Keresés ebben a blogban

2015. január 17., szombat

Három novella amúgy "gaurásan"

(Komolyan bántja a szememet, hogy kisbetűvel kell írnom azt, hogy gaurásan, de hát a magyar nyelv szabályai szerint Gaura tulajdonnév, tehát nagybetű, de a gaurás melléknév, tehát kisbetű. Ebben meg a földrajzi nevekben sokkal jobban szeretem az angol írásmódot.)

Már írtam párszor, hogy mindig örülök, ha kortárs magyar szerzőtől olvashatok, de még jobban örülök, ha jót írhatok az adott műről. Bár a vámpírkorszakom lejárt, de Gaura Ágnes könyveiről olyan sok szépet és jót olvastam, hogy úgy döntöttem, megérdemelnek egy esélyt az agyaras éjszakai vérszívók.

Annál is inkább, mert a Delta Vision kiadó oldalán az írónő két e-novellája is kapható mindössze 1 Ft-ért. Nem, nem elírás, 1, azaz egy forintért. (Hozzáteszem, az összes e-könyvük, amit megnéztem, hihetetlen jó áron szerezhető be.) Ennyi kockázatot meg azt hiszem, bárkinek megér megismerkedni Gaura Ágnes világával.

Mindenki egyért!

Valamiért azt hittem, hogy ez is a Borbíró Bori-sorozathoz tartozik, de nem, egy pályázatra született, aztán megtudtam, hogy a műfaja egy - most figyelj! - posztapokaliptikus alakváltós western fantasy! Na, gondoltam, ez annyira agyament, hogy csak jó lehet. Már az első oldalon széles vigyorra húztam a számat, ugyanis névsorolvasással kezdünk, és olyan helységneveket olvashatunk, mint Obamatown, Whedonville, Eastwood és Bushfield. A történetről nehéz bármit is elárulni, egyrészt olyan nyúlfarknyi, hogy bármit mesélnék el, tutira spoiler lenne, másrészt épp csak bepillantást kapunk ebbe a fura alakváltós western világba, de egy feszes tempójú, izgalmas történetet kapunk pár oldalban. Csak annyit, hogy szerepel benne egy verseny, egy seriff, egy pap, egy koporsó és egy rúd dinamit. Szívesen olvastam volna tovább, de nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz folytatása. Külön tetszettek a politikai-történelmi áthallások, amik egyébként a másik két elbeszélésben is fellelhetők.

Démoni színjáték

Ez viszont már Bori-novella. Nem kapcsolódik szorosan egyik könyvhöz sem, elvileg bármelyik könyv után-előtt olvasható. Úgy is érthető, ha egyik könyvet sem olvasta a kedves olvasó, mint ahogy én.

A vámpírológus és vámpírminta begyűjtő Borit színházba hívja az egyik IQ-vámpír. Vámpírszínházba. Nem tudom, kinek milyen kép él (ha egyáltalán) a fejében a vámpírszínházról, de biztosíthatom, nem olyan, mint a mi, emberi színházi előadásaink. Megint csak azt mondhatom, hogy nem mesélhetek róla túl sokat a spoiler veszély miatt, de a közepe felé a hátam is borsódzott. A színházi előadás leírása nekem a klasszikus "Drakula-Lestat", stb. vámpírtörténeteket idézte (legalábbis a filmeket, mert a könyveket nem olvastam), ahol a vámpírok nem csillogó, hősszerelmes, magukat visszafogni akaró és tudó, hellyel-közzel szimpatikus, szinte már emberi lények, hanem ijesztő, könyörtelen, vércsapoló, ugyanakkor kifinomult gyilkosok. A vége egy meglepő, ámbár utólag belegondolva teljesen logikus fordulatot tartogatott, és feloldotta a feszültséget egy jóízű kuncogással. Amin még meglepődtem, hogy Bori semmin sem lepődik meg, de hát bizonyára látott már egy s mást a pályafutása során.

Emberi Szó

A 3. elbeszélés itt olvasható. A Könyvmolyképző Aranymosás c. irodalmi magazinja számára készült. Ez is vámpíros témájú, és szerintem a legkönnyebben, legegyértelműbben átírható mai társadalmi viszonyainkra. Sajnos, gyakran találkozunk ilyen esetekkel az életben is, mikor ökölbe szorul a kezünk a felháborodástól, de sokat mégsem tehetünk.

Jó szívvel ajánlom mindhárom novellát a témával ismerkedő, szerető vagy abban akár elmélyülni kívánó olvasóknak, szerintem nem fognak csalódni.

Még egy infó: ha valaki egy kötetben szeretné olvasni ezt a három novellát, és még másokat is, az megteheti az Embertelen jó c. novelláskötetben. FFG itt írt a kötetről.

Az összpontszám:
10/9,5


4 megjegyzés:

  1. Annyira frappánsan fogalmaztad meg a lényeget, hogy szívem szerint újraírnám az összes posztot, ami Gaura Ágnes novelláival foglalkozik. Nagyon tetszik, ahogy írtál róluk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :O Tényleg? ennek nagyon örülök, köszönöm!:)
      Ne írd át, én szerettem az itt linkelt posztodat a novelláskötetről. :)

      Törlés
  2. Na most az első nagyon érdekel, a többit még nem döntöttem el, de majd meglátjuk ;)
    A vámpírszínházról elég alapos elképzeléssel rendelkezem Anne Rice miatt, de vajon milyen lehet magyar szemszögből? :)

    Különben tudod, hogy már eddig harmad annyit írtál indén, mint tavaly egész évben? Tök jó! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nagyon jók. 1 Ft-ért nem nagy kockázat, és mivel elég rövidek is, csak pár percet vesznek el az életedből. :)
      Igen, valahogy most több kedvem van írni, bár időm nem. :D

      Törlés