássuk, milyen orosz témájú könyvek hatottak rám!

Arkagyij P. Gajdar: Timur és csapata - Bizony a nagy klasszikus! Én nagyon szerettem, többször is olvastam. Ma már lehet, hogy nagyon didaktikusnak érezném, de az akkori, még romantikus és naiv énemet elvarázsolta.

Borizs Paszternak: Zsivago doktor - Ez már a rendszerváltás első olyan, korábban betiltott könyve, amit úgy vittek az emberek, mint a cukrot, mikor 1989-1990 körül végre megjelenhetett. Emlékszem, mennyire sajnáltam, hogy a sztálini időszak hogyan tette tönkre ezt a népet, ill. hogy azon csodálkoztam olvasás közben, hogy mitől volt betiltott, semmi igazán komoly társadalomkritika vagy lázító, uszító propaganda nem volt benne. Egy jó kis szépirodalom.

Ilf-Petrov: Tizenkét szék - A tizenkét egyforma szék valamelyikébe rejtett, a kincshez vezető, jaj, mi is volt, térkép? levél? történetét egy, talán amerikai filmben láttam először, és évekkel később került a kezembe az ihletadó könyv. Emlékszem, mennyire megdöbbentett a vicces és izgalmas könyv tragikus fordulata, ami a filmből kimaradt, és ami számomra nem illett az előzményekbe.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a halhatatlan - Fura, szürreális, néhol kusza, számomra mégis abszolút lenyűgöző könyv volt. Az orosz mesék amúgy is mindig érdekeltek.

Bulgakov: A Mester és Margarita - Az abszolút kedvenc orosz témában, és egyébként is az egyik kedvenc könyvem, amit néhány évente előszedek, és újraolvasom. (lassan már esedékes is lesz...) Alig van olyan könyvem, amit többször olvastam, mint ezt. (A Winnetou és a Harry Potter azért leelőzte. :D)

Persze, mindig vevő vagyok újabb könyvekre is, most pl. Katherine Arden orosz témájú könyve, A medve és a csalogány várja a boltban, hogy érte menjek, én meg, hogy elolvashassam. Csak remélni tudom, hogy jó lesz.

További kultúrák, amik mindig is vonzottak valamiért, a zsidó és az arab. Főleg az, hogy mennyi hasonlóság van köztük, és mégis mekkorák az ellentétek.

Igazából inkább filmeket láttam ezekről, könyvet nem sokat olvastam, most hirtelen nem is jut más eszembe, mint

Helene Wecker könyve, A gólem és a dzsinn, ami valahol éppen a két kultúra találkozásáról szól, és ami nekem picit csalódás volt, túl hosszú volt, és túl sok volt benne a töltelék.

Nyilván nem maradhat ki az angol sem. Azt szoktam mondani, hogy úgy születtem, hogy meg akartam tanulni angolul. De tényleg, mióta az eszemet tudom, így van, pedig mikor én voltam gyerek, nálunk még a német volt a fő idegen nyelv az idegenforgalom miatt, főleg itt, a Balaton környékén.

A könyvek közül persze, hogy előkelő helyen áll a Harry Potter, de bármily furcsa, HP előtt is volt élet, és angol témájú-szerzőjű könyv. A kedvenc szerzőm P. G. Wodehouse volt, imádtam a fanyar angol humort, ami sokak szerint nem humoros, szerintem meg nagyon is az. Nem lehet kihagyni Shakespeare-t, aki örök szerelem 14 éves korom óta, és ha a modernebb írók felé fordulunk, Diana Wynne Jones nagyon fura, de nagyon érdekes műveit.

Japán kultúra. Régen ez is nagyon vonzott, de a mai eszemmel sokkal több hátrányát látom, és olyan szokásokat, amikkel nem tudok azonosulni. Japán szerzőtől alig olvastam, és valahol nem is vonz a lehetőség, de japán témájú könyv azért került néhány a kezembe, kezdve a klasszikus A sógunnal, James Clavell regényével, és néhány ismeretterjesztő művel folytatva.

Voltak még kisebb kiruccanásaim Afrikába, a doajókhoz (Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai), és Karen Blixenhez (Volt egy farmom Afrikában), de ez csak kirándulás maradt, nem ástam bele magam mélyebben a témába.



Velem témáztak:

Pupi
Nima

Csatlakozni ér!

Utóvéd:

Dóri
Sister

Vámos Miklós: töredelmes vallomás

Nem elírás a cím, valóban kis kezdőbetűvel szerepel a könyv borítóján és a címlapján is. Igazából nem tudtam rájönni, miért, de be kell vallanom, kissé zavar. 

Na, de mást igazán nem tudok felhozni a könyv ellen (talán még az első borító, ami nem teljesen nyert meg magának, bezzeg a hátsó! azon nagyon jót mulattam), ahogy mondani szokták, megvett kilóra.

Ez az első Vámos Miklós könyvem, de most így utólag nem értem, mire vártam, hiszen a stílusa nagyon szórakoztató és olvasmányos.

Mindenkinek vannak olyan emlékei, amire nem szívesen emlékeznek vissza, sőt, egyenesen szégyellik. A szerző a saját ilyen emlékeiből szedett össze egy szép, dús csokorral. Nem mesélem el, miről szóltak, nehéz is lenne, hiszen a legtöbbnek nincs regényhez vagy novellához hasonlatos cselekménye.

Változó hosszúságú elbeszéléseket kapunk, már a mottó is mutatja (Odaülök, rövidülök), a lényeg nem a sok rizsa, hanem épp ellenkezőleg, minél kevesebb szöveget használni. A beszúrt utalásokat,  idézeteket, átalakított (jaj, az ál-idézetek! :D) mondásokat külön élvezettel olvastam, sőt, később már direkt kerestem is.

A történetek közül voltak viccesek, szomorúak, elgondolkodtatók, szánalmasak (elnézést, kedves Vámos Miklós, de ha egyszer azok), megdöbbentőek, jelentéktelenek (legalábbis némelyiknél azt éreztem, hogy nem értem, mire a nagy felhajtás, nincs ebben semmi szégyellnivaló, persze, nem én vagyok a szerző fejében), szívbe markolók, szívmelengetők, kínosak, enyhén közönségesek, stb. De egy sem volt dühítő vagy unalmas, netán felháborító. Legalábbis a szerzőre nézve, a szülei egyes lépései legalábbis megkérdőjelezhetőek. Finoman szólva nem voltak a helyzet magaslatán. Bár elgondolkodtam azon, hogy a szerző mennyire tekinthető objektívnak (nyilván semennyire), és így mennyire hiteles, amiket átad a szüleiről, de azért kijárási tilalom idején kivinni egy 7 éves gyereket az utcára, tényleg kissé erős.

Akárhogy is, a könyvből egy esendő, messze nem tökéletes embert ismertem meg, aki ugyanakkor humoros, önironikus, melegszívű.

Ahogy az elején említettem, ez volt az első Vámos Miklós könyvem, de bizton állíthatom, hogy nem az utolsó. Szívből ajánlom elolvasásra.

10/10

Lana Millan: Raziel

Már hetekkel a megjelenése előtt felfigyeltem erre a könyvre, valamiért kezdettől fogva vonzott. Alig vártam, hogy olvashassam, és nem is csalódtam.

Raziel, az Úr egyik angyala, a Tudás Könyvének őrzője egy reggel Nevada sziklái között ébred, méghozzá női testben, emberként, szárnyak nélkül. Nemcsak arra nem emlékszik, hogy hogy került oda, hanem arra sem, hogy mi történt az elmúlt kb. 200 évben a Földön. Lehetne ennél nagyobb szívás?

Igen! Megjelenik Uriel, közli, hogy eltűnt a Tudás Könyve, és Mihály arkangyalnak az az ötlete támadt, hogy elpusztítja az emberiséget, szóval Raziel szerezze vissza gyorsan a könyvet, és mentse meg az emberiséget. Ehhez segítségképpen kap egy Belader nevű démont. Szép kis helyzet!

Elindul a hajsza a könyv után, sok-sok fordulattal, amikből néhányra számítottam, de sokra nem, a befejezés meg! Kétszer elolvastam az utolsó oldalt, és nem akartam hinni a szememnek. Ugye, lesz ennek a könyvnek folytatása? Mert ez így nem érhet véget.

Eleinte szokatlan volt, hogy milyen sokat foglalkozik a könyv Raziel emberi életével, aztán egyre jobban megszoktam, és érdekelni kezdett. Sok kis apróságot tudunk meg róla, milyen embernek lenni, angyali hatalom, szárnyak nélkül, ráadásul női testben, annak minden nyűgével és szépségével. Megismerjük Kendrát, aki megtalálta a lányt a sivatagban, befogadja, és lassan barátokká válnak. Raziel egyre inkább emberré válik, és bár sajnálja a szárnyait, egyre többet foglalkoztatja a gondolat, hogy örökre emberi életet éljen.

Sajnos, Uriel ezt nem hagyja annyiban, ráadásul a test, amelyikbe az angyal beköltözött, nem élt éppen ártatlan életet, hogy finoman fogalmazzak, amiről viszont Raziel semmit sem tud, és ez időnként igen nehéz helyzetbe hozza. A szálak és ösvények többször keresztezik egymást, és rendesen össze is keverednek. 

Valamiért az angyalokat sokan férfiként ábrázolják, pl. Uriel ebben a könyvben is mindig férfiként jelenik meg, és sok angyalnak férfi neve van (Mihály, Gábriel), de az angyalok valójában nemtelenek, vagyis sem férfiak, sem nők. Ezt a nemekhez szokott emberi agyunkkal nehéz felfogni.

Ebben a történetben az angyalok nem éppen "angyali" lények, Uriel pl. erőszakos, Mihály meg ugye, egyenesen gyilkos hajlamú, még Lucifer volt a legszimpatikusabb, bármilyen hihetetlen is.

Ha valaki egy izgalmas, fordulatos, kicsit női szemszögből elmesélt angyalos-démonos történetre vágyik, ez az ő könyve.

(És remélem, lesz folytatás...)

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Ó, igen, és még egy! Aki április 29-ig megveszi a könyvet, egy zacskó KitKat Bitest kap ajándékba! Hogy miért épp KitKatet? Olvassátok el a könyvet, kiderül belőle!

10/9

Kai Meyer: A betű mágusa (Varázskönyv-trilógia 1.)

Alig vártam ezt a könyvet, nagyon érdekesnek tűnt a fülszövege, ráadásul mindig örülök, ha nem angol nyelvű szerző könyvére találok.

És rendkívül jól is indult. Egy hatalmas, rejtélyes könyvtár, ahol nem tanácsos letérni a főutakról, origami madarak, amik lecsipegetik a port a könyvekről (ilyen itthon is jól jönne...), veszélyes penészráják (szó szerint az, ami a neve), a könyvekből kiszökött betűk, amik szavakká vagy mondatokká képesek összeállni, egy életre kelt olvasólámpa és olvasófotel, és egy napló, amibe egy 200 évvel ezelőtt élt fiú, Severin ír a jelenben élő lánynak. És ez még csak az első 50 oldal! Ugye, milyen ígéretes?

Furia Faerfax az a lány, aki ebben a környezetben él az apjával és az öccsével, meg némi személyzettel egy hatalmas, ódon házban. Nem ez az eredeti nevük, a családját üldözik, ezért élnek álnéven, elzárkózva. Hogy miért, azt nem lőném le, de hogy őszinte legyek, nem is értettem teljesen.

Furia és az apja az ún. üres könyveket keresik, amik beindíthatják a betűhalál jelenségét, ami minden könyvből kitörölné a betűket. De az "akció" balul üt ki két könyvönkívüli miatt (olyan könyvszereplők, akik valahogy kikerülnek a könyvekből), és a lány apja meghal.

Ahogy mondtam, a könyv nagyon ígéretesen indult, de aztán elment egy olyan irányba, amit részben nem értettem, részben nem érdekelt. A könyv középső része, sajnos, ráment erre, és csak a végén tért vissza egy kicsit az eredeti vonalhoz, de akkor sem teljesen. Nekem nem jött be az az ellenállós-földalatti mozgalmas vonal, ami hol a 2. világháborúra, hol az Éhezők viadalára emlékeztetett. 

Kár ezért a könyvért, mert sok lehetőség volt benne, és a könyv inkább mesés, "fantasysebb" eleje teljes ellentétben volt a másodikkal, ami YA-nak túl véres volt és kegyetlen. És egyes részein unalmas.

Nem tudom, akarom-e olvasni a másik két részt, persze kérdés, hogy kiadják-e egyáltalán.

10/6,5

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ahogy a sorozat rajongói, én is alig vártam, hogy megjelenjen a 4. rész is, különösen a 3. rész őrjítő függővége után, és amikor végre a kezem közé tudtam kaparintani, meglehetősen gyorsan el is olvastam.

Sajnos, a történetnek ezen a pontján spoilermentesen írni szinte lehetetlen, így csak óvatosan az olvasással!

A történet szálát nem ott vesszük vissza, ahol letettük, de meg tudtam állni, hogy ne lapozzak előre, hogy belekukucskáljak. :D Ezúttal más a könyv felosztása, mint eddig, Mili E/1-es narratívája mellé megkapjuk Richárd 1894-es történetét E/3-ban. Fura volt látni a kétkarú, jóval fiatalabb és fogalmazzunk úgy, bohémabb Ambrózy bárót, ugyanakkor nagyon érdekes is volt megismerni ezt az énjét. Szép lassan fény derül az előzményekre, és az okokra.

Bár a történet elég csavaros volt, és a szerző ezer módon próbált átvágni minket, ezúttal kitaláltam a megoldást.

SPOILER!!!!

Elég gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a leveleket nő írja, egyértelműen nőies stílusra vallott a fogalmazásmód. Maga az indok, ami a megőrüléshez vezetett, nekem kicsit erőltetett volt.

SPOILER VÉGE!!!

Megmondom őszintén, számomra nem volt nagyon izgalmas ez a befejező rész, sokkal pörgősebbre számítottam. Unalmas, vagy rossz semmiképpen sem volt, de nekem a 3. rész még mindig a kedvencem a sorozatból.

Volt, aki szerint túl szirupos volt a lezárás, de nekem bejött, azt hiszem, 4 rész után ilyennek kellett lennie. Az epilógus meg a maga két szavával, maga volt a tökély. Hangosan felnevettem rajta.

Ami hiányérzet maradt bennem, az Emma szála volt, kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, ill. nekem túl szomorkás lett.

A sorozat lezártnak tekinthető, és elméletileg le is zárult, ennek ellenére örömmel venném, ha Mili és a báró közös nyomozásairól további kötetetekben is olvashatnánk.

10/9,5

Joe Abercrombie: Half A King - Az uralkodó (Szilánkos-tenger trilógia 1.)

Ez a könyv az erős nők miatt kezdett érdekelni, de aztán az erős férfiak - legalábbis egyelőre - jobban lenyűgöztek. 

Nem vagyok igazán nagy fantasy rajongó, az ún. high fantasy pedig elég ritkán szerepel az olvasmánylistámon, szóval ez nekem most a komfortzóna elhagyása volt, de nem bántam meg.

A könyv elején megismerjük Yarvit, akit mindenki félembernek, nyomoréknak tart, mivel egyik kezén csak egy ujja van, az is csonka. Ő a király fia, de szerencséjére van egy bátyja, aki majd a trónt örökölni fogja, ő pedig a miniszterségre készül. Ahogy mindenki más is, teljesen elégedett ezzel a sorssal, senki a világon, ő maga sem hiszi, hogy ennél többre lenne képes. De aztán apját és bátyját megölik, ő meg hirtelen ott találja magát a trónon. A családja, még az anyja sem bánt vele valami hű, de kedvesen, és az jár a fejében, hogy belőle nem lehet rendes király, mivel nincs meg a fizikai ereje (mintha csak attól lehetne valaki jó vezető, hogy üsd, vágd, nem apád, neki mindennek és mindenkinek...), és talán ez vezérli arra a meggondolatlan esküre, hogy megbosszulja a halott rokonait.

Tapasztalatlan gyerek még, akit senki sem készített fel arra, hogy mi vár rá, és bevallom, érdeklődve olvastam, hogy vajon felnő-e a feladathoz, jó király lesz-e belőle, megtartja-e az esküjét. Annyira erre koncentráltam, hogy az első nagy csavarra egyáltalán nem számítottam, és jócskán meg is lepett. 

Nem éreztem igazán nagyon pörgős történetnek, aminek minden lapján történik valami meglepő, de változatos volt, és fordulatos. Yarvit én már az elején megkedveltem, együttéreztem vele, és nem elsősorban a nyomoréksága miatt, sokkal inkább azért, hogy félembernek tekintették miatta, és elhitették vele, hogy a miniszterségen kívül másra nem való. Tetszett, hogy a megpróbáltatásokba nem belerokkant, hanem felnőtt hozzájuk, és nagyon szép jellemfejlődést kapunk a könyv során. Az események egy részére számítottam, de a könyv végén több olyan fordulat is volt, amire egyáltalán nem, és bármi is történt Yarvival, bárhogy megkeményedett, és megerősödött, az utolsó cselekedete nagyon meglepett, nem hittem, hogy képes lenne ilyesmire.

