Rowling-Tiffany-Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

(Vajon miért hittem hónapokig, hogy ez egy musical? :D)

Vigyázat! Ezúttal nem tudok úgy írni a gondolataimról, érzéseimről, hogy nem utalok egyes cselekményelemekre. Ha semmit, de igazán semmit sem szeretnél tudni a könyvről, ne olvasd el ezt a bejegyzést!

Új Harry Potter, persze, hogy kellett! Vajon azt kaptam tőle, amit vártam? Igen is, meg nem is. És ez jó is meg rossz is. 

Tudtam, mire számítsak. Tudtam, mit jelent a színházi próba szövegkönyve kifejezés. Nagyjából azt, hogy ez egy színdarab, de mivel a próba szövegkönyve, lehet, hogy az előadás picit más. Komolyan, nem értem azokat, akik kiakadtak, mert azt hitték, ez is egy regény. Vagy azokat, akik tudták, hogy nem regény, de kiakadtak azon, hogy nincs benne leírás. Nálunk a középiskolákban sok színdarab szerepel a kötelezők között. Shakespeare, Moliere, Csehov, Beckett, Ibsen, Goethe (Faust), Örkény (Tóték), hogy csak néhányat említsek. Aki egy középiskoláig eljutott, annak már legalább hallania kellett arról, hogy mi egy színdarab. De gondolom, ez más országokban is így van.

A könyvet egy délután és este olvastam el (tegnap), ami részben köszönhető annak, hogy színdarab, és nincs tele leírásokkal, csak párbeszéddel, és pár utasítás szerepel még benne mindössze. De annak is, hogy tudni akartam, mi lesz ennek az egésznek a vége. Nem állíthatom, hogy azonnal beszippantott a világ, az első felvonás végén egy picit csalódottan tettem félre pár órára, de mikor este újra kézbe vettem, már nem így éreztem. Újra ott voltam az ismerős világban, boldogan merültem el újra az ismerős helyszínekben, találkoztam újra az ismerős szereplőkkel, még ha csak ilyen rövid időre is.

Amúgy elolvasva szöveget, nem igazán értem, ki az elátkozott gyermek. Albus vagy Delphi? Netán valaki más?

Nos, a történetbe ugyanott térünk vissza, mint ahol a Halál ereklyéi végén otthagytuk, Harry, Ron és Hermione gyerekei a Roxfortba készülnek. 

Harry, amikor két roxforti igazgatóról nevezte el a fiát, hatalmas súlyt is helyezett rá. Hamarosan megtudjuk, hogy Albust nyomasztja az apja kiléte, gyűlöli, hogy az árnyékában kell élnie, gyűlöli az apját érő közfigyelmet. Albus és Harry nincsenek túl jóban. Nem tudom, ki hogy látja, a darab azt akarta sugallni, hogy Harry nem érti meg a fiát, és talán van is ebben valami, ugyanakkor én úgy láttam, hogy Harry nagyon kedvesen és türelmesen viszonyul a fiához, akinek viszont semmi sem jó. Harry a feje tetejére is állhatna, akkor sem tudna a fia kedvére tenni, hiszen mennyivel könnyebb valaki mást hibáztatni a bajainkért, nem? Jó, mond olyanokat a fiának, amiket nem kellene, de az vesse rá az első követ, aki még nem követett el ilyen hibát a gyerekével. Emellett meg persze, Albus kamaszodik, és közeledik ahhoz a korhoz, mikor a szülő az első számú közellenség. Emiatt volt egy picit csalódás az első felvonás, mert inkább volt családi dráma, mint a varázsvilágban játszódó történet.

Most először jutott eszembe, hogy talán nem is akkora baj, hogy Rowling nem akar több HP-könyvet írni. Nem akarom Harryt a papírmunkával bajlódó, dolgozó emberként látni, aki a gyerekeivel veszekszik, és Ginnyvel arról beszélget, hogy mi legyen a vacsora. Ez a varázsvilág, a Roxfort, Hagrid, McGalagony, a Tiltott Rengeteg, a kentaurok, stb., és nem valami Csehov-dráma, ami arról szól, hogy bemenjenek-e a városba vagy sem. (Kicsit talán sarkítok, de remélem, érthető, mire akarok kilyukadni.)

A történettel itt-ott voltak bajaim, ez az egész Delphi-dolog fura volt, nem igazán tudtam eldönteni, hogy jó ötlet-e vagy borzalmas, ezért inkább úgy döntöttem, sodródom az árral, és elfogadom. 

SPOILER!!!! Bár belegondolni abba, hogy Bellatrix és Voldemort... Az egyértelmű volt számomra a könyvekből, hogy Bellatrix szerelmes Voldemortba a maga torz módján, de hogy a nagyúr ezt bármilyen szinten is viszonozta volna, akár csak puszta testiség formájában, hát nem is tudom... És ott volt még Bellatrix férje, Rodolphus, ő hogy kerül ebbe az egész képbe? - SPOILER VÉGE!!!!

Aztán olvastam egy cikket, hogy Albus és Scorpius (Draco Malfoy fia) homoszexuálisak lennének. Amellett, hogy borzasztóan elegem van az ún. politikai korrektségből, ami miatt minden egyes könyvben, sorozatban és filmben kell lennie legalább egy melegnek, zsidónak, ázsiainak, és feketének, amiből olyan marhaságok sülnek ki, mint egy új Rómeó és Júlia feldolgozás, amiben két pár van, de a két nő és a két férfi szerelmes egymásba (Uram, miért?), szerintem teljesen alaptalan. Vannak ugyan apróságok, amik akár ennek a jelei is lehetnének, de nem feltétlenül. Pl. - horribile dictu! - megölelik egymást. És ha két fiú megöleli egymást, csakis melegek lehetnek, nem? Vagy hogy mennyire mélységesen szeretik egymást. Mert barátok nem szerethetik egymást ilyen mélyen, nem lehetnek ilyen hűséges barátai egymásnak, muszáj szerelmeseknek lenniük. Nem az a bajom, hogy netán tényleg azok lennének (bár én kizártnak tartom, és nagyot néznék, ha kiderülne, hogy mégis melegek), hanem a belemagyarázás.

Amos Digory volt még, akit nem értettem. Nem hiszem, hogy van szörnyűbb annál, mint mikor valaki elveszti a gyerekét, de több mint 20 évvel a halála után még mindig nem tudott túllépni rajta, legalább egy bizonyos szinten. Önzőnek is éreztem a kívánságát, de erről végül is kiderült, hogy nem minden az, aminek látszik.

Szerkesztésileg egy gondom volt, hogy a Trimágus Tusa éve hol 1994, hol 1995. Örültem, hogy a fordító Tóth Tamás maradt.

Noha végül csodálatos kalandnak bizonyult ez a könyv, a legjobb lenne mégis színpadon látni. Volt pár olyan utasítás, amit nagyon szeretnék látni, hogy hogyan sikerült megvalósítani, annyira nehéznek tűnik megoldani. Talán majd egyszer...

Minden hibájával együtt nem adhatok rá más pontot:

10/10