Keresés ebben a blogban

2016. március 15., kedd

Túl nagy? Túl kicsi? Túl vastag? Túl vékony?

Nem, nem, ruhaméretről, testméretekről, netán pajzánabb dologról van szó, hanem e havi témázásunkról, nevezetesen a könyves rigolyákról.

Igazából nem is tudom, vannak-e olyan igazi könyves rigolyáim, hogy lenne bármilyen formai dolog, ami miatt nem vennék a kezembe egy könyvet, vagy úgy igazán felbosszantanám magam, hogy emiatt bojkottálnék mondjuk, egy könyvkiadót, stb.

Azért vannak dolgok, amiket jobban szeretek vagy kevésbé, ezeket próbáltam összeszedni.

1. Betűméret. Akárhogy is igyekszem zen állapotba kerülni, ez azért kardinális kérdés, hiszen magát az olvasást nehezíti meg a nem megfelelő betűméret. Ha túl kicsi, kifolyik az ember szeme, de bármily furcsa, a túl nagy betűk is zavaróak lehetnek.

2. Vastagság. Ez az a kérdés, amin rendesen fel szoktam bosszantani magam, mert manapság egyre gyakoribbak a féltégla méretű könyvek. Amellett, hogy leszakad az ember karja, nem lehet hurcolni, nem lehet utazás közben olvasni, és még fotelban is kell alátámasztás a karomnak. Mitől van az, hogy pár éve (évtizede?) egy 5-600 oldalas könyv alig néhány centi vastag volt, most meg 6-7 centi is lehet? Vastagabb a papír, szélesebbek a margók, nagyobb a betűméret? Amellett, hogy kényelmetlen, és könyv legyen a talpán, amit el tudja feledtetni, van egy olyan érzésem, hogy kiadói lehúzással állunk szemben, drágábban lehet eladni a vastagabb könyvet.

3. Borítók. Ha! Bár olyanra nem emlékszem, hogy kizárólag a borító miatt vettem volna meg egy könyvet, de a szép borító igenis vonzó lehet, egy csúnya meg taszító, és befolyásolhatja, hogy el akarom-e olvasni vagy sem. Ráadásul sokan amiatt is ítélnek meg bennünket, ha látják, milyen könyvet olvasunk. Imádtam ezt a sorozatot, de kaptam néhány csípős megjegyzést miatta.

(Nagy bánatom, hogy az írónőnek évek óta nem jelent meg új könyve magyarul. Jó, jó, tudom, olvassam angolul.)

Pedig korántsem nevezném romantikusnak, van benne az is, meg sok izgalom és humor.


Annak idején, mikor a Harry Potter újdonság volt, kiadták felnőtt borítóval is, hogy a munkába metrózó üzletembereket ne nézzék le, amiért gyerekkönyvet olvasnak.

Személyes elvárásom (de gyanítom, nem vagyok egyedül vele), hogy egy sorozat tagjait egységes borítóval lássanak el. Kimondottan emiatt nem hagytam még félbe sorozatot, de olyan csúnya látvány a polcon az eltérő külső. Legutóbbi ilyen szívfájdalmam a Szellem inasa-sorozat volt, aminek olyan igazán szép, bőrkötést utánzó borítója van, erre a 2. részt (legalábbis most) csak filmes borítóval lehet megvenni. A porvédő alatt ugyan a szép kötés van, de ezért nem fogom eldobni a porvédőt. 

3. Kötés. Keménytábla, egyértelműen. Nem csúszik ki a kezemből, többnyire tartósabb, mert kötött, és nem ragasztott (bár van kivétel). Sosem követnék el olyan csúfságot egy könyvvel, hogy körbefordítom olvasás közben. Tudjátok, mire gondolok, mikor valaki nemcsak kinyitja, hanem a már elolvasott lapokat teljesen hátraforgatja. Számomra ez szinte az istenkáromlással ér fel. Keménytáblás könyvvel ezt nem lehet megcsinálni. Ráadásul ez a könyvespolcon is szilárdabban, egyenesebben megáll, amit most, hogy átrendezem a könyvtárat, ahol dolgozom, igen-igen nagyra tudok értékelni, szemben az ide-oda csúszkáló puhaborítós könyvekkel.

4. Illusztrációk. Attól függ, Van olyan könyv, amiben jól mutatnak, de a túl sok képet nem szeretem. Hagyják a fantáziámra, hogy elképzeljem, hogy néznek ki a szereplők, de egy szolidan díszes fejezetkezdés (de azt is inkább fekete-fehérben), iniciálé, egy térkép fel tudja dobni a könyvet, főleg fantasy, ifjúsági irodalom esetén. De krimihez, szépirodalomhoz nekem nem passzol.

5. Egyéb könyvbelső témák. Nem zavar, ha minden oldal tetején ott van a szerző meg a cím kicsiben. Bár szerintem Magyarországon ez kevésbé jellemző a könyvekre, inkább külföldi könyvekben láttam.

Könyvoldalon végigfutó minta, motívum. Ugyanaz, mint a képeknél. Könyve válogatja. Egy mágiáról szóló könyvben, szakácskönyvben, gyerekkönyvben, szórakoztató irodalomban jól mutathat, de egy Jókait ne rajzoljunk tele szerintem.

Fejezetek. Szeretem, ha be van osztva, elkülönül, és pl. jó tudni, hogy még x oldal van a fejezet végéig, mert ha mondjuk, utazom, és öt perc múlva leszállok, már nem kezdek új fejezetbe. A mélyen rejtett rendszerető énemnek tetszik, ha minden fejezet pl. a jobb oldalon kezdődik, de a kardomba nem fogok dőlni, ha nem így van.

6. Egyéb olvasási mániáim. Először is nagyon vigyázok a könyveimre, olvasás után sokszor meg sem lehet mondani, hogy olvasott. Nem szívesen adom őket kölcsön még a legközelebbi rokonnak, barátnak sem, kérlek, ne is kérjétek!

A könyvek gerincét nem töröm meg, hacsak nem annyira gyenge, hogy olvasás közben szétnyílik.

Könyvjelző! A kezét törném le annak, aki szamárfület hajtogat! Lapozáskor megnyalni az oldalt? Pfuj! Milyen ember az, aki ilyet tesz? Ha összeragad két oldal, óvatosan szétszedem. Régen gyakran hátralapoztam a könyvek végére, de ma már csak nagyon-nagyon ritkán fordul elő. 

Nem eszem és iszom olvasás közben. Nem azért, mert féltem a könyvet, valahogy nem kényelmes. Ellenben olvasok a vécén és ha utazom. Gyerekkoromban a kádba is vittem (akkor még evés közben is olvastam), ezt ma már nem merném megkockáztatni, a Kindle-t meg főleg nem. Az az érdekes, hogy a világon semmi másban sem vagyok ilyen skrupulózus, csak a könyvekkel. Nem fogom órákig igazgatni a szőnyegeket, hogy párhuzamosan álljanak, de ha valaki tiszteletlen egy könyvvel, annak annyi! Nyekk!

A többiek rigolyái:

tigi
FFG
Ilweran
Pupi
Nima

Csatlakozó(k):

Bubu Maczkó






2016. március 7., hétfő

Mi a baj Coelhóval?

Minitémázás következik. Pupi találta ezt a cikket Coelhóról, és hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, reagálunk a felvetett kérdésre. Szóval mi is a baj Coelhóval?

Nekem szimplán annyi, hogy rossz írónak tartom. Már akkor sem kedveltem, mikor még divat volt imádni. Igaz, nem én vagyok a legkompetensebb az ügyben, mivel mindössze egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de ez pont elég is volt, hogy egy életre kiábránduljak belőle, éppúgy, ahogy Le Carrénél Az éjszakai portás.

A könyv feléből, ha nem többől, nem értettem egy mukkot sem. Nyilván könnyebb, ha az ember rendelkezik háttérismeretekkel, ami nekem nem volt meg, viszont ki nem állhatom az olyan könyveket, amiket nem lehet úgy megérteni, hogy csak leülök, nekiállok olvasni, és kész. Az író szépen elmagyarázza nekem az alapokat, legalább annyira, hogy követni tudjam a cselekményt, aztán, ha jobban bele akarok mélyedni, majd utánaolvasok. De ha csak egy bizonyos rétegnek szánja, jelezze valahogy a könyv elején, és ne raboljuk egymás idejét! Nem mondom, volt pár rész, amit tetszett, de alapjában véve csak az értetlenség és az unalom érzése maradt meg bennem a könyvről.

Coelho bölcs akar lenni, de csak bölcselkedik, titokzatos, de csak érthetetlen. Na, kábé ennyi a bajom vele.

Különben eléggé elfelejtettem már, miről is szólt, ezért most rákerestem, és ezt írják róla a Wikipedián. Mi a bús nyavalya? A kis herceghez hasonlítják? Jézusom!

A többiek:

Zenka
Nima
PuPilla
Bill