Keresés ebben a blogban

2016. március 7., hétfő

Mi a baj Coelhóval?

Minitémázás következik. Pupi találta ezt a cikket Coelhóról, és hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, reagálunk a felvetett kérdésre. Szóval mi is a baj Coelhóval?

Nekem szimplán annyi, hogy rossz írónak tartom. Már akkor sem kedveltem, mikor még divat volt imádni. Igaz, nem én vagyok a legkompetensebb az ügyben, mivel mindössze egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de ez pont elég is volt, hogy egy életre kiábránduljak belőle, éppúgy, ahogy Le Carrénél Az éjszakai portás.

A könyv feléből, ha nem többől, nem értettem egy mukkot sem. Nyilván könnyebb, ha az ember rendelkezik háttérismeretekkel, ami nekem nem volt meg, viszont ki nem állhatom az olyan könyveket, amiket nem lehet úgy megérteni, hogy csak leülök, nekiállok olvasni, és kész. Az író szépen elmagyarázza nekem az alapokat, legalább annyira, hogy követni tudjam a cselekményt, aztán, ha jobban bele akarok mélyedni, majd utánaolvasok. De ha csak egy bizonyos rétegnek szánja, jelezze valahogy a könyv elején, és ne raboljuk egymás idejét! Nem mondom, volt pár rész, amit tetszett, de alapjában véve csak az értetlenség és az unalom érzése maradt meg bennem a könyvről.

Coelho bölcs akar lenni, de csak bölcselkedik, titokzatos, de csak érthetetlen. Na, kábé ennyi a bajom vele.

Különben eléggé elfelejtettem már, miről is szólt, ezért most rákerestem, és ezt írják róla a Wikipedián. Mi a bús nyavalya? A kis herceghez hasonlítják? Jézusom!

A többiek:

Zenka
Nima
PuPilla
Bill

10 megjegyzés:

  1. Hát igen, meg lehet ezt mondani indulatok nélkül is, nem trend, meg nem divat, egyszerűen csak nem tartod te se jó írónak, és pont. :)
    Nem tudom ki volt az, aki A kis herceghez akarta hasonlítani Az alkimistát.. Az, hogy valami útkeresés és tanmese, még nem teszi egyenlővé az összes hasonló jellegű történettel.

    Azt viszont nem értem, amit írsz a rétegekről, hogy jelezhetné a szerző, hogy csak egy bizonyos rétegnek szánja a könyvet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, már kezdek leszokni arról, hogy indulatokat gerjesszen bennem egy író. Én nem szeretem, más igen, ennyi. :) De ezt visszafelé is elvárnám, amit viszont nem mindig kapok meg.

      Nem igazán gondoltam ezt komolyan, de talán valami olyasmire, hogy lenne az elején valami ajánlásféle, hogy ne kezdj bele, ha nem vagy jártas az alkímiában, okkult tudományokban, templomos rendben, stb. Nyilván butaság, és nem igazán megvalósítható. :)

      Törlés
    2. Hát igen, kettős mérce. :D

      Á, értem. Hát, szerintem se kivitelezhető, mert csak tudod mik lennének belőle? A kis herceghez való hasonlítgatások! :D

      Törlés
    3. Tudom, tudom. :D Á, inkább csak mérgelődtem egy sort. Milyen jó lenne egy olyan alkalmazás, ami kiszűri a nem neked való könyveket. :D Vagy mégsem lenne olyan jó? :)

      Törlés
    4. Vannak ilyenek, pl, ami ajánl neked azok alapján, amiket eddig olvastál és értékeltél. És most nem a Gr-re gondolok, hanem más oldalakra is, az egyiknek nem jut eszembe a neve...
      Meg van a Tastkid is, az is ilyesmi, bár nem tudom mennyire megbízható. Néha tök nem tetszik valami olyan, amihez hasonló más könyv nagyon tetszett.

      Törlés
    5. Miért is nem vagyok meglepve, hogy van ilyen is? :D Bár nem tudom, mennyire lehet az ilyenekben bízni pont azért, amit írsz.

      Törlés
    6. Talán azért, mert félünk, hogy olyan ül a program tervezése mögött, aki elhitte a fülszövegeknek, hogy A kis herceg és Coelho ok együtt! :D

      Törlés
    7. :DD Erre nem is gondoltam, de van benne valami. :)

      Törlés
  2. Mindenütt előjön a Le Carre könyv :) Egyébként meg teljes mértékben igazad van, Coelho nem jó író. :P Nem is szoktam igazából az írók közé sorolni... Hümm. Ezt sem írtam még sehová :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tehetek róla, de nem tetszett a Le Carré. Nem értettem, unalmas volt. Nem értem, mit esznek rajta.
      Hűha, a nagy vallomások napja van. :)
      Nyilván igazad van, hogy mindenki olvasson azt, amit akar, ami tetszik neki, de azért vezetünk blogot, hogy leírjuk a véleményünket, nem feltétlenül kell, hogy egyetértsen vele bárki is. :) Csak jó kiírni. :)

      Törlés