Keresés ebben a blogban

2015. május 1., péntek

The Good Witch - filmek 2008-2014

Olyan életszakaszban vagyok, hogy úgy érzem, minimum csodára lenne szükségem, hogy a dolgok megoldódjanak. Vagy egy jó kis varázslatra, és ilyenkor az ember önkéntelenül is azt keresi, amihez vonzódik. Még valamikor a tél végén láttam egy promós plakátot a The Good Witch c. sorozatról, és ha boszis-varázslós, az kb. minden mennyiségben jöhet, szóval utánaolvastam kicsit, és kiderült, hogy a sorozatnak van egy 7 részből álló filmes előzménye, amiket el is kezdtem nézni.

Magyar szinkronnal az első két részt találtam meg A bűbájos és Parányi varázslat címen, a többi esetében be kellett érnem az angol nyelvű (amerikai) változattal. Az első rész nem különösebben tetszett, bár rossznak sem mondanám, a második és további részek már jobban. Ezek önálló filmek, évente egyet vetítettek belőlük.

Eredetileg a Hallmark Channel vetítette, ami meg is látszik rajta, családközpontú, érzelemdús, semmi erőszak, semmi szex, ami - engem legalábbis - nem zavart, ugyanakkor valljuk be, kissé gagyi. A színészi játékok egysíkúak, a karakterek alig fejlődnek, épp csak annyit, amennyit muszáj. Ehhez képest Catherine Bell (őt én a JAG-ben láttam még anno) és Chris Potter (Kung Fu: A legenda folytatódik - mindkét sorozat abszolút kedvencem volt még valamikor a múlt évezredben) nem mondhatók ismeretlen, ZS kategóriás színészeknek. Meglehet, az államokban más a megítélése a Hallmarknak, nálunk szerintem egy kicsit derogáló a csatorna alkotásaiban szerepelni. Meglehet, tévedek.

Aki a filmektől a címe alapján (az angol eredetiben az első rész A jó boszorkány, a többi pedig mindig A jó boszorkány valamije, kertje, családja, végzete, stb.) valami Harry Potter-féle varázslatot várna, pálcalengetéssel, varázsszavak motyogásával, bájitalkotyvasztással, az csalódni fog. Bár kotyvasztás még csak akad benne, de azok inkább gyógyteák, illóolajok és hasonlók. Van viszont megérzés, rejtélyes felbukkanás és eltűnés, az első részben még macska és seprű is, bár leginkább csak díszlet gyanánt.

Az egész boszorka dolog csak sejtetés, hogy Cassie-nek, a főhősnőnek van valami rejtélyes tudása, képessége, mindig épp ott van, ahol szükség van rá, mindig tudja, kit merre kell terelnie, mit kell javasolnia, legyen az valamilyen gyógymód, vagy egy ötlet, hogy ki hová menjen, mit tegyen, netán egy önálló életre kelt növény. Eleinte ezekben még több a varázslatos körítés, de később ezek is elmaradnak. Ha a címben nem szerepelne a boszorkány szó, nem is biztos, hogy eszembe jutna, annyira csak jelzés értékű.

Sokkal nagyobb szerepe van benne a szeretetnek, családnak, összetartozásnak, stb., mindazoknak a dolgoknak, amiknek a legfontosabbnak kellene lennie az életben, de amiket a számomra giccses amerikai ábrázolásmód némiképp hiteltelenné tesz.

Ennek ellenére mégis azt mondhatom, hogy tetszettek a filmek, és ha legalább ennyi hatalmam lenne az életben, mint Cassie-nek - szigorúan csak jóra használva -, azt hiszem, néha könnyebb lenne az élet.

Ezek után jó reményekkel vágtam a sorozatba, és hát... Na, de erről majd máskor.

Gondolkodtam a pontszámon, és végül úgy döntöttem, a 8-ast mégsem éri el, de a 7-nél meg jobb, ezért:

10/7,5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése