Keresés ebben a blogban

2018. január 18., csütörtök

Egy hányatott sorsú könyv

Na jó, most már aztán végleg kiakadtam. Még júniusban került fel a könyvradaromra Reuss Gabriella könyve. Shakespeare és színház, ráadásul a szerző állítólag szórakoztatóan ír, meg is rendeltem előrendelésben a Librinél. Június végén jelent volna meg. Vártam lelkesen, de aztán csúszott, július közepére, aztán végére, augusztus közepére, aztán végére, és így tovább, míg aztán november, december környékén egyszer csak az az üzenet várt a könyv oldalán, hogy a könyv nem kapható.

Mi? Egyik nap még előrendelhető státusz, a következő napon meg elfogyott? Hogy is van ez? Beírtam a Libri könyvkereső szolgáltatásába, már nem is azért, hogy megvegyem, arról nagyjából már lemondtam, hanem, hogy milyen választ kapok. Meg is jött néhány napja, miszerint ez a könyv egyik partnerüknél sincs. :O

Ma ránéztem a rendeléseim menüpontra, még mindig ott van az előrendelős státuszban (ez hogy lehet?), de a könyv adatlapján - micsoda meglepetés! - a következő szöveg várt: rendelhető, utolsó példányok! Ja, és teljes áron, ill. a netes 5% kedvezménnyel, nem az előrendelős hússzal.

Fel nem foghatom, mi miért van ebben az ügyben. Azt hiszem, kénytelen leszek megrendelni a kiadó honlapjáról, ha el akarom olvasni, a kiadói 30% kedvezménnyel, és a postaköltséggel együtt csak egy kicsivel lesz drágább, mint a könyv teljes ára.

Update: Tegnap végül megrendeltem az 5%-os libris netes árral, gondolván, még mindig olcsóbb, mint a kiadónál a postaköltséggel növelt ár, és még este meg is kaptam az értesítőt, hogy átvehetem. Mikor ma elmentem érte, a 20%-os előrendelős áron kaptam meg, és állítólag ez az egy példány volt belőle.

A dolog most már felettébb rejtélyes, és tartok tőle, nem fogom megtudni az igazat. :D (Ezek után már csak remélni tudom, hogy a könyv tényleg jó... ;))

6 megjegyzés:

  1. ja, hogy ez az l harmattan kiadó... valszeg így akarják a saját oldaluk felé terelni a vevőket. ügyes.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te ismerted őket? eleddig a nevüket se hallottam. ügyes? lehet, meg nagyon pofátlan.

      Törlés
    2. hú, méga nagyon rég, a freeblogos időkben megkerestem őket reciügyben, mert tetszett pár könyvük. rákerestek a blogomon magukra (pont láttam), aztán nem válaszoltak.:D nehogymár majd csak úgy bárki blogger olvasson tőlük. ki kell azt érdemelni.
      valszeg ők valami kultúrsznob kiadó, akik igyekeznek berkeken belül tartani a kincseiket, és minél kevésbé hozzáférhetővé tenni a nagyközönség számára.

      Törlés
    3. ja, mi egyszerű földi halandók csak ne olvasgassuk, értem. :)

      Törlés
  2. update: még mondja valaki, hogy nincs értelme blogolni (amit akár a kiadók is olvashatnak:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát kétlem, hogy bármi hatása volt, de a könyvet legalább megkaptam.

      Törlés