Sorozat (nem?) ajánló: Utálatos karácsony (Odio il Natale - I hate Christmas)

Régen írtam már ebbe a topikba, pedig annyi sorozatot nézek, mint égen a csillag. Talán épp ez a baj. Még a jók sem maradnak meg különösebben a fejemben, nemhogy a rosszabbak. Ez a sorozat, bár korántsem lett kedvencem, de megmozdított bennem valamit.

Ez a norvég (?) Új barát karácsonyra olasz változata, amit már nézni akartam, de még mindig nincs szinkronja, ennek viszont van, ezért esett erre a választásom. Állítólag a történet egy az egyben ugyanaz, jelenetek, párbeszédek ugyanazok, ezért ilyen szempontból nem sokat veszthettem. Ill. annyi, hogy a norvég sorozatnak már két évada van, ennek egy.

Azt sem igazán értettem, hogy akkor most hol is játszódik a sorozat, Velencében vagy Chioggiában, mert mindkét helységnév szerepel a szövegben, de a lényeg, hogy valami lagúnás helyen. 

A történet szerint Giannát folyamatosan piszkálja a családja, hogy miért nincs barátja, jó, inkább csak az anyja meg a nővére, és a családi vacsorákon a testvére ikrei között kell ülnie, mert majd akkor ülhet a felnőttek közé, ha lesz pasija. Ami nettó szemétség. Mintha egy nőt az határozna meg (2022-ben), hogy van-e férfi az életében. Ennek a szemléletnek tényleg sosem lesz vége?

Nos, érthető módon Giannának elege lesz ebből, és hirtelen ötlettől vezérelve azt mondja egy családi vacsorán, hogy van pasija, akit el is fog hozni a karácsonyi vacsorára. Ezzel megkezdődik a pasikeresés, csetlés-botlás stb.

Bár úgy gondolom, ezt a sorozatot elsősorban vígjátéknak szánták, nem tudtam mindenhol felhőtlenül nevetni rajta. Eleve már az alapfelvetés számomra nem vicces, aztán meg a már kapcsolatban élőkről sorban derül ki, hogy nagyon nem tökéletes az a kapcsolat, akkor meg milyen alapon piszkálják Giannát? Jó, ezt is értem, mint dramaturgiai húzást, de ettől még bosszantott. Emellett a rendelkezésére álló 24 nap alatt (dec. 1-jén teszi a meggondolatlan kijelentést) annyi pasival találkozik, amennyivel előtte évekig nem, no, persze, értem én, hogy másképp nem lett volna sok értelme az egész sorozatnak.

Azért nem kell megijedni, a sorozat nem veszi túl komolyan magát, ha valaki könnyed, helyenként vicces sorozatot keres, akkor jó helyen jár. Van egy-két elég idegesítő szereplő, pl. a lány anyja, aki folyton piszkálja a lányát, hogy nincs pasija, pedig jobb lenne, ha pont ő nagyokat hallgatna, de vannak igazán kedvesek, szimpatikusak is, pl. a takarító vagy Gianna orvos kollégája, nem beszélve a láncdohányos öreg hölgyről, akinek elfelejtettem a nevét.

Tetszett az 1. évad lezárása is, a pici függővéggel. Az eredeti, norvég sorozatnak már van 2. évada, remélem, idén karácsony előtt már ennek is lesz.

Évértékelő 2022

2022 sem volt ihajcsuhaj az életemben, semmilyen szempontból sem. Egészségileg, lelkileg is sokat romlottam, a családi dolgokról meg a munkáról ne is beszéljünk, és még valamikor tavaly nyáron elhatároztam, hogy az idei év nagy változásokat fog hozni. Az ilyen nagy elhatározások gyakran végződnek kudarccal, de ma is ugyanolyan elszánt vagyok, mint voltam fél éve.

Megint egy év, ami nem szólt az olvasásról, 24 könyvvel zártam az évet. Ez 7253 oldalt jelentett, a leghosszabb a Különleges hölgyek európai utazásai volt 894 oldallal, a legrövidebb a Klasszikus zenemesék: Csipkerózsika volt 24 oldallal (ez egyébként a kisebbik "unokának" ment karácsonyra, csak előtte kiolvastam, és élveztem, hogy nyomkodni lehet az oldalakat, és felhangzik a zene. :D) Amúgy az ilyen kis gyerekkönyveket korábban nem szoktam beleszámolni, de elolvastam, nem? Akkor? :D

Valamiért én a hangoskönyveket, hangjátékokat nem sorolom az elolvasott könyvekhez, mert nem szorosan véve olvasás, pedig nem is egy volt. Újra meghallgattam a Tüskevárt és a Téli bereket (berket? de fura ez így!), és az audiodrama.hu-n található hangjátékokat.

Az idén nem volt félbehagyásom, és elnézve az értékeléseimet, a jórésze 4-5 csillag volt. Négy 3 csillagos volt köztük. Az Éjfél könyvtár alapötlete jó volt, de a kivitelezés gyenge, A könyvsétáltatótól sokkal többet vártam, a Black Coffeet franciául olvastam, bár sajnos, rá kellett ébrednem, hogy a francia tudásom kevés volt ehhez, ezért inkább csak a szavakat olvastam egymás után, az értelmük nem igazán állt össze. Legalább azt megértettem, hogy ki volt a gyilkos. :D A Lokit meg hagyjuk.

Szerencsére tudtam kedvenceket avatni. A dobogó felső fokán A világ legnagyobb könyvesháza áll, és remélem, lesz még magyarul könyve a szerzőnek, szorosan mögötte A szökés az Alcatrazból, ami a Könyvvadászok 3. része, és egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy elvileg nem lesz több rész. A 3. helyre A hullaházi skandalumot teszem, ami épp olyan jó volt, mint a korábbi Ambrózyk, egyben az utolsó is, mivel Böszörményi Gyula sajnos meghalt.

Volt néhány, amikre 4 csillagot adtam, de nyögvenyelősen haladtam velük, csak azért lett 4, mert a végük felhúzta. Ilyen volt a Télkovács és a The Whispering Skull - ez egyben az év egyetlen angol nyelvű olvasmánya is. Ez a Lockwood és társa sorozat 2. része, amiből magyarul csak egy rész jelent meg. Nemsokára kezdődik a Netflixen az 1. könyvből (A sikító lépcső esete) készült sorozat, titokban reménykedem, hogy talán ez majd lehetővé teszi, hogy a könyvsorozat is folytatódjon magyarul. A Télkovács (Sajogi Stefánia 3.) meg egyszerűen nem állt össze, nevek, események szerepeltek, amikről azt se tudtam, micsodák, kicsodák, és olvasás közben elgondolkodtam, hogy nem jó sorrendben olvasom a könyveket, vagy mi? De a végére végül összeállt a kép.

A Szűts Mara házasságát azért olvastam el, mert anyukámat Szűcs Máriának hívták, és egy csomószor hallottam annak idején emlegetni a könyvet/filmet, és mikor megláttam, hogy idén újra kiadják, elolvastam. Mekkora csalódás volt, mikor kiderült, hogy a Mara az Mariann... A könyv szerintem sajnos nem állta ki az idő próbáját, nem igazán tudtam élvezni, és a szerelmi háromszög-féleség meg a romantikus könyvekre jellemző kavarás-félreértés is zavart. Úgy látszik, ezt sem a modern könyvekben találták ki. Na, többek között ezért nem szeretek romantikust olvasni.

Sorozatok:

Michelle Harrison Egy csipetnyi mágia-sorozatából (trilógiájából?) eddig két rész jelent meg, az Egy csipetnyi mágia és az Egy leheletnyi boszorkányság. Elég sötét tónusú sorozat, de amit azért átjár a 3 lánytestvér egymás iránti szeretetet, törődése, felelőssége - és egy csipetnyi mágia. Remélem, a 3. rész is hamarosan megjelenik.

A St. Mary krónikákat is folytattam a 4. résszel, nem is tudom, miért nem olvasok több részt egy évben, mikor annyira jó, és már magyarul is megjelent vagy 7 rész.

Sorozat része volt a Télkovács is és a Különleges hölgyek európai utazása is. Előbbiből már van magyarul új kötet, utóbbit remélem, az idén folytatják.

Elle Cosimano Finley Donovan-sorozatából két rész is megjelent tavaly, az első rész nem annyira jött be, a második annál jobban, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik, és elvileg zárul is a történet.

Harry Potter

2022-ben végre megjelent az 5. illusztrált kötet, sajnos utoljára Jim Kay munkája, hogy ki lesz a 6-7. rész illusztrátora (lesz-e egyáltalán), azt még nem tudni. Gyönyörű ez a kötet is, bár igen borsos ára van, de az összegyűjtött libris pontjaimból sikerült kb. 10 ezer forintra csökkentenem.

No, de azért a könyveken túl is van világ, számtalan sorozatot/filmet néztem meg, ezek közül nehen tudnék kiemelni igazán jókat, bár volt sok elég jó. Pl. Wednesday, Daniel Spellbound... és most hirtelen nem is jut több eszembe. No, de ezekről nem vezetek listát, nem úgy, mint a könyvekről.

Emellett folytatom az utamat a környezetvédelem útján, egyre több mindent cserélek le környezetbarát verzióra, megismerkedtem a Cleanne termékeivel, amiktől a környezet védelme és a hatékonyság mellett még az emberbarátságot is vártam, vagyis hogy megszűnnek vagy csillapodnak az allergiáim, a téli ekcémám. Ez vegyes eredménnyel zárult, majd szeretnék erről egy külön posztot írni. Alapjában véve a tapasztalataim inkább jók.

A munkában úgy érzem, megrekedtem, a fordítás már nem okoz akkora örömet, és persze, könnyű lenne azt mondani, hogy akkor abba kell hagyni, de a pénz nagy úr. A könytárosi munkám iránt sem lelkesedem annyira, mint mikor kezdtem 7 éve, úgy érzem, a diákokat egyre kevésbé érdekli az olvasás, és a könyvtárt leginkább gyerekmegőrzőnek tekintik, ahová be lehet ülni lyukasórán, és nyomkodni a telefont vagy társasozni, kártyázni. Nincs ezzel önmagában baj, de ha megreked ezen a szinten, az már baj. Persze, én is hibás vagyok, már nem foglalkozom olyan lelkesen ezzel a munkával, mint eddig. Igaz, rám meg a diákok, sőt, a tanárok közönye hat negatívan, ami aztán egy ördögi körhöz vezet.

Tervek, célok

Az elmúlt pár év megmutatta, hogy tervezni nem nagyon lehet, az élet majd úgyis felülírja. De van egy nagy magánéleti tervem, amire szeptemberig adtam időt magamnak, erről babonából nem szeretnék beszélni, de ha megvalósul, beszámolok róla.

Szeretnék testileg-lelkileg is gyógyulni, ezekhez keresem az utakat, pl. torna, relaxáció formájában.

Ami a tavalyi év olvasási tanulsága volt, hogy ha eltalálom, mit olvassak, képes vagyok figyelni, és viszonylag gyorsan olvasni.

Néhány napja elkezdtem felvinni a korábbi olvasásaimat Goodreadsre, visszamenőleg 1986-tól, amikor vezetni kezdtem az olvasásaimat egy füzetbe. Hú, még csak 1988-nál tartok, ebben a tempóban a 2023-as év rá fog menni. :D Sok könyv sajnos nincs fent GR-en, úgyhogy ezek kimaradtak-kimaradnak. Igaz, lehet kérni, hogy vegyenek fel könyveket az adatbázisba, de valahogy nincs kedvem annyi és olyan régi könyv felvitelét kérni.

Ami eddig látszik, hogy sokkal gyorsabban olvastam, akár egy nap alatt is kiolvastam rövidebb könyveket, volt, hogy kettőt is egy nap alatt, de nem volt jellemző, hogy egy könyv kiolvasása után azonnal új könyvbe fogtam volna, néha 1-2 hét is eltelt 2 könyv között. Ugyanakkor ekkor jártam főiskolára (1986-90 között), levelezőn, ezért munka és tanulás mellett nem maradt sok időm nem főiskolai kötelezőket olvasni. Ehhez képest még így is sokkal többet és gyorsabban olvastam, mint mostanában. Visszaemlékezve és összehasonlítva a mai életemmel, nem is tudtam, milyen boldog életem volt. Azt hiszem, ezt mindig utólag látja meg az ember.

Színház a füleidnek - audiodrama.hu

A kedvenc szinkronszínészem, Széles Tamás és barátja, Androczky Gabriel indítottak egy honlapot a fenti címmel, amelyen az általuk készített hangjátékok szerepelnek. Néhány hete bukkantam rá, azóta már meghallgattam az eddig felkerült műveket. Ezekről szeretnék most írni. Tamás adja elő a műveket, Gabriel pedig a hangszerelésért, zenéért felelős. Egyébként javaslom, hogy hallgassátok meg az alkotásokhoz készült ajánlókat is a YouTube-on.

Gyerekkorom óta szeretem a hangjátékokat (nem azonos a hangoskönyvvel), amit rádióban hallgattam, ha több részes volt, várhattam egy hetet a következő részre, és ha elfelejtettem, akkor lemaradtam róla, szóval észnél kellett lenni. 

Arany János: Toldi estéje

Miután SzT (bocsánat a rövidítésért!) a Toldi-sorozat és a film (ezt még sajnos, nem láttam) narrátora, egyben az összes szereplő hangja is, adott volt feldolgoznia a Toldi estéjét is. Két részre bontanám a véleményemet, az élményt, mint hangjáték, és mint irodalmi mű.

Az előadásra magára szinte csak jót mondhatok, SzT a tőle megszokott színvonalon adja elő a művet, nagyon jók a hangok, külön tetszettek a háttérhangok, és a két gúnydalocskán jót mulattam. Egy dolog nem tetszett, az olasz vitéz, mert inkább gondoltam volna mondjuk, svédnek, mint olasznak. Meglehet, bennem van a hiba, de előjött belőlem a nyelvész, ugyanis az olasz nyelvnek elég hasonló a hangzókészlete, mint a magyarnak, ezért egy olasz szinte akcentus nélkül meg tud tanulni magyarul, így aztán nekem nem jött be az akcentus, ahogy SzT képzelte az olaszt. De ezen kívül tényleg nem tudok mondani semmi rosszat. Ami még nagyon tetszett, az az öreg Bence volt.

A részek előtt felhangzó zene engem A mandalóri zenéjére emlékeztetett egy kicsit, de ez nem zavart, sőt, szeretem azt a zenét. :) Nagyon jó, hogy nemcsak egy szimpla felolvasást kapunk, hanem olyan, mintha színházban lennénk, csak épp nem látjuk, ami a színpadon történik.

Magáról a műről az jutott eszembe, hogy Arany elég szánalmas sorsot szánt az öreg Toldinak. Nem sokra emlékeztem az alkotásból, kb. csak annyira, hogy Toldi öreg, itt is van egy vitéz, akit le kell győzni, aztán meghal. Így aztán eléggé meglepett, hogy a mű jelentős részét Miklós dühöngése és morgása tölti ki. Annak idején sajnáltam, hogy Arany a Toldi utóhangjában egy sorral elvágta Miklóst a házasélet boldogságától, de most meghallgatva a Toldi estéjét, azon járt az agyam, hogy nem mindenkinek való a család, talán mindenkinek jobb volt, hogy nem nősült meg. Mondom ezt úgy, hogy a Toldi szerelméből még ennyire sem emlékszem, nem tudom, min is bukott meg a nász. Na, és a befejezés, hogy Toldi felhúzza magát a gúnydalon, agyvérzést kap, amibe belehal? Legalább méltóságteljes halála lett volna. Bizonyára ki lehetne emelni egy csomó ennél irodalmibb részt, de úgy látszik, nem vagyok elég magasröptű. Engem ezek foglalkoztattak hallgatás közben.

Petőfi Sándor: János vitéz

Gyerekkorom egyik kedvence, annyiszor olvasták fel a szüleim, hogy megtanultam az első két részt. Csak ismételni tudnám magam, hogy milyen jó volt az előadás meg a hangszerelés, ez egyébként mindegyik műről elmondható.

Itt is volt azért egy apró mozzanat, ami nem tetszett, Jancsi és Iluska elválása. Valahogy parodisztikusnak éreztem, nem tudom, mennyire volt ez esetleg tudatos, nem hinném, de mégis ez jött le nekem.

Hallgatás közben egy dolog ütött szíven kicsit a műben. Jancsi magával visz egy rózsaszálat Iluska sírjáról, és ahogy megy az idő, már nem fájdalmat érez, mikor ránéz, hanem valami édességet. És bár szerintem legalább ötvenszer olvastam, most mégis azt éreztem, hogy Jancsi elfelejti Iluskát, pedig tudom, hogy nem így van. A normális épp az lenne, hogy a gyász megszelidüljön az idővel, és a gyászoló fél képes legyen továbblépni, vagyis semmi rossz sincs abban, amit Jancsi érez, de nekem mégis rosszulesett, bármilyen hülyén is hangozhat ez. Érdekes lenne megvizsgálni, miért, de ennek a posztnak ez nem témája.

Mindszentyeia

Nos, ezt maga SzT írta, és már érdekelt egy ideje a darab, de Szolnokon adták elő, így nem sok esélyem volt megnézni, ezért ezt a művet különösen nagy érdeklődéssel vártam.

Az ajánlóban elhangzik, hogy kb. senki sem tudja rendesen kiejteni a címet. Nem mondom, először én is néztem egy kicsit, hogy mi ez, de aztán beindult az elemző agyam (ha valamit nem értek, részekre bontom, nemcsak egy szót, hanem mondatokat is, a fordításnál is szoktam alkalmazni, ha sehogy sem jön össze egy mondat értelme), és rögtön rájöttem, hogy Mindszenty, akiről a darab szól + eia, ami meg nyilván az Odüsszeiából jön. Csodálkozom, hogy másnak nem esett le.

Még talán nyáron láttam egy riportot SzT-vel, amiben elmondta, hogy írogat, többek között ezt a darabot is, hatodfeles jambusban. ÍroGAT, értitek? Azt mondta ez a drága ember, hogy ő csak megíroGATott egy egész monoeposzt hatodfeles jambusban, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.

Gyönyörű a darab, nagyon szép a szövege, hallgatás közben el-elámultam egyik-másik kifejezésen. A történet maga már kevésbé tudott lekötni, sajnos, bár voltak részei, amik megfogtak. Nem hiszem, hogy ez magának a darabnak a hibája lenne, inkább az enyém. Természetesen erős érzelmeket tudott kiváltani belőlem Mindszenty szenvedése a nyilasok, aztán a kommunisták uralma alatt, és érdekesek voltak a múltba visszarévedései is (vajon mennyi kutatómunka kellhetett ehhez?), de valahogy nem tudtam átélni, miért olyan borzasztó, hogy a pápa gyakorlatilag kirúgta az esztergomi érseki székből, még úgy sem, hogy az ellenkezőjét ígérte neki. Ha jól emlékszem, Mindszenty akkor Bécsben élt, és nem is nagyon szándékozott visszajönni Mo-ra (vagy nem is jöhetett vissza?). Na, de ehhez talán több háttértudás kellene, ami nekem nincs.

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

Be kell vallanom, ez tetszett legkevésbé. Nehéz a szövege (pedig nem most hallom először), és nem segített, hogy végig valamilyen tájszólásban hangzott el. Nekem ez ugyanis teljesen elterelte a figyelmemet magáról a műről, mert közben azon járt az eszem, hogy ez meg milyen akcentus, sváb vagy salgótarjáni? Kicsit szégyellem magam ezért a véleményért, de ez van.

Júdás

Viszont akkor jöjjön az eddig feltett művek közül az abszolút kedvencem. Ezt is SzT írta (írogatta...), és hát egyszerűen zseniális! Ritkán mondok ilyet, kevés alkotás tudja ezt kiváltani belőlem, ennek sikerült. Az ajánló szerint legyünk nyíltak, és eleve nyílt lehetek (:D), de fel sem merült bennem, hogy meg kellene botránkoznom.

Tökéletes volt az egész, a mondanivalójával, az előadásmóddal, a zenékkel, a dalokkal. Júdást én jó ideje nem látom már csak Jézus elárulójának. Az alakja időről időre elém kerül, és a különböző értelmezések árnyalják a róla alkotott képemet. Kezdődött a Jézus Krisztus szupersztárral, folytatódott Sőtér István Júdás c. drámájával, kicsit szó került róla a Boris c. sorozat 4. évadában (önreklám, ezt én feliratoztam, és a Disney+-on látható), ahol egy ma elég divatos fordulatot kapott, lehetne vitatkozni rajta, hogy jól tették-e, és most ez. Nem elemezném, mert amennyi minden kavarog most a fejemben, az nem egy mezei blog témája, meg kell hallgatni.

(Kis off. A Sőtér-féle Júdás drámát még valamikor az ősidőkben láttam a veszprémi Petőfi Színházban, akkor Funtek Frigyes volt a címszereplő. Nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, a 80-as években a híres triumvirátus egyik tagja volt, a másik kettő Mácsai Pál és Hirtling István, de FF aztán kiment Franciaországba, és legalábbis az én szemem elől hosszú időre eltűnt. Most rákerestem, mi van vele, és kiderült, hogy úgy tűnik, hazaköltözik. Szerepelt A besúgó c. sorozatban, és most leesett az állam, mert nem ismertem meg. Na, persze azóta eltelt jó pár évtized.)

A. A. Milne: Micimackó

Igazi örömjáték, ahogy mondani szokták. Ez is gyerekori kedvenc, no, és persze, kit nem befolyásol Mikó István és társai szinkronja? Ezért kicsit féltem, hogy nem leszek-e túl kritikus, de szerencsére nem lettem. Az eddigiektől eltérően van egy plusz szereplőnk, Róbert Gidát egy fiú alakítja, a névből ítélve Androczky Gabriel fia lehet, aki aranyosan játszott, de Róbert Gidának nagyon kevés szerepe van az egész könyvben, és ez pont ezért volt most olyan feltűnő, mert külön hangot kapott.

Talán csak képzeltem, de mintha Micimackóban lett volna egy leheletnyi Mikó István, de tényleg nem tudom, hogy nem csak beleképzeltem-e. A legjobban azt hiszem, Malacka tetszett a folytonos kis röfögéseivel, ezen mindig nevetnem kellett.

Tudom, hogy egy rohadt kekec vagyok, de nem bírom megállni, hogy meg ne említsek valamit. Ha már oda van írva, hogy Milne nevének kiejtése "miln", akkor az Alexandert pedig "eligzandörnek" ejtjük brit angolul. De komolyan szégyellem magam, hogy ebbe belekötök, úgyhogy most megyek, és elásom magam egy méter mélyre.

Méltatlanul kevés szó esett Androczky Gabrielről (nem bírom megszokni, hogy nincs ékezet, de Fr-országban született, gondolom, ezért - noha a franciáknál vannak ékezetes betűk, igaz, az én nevemet sem bírták soha rendesen leírni), pedig a hangszerelés, a zenék - és még ki tudja, mi mindent köszönhetünk neki - nélkül nem lenne teljes az élmény. Hogy magam felé hajoljon a kezem, kicsit olyan ez, mint a fordítóknál, nélkülünk nem lenne film, sorozat, de mégis legtöbbször akkor említenek meg bennünket, ha nem tetszik, amit írtunk, ezért én most nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani neki a munkájáért.

Igazán jó, hogy van ez az oldal, és kíváncsian várom a következő műveket. A Harry Pottert imádnám ebben az előadásban, de nyilván ez jogdíj kérdése (is), sok reményt nem fűzök hozzá, de mondjuk, egy kis Rejtő Jenő? Ő már nem jogdíjas. (Ehhem, ehhem.)

A fordításokról

Tettem már rá itt-ott utalásokat, de ha még nem lenne mindenkinek világos, két munkám van, egy gimiben vagyok könyvtáros, és mellékállásban fordítok. Méghozzá feliratokat, hangalámondásokat, és mostanában volt egy kis kikacsintásom a szinkron felé, egész pontosan 3 film, ami egyelőre nem folytatódott. Nem miattam, szimplán nem volt rá több felkérés. Még lehet.

Mostanában néha újraolvasom a korábbi bejegyzéseimet, köztük a feliratozásról szólókat is, és hát, be kell vallanom, azóta elég sok mindent másképp látok, jobban belelátok a dolgokba, ill. egyszerűen csak mások a megbízóktól jövő elvárások.

2010-ben kezdtem hobbi-feliratozóként, és 2012-ben kezdtem hivatalosan feliratokat készíteni, 2016-ban hangalámondásokat, néhány éve írtam pár szinkront rövid kis (5-10 perces) mesékhez, de azokat nem tekintem igazi tapasztalatnak, jóformán inkább csak lefordítottam a szöveget, és idén, ugye, a 3 fent említett film, amit már "élesben" csináltam, minden követelményével együtt. (Hogy hogy sikerült, az más kérdés.)

Annak idején hobbifordítóként a jók közé soroltak (nem én mondom magam annak), sok dicséretet kaptam, volt néző, aki kimondottan azt mondta, ha én fordítok valamit, azt megnézi, mert tuti jó lesz. Ezért aztán  - utólag visszanézve - meglehetős naivitással kezdtem a hivatalos fordítói karrierbe. Nem mondom, hogy beképzeltséggel, hogy én milyen rohadt jó fordító vagyok, de némi - remélhetőleg egészséges - önbizalommal, hogy fog ez nekem menni. Hát értek és érnek meglepetések.

Hobbifordítóként én választottam ki, hogy mit szeretnék feliratozni, és annyi időm volt, amennyit csak akartam, nem volt valódi határidő, ha valami nem vált be, félbehagyhattam. És ami nagyon fontos, volt pozitív visszajelzés. No, ez hivatalos fordítóként gyakorlatilag nincs. A megbízók maguktól igen ritkán adnak visszajelzést, ha kérsz, akkor esetleg elintézik pár semleges mondattal, vagy azzal, hogy ha baj van, úgyis szólnak. De könyörgöm, nem elég a hibákért szólni! Mindenkinek szüksége van pozitív visszajelzésre is ahhoz, hogy jó munkát végezhessen, neadjisten időnként dicséretre.

Manapság rengeteget olvasni arról, hogy a fordítók milyen ócska munkát végeznek. Nyilatkoznak a színészek, a rendezők, a nézők, hogy így a fordító, meg úgy a fordító, néha igencsak kemény stílusban. Mint mindig, az éremnek itt is két oldala van.

Az egyik érv, hogy a fordítók kevés pénzt kapnak. Ebben sok igazság van. Mondják, akik régebb óta vannak a szakmában, hogy kb. évtizedek óta nem nőttek a percdíjak. Én 10 éve kemény 300 Ft/filmperc díjjal kezdtem, és most is van cég, aki 500 Ft-ot ajánl szinkronért. Az árak közben nem ennyivel mentek fel.

Sokan, akik csak tehetik, elmennek külföldi céghez feliratozni. Valóban úgy tűnik, hogy ott jobb a fizetség, 3-4 dollárt meg lehet keresni egy perccel, és - főleg a mostani dollárárfolyam mellett - könnyen kiszámítható, hogy ez akár 3-4-szerese lehet a magyar áraknak. Én is dolgozom egy ideje külföldi cégnek, és valóban van időszak, amikor egész jól lehet keresni, ám, mint mindennek, ennek is ára van.

Már a bekerülés sem egyszerű, szinte mindenhol kérnek próbamunkát, van, ahol kifizetik, van, ahol nem. Ha szerencséd van, megnézheted az eredményét, és ha elutasítottak, legalább tudsz reklamálni. Nekem volt egy ilyen cég, ahol nem sikerült a próbám, elkértem a javítást, és megírtam, hogy hol nem értek vele egyet. Visszaírtak, hogy köszönik szépen, utánanéznek, na, azóta is nézik. Egy másik cég pedig azt írta vissza, hogy nem sikerült, de a javítást nem nézhetem meg, és soha többé az életben nem próbálkozhatok náluk. Van cég, ahol 3 órád van a próbára, ha annyi idő alatt nem végzel, ha mondjuk, közben elmegy a net, ha később rájössz, hogy javítanál valamit, akkor így jártál, elbuktad.

Gondolom, nem kell mondanom, hogy milyen rosszat tesz az ilyen az ember önbizalmának. Főleg, hogy egy másik cégnél írt próbára meg az jön vissza, hogy nagyon jól sikerült, és megdicsérnek. Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy az elutasítások hátterében valami más lapul, hiszen én ugyanaz az ember vagyok, ugyanúgy igyekeztem a legjobb tudásomat adni mindegyik próbánál, akkor most mi van?

Egy magyar cégnél - ha normális a cég - megvan az esély, hogy személyre szabottabb bánásmódban részesülsz. Ha jól dolgozol, megjegyeznek, és legközelebb is téged kérnek fel. És igaz, kevesebbet fizetnek, de azt - jó esetben - viszonylag gyorsan és pontosan. Van magyar cég, ahol 3-án leadom a számlát, és 10-én kifizetik, máshol meg 5-én adom le a számlát, és 20-án kifizetik.

Ehhez a képest a külföldi cégeknél eddig mindig azt éreztem, kivétel nélkül, hogy úgy bánnak velünk, mint a futószalagon érkező áruval. Semmi személyre szabottság, egyik nap még van munkád, másnap nincs. Nem tudni, milyen meggondolásból. Néha köremail jön, hogy ezek a munkák vannak, ki kér belőle. Ha jelentkezel rá, sincs semmi garancia, hogy megkapod. Van cég, ahol - én úgy hívom - körök vannak, mint Dante Poklában, és ha kiesel a belső körből, egyes munkákat nem fogsz látni. Az, hogy miért estél ki a  belső körből, soha nem fogják elárulni. Azt sem, hogy ha visszakerülsz.

A kifizetés nehézkes, a legtöbb helyen 30-45 napos határidő van, sok helyen össze kell gyűjtened egy hónapot, mire számlázhatsz, van, ahol bizonyos összeg, pl. 250 dollár alatt nem számlázhatsz. Így gyakran előfordul, hogy 2 hónap is eltelik, mire az ember a pénzéhez jut. Ja, igen, és gyakran jellemzó rájuk a késve fizetés, így a 45 napból gyakran lesz 50-55 nap, és bár velem nem volt ilyen, de hallottam 70 napra kifizetett számláról is.

Vannak cégek, ahol ún. metricset vezetnek, ebben jegyzik a hibáidat, és ha elérsz egy bizonyos hibaszámot, akkor repülsz. Ilyen céghez nekem nem sikerült bejutnom, itt még jobb a fizetség, mint a 4 dollár, de még bizonytalanabb, mint máshol.

Biztosan vannak, akik ezt lelkileg jobban viselik, én eléggé belefáradtam ebbe a bánásmódba.

Másik okként szokták meg felhozni a gyenge fordításokra, hogy felhigult a szakma. No, de ennek is megvan a maga előzménye, pl. épp a rossz díjazás. Van egy viszonylag egyszerű megoldás, meg kellene tartani a jó fordítókat, és megbecsülni őket anyagilag és lelkileg is. Ez ilyen-olyan okból gyakran nem megvalósítható.

Ettől függetlenül úgy gondolom, aki elvállalt egy munkát, annak kutya kötelessége ugyanolyan jól megcsinálni 500 Ft-ért is, mint 4 dollárért.

No, és van még egy ok, amiért egy fordítás vagy egy része rossz lesz. Hogy valaki beleszól. A legtöbb helyen van egy ember, akit átnézi a fordítást, magyarul lektornak, angolul QCernek hívják (QC = quality control). Ha szerencsénk van, megtalálja, és kijavítja a hibákat. Ha nincs, akkor hülyeségeket ír bele. Ilyenre is van példa. Szinkron, hangalá estén pedig a stúdió, aki felveszi a szöveget. Nagyon elborzasztó példám nincs, de hallom azért másoktól is, hogy néha olyanokat javítanak bele a szövegbe, hogy csak néznek, és a nekem is volt mindhárom szinkronomnál egy-egy kiejtés, amit önkényesen megváltoztattak, annak ellenére, hogy a kiejtési listába beírtam, hogyan kell ejteni.

Még egy dologról akartam írni. A feliratok szabályairól. Nagyon, de nagyon erős korlátok vannak rá. Meg van szabva, hogy egy sorban hány karakter lehet, hogy mekkora lehet a CPS (karakter/másodperc), hogy lehet-e módosítani az időzítésen vagy sem, lehet-e összevonni és szétvágni táblákat stb.

Van cég, akik nagyon lazák, kb. mindent lehet. Máshol szabad összevonni, szétvágni, de az időzítésen módosítani nem. És van, ahol semmit sem lehet, csak beírni a magyar szöveget. Hogy ez mitől függ, én meg nem mondom. 

Mikor legközeleb szidjátok a fordítót, gondoljatok a fentiekre is. Aztán persze, vannak rossz fordítók is, nem akarok mentegetni senkit. Ugyanakkor mi, fordítók vagyunk a legeslegutolsó hangyák a folyamatban, megbecsülést és az anyagiakat tekintve. Néhány elvetemült rajongótól eltekintve senki sem nézi meg, ki fordított egy adott szöveget. Sokszor esély sincs rá, mert a kereskedelni csatornák le is vágják a filmvégi stáblistát, és már nyomják is be a reklámot, de azért utána lehet járni, ha valakit érdekel. Jó esetben megjegyzik a szinkronhangokat, a rendezőt, de a fordítóról igen ritkán esik szó. Ha igen, annak nagy része pedig panasz, hogy ilyen meg olyan rossz volt, pedig ha tudnátok, hogy néha az ember egyetlen szóval mennyi időt tölt el... Na, ha lesz időm, legközelebb ezzel folytatom.

Mi is van velem mostanában...

A tavalyi év meg az idei sem a blogolásról szólt, kicsit hiányzott, olyan nagyon nem. Sajnos. Ez picit szomorúvá tett, de ez van. Viszont egy ideje fogalmazódik bennem, hogy megint írni kéne, aztán valamiért beléptem, és meglepett, hogy még így is, hogy az idén semmit sem írtam, még így is minden nap látogatják a blogot. :O Az enyém sosem volt nagyon látogatott blog, ezért ez még megdöbbentőbb.

Az elmúlt időben máshová helyeződtek a hangsúlyok, más lett fontos. Az egyik ilyen a környezetvédelem, a másik a kert, a növények. Az olvasás háttérbe szorult, alig köt le könyv. Ehhez képest rengeteg könyvet veszek, ami totál értelmetlenségnek tűnik. A hangsúlyok eltolódását jól mutatja, hogy több kertészeti, kertes csatonát követek, mint könyvest.

Lett két magaságyásom, az egyikben uborkát termesztettem, savanyúságnak, és meglepően jó termés lett, nem számoltam, de kb. 10 üveggel rakhattam el. A másikba görögdinnyét ültettem, szépen virágzott, és már volt rajta egy szem (:D) termés, aztán meglepték a tetvek, és annyi lett neki. Én nem permetezek, főleg nem vegyszerrel, igyekszem természetes módszereket keresni. Az eperpalánták mellé büdöskét, a rózsák mellé sarkantyúkát ültettem. A rózsákról pár nap alatt eltűntek a tetvek, igaz, szegény sarkantyúkák ki is döglöttek, pedig álltólag finom a leleve és a virága, de virágzásig el sem jutott a szerencsétlen.

Na, de állítólag még lehet másodvetést rakni, úgyhogy ültettem még sarkantyúkát, csemegekukorícát, fokhagymát (na, az majd csak jövőre fog teremni) és sárgarépát. Nem tudom, lesz-e belőle valami, majd meglátjuk.

Ez a borzalmas aszályos nyár a kertre is rányomta a bélyegét, az öntözés ellenére is elszáradtak az eprek és a málnabokrok, és kiszáradt az egyik almafánk is. Az őszibarack és a szilvák még a tavasszal tafrinásak lettek, így a gyümölcsöt el is felejthettük szépen. Szegény cseresznyefa meg a moníliát kapta el, kb. felére vissza kellett vágni, termés meg volt úgy egy maroknyi. A diófa termését évek óta gyilkolja a dióburokfúró légy (ezt mondjátok ki gyorsan egymás után tízszer! :D), idén permeteztük, és talán-talán lesz pár ehető szem.

Környezetvédelem. Itt is vannak haladások, de sok helyen akadályba ütközöm. Sokáig biobubiztam, de már nem szeretem annyira, ezért másfelé kezdtem keresgélni. Főleg a mosogatógép-szerrel vannak gondjaim, a biobubist egy darabig nagyon szerettem, de egy idő után opálosak lettek az üvegedények, néha az evőeszközök is. Majd jött a Mosómami pora, az hozzáadagolt citromsav nélkül - nekem - használhatatlan volt. Cleanne mosogatógép gél - opálos üvegedények. Kezdtem az érezni, hogy én ezt feladom, és visszatérek a boltira, nem lebomló és nem csomagolásmentes, de legalább tiszták lesznek az edények. Na, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, ezért némi kutatás után találtam pár öko mosogatógép tablettát, és közülük, ami még árban is elfogadható, a Cif All In One tablettája, ami még öko címkés is, és a tablettákon levő fólia vízben oldóik. Mivel papírdobozban van, még nagyjából csomagolásmentesnek is mondható.

Rövidke évértékelő 2021

Könyves fronton sajnos, nincs sok mesélnivalóm, ez az év nem az olvasásról szólt, hanem rengeteg-rengeteg munkáról, és házfelújításról. Igen, mi is beleugrottunk. Na, arról heteket tudnék mesélni, hogy milyen katasztrofális, a szaki hiány, a csúszó határidők, a nehézkes ügyintézés, és az árak! Az árak! Na, de hagyjuk.

20 könyvet sikerült végül elolvasnom, az utolsót éjfél előtt kb. 10 perccel, és kicsit csaltam, mert sok oldalt csak átfutottam, amúgy untam is.

Az első olvasmány Sarah Addison Allen A varázslat tava volt, és elég semmilyen kis könyv volt a szerző általam olvasott másik két könyvéhez képest.

Az utolsó pedig Maros András: Két-három dán, amitől teljesen mást vártam, a fülszöveg félrevisz, nyomokban tartalmaz humort, de amúgy meg baromi nyomasztó sok helyen.

Nem emlékszem igazán kiemelkedő olvasmányra, de ami tetszett:

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély - szerintem hozta a sorozat színvonalát.

Chris Colbert: A Grimm Warning (A Land of Stories 3. része)  - igazán kár, hogy magyarul a 2. rész után elakadt, pedig olyan jó kis sorozat.

Katherine Arden: A boszorkány éjszakája (Északi erdő 3. rész) - kicsit ugyan sok volt már Vászja szenvedéséből, és inkább 2/3 happy end lett a vége, mint rendes happy end, de elégedett voltam a lezárással, el tudtam fogadni Vászja sorsát.

Robert Galbraith: Zavaros vér (Strike 5. rész) - erős kétségeim voltak a hossza miatt, és úgy egyáltalán nem tudom elfogadni az ezeroldalas könyvek létjogosultságát (:D), de végül kellemesen csalódtam.

Jessica Townsend: Kámforkór - Morrigan Crow nagy dobása  (Morrigan Crow 3.) - a legjobban ez a rész tetszett eddig, szépen fejlődik a sorozat.

Jodi Taylor: Második esély (St. Mary krónikák 3.) - hozta a szokott színvonalat, igazi élmény volt.

Amitől többet vártam:

Betrix Potter összes meséi - nekem túl egyszerű volt, bár szeretem a meséket, és rettentő szájbarágósak néhol. A rajzok nagyon bájosak voltak, szívesen élnék ez alapján arrafelé.

Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala - szerelmi háromszög, sőt, négyszög, vagy hány szög, már nem is emlékszem, ne! :D Azért folytatni fogom, mert a rejtély része izgalmas.

Maurice Leblanc: Arsene Lupin - Az úri betörő - kiskamasz-kamaszkoromban biztosan jobban élveztem volna, most kevés volt. Nem rossz, de kevés.

T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél - egész addig szenvedtem vele, míg rá nem jöttem, hogy a természetfeletti szálnak nincs jelentősége, itt a másság és a fejlődéstörténet a lényeg, utána már tetszett.

J. K. Rowling: A karácsonyi malac - Rowling már nem az én szerzőm. Bár nem volt rossz, de kicsit túltolja a borzalmakat, meg a társadalomkritikát (gyerekkönyvben? minek? :O), sok már. A végére azért megszerettem, és külön tetszett, hogy nem a várható vége lett, de mégis megnyugtató.

"Citromkák":

Nagyon rossz élmény nem volt, de szájhúzogatós igen.

Bram Stoker: Drakula - erről írtam bejegyzést, nem is akarok többet mondani.

Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája - mi volt ez a keszekusza baromság?

Újévi fogadalmam nincs, semmi értelme. :D Majd lesz, ami lesz. :) Nyugodtabb estéket, és több pihenést szeretnék, és hogy valahogy kicserélődjenek az ablakok és lerakódjon a laminált padló a házban, mire hazaérek este. :D Sok esélyt nem látok rá, de hátha. ;)

Bram Stoker: Drakula

Mivel még sosem olvastam, és megjelent ez az újra fordított, teljes terjedelmű változat, gondoltam, remek alkalom lesz pótolni ezen hiányosságomat. Hát, egy jót tudok mondani róla, hogy most már ez is le van tudva.

Unalmas, érdektelen, hosszú oldalakon át semmi sem történik, csak szenvednek. Én is szenvedtem, mire a végére értem. És ez a körülményes stílus! Amennyire szerettem a Frankensteint, annyira nem szerettem ezt.

Ja, és lehet, hogy amikor íródott, ez még félelmetes volt, de ma egy óvodás sem ijedne meg tőle. Nem beszélve arról, hogy a fordulatok kiszámíthatóak. Számomra ez a könyv nem állta ki az idő próbáját.

A fordítást is meg kell említenem. Maga a szöveg nem rossz, bár van közte 1-2 olyan fordulat, amit akkor tuti nem használtak: bedobta a közösbe, rossz húzás volt tőle, de amikor "parasztosan", tájszólásban beszélő, kevésbé művelt ember beszédstílusát akarja érzékeltetni, az bizony nem sikerült jól.  Pl. hazuccság (hazugság), ez különösen irritált. Volt, hogy egész oldalakat ugrottam át emiatt, mert nem bírtam végigolvasni. Mondjuk, nem vesztettem semmit a történetet tekintve.

Sajnálom a rápazarolt időt, bár tanulságnak nem volt rossz.

Ennyi pont csak azért, mert az eleje még érdekelt, egészen addig, hogy mi lesz Lucyval, utána végképp elvesztettem az érdeklődést.

10/4