Sok érdekes, változatos, színes (és helyenként szagos... :D) karaktert kapunk, erős nőket is, akik miatt elkezdtem olvasni a könyvet, de ahogy az elején is írtam, az erős férfiak tudtak inkább lenyűgözni. Yarvi fejlődése, Semmi igencsak meglepő életútja (fel sem merült bennem még hasonló sem), Ankran, aki bizonyította, hogy nem szabad elsőre ítélni, Rulf és Jaud mind-mind remek figurák. És bár a nők tényleg erősek, hiányzott belőlük az a lágyság és kedvesség, amit minden nőben keresek. Sadiksirram már paródiába hajló kegyetlensége, Laithlin szenvtelensége, akiben úgy tűnik, nincsenek anyai érzelmek (bár ez talán csak a látszat), stb., nem tette őket könnyen megkedvelhető figurákká. Én jelenleg Szumaelben látom a legnagyobb potenciált, remélem, a másik két kötetben többet tudunk meg róla.

Ahogy hallom, Abercrombie-nak ennél sokkal kegyetlenebb, erőszakosabb könyvei vannak, ez inkább a YA kategória felé hajlik, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne benne harc, halál, árulás, csak nem annyira durván.

Remek kis fantasy ez a könyv, és hamarosan folytatom a 2. résszel!

Nagyon szép a borító, így a képen nem látszik, hogy milyen csillogó, és vannak rejtett tulajdonságai is.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája, akit igencsak megkedveltem az Ever After High köteteknél, itt is nagyon jó munkát végzett.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/9

Patik László: Anna, édes

Bevallom, eredetileg nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a kiadó facebook-oldalán található kedvcsináló idézeteknek végül is sikerült elérni a céljukat, és kedvet csinálni a könyvhöz. 

Rajtam kívül még kinek jutott eszébe a címről az Édes Anna? Meglehetősen régen olvastam már, de ami megmaradt, az alapján nem nagyon tudnék párhuzamot vonni a két könyv között, hacsak annyit nem,  hogy mindkét lány nagyon fiatal és naiv.

Erős szkepticizmussal viszonyulok mostanában a fülszövegekhez, de most teljesen egyetértettem az utolsó mondatával: "szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd."

Az elején több olyan szereplő és esemény volt, amit ismerősnek találtam, az erős, sőt, inkább elnyomó anya, az eseményekkel sodródó, inkább már papucs apa, a félresiklott életű lány, a válás, stb. Aztán amikor bejött a kormányzati-miniszteres vonal, az már idegenebb volt nekem, bár a képhamisítós eset nekem nagyon tipikusan magyar volt, igazi bohózat jellegű, párszor eszembe juttatta A tanú c. filmet is. A könyv második felére visszatérünk a hétköznapibb figurákhoz és eseményekhez, ami megint itt-ott már szinte fájóan ismerős volt.

Úgy éreztem, Anna nem igazán irányítója az eseményeknek, inkább csak sodródik, minden döntése rosszul sül el, és anyja tanácsai is csak rontanak a helyzeten. A lány pusztán leírja az eseményeket E/1-ben, nagyon távolságtartóan, érzelemmentesen, sőt, az a szó jutott róla eszembe, hogy együgyűen. Az, hogy mik Anna valós érzelmei, elejtett mondatokból raktam össze. 

Valóban igaz, hogy egyszerre szorongtam és nevettem, sajnáltam Annát, mert előre lehetett tudni, hogy megint baj lesz, és nevettem a képtelen szituációkon és szereplőkön. Kristóf, Norbert, Csaba és a többi férfi Anna életében szinte már szürreálisan szerencsétlen volt, Márta néni az adóügyekkel legalább annyira volt félelmetes, mint humoros, az apját sajnáltam, de valahol ki is nevettem, de a legveszélyesebb az anya figurája volt. Nem is igazán tudtam eldönteni, hogy valóban ilyen ostoba-e vagy egyszerűen önző és nemtörődöm. Esetleg mindegyik egyszerre.

A vége nem zárult le, számomra feloldást és megnyugvást sem hozott, de az biztos, hogy elgondolkodtatott. Ez a könyv egy ideig még biztosan velem marad, és törhetem rajta a fejem. Ha valaki szereti az effajta, nem egyszerűen megfejthető, de gondolkodnivalót bőven adó írásokat, ez neki való kötet lesz. Az biztos, hogy több, mint aminek talán elsőre tűnik.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!

10/8,5