Keresés ebben a blogban

2013. október 30., szerda

Nicolet Égeni: Az ötödik leszármazott

Újabb magyar szerző műve következik, ami azért is nevezetes, mert ez az első e-könyv, amit hivatalosan vettem, már a Kindle-re.

Még nyáron ragadtam bele egy olvasási válságba (érdekes, sokan panaszkodtak akkoriban erre, talán az őrült melegnek volt köszönhető), és mikor már a negyedik könyvbe kezdtem bele, és hagytam abba pár oldal után, valami könnyedebb olvasnivaló után néztem. Akkor találtam rá erre a könyvre, ami csak e-könyvben kapható, és komoly 800 forintba került. Kedves történetnek gondoltam Nerkiss, a nimfa történetét, ezért vágtam bele, és nem is csalódtam. Valóban aranyos, bájos történet ez, nimfák és más erdei lények között, és nagyon örültem, hogy találtam valamit, ami leköt. Nem sokáig, úgy 30%-nál (a Kindle nem számol oldalakban) valahogy leült, és nem bírtam továbblendülni vele, ezért több hétre félreraktam, és csak nemrég folytattam. Valószínűleg bennem lehetett a hiba, mert ezúttal gond nélkül végigolvastam.

A történet aranyos, bájos, jól követhető, a szereplői szerethetők, egyes helyeken kimondottan izgalmas, másutt humoros. A világa jól felépített, a szereplők nevét könnyedén meg tudtam jegyezni, pedig nem Bélák és Ilonák vannak benne. Ebből a szempontból érdemes volt megvenni és elolvasni.

A könyv magánkiadásban jelent meg, ezért-e vagy másért, de szerkesztőért és lektorért kiált. Mit kiált? Ordít, követel, könyörög. Hemzseg a hibáktól, elírások, helyesírási hibák, magyartalanságok, fogalmazási hibák tömkelegével van tele. Rosszul egyeztetett mondatok számban, személyben, igeidőben, ami mind rettentően bántotta a szememet. A fejezetek egymásba érnek, mindössze az különbözteti meg, hogy maga a fejezet száma nagyobb betűmérettel van írva, de semmi sorköz, és a fejezetek címe már nem különül el a szövegtől. Természetesen senki sem tökéletes, könnyű elnézni valamit, de erre lenne való a szerkesztő és a lektor, hogy az ilyesmit a minimálisra csökkentsék. Lévén magánkiadás, ez nyilván nem történt meg, de azért néha elcsodálkozom, hogy amikor a szöveget írták, nem tudták volna legalább valami helyesírás ellenőrző programon végigfuttatni? Míg én itt gépelek, pirossal aláhúzza, ha szerinte nem jó valami. (Bár az Office helyesírás ellenőrzője is képes néhány érdekes javaslatot felvetni, a legutóbb pl. a jó néhány helyett a jóné hány alakot tartotta jónak, ill. a vendéglátóipari szóval nem értett egyet, helyette az egyik javaslata a vendéglátói pari volt, de akkor is, alapvető hibákat, elütéseket legalább kiszűr.) 

Nekem ezek sajnos, rontották az olvasási élményt, és nagyon remélem, hogy a folytatásban már gondolnak majd ezeknek a hibáknak a kijavítására. Merthogy igen, a történet nem ért véget, és elméletileg folyt. köv. Jöhet. :)

A borítója viszont igazán mutatós, ami jó pont, és a szerzőnek van már egy "rendes" könyve Égeni Nikolett név és Fairy Tale Bt., avagy egy tündérnő naplója cím alatt. 

Sajnos, a pontok a gyengén sikerült kivitelezést is kell, hogy tükrözzék, pedig enélkül biztosan magasabbat adtam volna:

10/7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése