Nagy keservesen csak eltelt az év első hónapja. Egyébként is úgy tartják, hogy ez az év leghosszabb hónapja, és sokáig én is így éreztem, de pár éve, mióta, khm, idősödöm, vagy mifene, már a január is elrohant. De idén nem. Először vártam a 7-ét, hogy túl legyek a szigorlaton, aztán a 16-át, hogy meglegyen a záróvizsga, aztán, hogy hosszabbodjanak a nappalok, majd, hogy végre enyhüljön az idő. :D
De végre február van, és hiába jön vissza a hidegebb idő, ez már akkor is az utolsó téli hónap - hivatalosan. Persze, az utóbbi években már semmit sem lehet biztosra venni, az enyhe februárok után menetrendszerűen jöttek az áprilisi fagyok. A kb. öt éve ültetett sárgabarackfa gyümölcséből még sose ettünk, mert hol a virág, hol a termés fagyott el. Jó lenne, ha az idén másképp lenne.
No, de lássuk, milyen volt a január olvasási, film- és sorozatnézési szempontból! Ahogy az évértékelőben leírtam, az idei évad témája a 20-21. századi magyar írók, ill. a sorozatok folytatása is. Négy könyv végére sikerült jutnom.
1. Dragomán György: A fehér király
Többen is mondták, hogy nyomasztó történet, emiatt sokáig nem is mertem belevágni, de azt is, hogy van benne mágikus realizmus, emiatt mégis érdekelt.
Összességében sajnos ez a könyv nekem nem jött be. Kb. minden oldalán van kegyetlenség, kegyetlenkedés, és ez nekem túl sok volt. Egy-két történet nyomokban tartalmazott némi mágikus realizmust, de én nem is igazán nevezném annak.
Tudom, hogy Romániában jóval kegyetlenebb volt az elnyomás még a 80-es években is, mint nálunk, ahol akkor már repedezett az egész szocializmusnak nevezett rendszer, de ezen túl is szinte mindenki gonosz ebben a könyvben. Szadista tanárok, veszélyes kölykök, hülye boltosok, rosszindulatú idegenek, mindenki. És amekkora baromságokba megy bele a főszereplő gyerek minden történetben, egy idő után már csak ingatni tudtam a fejem. Azt éreztem, mint az Átmeneti üresedésnél, hogy egyetlen szimpatikus, szerethető alak sincs az egész könyvben, még a gyerekek sem, még a főszereplőnk sem, aki csak mondja, mondja a sztorikat, de az egész olyan távolságtartó és semleges, nem is igazán tudjuk meg, mit érez. Néha vannak utalások rá, és olyankor kicsit jobban is tetszett, de aztán visszasüllyedt ebbe a semleges darálásba. E/1-ben mondja el a történeteket, amiknek mind részese, de mégis olyan, mintha kívülálló lenne.
Tényleg totálisan mindenki kegyetlen és idióta volt akkoriban? Nem hiszem. Én csak egyszer jártam Erdélyben, 1995-ben, de a férjem sokkal régebb óta járt oda, és kérdeztem tőle, ő mennyire érezte ezt reálisnak, és szerinte is erősen el van túlozva.
Nem szeretem, ha egy könyvben nincsenek elvarrva a szálak, meg nincsenek lezárva a történetek, itt pedig túl sokat bíznak a képzeletünkre. Ezzel sincs feltétlenül baj, ha visz valahová, de itt úgy éreztem, nem visz.
De ha még ha a nyomasztó történeteken túl is teszem magam, írástechnikailag sem éreztem kiemelkedőnek ezt a könyvet. Nagyon-nagyon hosszú mondatokból áll végig, akár egy oldalon át is mehet egy mondat, és közben csak beszél és beszél és egy árva párbeszéd sincs benne, minden a rohadt hosszú mondatokból derül ki, és ez egy idő után már rettentő fárasztó volt, csak várod és várod a mondat végét, de nem jön, és most szeretném illusztrálni ezt, de már nem tudom, mit írjak, úgyhogy feladom. :D És ettől a stílustól kap egyfajta monotonitást az egész szöveg.
Azért volt pár egész jó történet, főleg a vége felé, a címadó fehér királyos (egy sakkfigura), az énekes madaras és a temetés.
Szívem szerint legszívesebben már kb. 20 oldal után abba is hagytam volna, de eltökéltem, hogy mindenképp végigolvasom. Szerencsére nem hosszú könyv, nem hiszem, hogy 600 oldalon keresztül bírtam volna ezt.
2. Elle Cosimano: Finlay Donovan megássa a sírját (Finlay Donovan 5.)
Ezek után kellett egy kicsit könnyedebb, humorosabb valami, és bár nem a kedvencem ez a sorozat, zavar az állandó rohangálás és hektikusság, de most úgy voltam vele, ezt is elnézem neki, csak legyen más, mint az előző. :D
És kérem szépen, nekem eddig ez a rész a kedvencem a sorozatból, a témája sokkal jobban érdekelt, mint a maffiás vonal, Mrs. Haggerty meg egészen a szívemhez nőtt. Nem semmi, ahogy a dolgokat intézi! Most először éreztem azt is, hogy ide nekem a folytatást, de rögtön! :D A szerelmi-epekedős vonal pont elég volt az ízlésemnek. Csak egy dolog bosszant mindegyik könyvben, ahogy Fin a gyerekeivel bánik. Ezek kb. soha nincsenek otthon, állandóan valakire rá kell bízni őket, az volt az érzésem, hogy nem töltenek otthon két egymást követő éjszakát. Ez nem így működik a gyakorlatban, legalábbis a nagy átlagnál nem.
De ettől eltekintve nagyon élveztem a könyvet, és most kivételesen úgy lett vége, hogy érdekel is, mi lesz.
3. Thomas Mayne Reid: A tenger foglyai
Gyerekkorom egyik imádott kedvence volt a szerzőtől A fej nélküli lovas. A fehér törzsfőnököt is olvastam, de az előbbi volt a favorit. Pár éve vettem meg ezt a könyvet e-ben, potom pénzért, valamiért most került rá sor.
Sajnos ez a könyv elég közepes élmény volt, sokat gondolkodtam, hogy vajon gyerekként jobban tetszett volna-e, de nem tudom eldönteni. Talán igen.
Túl egyszerű, ugyanakkor nehezen hihető volt a történet. Nem is igazán tudok mit írni róla, olyan semmilyen volt.
Ahhoz képest, hogy leagálisan vásárol e-könyv volt, tele volt elírással, helyesírási hibával. Emellett furcsa módon a könyv elején az áll, hogy ne adjam kölcsön és ne adjam ajándékba senkinek, ha ilyen terveim lennének, vegyem meg még egy példányban. Vagy ahány embernek odaadnám, annyiban. :O Nem igazán értem, ha megveszek egy papírkönyvet, senkit sem érdekel, mit csinálok vele. Mi az, hogy vegyem meg még egy példányban? Mindegy, annyira nem volt jó könyv, hogy nagyon tovább akarnám adni.
4. Adam Kay: Dexter Procter, a 10 éves doktor
Bár sok ifjúságit és néha még gyerekkönyvet is olvasok, ez nem igazán jött be. Szeretem, ha kicsit komolyabban veszik az olvasót, még ha 10 éveseknek is íródott. Sokat gondolkodtam, mi volt vele a bajom, és az egyik Dexter folytonos beleírásai, -javításai a szövegbe, a másik, hogy szerintem túlírt, túl hosszú, kevesebb több lett volna. Nem mondom, volt benne humor is, a rajzok is jópofák, de ez nekem most kevés volt. Dexter elég beképzelt, Rupi meg nem tudom, mit képzelt, ha egy orvosnak azt mondják, hogy szombaton is kell dolgoznia, akkor az ellen nem nagyon van apelláta.
Sorozat ugyan, de nem tervezem folytatni. Nem tudom, érdemes-e a szerző felnőtteknek szánt könyveivel próbálkoznom.
Kicsit Sam Copeland stílusára emlékeztetett (bocs mindkét szerzőtől!), de amíg a Charlie-sorozatot nagyon szerettem, ezt kevésbé.
Kivételesen mesélek egy fordításomról is. A Royal-ish c. hallmarkos film szinkronját írtam nemrég, nem tudom, mi lesz a magyar címe, kb. 1-2 hónapra tippelek, és bekerül valamelyik tévécsatornára. Tipikus hallmarkos romantikus, cuki, de kiszámítható. Ami miatt érdekes, hogy Teri Wilson Once Upon a Royal Summer c. regényéből készült. A szerzőtől, úgy nézem, nem jelent meg magyarul semmi. Aranyos volt, kellemes, bár több hasonló témájú könyvet-filmet véltem felfedezni benne.
Befejeztem az Agatha Christie regényéből készült Hét számlap c. sorozatot a Netflixen. Az első rész tetszett, de aztán nem igazán tudott lekötni. Nézem A jég szerelmeseit, ami szintén regényből készült, Jennifer Iacopelli írta az eredetit. Bevallom, bár imádom a műkorcsolyát (vagy inkább imádtam egy másik életben), itt - bár tudom, hogy épp ez a lényege - túl sok nekem a dráma meg a tininyafi. De valószínűleg ezt az évadot végignézem, aztán meglátjuk.
Audible-re felkerült a Harry Potter and the Prisoner of Azkaban hangjáték változata, nem sikerült ugyan még befejeznem, de már csak egy fejezet van hátra. Bár nem is olyan régen olvastam ezt a részt angolul, az interaktív-illusztrált változatban, ill. mentünk el tavaly augusztusban a fiammal megnézni, mikor rövid időre visszakerültek a moziba a filmek, most is végigizgultam a Csikócsőr "kivégzésétől" az időnyerős részig tartó eseményeket. Nem csoda, hogy sokaknak ez a kedvenc könyve, tényleg nagyon jól össze van rakva.
Tuti volt még valami, de most ennyi jutott eszembe. :D
