Keresés ebben a blogban

2018. március 14., szerda

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ahogy a sorozat rajongói, én is alig vártam, hogy megjelenjen a 4. rész is, különösen a 3. rész őrjítő függővége után, és amikor végre a kezem közé tudtam kaparintani, meglehetősen gyorsan el is olvastam.

Sajnos, a történetnek ezen a pontján spoilermentesen írni szinte lehetetlen, így csak óvatosan az olvasással!

A történet szálát nem ott vesszük vissza, ahol letettük, de meg tudtam állni, hogy ne lapozzak előre, hogy belekukucskáljak. :D Ezúttal más a könyv felosztása, mint eddig, Mili E/1-es narratívája mellé megkapjuk Richárd 1894-es történetét E/3-ban. Fura volt látni a kétkarú, jóval fiatalabb és fogalmazzunk úgy, bohémabb Ambrózy bárót, ugyanakkor nagyon érdekes is volt megismerni ezt az énjét. Szép lassan fény derül az előzményekre, és az okokra.

Bár a történet elég csavaros volt, és a szerző ezer módon próbált átvágni minket, ezúttal kitaláltam a megoldást.

SPOILER!!!!

Elég gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a leveleket nő írja, egyértelműen nőies stílusra vallott a fogalmazásmód. Maga az indok, ami a megőrüléshez vezetett, nekem kicsit erőltetett volt.

SPOILER VÉGE!!!


Megmondom őszintén, számomra nem volt nagyon izgalmas ez a befejező rész, sokkal pörgősebbre számítottam. Unalmas, vagy rossz semmiképpen sem volt, de nekem a 3. rész még mindig a kedvencem a sorozatból.

Volt, aki szerint túl szirupos volt a lezárás, de nekem bejött, azt hiszem, 4 rész után ilyennek kellett lennie. Az epilógus meg a maga két szavával, maga volt a tökély. Hangosan felnevettem rajta.

Ami hiányérzet maradt bennem, az Emma szála volt, kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, ill. nekem túl szomorkás lett.

A sorozat lezártnak tekinthető, és elméletileg le is zárult, ennek ellenére örömmel venném, ha Mili és a báró közös nyomozásairól további kötetetekben is olvashatnánk.

10/9,5

2018. március 3., szombat

Joe Abercrombie: Half A King - Az uralkodó (Szilánkos-tenger trilógia 1.)

Ez a könyv az erős nők miatt kezdett érdekelni, de aztán az erős férfiak - legalábbis egyelőre - jobban lenyűgöztek. 

Nem vagyok igazán nagy fantasy rajongó, az ún. high fantasy pedig elég ritkán szerepel az olvasmánylistámon, szóval ez nekem most a komfortzóna elhagyása volt, de nem bántam meg.

A könyv elején megismerjük Yarvit, akit mindenki félembernek, nyomoréknak tart, mivel egyik kezén csak egy ujja van, az is csonka. Ő a király fia, de szerencséjére van egy bátyja, aki majd a trónt örökölni fogja, ő pedig a miniszterségre készül. Ahogy mindenki más is, teljesen elégedett ezzel a sorssal, senki a világon, ő maga sem hiszi, hogy ennél többre lenne képes. De aztán apját és bátyját megölik, ő meg hirtelen ott találja magát a trónon. A családja, még az anyja sem bánt vele valami hű, de kedvesen, és az jár a fejében, hogy belőle nem lehet rendes király, mivel nincs meg a fizikai ereje (mintha csak attól lehetne valaki jó vezető, hogy üsd, vágd, nem apád, neki mindennek és mindenkinek...), és talán ez vezérli arra a meggondolatlan esküre, hogy megbosszulja a halott rokonait.

Tapasztalatlan gyerek még, akit senki sem készített fel arra, hogy mi vár rá, és bevallom, érdeklődve olvastam, hogy vajon felnő-e a feladathoz, jó király lesz-e belőle, megtartja-e az esküjét. Annyira erre koncentráltam, hogy az első nagy csavarra egyáltalán nem számítottam, és jócskán meg is lepett. 

Nem éreztem igazán nagyon pörgős történetnek, aminek minden lapján történik valami meglepő, de változatos volt, és fordulatos. Yarvit én már az elején megkedveltem, együttéreztem vele, és nem elsősorban a nyomoréksága miatt, sokkal inkább azért, hogy félembernek tekintették miatta, és elhitették vele, hogy a miniszterségen kívül másra nem való. Tetszett, hogy a megpróbáltatásokba nem belerokkant, hanem felnőtt hozzájuk, és nagyon szép jellemfejlődést kapunk a könyv során. Az események egy részére számítottam, de a könyv végén több olyan fordulat is volt, amire egyáltalán nem, és bármi is történt Yarvival, bárhogy megkeményedett, és megerősödött, az utolsó cselekedete nagyon meglepett, nem hittem, hogy képes lenne ilyesmire.

Sok érdekes, változatos, színes (és helyenként szagos... :D) karaktert kapunk, erős nőket is, akik miatt elkezdtem olvasni a könyvet, de ahogy az elején is írtam, az erős férfiak tudtak inkább lenyűgözni. Yarvi fejlődése, Semmi igencsak meglepő életútja (fel sem merült bennem még hasonló sem), Ankran, aki bizonyította, hogy nem szabad elsőre ítélni, Rulf és Jaud mind-mind remek figurák. És bár a nők tényleg erősek, hiányzott belőlük az a lágyság és kedvesség, amit minden nőben keresek. Sadiksirram már paródiába hajló kegyetlensége, Laithlin szenvtelensége, akiben úgy tűnik, nincsenek anyai érzelmek (bár ez talán csak a látszat), stb., nem tette őket könnyen megkedvelhető figurákká. Én jelenleg Szumaelben látom a legnagyobb potenciált, remélem, a másik két kötetben többet tudunk meg róla.

Ahogy hallom, Abercrombie-nak ennél sokkal kegyetlenebb, erőszakosabb könyvei vannak, ez inkább a YA kategória felé hajlik, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne benne harc, halál, árulás, csak nem annyira durván.

Remek kis fantasy ez a könyv, és hamarosan folytatom a 2. résszel!

Nagyon szép a borító, így a képen nem látszik, hogy milyen csillogó, és vannak rejtett tulajdonságai is.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája, akit igencsak megkedveltem az Ever After High köteteknél, itt is nagyon jó munkát végzett.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/9


2018. február 12., hétfő

Patik László: Anna, édes

Bevallom, eredetileg nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a kiadó facebook-oldalán található kedvcsináló idézeteknek végül is sikerült elérni a céljukat, és kedvet csinálni a könyvhöz. 

Rajtam kívül még kinek jutott eszébe a címről az Édes Anna? Meglehetősen régen olvastam már, de ami megmaradt, az alapján nem nagyon tudnék párhuzamot vonni a két könyv között, hacsak annyit nem,  hogy mindkét lány nagyon fiatal és naiv.

Erős szkepticizmussal viszonyulok mostanában a fülszövegekhez, de most teljesen egyetértettem az utolsó mondatával: "szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd."

Az elején több olyan szereplő és esemény volt, amit ismerősnek találtam, az erős, sőt, inkább elnyomó anya, az eseményekkel sodródó, inkább már papucs apa, a félresiklott életű lány, a válás, stb. Aztán amikor bejött a kormányzati-miniszteres vonal, az már idegenebb volt nekem, bár a képhamisítós eset nekem nagyon tipikusan magyar volt, igazi bohózat jellegű, párszor eszembe juttatta A tanú c. filmet is. A könyv második felére visszatérünk a hétköznapibb figurákhoz és eseményekhez, ami megint itt-ott már szinte fájóan ismerős volt.

Úgy éreztem, Anna nem igazán irányítója az eseményeknek, inkább csak sodródik, minden döntése rosszul sül el, és anyja tanácsai is csak rontanak a helyzeten. A lány pusztán leírja az eseményeket E/1-ben, nagyon távolságtartóan, érzelemmentesen, sőt, az a szó jutott róla eszembe, hogy együgyűen. Az, hogy mik Anna valós érzelmei, elejtett mondatokból raktam össze. 

Valóban igaz, hogy egyszerre szorongtam és nevettem, sajnáltam Annát, mert előre lehetett tudni, hogy megint baj lesz, és nevettem a képtelen szituációkon és szereplőkön. Kristóf, Norbert, Csaba és a többi férfi Anna életében szinte már szürreálisan szerencsétlen volt, Márta néni az adóügyekkel legalább annyira volt félelmetes, mint humoros, az apját sajnáltam, de valahol ki is nevettem, de a legveszélyesebb az anya figurája volt. Nem is igazán tudtam eldönteni, hogy valóban ilyen ostoba-e vagy egyszerűen önző és nemtörődöm. Esetleg mindegyik egyszerre.

A vége nem zárult le, számomra feloldást és megnyugvást sem hozott, de az biztos, hogy elgondolkodtatott. Ez a könyv egy ideig még biztosan velem marad, és törhetem rajta a fejem. Ha valaki szereti az effajta, nem egyszerűen megfejthető, de gondolkodnivalót bőven adó írásokat, ez neki való kötet lesz. Az biztos, hogy több, mint aminek talán elsőre tűnik.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!

10/8,5

2018. február 11., vasárnap

Bernard Cornwell: Észak urai (Angolszász krónikák 3.)

Ha lenne olyan olvasóm, aki meg emlékszik, mit írtam a 2. rész után, most a szememre hányhatná: Hogy is volt ez, hogy nem folytatod?

Öööö, hát izé, fenntartom a véleményváltoztatás jogát! :D Az úgy volt, hogy tényleg nem akartam folytatni, a tévésorozatot is abba akartam hagyni, de aztán úgy alakult, hogy mégis belenéztem, és ott ragadtam előtte. Sőt, amennyire nem szerettem az első évadot, annál jobban tetszett a második. Még mindig nem érdekeltek a könyvek (a 2. évad ismét két kötetet ölel fel, a 3. és 4. részeket), de aztán olvastam valami posztban, hogy a könyvben sokkal jobban meg van írva Uhtred és Gisela egymás iránti mély szerelme, és majd a 4. részben Aethelflaed és a dán ügye, és ez kíváncsivá tett.

Nos, jelentem, a 3. rész egyértelműen jobban bejött, mint az első kettő, de valami még mindig hiányzik. Nem a durvasággal és a sok öléssel, csatával, belezéssel van a bajom, kezdek már hozzászokni, és Uhtredet sem utálom már annyira, mint korábban, bár az erős túlzás lenne, hogy megkedveltem, inkább valami a stílussal. Pl. Gisela és Uhtred szerelme nekem teljesen indokolatlan volt, én nem éreztem, mitől szerettek egymásba, pedig valóban mélynek és tartósnak tűnik. Úgy érzem, a szerző egyszerűen nem jól mutatta be a folyamatot.

Amit nem tudok megszokni, a fiatal kor. Hogy Gisela csak 15 éves a történet elején, ehhez képest rettenő éretten, és bátran viselkedik, és akkoriban 12-13 éves lányok már férjhez mentek, és gyerekeket szültek.

Guthred érdekes figura, a sorozatban jóval savanyúbb embernek tűnik, nagyon nem éreztem alkalmasnak az uralkodásra, Alfréd elég keveset szerepel, de nem sokat változott. Továbbra is úgy érzem, a sorozatban "királyszerűbb", de már a könyvben is erősebbnek érzem.

Beocca atya továbbra is sokkal szimpatikusabb a sorozatban, a legjobb karakter pedig számomra Ragnar.

A főbb események nagyjából megegyeznek a könyvben és a sorozatban, de persze, jelentős eltérések vannak, és pár dolog most esett le, pl. hogy Beocca nyomorék a könyvben (a sorozatban nem) vagy hogy az egész könyvsorozat Uhtred öregkori visszaemlékezése - azt lejött, hogy visszaemlékezés, csak az nem, hogy már kb. 80 éves.

A végén nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam a történelmi összefoglalót, sok minden megvilágosodik.

A 4. részt még biztosan elolvasom valamikor, és már forgatják hazánkban a sorozat 3. évadát, kíváncsi leszek, vajon utálni fogom, mint az 1-t vagy szeretni, min t a 2-t. :D

10/8


2018. február 9., péntek

Virág Emília: Tündérfogó

Egyértelműen az egyik legvártabb könyvem az idén. A szerző nagyon ügyesen használja a facebook-fiókját, információkat csepegtet, kulisszatitkokat oszt meg, meg aztán ott van a két interaktív története a könyvek közti időszakra (az egyikből már van e-könyv is), így aztán már kellően fel voltam csigázva. Így kell, kérem, ügyesen használni a facebookot.

Amúgy is nagyon szerettem az első két kötetet is, a Sárkánycsalogató igen kellemes meglepetés volt, ezt picivel jobban szerettem, a Boszorkányszelidítőt picivel kevésbé, de csak egy picivel, és nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy lesz 3. kötet, amiben a szerző ráadásul összeereszti az előző kettő szereplőit. Jaj, mi lesz itt? :D

Hát lett! Gyakorlatilag az első oldaltól kezdve pörögnek az események, tipikusan az a fajta könyv ez, ahol az ember csak néz, mint Jenő a moziban, próbál lépést tartani az eseményekkel, izgul, és vadul lapoz. Ha valaki kívülről nézett volna, miközben olvasok, azt láthatta volna, hogy kerekre nyitott szemmel bámulom a lapokat, néha ökölbe szorul a kezem vagy félhangosan veszekszem a szereplőkkel és a történettel: Nem lehetsz ennyire hülye! Nehogy már (itt spoiler jönne)...! Na, most komolyan, ugye nem ez lesz a vége?

Szeerencsére nem az lett, amitől féltem, de az írónő rendesen megszivatta a szereplőit, az biztos. Elég nehéz életszakaszban vagyok, de olvasás közben rájöttem, hogy a mostani helyzetemnél van rosszabb. Ha pl. egérré változtatnának, vagy üldözne egy dühös tündér, az sokkal rosszabb lenne, nem beszélve a call center számítógépes rendszerébe zárt mumusról. 

Nagyon tetszett, ahogy a történetbe bele vannak szőve a népmesei, népmondai utalások, a lidérc, a mumus, a tündér, a lidérccsirke (akarok egy lidérccsirkét, mondtam már? :D), a sárkány, boszorkányok, stb., és mindez ügyesen vegyítve a mai korral, a számítógéppel, okostelefonnal, a modern budapesti nagyvárosi élettel.

Volt jellemfejlődés, erős és bátor, de azért nőnek megmaradó női karakterek, és a torkunkon nem erővel letolt, de szépen  okosan és finoman adagolt tanulság is. Pl. hogy mit ér az olyan élet, amiben nem segítünk másokon, nem járulunk hozzá az emberiség jólétéhez? És itt nem nagy és heroikus dolgokra kell gondolni, pusztán annyira, hogy tegyük meg azt a jót, amire lehetőségünk van. Talán maradi vagyok, de egy jó történet nekem még mindig az, ami ad valamit, amiből tanulni lehet, amellett, hogy mindent szórakoztatóan teszi. A Tündérfogótól ezt maximálisan megkaptam.

A humor is fel-felcsillan a könyvben, néha igen váratlan helyeken, de én ezt is szeretem, a nehéz helyzeteket is könnyebb átvészelni egy csipetnyi humorral.

A borítót egyszerűen imádom, tökéletesen kifejezi a történetet, a hangulatot, bár az első kettőtől eléggé eltér a stílusa, de ez nem baj.

Kedves Emília! Szuper volt, a három rész közül egyértelműen a legjobb. Csak így tovább!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10


2018. január 30., kedd

Másfél lélekmelengető könyv

Hogy lehet másfél, azt kérdezitek? Mindjárt elmagyarázom, bár szerintem kitalálható.

Az első:

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet

Bár már sokat hallottam a szerző nevét, valamiért nem érdekeltek a művei, (számomra) idegesítő romantikusnak gondoltam őket. Aztán nem tudom, miért, tavaly év végén kezdve, de idénre is átnyúlva végigment, mit ment, robogott a bloggereken egy Édes élet láz. Legalább öt helyen láttam, hogy az illető épp ezt olvassa, ezt valami oknál fogva jelnek vettem, és én is elolvastam.

De milyen jól tettem! Igazi lélek- és szívmelengető könyvet kaptam, épp erre volt szükségem. Érdekes szereplők (noha épp a főszereplő, Josey volt némiképp színtelen, de ez aztán változott), némi kis háztáji mágia (hirtelen megjelenő könyvek, hú, ezt de bírnám, ámbár nem feltétlenül mindig olyan könyveket kapnék, amiket szeretnék, hanem, amit a könyv úgy gondolna, hogy el kell olvasnom, a szerelmesektől felforr a víz, megfő a tojás - tök praktikus, egy kis etyempetyem, és közben kész a reggeli. :D), egy kis rejtély és izgalom, minden adott egy jó könyvhöz. Hogy mellette romantikus? Egye fene, kibírom. :)

Maradtak azért bennem kérdések, pl. hogy Adam hogyan gyalogol annyit postásként, ha sánta, és mi lett vajon Juliennel? Kár, hogy ezekre nem kaptam választ, de igazából csak egy kicsit hiányoztak ezek a válaszok.

10/9,5

A feledik:

Mary Ann Shaffer-Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Váróslistás köny, jó néhány éve kaptam karácsonyra, azóta állt a polcon.

Levélregény, nem épp a kedvencem, néha nehéz követnem, ki kinek ír éppen, hajlamos vagyok nagyvonalúan átugrani a szememmel a megszólítást, dátumot, aztán nézek hülyén, hogy most ki kinek ír, meg lapozhatok vissza. De lélekmelengetőre vágytam, és azt olvastam, hogy ez az.

Nos, majdnem megkaptam, amit akartam, meg amit ígért, és csak magamnak köszönhetem, hogy nem néztem, meg, hogy mikor játszódik. 

1946-ban járunk, alig ért véget a 2. világháború. Nemcsak a tájon, a városokban láthatóak még a háború nyomai, hanem az emberek testén és lelkén is. Nemcsak a lövészárkokban és a csatamezőkön, hanem a hátországban is megszenvedték az emberek ezt az időszakot. Azt hiszem, történelemből nem sűrűn hallottunk arról, hogy a Csatorna-szigeteket a németek már valamikor 1940-ben teljesen elvágták Angliától (elvágták a távíró- és telefonkábeleket, képzeljük el a mai kütyüs világban, hogy 5 évig semmit, de semmit sem tudunk a külvilágról,  csak a náci propaganda által terjesztett maszlagot), a gyerekeket még korábban a kontinensre küldték, félve a megszállástól, és a szülők, rokonok 5 évig nem hallottak semmit a gyerekeikről. Anyaként részben el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett ez, részben meg mégsem. A mérhetetlen nyomor, éhezés, nélkülözés, betegségek, stb. is eléggé megviselt, de mikor a városka egyes lakói leírták a háború élményeiket, na, az nagyon gyomorba vágó volt.

Churchill nem engedett vöröskeresztes hajókat a szigetekre, hogy megsegítsék vele az ott lakókat, attól tartva, hogy a németek kezébe kerül a szállítmány, de így gyakorlatilag halálra ítélte a sziget  (maga a regény Guernsey-n játszódik) lakosságának jelentős részét. Azt hiszem, erről sem sűrűn hallani a Victory-jelet felmutató, szivarozó, németeket térdre kényszerítő miniszterelnök esetében. Nem tudom, helyesen tette-e vagy sem, de az biztos, hogy árnyalja a róla kialakított képemet.

Ezek miatt az élmények miatt csak félig lélekmelegítő ez a könyv, igazából nem szerettem, hogy a háborús témát ilyen módon tolták le a torkomon, még akkor is, ha valahol elkerülhetetlen volt.

A másik fele viszont tényleg megmelengette a lelkemet, hol bájos, hol hősies, hol vicces történetekkel a sziget lakóiról, magáról a csodálatos szigetről. Rosamunde Pilchernél éreztem mindig azt, hogy most rögtön Cornwallba akarok költözni, de ezt a könyvet olvasván is azt éreztem, hogy most rögtön Guernsey-re akarok költözni! :D

Nagyon szép lezárást kapott, még ha kissé kiszámítható volt is, de úgy volt jó, csalódott lettem volna, ha nem így zárják le. És ahogy az emberek teste és lelke gyógyulni kezd, úgy kezd gyógyulni a táj is, fű lepi be a teherautók és motorok kerekétől szabdalt tájat.

Én pedig lélekben megnyugodva csuktam be a könyvet.

10/8,5





2018. január 18., csütörtök

Egy hányatott sorsú könyv

Na jó, most már aztán végleg kiakadtam. Még júniusban került fel a könyvradaromra Reuss Gabriella könyve. Shakespeare és színház, ráadásul a szerző állítólag szórakoztatóan ír, meg is rendeltem előrendelésben a Librinél. Június végén jelent volna meg. Vártam lelkesen, de aztán csúszott, július közepére, aztán végére, augusztus közepére, aztán végére, és így tovább, míg aztán november, december környékén egyszer csak az az üzenet várt a könyv oldalán, hogy a könyv nem kapható.

Mi? Egyik nap még előrendelhető státusz, a következő napon meg elfogyott? Hogy is van ez? Beírtam a Libri könyvkereső szolgáltatásába, már nem is azért, hogy megvegyem, arról nagyjából már lemondtam, hanem, hogy milyen választ kapok. Meg is jött néhány napja, miszerint ez a könyv egyik partnerüknél sincs. :O

Ma ránéztem a rendeléseim menüpontra, még mindig ott van az előrendelős státuszban (ez hogy lehet?), de a könyv adatlapján - micsoda meglepetés! - a következő szöveg várt: rendelhető, utolsó példányok! Ja, és teljes áron, ill. a netes 5% kedvezménnyel, nem az előrendelős hússzal.

Fel nem foghatom, mi miért van ebben az ügyben. Azt hiszem, kénytelen leszek megrendelni a kiadó honlapjáról, ha el akarom olvasni, a kiadói 30% kedvezménnyel, és a postaköltséggel együtt csak egy kicsivel lesz drágább, mint a könyv teljes ára.

Update: Tegnap végül megrendeltem az 5%-os libris netes árral, gondolván, még mindig olcsóbb, mint a kiadónál a postaköltséggel növelt ár, és még este meg is kaptam az értesítőt, hogy átvehetem. Mikor ma elmentem érte, a 20%-os előrendelős áron kaptam meg, és állítólag ez az egy példány volt belőle.

A dolog most már felettébb rejtélyes, és tartok tőle, nem fogom megtudni az igazat. :D (Ezek után már csak remélni tudom, hogy a könyv tényleg jó... ;))