Keresés ebben a blogban

2017. október 25., szerda

Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant-sorozat 1. rész) - Zanza

Erről a könyvről annyi jót olvastam, hogy humoros és izgalmas meg varázslós... Igaz, jócskán lemaradva, de eljutottam az első részig (a 2-3. rész is megjelent már magyarul). Mindjárt le is szögezem, hogy nagy valószínűséggel egyben az utolsó is számomra.

Nem értem az értékeléseket. Hol humoros ez? Emlékeim szerint még csak el se mosolyodtam rajta. Izgalmas meg varázslós - ebben már van részigazság, egyes részei izgalmasak voltak, és nyomokban tartalmazott varázslást is. De a nagyja borzasztó keszekusza, összefüggéstelen és unalmas volt, a varázslásnak meg olyan kicsi szerepe volt, hogy nyugodtan ki is maradhatott volna. 

Emellett a címbeli London folyói szálat egyáltalán nem értem, miért kellett belevenni (pici spoiler, a könyvben a folyókat emberek - vagy legalábbis emberszerűségek személyesítik meg, van pl. Temze papa meg Temze mama), semmi összefüggést nem találtam a másik szállal, a nyomozóssal, így olyan volt, mintha két különböző történetet olvastam volna, csak minek.

A rejtélyes testmegszállós, sorotgyilkosos, szellemes (a "lepedős" fajta, ha nem is volt rajta lepedő) szál jó volt, izgalmas, végig kíváncsi voltam rá, hogy mi a megoldás, és nem jöttem rá, szóval ez a rész ügyes volt, kár, hogy nem ebből állt az egész könyv. A lezárás meg olyan semmitmondó volt, hogy másnap gondolkodnom kellett, hogy tényleg befejeztem-e a könyvet, vagy csak álmodtam. :D Semmi nem maradt meg belőle.

Jellemző, hogy mennyire nem bírt lekötni, hogy gőzöm sem volt, hogy ki az a Molly és hogy került a történetbe. A varázslós szálat meg, ahogy mondom, teljesen feleslegesnek éreztem, a nyomozáshoz semmi szükség sem volt arra, hogy Peter tűzgolyókat tudjon produkálni a tenyerébe, meg tönkretegyen vele minden elektromos kütyüt a környéken.

Még ami tetszett, a popkult utalások, de nem győzött meg, igen kicsit esélyt látok rá, hogy folytassam.

10/5

2017. október 24., kedd

Sorozat (nem?) ajánló: Anne (Anne with an E), 2017 - 1. évad

Én az a fajta vagyok, aki nagyon meg tud kérdőjelezni egy remake-et, aztán nagyon tud lelkesedni ugyanzon remake-ért. Mert ami már egyszer jó volt, azt minek újra leforgatni, ugye, ugyanakkor meg miért ne lehetne az a remake netán jobb, vagy mást adó? 

Hevesen tiltakoztam a Büszkeség és balítélet 2005-ös filmfeldolgozása ellen, mert hogy lehetne jobb, mint az ikonikus BBC-sorozat, évekig nem néztem meg, amikor aztán végül rászántam magam, azonnal beleszerettem, és azóta már ki tudja, hányszor láttam. Persze, a BBC-sorozat azóta is etalon, de miért ne szerethetném mindkettőt? (Nem mellesleg avattam egy kedvenc színészt Matthew Macfadyen szemében, aki miatt kezdtem fordítani a Ripper Streetet.) Van aztán, aminek a megnézése után fanyalogva zártam be a lejátszót, pl. az új A hét mesterlövész, ami, ha nincs a klasszikus western, nem is lett volna rossz, de így nem állta ki az összehasonlítás próbáját, vagy a Ben Hur, amiről még ennyit sem tudok elmondani, legjobb esetben is egynek elmegy.

Az Anne c. sorozat új feldolgozását is erősen tartózkodva figyeltem, merthogy lehetetlen, hogy felülmúlja vagy csak meg is közelítse az 1985-ös sorozatot, ugye? De aztán olyan emberek lelkes beszámolói után, akik szintén a 85-ös sorozat rajongói, és mégis meggyőzte őket ez is, úgy döntöttem, teszek egy próbát.

Nem mondom, hogy azonnal megnyert magának, az első részt csak többszöri próbálkozásra sikerült megnéznem, de aztán a többi résszel már nem volt ilyen gondom.

