Ha nem olvastad az első részt, csak óvatosan, spoileres lehet!
Folytattam hát a trilógiát a 2. résszel. Ezúttal más történetet kapunk, nem ott folytatjuk, ahol az 1. rész véget ért. Igaz, Yarvi - immár atyaként, mivel miniszter lett -, Rulf, és még néhányan az előző kötetből szerepelnek benne, de Tüske (valódi nevén Hild) Bathu a főszereplő.
Tüske egy lány, aki hímzés és férjhez menetel helyett harcos szeretne lenni, és bár számomra egyértelműen bizonyítja rátermettségét, igazából nem veszik komolyan. Egy tragikus esemény folytán sorsa összefonódik Yarviéval, és megkezdődik az utazás, aminek a végén talán valóban igazi harcos válhat belőle.
Yarvi szövetségeseket keres Gettföld számára a főkirály ellen, és hajón indulnak útnak, ide vesz fel egy maréknyi legénységet az evezők mellé. Ide kerül Tüske is, többek között Rulf és Brand mellé. Yarvi lát fantáziát a lányban, ezért felfogadja Szkifrt, hogy kiképezze a lányt a hosszú út alatt. A történet folyamán kiderül, hogy mekkora sikert ér el vele.
Magáról a sztoriról nem szeretnék többet mesélni, nem szeretném lelőni a poént. Ami külön tetszett, az a főleg a kötet első felében fel-felbukkanó humor. Egészen váratlan helyeken nevettem fel. Az erős női karakterekért kezdtem olvasni a trilógiát, és kaptam is, szó szerint két, fizikailag igen erős nőt, Tüskét és Szkifrt. Viszont meg kell vallanom, nem igazán tetszett az, hogy ez az erő gyakorlatilag azzal is jár, hogy a nőkből nagyjából férfi lett viselkedésükben, külsejükben, jellemükben, stb. Jó, nyilván nem várom azt, hogy frissen ondolált hajjal, földig érő szoknyában harcoljanak, de volt pár momentum, aminél már úgy éreztem, hogy kissé túlzás. Tökös nők lettek, majdnem szó szerint, és valahogy jobban szerettem volna, ha kiegyensúlyozottabb az arány, és a nagy harc közepette is megmaradnak valamivel nőiesebbnek.
Viszont bejött, hogy a férfiak mennyire alábecsülik a kötet női alakjait, és hogy mekkora hm... arcra esés lesz ebből. Gondolok itt Hunnan mesterre, Mikedász hercegre vagy épp Grom-gil-Gormra. Büszke voltam Tüskére és Vialinra, hogy milyen jól megállták a helyüket.
Yarvira alig ismertem rá, nem is képzeltem, hogy képes ilyen ravaszságra és igen, kíméletlenségre. Pedig azért az 1. kötet végi tette alapján sejthettem volna. Nem lett ettől ellenszenves, csak furcsa volt, hogy a szerző errefelé viszi a jellemét. Viszont miniszterként enélkül nem sokra ment volna.
Akit még meg kell említeni, az Brand, Tüske evezőtársa a hajón (már Hunnan mester kiképzőtáborába is együtt jártak), egy jólelkű, kedves, végtelenül erős és becsületes fiú. Kicsit talán halványabb figura, nem igazán izgalmas, de megbízható, hűséges és csupa szív. Van egy húga, Rin, aki bár keveset szerepel, de nála éreztem azt, hogy erős ugyan, és férfias munkát végez, mégis nőiesebb tud maradni.
Picit kevésbé tetszett, mint az első rész, a csatajeleneteket - bevallom - untam, de bőven voltak olyan részek, amik kárpótoltak. Hamarosan folytatom a zárókötettel.
(Csak picit vicces érdekesség, hogy engem most is Bernard Cornwell Angolszász krónikák sorozatára emlékeztetett pár helyen, a hangulat, a jellemek, stb., még van két azonos név is, Hild és Odda. :D Ez nem jelenti azt, hogy másolás lenne, másoknak meg a Trónok harca jut róla eszébe.)
Bottka Sándor Mátyás fordítása most is gördülékeny volt és könnyen követhető.
Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!
10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése