Keresés ebben a blogban

2018. október 23., kedd

Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt (Ivy Pocket 1.)

"Ivy ​Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban… 
Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza. 
A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…"

Rövid időn belül a 2. szuper ifjúsági könyv kerül a kezembe. Ivy történetéről már tudok egy ideje, és szemeztem is vele, de hogy a 3. részig miért nem tudatosult bennem, hogy párhuzamos világokról is szól, azt nem tudom.

Na, hát én régen nevettem ennyit könyvön. Több helyen is olvastam, hogy Ivy milyen idegesítő, és ha az életben találkoznék vele, talán én is Dél-Amerikáig futok, mint a munkaadója, de így, könyvben nagyon szórakoztatónak találtam. Rettenetesen okosnak képzeli magát, de akkora butaságokat csinál, hogy sokszor csak fogtam a fejem. A lelkére kötik, hogy ne beszéljen a gyémántról, erre az első, neki szimpatikus embernek elárulja, megesketik, hogy nem próbálja fel, és mit gondoltok, mi lesz? Naná, hogy felveszi! Ugyanakkor meg helyén van a szíve, bátor és nem ijed meg a saját árnyékától. 

Márpedig lenne mitől megijednie, sőt félnie, a könyv 10-14 éves célkorosztályához képest elég sok hulla, veszély és rejtély szegélyezi az útját. Eleve mintha vonzaná a bajt, amin a misztikus óragyémánttal kapcsolatos kalandjai csak rontanak. Onnantól fogva, hogy vállalja a gyémánt elszállítását, mi, olvasók, csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani az eseményekkel. Az, hogy pár következtetést rosszul von le, és rossz személyekben bízik meg, elég hamar kiderül, de a valóságra nem számítottam, a szerző ügyesen csűrte-csavarta a szálakat. Itt-ott elszórt pár morzsát, de a legvégéig nem jöttem rá mindenre, még ha "részeredményeim" voltak is. 

Kelekótya főhősnőnk mellett a többi szereplő is elég plasztikusra sikeredett, könnyedén sikerült őket elképzelnem. Ha mégsem sikerült volna, John Kelly humoros illusztrációi, amik az egész könyvet díszítik, biztosan kisegítenek.

Egy dolog volt nekem egy kicsit furcsa. Ivy mindössze 12 éves, de a beszédstílusa és a viselkedése alapján néha inkább úgy éreztem, mintha egy 30-as aggszűz lenne, de igazából ez sem tudott olyan nagyon zavarni.

Egy szó mint száz, ha egy humoros, abszurd, ugyanakkor izgalmas és fondorlatos könyvre vágytok, ez a ti könyvetek, gyerekek és felnőttek számára is felhőtlen kikapcsolódást fog nyújtani. 

Ezt a könyvet is Pék Zoltán fordította, remélem, ezzel mindent el is mondtam, ismét minőséget kaptam.

A 2. és 3. kötet is itt várakozik a polcomon, hamarosan jelentkezem a folytatással, mert az egyértelmű, hogy folytatni fogom.

A könyv olvasását köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10




2018. október 19., péntek

Ismét két könyv...

Nem is húzom az időt, vágjunk bele!

Donald A. MacKenzie: Skót tündérmesék

Nagyon érdekelnek a különböző népek meséi, mondái, hiedelemvilága, ezért megörültem ennek a könyvnek, ráadásul valami igen jó, akciós áron vettem. A földrajzi elhelyezkedés miatt szentül azt hittem, hogy ezeknek a meséknek több közük lesz az északi mitológiához, és nem nagyon hittem a fülszövegnek, hogy hasonlóságokat fogok találni a magyar népmesékkel. Pedig így lett, és vajmi kevés köze van - legalábbis a könyvben szereplő történeteknek - az északi mitológiához.

A könyvet tavaly adták ki nálunk az eredeti megjelenés 100. évfordulójára. Vannak benne mesék Beiráról, a télkirálynőről és fiáról, Angusról meg annak az arájáról Bride-ról, akik a fényt és a meleget képviselik. Ami nekem picit fura volt, hogy a szerző lábjegyzeteket fűzött a mesékhez, amiből megtudhattuk, hogy ők jelképezik az évszakok változását, és úgymond "harcát". Emellett kaptunk még eredettötérteneteket szintén Beirával, pl. a kifolyt mosószerhabból lett a hó a hegycsúcsokon, stb.

Vannak aztán tényleg azonosságok a mi meséinkkel meg a Grimm mesékkel is, csak skót viszonyokra alakítva. Emlékszünk talán a mesékre, amiben a fiú meglesi a lányokat/tündéreket, akik madárrá tudnak változni, és amíg fürödnek, ellopja az egyiknek a gúnyáját (a tollát), hogy ne tudjon elrepülni. Na, ez itt fókabőrrel meg sellőbőrrel van, nyilván a tenger közelsége miatt.

Vagy ott a varázsló, akit ha megcsapnak egy kantárral, lóvá változik, erre is van hasonló példa nálunk. Vagy a meggondolatlan férfi meséje, aki odaígéri az elsőszülött fiát látatlanban, stb.

Vannak aztán egyszerűen poéntalan meg értelmetlen mesék. Nekem legalábis azok voltak. Pl. a kutya, amelyik megmenti a gazdáját, aztán elpusztul. Ennyi a mese, pont.

Nem véletlen a cím, mert tényleg sok a tündér témájú történet, több, mint nálunk. Ezek a tündérek azonban nem mindig jóságosak és kedvesek, gyakran kópék, néha meg egyenesen gonoszak. Van köztük, aki segítőkész, de olyan is, aki épp ellenkezőleg.

Érdekes, hogy a kutyáknak jelentős szerepük van, védelmezik a gazdáikat, de minden esetben az a valami, amivel harcolnak, letépi róluk az összes szőrt. Fura.

Nekem a fordítás néhol furcsa volt, nem tudom, hogy az eredeti milyen lehetett, de itt-ott szaggatottnak éreztem.

Alapjában véve érdekes olvasmány volt, jobb és kevésbé jó mesékkel. És azt is érdekes volt látni, milyen sok egyezés van a skót és a magyar mesék között.

10/7

Keith Roberts: Gőzkorszak

Az idei év egyik nagy melléfogása. Ez egy erősen rétegkönyv. Nincs semmi baj a rétegkönyvekkel, ha az ember tudja előre, és nem szalad szépen bele. Na, de honnan lehetne az ilyesmit előre tudni? Tartok tőle, sehonnan.

Már pár oldal után láttam, hogy ez nem az én könyvem lesz, és csak azért nem hagytam abba, mert vártam a Nevermoor megjelenését, és addig nem akartam más könyvbe kezdeni.

Szeretem az alternatív valóságos alkotásokat (Vissza a jövőbe, pl. az egyik nagy kedvencem, vagy a Thursday Next sorozat is erre épül), amennyiben van értelme. Itt nem volt. Valahogy végig azt éreztem, hogy azon túl, hogy más körülmények között élnek az emberek, mint az igazi valóságunkban, semmi értelme az egész könyvnek. Nem tudom jól megfogalmazni, de valami nagyobb durranást vártam.

1588-ban I. Erzsébet merénylet áldozata lesz, nem győzi le a spanyol Armadát, a világ megreked a gőzkorban, és a katolikus egyház uralma alatt. Ez tök érdekekes koncepció, és? Mi a történet? Ja, hogy az nincs.

A könyv hét lazán kapcsolódó fejezetből, vagyis tételből áll, ahogy nálunk az alcím és az eredeti cím is jelzi: Pavane. A pavane egy középkori tánc volt, de hogy ez hogyan kapcsolódik a könyvhöz azon túl, hogy tételekre és nem fejezetekre van osztva, nem tudom.

Spoilerezni fogok egy kicsit, úgy olvassátok tovább!

Az első és második tételben rengeteg világleírást kapunk. Az utakon gőzhajtású lokomobilok járnak (gyakorlatilag országúton közlekedő vonatok), viszont vonatok nincsenek. A távközlés szemaforokkal működik, amit emberek kézi erővel működtetnek a szemafortornyokon. Rebesgetnek ugyan valami belsőégésű robbanómotort, de annak elterjedését az egyház nem engedélyezi, ahogy a távíróét vagy az elektromosságét sem. Ez még érdekes is lehetett volna, ha nem iszonyú sok és lassú, és nem megy a történet rovására. Így viszont csak untatott. Ebben a két tételben azért még akadtak érdekes részek, de a harmadiktól kezdve már végig azt éreztem, hogy én ebből nem értek egy mukkot sem, és komolyan mondom, mindenki bolond volt.

John barát története pl. arról szól, hogy Rómába rendelik, ahol jegyzőkönyvet vezet az inkvizíció kínzásairól. Igen, még az is létezik. És mivel élvezi a munkát, amitől lelkiismeret-furdalása van, vezeklésképpen lázadást szít az egyház ellen. A vége meg az, hogy csónakkal Rómába indul a tengeren át, és belefullad. Ennyi.

Egyszerűen nem értettem, hogy került Robert Margaret tételébe. Még is vissza is lapoztam, hogy hátha valamiről lemaradtam, de nem. A lányt elviszik a kastélyába (nem tudni, miért), és ott Robert a hűbérúr. De úgy emlegetik, mintha már korábban szerepelt volna, holott nem. Vagy már én aludtam bele, az sem kizárt.

Eleanor tétele már majdnem tetszett. Ő Margaret és Robert lánya, de a szülei már meghaltak, az egyház rá akarja tenni a kezét a várára, ő meg nem hagyja. Igazi tökös csajnak tűnt, aki nem hagyja magát legyőzni, generátorokat szereltet be, és bevezeti a várba a villanyt, de a végén róla is kiderül, hogy egy megszállott őrült.

Az utolsó tétel Eleanor fiáé, Johné, aki elmegy az anyja várába, és ott olvassa el apja neki szóló leveleit. Ja, aki egyébként valami tündérféle (mármint az apja), avagy a letűnt nép tagja, ahogy még emlegetik őket. Ezt végképp nem értettem, a tündéreket miért kellett belekeverni. Semmi jelentősége sincs ennek a szálnak.

Az egész könyv hangulata komor, és olyan középkorias, folyton figyelmeztetni kellett magamat, hogy a 20. század 2. felében járunk, 60-as évek, 80-as évek. Inkvizíció, anyaszentegyház, hűbéri rendszer, ugyanakkor gőzgépek.

Számomra az egész egy nagy katyvasz volt, csak fanatikus rajongóknak ajánlom. Vagy még nekik sem.

A borítója képen szép volt, de kézbe fogva sokkal jellegtelenebb, ami érdekes, mert épp fordítva szokott lenni.

10/3

2018. október 18., csütörtök

Jessica Townsend: Nevermoor (Morrigan Crow négy próbája) - Nevermoor 1.

Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia.

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.

Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.

Igen, igen! Kis túlzással talán, de azt mondhatom, a Harry Potter óta keresek egy ehhez hasonló ifjúsági könyvet.

Már tavalyi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, a története érdekes, és a 4-es feletti osztályzat a Goodreadsen is jó jelnek tűnt, és nagy örömmel töltött el, hogy magyarul is kiadják. (Majdnem napra pontosan az angol nyelvű kiadás után egy évvel jelent meg nálunk.)

A borító picit csalódás volt, hiányoztak róla az esernyők (igazából nekem legjobban a svéd és dán borító tetszik), de amikor élőben is a kezembe vehettem, már sokkal jobban tetszett. A sok aranyszínű pötty, a csillogó cím és a diszkréten meghúzódó holló talán minimalistának mondható, de összességében mégis szép.

Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, és azonnal neki is láttam az olvasásának. 5 nap alatt végeztem vele, ami nálam rekordidőnek nevezhető. Azt hiszem, ez is sokat elárul. Valóban nem szívesen tettem le, és minden percet megragadtam, hogy olvasni tudjam.

Fura és titokzatos volt ez a könyv, úgy reklámozzák, hogy a HP és az Alice Csodaországban keveréke, de én nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Bár az írónő bevallottan ihletett merített a Harry Potterből, nem kell attól félni, hogy valami utánzatot kapunk. Voltak ugyan egyes mozzanatok, amik emlékeztettek rá, de alapjában véve Townsendnek sikerült egy teljesen új és egyedi világot létrehoznia. Nem éreztem seholsem klisésnek vagy kiszámíthatónak. A Mr. Jones féle dolgot gyanítottam ugyan, de még így is meglepett.

Ha már mindenáron hasonlítani szeretném valamihez, akkor Diana Wynne Jones könyvei sokkal jobban eszembe jutnak róla, de inkább csak a meglepő fordulatok és megoldások miatt.

Mivel első könyvről van szó, jó néhány dolog homályban marad, pl. hogy ki is Jupiter North, miért kapitány, hogy lett az övé a hotel, mi ez az egész próba dolog, stb. Egyáltalán mi az a Csuda? Valami energiaféle? Varázserő? Mi az a Napszállta és az első tavasz? Remélhetőleg a további kötetekben választ kapunk ezekre is.

Különféle érdekes lényekkel, tárgyakkal, szokatlan képességű emberekkel találkozhatunk a könyvben. Van itt, kérem, óriásira nőtt macska (avagy macskarizma), ún. tanú (amolyan látnokféle, de mégsem), Csudamíves, rejtélyes hotel (hű, erről aztán lenne mit mesélni!), Ökörnyál-vonal (ez egy vonatféle), törpevámpír (avagy vámpírtörpe), stb.

A négy próba is rendkívül különleges, ráadásul háromnak a végkimenetelére egyáltalán nem számítottam, a szerző igen szokatlan megoldásokkal élt. Volt, hogy hangosan felnevettem, annyira meglepett és annyira tetszett.

Apropó, nevetés! Főleg a könyv első felében sok a humoros rész, pl. Morrigan levelei, Jupiter egyes beszólásai, de azért a 2. felében is akadt (pl. Mikulás jellemzése).

Az írónőnek egyértelműen remek a fantáziája, jó a stílusa, gördülékeny a fogalmazás (bár ebbe valószínűleg a fordítás is belejátszik), és végig képes volt lekötni a figyelmemet.

Mikor megláttam, hogy a fordító Pék Zoltán, nagyon megörültem, mert tőle eddig csak jó fordításokat olvastam. Helyenként nem lehetett könnyű dolga, de igazán remekül oldotta meg, és külön dicséret illeti az ötletes szóalkotásokért. Macskarizma (vajon mi lehetett az eredeti?), póklábaló, stb.

Rendkívül jó érzésekkel csuktam be a könyvet, és csak remélni tudom, hogy a következő köteteket is olvashatjuk.

A svéd és dán borító ilyen. :)

Köszönöm a Kolibri Kiadónak az olvasás lehetőségét!

10/10






2018. október 15., hétfő

Ki lennél? - helyzetgyakorlatok műfajokra (Témázunk)

Ezúttal a témázás keretében egy irányított kérdéssorra válaszolunk, Zenka ötlete alapján. 

(A feladat nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik.)

1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?

Mikor gyerek voltam, nagyon féltem a mesékben a farkasoktól. Még volt is egy olyan álmom, amire máig emlékszem, aminek az volt a címe (!), hogy A farkas bemászott az ablakon. (Nem röhögni, ez volt a címe, jó?) Viszont így felnőttként már szeretném jobban megismerni a szegény, félreértett állatokat, úgyhogy valami Hagrid-szerű emberke lennék, aki menedéket nyújtana a népszerűtlen vagy kihalófélben levő állatoknak, varázslatos lényeknek. De nő lennék, aki vagány cuccokban jár, és nem fél semmitől és senkitől.

2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?

Befolyásos, de a háttérben szép csendben tevékenykedő alak lennék, valami jó kis varázserővel, amit sosem használnék rosszra. Magamhoz gyűjteném az árvákat, és megtanítanám nekik, hogy bármire képesek, ha igazán akarják.

Vagy be tudnék menni mások rémálmaiba, és ott küzdenék meg a démonokkal, farkasokkal (:D), bohócokkal, stb.

3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!

Pilóta lennék, mondjuk, egy TIE vadászon vagy egy X-szárnyún! Világéletemben szerettem volna repülni. :)

4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?

Hú, ez pl. nehéz, mert annyira be voltak osztva a szerepek, hogy ez rettenesen korlátozná, hogy mit tehetek és mit nem, kivel barátkozhatok és kivel nem, stb. Azt hiszem, mindenképp anyagilag független szeretnék lenni, hogy ne kelljen férjhez mennem csak azért, hogy legyen, aki eltart. Lehet, hogy sosem mennék férjhez, hanem jótékonykodnék, lányiskolát alapítanék vagy ilyesmi. Ha férjhez mennék, akkor csakis olyan emberhez, aki társam lenne, nem az "uram".

5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?

A világ első női detektívje vagy valami ilyesmi. Nem szeretnék véres gyilkosságokat felderíteni, inkább valami ravasz, csavaros ügyet, leleplezni egy zseniális csalót, aki azt hiszi, mindenki eszén túljárhat, de nem az enyémen. :D

Vagy könyvanomáliákat derítenék fel és oldanék meg. Olyan ellentmondásos dolgokat, mint pl. hogy a főhős a 39. oldalon még fehér lovon lovagol, a 40.-en meg már feketén.




6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?

Mi számít kortársnak? Jó kis nihilista, lehúzó, depresszív szépirodalom? Na, azokhoz nem szeretném, ha bármi közöm lenne. :D

Csakis pozitív kimenetelű regényekben vennék részt, ahol bár a főhős(nő)t megcsapkodja az élet, képes felállni, és kilábalni a válságból. Pl. mediátor lennék, vagy terápiás hipnotizőr.

7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?

McGalagony életéről! Bár az kiderül a könyvekből is, hogy nagyon jó tanár és varázsló, de hogy mennyire vagány csaj is, aki az első Főnix Rendje ideje alatt macska képében kémkedett, azt már sokkal kevesebben tudják. Szívesen bemutatnám ezt az oldalát is.

8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?

Ezekbe nem szívesen kerülnék bele, mert elég félős vagyok, de csakis olyasvalaki lennék, akit nem fenyeget veszély.

9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?

Időutazó lennék, hogy minél több korba eljuthassak. Pl. Shakespeare korába, vagy a 30-as évekbe.

10. Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…



Ennyire talán nem öltöznék lengén, de a tetkó kell!

10 + 1 
Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod, ki vagy? (Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket?)

A Nevermoort olvasom most, de nem tudnék mondani egy ilyet sem. 

Általában nem azonosulok egyik szereplővel sem, inkább olyan, mintha kívülről nézném a történéseket, mint egy moziban.

A többiek:


2018. október 4., csütörtök

Joe Abercrombie: Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)

Elérkeztem hát a trilógia utolsó részéhez. Már a fülszöveg is azt ígérte, hogy komorabb lesz, mint az előző kettő, amit az eltérő borító csak megerősített. (Ezen még mindig nem tudtam túltenni magam teljesen. Önmagában nagyon klassz ez a borító, de egyáltalán nem passzol a többihez.)

Komorabb, igen, és tele van csatákkal, harccal, intrikával és politikával. Be kell vallanom, számomra nem a legszerencsésebb kombináció. Talán meg fogtok rökönyödni, de a csataleírások engem untatnak, a politika meg az intrikák pedig idegesítenek.


Ugyanakkor végre kaptam egy olyan hősnőt, akit sikerült megkedvelnem. Skarát hercegnőnek nevelték, szokások és illem (meg a kényelmetlen ruhája) szorításában, de igazából nem tanították meg neki, hogyan is uralkodjon. De amikor Fényes Yilling egy éjjel megölni a nagyapját, az addigi királyt, és felgyújtja a palotát, Skara menekülni kénytelen. Laithlin, a távoli rokonság okán, befogadja, és Skara ekkor dönthet, mit tesz. Eléldegél kegyelemkenyéren, netán később férjhez megy, és másokra hagyja, hogy megvívják helyette a harcot, vagy felveszi a kesztyűt, és megtanul uralkodni. Skara az utóbbit teszi, és elindul egy fájdalmas, kemény, néha gyomorforgató úton, aminek a végén - ha minden jól megy - önálló uralkodó válhat belőle, aki egyedül is képes elvezetni az országát, és nincs rá szüksége, hogy a férfiak döntsék el, mit tegyen.

Jó, a cím nem stimmel...
Sok régi szereplő is feltűnik, Brand, Tüske, Koll, Szkifr, és persze, Yarvi, aki nekem az egyik legnagyobb csalódás volt a sorozatban. A jelleme, a tettei már nyomokban sem tartalmazzák az első kötet szerethető figuráját, egyértelműen megfertőzte a hatalom, a miniszterség. A könyv legvégén csillan csak fel belőle valami a régi Yarviból. A legszimpatikusabb karakter még mindig Rin, továbbra is kár, hogy csak mellékszereplő.

Fényes Yilling igazán szívből gyűlölhető főgonosz, főleg az elején, később kissé megfakul, de a félelem, amit a neve kelt, végig érezhető. Az ilyen gonoszok számomra a legrosszabbak, mert nincsenek érzelmeik, így fogást találni is nehezebb rajtuk.

Voltak hiányérzeteim, pl. figyelem, SPOILERVESZÉLY! a főkirály halála teljesen kimaradt, egyszer csak ott volt a holtteste. Hiányoltam, hogy hogyan halt meg, mi történt vele. SPOILER VÉGE!

A három rész közül ez tetszett legkevésbé a sok csata és politika miatt, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik ezeket a részeket is örömmel és élvezettel fogják olvasni. Nem bántam meg, hogy kiléptem a komfortzónámból, és elolvastam ezt a trilógiát, de azt hiszem, a high fantasy nem az én világom.

A fordító ezúttal is jó munkát végzett, ami nem is meglepő, már megszokhattuk tőle.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/7