Keresés ebben a blogban

2016. szeptember 2., péntek

Sorozat (nem?) ajánló: többekről röviden

Két olyan sorozatról essék szó, amik nagyon nem jöttek be. 

The Last Kingdom

Az egyik olyan sorozatfeliratom volt, amivel rengeteget szenvedtem, ha nem lenne az fránya Tücsök Tihamér (a lelkiismeretem), simán félbehagytam volna. Nem tetszett, kicsit sem. Matthew Macfadyen, aki miatt elkezdtem, alig szerepelt benne. Ez még nem lett volna akkora baj, ha a sorozat többi része jó lett volna, de nem volt. Jó, nekem nem tetszett. Bár már megtanultam, hogy nem szabad(na) a könyveket összehasonlítani a belőlük készült sorozattal-filmmel, de azt hiszem, egy könyvmoly sem tudja függetleníteni magát ettől.

Sajnos, igen valószínű, hogy a könyvsorozatot nem folytatom, de ezúttal is bejött a papírforma, hogy a könyv jobb, mint a sorozat. Uhtred a könyvekben (abban a kettőben, amit elolvastam...) sem túl szimpatikus, de jó harcos, és tudja a hibáit. Ezzel szemben a sorozatban egy beképzelt seggfej. A többiek meg nem igazán maradtak meg a fejemben, talán csak annyi, hogy egy szép nő sincs benne. Nem mintha ez annyira lényeges szempont lenne, de feltűnő volt. (Talán Iseult nevezhető kivételnek.)

A készülő 2. évad fordítását lemondtam, de elég valószínű, hogy nézőként sem maradok.

Pozitívum, hogy hazánkban forgatták, és Beocca atya és Alfréd szimpatikusabbak voltak, mint a könyvekben.

10/6

The Night Manager

Nem szeretnék sok szót vesztegetni rá. Majdnem olyan unalmas, keszekusza, és érthetetlen volt, mint a könyv. Talán az utolsó rész volt kicsit pörgősebb, érdekesebb. Hugh Laurie zseniális színész, ő legalább kihozta a szerepből, amit lehetett. Tom Hiddleston színészi alakításai egyre kevésbé tetszenek, már a Coriolanusban sem győzött meg, és azóta ez csak romlott. Hol van Hal herceg és V. Henrik? Egyik konzum alakítás a másik után. Pine nem volt szerethető a könyvben, és nem lett az a sorozatban sem. A Jedet alakító színésznő egy csöppet sem szép, pedig ez lenne az egyik legfontosabb tulajdonsága. Nem értem, hogy miért lett Burr nő.

Áldom az eszemet, hogy időben lemondtam a fordítását, gyűlöltem volna. Állítólag terveznek egy új évadot a főszereplőkkel, de mivel a regény lezárt, nem annak a folytatása lesz. Részemről nem érdekel.

10/3



4 megjegyzés:

  1. A Night Manager nem a te stílusod, könyvben sem szeretted, meglepet volna, ha tetszik. Nos, nem akartam ezt itt felhozni, de a Coriulanus tekintetében talán nem kéne nyilatkoznod, mivel a második felvonás szinte teljesen kimaradt :D, és abban olyan szinten volt zseniális, hogy majdnem pislogni is elfelejtettem. Szóval nem, szerintem sem tökéletes színész, de azért én láttam őt elképesztőnek.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No igen, reménykedtem, hogy majd a színészi alakítások kárpótolnak, nem így lett.
      Nos, talán igazad is lenne, de pár héttel később megnéztem a neten fellelhető változatát az előadásnak, amiről már nem maradtam le, és a véleményem nem változott. :) Láttam én is elképesztőnek, de mostanában nem. Értem én, hogy Shakespeare-rel meg művészfilmmel talán nem lehet igazán befutni, és semmi baj az akciófilmes színészekkel, de nem áll jól neki. Számomra nem hiteles bennük. Az alakításai elérték a csalódás kategóriát. Persze, ez az én szubjektív véleményem, biztosan rengetegen mondanának ellent, de nem tehetek róla, így érzek. A csalódottságom a Coriolanusnál kezdődött, amit ez a sorozat csak még jobban megerősített.

      Törlés
    2. :o Nem tudom, hogy az élő adás varázsa, vagy egyszerűen valami megszállt, de én elzsibbadtam, mert előre dőlve meredtem a vászonra, nem mozdultam, alig pislogtam, nehogy lemaradjak valamiről. Nem érdekelt többé a felemás angol-magyar felirat, csak a vászonra figyeltem.

      Most ezzel rengetegen vitatkoznának, de az tény, hogy kevés olyan színész van, aki hiteleset alkatírást tud nyújtani minden területen. Nem tudom, én egyre inkább kedvelem. Régen nem értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte, aztán nem tudom mi történt, egészen kedvelni kezdtem. A választásait is lenyűgöznek találom, mert annyira sokszínűek. De talán csak az van, hogy látom benne azt a lehetőséget, ami 15 év múlva lesz, az egyik legjobb élő Shakespeare színész lehet.

      Törlés
    3. Érdekes, hogy ennyire ellentétesen változik, ahogy megítéljük. :O
      Tudom, hogy sokan vitatkoznának, de nem tudok másként érezni. :) A választásai sokszínűek, de épp ez az, nem mindegyikben jó, és nem mindegyik való neki. Igen, lehetne az egyik legjobb élő Shakespeare-színész, de jelenleg egy teljesen más irányba halad, amivel nem tudok azonosulni.
      Amúgy meg mintha kezdene kihalni belőlem a fangirl, mostanában semmiért és senkiért sem tudok igazán rajongani. :D

      Törlés