Az elején minden zavart, főleg a Váratlan utazásban is megjelenő azonos karakterek, amit ráadásul nemrég néztem újra, hogy pl. Rachel teljesen más, mint amit megszoktam, idő kellett átállítani az agyamat. De aztán hirtelen feltűnt egy szereplő, akit alig ismertem meg először, mert egy sokkal fiatalabb mása él a fejemben, a Váratlan utazásban Jasper Dale-t alakító R. H. Thomas, aki itt Matthew Cuthbertet játssza, a testvérpár egyik tagját, akik magukhoz veszik a címszereplő Anne-t, és itt már vigyorogtam egy jót, ám valójában a főszereplő kislány lopta be magát a szívembe szinte azonnal. 



Bár Megan Follows nagyon jó volt az 1985-ös sorozatban, Amybeth McNulty viszont pontosan olyan, amilyennek képzelném Anne-t. Vörös copf, szeplős arc, soványka test, csupa kéz és láb, picit összevissza fogak, tökéletes! Nem tudom, a könyvben milyennek írják le, nem olvastam, de szerintem épp ilyennek kell lennie. Nem mellesleg a kislány rendkívül tehetséges, szenvedélyes, lelkes, tele tűzzel és élettel, néha kicsit túljátssza, de még az is jól áll neki. Néha nem is tudtam eldönteni, a szerep kívánja ezt a túljátszást, vagy maga a lány ilyen, mindenesetre belőlem ezek váltottak ki hangos nevetést, mint pl. mikor végre verset olvashat fel az iskolában, és igazi ripacskodás sül ki belőle, miközben patetikusnak gondolja magát, vagy amikor Marilla elmondja neki, hogy a menstruáció bizony évekig eljön minden hónapban, és ahogy felkiált, hogy évekig? Vagy amikor heves és érzelemdús szavakkal kér bocsánatot Racheltől. Ezek mind a humor forrásai.



A történet maga sokkal-sokkal részletesebb, mint a 85-ös volt, ami nem is csoda, hiszen, ha jól emlékszem, nálunk talán 4 részben ment (imdb szerint csak 2 részes...), ennek meg az első évada 7 részes volt, és a végére sincs még közelében sem a korábbi sorozat eseményeinek végéhez, csak néhány hónap, esetleg 1-2 év telhet el, de ezt nem lehet pontosan tudni. Az elején tavasz van, a végén tél. Mivel a könyveket nem olvastam, nem tudom, a sorozatban levő események szerepelnek-e bennük, de itt jóval több, és részletesebb leírást kapunk a történtekről, kissé komorabbá is téve az egész sorozat hangulatát. Jóval több részlet derül ki Anne előéletéről az árvaházban és azoknál a családoknál, ahová kiadták cselédnek. Sokszor elszorult a szívem, hogy egy ilyen kislánynak mi mindenen kellett átmennie pusztán azért, mert olyan szerencsétlen volt, hogy meghaltak a szülei.

Többet tudunk meg Marilla Gilbert apjához való szerelméről, amiről anno nagyjából csak említés esik. Több a haláleset, több az érzelmi leterhelést okozó esemény, nem szeretném lelőni a poént, nem sorolom fel, mi mindenben részletesebb. Talán egy hajszálnyit hatásvadászabb és az érzelmekre jobban alapozó is.

A szereplők ábrázolása is kicsit más, Gilbert pl. amolyan vezéregyéniség a fiúk között, az ő szava kb. szent, felelősségeljes és megbízható fiú, Anne-hez való vonzalma az első pillanattól komolyabb, mint a 85-ösben. Rachel Lynde hamarabb lesz az az elviselhető, sőt szinte már kedves nő, akit jóformán csak a Váratlan utazás végefelé kapunk, ami néhány évvel az Anne után játszódik. Matthew most is aranyszívű, jól ellensúlyozza a kemény Marillát, R. H. Thomas pedig most is félszeg figurát alakít, csak épp  nem dadog. A gyerekszereplők meg gyerekek, ami felveti a szerelőváltás kérdését arra az időszakra, amikor Anne-ből felnőtt  nő lesz.

Emellett nekem nagyon tetszik a sorozat intrója, ami picit könnyedebb stílusú, mint maga a sorozat, de ettől függetlenül illik hozzá.



Nagy örömömre a Netflix már készíti a 2. évadot, amit jövőre nézhetünk meg. Én alig várom.

10/9,5

(Ja, igen, ennek a sorozatnak nincs köze a tavaly készült tévéfilmhez, ahol Charlie Sheen volt Matthew.)




2017. október 17., kedd

Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádban - Zanza

Mostanában már csak zanzákat írok, és még jó, ha azokat is egyáltalán...

Percig se hittem el, hogy a ráírt szöveg - miszerint ilyen lenne, ha P. G. Wodehouse és Agatha Christie együtt írnának detektívregényt - igazat állít, de azt sem mondhatom, hogy egyáltalán nem befolyásolt. Mondjuk úgy, kíváncsivá tett.

Kevés krimit olvasok, itt is inkább Wodehouse volt a hívószó, nem AC.

Hogy mit kaptam? Egyiküket sem, persze, hogy nem. Meg sem lepett. Ellenben kaptam egy habkönnyű nyomozós könyvet. Az első gondolatom az volt róla, mikor befejeztem, hogy "édes kis semmiség".

A nyomozós szál elég gyenge volt, jóformán alig kapott szerepet, és nem is tudta felkelteni az érdeklődésemet, ellenben a 30-as évek londoni és skóciai élete már jobban tetszett. Tetszett, ahogy bemutatja a kettősséget az arisztokrácia életében. A királyi család tagjaként főhősnőnknek, Georgie-nak kötelessége jópofizni mindenféle társadalmi eseményeken, megjelenni a palotában, ha hívatják, de azzal már senki sem törődik, hogy miből él, és gyakorlatilag éhezik meg belóg esküvőkre és hasonló helyekre, hogy egy jót ehessen.

Ami tetszett, a valós történelmi események beírása a könyvbe, pl, a Mrs. Simpson nevű amerikai nő, aki miatt majd David herceg, a későbbi VIII. Eduárd lemond a trónról.

Georgie elég talpraesett nő, aki nem várja meg, míg eljön a herceg fehér lovon, vagy amíg hozzáadják valami halszájú román herceghez, hanem saját kezébe veszi a sorsát, és munkát keres. Persze, csak titokban, mert hercegnőként ez nem volt ildomos. Emellett persze, sok bénázása van, de ez valahol a tapasztalatlanságának is köszönhető. Szerethető figura, szerintem fejlődőképes is, de egyelőre nem lett a kedvencem. A barátnője, Belinda, nekem nem volt szimpatikus, nagyjából a bulizás és a szex érdekli, nem is voltam benne biztos, hogy valóban barátságból segít-e Georgie-nak. Némi kikacsintással kapunk egy Darcy O'Mara nevű szexi ír nemest, akiből gyanítom, még lehet főszereplő az elkövetkező részek során (ja, azt nem említettem, hogy sorozatról van szó), de egyelőre még inkább csak úgy ott van.

A fordítással két komoly bajom volt. Az egyik, hogy az indíték következetesen motívumként szerepelt. A másik, hogy eleinte azt hittem, valami párhuzamos univerzumban játszódik a történet, ahol királynő van, pedig nem. A király felesége, Mária nem volt uralkodó, szerintem ilyenkor a magyar a királyné szóval jelzi a különbséget. (Fura, hogy őrá királynőként utalnak, míg a mostani angol uralkodó férje "csak" herceg, vagy Viktória férje is az maradt...)

Összefoglalva egy élvezetes, könnyed, aranyos kis sztorit kaptam. Aki csavaros krimit vár, csalódni fog, mert a krimiszál a legkisebb és legkevésbé fontos a könyvben. De könnyű kis szórakozásnak megfelel.

10/8

2017. október 5., csütörtök

Jó marketing - rossz marketing

Tadám! Újra témázunk! Jó pár hónapot kihagytunk, de megjött a kedvünk, szóval megint itt vagyunk. :)

A téma, amit megszavaztunk, a jó marketing - rossz marketing, azaz mitől harapunk rá egy hirdetésre, vagy mitől futnánk legszívesebben az ellenkező irányba. Persze, most elsősorban a könyvek tekintetében.

Mikor gondolkodni kezdtem, hogy mit is írjak, rájöttem, hogy vidékiként úgymond "hátrányban" vagyok (persze, fene tudja, lehet, hogy inkább szerencsém van), mert nem látok reklámokat a metróban, nem tolja magát a képembe egy-egy óriásplakát az utcán, stb., így tájékozódásra marad kb. az internet, meg más olvasók és bloggerek.

Rájöttem továbbá, hogy fikarcnyit sem értek a marketinghez, és hogy jövök én ahhoz, hogy olyasmit kritizáljak, amihez semmi közöm. Na de, mégiscsak a marketing az, ami segíthet eladni egy terméket, és ha magához a szakmához nem is értek, azt azért el tudom dönteni, hogy egy adott marketing fogás hatott-e rám vagy sem. Szóval nézzük meg azt, hogy számomra mi a vonzó, és mi a taszító.

Mi az első, ami megfogja az embert egy könyvben, ha ránéz? Hát a borító! Nem igazán emlékszem, mikor lett számomra fontos a borító, régebben nem emlékszem, hogy különösebben érdekelt volna. Na, de azt hiszem, a megboldogult (ál)szocializmusban (igen, ma már így tanítják a suliban a mai generációnak - álszocializmus) meg előtte nem is volt olyan nagy a választék borító ügyben.

Pl. Jókai Az aranyemberből egy 19. század végi vagy 20. század eleji példányunk van, most nem emlékszem a kiadás évére, de 1896 vagy 1904, valami ilyesmi. Az otthoni példányom borítóját nem tudom megmutatni, mert szétesőfélben volt, és apám beköttette, amit nagyon sajnálok azóta is, mert kapott egy nagyon semleges, semmitmondó, "könyvtári" külsőt, de valami ilyesmi volt:






Azért ez se az ötletes borító mintapéldánya. :D











Ilyenünk ugyan nincs, de ez is jellegzetes, 1. világháború körüli korszak. Nem tudom, ti hogy érzitek, de számomra van benne valami nyugtalanító és szürreális.






Aztán jöttek a(z ál)szocreál jobb esetben semmitmondó, rosszabb esetben oda nem illő vagy érthetetlen, kriksz-kraksz ábrázolású borítói.

Itt egy egyszerű, letisztult. (Sokan még ma is szeretik ezt a sorozatot.)


És ugyanebből a könyvből egy... izé:


Aztán jöttek a filmes, sorozatos borítók, amiket régen nagyon szerettem, és amivel - úgy tűnik - több példányt lehet eladni, de amiket ma már, lehetőség szerint kerülök. Régen az sem igazán zavart, ha egy sorozat darabjainak nem egységes a külseje, mérete, borítója, stb., de ez ma már nyom nálam a latban, és nagyon rossz marketing számomra az, ha mondjuk, az 1. kötet valami szép grafikájú, a 2. meg filmes borítós. Juj! (Így jártam amúgy A Szellem inasa sorozattal, mikor megvettem az eddig megjelent 3 részt, a 2. rész csak filmes borítóval volt már kapható.) Ez nálam akár meg nem vásárlási ok is lehet.

Nem emlékszem, hogy valaha életemben vettem volna kizárólag a borító miatt könyvet, úgy hogy amúgy semmit sem tudtam róla, de az biztos, hogy egy szép borító nagyon sokat számít.

Itt van például ez: 


Szerintem gyönyörű! Igaz, még nincs magyarul, de komolyan elgondolkodtam a megvásárlásán angolul is, olyan vonzó a borító! De miután elolvastam a fülszöveget, ez a vágyam nyomtalanul elpárolgott... Misztikus köntösbe ültetett romantikus marhaságnak tűnik az alapján.

Ezzel át is térhetünk a fülszövegek kérdésére, hisz egy könyv azzal is felhívhatja magára a figyelmet. Egy jó fülszöveg informatív, de nem spoileres, a lényeget tartalmazza, és se  túl rövid, se túl hosszú. 

Jó fülszövegre számomra példa a Túlontúl:

Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóit – a somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

Rosszra meg a rossz emlékezetű Shylock a nevem:

HJ nagyon mai regénye az időt kénye-kedve szerint hajlítgatva járja körül, hogy mit jelent apának, zsidónak és kegyelemteljes emberi lénynek lenni a modern világban... A szerző az eredeti darab kevésbé hangsúlyos elemeit - mint az apa-lány viszony - is reflektorfénybe helyezi a zsidó identitás problematikája, az antiszemitizmus, a zsidó-keresztény ellentétek és párhuzamok, ill. a bosszú mellett... A középpontban Shylock mellett, mintegy az ő alteregójaként, az apai szerepben gyötrődő tehetős műgyűjtő, Simon Strulovitch személye áll. Az átiratban az "egy font hús" új értelmet nyer.

