Keresés ebben a blogban

2018. szeptember 19., szerda

Ha már nem ugyanaz az élmény...

E havi témázásunk az ízlésváltozásokról szól, hogy mi van akkor, ha egy könyv újraolvasásánál már nem ugyanazt kapjuk (lehetséges egyáltalán, hogy ugyanazt kapjuk? szerintem nem), mint először. Ha másodszor nem értjük, hogyan voltunk egyáltalán képesek elolvasni azt a bizonyos kötetet, hogy tetszhetett nekünk, vagy egyszerűen csak más élményt adott, mint elsőre. Ha úgy érezzük, korábbi kedvenceinket már a hátunk közepére sem kívánjuk, vagy tetszik ugyan most is, de már mást ad, mint először, hiszen változtunk menetközben.

Szerintem újraolvasás esetén gyakorlatilag lehetetlen, hogy ugyanazt az élményt kapjuk. Talán közel azonosat kapunk, ha az első és az újraolvasás között csak rövid idő telt el. De ha már hosszabb idő telik el, évek, netán évtizedek, úgy gondolom, óhatatlan, hogy másképp érezzünk, hiszen más életkorban, élethelyzetben vagyunk, változott a gondolkodásmódunk, a szokásaink, stb. Gyerekként nagyon sok könyvet olvastam el kétszer, sőt, néha sokkal többször. Volt, hogy befejeztem, és kezdtem is azonnal elölről. Ezt ma már el sem tudom képzelni, sőt, még egy sorozat egymás után következő darabjai között is mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet.

Leonyid Szolovjov A csendháborító c. könyve volt az egyik ilyen, a másik Karl May Winnetou c. négykötetes regénye. Az előbbit felnőttként már nem olvastam újra, így nem tudom, hogyan csapódna le az élmény. Az utóbbit hangoskönyvben hallgattam meg pár éve, és bár most is élveztem, sokkal több olyan dologra figyeltem fel, amire gyerekként valószínűleg nem. Sokkal jobban elborzasztottak a kegyetlenségek, a gyilkosságok, és a higiéniai körülmények (vagy még inkább ezek hiánya. :D)

A fej nélküli lovas c. könyvet annak idején a könyvtárből kölcsönöztem, és nagyon szerettem, de akkoriban nem lehetett kapni, és így sosem lett saját példányom. Ezt annyira rosszul viseltem, hogy nekiálltam legépelni a könyvet! Amit aztán persze, pár oldal után feladtam. Ám néhány éve potom 400 Ft-ért megvettem egy használt példányt a Vaterán, és el is olvastam. Nem állítom, hogy éles még az emlék, de arra emlékszem, hogy így is tetszett, bár azt hiszem, belejátszott a nosztalgia is.

Szintén a nosztalgia vezetett a Mogyoró könyvekhez. Az első kötet újraolvasása után azonban csalódottan tettem le a könyvet: ezt a didaktikus borzalmat! Tipikusan az az eset volt, mikor az ember nem érti, mi tetszett neki az adott alkotásban.

Bár újabban már viszonylag kevés könyvet olvasok újra, de vannak azért a modernebb olvasmányaim között is újraolvasások. A Twilight akkor még csak első két kötete volt kapható magyarul, és ezek elolvasása után villámgyorsan megvettem a másik két részt angolul. És ezek is tetszettek! Aztán mikor megjelentek magyarul, úgy is elolvastam őket még egyszer. Hogy aztán a magyar fordítás vagy valami más okozta, de csak hüledeztem magamban, hogy édes istenem, mi tetszett nekem ezen a sorozaton?  Egy dolog van, amire tisztán emlékszem: a kifejezés, hogy a fájdalomtól megrándult az arca, kb. minden 2. oldalon szerepelt, és ez a magyar újraolvasásnál valahogy idegesítőbb volt? jobban feltűnt magyarul, mint angolul? akkor kezdett lehullani a szememről a hályog? Nem tudom, de egy biztos, a tetszésemet elfújta a szél! Azóta is a másik irányba indulok el, hacsak meghallom is a címét.

Pár hete könyvpakolásnál került a kezembe a Ne tessék mérgelődni! c. könyv, ami még a szüleimé volt, és megtartottam, miután meghaltak, mert nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. A könyv kiadása egyébként egyidős velem, jócskán viharvert már, a gerincét piros szigszalag fogja össze! (ó, borzalom! :D), és valamiért már egész pici gyerekként vonzott magához. Attól fogva, hogy tudtam olvasni, többször is elolvastam, és mindig ugyanúgy szerettem, csak épp mindig mást nyújtott. Most, hogy a kezembe került, ki is olvastam újra, és megint jó volt belebújni a történetekbe, nézegetni a rajzokat. Persze, azért egész biztos, hogy kicsit minden alkalommal más jött le belőle, ugyanakkor meg sok minden azonos maradt. Nyilván itt is belejátszik a nosztalgiafaktor, hiszen ez volt a gyerekkorom, ugyanakkor volt egy kis fájdalom, hisz a szüleim már nem élnek, és némi bólogatás is, hogy na, eltelt X év, és a dolgok sok esetben még mindig ugyanúgy állnak, mint a 60-as években...

Meg szeretnék még említeni két újraolvasást, amiknél eddig még mindig megmaradt az eredeti jó érzés, de minden újraolvasás mást ad. Az egyik a Fehér Klára könyvek, amiket most is ugyanúgy tudok élvezni, de már más tűnik fel és marad meg bennem a könyveiből, ma már inkább azok, amik a mostani életemmel rezonálnak. A másik meg, mi más lehetne, a Harry Potter. Ugyanúgy el tudok merülni a köteteiben, mint régebben, de azért mindig van valami új, ami korábban nem volt. Új részletekre csodálkozom rá, van, ami jobban bosszant, vagy ami nagyobb örömöt okoz, és még mindig ugyanolyan hevesen tagadom le önmagam elől is a hibáit. 

Műfaji szempontból sok változás nincs, inkább egyes témák nem tudnak már lázba hozni. Pl. a vámpíros-vérfarkasos, úgy általában a természetfelettis az, ami egyre kevésbé tud lekötni, de a varázslós-mesés ya is fakulóban van. Egyre inkább azt érzem, hogy valami mást szeretnék, de még nem tudom, mi az.

A többiek posztjai:

Pupi
Dóri
Shanara
Nikkincs
Kritta

Utóvéd:

Sister
Heloise


22 megjegyzés:

  1. Én nem ismertem a Mogyoró könyveket, de ez a kifejezés annyira ♥ ♥♥ :DDD

    Én a HP-t sem olvastam újra... Az első részt újráztam pár alkalommal- az nekem a karácsonyi könyv- de aztán a folytatásokat nem olvastam tovább. Valami más elcsábított...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Melyik kifejezésre gondoltál? :)

      Már én sem sűrűn olvasok újra, mindig van más és csábítóbb, ez valóban így van. :) De a HP-t még biztosan újra fogom olvasni párszor.

      Törlés
    2. Nekem volt olyan hogy csak a másodikat újráztam. :D Meg egyszer csak a negyediket. :) Az első nekem is "karácsonyi", szenteste kezdtem bele először. ♥

      Törlés
    3. A könyveknél nem, mert azokat mindig végigolvastam mindet (eddig még ;)), de a filmeknél volt, hogy én is ezt csináltam, egyszer a 4. részt néztem meg, aztán a harmadikat, és utána a hatodikat, meg ilyenek. :D

      Törlés
  2. Érdekes ebből a szempontból mintha lenne gyerekként egyfajta monotonitástűrésünk, ami aztán elvész... (a mostani gyerekeknek még vajon van ilyenjük?) Emlékszem, hogy gyerekként gyors egymásutánban olvastam el minden otthoni indiános könyvemet, és nem untam rá egy percig sem, és aztán gimistaként az AC-ket is sorra hoztam ki a könyvtárból, meg sem állva vagy húszig zsinórban... ma már ez nem menne, ráunnék, nem élvezném úgy, és nagyobb változatosságra van szükségem. :)

    Hű, ez a Winnetou hangoskönyvezés nem is rossz ötlet!! :)

    Annyira cuki vagy, hogy nekiálltál legépelni egy könyvet! :D Imádom ezeket a sztorijaidat! :D És nálad még a szigszalag is piros, nem fekete, minő egzotikum! :D

    Szerintem az ifjúságikkal, pöttyösökkel legtöbbször az a problémánk felnőttként, hogy nagyon érezzük a didaktikusságát, és ez bosszantó.

