Már tavaly óta szeretném elolvasni ezt a könyvet, eleve vonzott magához valamiért, aztán sok szépet és jót olvastam róla, de csak most, hogy már a 2. rész is elérhető magyarul, csak most sikerült elolvasnom az elejét.
Nekem mindig gyanús, ha valami iránt túl nagy a lelkesedés, istenem, hány könyvben csalódtam már emiatt! De ezúttal nem, gyakorlatilag az első oldalakba beleszerettem, és túlzás nélkül állíthatom, hogy a Harry Potter óta nem olvastam ki ilyen vastag könyvet ilyen sebességgel. Mindössze 6 nap kellett az 580 oldalhoz.
Bevallom, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem, arra, amit kaptam, nem. Először is valami "ifjúságibbra" gondoltam, de ennek a könyvnek sokkal komolyabb a hangvétele, sok témája, motívuma, mint egy tipikus ya-nak. Csak egy pici kellene, hogy felnőtt könyv legyen. Gyilkosságok, intrikák, mérgezés, mindenféle kegyetlenkedés, felbujtás bűnelkövetésre, szoknyapecér szereplő, bosszú, nem éppen olyan témák, amik egy átlagos ifjúsági könyvben ilyen töménységben előfordulnának.
Semmiféle tinipicsogás, sem szerelmi háromszög nincs benne, sőt, szerelem sem, csak egy egészen icipici, alig észrevehető csírácska, ami jelzi, hogy a további kötetekben (4 kötetesre tervezi a szerző) esetleg lehet szó valamiről, és meg kell mondanom, hogy én ezt végtelenül élveztem.
Külön tetszett, hogy nem angol nyelvű, olyan jó volt olvasni a javarészt francia neveket, hisz nekem a francia nyelv egy régi, de mostanában nagyon elhanyagolt szerelmem.
A történet lassan építkezik, de egyetlen percig sem untam, rögtön beszippantott az a furcsa közeg, amiben játszódik. A világ darabokra tört, amiket szilánkoknak hívnak. Az egyik ilyen szilánkon, Animán él Ophélie, a főhősnőnk, akinek két különleges képessége is van. Az egyik, ha puszta kézzel megfog egy tárgyat, időrendi sorrendben visszafelé feltárul előtte a tárgy múltja. Ezt olvasásnak nevezik. Hogy ne olvasson véletlenül a tárgyakban, a lány kezén folyton kesztyű van. A másik képessége, hogy át tud kelni a tükrökön. De a többi animistának is vannak képességei, Ophélie nagynénje, Roseline néni pl. a papírral van jó viszonyban, képes arra, hogy bármilyen szakadt papírdarabot helyreállítson. Hű, de jó szolgálatát venném ennek a képességnek a könyvtárban!
Animán a tárgyaknak lelkük van, amivel kommunikálni is lehet (én egyébként is hiszek abban, hogy a tárgyaknak van valamiféle egyéniségük, ha más nem, hát annyi, hogy a személyes tárgyainkhoz hozzátapad a lelkünk egy része, ezért válunk meg nehezen számunkra kedves tárgyaktól, vagy ezért érzem én, hogy ha más tárgya kerül hozzám, annak idő kell, mire az enyémmé válik, ezért nem veszek szívesen használt könyvet vagy turkálós ruhát), de ez nagyon szépen és természetesen simul bele a történetbe, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb.
Ophélie jól elvan a maga világában, a szemüvege és a sála mögé rejtőzik (ezeknek szintén lelkük van, de erről nem írnék többet), és esze ágában sincs férjhez menni, hiába van abban a korban, míg családjának tagjai, a Matrónák, úgy nem döntenek, hogy márpedig férjhez megy egy férfihoz, Thornhoz, aki a Sark nevű szilánkról származik, ahol irtózatos a hideg és a lakói valamiféle vademberek. A lánynak minden tiltakozása ellenére mennie kell, és kezdetét veszi egy olyan út, aminek során Ophélie-nek keserves tapasztalatokon át kell megtanulnia, kiben bízhat és kiben nem, hogy kiálljon magáért, és megvédje magát.
Míg Animán mindenki családtag, a Sarkon nagyon durva feudális rendszer van, az élet szó szerint életveszélyes, és szinte semmi és senki sem az, aminek látszik.
Thorn ellentmondásos figura, és remélem, a következő részekben többet és pozitívabbakat tudunk meg róla, jelenleg nem éppen kedves alak, de mégis vannak reményt keltő megnyilvánulásai. Sem ő, sem Ophélie nem a megszokott ya hősök, sem külsőleg, sem belsőleg. Rendkívül érdekes volt figyelni a változásaikat, amik egyelőre elég lassúak, de észrevehetőek. Thorn indokai fokozatosan derülnek ki, de mivel végig Ophélie szemével látunk mindent (de nem E/1-ben, hála istennek), korántsem biztos, hogy a lány jó következtetéseket von le. Thorn és családja elkövetik azt a hibát, hogy feltétlen engedelmességet várnak a lánytól, ahelyett, hogy beavatnák a dolgokba, ami előre megjósolható, hogy kizárólag csak baj lehet belőle.
A szöveg rendkívül igényes, a fordítás egyszerűen pazar, Molnár Zsófia munkája. A borító is csodaszép.
Végtelenül örülök, hogy elolvastam a könyvet, és egészen biztos, hogy folytatni fogom.
10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése