Júliusi zárás 2026.

Augusztus lett. Meleg van, hőség van, hőkupola, ezzel nem mondok újat, de lassan már ott tartunk, hogy ezen meg sem lepődünk. Attól, hogy megszoknánk, nagyon messze vagyunk, én legalábbis biztosan. És érdekes (?) módon az ebbe beleszületett emberek sem viselik jobban, a 22 éves fiam azt mondta tegnap, úgy érzi, mintha ez a nyár évek óta tartana. Én is. Azon gondolkodtam, hogy mikor is kezdődött ez a klímaváltozás, mert hajlamos vagyok úgy emlékezni rá, hogy csak olyan 20 éve, de annál sokkal több. Még nem voltam férjnél (30 éve vagyok), mikor nyáron dolgoztam egy cégnél, ami olyan közel volt, hogy délben hazajártam ebédelni a szüleimhez, és akkor voltak először olyan nyarak, amikor már volt 36 fok is. Emlékszem, majd elpusztultam, mire hazagyalogoltam meg vissza. Ez már 33-35 éve lehetett? És még mindig nem természetes, hogy intézményekben legyen klíma. Még mindig nem érezzük, hogy ha a fűtés természetes emberi jog, akkor a hűtés is. Hogy 32 fokban nem lehet dolgozni, létezni sem, még akkor sem, ha csak egyhelyben ülsz, és nem csinálsz semmit. 30 fok feletti helyiségekben a szervezet már stresszütemmódban dolgozik, és a túlélésért küzd. (Most ugorjuk át, hogy a brutális hőség miatt felkértek, lehetőleg ne használjuk a klímát 17 és 22 óra között.) 

Szerdán, 5-én hozzák a tankönyeket, és előre rettegek attól, ami az iskolában vár majd. Utána 3-4 munkanap, mire tanulókra lebontva szétosztjuk. Ehhez elvileg (nem csodálkoznék, ha lemondanák) jönnek tanulók segíteni, de aggódom az egészségükért meg a sajátomért is, szívem szerinte elhalasztanám, csakhogy máskor már nem fogom tudni megoldani a nyár folyamán. Bárcsak már túl lennénk rajta!

Folyamatosan igyekszem klímabarátabbá tenni a kertet, sok-sok tervem van a jövőre nézve. Az egyik, hogy elengedem a veteményest. Semmi értelme, esetleg fűszernövényeknek meg tavasszal salátának (bár az meg olyan jól sikerült, hogy már a fülünkön jött ki), minden más csak senyved. Az öntözés macera, sok pénz, az aszály miatt úgyis locsolási tilalom lép életbe minden évben, nincs ennek semmi értelme pár paradicsom miatt. Nem tudom, hogy csinálják azok, akik kilószám gyűjtik be a termést. Át fogok térni az eperre, rezisztens szőlőre, és sok fát, bokrot, virágot szeretnék ültetni, hogy minél kevesebb legyen a fű és minél több legyen az árnyék. A füvet eddig se locsoltuk, eztán se fogjuk, de a legjobb lenne szinte teljesen megszüntetni.

Na, de addig is nézzük a júliust! Mint már írtam, júliusban van a szülinapom, az utolsó öttel kezdődő volt ez, rettentő nehéz felfogni a jövőre 60-at... Régen úgy szerettem a nyarakat, nyári szünet, Balaton, utazások, tenger, kirándulások, szülinap, most meg talán még a télnél is jobban utálom, de legalább ugyanannyira.

Könyvek. Öt könyvvel végeztem júliusban, volt egy, ami még júniusról csúszott át. Sok időm volt olvasni, szabin is vagyok, és egész hónapban egy szem karácsonyi filmet kaptam lefordítani (bizzar volt nézni a hóesést és a kandalló tüzét), ami részben jó, mert tudtam pihenni, és az is kellett már, de anyagilag szívás lesz.

1. Natalja Scserba (csakazértis): Az óratorony (Óramágusok III.)

Nem is tudom, miért vártam 5 évet, hogy folytassam. Izgalmas, fordulatos, egyre jobb a világépítés.

Ami miatt nem 5*, csak 4, hogy borzasztó szerteágazó a történet, és kb. holnapra nem fogok emlékezni rá, és a nevek, amit nem tudok megbocsátani. Vasilisa és társai. A kiadó szerint a szerző kérte így, de miért akarná valaki, hogy az angolos átírás megcsonkítsa az alkotását? Nem értem.

Nagyon látványos film vagy sorozat készülhetne belőle.

2. Madeline Miller: Kirké

Hangoskönyv volt Voizról Dénes Emőke felolvasásában. Teljesen hallgatható, bár kicsit egyhangú.

Sok minden kavarog bennem a felolvasás után. Hogy bár alapjában szomorú könyv, igen, amiket nem szoktam szeretni, de mégis mélyen megragadott. Hogy nagyon lírai volt és megható, de sok helyen unalmas és hosszú, és talán ehhez a kissé egysíkú felolvasás is hozzájárult, de nem biztos. Ugyanakkor meg ez a felolvasás is megerősítette bennem azt a líraiságot, ami a szövegből áradt, szóval talán nem volt akkora baj.

Ez a Kirké más, mint amit eddig tudtunk róla az Odüsszeiából és ezer feldolgozásából. Nyilván az is benne van, de még annyi minden más is. Az elnyomott, lenézett nő, akitől rettegtek a varázshatalma miatt, akit megpróbáltak kihasználni a férfiak, aki valóban sok gonoszságot elkövetett, de az is, aki végül mindenen felülemelkedett, jóvá akarta tenni a hibáit, és jóra vágyott, halandó, békés életre.

Örülök, hogy megismertem ezt a Kirkét.

3. Fehér Klára: Az írnok rubingyűrűje

Hű, de régóta várt ez a könyv az elolvasására! Jobban szeretem Fehér Klára utazós, vicces, érdekes könyveit, meg az ifjúságiakat, de azért a regényeire se mondok nemet.

Ez is egy szomorú könyv, bár párszor azért elmosolyodtam a fanyar humorán. Van egy oldal, ahol hosszan sorolja, mi a szerelem, és ott bőszen találgattam, mi honnan van, de korántsem tudtam mindet.

Azon gondolkodtam, mit is akar mondani ez a könyv. Hogy gonoszak az emberek? Hogy a hatalom mindenkit megszédít? Hogy elégedjünk meg a sorsunkkal és ne akarjunk többet, mert abból csak a baj lesz? Nem tudom, talán mindegyiket vagy egyiket sem.

Nekem azt mondta (többek között), hogy sose legyünk elbizakodottak, hogy a figyeljünk a lányainkra is, ne csak a fiainkra, és jól gondoljuk meg, hogy mit kívánunk, mert még a végén megkapjuk.

A Tom-féle szálat totál nem értettem, nem is értem, miért kellett bele.

4. Natalja Scserba: Az óranév (Óramágusok IV.)

Hát nem vártam 5 évet a folytatásra. :)

Megint nagyon szerteágazó volt a történet, sok szállal, sok szereplővel, ugyanakkor izgalmas is, bár az elején nehezen hangolódtam rá.

Vannak benne sablonok: pl. a gyerekeknek nem árulunk el semmit, hadd menjenek veszélyes kalandokra egyedül! És ez a folytonos fenyítés! Vaszilisszának (igen, csakazértis így írom) simán lekever egyet az apja, mást se tud, csak büntetni, de Rok is behúz az öccsének (?) (már ha Fes az öccse, nem mindig tudom, ki kinek a kicsodája).

Idősebb Norton vagy totál hülye, ha nem látja, hogy a kisebbik lánya milyen veszélyben van (a végére talán rájött), vagy még annál is számítóbb, mint elsőre tűnik. Nem értem, mit akar Elentől (Elena Mortinova, nem Elen Mortinov..), nem hiszem el, hogy nem látja, hogy mennyire gonosz, és hogy a kisebbik lánya (mert az idősebb ikreket bezzeg imádja, vagy úgy tesz) halálára spekulál. Egy 13 éves lányéra!

Vaszilissza szépen érik és fejlődik, egyre bátrabb és ügyesebb. Egyelőre nem sikerült elrontani, ez remélem, így is marad. Fes nagyon érthetetlen, kezdem unni a szélsőségeit, kiszámíthatatlanságát, most vagy egy oltári seggfej, vagy valami hátsó ok van a viselkedése mögött.

Na, mindegy, a kisebb logikátlanságok ellenére jó kis sorozat ez, még ha nehéz is követni néha a sok eseményt és történetszálat.

5. Bijal Shah: Gyógyító olvasás

Érintőlegesen érdekelt az irodalomterápia, hiszen melyik rendszeres olvasó ne tudná, hogy a könyvekbe el lehet menekülni, a könyvek képesek gyógyítani, egy szereplővel, tulajdonsággal, gondolkodásmóddal lehet azonosulni vagy épp ellenkezőleg, elhatárolódni ezektől? Egy rosszul megválasztott könyv, sajnos, akár árthat is, de minimum rabolja az időnket.

A könyv elején, az elméleti résznél azon gondolkodtam, hogy lehet ilyen unalmasan írni az olvasás gyógyító hatásáról. Az egyes esetek már érdekesebbek voltak, de végig az motoszkált a fejemben, hogy ha nem találjuk el azt a könyvet, ami épp segíthet gyógyulni, akkor bizony az egész kárbaveszett erőlködés. Az meg, hogy elemezgessem az olvasmányaimat, naplót vezessek, verset írjak róluk, nekem egy kicsit sem szimpatikus.

A könyv végén egyes konkrét problémákra ajánl a szerzőnő könyveket, de ezt a listát átugrottam, amúgy is tele van magyarul meg nem jelent alkotásokkal.

Ja, és az elején levő teszt alapján nekem a memoárok, életrajzok feküdnének legjobbak, pedig azokból olvasom a legkevesebbet, azok érdekelnek legkevésbé.

Nekem ez most nem jött be. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága az irodalomterápiának, de én maradok annál, hogy elmerülök egy jó könyvben, és nem próbálom meg tudatosan kielemezni, hogy miben segíthet nekem vagy másoknak.

Sorozatok, filmek

A miniatűr feleség - véget ért a sorozat az HBO Maxon. Nekem tetszett alapjában. Bizarr volt itt is nézni a telet, karácsonyt. :D Voltak vélemények, hogy nincs benne 10 részre való, és néhol én is éreztem ezt, de nagy általánosságban szerintem szépen megtöltötték tartalommal. A főszereplők kiválóan játszottak, és a végével is elégedett voltam.

A keleti palota - Netflix. Szuper volt az alapfelállás, szeretem az ilyen misztikus, démonos, enyhén horroros, de nem annyira félelmetes alkotásokat, hogy rosszat álmodnék tőle. De aztán sajnos leült, és az utolsó két részt már csak azért néztem meg, hogy letudjam.

Sandokan - tévé. Féltem én az új feldolgozástól, nekem Kabir Bedivel (és Bedi) volt a nagy szerelem kiskamaszként. Sajnos nem tudtam sehogy sem megállni az összehasonlítgatást, és nem is néztem még végig, három részig jutottam.

Az ördög Pradát visel 2 - Disney+. Szerettem az első részt (úristen, 20 éve????), de nem gondolnám, hogy kellett ez a folytatás. A mai körülmények között az a gazdagság, amiben a film játszódik, nekem csak felháborító volt. Most komolyan sajnálnom kéne, hogy szegény gazdagok elvesztik a kis játszóterüket, a divatmagazint? Bocs, de nekem ez nem ment. Miranda most más volt, kevésbé, hogy mondjam, éles, ami érthető a mai pc világban. Tetszett, hogy az asszisztense folyton rászólt, az tett bele egy kis humort.

Már az első részben sem értettem, Andy mégis mitől volt a kövér lány, mikor semmivel sem volt kövérebb, mint Meryl Streep akkor. De most is úgy köszöntötték, az L-es lány. L-es? S-es talán. Na, ez a bajom a divatiparral, ebben benne is van minden, és ne állítsuk már be úgy, hogy művészet! Egy-két jól sikerült fotó, de alapjában minden, csak nem művészet.

A film azért alapjában kellemes volt, de ezeken már nem tudtam túllépni.

Láttam, hogy David Nicholls Ön itt áll c. könyvéból sorozat készül, Mathew Mcfadyan és Claire Foy főszereplésével (őket imádom). A könyv régóta van a radaromon, de most előbbre is hoztam az olvasmánylistámon, és hamarosan sorra is szeretném keríteni, legkésőbb az ősz folyamán. Ennek örömére elkezdtem nézni az Egy nap c. sorozatot a Netflixen, ami szintén Nicholls regényéből készült, egyelőre, 6 rész után, nem tetszik. Nem az én stílusom ez. Még maradok, hátha lesz belőle valami.

Ennyi volt a július, örülnék, ha szeptember elején majd tartósan hűvösebb időről számolhatnék be, és sok esőről, de nem tudom, mi lesz, már az ősz sem garancia erre.

Júniusi zárás 2026.

Most megint kezdjek el azon pörögni, hogy elrepült ez a hónap is (amúgy nem, azt éreztem, sosem lesz vége), és az év fele is? De hát ez az igazság! Az időjárással eléggé szerencsénk volt, csak a hónap közepén durrant be a kánikula, ez gyakran már májusban megtörténik, viszont akkor rendesen, és az emeleten levő, üvegtetős könyvtárban nagyjából pokoli a klíma, hétfőn délben 32 fok volt. Légkondi nyema. Remélem, egyszer valakinek végre eléri az ingerküszöbét, hogy ilyen melegben egyszerűen nem lehet dolgozni.

Alig várnám, hogy vége legyen a nyárnak, ha az nem járna együtt az ősszel és téllel is.

Az idén nem töltöm ki a félévzáró kérdőívet, de egy rövidke összefoglalót írok azért. Az első félévben 28 könyvet olvastam ki! Amit nem is értek, hogy lehet, olyan nagyon sok időm nem volt. Volt ugyan benne pár hangoskönyv, de annyira nem sok. A HP fullcastokkat Audible-ön nem számolom bele, mert azt én inkább hangjátéknak tartom, kép nélküli színháznak.

Elolvastam 5 gimis kötelezőt az érettségi tételek mentén, havonta egyet, és az Adjátok vissza a hegyeimet! után annyira telítődtem a borzalmakkal, a negativitással, a kegyetlenségekkel, hogy úgy döntöttem, itt abba is hagyom. Erre nincs szükségem. (Egyébként már nem mindegyik van a kötelezők között, A fehér király és a Varju nemzetség kikerült e számomra kétes értékű listából.) De aztán ahogy pakoltam az érettségis dobozokat a szóbelikre, a kezembe került Sütő András Káin és Ábel c. drámája. Őt nagyon szerettem régen, még a főiskolai szakdolgozatomat is belőle írtam (A képi kifejezése ereje Sütő András egyes műveiben - valami ilyesmi volt a címe), de a drámáit sose mertem elolvasni, féltem, hogy túl komorak lesznek. Talán ideje ezekkel végre egy próbát tennem.

A tavalyi nagy sorozatfolytatásból is kevés valósult meg. A Finley Donovan 5. része került bele, amit szerettem, a Dresden-akták 2. része, amit szerintem nem fogok folytatni, az Ex Hex 3. része, ami pozitív csalódás volt, nyilván a Strike 8. része, ami viszont negatív, a leggyengébb nyomozós szál volt a sorozatban, a Bridgerton 3. része (hangoskönyvben, szerencsére, könyvben valószínűleg a földhöz vágom), a Véres Balaton 2. része (mindkettőnek remek volt a felolvasása).

Nem tervezek semmit a 2. félévre, remélem, néhány könyv megjelenik, amire várok, pl. a Miss Merkel sorozat 2. része, ami még mindig előkészületben van... Három éve jelent meg az első rész! Ha ezt az idő német tanulásra fordítom, már jóformán eredetiben is olvashatnám a szerző könyveit. Sajnos az első rész kivételével angolra sincsenek lefordítva.

Na, de nézzük a júniusi olvasmányokat. Hat könyvet fejeztem be, ebből kettő még májusról csúszott át.

1. Sophie Kinsella: Kiégés

Hozta a szokásos színvonalat. Vicces helyzetek, sok blődséggel. Úgy kihagytam volna a szakításos részt! Miért kötelező elem ez szinte minden romantikusban? De egyébként aranyos volt, sokszor hangosan nevettem rajta. Tökéletes kikapcsolódás. Szomorú belegondolni, hogy a szerző nem ír több könyvet. Nemrég agydaganatban meghalt. Az ilyesmi mindig felkavar, de ő ráadásul még fiatalabb is volt, mint én, és ez még jobban megvisel.

2. William Goldman: A herceg menyasszonya

Nagyon szerettem a filmet. Pár éve a könyvet is olvastam, de mikor megláttam, hogy van ez a kibővített, muszáj volt rávetnem magam. :D

Korántsem tetszett annyira, mint először. Két okot találtam rá, az egyik, hogy túl kegyetlen. Nem izgalmas és fordulatos, hanem kegyetlen. A másik pedig a folyamatos közbevetések, meg a félig igaz-félig kitalált önéletrajzi elemek. Ezek engem inkább bosszantottak, mint szórakoztattak. Kivéve a legvégén a florini múzeumot, az jó volt.

A kiegészítések inkább elvettek, mint hozzáadtak az élményhez

3. Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton (Véres Balaton 2.)

Hangoskönyv volt Hám Bertalan előadásában, akinek a hangját már ismertem szinkronból, és az a fajta hang, aki minden szerepbe szinte láthatatlanul belesimul. Nála nem éreztem a női hangokat paródiának. Így sokkal gyorsabban haladtam, mit gyorsabban, rohamtempóban, két nap alatt letudva a könyvet. Egész nap mindenhová vittem magammal, takarítás, főzés, teregetés, minden közben hallgattam.

Az első rész (jó rég volt) óta tervben volt a folytatás, ami akkor nagyon is tetszett, csak nem igazán szeretek krimit olvasni.

Csavaros volt a bűntény, gyanúim voltak, volt, ami be is jött, volt, aminél pedig a szerző csúnyán megvezetett.

Persze, a 80-as évek felidézése is hozzájárult nálam a sikerhez. Jó volt belehelyezkedni újra a gyerekkoromba, és persze nosztalgiázni egy jót, meg visszaemlékezni dolgokra, amiket már rég elfelejtettem. Édes Istenem, mikor hallottam utoljára a GAMESZ szót? :D Pedig képzeljétek, még mindig léteznek! Azt hittem, a rendszerváltással, a 90-es években megszűntek, de nem. Legalábbis nem mindenhol.

Spoiler: Azon mindjárt az elején elgondolkodtam, hogy vajon miért került a történetbe Mártika és Olga, nyilván valamilyen szerepük lesz majd, és bár jó helyen tapogatóztam, de mégsem találtam ki.

Remélem, lesz olyan történet is, amiben nem lányokat rabolnak el és erőszakolnak meg. Spoiler vége

4. Robert Isaacs: Állatnak lenni nehéz

Az idei év pozitív meglepetése. Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, jó érzéseim voltak vele kapcsolatban, és be is váltak. Nagyon kellemes, aranyos könyv volt. Több helyen harsányan felnevettem.

Molly személyisége nekem nem igazán volt szimpatikus, túl féktelen volt az én ízlésemnek, de talán pont ő kellett Henrynek, hogy kicsalogassa a csigaházából. A metróalagutas szál kicsit halvány volt, a fülszöveg alapján hangsúlyosabbnak gondoltam. Az a hülyeség meg, hogy Henry meglát egy sms-t Molly telefonján, és rögtön elkezdi magában, hogy "biztos nem én kellek neki", holott szemmel látható volt az ellenkezője, meg annyira sablonos fordulat, kihagytam volna.

Ugyanakkor a beszélő állatok irtó viccesek voltak, a galambok, a vakvezető kutya, a patkányok, a halak stb. mind-mind remek érzelmi és humorforrást jelentettek.

Mindenképpen jópofa, érzelmes és vicces olvasmány volt, és remélem, lesz a szerzőnek újabb könyve. Vevő leszek rá.

Ja, és képzeljétek, a szerző lájkolta az értékelésemet GR-en! :))) (Valamikor jó pár éve Sam Copeland is lájkolta az egyik Kicsi Charlie értékelést.)

5. T. Kingfisher: Holtak mozgatója

Kingfisher hivatalosan is az egyik kedvenc szerzőm lett a másik kettő, korábban megjelent könyve miatt, ezt a megjelenést is nagyon vártam. Nem tetszett annyira, mint a másik kettő, de azért elég jó volt. Ezentúl meglehet, másképp fogok nézni a gombákra. :D

Nem ismerem az eredeti Poe-novellát (lehet, hogy már nem is akarom :D), de ez önállóan is megáll, teljes értékű történet. Lassan csordogál, de a történet rövidsége miatt elnyújtva nincs.

Én jobban szerettem a mesés, fantasy vonalat, de ez is jó volt. A könyv hátulján levő borító szerint előkészületben van egy újabb könyve, némi kutakodás után arra jutottam, hogy valószínűleg ennek a könyvnek a folytatása, annyiban, hogy annak is ugyanaz a katona a főszereplője, de máshol játszódik. El fogom olvasni azt is, de remélem, visszatérünk majd a meséssebb fantasy vonalhoz is az életművéből.

6. Guillaume Musso: Az angyal hív

Első olvasmányom a szerzőtől, és szerintem az utolsó is. Teljesen másra számítottam az elején. Bár nagyon fordulatosra sikeredett, és le is kötött, nem tagadom, de akkora hülyeségek meg elszállt dolgok voltak benne, hogy hiteltelenné tették az egészet.

Voltak benne hát khm, finoman szólva érdekes fordítói megoldások. Egyes szavak angolul maradtak, de nem olyanok, mint amiket már a köznyeelvben is úgy használunk, hanem aminek van bevett magyar változata:  detective, chief inspector, lieutenent? Ezeket miért nem lehetett magyarra lefordíni? Aztán ez a kifejezés: given, not earned - kaptad, nem kerested??? Hááát, nem egészen. Ez nem felirat, hogy kötve van a karakterszám, simán ki lehetett volna fejezni hosszabban és pontosabban.

Aztán ez a mondat (nem pontos az idézet): A lány már nem fashion victim volt, hanem girl next door stílusban volt felöltözve. Tessék??? Ezt is simán le lehetett volna fordítani. Még volt jó pár, de már csak ezt  jegyzeteltem ki: moleszkinnel borított pad. Ennek utána kellett néznem, valóban használják ezt a szót a ruhaiparban, de kezeket fel, hogy ki ismerte! Én nem.

Az utalást rejtő angol párbeszéd nem lefordítása nekem kicsit megúszós volt. De mivel francia szerzőről van szó, gondolom, az eredetiben is így szerepelt. Ettől még ki lehetett volna találni egy elengásabb magyar fordítást.

Egy félbehagyásom is volt, az idén az első. Ellery Adams: Titkos könyvklubja. Sajnos elég rossz volt a felolvasás, pedig ígéretes volt a történet. A sokadik [mirákel szpringz]-nél (Mirical Springs) már égnek állt a hajam. Ha valaki elvállalja egy könyv felolvasását, nem kellene előtte utánanézni a kiejtésnek?

Filmek, sorozatok:

Néhányat emelnék csak ki.

Munkahelyi románc a Netflixen. Cuki volt és humoros is, de az a szülési jelenet miért kellett bele? És komolyan, a forgatókönyvíróknak nulla ismeretük van a szülés lefolyásáról? Első szülő nő a magzatvíz elfolyása után pár perccel (!!!) megszül? Visszatartja a tolófájásokat? Majd másnap (!!!) bemegy dolgozni? Kár érte.

Úgyis megtalállak

Harlan Coben regényéből készült sorozat volt, szintén a Netflixen. Izgalmas, fordulatos, pár helyen neccesen, de hihető is. Hamar le is daráltam. Egy dolog hiányzott, a végén kicsit foglalkoztam volna azzal, hogy a kisfiú hogy illeszkedett vissza a családjába.

A másik Bennet lány

Véget ért a sorozat, igazán kellemes, kedves kis alkotás lett. Hétről hétre vártam, hogy belemerülhessek a történetbe. Jó hír, hogy lesz egy háromrészes karácsonyi különkiadás.

Májusi zárás 2026.

Huh, elkezdődött a meteorológiai nyár! Utálom a nyarat, mióta ilyen őrült melegek és szárazak, bár eddig még nem volt olyan vészes a május, sőt. De a könyvtár már most is meleg, csupa üveg, süti a nap... És majd csak júliusban kezdődik a szabadság. Aki kitalálta, hogy egy héttel tovább tart a tanév, nem járt még magyar iskolában. Az a pár nap, amivel megnövelték a téli és a tavaszi szünetet, persze, jó (főleg a tavaszi, mikorra már mindenki hullafáradt), de valami értelmes kompromisszumot kellene kötni. Remélem, ezúttal esetleg meg is kérdeznek embereket az ilyenekről.

No, lássuk a májust olvasási szempontból! Hét könyv van a listámon, ami borzasztó jól hangzik, de volt köztük nagyon rövid, hangoskönyv és hármat áprilisról hoztam át, ezek nagyobb részét még akkor olvastam.

1. Robert Galbraith: A fémjelzett ember (Cormoran Srike 8.)

Huh, hát nehéz bármit is mondani. ill. rengeteg mondanivalóm lenne, de jó része spoileres.

Olvassátok el Pupilla bejegyzését, magam sem tudnám szebben osszefoglalni, minden szavával egyetértek.

Olyannyira bonyolult és keszekusza volt a nyomozás része, hogy igazából a 3 csillagon gondolkodtam. A megoldást se tudtam követni rendesen, nem éreztem magam meggyőzve.

A magánéleti szál meg az irodai élet sokkal jobban érdekelt, de azért ott is fárasztó volt már a sok huzavona. Értem én, az ember évekig, évtizedekig, akár egy egész életen át képes áltatni magát, önmagának is hazudni, és nem megtenni azt a lépést, amit kell(ene), szeretne, de könyvet nem ezért olvasok, hogy ezt "hallgassam".

A végéről csak spoileresen tudnék írni, úgyhogy azt most hagyom, de a halas-borsós jelenet szépen oldotta a feszültséget, ott azért felnevettem. Amúgy a humora is nagyon jó ennek a résznek, ami kellett is a bonyolult sztori mellé.

Két Harry Potter áthallást is véltem felfedezni, de ez is spoileres, szóval csak annyit, hogy vízben lebegő holttestek, ill. mikor Harry meg akarja hívni Chót a bálba.

Mindettől függetlenül megérte elolvasni, de kedvenc nem lett, viszont elfoglalhatja a legundorítóbb embereket tartalmazó könyv címét a sorozatban. Robin egy helyen morfordírozik is, hogy mennyi borzalmas férfival találkozik, pedig biztosan vannak rendesek is, és hogy ez mennyire eltorzítja az értékítélétét. Kicsit úgy éreztem, hogy Rowling/Galbraithé is kicsit torz, de hát krimiben nem épp a harmónia szokott többségben lenni.

2. Nádasdy Ádám: Milyen nyelv a magyar?

Tavaly-vagy tavalyelőtt óta állt már a polcon (a párját, a Milyen nyelv az angol?-t tavalyelőtt? el is olvastam a nyelvészeti vizsgáim előtt), szomorú apropó miatt vettem most elő, a szerző halála miatt.

Természetesen, viszonylagos rövídsége ellenére, ez is remek kis összefoglaló, nyilván nem tartalmazhat mindent, bár valahol ezt is rónám fel hibájának, ha hibát akarnék keresni benne, hogy néhol nem értettem a koncepciót, hogy miért pont azok vannak benne, amik.

Magyarszakos végzettséggel és nyelvszerető emberként sok minden ismerős volt, noha pár dolog nem. Szépen levezeti a finnugor nyelvrokonságot, s hogy miért is nem lehet igaz az az egy időben divatos elképzelés, hogy inkább a törököknek, japánoknak, valami közép-ázsiai törzsnek vagyunk a rokonai, nem a finneknek. (Bevallom, volt, mikor én is felültem erre a vonatra.) De a nyelvrokonság és a biológiai vagy viselkedésbeli rokonság nem ugyanaz.

Tetszett a rengeteg példa, elemzés, nyelvemlék stb. Pár helyen azért felhúztam a szemöldököm. A magyar ábécé 40 betűből áll? Nádasdy valamiért nem számolja bele a q, w, x, y betűket. Én még úgy tanultam, ezek is a magyar ábécé betűi. És nála is szerepel pár helyen az az öszvér megoldás, mint a Shakespeare minden időkre c. könyvben volt, hogy pl. addios-szal. Teljesen elbizonytalanodtam, Nádasdy csak tudta a helyesírást? Hacsak a szerkesztő nem kontárkodott bele. De nála csak idegen eredetű szavaknál van ez. Tényleg nem tudom már, hogyan helyes. Mint kezdő tanár koromban, mikor 20 gyerekből 19 egy szóba írta azt, hogy Mostmár, és a végére már magam sem tudtam, hogy is kell írni. (Az egynek volt igaza, két szóban.)

És mi a helyzet azokkal a szavakkal, ahol a szóvégi rövid magánhangzó hosszúra vált a toldalék miatt. Az lesz, hogy pl. Billingó-val? Juj, komolyan fáj nézni. És mondjuk, hölgy-gyel? Kissé valamiféle helyesírási disztópiában érzem magam.*

Ettől függetlenül nagyon ajánlom mindenkinek, szakembereknek, laikusoknak, azoknak, akik újat tanulnának a magyar nyelvről vagy felelevenítenék régi tudásukat.

*Egyébként próbáltam ennek utánajárni, megnéztem a helyesítási szabályzatban, és kimondottan erre nem tér ki. Megkérdeztem magyaros kolléganőmet, mit tud erről. Rákerestem a neten. A következőre jutottam.

Három alak elfogadott (!), ami nem jelent helyeset. Toldival, Toldival és Toldi-val. Kolléganőm szerint a címeket nem kötelező dőlt betűsen írni vagy idézőjelbe tenni, de ha mégis tesszük, akkor az első alak a helyes. A kötőjeles csak akkor, ha valami toldalékra vagy ki nem ejtett hangra végződik a szó, de igazából ott is végig dőlt lenne. 

3. Julia Quinn: Tisztességes ajánlat (Bridgerton 3.)

A Voiz alkalmazás felajánlott egy ingyen hangoskönyvet az Insta oldaluk követéséért cserébe, és valami mazochizmusból ezt választottam.

Nemes-Takách Kata felolvasása jelentősen hozzáadott az élményhez. A könyv több mint fele olyan rohadt unalmas volt, hogy ha olvasnom kellett volna, talán sosem jutok a végére. "Légy a szeretőm! Nem lehet. De igen! De nem." "Nem tudhatja meg, ki vagyok. Nem tudhatja meg, hogy én voltam az ezüstruhás hölgy. Nem tudhatja meg, ki volt az apám." Miért nem, könyörgöm?

A hála istennek egyetlen rendes szexjelenet (meg a végén van egy "fél") kb. 30 percig tartott. Szívem szerint beletekertem volna, de nem tudtam, hol lesz vége. Komolyan szekunder szégyenérzetem volt tőle. El is gondolkodtam rajta, hogy a felolvasók ezt hogy bírják.

Onnantól lett izgalmas, mikor Sophie-t letartóztatják, az a része tényleg érdekelt. Violet tökös nő.

Megnéztem a sorozatot is még a télen, és én nem láttam olyan felháborítóan nagy változtatásokat, a lényeg megmaradt. A királynénak a könyvekben messze nincs akkora szerepe, mint a sorozatban. Néhány változtatás logikus volt, mert a könyvben iszonyú sok a belső monológ, néhány meg tök fölösleges, de kivételesen nem mondanám, hogy a könyv a jobb, inkább mindegyik hasonlóan idegesítő. :D

Az pl. fura volt, hogy oké, meghívják teázni Sophie-t is, de hogyan tegezhette és szólíthatta keresztnéven a Bridgerton lányokat? Mégiscsak komornaként dolgozott ott.

Az ismét feltűnt, hogy a fiúk ebben a sorozatban egyáltalán nem olyan nagyszerűek és tökéletesek, mint amit a könyv rajongói állítanak. Benedict pl. az elején elég léha életmódot él, örömlányok, bulik. Oké, akkora hangsúlyt nem kap, mint a sorozatban és főleg nem biszex, de akik szerint ő a rendes, cuki fiú, annak ez nem tűnt fel? Aztán amikor Sophie lebukik, hogy ő volt az ezüstruhás hölgy, az egyik, amit Benedict odavág neki, hogy lelkiismeret-furdalása volt, mikor más nőkkel is lefeküdt az alatt a két év alatt, míg kereste. Hogy oda ne rohanjak! Szegényke, de sajnálom!

Egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy Sophie ezerszer elmondja, nem akar szerető lenni, csak erőlteti tovább. A végére persze szinte varázsütésre megjavul, és belátja az összes hibáját.

Huh, hát azt hiszem, megint kell egy kis idő (pár év esetleg :D), hogy újabb részt elolvassak, ill meghallgassak. Voizon fent van a 4. rész is. Ha a többi is felkerül, van rá esély, hogy folytatom, olvasni most nagyon nincs kedvem ezt a sorozatot.

4. André Klein: Ferien in Hamburg (Dino lernt Deutsch 2.)

Ugyanazt tudom róla elmondani, amit az első részről. Szerintem nem olvasok el belőle több részt. Jó volt, mert adott egyfajta önbizalmat, hogy megértem, és ki tudom következtetni az ismeretlen szavak egy részét is, de a történet elég egysíkú, nem igazán kötött le.

5. David Safier: A szerelem szobát keres

Alapból kerülöm az ilyen témájú alkotásokat, mert nagyon megvisel nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is, de ez most Safier miatt vállaltam, mert szeretem a humoros könyveit, és ez felbátorított.

Nyilván volt benne tragédia és borzalom is, de alapvetően mégis arról szól, hogy az ember a legnagyobb szörnyűségek közepette is keresi a normalitást, amiért élni érdemes. Ebben az esetben ez egy vígjáték a varsói gettó egyik színházában. Önmagában furcsa, hogy a németek engedélyezték a színházak működését, igazából erre nem kapunk a választ a könyvben, hogy miért.

Azt hittem, hogy valami keserédes történet lesz, és Sara a végén úgy dönt, a halál ellenére is a gettóban marad a szerelmével, de volt benne pár csavar, amire nagyon nem számítottam. Erről spoiler nélkül nem írhatok többet. Csak annyit, hogy remélem, sosem jutok olyan helyzetbe, hogy olyan döntésekre kényszerüljek, mint Sara.

Tökéletes nem volt, bár olvasmányos, és maradok inkább a humoros könyveinél, de örülök, hogy kimozdultam a komfortzónámból.

Sajnos a magyar kiadás sem tökéletes, sok helyen kimaradnak szavak vagy épp szóismétlések vannak, ami eléggé zavart. Kár.

6. Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

A magamnak felállított "20-21. századi magyar írók könyvei - elsősorban a gimis kötelezők mentén" kihívásom májusi választottja ez a könyv, és egyben le is zárom magam előtt ezt a kihívást, mert nem bírok több borzalmat befogadni. 

Nem is tudom, olvastam-e valaha ilyen szomorú könyvet. Nagyon megterhelő, komor könyv, súlyos témákkal, ugyanakkor sodort az írásmód, teljesen berántott, hamar ki is olvastam, igaz, nem is hosszú. Az író nagyon plasztikusan ír, pl. a háborús jelenetnél úgy éreztem, ott vagyok én is a harctéren.

Tanultuk ugyan Trianont, a bécsi döntéseket, hallottam az erdélyi magyarok sorsáról, de ilyen húsbavágóan közelről nem tapasztaltam meg, és bele sem gondoltam.

Viszont a végére már elegem lett a rengeteg szörnyűségből, nyomorból, bántásból, és kicsit bele is fásultam. Ha Wass Albert minden könyve ilyen, nem hiszem, hogy elolvasok többet.

7. Natalia Sherba: Fenissa és az Álmos Ház

Nagyon érdekelnek az álmok, és azok a történetek, amik álmokkal foglalkoznak, és ez is nagyon tetszett az elején, de aztán rettentő bonyolult lett, rengeteg esemény, szereplő, a végére azt se tudtam, ki kicsoda. Vagy inkább még a végére se? Pedig sok benne a potenciál, jó az alapötlet, de a megvalósítás felemás.

A nevekkel meg itt is óriási a káosz, mint Az óramágusokban. A szülők Andrej és Marjana - a magyar helyesírásnak megfelelően. A gyerekeik, Vlad, Ella ééés főszereplőnk, Fenissa. Ő már s-sel. Becézése kicsit sem oroszosan Fenie. A legszebb, hogy az eredetiben főszereplőnk neve Finiszta, becézve Fini. Elképzelésem sincs, mi okozhatta a változtatást. A toldalékolás meg megint csak helytelen. Fenievel. Itt-ott előfordult a helyes változat is, Fenie-vel, de többnyire kötőjel nélkül. Csakhogy ez sehogy sem jó. Ha nem ejtjük az e-t, akkor mindenképp kötőjel kell. Ha ejtenénk (de gyanítom, itt nem ejtenénk), akkor a magyarban a szó végi e-ből é lesz (az a-ból meg á). Ld. Ferike-Ferikével. Ez itt hiba. Vagy ott van Iréne, akit viszont már úgy toldalékoltak, hogy Iréne-nel, ami így feltételezi az [irén] kiejtést. Jó, de milyen nyelven? Magyarul nem kell e a végére. Angolul nem lenne ékezet, franciául visszafelé dőlő ékezet lenne. Olaszul, ha jól tudom, nem kellene ékezet, spanyolul meg nem tudom, hogy lenne ez a név, de ha lenne is ékezet, ki kellene ejteni a szó végi e-t. Szóval nem értem. Van más nyelv, amin ékezettel írják, de szóvégi e nélkül ejtik? Nem tudom. És az egész könyv ilyenekkel van tele. Tudom, hogy rajtam kívül nem sok embert zavarnak ezek (pedig kellene), de a kiadónak ezeket sokkal komolyabban kellene vennie. Sajnos manapság már ez a pontatlanság a jellemző.

És akkor megint felhozhatnám a szerző nevét, aki orosz, tehát magyar kiejtéssel kellene átírni: Natalja Scserba. Érdekes módon szlovákul és csehül az ő nyelvüknek megfelelő alakban, de Scserbának van írva. Nem értem, magyarul hogy jött ez az angolos írás, ami rádásul nem is fedi a kiejtést. Sokáig azt is hittem miatta, hogy [serba] a kiejtés. Goodreadsen, ha rá akarok keresni a nevére, akkor jön ki találat, ha azt írom be: Shcherba. Kész. Szakadjak meg, ha értem. Feladom.

Elvileg lesz folytatása, de hogy mikor, az jó kérdés. Minden hibája ellenére kíváncsi vagyok rá.

Sorozatok és filmek:

Hail Mary küldetés - Nekem már a Mentőexpedíció sem tetszett, ez meg még annál is unalmasabb. Andy Weirrel szakítok.

A nyugdíjas forradalmárok (Netflix) - Ki a búbánat találhatta ki vajon ezt a címet? Nagyon röviden azt mondhatnám, hogy Stranger Things nyugdíjas otthonban. A Duffer fivérek producerek itt, nem ők rendezték, de látszik a kezük nyoma.

A sztori nem egy nagy szám, és vannak benne hülyeségek, de a címbeli nyugdíjasok miatt érdemes megnézni. Jó köztük a dinamika és önmagában a szereplők miatt is érdemes a lejátszási listánkra felvenni. Egy dolgon kicsit felhúztam a szemöldököm, a 30-as biztonsági őr és a 70 éves - egyébként iszonyat jó formában levő - Geena Davies szerelmi szálán. Én az ilyen 30-40 év korkülönbséget általában nem értem. Van ilyen, persze, nem állítom, hogy nincs tényleg őszinte vonzalom ekkora korkülönbségnél, és milyen alapon lehetne megállapítani, mi még a "normális" és mi nem? A tíz még oké, a 11 már nem? De valamiért mindig azt érzem, hogy valami van a háttérben, ha valaki nem talál párt a nagyjából saját korosztályában. De mivel nem tisztem az ítélkezés, maradok a szemöldök felhúzásnál.

Szóval ha valaki bírja a tökös nyugdíjasokat, a szörnyeket és a kissé logikátlan történetvezetést, bátran ajánlom megnézésre.

A miniatűr feleség (HBO) - Novellából készült, bár tudtommal magyarul nem jelent meg, és nyilván egy tízrészes sorozathoz jócskán fel kellett duzzasztani a sztorit. Eddig három rész van fent, nekem tetszik. Főszerepben a drága Matthew Mcfadyennel, akinek végre normális szinkronhangja van Széles Tamás személyében. Az Utódlás-beli hangja (amiből csak egy évadot láttam, de nem a szinkron, hanem a történet miatt) a sértés kategória volt ehhez a szép hanghoz.

A másik Bennet lány (HBO) - Adaptáció ez is, lassan a végéhez közeledik a 10 rész. A Büszkeség és balítélet középső lányának, Marynek a történetét követi ez a spinoff, amit nem Jane Austen írt, és akit nagyon elhanyagoltak a könyvben, lévén csúnyácska, ezért úgysem megy férjhez. Szerintem aranyos a sorozat, tetszik, hogy Mary végül rájön, nemcsak a házasság vagy nyomor között választhat, de azért bízom benne, hogy végül jó társra talál majd.

Hallgatom az utolsó Harry Potter full-castot, de már átcsúszott júniusra. Jó lenne egyben írni a hét részről,  de nem garantálom, a kiállításról se jött össze.

Áprilisi zárás 2026.

Alig vártam az áprilist, főleg a tavaszi szünetet, mert nagyon fáradt voltam, és nagyon kellett a pihenés, és mert a kedvenc ünnepem a húsvét. Nem olyan agyonhájpolt és terhelt ünnep, mint a karácsony, ráadásul az idő is nagyobb eséllyel kellemesebb, mint decemberben. Egész kellemesen is telt a szünet, főleg, hogy ha nem minden, de több reggel is sikerült megoldani, hogy ébredés után még ágyban maradok, és olvasok fél órát-órát.

Sajnos hamar elrepült a 11 nap, és visszatérve a suliba, várt a tankönyvrendelés, ami nem kedvenc munkám. Örültem, mikor kész lett. Ennél kevésbé csak az augusztust szeretem, mikor megjönnek a tankönyvek és névre szóló kupacokat kell belőlük készíteni.

Ma meg már itt is van a május, ami régen a kedvenc hónapom volt, már full tavasz, de még nem a nyári meleg. Jó néhány éve ez már bizony nem így van, mert már májusban sem ritka a 30 fok. Az idei időjárás egyelőre nem ezt jelzi, hűvös van, amit nem különösebben bánok (bár sajnálom azokat, akiknek a héten elfagyott fája, növénye, termése), de ami késik, nem múlik - a tapasztalatok szerint. Nagyobb baj inkább, hogy már megint vagy még mindig óriási a szárazság.

A május elseje még azért is nevezetes, mert 12 éve ezen a napon született Dani cicánk. És gondolatban megemlékeztem a régi, "szociálista" felvonulásokról, amiknek a végén a legjobban a lufit és a virslit vártam, ill. hogy ilyenkor gyakran elvittek a veszprémi állatkertbe és a vidámparkba, amíg meg nem szűnt. Nem sírom vissza azt a korszakot, csak a jó érzéseket, amik kötődnek hozzá.

No, de nézzük a könyves leltárt! Négy könyv végére jutottam, és három könyv van most folyamatban. Ritkán van, hogy egyszerre három könyvbe is belefogok, de egy papírt, egy e-könyvet és egy hangoskönyvet váltogatok, ill. ott van még a HP 6 full-castban Audible-ön, de azt nem számolom szigorúan véve könyvolvasásnak.

1. Pikli Natália: Shakespeare minden időkre

Közepesen részletes elemzés Shakespeare életéről, műveiről. Nyilván egy teljes elemzés nem ekkora terjedelem lenne. Amit tetszett, hogy a szerző alátámasztja, hogy Shakespeare írta a drámáit, nem Oxford grófja, nem Marlowe (ő minek írt volna álnéven is?) és nem is egy nő (mint Jodi Picoult könyvében). Ami nem tetszett, hogy kicsit csapongónak és aránytalannak éreztem. Pl. nekem túl sok volt a Titus Andronicus elemzése, amit - felteszem, egészen elborzasztóan erőszakos és kegyetlen témája miatt - nagyon ritkán játszanak, akkor is átírva. Olvastam valamikor régen, de csak a borzalmak maradtak meg bennem. Talán az indokolja a részletességet, hogy nagyjából ez tekinthető Shakespeare első drámájának.

Bár elég sokat olvasok-olvastam (főleg régebben) én is a témában, azért bőven tudott újat mondani. Sosem gondoltam még úgy a Rómeó és Júliára, mint a Szentivánéji álom "tükörképére". A szimbólumok, eredetek, Shakespeare által felhasznált korabeli történek, források, hiedelmek, legendák, a középkori színház bemutatása nagyon érdekes és olvasmányos volt. Szintén abszolút pirospont a szerzőnek a párhuzamok, modern feldolgozások, filmek, sorozatok megemlítéséért is. Nem véletlen, hogy néhol a régies szöveg mellett még az akkori utalások is nehezítik a mai néző-olvasó dolgát, hiszen Shakespeare belevett, vagy a színházi előadások során bekerültek olyan részletek is, amiket ma már magyarázat nélkül nem értünk.

A négy "nagy" tragédia bemutatásából nekem hiányzott, hogy a Macbethről alig esett szó. Pedig kíváncsi lettem volna pl. annak a babonának az eredetére is, hogy színházi berkekben nem szabad kimondani a címét, mert balszerencsét hoz. Csak "a skót darabként" utalnak rá - állítólag.

Ami még szintén tetszett, hogy az idézetek sok esetben Nádasdy Ádám új(abb) fordításaiból valók. Már régóta fontolgatom, hogy az ő fordításaival újra kellene olvasnom a darabokat, de most ez a vágy ismét felerősödött. Egyet nem értek. A IV. Henrikben miért lett Hal hercegből Riki NÁ fordításában?

Ami viszont nagyon bosszantott végig, az a fura és szerintem helytelen toldalékolás volt. Pl. A makrancos hölgy-ről. Huh, ilyen öszvér megoldásokat nem alkalmazunk legjobb tudomásom szerint. Ha dőlt betű, mert ugye, cím, akkor sincs kötőjellel és álló betűvel a toldalék, hanem egy szóban és végig dőlttel. (Jó, van, ahol van kötőjel, de arra egy csomó szabály van, most ne menjünk bele, de alapesetben egy szó.) Ez végig szúrta a szememet a kb. 400 oldalon keresztül, emiatt és a kis csapongások miatt nem lett 5 csillag, pedig amúgy olvasmányos volt, érdekes, ugyanakkor tényekkel, kutatásokkkal alátámasztott.

2. Madarász Éva: Veronika kisasszony

Azt olvastam, aki szerette az Abigélt, ezt is fogja. Ezeket alapból nem hiszem el, de mivel jó értékelései voltak, belevágtam. Ha már valamihez hasonlít, vagy elemeiben emlékeztet rá, az Ruff Orsolya Orczy Mimi sorozata, de az egy fokkal jobban tetszik, mint ez.

Az eleje nekem kicsit vontatott volt, de aztán a vége rendesen belendült, az utolsó közel 100 oldalt egy ültő helyemben olvastam végig. De valahogy mégsem öt csillag. Talán a kis döccenők, logikátlanságok zavartak, de ami egészen biztosan zavart, az a szinte minden párbeszédben benne levő három pont, és még ráadásul vessző is volt a legtöbb után: "...," Ha jól tudom, a három pont után már nem teszünk vesszőt, de már eleve a három pontoktól szaggatottá váltak a párbeszédek, ezekből kevesebb több lett volna.

Spoiler: ez az ikerdolog nekem picit erőltetett volt. Igazi időgép Széchenyi István pincéjében? Mi? Egy mondatban odavetve a könyv végén? Huh. Ez nem volt szép húzás. Ha van jelentősége valamiért, akkor azt érzékeltetni kellett volna, ha nincs, akkor meg felesleges volt ide. Spoiler vége.

A szerző amúgy a színész Epres Attila szintén színésznő felesége, és hamarosan megjelenik a folytatás is.

3. Kós Károly: Varju nemzetség

Érdekes, mennyire eltérő vélemények vannak a könyvről Goodreadsen és Molyon. Itt inkább a "szép, de unalmas" dominál, ott meg a "zseniális, kedvenc" jelzők a jellemzőek.

Én a kettő között vagyok, valóban szép, helyenként én is untam, de alapjában véve érdekelt, viszont kedvenc nem lett.

Azt is olvastam, hogy ballada Erdélyről, ezzel is tudok azonosulni, gyönyörű a nyelvezete, de sok a balladai homály. A lyukak egy részét be lehet tömni némi képzelőerővel, pl. hogy Varju János elment jó messzire, aztán 16 év után megjelent Gáspár fiával, nyilván valahol megnősült, az asszony talán meghalt, és János valami oknál fogva hazaköltözött. Vagy, hogy az apja, Mihály házában folyton nagy volt a vidámság, de az nem feltétlenül jelent jót, a vagyon elkopott, a fia, János meg szinte szó nélkül lelépett, mikor meghalt az anyja, ebből azt véltem kihámozni, hogy Mihály folyton részeg volt, és elitta a pénzt. De mindenhol nem tudtam ezeket a lyukakat betömni a fantáziámmal, és néhol értetlenül néztem.

Aztán az se mai találmány, hogy két ellentétes politikai erő megpróbálja minden erővel legyőzni a másikat (ez most eléggé rímelt a mostani választásra), csak épp akkor két fejedelemjelölt állt szemben egymással, és manapság már a konkrét gyilkosság nem dívik - legalábbis Magyarországon nem -, szemben a karaktergyilkossággal. A történelmi részeket az elején eléggé untam, de a végére az is izgalmasabb lett, és megdöbbentő volt (vagy mégsem? engem már politikustól, uralkodótól lassan nem lep meg semmi) a valódi, korabeli levelek és beszédek behozatala, pl. mikor Rákóczi György azt mondja, hogy ha Erdély nem lehet az övé, akkor senkié se legyen. Vagy az a teljesen alaptalan és értelmetlen lengyel hadjárat... Lehetne sorolni. Néha azt érzem, a magyar történelem másból sem áll, csak rossz döntésekből. (Reméljük, ezúttal nem ez lesz.)

A magánéleti szál azért sokkal jobban érdekelt a politikainál, érdekes volt figyelni a kalotaszegi mentalitást, ami eléggé eltér a magyarországi magyartól. Elhiszem, hogy ez egyesekből furcsálkodást vált ki, sőt idegenkedést, nem beszélve az eltérő szókincstől, amiben már benne vannak a román szavak is. Belőlem nem, én szeretem figyelni ezeket.

Tetszett a végén a megbékélés, még ha voltak is benne tragédiák, mégiscsak életigenlő a lezárás.

4. Erin Sterling: Boszorkányos esküvő (Ex Hex 3.)

Nem gondoltam volna az első rész után, hogy eljutok a 3. részig, és ha nem érdekelt volna a három fiútestvér sorsa, talán nem is folytatom, de most örülök, hogy megtettem, mert ez a trilógia egyre jobb lett, ami ritka. Kimondottan bírtam a humorát, és hogy főhőseink nem kerülgették sokáig egymást, mert azt utálom. Jó, hát a könyv terjedelme ezt nem is nagyon tette volna lehetővé. :D

Plusz egy pont Tamsyn behozásáért a 2. részből, aki ott nem volt éppen pozitív figura, de itt láthattuk egy másik oldalát.

Persze, az erotika és szerelmi szál itt is hangsúlyos, de nem nyomja el a boszorkányos szálat, mint az első részben. Az időutazással meg engem kilóra megvettek. :D

Adaptációk, újramesélések:

Elkezdtem nézni A másik Bennet lány c. sorozatot HBO-n, ami a családja által méltatlanul elhanyagolt középső nővérről, Maryről szól. Szerintem egész jó, remélem, megkapja ő is a happy endjét, ami nem feltétlenül a férjhez menés lesz, mert egy ponton ő maga mondja, hogy kezdi látni, nem csak az a két opciója van, hogy férjhez menés vagy nyomor.

Pár részt megnéztem Az agyafúrt vagány c. sorozat 2. évadából, de még nem jutottam a végére, részben, mert nincs szinkronja, és felirat olvasgatásához nem sok kedvem van, részben pedig mert vannak szálak, amik nem tetszenek. Bármilyen zseniális is David Thewliss, mint Fagin, egy az egyben kihagynám, idegesítő az a szál. Amit Belle húgával, Fannyvel műveltek a nem is tudom, sírjak-e vagy nevessek kategória. Ami pedig az orvosi eseteket illeti... értem én, hogy be akarja mutatni az akkori kor orvostudományát és a már éppen megjelenő új eljárásokat, felfedezéseket is, de a legtöbbször átesik a ló túloldalára.

Volt egyszer pl. a egy nyakon levő rákos daganat, amit Jack mozgó hintóban műtött meg. Na, persze. És megpróbálkoztak a vérátömlesztéssel, méghozzá sikeresen úgy, hogy akkor még gőzük sem volt a vércsoportról. Az, hogy a beteg túlélte, inkább csak mázli volt, mint valós, reális esély. Vagy az epilepsziás kislány gyógyítása higannyal, ami valóban a kor gyógymódja volt erre a betegségre, de annak egészen biztosan nem lehetett jó vége, lévén a higany mérgező. És persze még ott van a keverés a szerelmi szállal, úgyhogy most nem sok kedvem van nézni, pedig azt hiszem, már csak két vagy három rész van belőle hátra. De azért majd biztosan befejezem előbb-utóbb.

Márciusi zárás 2026.

Bele is csapok a közepébe. Márciusban négy könyvet olvastam ki, abból egy hangoskönyv volt. (Ilyenkor mindig bajban vagyok, hogy vegyes tevékenységek esetén milyen szót használjak. Nyilván nem kiolvastam a hangoskönyvet.) Sajnos ez a hónap sem volt túl acélos, a négyből kettő nem volt jó élmény, ha valami meg is marad belőlük, az az, hogy a közelükbe se szeretnék kerülni még egyszer.

1. Stephen Fry: Odüsszeia

Ez volt a hangoskönyv Galambos Péter felolvasásában, ami mindenképpen sokat adott hozzá az élményhez. (Bár sajnos eddig minden hangoskönyvnél az volt a tapasztalatom, hogy a férfi felolvasók szájából a női alakok valahol parodisztikusak lesznek. Nem elég elvékonyítani a hangunkat ehhez és magasabb regiszterben beszélni. Nem tudom, hogy kellene, de nem így. Valahogy mindig elégedetlenség marad bennem.)

(Egyébként a Voiz 14 napos próbaideje alatt tudtam meghallgatni. Jó kis alkalmazás az, rengeteg olyan hangoskönyv van rajta, ami érdekelne, de most sajnos nem fér bele a keretembe az 5990 Ft-os havidíj, így a próbaidőszak után lemondtam. Tudom, ez csak egy könyv ára (sok esetben már egy könyv jóval többe kerül ennél), nem nevezném soknak, de most ez van. Hátránynak érzem, hogy csak az appban lehet meghallgatni a könyveket, azt meg főleg, hogy napjában többször ugrik fel, hogy milyen új könyv került az adatbázisba, így inkább le is töröltem a mobilomról. Meg aztán az sem mindegy, ki olvas fel. Hiába van fent, ha nem tetszik a hang. De nem kizárt, hogy még visszatérek majd.)

Sokat gondolkodtam, hogy GR-en 4 vagy 5 csillagot adjak-e rá, de végül is azért lett 4, mert a (hangos)könyv jó felében nem is Odüsszeuszról volt szó. Kétszer is megnéztem, hogy jót hallgatok-e, mivel a Trójából hazaindult kb. összes, a háborút túlélő férfi utóéletét elmeséli, ami nem is lett volna baj, ha nem éreztem volna úgy, hogy a címszereplő rovására megy.

Az is elgondolkodtatott (sokadszor), hogy a nőknek akkor sem volt jó a helyzetük. A férfiak azt csináltak, amit akartak, összevissza háborúztak, telepotyogtatták gyerekkel a világot (akiket lehet, hogy soha többé az életben nem láttak), a nők meg eközben otthon ültek és várták a férfiakat. Odüsszeusz sem volt kivétel. Hét évig volt Kalüpszó fogságában, de azért szexelni nem volt rest vele. Aztán, miután Hermész segítségével legyőzi Kirkét, már marhára nem rohan haza, több mint egy évig elvan ott, és két gyereket is csinál a nőnek. A szolgálólányok meg közben édes mosollyal szolgálták ki a férfiak vágyait. Nem tudom, valóban annyira jó volt-e a kedvük. Azt a néhány nőt, aki meg ki akart törni ebből a körből, megbüntették.

2. Herczeg Ferenc: Az élet kapuja

Ez volt a saját magamnak álíltott kihívásom márciusra választott darabja. (Emlékeztek: 20-21. századi magyar írók, elsősorban, de nem kizárólag az érettségi tételek mentén.) Ez a könyv kb. két éve került fel a kötelező olvasmányok közé, olvastam róla véleményt, hogy miért. Akár azért, akár nem, igazából nem értem a döntést. Lehet, hogy van Herczegnek jobb könyve ennél (a Bizánc meg emelt érettségin szerepel), de szerintem ez nem azok közé tartozik.

Azt hiszem, fiatalabb koromban jobban tetszett volna ez a könyv, de most már annyira másképp látom a dolgokat.

Rövidke regény arról, hogy Bakócz Tamás hogyan is nem lett pápa. A mű 1919-ben született, Trianon környékén, és persze, hogy benne van az is áttételesen. Mert ha Bakócz pápa lett volna - sugallja, de nem mondja ki-, akkor a török nem győz le minket, és akkor nincs Dózsa, nincs Mohács... Na, persze, az ilyen "mi lett volna, ha..." gondolkodásnak semmi értelme, és úgy tűnik, ezt mi, magyarok képtelenek vagyunk megtanulni, így marad a sopánkodás meg a széthúzás.

Valós történelmi háttér fiktív elemekkel, és ezekkel a fiktív elemekkel volt a bajom főleg. Fiametta és Vértesi Tamás történetszála nekem nem adott semmit. A nagy szavak, a mély szenvedélyek engem inkább fárasztottak. Hiszek ugyan benne, hogy létezik szerelem első látásra, de azt utána sok dolognak kell erősítenie, hogy meg is maradjon. Ezt a kettejük kapcsolatában nem láttam.

Míg olvastam, azon járt az eszem, hogy vajon a nők akkoriban tényleg így gondolkodtak-e vagy csak megfontolt és ügyes színjáték volt részükről. "Jaj, uraságod megtisztel azzal, hogy egyáltalán rám néz és eljön hozzám, a nagy senkihez, akinek élete értelme, hogy kiszolgálja a nagy és erős férfit." Brrr. Ja, és persze az aprócska lába meg a karcsú termete, Jézusom...

Fiametta kurtizán létére elég pirulós és szende volt. Nem tudom, nincs tapasztalatom a középkori kurtizánokkal, de egészen más viselkedést vártam volna tőle. Aztán Vértesi mondása a végén, hogy magyar férfi még nem halt bele a szerelembe, na, ne szórakozzunk! Rendben, nem bántam egy cseppet sem, hogy nem halt bele, sosem szerettem a romantikus regények borzalmas és eltúlzott (?) szerelmi szenvedélyeit, de ez így meg akkora hímsoviniszta duma volt, mint a ház.

Talán ha inkább a pápaválasztás áll jobban a középpontban, és nem a két fiatal szerelmi szerencsétlenkedése, lehetett volna jobb is. 

Még sosem olvastam a szerzőtől, de nem tudom, akarok-e ezután, mert ez nem az én stílusom.

Hát eddig három kötelezőből három nem tetszett, eddig nem túl jó az arány, sőt kimondottan rossz.

3. Abbi Waxman: I Was Told It Would Get Easier

Amennyire tetszett az Egy könyvmoly élete és a Felnőttképző (Az új örömök kertje kevésbé, de az sem volt rossz élmény), annyira nem jött be ez. Mivel magyarul évek óta nem jelent meg új könyve, és ez meg volt vagy 3 dollár Amazonon e-ben, gondoltam, ideje lesz áttérnem az angolul olvasásra, de ez sajnos valami pusztítóan unalmas volt. Nem csoda, hogy közel egy hónapba telt elolvasni, annyira nem tudott lekötni, esténként vonakodva nyitottam ki a Kindle-t, hogy folytassam. Talán abba kellett volna hagyni, de csak vártam és vártam, hogy mi derül ki az egészből, és hogy mit is titkol Emily az anyja elől (ami végül is nem volt akkora szám), és fele után meg úgy voltam, hogy essünk túl rajta.

Olyan sablonos volt az anya és a lánya folytonos torzsalkodása és egymás félreértése, de még ha legalább jól lett volna megírva.

Nincs is kedvem folytatni most a szerző többi könyvével, de azért reménykedem, hogy van még köztük jó.

4. André Klein: Café in Berlin

Falatnyi kis történetek kezdő német felnőtt nyelvtanulóknak. Viccesek is, könnyen is érthetők. Csak azért nem öt csillag, mert ahhogy képest, hogy kezdők, az egyik történet tele van kutyafajták neveivel és ehhez kapcsolódó olyan szavakkal, amik szerintem nem kezdő szint, és a fűtéssel kapcsolatos történetben is vannak nem éppen alapszavak. Amúgy van elég részletes angol szószedet minden történet végén, ez e-könyvben, amiben olvastam, nem túl praktikus, bár ott, ugye, ott a lehetőség (legalábbis Kindle-ön), hogy a beépített szótár segítségével gyorsan ki lehessen keresni az adott szót.

Ami még nem tetszett, hogy minden történet végén van egy teszt, hogy miről is szólt az adott történet. Én az ilyen fajta feladatokat határozottan ellenzem, semmit sem ad hozzá az élményhez, hogy ki tudom-e választani, hogy XY szereplőnek kék volt-e a szeme vagy barna. Sőt.

Mindenesetre nekem sikerélmény volt, tudok németül olvasni! :D A2-es szinten... :D

Némileg hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem feleleveníteni a német tudásomat. Belegondoltam, hogy 30 éve már, hogy letettem a Göthe Intézet-féle német középfokú nyelvvizsgát, azért azt, mert azzal riogattak, hogy a Rigó utcában (régen ott volt Pesten a nyelvvizsgaközpont) olyan szigorúak németből, hogy 3-4-szer vagy többször rugaszkodnak neki a népek, mire sikerül, és ehhez nem sok kedvem volt. Akkor még magyar nyelvvizsgán volt fordítás oda-vissza, amit később meg is csináltam, és így kérhettem a Göthe-féle vizsga honosítását.

(Őrület, hogy mondhatok ilyet, hogy 30 éve, és nem 5 éves voltam akkor... Huh.)

Na, de olyannyira nem szerettem meg a németet, hogy igazából onnantól fogna nem használtam, és szépen elfelejtődött. Nevessetek ki, de most azért kezdtem újra, mert David Safiert akarok olvasni. Anno nagyon szerettem a Pocsék karmát, és mikor 3 éve kiadták magyarul a Miss Merkel-sorozat első részét, nagyon megörültem, remélve, hogy végre folytatódik az életmű kiadása. De nem. Illetve talán mégis, vagy nem? Na, szóval, tavaly olvastam, hogy fordítás alatt áll a Miss Merkel 2. része, és idén megjelenik. Még mindig nem tudni, mikor... Azért emberek! Három év kell a 2. kötethez? Közben németül már az 5. résznél tart, és idén elkezdődik egy új sorozat egy ügynökről, emellett rengeteg más önálló kötete is van. Sajnos angolra se nagyon fordítják a könyveit, de van katalán fordítás! Értitek ezt? Így aztán arra a kissé talán őrült ötletre jutottam, hogy akkor elkezdek újra némettel foglalkozni, jó esetben pár év, és ripsz-ropsz el is érem azt a szintet, hogy olvasni tudjam. :D Kiderült, hogy a nyelvtan nagy részére emlékszem (jó, fejből nem tökéletes pl. az a sok ragozás, de felismerem, hogy ez múlt idő, ez meg feltételes), de a szókincsem valami botrányosan kicsi. Azért haladok, ha lassan is.

Azért írtam, hogy talán mégis lesz életmű-kiadás, mert valamikor (úgy volt, hogy márc. 27-én, de még ma sincs) megjelenik Safier A szerelem szobát keres c. könyve. Hát pont nem ezzel folytattam volna, mert lengyel gettós, és az egész holokauszt téma engem rettenetesen megvisel, ezért kerülöm, de azért megveszem majd, és kiderül.

Ráírtam a kiadóra, hogy vajon várhatóak-e más Safier-kötetek, de egy nagyon ködös választ kaptam, hogy örülnek, hogy várom a könyveiket. :D Köszi a semmit.

Emellett, amit én nem számolok a listába, meghallgattam Audible-ön a Harry Potter 5. részét, a full-cast, azaz hangjáték változatban. Valamiért erre a részre esett most leginkább nehezemre figyelni, a minisztériumi csatánál teljesen elkalandoztak a gondolataim, pedig a könyvet magát szeretem. Amire kíváncsi voltam nyilván, az Umbridge volt, Keira Knightley alakításában. Bevallom, inkább kicsit féltem tőle, mert nem mindig szeretem a játékát, és meghallgatva, még mindig nem tudom eldönteni, tetszett-e, de félek, inkább a "nem" felé hajlok. Ismét meg kellett állapítanom, hogy Lupint és Siriust nem tudom megkülönböztetni, ahogy eddig sem. Bellatrix hangja nem jött be. Én egy kicsit sem bánom, hogy Snape tök más, mint Rickman. Most már Hermionét is tudtam követni, nem éreztem olyan hadarónak.

Amit most sem szerettem, ahogy az előző olvasásoknál sem, hogy Harry folyton dühöng (és bár valahol megértem, de a többiek nem dühöngenek folyton), hogy milyen meggondolatlanul viselkedik, mivel a dühe vezérli, és hogy Dumbledore magas intelligenciájához képest mennyire bénán és felelőtlenül oldotta meg az egész oklumencia-legilimencia dolgot, meg a Harrvel való kapcsolatát. Mert persze, az olyan jól szokott sikerülni, hogy titokolózunk és nem adunk magyarázatot, csak csináld, mert én azt mondtam.

Már várom a 6. részt áprilisban, mert az volt eddig a kedvencem könyvben, kíváncsi vagyok, változik-e a helyzet. Remélem, nem.

Nagy-nagy bánatomra március 29-én meghalt Nádasdy Ádám. :( Volt egy olyan tervem, hogy meghívom a könyvtárba előadást tartani, de egyszerűen nem mertem, és húztam az időt. Most már nem is lesz rá lehetőségem.

Februári zárás 2026.

Szerencsére a február rövid hónap, gyorsan eltelt, az idő is javult, és még a 20-i havazás sem tudta elvenni a kedvem, főleg, hogy nem lett belőle 14 cm, mint amivel riogattak, és másnapra szinte teljesen el is olvadt. Ilyenkor én már csak a tavaszra tudok gondolni, és alig várom, hogy nyíljanak a tavaszi hagymások. Amúgy bújnak már a kiskertemben. :) Van egy korszakalkotó ötletem, a 28 napos hónapok bevezetése, így lenne egy évben 13 hónap, és nemcsak a nyugdíjasok, de mindenki más is kapna 13. havi fizetést. :D

Könyv szempontból nem volt túl fényes hónap ez, három könyvet sikerült magamévá tennem, és abból kettő is erősen nyögvenyelős volt.

1. Jim Butcher: Teliholdkór (Dresden-akták 2)

Sok évvel ezelőtt olvastam az 1. részt, akkor még azzal a tervvel, hogy hamarosan folytatom. Sem GR-en, sem itt nem találtam semmit arról, hogyan tetszett, az emlékeim meg nagyon halványak már. Az rémlik, hogy nem volt rossz, de nem is voltam érte oda túlzottan. Ez a kötet viszont eléggé csalódás volt.

Külsőre mozgalmas, rengeteg minden történik benne, folyton rohannak, üldözik egymást, verekszenek, gyilkolnak, a főszereplőnek nincs egy perc nyugta sem, és mégis rettentően untam. Ezt a szerencsétlen Dresdent rendszeresen megverik, még kis sem gyógyult az egyikből, már el is agyabugyálják újra.

Az egy Susant kivéve mindegyik szereplő seggfej volt. Nem hiszem, hogy folytatni fogom ezt a sorozatot, pedig ebből ráadásul szépen érkeznek is a részek magyarul.

Egy pozitívum, szex csak említés, utalás szintjén van.

2. Alison Goodman: Útmutató hölgyeknek a teljes romláshoz (Vakmerő hölgyek 2)

(nem, az ill-mannered még mindig nem vakmerő! na, de ez már szerintem így marad, sajnos)

Ez volt a hónap legjobbja, egyértelműen. Nagyon vártam a 2. részt az 1. rész tavalyi sikere óta. Fura volt az első rész epizodikusabb történetvezetése mellett, hogy most csak Lady Hester és barátnője történetéről szól a könyv nagy része, meg persze Evan és Mr. Kent is szála végigvonul a könyvön főszereplő ikertestvér lányaink mellett. Picit nekem sok is volt Hesterék történetéből, de azért nagyon drukkoltam nekik és örültem, hogy elvileg megnyugtatóan lezárult a történetük.

Ha valaki cukormázas romantikust keres, annak nem ez a könyve (az olvasson Bridgertont), de ha valaki jobban szereti a reaálisabb történetet, ami történelemhűbben mutatja be az akkori kort, akkor mindenképp ajánlom. Mert nemcsak szerelmes urak és hölgyek, magas parókájú királynék és cselédek voltak ám abban a korban, hanem polgárok, munkások, sőt törvényen kívüliek is, bűnözők és prostituáltak. Ebben a könyvben megjelenik a történelem is, a ludditák és a napóleoni háborúk formájában.

A nők lenézése, elnyomása továbbra is hangsúlyos szerepet kap, de megjelenik a finom lázadás is a férfiuralom ellen. Tetszett az is, ahogy Gusban felmerül, hogy hiába szereti Evant, mi lesz, ha egyszer össze tudnak házasodni, hisz onnantól a férfié minden vagyona, sőt ő maga is a tulajdonává válik.

A szerző belevett több létező szereplőt is, pl. a llangolleni hölgyeket, akik bár barátnőkként éltek együtt, valójában egy pár voltak, és ritka kivételként a társaság is elfogadta őket. Továbbra is elképesztő volt szembesülni azzal, hogy kb. minden attól függött, hogy a társaság elfogadja-e az illetőt vagy sem. Micsoda kiszolgáltatottság!

Mindezen súlyos kérdések ellenére ez egy nem mondanám, hogy könnyed, de nem is nyomasztó vagy komor, hanem szórakoztató kalandregény, ami azért el is gondolkodtat.

3. Tóth Krisztina: Pixel

Ez a mai magyar írók februári választottja. Érettségi tétel is, legalábbis tavaly még az volt. Ez a másik nyögvenyelős, akármilyen rövidke is, nehezen csúszott.

Az alapötlet, hogy a 30 novella/rövid történet mindegyike egy-egy testrészhez kapcsolódik, nagyon jó lenne, de a megvalósítás hagyott maga után kívánnivalót. Komolyan nem értem, miért lett belőle érettségi tétel, nem érzem semmilyen szinten kiemelkedőnek. Na, persze, a többi kötelező olvasmány se mind kiváló, ezt mindenki tudja, csak nem illik kimondani.

A történetek színvonala hullámzó, vannak jobbak, vannak rosszabbak, engem zavartak a kiszólások (nem lehet látni a haját, de én mint elbeszélő, elmondom, hogy...), de ez lett volna a legkisebb baj, a nagyobb, hogy egyik történet se volt lezárt. Ment-ment-ment, majd egyszer csak vége lett. Nem tudom jobban elmondani. Pl. Spoiler - egy fickó megtudta, hogy rákos, és beleszeretett az orvosába. Komolyan, ennyi a történet. És szinte mindegyik ilyen. A szereplők időnként ismétlődnek, és az ember néha felfedezni vél valamiféle összefüggést, de igazából nincs.

Következő hónapban pár évtizeddel korábbi szerzőt választok, hátha az jobban bejön.

Azon gondolkodtam, hogy minek is vállaltam magamnak ezt a - nevezzük úgy - kihívást, hogy elolvasom ezeket a könyveket. Jártam általánosba, gimibe, elvégeztem egy főiskolát meg egy egyetemet, szinte minden kötelezőt becsülettel elolvastam (szinte...), sok ember egész életében nem olvas el annyi könyvet, mint én a tanulmányaim során. Ezért nem is veszek részt semmilyen kihívásban, mert nekem az olvasás már ne legyen semmilyen szinten kötelező, erre nekiállok ennek. Nem kell nekem bizonyítanom senkinek semmit, legfeljebb magamnak,  és ha nem számítok műveltnek, mert nem olvastam Tóth Krisztinát meg Dragománt, akkor ott egye meg a fene! Ez a két könyv eddig kegyetlen volt, helyenként érthetetlen, komor, időnként lehozott az életről, írástechnikailag sem volt kiemelkedő, és kiválóan alkalmas arra, hogy a diákok kedvét végképp elvegye az olvasástól. Egy könyv adjon valamit hozzám, az életemhez, akkor ér valamit az én szememben, de ez a két könyv eddig csak elvett, az időmet meg az életkedvemet.

No, mindegy, van pár jelöltem, akikkel megpróbálkozom, de ha nem megy, nem fogom erőltetni.

Meghallgattam a Goblet of Fire full-cast változatát Audible-ön, ismét szuper volt. Most már az idősebb gyerekhangok szerepeltek, akik közül Harry hangját nagyon kellemesnek találtam, viszont Hermione gyakran hadar, őt nehezebb érteni helyenként (nekem), és Winky meg nekem túl sipákolós volt. Moody volt az egyértelmű kedvencem, főleg annál a résznél, mikor lelepleződik. (nem írok többet, hátha létezik még ember a földön, aki nem ismeri a történetet) Elképesztő, mennyire elfelejtettem a részleteket, főleg ifjabb Crouchét. (Vicces, de ennyi év után most esett le, hogy a Kupor a kuporog rövidítése - Crouch, ugye -, eddig valamiért azt hittem, a kuporgat van benne. :D Bár igazából annak is van értelme, hiszen "kuporgatta" a szeretetét, nem sokat adott belőle a fiának, valószínűleg ez ragadt meg a fejemben.) De erről most csak spoileresen tudnék írni. Megdöbbentem, mennyire szomorú, tragikus és kissé horrorisztikus az ő története. Ki kell még emelnem a zenét, különös tekintettel a sellők dalára, ami teljességgel elvarázsolt. (haha)

Winky szála egyébként elgondolkodtatott. Dobby 2. részbeli feltűnése után logikus lett volna azt hinni, hogy a házimanók mindig utálják a helyzetüket, de ebben a részben kiderült, hogy korántsem így van. Az életük értelme a gazdájuk szolgálata, és mikor Hermione elkezdené "felvilágosítani" őket, őrültnek nézik. Gyakorlatilag ők maguk sem tudják, mennyire el vannak nyomva, és Winky nemhogy nem örül a ruhának, mint Dobby, hanem onnantól fogva sem érdekli más, mint a volt gazdája jóléte. 

És az jutott eszembe, hogy sok ember sem képes ezt felfogni. Hány olyan volt régen (talán most is), hogy egy nő szólt le egy másik nőt, aki magasabbra akart törni, mert hiszen egy nőnek nem ez a dolga, nem ott van a helye, vagy hogy egy anya vitte el a lányát a körülmetélésre, holott az az ő életét is tönkretette, csak mert ez a szokás, és lehetne sorolni, nemcsak női oldalról. Dobby volt az úttörő ebben, aki már nem ebben látta az utat. Nem emlékszem, hogy a későbbi kötetekben még lesz-e szó róluk, vagy van-e a kánonban erről szó, hogy mi lett a házimanókkal Voldemort újabb bukása után. (Utánaolvastam, Hermionének majd sikerült a minisztériumi munkája során javítania a házimanók sorsán, de a szomorú, hogy Winky igazán sosem heveri ki, hogy ruhát kapott.)

A hónap legjobb élménye viszont a Harry Potter: A kiállítás volt Szentendrén, ahol február 7-én jártunk négyesben családtagokkal. Nekem (de szerintem mondhatom, hogy mindannyiunknak) hatalmas élmény volt, a nem épp olcsó jegyek meg az utazás ellenére is. Szeretnék róla külön bejegyzést írni róla, de hogy mikor, az jó kérdés, és közben persze fakulnak az élmények, sajnos. Szerencsére sok fénykép készült. Aki megengedheti magának, szerintem mindenképp nézze meg!

A Bridgerton 4. évad 2. fele is eljött, és minden bajom ellenére persze, hogy folytattam. A könyveket viszont azóta se. Francesca nagy vihart kavaró és az eredeti történettől gyökeresen eltérő szálára a llangolleni hölgyek esetét látnám megoldásnak. Kíváncsi leszek.

Januári zárás - 2026.

Nagy keservesen csak eltelt az év első hónapja. Egyébként is úgy tartják, hogy ez az év leghosszabb hónapja, és sokáig én is így éreztem, de pár éve, mióta, khm, idősödöm, vagy mifene, már a január is elrohant. De idén nem. Először vártam a 7-ét, hogy túl legyek a szigorlaton, aztán a 16-át, hogy meglegyen a záróvizsga, aztán, hogy hosszabbodjanak a nappalok, majd, hogy végre enyhüljön az idő. :D

De végre február van, és hiába jön vissza a hidegebb idő, ez már akkor is az utolsó téli hónap - hivatalosan. Persze, az utóbbi években már semmit sem lehet biztosra venni, az enyhe februárok után menetrendszerűen jöttek az áprilisi fagyok. A kb. öt éve ültetett sárgabarackfa gyümölcséből még sose ettünk, mert hol a virág, hol a termés fagyott el. Jó lenne, ha az idén másképp lenne.

No, de lássuk, milyen volt a január olvasási, film- és sorozatnézési szempontból! Ahogy az évértékelőben leírtam, az idei évad témája a 20-21. századi magyar írók, ill. a sorozatok folytatása is. Négy könyv végére sikerült jutnom.

1. Dragomán György: A fehér király

Többen is mondták, hogy nyomasztó történet, emiatt sokáig nem is mertem belevágni, de azt is, hogy van benne mágikus realizmus, emiatt mégis érdekelt.

Összességében sajnos ez a könyv nekem nem jött be. Kb. minden oldalán van kegyetlenség, kegyetlenkedés, és ez nekem túl sok volt. Egy-két történet nyomokban tartalmazott némi mágikus realizmust, de én nem is igazán nevezném annak.

Tudom, hogy Romániában jóval kegyetlenebb volt az elnyomás még a 80-es években is, mint nálunk, ahol akkor már repedezett az egész szocializmusnak nevezett rendszer, de ezen túl is szinte mindenki gonosz ebben a könyvben. Szadista tanárok, veszélyes kölykök, hülye boltosok, rosszindulatú idegenek, mindenki. És amekkora baromságokba megy bele a főszereplő gyerek minden történetben, egy idő után már csak ingatni tudtam a fejem. Azt éreztem, mint az Átmeneti üresedésnél, hogy egyetlen szimpatikus, szerethető alak sincs az egész könyvben, még a gyerekek sem, még a főszereplőnk sem, aki csak mondja, mondja a sztorikat, de az egész olyan távolságtartó és semleges, nem is igazán tudjuk meg, mit érez. Néha vannak utalások rá, és olyankor kicsit jobban is tetszett, de aztán visszasüllyedt ebbe a semleges darálásba. E/1-ben mondja el a történeteket, amiknek mind részese, de mégis olyan, mintha kívülálló lenne.

Tényleg totálisan mindenki kegyetlen és idióta volt akkoriban? Nem hiszem. Én csak egyszer jártam Erdélyben, 1995-ben, de a férjem sokkal régebb óta járt oda, és kérdeztem tőle, ő mennyire érezte ezt reálisnak, és szerinte is erősen el van túlozva.

Nem szeretem, ha egy könyvben nincsenek elvarrva a szálak, meg nincsenek lezárva a történetek, itt pedig túl sokat bíznak a képzeletünkre. Ezzel sincs feltétlenül baj, ha visz valahová, de itt úgy éreztem, nem visz.

De ha még ha a nyomasztó történeteken túl is teszem magam, írástechnikailag sem éreztem kiemelkedőnek ezt a könyvet. Nagyon-nagyon hosszú mondatokból áll végig, akár egy oldalon át is mehet egy mondat, és közben csak beszél és beszél és egy árva párbeszéd sincs benne, minden a rohadt hosszú mondatokból derül ki, és ez egy idő után már rettentő fárasztó volt, csak várod és várod a mondat végét, de nem jön, és most szeretném illusztrálni ezt, de már nem tudom, mit írjak, úgyhogy feladom. :D És ettől a stílustól kap egyfajta monotonitást az egész szöveg.

Azért volt pár egész jó történet, főleg a vége felé, a címadó fehér királyos (egy sakkfigura), az énekes madaras és a temetés.

Szívem szerint legszívesebben már kb. 20 oldal után abba is hagytam volna, de eltökéltem, hogy mindenképp végigolvasom. Szerencsére nem hosszú könyv, nem hiszem, hogy 600 oldalon keresztül bírtam volna ezt.

2. Elle Cosimano: Finlay Donovan megássa a sírját (Finlay Donovan 5.)

Ezek után kellett egy kicsit könnyedebb, humorosabb valami, és bár nem a kedvencem ez a sorozat, zavar az állandó rohangálás és hektikusság, de most úgy voltam vele, ezt is elnézem neki, csak legyen más, mint az előző. :D

És kérem szépen, nekem eddig ez a rész a kedvencem a sorozatból, a témája sokkal jobban érdekelt, mint a maffiás vonal, Mrs. Haggerty meg egészen a szívemhez nőtt. Nem semmi, ahogy a dolgokat intézi! Most először éreztem azt is, hogy ide nekem a folytatást, de rögtön! :D A szerelmi-epekedős vonal pont elég volt az ízlésemnek. Csak egy dolog bosszant mindegyik könyvben, ahogy Fin a gyerekeivel bánik. Ezek kb. soha nincsenek otthon, állandóan valakire rá kell bízni őket, az volt az érzésem, hogy nem töltenek otthon két egymást követő éjszakát. Ez nem így működik a gyakorlatban, legalábbis a nagy átlagnál nem.

De ettől eltekintve nagyon élveztem a könyvet, és most kivételesen úgy lett vége, hogy érdekel is, mi lesz.

3. Thomas Mayne Reid: A tenger foglyai

Gyerekkorom egyik imádott kedvence volt a szerzőtől A fej nélküli lovas. A fehér törzsfőnököt is olvastam, de az előbbi volt a favorit. Pár éve vettem meg ezt a könyvet e-ben, potom pénzért, valamiért most került rá sor.

Sajnos ez a könyv elég közepes élmény volt, sokat gondolkodtam, hogy vajon gyerekként jobban tetszett volna-e, de nem tudom eldönteni. Talán igen.

Túl egyszerű, ugyanakkor nehezen hihető volt a történet. Nem is igazán tudok mit írni róla, olyan semmilyen volt.

Ahhoz képest, hogy leagálisan vásárol e-könyv volt, tele volt elírással, helyesírási hibával. Emellett furcsa módon a könyv elején az áll, hogy ne adjam kölcsön és ne adjam ajándékba senkinek, ha ilyen terveim lennének, vegyem meg még egy példányban. Vagy ahány embernek odaadnám, annyiban. :O Nem igazán értem, ha megveszek egy papírkönyvet, senkit sem érdekel, mit csinálok vele. Mi az, hogy vegyem meg még egy példányban? Mindegy, annyira nem volt jó könyv, hogy nagyon tovább akarnám adni.

4. Adam Kay: Dexter Procter, a 10 éves doktor

Bár sok ifjúságit és néha még gyerekkönyvet is olvasok, ez nem igazán jött be. Szeretem, ha kicsit komolyabban veszik az olvasót, még ha 10 éveseknek is íródott. Sokat gondolkodtam, mi volt vele a bajom, és az egyik Dexter folytonos beleírásai, -javításai a szövegbe, a másik, hogy szerintem túlírt, túl hosszú, kevesebb több lett volna. Nem mondom, volt benne humor is, a rajzok is jópofák, de ez nekem most kevés volt. Dexter elég beképzelt, Rupi meg nem tudom, mit képzelt, ha egy orvosnak azt mondják, hogy szombaton is kell dolgoznia, akkor az ellen nem nagyon van apelláta.

Sorozat ugyan, de nem tervezem folytatni. Nem tudom, érdemes-e a szerző felnőtteknek szánt könyveivel próbálkoznom.

Kicsit Sam Copeland stílusára emlékeztetett (bocs mindkét szerzőtől!), de amíg a Charlie-sorozatot nagyon szerettem, ezt kevésbé.

Kivételesen mesélek egy fordításomról is. A Royal-ish c. hallmarkos film szinkronját írtam nemrég, nem tudom, mi lesz a magyar címe, kb. 1-2 hónapra tippelek, és bekerül valamelyik tévécsatornára. Tipikus hallmarkos romantikus, cuki, de kiszámítható. Ami miatt érdekes, hogy Teri Wilson Once Upon a Royal Summer c. regényéből készült. A szerzőtől, úgy nézem, nem jelent meg magyarul semmi. Aranyos volt, kellemes, bár több hasonló témájú könyvet-filmet véltem felfedezni benne.

Befejeztem az Agatha Christie regényéből készült Hét számlap c. sorozatot a Netflixen. Az első rész tetszett, de aztán nem igazán tudott lekötni. Nézem A jég szerelmeseit, ami szintén regényből készült, Jennifer Iacopelli írta az eredetit. Bevallom, bár imádom a műkorcsolyát (vagy inkább imádtam egy másik életben), itt - bár tudom, hogy épp ez a lényege - túl sok nekem a dráma meg a tininyafi. De valószínűleg ezt az évadot végignézem, aztán meglátjuk.

Audible-re felkerült a Harry Potter and the Prisoner of Azkaban hangjáték változata, nem sikerült ugyan még befejeznem, de már csak egy fejezet van hátra. Bár nem is olyan régen olvastam ezt a részt angolul, az interaktív-illusztrált változatban, ill. mentünk el tavaly augusztusban a fiammal megnézni, mikor rövid időre visszakerültek a moziba a filmek, most is végigizgultam a Csikócsőr "kivégzésétől" az időnyerős részig tartó eseményeket. Nem csoda, hogy sokaknak ez a kedvenc könyve, tényleg nagyon jól össze van rakva.

Tuti volt még valami, de most ennyi jutott eszembe. :D