Ha már nem ugyanaz az élmény...

E havi témázásunk az ízlésváltozásokról szól, hogy mi van akkor, ha egy könyv újraolvasásánál már nem ugyanazt kapjuk (lehetséges egyáltalán, hogy ugyanazt kapjuk? szerintem nem), mint először. Ha másodszor nem értjük, hogyan voltunk egyáltalán képesek elolvasni azt a bizonyos kötetet, hogy tetszhetett nekünk, vagy egyszerűen csak más élményt adott, mint elsőre. Ha úgy érezzük, korábbi kedvenceinket már a hátunk közepére sem kívánjuk, vagy tetszik ugyan most is, de már mást ad, mint először, hiszen változtunk menetközben.

Szerintem újraolvasás esetén gyakorlatilag lehetetlen, hogy ugyanazt az élményt kapjuk. Talán közel azonosat kapunk, ha az első és az újraolvasás között csak rövid idő telt el. De ha már hosszabb idő telik el, évek, netán évtizedek, úgy gondolom, óhatatlan, hogy másképp érezzünk, hiszen más életkorban, élethelyzetben vagyunk, változott a gondolkodásmódunk, a szokásaink, stb. Gyerekként nagyon sok könyvet olvastam el kétszer, sőt, néha sokkal többször. Volt, hogy befejeztem, és kezdtem is azonnal elölről. Ezt ma már el sem tudom képzelni, sőt, még egy sorozat egymás után következő darabjai között is mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet.

Leonyid Szolovjov A csendháborító c. könyve volt az egyik ilyen, a másik Karl May Winnetou c. négykötetes regénye. Az előbbit felnőttként már nem olvastam újra, így nem tudom, hogyan csapódna le az élmény. Az utóbbit hangoskönyvben hallgattam meg pár éve, és bár most is élveztem, sokkal több olyan dologra figyeltem fel, amire gyerekként valószínűleg nem. Sokkal jobban elborzasztottak a kegyetlenségek, a gyilkosságok, és a higiéniai körülmények (vagy még inkább ezek hiánya. :D)

A fej nélküli lovas c. könyvet annak idején a könyvtárből kölcsönöztem, és nagyon szerettem, de akkoriban nem lehetett kapni, és így sosem lett saját példányom. Ezt annyira rosszul viseltem, hogy nekiálltam legépelni a könyvet! Amit aztán persze, pár oldal után feladtam. Ám néhány éve potom 400 Ft-ért megvettem egy használt példányt a Vaterán, és el is olvastam. Nem állítom, hogy éles még az emlék, de arra emlékszem, hogy így is tetszett, bár azt hiszem, belejátszott a nosztalgia is.

Szintén a nosztalgia vezetett a Mogyoró könyvekhez. Az első kötet újraolvasása után azonban csalódottan tettem le a könyvet: ezt a didaktikus borzalmat! Tipikusan az az eset volt, mikor az ember nem érti, mi tetszett neki az adott alkotásban.

Bár újabban már viszonylag kevés könyvet olvasok újra, de vannak azért a modernebb olvasmányaim között is újraolvasások. A Twilight akkor még csak első két kötete volt kapható magyarul, és ezek elolvasása után villámgyorsan megvettem a másik két részt angolul. És ezek is tetszettek! Aztán mikor megjelentek magyarul, úgy is elolvastam őket még egyszer. Hogy aztán a magyar fordítás vagy valami más okozta, de csak hüledeztem magamban, hogy édes istenem, mi tetszett nekem ezen a sorozaton?  Egy dolog van, amire tisztán emlékszem: a kifejezés, hogy a fájdalomtól megrándult az arca, kb. minden 2. oldalon szerepelt, és ez a magyar újraolvasásnál valahogy idegesítőbb volt? jobban feltűnt magyarul, mint angolul? akkor kezdett lehullani a szememről a hályog? Nem tudom, de egy biztos, a tetszésemet elfújta a szél! Azóta is a másik irányba indulok el, hacsak meghallom is a címét.

Pár hete könyvpakolásnál került a kezembe a Ne tessék mérgelődni! c. könyv, ami még a szüleimé volt, és megtartottam, miután meghaltak, mert nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. A könyv kiadása egyébként egyidős velem, jócskán viharvert már, a gerincét piros szigszalag fogja össze! (ó, borzalom! :D), és valamiért már egész pici gyerekként vonzott magához. Attól fogva, hogy tudtam olvasni, többször is elolvastam, és mindig ugyanúgy szerettem, csak épp mindig mást nyújtott. Most, hogy a kezembe került, ki is olvastam újra, és megint jó volt belebújni a történetekbe, nézegetni a rajzokat. Persze, azért egész biztos, hogy kicsit minden alkalommal más jött le belőle, ugyanakkor meg sok minden azonos maradt. Nyilván itt is belejátszik a nosztalgiafaktor, hiszen ez volt a gyerekkorom, ugyanakkor volt egy kis fájdalom, hisz a szüleim már nem élnek, és némi bólogatás is, hogy na, eltelt X év, és a dolgok sok esetben még mindig ugyanúgy állnak, mint a 60-as években...

Meg szeretnék még említeni két újraolvasást, amiknél eddig még mindig megmaradt az eredeti jó érzés, de minden újraolvasás mást ad. Az egyik a Fehér Klára könyvek, amiket most is ugyanúgy tudok élvezni, de már más tűnik fel és marad meg bennem a könyveiből, ma már inkább azok, amik a mostani életemmel rezonálnak. A másik meg, mi más lehetne, a Harry Potter. Ugyanúgy el tudok merülni a köteteiben, mint régebben, de azért mindig van valami új, ami korábban nem volt. Új részletekre csodálkozom rá, van, ami jobban bosszant, vagy ami nagyobb örömöt okoz, és még mindig ugyanolyan hevesen tagadom le önmagam elől is a hibáit. 

Műfaji szempontból sok változás nincs, inkább egyes témák nem tudnak már lázba hozni. Pl. a vámpíros-vérfarkasos, úgy általában a természetfelettis az, ami egyre kevésbé tud lekötni, de a varázslós-mesés ya is fakulóban van. Egyre inkább azt érzem, hogy valami mást szeretnék, de még nem tudom, mi az.

A többiek posztjai:

Pupi
Dóri
Shanara
Nikkincs
Kritta

Utóvéd:

Sister
Heloise