    Jó, hogy említetted Fehér Klárát, a Sárgalázt szeretném valamikor újra elolvasni tőle.
    HP miatt pacsi természetesen! :) Nekem is mindig feltűnnek újabb dolgok, amik kiestek, vagy amikre nem figyeltem annyira az előző olvasásnál. Cedric-kel kapcsolatban második olvasásra sokkal erőteljesebb érzelmek ragadtak például magukkal, mint elsőre, amikor szinte csak vállrándítással vettem tudomásul, a tudjukmit.

    Jó kis poszt lett, én nagyon élveztem olvasni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg érthetetlen, hogy bírtuk. És néha sajnálom, hogy eltűnt. :( Szerintem nincs nekik ilyenjük. Csuda tudja, jó-e vagy sem...

      Jaj, én nagyon élveztem hallgatni! :) Csak ajánlani tudom. :)

      Megdöbbentő volt a didaktikussága, nagy csalódás volt, azóta sem vettem elő másik könyvet a sorozatból, pedig az eredeti terv az volt.

      :D Köszi, biztos mindenkinek vannak ilyen sztorijai. :D Nem biztos, hogy én ragasztottam rá a szigszalagot, de most rajta van. :D Most, hogy így a kezembe került, elgondolkodtam, hogy be kellene kötni a gerincét. De így meg olyan nosztalgikus emlék. :)

      A Sárgalázat már én is ezer éve olvastam, talán nekem is ideje lenne előszedni újra.

      Pacsi! :) Cedric valahogy nálam is elsiklott eddig, inkább szülőként az apja fájdalmát tudtam jobban átélni.

      Köszi, pedig kicsit összecsaptam, mert nem éreztem jól magam, de örülök, ha örömet okozhattam vele. :)

      Törlés
    2. Akkor Winnetou-ra és Sárgalázra fel! :D
      Cseppet sem tűnik összecsapottnak pedig. ;) A piros szigszalagot szerintem hagyd meg úgy, ha még bírja. :) Egész más lenne már talán átkötve "rendesbe" :) De ha mégis átkötöd, én a helyedben előtte megörökíteném egy fotón mondjuk. :)

      Törlés
    3. Így van! :)

      Igen, attól tartok én is, hogy eltűnne belőle valami, amit már csak én érzek, amire már csak én emlékszem. :) Biztos csinálok róla fotót előbb, de nagyobb esélyt látok rá, hogy így marad. :)

      Törlés
  3. Muszáj lesz a Mogyoró könyveket felkutatnom, még csak nem is hallottam róluk korábban. Szerintem gyerekként több időnk és kevesebb lehetőségünk volt, illetve talán picit irányított is volt az olvasásunk, akár a korlátok, hagyományok miatt (pöttyös könyvek, indián könyvek stb.), azóta kinyíltak a kapuk, így az olvasási szokásaink is ehhez igazodva változnak folyamatosan, amin mindig elgondolkodom, hogy mennyire jó nekünk, főleg ilyen tempóban, mert talán nem koncentrálunk úgy egy történetre, mint régen.
    Úgy látom HP sokaknál újrázós. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, kíváncsi lennék valaki más véleményére is. :) Lehet, hogy aztán a további köteteknél nem érezném ennyire, de valahogy elment a kedvem a kísérletezéstől. Meg aztán én vagyok az, aki Szabó Magda Álarcosbálját is szájbarágósnak élte meg, pedig magamon kívül ezt még senkitől sem hallottam, szóval nem biztos, hogy mérvadó a véleményem. :)

      Én egyre inkább azt érzem, hogy legalább annyi rossz van ebben a kitágult világban, mint jó. Nehezebb megtalálni a jó olvasmányokat, felhigult az egész, és igen, bizony, nem merülünk el úgy egy történetben, mint régen. Jönnek az újabb és újabb csábító olvasmányok, amiknek aztán a nagyobb része (nálam legalábbis) megy a felejtésbe.

      Törlés
  4. Angolul olvasásnál nekem is feltűnt, hogy sokkal nagyobb élmény, könnyebben megragad a történet - már csak azért is, hogy jé el tudom olvasni angolul! :D Nekem ilyen hűha élményem volt a Csillagainkban a hiba, vagy Rainbow Rowelltől a Eleanor és Park - mondjuk szerintem ezek azért erősebb YA-ak, főleg utóbbi, de adott egy pluszt, hogy eredetiben olvastam.
    Szalay Lenke könyvéről még nem is hallottam, de aranyosnak tűnik - majd lehet, hogy belenézek. :)

    VálaszTörlés
  5. Van ebben valami. :)

    :D Vicces, hogy miután itt szidom, hogy mekkora csalódás volt, többeknek is megjött hozzá a kedve. :D Különben persze, voltak benne aranyos részek is, nem volt az egész vacak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is megvannak a Mogyorók, még a végén én is előveszem. :D A negatív reklám hatásai... :D

      Törlés
    2. :D A negatív reklám is reklám. :)

      Törlés
  6. Ha azt látod, hogy a Lutra vagy a Sivatagon és vadonban című regényeket olvasom, akkor biztosan tudhatod, hogy gyermekkorom nagy kdvenceit vettem elő újra. Hogy eddig miért nem tettem meg? Pont azért, amit Te is írtál: félek, hogy nem lesz ugyanaz, nem lesz ugyanolyan meghatározó.
    A Lutra olyan szinten a kedvencem, hogy mai napig fel tudom idézni az első mondatokat: "Lutra vidra volt, a legnagyobb és legpompásabb vidrahím, amely valaha is úszólábas nyomait a parti iszapban hagyta." :)
    A Sivatagon és vadonban olvasását követően, ha nagyon álmos és fáradt voltam, akkor azt harsogtam, hogy megcsípett egy cecelégy (utalva rá, hogy álomkóros vagyok) Természetesen a szüleim agyára mentem vele. És mindig tonikot követeltem, mert abban kinin van és az jó a csípés okozta betegségre. :) Megvolt ám a magam koncepciója. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Lutrát nem olvastam, csak a Vukot, és az gyerekként nagyon tetszett. Igaz, mikor pár éve a kisebbik fiamnak volt kötelező, és együtt olvastuk, már kevésbé, kicsi untam a leírásokat. Viszont a Tüskevár és a Téli berek hangoskönyvben ugyanolyan élmény volt, mint gyerekként, bár más dolgok maradtak és fogtak meg jobban. Azt hiszem, Fekete István van olyan jó és örök érvényű író, hogy túlélje az újraolvasást.

      A Sivatagon és vadonban nekem is kedvencem volt kb. 10 évesen, de azóta nem vettem elő. Pár éve szereztem egy használt példányt, hogy majd egyszer elolvasom, de eddig még nem történt meg. :) Majd egyszer. ;)

      Törlés
    2. A Sivatagon és vadonban fanclubhoz csatlakozva: nekem is óriási élmény volt tizenévesen, kiskamaszként, de nem tudom vajon most mit adna. Az volt akkortájt a legkalandosabb könyv, amit olvastam, nagyon beszippantott. Shanara, látom te tényleg a világában éltél utána is. :)))

      Törlés
    3. Mennyi közös pont derül ki. :)

      Törlés
  7. Én a Csillagok háborúját írtam le folyóírással egy spirálfüzetbe 14 évesen. (A hülyeséggel párosuló kitartás iskolapéldája vagyok.)

    VálaszTörlés