Keresés ebben a blogban

2016. június 11., szombat

Norbert Winney: Sárkányok, farkasok, almák

Megint sárkányos könyvre került a sor, és szintén magyar szerzőtől, hiszen a szerző neve Vakulya Norbertet rejti. 

Sajnos az olvasási élménynek nem tett jót, hogy nagyon szétszaggatva tudtam csak olvasni egy jó kis hektikus időszak miatt, de még így is elmondható, hogy a könyv pozitív élményt nyújtott.

A fülszöveg szerint egy sorozat első részét tartja kezében az olvasó, ami a főszereplő, Vízfüttyő Loson három kalandját meséli el. 

A könyv elején megismerjük Losont és két barátját, Pinizsáló Gyíkort és Homokító Musztafát. Bevallom, nem voltam kibékülve a nevekkel az elején, de egyrészt magyarázatot is kapunk rájuk, másrészt nem kell őket véresen komolyan venni. A többi név sem egyszerűbb semmivel. Loson szívszerelme pl. Csilláncs, de mást már nem árulok el. :)

Az első kalandban Loson sárkányokkal vagy egy sárkánnyal (vajon egy hétfejű sárkány hét sárkány vagy egy?) keveredik összetűzésbe, mert úgy dönt, hogy megpróbálja megmenteni tőle a királylányt. A második rész a Piroska és a farkas történetét dolgozza fel meglehetősen érdekes fordulatokkal, míg a harmadik a Hófehérke és a hét törpét.

Bár a könyv tele van mesei fordulatokkal, mégsem hagyományos mesekönyv, és gyereknek egyáltalán nem való. Nagyon is felnőttesek a megoldások, a szereplők életvitele, foglalkozása (gondoljunk Csilláncsra...), stb. Ugyanakkor végigvonul a könyvön az irónia és a humor. A hagyományos elemeket is egy kis csavarral mutatja be, pl. a hét törpe Disney-filmbeli neve egyszer sem hangzik el (az eredeti Grimm-mesében nincs nevük), de a jellemzőikről fel lehet őket ismerni, emellett elég parodisztikusak is. De a legegyszerűbb figurákból is, mint amilyen a két palotaőr, Zukács és Tikunya, igazi karakterszereplőket faragott a szerző.

Loson kedvelhető szereplő, aki már 13 évesen is talpraesett, és találékony. A történetek között több év telik el, ez idő alatt a fiú sokat fejlődik. Losonnak igencsak különleges foglalkozása van, de ezt nem igazán szeretném lelőni, mindenesetre köze van a királylány kezéért folytatott próbákhoz. Nagyon kedveltem még a boszorkányt, Háromkalapi Rozált, és Musztit, a patkányt. Különben meg vagyok róla győződve, hogy ő egy elvarázsolt lány, és nem véletlenül ragaszkodik annyira Losonhoz. A gyanúm eddig nem igazolódott be, de mivel sorozat, még kiderülhet a később részekben. ;) Remélem, ezek hamarosan érkeznek, mert a kötet jó kis függővéggel zárult, és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

10/9

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!




4 megjegyzés:

  1. Nahát, ez a Musztis teória nagyon tetszik!!! :) Nem is gondoltam rá eddig, de jó ötlet lenne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egész végig azt vártam, hogy kiderüljön. :D Volt egy olyan apró utalás, hogy a nemtom hol megtalálja a szerelmet, és ott volt a patkány. Na, és ebből gondoltam. :)

      Törlés
    2. Hmm, az nem csak "társ" volt? :) Mondjuk annak is örülnék, ha egy jóbarát válna belőle, de a szerelmes még romantikusabb. :)

      Törlés
    3. Nekem szerelem rémlik, de most elbizonytalanodtam. :) Muszti olyan okos, és vannak emberi vonásai. De attól még lehet, hogy tévedek. :)

      Törlés