Hát igen, fülszöveget írni tudni kell. Ez itt leginkább locsogás a nagy semmiről.

A bloggerek mellett egyre nagyobb teret kapnak a vloggerek is, vagyis a videós bloggerek. Bevallom, nem nézek könyves vlogger csatornákat. Tettem rá pár kísérletet, de nem jött be. Angol nyelvűek között állítólag vannak nagyon jók, de mivel az olvasmányaim túlnyomó többsége magyar nyelvű, nem igazán érdekelnek külföldi csatornák. A néhány magyar nyelvűt azért hagytam abba, mert többek között a vlogger rosszul beszél (nem magyarosan, pösze, stb.), a hangminőség borzalmas, alig lehet érteni, amit mondanak, a mondandója unalmas, a megfogalmazás hagy maga után kívánnivalót, a képi világ gyenge (annyi nekem nem elég, hogy felmutatja az adott könyvet), stb. És gyarló ember vagyok, engem olyasmi is tud zavarni, ha a blogger nadrájából előkandikál a lila alsónadrágja, nincs begombolva egy gomb, vagy főleg nők esetén rettenetes a frizura vagy a smink. Nem mondok konkrét neveket, senkit sem szeretnék megbántani, de ha ismertek jó magyar könyves vlogger csatornákat, ne tartsátok magatokban!

Ami még nagyon tud bosszantani, azok a különböző ajánlások. XY rajongóinak, és hasonlók. Komolyan, ezt törvényileg tiltanám be. "Ha szereted a Harry Pottert, ezt is szeretni fogod." - áll az egyik könyv borítóján. Tényleg? Ne már, erre semmi garancia! Két embert is ismerek, akik HP rajongók, és ez a könyv mégsem jött be nekik. Én már ennek nem dőlök be, vagy mégis? A jelenlegi olvasmányom elején valami ilyesmi áll:

Ha Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez nem befolyásolt kicsit sem, amikor megvettem, viszont igazából nem hittem el. Inkább valami olyasmire számítottam, hogy egy könnyed kis semmiséget kapok, ami meg megvolt. Szóval nincs okom panaszra, annak ellenére, hogy az állítás szerintem nem igaz.

De mi az, ami még rosszabb, mint a förtelmes borító, az elbaltázott fülszöveg, a pösze vlogger, és a hazug ajánlás? Hát a semmilyen marketing. Amikor egyszerűen nem reklámozzák sehogy. Jó, bekerül a hírlevélbe, ahol eltűnik a több könyv között, esetleg felkerül a kiadó Facebook-oldalára, hogy ez is megjelent, de ennyi. Aztán nem fogy, és a sorozat 2., 3., akárhányadik részét már erre való hivatkozással nem jelentetik meg. (A legbosszantóbb, mikor utolsó részeket nem adnak ki... nem is értem.)

És bár azzal kezdtem, hogy nem vagyok marketinges, eljátszottam a gondolattal, hogy mit tennék, ha nekem kellene reklámoznom egy könyvet. Pár ötlet, nem állítom, hogy a legjobbak.

Nyomatnám orrba-szájba a megjelenését, Facebookon, Twitteren, egyéb más platformokon ezerrel és ezerszer. Felhívnám a bloggerek, vloggerek figyelmét, hogy értékeljék, sokan közülük a lelküket is eladnák egy ingyen könyvért (tisztelet a kivételnek, akinek nem inge, ugye...), az értékelések linkjét szintén megosztanám mindenhol (nem találtam fel a spanyolviaszt, van, aki és ahol már így jár el), ez a bloggernek is reklám, kölcsönösen jól járnak. Lehetne nyereményjáték, sorsolás, rajzpályázat, videókészítés, ezer dolog. 

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy én jobban csinálnám, és vannak kiadók, akik ügyesen reklámozzák a könyveiket, de még róluk is elmondható, hogy nem mindegyiket. Kiemelnek néhányat, aztán sajnos, vannak a mostohagyerekek, akikre kevesebb figyelem jut. Hogy ennek aztán anyagi vagy más okai vannak, azt lehetne még szálazni. Olvasói szempontból kb. mindegy, én csak annyit látok, hogy a könyvnek, ami tetszett, nem jön a folytatása...

Aki még írt a témában: